Okos slusszkulcs

2016.03.03.
A Volvo valóban úgy készül, hogy 2017-től kezdve a modelljeinek kinyitásához elég legyen egy mobiltelefon applikáció is. A vásárlók letölthetik majd okostelefonjukra azt a bizonyos alkalmazást, amely tulajdonképpen átveszi a slusszkulcs szerepét. A bluetooth kapcsolatnak hála a Volvo-val közlekedők rengeteg előnyre tehetnek majd szert. Az applikáció ugyanis nem csak azt teszi lehetővé, amit a „régimódi” kulccsal lehetett tenni (nevezetesen kinyitni az ajtót és elindítani a motort), hanem meg is lehet osztani a jogosultságot egymással. A szülők például megoszthatják ezt a virtuális kulcsot a gyermekeikkel – aztán persze le is tilthatják azt bármikor. Ennek a technológiának köszönhetően az autóbérlés is sokkal egyszerűbbé válhat. Interneten keresztül lefoglaljuk (és akár ki is fizetjük) a kocsit, mire válaszul megkapjuk a digitális kulcsot a telefonunkra. Így tehát ha külföldre utazunk, megérkezés után nincs is más dolgunk, mint GPS segítségével megtalálni a bérelt járgányt és már furikázhatunk is. Ugye mennyivel jobb, gyorsabb és kényelmesebb, mint sorban állni és nehézkesen intézni az ügyet?

Egyedi Spyder

2016.03.03.
A pár nappal ezelőtt bemutatott F3 Turbo elsődlegesen azt a célt szolgálta, hogy a hírverés közepette bejelenthessék, hogy a Can-Am NASCAR versenyszezon egyik új szponzora a Bombardier Recreational Products. A meglehetősen furcsán kinéző járgányt egy 1.330 köbcentis, 150 lóerős, turbótöltéses Rotax motor hajtja. A gyorsulása mindenképpen megsüvegelendő, hiszen 4.3 másodperc alatt már 100-on is van (0.4 km-t pedig 12.3 másodperc alatt tesz meg). A mérnökök elmondása szerint ennek a koncepciójárgánynak a célja az Y-váz előnyeinek bemutatása, illetve kihasználása. Példaként lehet említeni az alacsonyabb súlypontot, a nagyszerű driftelési képességet és a kiváló tapadást az agresszív kanyarokban

Magyar busz? Talán húsz...

2016.03.02.
A régi szép idők Az 1985-ös csúcsév közel 14 ezer Ikarusa már csak emlék: 1995-ben még ezernél több, 2001-ben ötszáz, 2006-ban négyszáz darab feletti volt a termelés, 2010-ben pedig már csak 162 magyar busz készült, tavaly 154 buszt gyártottak. A carinfo adatai szerint a 2015-ben forgalomba helyezett 546 buszból csak húsz volt magyar gyártmányú, idén pedig még egy sem kapott rendszámot. Némileg javíthatja a statisztikát a MABI mátyásföldi telephelyén a BKV megrendelésére készülő húsz Evopro elektromos hajtású kompozit busz. Több száz magyar busz beszerzésének elhalasztása miatt tiltakozik a Magyar Buszgyártók Szövetsége, melynek elnöke, Vincze-Pap Sándor hírportálunknak elmondta, hogy lekerült a Fővárosi Közgyűlés napirendjéről az az előterjesztés, ami lehetővé tette volna legalább 35 (korábban 75) magyar gyártmányú MABI csuklós autóbusz beszerzését, a hét második felében pedig kiderült, hogy a várba szánt 25 Rába S91 midibusz beszerzése is elmarad. 2017 elejéig a Volán társaságok utódaiként működő regionális közlekedési központoknak is több száz új buszt kell beszerezniük, de eddig egyetlen tender sem jelent meg. Lenne elég hazai A magyar gyártók nemcsak felkészültek a várható beszerzésekre, de van köztük olyan, amelynél már 150 darabnál is több áll raktáron. A tenderek halogatása miatt ezek helyett olykor 20-25 éves buszokkal közlekednek az utasok és nem ritkák a 8-14 éves használt külföldi buszok beszerzései. Az országosan leromlott műszaki állapot és a buszhiány miatt több szolgáltató már jelenleg is járatkimaradásokkal küzd. A MABUSz elnöke átfogó buszbeszerzési stratégiát javasol a magyar gyártók érdekében. Az elnök szerint legalább száz magyar gyártmányú busz beszerzése marad el a Fővárosban. Az Orangeways Hungary a Rába S91 típusú midibusza helyett török Karsanokkal próbálkozik, miközben egy közgyűlési előterjesztés visszavonása miatt a BKVegyelőre nem szerezheti be a magyar gyártmányú csuklós MABI buszokat. Ezek helyett lengyel Solarisok, vagy Mercedesek jönnek Budapestre, ami a MABI-nál kétszáz munkahelyet veszélyeztet. Mindkét érintett magyar autóbusztípust kifejezetten a fővárosi igények szerint fejlesztették, és már többször tesztelték őket a városban kiváló eredménnyel. Hiába jó a referencia Aggályos, hogy nem jelentek meg a regionális közlekedési központok buszbeszerzési tenderei. A jövőre esedékes piaci liberalizáció miatt a vidéki autóbuszos szolgáltatóknak jelentősen csökkenteniük kell az autóbuszpark átlagéletkorát, hogy versenyképesek maradjanak a magántulajdonú (akár külföldi) cégekkel szemben. Ehhez nélkülözhetetlen több száz új jármű beszerzése, a közbeszerzési eljárások kiírása viszont még mindig nem történt meg. Ezért elképzelhető, hogy a több tízmilliárdos állami beruházásból a versenyképes hazai cégek helyett továbbra is a külföldi gyártók, és a használt buszok importjában érdekeltek profitálnak majd. A 400 főt foglalkoztató Kravtex-Kühne Csoport már 1200 darabos referenciával rendelkezik a társaságoknál, most mégis 150 darabnál is több, vadonatúj buszt kénytelen készletezni. Ezeket a regionális közlekedési központok szívesen meg is vásárolnák, egyelőre mégsem állhatnak az utasok szolgálatába. A kialakult helyzet miatt gyors közlekedéspolitikai beavatkozást sürget a Magyar Buszgyártók Szövetsége. Az elnök szerint eljött az idő, hogy a különböző főosztályok ügyvitelében elvesző komplett iparági szegmenst végre világos, a hazai buszgyártást prioritásként kezelő beszerzési stratégiával segítsék. A magyar gyártók nem indokolatlan előnyöket, nem irányított közbeszerzéseket akarnak, hanem csak azt, hogy valós versenyhelyzetben értékesíthessék termékeiket, és hogy 6-12 hónapos tendereztetés nyertesként se maradjanak hoppon. Díjazott kompozit konstrukció Nemzetközi innovációs díjat nyert a magyar evopro által tervezett és a MABI által gyártott Modulo önhordó, moduláris felépítésű és teljes kompozit vázú buszcsaládja, melyet márciusban, a párizsi ceremónián is kiállítanak.   A cikk a Népszabadság február 24-i számában jelent meg    

Jim Clark, a Forma-1 kétszeres világbajnoka 80 éve született

2016.03.02.
Az angol-skót határvidéken egy farmon nevelkedett, s még négyéves sem volt, amikor anyja mellett ülve az autóban közölte: "Mama, én autóversenyző leszek!" Iskolai tanulmányait hanyagolta, később félbe is hagyta, inkább a szaklapokat tanulmányozta, autószerelőktől leste el a fortélyokat, és a vidéki utakon száguldozott. Hamar összebarátkozott egy helyi farmerrel, aki szabadidejében versenyzett; Jim egy ideig csak elkísérte a versenyekre, aztán 1956. június 3-án ő is benevezett, és győzött is egy DKW-val. Pályafutását egyik barátja kezdte egyengetni: egy Porschét, majd egy Jaguart "tett alá". Az eredmény nem maradt el, 1958-ban és 1959-ben is Skócia gyorsasági bajnoka lett. 1960-ban Colin Chapman, a Lotus versenycsapat főnöke szerződtette Formula Junior és F-2-es futamokra. Még ugyanabban az évben bemutatkozhatott a Forma-1-ben, és Portugáliában már dobogóra is állhatott. Chapman 1962-ben megalkotta a Lotus 25-öst, minden idők egyik legjobb F1-es versenyautóját, amellyel Clark az évad harmadik versenyén, a Belga Nagydíjon a 12. helyről indulva szerezte meg első futamgyőzelmét. Az év végén, az utolsó futamon motorhiba gátolta meg abban, hogy világbajnok legyen. 1963-ban a tíz futamból hetet megnyert, és ezzel természetesen a világbajnoki címet is elhódította, sőt hét világbajnokságon kívüli versenyen is őt intették le elsőként. Remek érzékkel tudta szabályozni az autó beállításait, ezért és utánozhatatlan vezetési technikájának köszönhetően a 27 esztendős skót a Lotus 25-tel szinte verhetetlen volt. Nem sokon múlott, hogy élete első indianapolisi versenyén, a híres 500 mérföldes megmérettetésen is learassa a babérokat. 1964-ben a Lotus megbízhatatlansága miatt kicsúszott kezéből a cím, ám lelkesedése mit sem csökkent. 1965-ben a tíz világbajnoki futamból kilencen állt rajthoz, hetet megnyert - egyet azért hagyott ki, mert szerencsét próbált Indianapolisban, és fél évszázad után első európaiként nyert. A Forma-1-ben pedig Clark és a Lotus versenyistálló is egy újabb világbajnoki címmel lett gazdagabb. Egyik skót barátja szerint sikerei ellenére sem érezte magát sztárnak, nem szerette a népszerűséget, amint kiszállt a Lotus üléséből, legszívesebben elbujdosott volna. 1966-ban a másfél literes motorokat 3 ezer köbcentiméteresekkel kellett felváltani, az átállási nehézségek miatt csak egyetlen futamot nyert. 1967-ben aztán elkészült a Ford-Cosworth versenymotor, amellyel négy nagydíjon győzött, de összesítésben csak harmadik lett. 1968-ban ismét favoritként emlegették. Megnyerte a szezonnyitó F1-es futamot, huszonötödik nagydíjgyőzelmével megdöntötte a legendás Juan Manuel Fangio rekordját. A végzetes baleset 1968. április 7-én érte Hockenheimben. Szerződési kötelezettségének eleget téve állt rajthoz a Lotusszal egy Forma-2-es versenyen, s az első futam ötödik körében egy hosszú, gyors kanyarból kigyorsítva az autója 270 kilométer/órás sebességgel kicsúszott, a fák közé vágódott. A kocsi valósággal szétrobbant, a nyakán, fején és gerincén sérült harminckét éves pilóta a kórházba szállítás közben meghalt. A baleset pontos okára sohasem derült fény, valószínű, hogy hátsó defekt, vagy a nagy sebességnél előforduló vízen siklás (aquaplaning) okozhatta: Clark ugyanis száraz gumikkal ért a még tócsákkal borított szakaszra, és járműve irányíthatatlanná vált. Az autósport akkori legfényesebb, de végtelenül szerény és rokonszenves csillagát milliók gyászolták, halála után egy hónapig a Lotus utcai autóinak jelvényét feketére festették. A világbajnokságot abban az évben csapattársa, Graham Hill nyerte meg, aki győzelmét Clark emlékének ajánlotta. Jim Clark szülőházának helyén ma múzeum áll, ő maga 1990-ben lett a motorsport halhatatlanja. A The Times 2009-ben a legnagyobb Formula-1-es versenyzőnek választotta meg. Számos későbbi világbajnok, köztük Jackie Stewart, Alain Prost és Ayrton Senna tekintette példaképének, 25 futamgyőzelme halála idején rekordnak számított.
Címkék: 

Goodyear Eagle-360 - az önvezető járművek gumiabroncs-koncepciója

2016.03.02.
A Goodyear legújabb koncepcióabroncsát, az Eagle-360-at a Genfi Nemzetközi Autókiállításon mutatta be. A gömb alakú, 3D-s nyomtatással készült abroncs a Goodyear jövőképét testesíti meg, és inspiráló megoldást nyújt a távlati jövőbe, amikor az önvezető technológia várhatóan elterjedtebb lesz. A Navigant Research nemrég megjelent tanulmánya szerint 20351-re várhatóan 85 millió önvezetésre alkalmas járművet fognak eladni éves szinten világszerte. A 2015-ös J.D. Power U.S. Tech Choice Study szerint a fogyasztókat az önvezető autókkal2 kapcsolatban leginkább a technológia által megnövelt biztonság érdekli. - Ahogy egyre csökken az önvezető autóknál a járművezetői beavatkozás, úgy nő az abroncsok szerepe, hiszen az abroncsok jelentik az elsődleges kapcsolatot az úttal - mondta Joseph Zekoski, a Goodyear vezető alelnöke és műszaki igazgatója. A Goodyear koncepcióabroncsai a jövőben kettős szerepet játszanak: egyrészt kreatív platformokként funkcionálnak, ahol a hagyományos gondolkodás határait lehet feszegetni, másrészt, a következő generációs technológiák kísérleti környezeteként is működnek. A Goodyear Eagle-360 egyedülálló formája javíthatja az autonóm mobilitás által elvárt biztonságot és kormányozhatóságot. Az abroncs gömb formája a kiváló kormányozhatóság kulcsa. A multi-orientációs gumiabroncsok minden irányban mozognak, így hozzájárulnak az utasok biztonságához. Az Aktív technológia lehetővé teszi a gumiabroncsok igény szerinti mozgását, mellyel csökkenti a potenciális veszélyes megcsúszásokat, például tükörjég vagy hirtelen előbukkanó akadályok miatt, hozzájárulva ezzel a biztonságos úttartáshoz. Ezenkívül a Goodyear Eagle-360 gömb formája gördülékeny haladást biztosít könnyed, laterális mozgásával. Ez segíti az autót abban, hogy a haladási irány megváltoztatása nélkül vegye az akadályokat. Végül, mivel az abroncs képes 360 fokos fordulatra, megbirkózna a parkolóhelyek várható csökkenésével is a jövőben, hiszen a gömb alakú gumiabronccsal ellátott autóknak kisebb helyre lesz szükségük ahhoz, hogy beálljanak a parkolóba. Feltételezve, hogy a nyilvános parkolók a jövőben is hasonló szerepet játszanak majd, az új abroncs jelentősen megnövelheti befogadóképességüket területük növelése nélkül. A Goodyear Eagle-360 koncepcióabroncs mágneses lebegtetés révén kapcsolódik az autó karosszériájához. A gumiabroncs felfüggesztését mágneses mezők biztosítják, ami hasonló a maglev (mágneses lebegtetésű) vonatok technikai megoldásához; növeli az utasok kényelmét és csökkenti a zajszintet. - Bár ez még csak egy koncepcióabroncs, mégis megmutatja a Goodyear legjobb innovatív ötleteit, illetve azt is, hogy miként lehet a jövő vezetőinek igényeivel is foglalkozni. Legújabb kutatásaink azt mutatják, hogy a fiatal járművezetők az intelligens és fenntartható autókat keresik, valamint, hogy a megbízhatóság és biztonság kulcsfontosságú számukra.  Úgy véljük, az Eagle-360 koncepcióabroncs biztonságos és fenntartható megoldást jelenthet végfogyasztóink számára, akik valószínűleg a jövőben önvezető autót fognak vezetni, vagy abban fognak utazni - mondta Jean Claude Kihn, a Goodyear EMEA régióért felelős elnöke. „Reméljük, további ösztönzést ad az autóiparnak, hogy kitartóan együttműködve tovább keressük a jövő megoldásait." A képre kattintva videó indul A Goodyear megálmodott egy további funkciót is, a jármű, az abroncs és az út hármasának kapcsolattartását, mely az önvezető autóknál optimalizálja a vezetési feltételeket, mely három jellemzőt foglal magába. Az első: az Eagle-360 koncepcióabroncs belsejében található érzékelők felmérik az útviszonyokat, beleértve az időjárási körülményeket és az útfelszín állapotát, és ezt az információt továbbítják az autónak, valamint más járműveknek is, így növelve a biztonságot. A második: felhasználva a futófelület kopását és a nyomásfigyelő technológiát, az Eagle-360 szenzorai érzékelik és szabályozzák az abroncs kopását a futásteljesítmény növelése érdekében. A harmadik: mivel a futófelület 3D-s nyomtatóval készül, felmerül annak lehetősége, hogy a gumiabroncsot a felhasználói régió jellegzetességeihez igazítsák. Biomimikri – a természetből merítve Az Eagle-360 kialakításának elemei a biomimikrit, a természet imitálását szemléltetik; ezt az elvet a Goodyear gyakran használja modelljeinél. A futófelület az agykorallok mintázatát idézi, többirányú blokkjai és barázdái pedig biztonságos tapadófelületet biztosítanak. A barázda alja ugyanazokat az elemeket tartalmazza, mint a természetes tengeri szivacs, ami szárazon megkeményedik, nedves körülmények között pedig megpuhul, így képes megfelelő vezetési teljesítményt nyújtani, és védelmet adni a vízen felúszással szemben. Ez a struktúra elnyeli az utat borító vizet is, és a gumiabroncs a centrifugális erő segítségével kipréseli a vizet az abroncs barázdáiból a vízen felúszás kockázatának csökkentése érdekében.  

Weltauto: élénk a magyar használt autók exportja is

2016.03.02.
 A Magyarországon országos kereskedői hálózattal rendelkező cég márkaigazgatója, Frank György szerint az autóexport előny abból a szempontból, hogy távozik az országból éves szinten közel tízezer idős gépkocsi, hátránya ugyanakkor, hogy a csekély számú minőségi használt kocsik egy része is elhagyja az országot. A Központi Statisztikai Hivatal adataira hivatkozva a közleményben ismertették: 2015-ben több mint 11 ezer kocsit vittek Magyarországról külföldre, az eladások összértéke meghaladta a 14,5 milliárd eurót. A két fő célország Szerbia és Németország. Szerbiába 7138 gépkocsit vittek Magyarországról tavaly, az exportált kocsik 65 százalékát. A szerb vevők jellemzően az idősebb kocsikat keresték. A német vevők inkább a minőségi, fiatal használt autókat vitték, Németországba közel 1200 jármű került Magyarországról tavaly. De vittek autót Magyarországról például az Egyesült Államokba, Jordániába, Nigériába, Togóba, Kínába, Malajziába, a Koreai Köztársaságba is. A külföldi vásárlók jellemzően az 1500-2500 köbcentis dízelmotorral szerelt variánsokat keresték, de nagy volt az érdeklődés az 1000-1500 köbcenti közötti benzinesek iránt is. A közlemény kitér arra, hogy a magyarországi használtautó-import eközben tavaly húszéves rekordot döntött meg, több mint százhúszezer járművet hoztak be a magánszemélyek és kereskedők az országba. A Das WeltAuto a Volkswagen konszern márkáit Magyarországon forgalmazó Porsche Hungaria csoport tagja. A cég egyedüliként rendelkezik országos értékesítői hálózattal, 28 értékesítőhelyén az ügyfelek állapotfelmérésen átesett, szervizelt autók közül választhatnak. A Das WeltAuto kereskedései tavaly összesen 6078 gépkocsit értékesítettek országszerte, a hálózat tavaly 166 gépjárművet értékesített exportra.
Címkék: 

Érkezik az új Mercedes-Benz C-osztály Cabriolet

2016.03.02.
Az opciós listán megtalálható az AIRCAP automatikus szélfogó rendszer, valamint az AIRSCARF fejtérfűtés, hogy a nyitott autózás élménye az év minél több napján átélhető legyen. A sportos menettulajdonságokat hatékony és erőteljes motorok biztosítják 156-tól egészen 367 lóerőig, az élményt pedig a dinamikus futóművek teszik teljessé - opcionálisan akár AIRMATIC légrugózással. Az új 9G-TRONIC automataváltó az összes motorváltozathoz elérhető. A megszokott asszisztens-rendszerek és a modern multimédiás rendszerek szintén megtalálhatók a palettán. Az új C-osztály Cabriolet idén nyáron kerül piacra. A Mercedes-Benz kabriók világába új belépőként érkezett a C-osztály Cabriolet, mely konzekvens módon követi a márka értékeit és formanyelvét. Zárt tetővel a kétajtós kabrió sziluettje a C-osztály Coupét idézi, többek között az azonos külső méreteknek köszönhetően. Az elegáns és feszes, üveg hátsó szélvédővel ellátott vászontető rendkívül harmonikusan követi a vonalvezetést, különösen sportos hátulnézetet biztosítva. A 360 (nyitott tetővel 285) literes csomagtartó egy kabrióhoz képest meglepően sok csomagot képes tárolni, ezzel tökéletesen kiszolgálva a mindennapi használhatóságot. A limuzin modellekénél 15 mm-rel lejjebb ültetett futóműnek köszönhetően már a szériában járó 17 colos kerekekkel is hangsúlyosan sportos hatást kelt a kabrió karaktere, melynek légellenálási együtthatója (cw-érték) mindössze 0,28. Az AMG változat jellegzetes formaelemei és specifikus könnyűfém keréktárcsái révén még sportosabb sziluettel büszkélkedhet. Az utastérben a C-osztály Limuzin hangulata köszön vissza, amit kabrió-specifikus megoldások varázsolnak még különlegesebbé. A sportos, modern kialakításhoz kiemelkedő anyag- és összeszerelési minőség társul. Opcionálisan különleges, hővisszaverő bőrkárpitozás kérhető az ülésekre, öt színben. A kupé modelltől származnak a hangsúlyos oldaltartású, integrált fejtámlával ellátott sportülések, melyek opcionálisan AIRSCARF fejtér-fűtéssel is rendelhetők. A szériában járó biztonsági öv továbbítók kényelmesebbé teszik a biztonsági övek használatát. Hátul két hangsúlyosan formázott ülést találunk, melyek háttámlái osztottan, 50:50 százalékos arányban előredönthetők, tovább fokozva a mindennapi használhatóságot. A Mercedes-AMG C 43 4MATIC Cabriolet modell utasterében számos egyedi részlet gondoskodik a fokozottan sportos hangulatról. Aki egy kabrió modell mellett dönt, maximálisan ki szeretné használni a nyitott tetős autózás élményét, amiben sokat segít az AIRCAP és az AIRSCARF. A szélvédőkeretbe feltűnésmentesen integrált légterelőt és a hátsó ülések mögötti, elektromosan kiemelkedő szélfogót tartalmazó AIRCAP rendszert a Mercedes-Benz kimondottan a kabrió modellekhez fejlesztette ki. A rendszer egyetlen gombnyomásra jelentős mértékben lecsökkenti a légörvényeket az utastérben – különösen a hátsó üléseknél. Az AIRCAP a kabrió komfort csomag tartalmát képezi, akárcsak az AIRSCARF fejtér-fűtés, ami a vezető és az első utas nyakához és tarkójához áramoltat meleg levegőt. Ennek a két felszereltségnek köszönhetően egész évben megadatik a nyitott autózás élménye. Opcionálisan az első ülések mögé egy kézzel lehajtható szélterelő is elérhető. A futómű egyszerre garantál kiemelkedően jó rugózást és gördülési komfortot, valamint agilis viselkedést, mely a vezetési élmény alapját képezi. A kabrió futóműve a limuzin modellnél szériában 15 mm-rel lejjebb van ültetve, de opcionálisan feszesebb sportfutómű is rendelhető, amihez jár a Sport direktkormányzás is. A kabrió modellhez az acélrugós felfüggesztéseken felül az AIRMATIC légrugózás is elérhető. A DYNAMIC SELECT – ami szériában jár az AIRMATIC-hez és opcionálisan elérhető az acélrugós futóművekhez – lehetőséget biztosít az autó karakterének személyre szabására. A vezető ötféle beállítás közül választhat („ECO", „Comfort”, „Sport”, „Sport Plus” és „Individual”), melyek közül az „Individual” módot saját ízlésének megfelelően konfigurálhatja. Erőteljes, mindemellett rendkívül hatékony, szériában ECO Start-Stop rendszerrel felszerelt benzin- és dízelmotorok gondoskodnak a sportos menetteljesítményről és a vezetési élményről, míg a széles körben elérhető 4MATIC összkerékhajtás az egész éves használhatóságot fokozza. A benzines motorkínálatot hat erőforrás alkotja. A belépőt a 156 lóerős, 1,6 literes, négyhengeres turbómotorral szerelt C 180 jelenti, míg a paletta csúcsán a Mercedes-AMG C 43 4MATIC Cabriolet változat 367 lóerős 3-literes, V6-os biturbo motorja helyezkedik el. A C 200 opcionálisan 4MATIC összkerékhajtással is elérhető. Dízel fronton a 170 lóerős C 220 d és a 204 lóerős C 250 d áll rendelkezésre – a C 220 d akár 4MATIC összkerékhajtással kombinálva. Az új 9G-TRONIC automataváltó az összes motorral kombinálható. A kabrióknál a hiányzó tető gyakran negatívan befolyásolja a karosszéria merevségét, ám ez nem igaz az új C-osztály Cabriolet modell esetében. A tervezők számos ponton megerősítették az egyébként is rendkívül merev karosszériát annak érdekében, hogy példátlanul jó karosszériamerevséget lehessen elérni. A kupé magas alumínium-tartalmú intelligens könnyűépítése megmaradt, többek között az első sárvédőívek, a motorháztető és a csomagtérajtó könnyűfémből készül. A merev kabrió biztonsági színvonala nem csupán a törvényileg előírt törésteszteknek felel meg, hanem a Mercedes-Benz sokkal szigorúbb, valós helyzeteken alapuló biztonsági tesztjeinek és kihívásainak is. Alapfelszereltségként, illetve opcionálisan számos biztonsági és asszisztens-rendszer található meg a kínálatban, amelyek a Mercedes-Benz Intelligent Drive koncepcióját követik. Az állítható érzékenységű ATTENTION ASSIST éberségfigyelő asszisztens szériáfelszerelésként jár, akárcsak a COLLISION PREVENTION ASSIST PLUS rendszer, mely elmaradó vezetői reakciók esetén egészen 200 km/h-s sebességig autonóm fékezéssel képes megelőzni vagy mérsékelni a ráfutásos ütközéseket.  

Júniustól újra közlekednek az Iberia járatai Budapest és Madrid között

2016.03.02.
A közlemény szerint a tavaly júniusban elindított Madrid-Budapest járat a kedvező fogadtatásnak köszönhetően tér vissza. Glázer Tamás, az MT Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese a közleményben elmondta: az Iberia vezető képviselőivel folytatott keddi tárgyaláson az is szóba került, hogy a 2017-es nyári szezonban már napi járat kösse össze a két fővárost. A légitársaság gépei kedden, szerdán és csütörtökön, júliusban pedig pénteken is közlekednek. Hozzátette: mindezzel nemcsak a magyar és a spanyol főváros összeköttetése javul, hanem kedvező átszállási lehetőségek nyílnak a Latin-Amerikába utazni vágyók számára is. A riói olimpia közeledtével ez a járat a magyar utazók számára is vonzó lehet - vélte. A Magyarországra látogató spanyol turisták száma évről évre emelkedik: KSH 2015-re vonatkozó előzetes adatai szerint 148 496 spanyol utazó látogatott Magyarországra, ami 6,3 százalékkal haladja meg az előző évit. A spanyolok külföldi utazásaik során átlagosan 80-100 eurót költenek naponta, így Magyarországon 10 milliárd forintot meghaladó bevételt generálhatnak.

Rekordszinten stagnált az orosz olajtermelés februárban

2016.03.02.
Tonnában számolva a februári termelés 43,065 millióra csökkent a két nappal hosszabb januári 46,006 millió tonnáról. Oroszország ezzel továbbra is a világ legnagyobb olajtermelője, megelőzve Szaúd-Arábiát, amely világvezető ugyan az olajexportban, de a termelése februárban kisebb, átlagosan napi 10,2 millió hordó volt nem hivatalos adatok szerint. Az orosz kitermelő cégek közül februárban a Basnyefty termelése nőtt a legnagyobb mértékben, éves szinten 11,4 százalékkal, 1,643 millió tonnára. A Gazpromnyefty 7,8 százalékkal, 4,43 millió tonnára, a Szurgutnyefty 3 százalékkal, 4,867 millió tonnára, a Tatnyefty 8,4 százalékkal, 2,213 millió tonnára növelte februári termelését éves összevetésben. A Rosznyefty és a Lukoil, amelyek januárban a termelésük csökkenéséről számoltak be, februárban már növelték azt. A Rosznyefty termelése 2,9 százalékkal, 15,828 millió tonnára, a Lukoilé 0,1 százalékkal, 6,673 millió tonnára nőtt februárban éves szinten. Ugyancsak szerdán ismertetett adat szerint februárban a vezetéken exportált kőolaj mennyisége napi 4,309 millió hordóra csökkent a januári 4,313 millió hordóról. Az energiaügyi minisztérium arról is beszámolt, hogy az orosz gáztermelés februárban 52,92 milliárd köbméterre esett a januári 61,94 milliárd köbméterről.
Címkék: 

Nőtt a forgalomba helyezett személygépkocsik száma a németeknél

2016.03.02.
Februárban 250 ezer 302 új járművet helyeztek forgalomba Németországban, 12,1 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A legnagyobb mértékben, csaknem 25 százalékkal a Mercedes autók eladása nőtt. Februárban megtartotta piacvezető helyét a Volkswagen, de a többi német autógyártóhoz képest a legkisebb mértékben nőtt új autóinak az értékesítése. Februárban az új sportautók eladása 42 százalékkal, a hibridautóké 26 százalékkal emelkedett tavaly februárhoz képest. Az év első két hónapjában 468 ezer 667 új autót helyeztek forgalomba Németországban, ami 7,8 százalékos bővülés a tavalyi azonos időszakhoz képest.  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója