Magyar busz? Talán húsz...

2016.03.02.
A régi szép idők Az 1985-ös csúcsév közel 14 ezer Ikarusa már csak emlék: 1995-ben még ezernél több, 2001-ben ötszáz, 2006-ban négyszáz darab feletti volt a termelés, 2010-ben pedig már csak 162 magyar busz készült, tavaly 154 buszt gyártottak. A carinfo adatai szerint a 2015-ben forgalomba helyezett 546 buszból csak húsz volt magyar gyártmányú, idén pedig még egy sem kapott rendszámot. Némileg javíthatja a statisztikát a MABI mátyásföldi telephelyén a BKV megrendelésére készülő húsz Evopro elektromos hajtású kompozit busz. Több száz magyar busz beszerzésének elhalasztása miatt tiltakozik a Magyar Buszgyártók Szövetsége, melynek elnöke, Vincze-Pap Sándor hírportálunknak elmondta, hogy lekerült a Fővárosi Közgyűlés napirendjéről az az előterjesztés, ami lehetővé tette volna legalább 35 (korábban 75) magyar gyártmányú MABI csuklós autóbusz beszerzését, a hét második felében pedig kiderült, hogy a várba szánt 25 Rába S91 midibusz beszerzése is elmarad. 2017 elejéig a Volán társaságok utódaiként működő regionális közlekedési központoknak is több száz új buszt kell beszerezniük, de eddig egyetlen tender sem jelent meg. Lenne elég hazai A magyar gyártók nemcsak felkészültek a várható beszerzésekre, de van köztük olyan, amelynél már 150 darabnál is több áll raktáron. A tenderek halogatása miatt ezek helyett olykor 20-25 éves buszokkal közlekednek az utasok és nem ritkák a 8-14 éves használt külföldi buszok beszerzései. Az országosan leromlott műszaki állapot és a buszhiány miatt több szolgáltató már jelenleg is járatkimaradásokkal küzd. A MABUSz elnöke átfogó buszbeszerzési stratégiát javasol a magyar gyártók érdekében. Az elnök szerint legalább száz magyar gyártmányú busz beszerzése marad el a Fővárosban. Az Orangeways Hungary a Rába S91 típusú midibusza helyett török Karsanokkal próbálkozik, miközben egy közgyűlési előterjesztés visszavonása miatt a BKVegyelőre nem szerezheti be a magyar gyártmányú csuklós MABI buszokat. Ezek helyett lengyel Solarisok, vagy Mercedesek jönnek Budapestre, ami a MABI-nál kétszáz munkahelyet veszélyeztet. Mindkét érintett magyar autóbusztípust kifejezetten a fővárosi igények szerint fejlesztették, és már többször tesztelték őket a városban kiváló eredménnyel. Hiába jó a referencia Aggályos, hogy nem jelentek meg a regionális közlekedési központok buszbeszerzési tenderei. A jövőre esedékes piaci liberalizáció miatt a vidéki autóbuszos szolgáltatóknak jelentősen csökkenteniük kell az autóbuszpark átlagéletkorát, hogy versenyképesek maradjanak a magántulajdonú (akár külföldi) cégekkel szemben. Ehhez nélkülözhetetlen több száz új jármű beszerzése, a közbeszerzési eljárások kiírása viszont még mindig nem történt meg. Ezért elképzelhető, hogy a több tízmilliárdos állami beruházásból a versenyképes hazai cégek helyett továbbra is a külföldi gyártók, és a használt buszok importjában érdekeltek profitálnak majd. A 400 főt foglalkoztató Kravtex-Kühne Csoport már 1200 darabos referenciával rendelkezik a társaságoknál, most mégis 150 darabnál is több, vadonatúj buszt kénytelen készletezni. Ezeket a regionális közlekedési központok szívesen meg is vásárolnák, egyelőre mégsem állhatnak az utasok szolgálatába. A kialakult helyzet miatt gyors közlekedéspolitikai beavatkozást sürget a Magyar Buszgyártók Szövetsége. Az elnök szerint eljött az idő, hogy a különböző főosztályok ügyvitelében elvesző komplett iparági szegmenst végre világos, a hazai buszgyártást prioritásként kezelő beszerzési stratégiával segítsék. A magyar gyártók nem indokolatlan előnyöket, nem irányított közbeszerzéseket akarnak, hanem csak azt, hogy valós versenyhelyzetben értékesíthessék termékeiket, és hogy 6-12 hónapos tendereztetés nyertesként se maradjanak hoppon. Díjazott kompozit konstrukció Nemzetközi innovációs díjat nyert a magyar evopro által tervezett és a MABI által gyártott Modulo önhordó, moduláris felépítésű és teljes kompozit vázú buszcsaládja, melyet márciusban, a párizsi ceremónián is kiállítanak.   A cikk a Népszabadság február 24-i számában jelent meg    

Jim Clark, a Forma-1 kétszeres világbajnoka 80 éve született

2016.03.02.
Az angol-skót határvidéken egy farmon nevelkedett, s még négyéves sem volt, amikor anyja mellett ülve az autóban közölte: "Mama, én autóversenyző leszek!" Iskolai tanulmányait hanyagolta, később félbe is hagyta, inkább a szaklapokat tanulmányozta, autószerelőktől leste el a fortélyokat, és a vidéki utakon száguldozott. Hamar összebarátkozott egy helyi farmerrel, aki szabadidejében versenyzett; Jim egy ideig csak elkísérte a versenyekre, aztán 1956. június 3-án ő is benevezett, és győzött is egy DKW-val. Pályafutását egyik barátja kezdte egyengetni: egy Porschét, majd egy Jaguart "tett alá". Az eredmény nem maradt el, 1958-ban és 1959-ben is Skócia gyorsasági bajnoka lett. 1960-ban Colin Chapman, a Lotus versenycsapat főnöke szerződtette Formula Junior és F-2-es futamokra. Még ugyanabban az évben bemutatkozhatott a Forma-1-ben, és Portugáliában már dobogóra is állhatott. Chapman 1962-ben megalkotta a Lotus 25-öst, minden idők egyik legjobb F1-es versenyautóját, amellyel Clark az évad harmadik versenyén, a Belga Nagydíjon a 12. helyről indulva szerezte meg első futamgyőzelmét. Az év végén, az utolsó futamon motorhiba gátolta meg abban, hogy világbajnok legyen. 1963-ban a tíz futamból hetet megnyert, és ezzel természetesen a világbajnoki címet is elhódította, sőt hét világbajnokságon kívüli versenyen is őt intették le elsőként. Remek érzékkel tudta szabályozni az autó beállításait, ezért és utánozhatatlan vezetési technikájának köszönhetően a 27 esztendős skót a Lotus 25-tel szinte verhetetlen volt. Nem sokon múlott, hogy élete első indianapolisi versenyén, a híres 500 mérföldes megmérettetésen is learassa a babérokat. 1964-ben a Lotus megbízhatatlansága miatt kicsúszott kezéből a cím, ám lelkesedése mit sem csökkent. 1965-ben a tíz világbajnoki futamból kilencen állt rajthoz, hetet megnyert - egyet azért hagyott ki, mert szerencsét próbált Indianapolisban, és fél évszázad után első európaiként nyert. A Forma-1-ben pedig Clark és a Lotus versenyistálló is egy újabb világbajnoki címmel lett gazdagabb. Egyik skót barátja szerint sikerei ellenére sem érezte magát sztárnak, nem szerette a népszerűséget, amint kiszállt a Lotus üléséből, legszívesebben elbujdosott volna. 1966-ban a másfél literes motorokat 3 ezer köbcentiméteresekkel kellett felváltani, az átállási nehézségek miatt csak egyetlen futamot nyert. 1967-ben aztán elkészült a Ford-Cosworth versenymotor, amellyel négy nagydíjon győzött, de összesítésben csak harmadik lett. 1968-ban ismét favoritként emlegették. Megnyerte a szezonnyitó F1-es futamot, huszonötödik nagydíjgyőzelmével megdöntötte a legendás Juan Manuel Fangio rekordját. A végzetes baleset 1968. április 7-én érte Hockenheimben. Szerződési kötelezettségének eleget téve állt rajthoz a Lotusszal egy Forma-2-es versenyen, s az első futam ötödik körében egy hosszú, gyors kanyarból kigyorsítva az autója 270 kilométer/órás sebességgel kicsúszott, a fák közé vágódott. A kocsi valósággal szétrobbant, a nyakán, fején és gerincén sérült harminckét éves pilóta a kórházba szállítás közben meghalt. A baleset pontos okára sohasem derült fény, valószínű, hogy hátsó defekt, vagy a nagy sebességnél előforduló vízen siklás (aquaplaning) okozhatta: Clark ugyanis száraz gumikkal ért a még tócsákkal borított szakaszra, és járműve irányíthatatlanná vált. Az autósport akkori legfényesebb, de végtelenül szerény és rokonszenves csillagát milliók gyászolták, halála után egy hónapig a Lotus utcai autóinak jelvényét feketére festették. A világbajnokságot abban az évben csapattársa, Graham Hill nyerte meg, aki győzelmét Clark emlékének ajánlotta. Jim Clark szülőházának helyén ma múzeum áll, ő maga 1990-ben lett a motorsport halhatatlanja. A The Times 2009-ben a legnagyobb Formula-1-es versenyzőnek választotta meg. Számos későbbi világbajnok, köztük Jackie Stewart, Alain Prost és Ayrton Senna tekintette példaképének, 25 futamgyőzelme halála idején rekordnak számított.
Címkék: 

Goodyear Eagle-360 - az önvezető járművek gumiabroncs-koncepciója

2016.03.02.
A Goodyear legújabb koncepcióabroncsát, az Eagle-360-at a Genfi Nemzetközi Autókiállításon mutatta be. A gömb alakú, 3D-s nyomtatással készült abroncs a Goodyear jövőképét testesíti meg, és inspiráló megoldást nyújt a távlati jövőbe, amikor az önvezető technológia várhatóan elterjedtebb lesz. A Navigant Research nemrég megjelent tanulmánya szerint 20351-re várhatóan 85 millió önvezetésre alkalmas járművet fognak eladni éves szinten világszerte. A 2015-ös J.D. Power U.S. Tech Choice Study szerint a fogyasztókat az önvezető autókkal2 kapcsolatban leginkább a technológia által megnövelt biztonság érdekli. - Ahogy egyre csökken az önvezető autóknál a járművezetői beavatkozás, úgy nő az abroncsok szerepe, hiszen az abroncsok jelentik az elsődleges kapcsolatot az úttal - mondta Joseph Zekoski, a Goodyear vezető alelnöke és műszaki igazgatója. A Goodyear koncepcióabroncsai a jövőben kettős szerepet játszanak: egyrészt kreatív platformokként funkcionálnak, ahol a hagyományos gondolkodás határait lehet feszegetni, másrészt, a következő generációs technológiák kísérleti környezeteként is működnek. A Goodyear Eagle-360 egyedülálló formája javíthatja az autonóm mobilitás által elvárt biztonságot és kormányozhatóságot. Az abroncs gömb formája a kiváló kormányozhatóság kulcsa. A multi-orientációs gumiabroncsok minden irányban mozognak, így hozzájárulnak az utasok biztonságához. Az Aktív technológia lehetővé teszi a gumiabroncsok igény szerinti mozgását, mellyel csökkenti a potenciális veszélyes megcsúszásokat, például tükörjég vagy hirtelen előbukkanó akadályok miatt, hozzájárulva ezzel a biztonságos úttartáshoz. Ezenkívül a Goodyear Eagle-360 gömb formája gördülékeny haladást biztosít könnyed, laterális mozgásával. Ez segíti az autót abban, hogy a haladási irány megváltoztatása nélkül vegye az akadályokat. Végül, mivel az abroncs képes 360 fokos fordulatra, megbirkózna a parkolóhelyek várható csökkenésével is a jövőben, hiszen a gömb alakú gumiabronccsal ellátott autóknak kisebb helyre lesz szükségük ahhoz, hogy beálljanak a parkolóba. Feltételezve, hogy a nyilvános parkolók a jövőben is hasonló szerepet játszanak majd, az új abroncs jelentősen megnövelheti befogadóképességüket területük növelése nélkül. A Goodyear Eagle-360 koncepcióabroncs mágneses lebegtetés révén kapcsolódik az autó karosszériájához. A gumiabroncs felfüggesztését mágneses mezők biztosítják, ami hasonló a maglev (mágneses lebegtetésű) vonatok technikai megoldásához; növeli az utasok kényelmét és csökkenti a zajszintet. - Bár ez még csak egy koncepcióabroncs, mégis megmutatja a Goodyear legjobb innovatív ötleteit, illetve azt is, hogy miként lehet a jövő vezetőinek igényeivel is foglalkozni. Legújabb kutatásaink azt mutatják, hogy a fiatal járművezetők az intelligens és fenntartható autókat keresik, valamint, hogy a megbízhatóság és biztonság kulcsfontosságú számukra.  Úgy véljük, az Eagle-360 koncepcióabroncs biztonságos és fenntartható megoldást jelenthet végfogyasztóink számára, akik valószínűleg a jövőben önvezető autót fognak vezetni, vagy abban fognak utazni - mondta Jean Claude Kihn, a Goodyear EMEA régióért felelős elnöke. „Reméljük, további ösztönzést ad az autóiparnak, hogy kitartóan együttműködve tovább keressük a jövő megoldásait." A képre kattintva videó indul A Goodyear megálmodott egy további funkciót is, a jármű, az abroncs és az út hármasának kapcsolattartását, mely az önvezető autóknál optimalizálja a vezetési feltételeket, mely három jellemzőt foglal magába. Az első: az Eagle-360 koncepcióabroncs belsejében található érzékelők felmérik az útviszonyokat, beleértve az időjárási körülményeket és az útfelszín állapotát, és ezt az információt továbbítják az autónak, valamint más járműveknek is, így növelve a biztonságot. A második: felhasználva a futófelület kopását és a nyomásfigyelő technológiát, az Eagle-360 szenzorai érzékelik és szabályozzák az abroncs kopását a futásteljesítmény növelése érdekében. A harmadik: mivel a futófelület 3D-s nyomtatóval készül, felmerül annak lehetősége, hogy a gumiabroncsot a felhasználói régió jellegzetességeihez igazítsák. Biomimikri – a természetből merítve Az Eagle-360 kialakításának elemei a biomimikrit, a természet imitálását szemléltetik; ezt az elvet a Goodyear gyakran használja modelljeinél. A futófelület az agykorallok mintázatát idézi, többirányú blokkjai és barázdái pedig biztonságos tapadófelületet biztosítanak. A barázda alja ugyanazokat az elemeket tartalmazza, mint a természetes tengeri szivacs, ami szárazon megkeményedik, nedves körülmények között pedig megpuhul, így képes megfelelő vezetési teljesítményt nyújtani, és védelmet adni a vízen felúszással szemben. Ez a struktúra elnyeli az utat borító vizet is, és a gumiabroncs a centrifugális erő segítségével kipréseli a vizet az abroncs barázdáiból a vízen felúszás kockázatának csökkentése érdekében.  

Weltauto: élénk a magyar használt autók exportja is

2016.03.02.
 A Magyarországon országos kereskedői hálózattal rendelkező cég márkaigazgatója, Frank György szerint az autóexport előny abból a szempontból, hogy távozik az országból éves szinten közel tízezer idős gépkocsi, hátránya ugyanakkor, hogy a csekély számú minőségi használt kocsik egy része is elhagyja az országot. A Központi Statisztikai Hivatal adataira hivatkozva a közleményben ismertették: 2015-ben több mint 11 ezer kocsit vittek Magyarországról külföldre, az eladások összértéke meghaladta a 14,5 milliárd eurót. A két fő célország Szerbia és Németország. Szerbiába 7138 gépkocsit vittek Magyarországról tavaly, az exportált kocsik 65 százalékát. A szerb vevők jellemzően az idősebb kocsikat keresték. A német vevők inkább a minőségi, fiatal használt autókat vitték, Németországba közel 1200 jármű került Magyarországról tavaly. De vittek autót Magyarországról például az Egyesült Államokba, Jordániába, Nigériába, Togóba, Kínába, Malajziába, a Koreai Köztársaságba is. A külföldi vásárlók jellemzően az 1500-2500 köbcentis dízelmotorral szerelt variánsokat keresték, de nagy volt az érdeklődés az 1000-1500 köbcenti közötti benzinesek iránt is. A közlemény kitér arra, hogy a magyarországi használtautó-import eközben tavaly húszéves rekordot döntött meg, több mint százhúszezer járművet hoztak be a magánszemélyek és kereskedők az országba. A Das WeltAuto a Volkswagen konszern márkáit Magyarországon forgalmazó Porsche Hungaria csoport tagja. A cég egyedüliként rendelkezik országos értékesítői hálózattal, 28 értékesítőhelyén az ügyfelek állapotfelmérésen átesett, szervizelt autók közül választhatnak. A Das WeltAuto kereskedései tavaly összesen 6078 gépkocsit értékesítettek országszerte, a hálózat tavaly 166 gépjárművet értékesített exportra.
Címkék: 

Érkezik az új Mercedes-Benz C-osztály Cabriolet

2016.03.02.
Az opciós listán megtalálható az AIRCAP automatikus szélfogó rendszer, valamint az AIRSCARF fejtérfűtés, hogy a nyitott autózás élménye az év minél több napján átélhető legyen. A sportos menettulajdonságokat hatékony és erőteljes motorok biztosítják 156-tól egészen 367 lóerőig, az élményt pedig a dinamikus futóművek teszik teljessé - opcionálisan akár AIRMATIC légrugózással. Az új 9G-TRONIC automataváltó az összes motorváltozathoz elérhető. A megszokott asszisztens-rendszerek és a modern multimédiás rendszerek szintén megtalálhatók a palettán. Az új C-osztály Cabriolet idén nyáron kerül piacra. A Mercedes-Benz kabriók világába új belépőként érkezett a C-osztály Cabriolet, mely konzekvens módon követi a márka értékeit és formanyelvét. Zárt tetővel a kétajtós kabrió sziluettje a C-osztály Coupét idézi, többek között az azonos külső méreteknek köszönhetően. Az elegáns és feszes, üveg hátsó szélvédővel ellátott vászontető rendkívül harmonikusan követi a vonalvezetést, különösen sportos hátulnézetet biztosítva. A 360 (nyitott tetővel 285) literes csomagtartó egy kabrióhoz képest meglepően sok csomagot képes tárolni, ezzel tökéletesen kiszolgálva a mindennapi használhatóságot. A limuzin modellekénél 15 mm-rel lejjebb ültetett futóműnek köszönhetően már a szériában járó 17 colos kerekekkel is hangsúlyosan sportos hatást kelt a kabrió karaktere, melynek légellenálási együtthatója (cw-érték) mindössze 0,28. Az AMG változat jellegzetes formaelemei és specifikus könnyűfém keréktárcsái révén még sportosabb sziluettel büszkélkedhet. Az utastérben a C-osztály Limuzin hangulata köszön vissza, amit kabrió-specifikus megoldások varázsolnak még különlegesebbé. A sportos, modern kialakításhoz kiemelkedő anyag- és összeszerelési minőség társul. Opcionálisan különleges, hővisszaverő bőrkárpitozás kérhető az ülésekre, öt színben. A kupé modelltől származnak a hangsúlyos oldaltartású, integrált fejtámlával ellátott sportülések, melyek opcionálisan AIRSCARF fejtér-fűtéssel is rendelhetők. A szériában járó biztonsági öv továbbítók kényelmesebbé teszik a biztonsági övek használatát. Hátul két hangsúlyosan formázott ülést találunk, melyek háttámlái osztottan, 50:50 százalékos arányban előredönthetők, tovább fokozva a mindennapi használhatóságot. A Mercedes-AMG C 43 4MATIC Cabriolet modell utasterében számos egyedi részlet gondoskodik a fokozottan sportos hangulatról. Aki egy kabrió modell mellett dönt, maximálisan ki szeretné használni a nyitott tetős autózás élményét, amiben sokat segít az AIRCAP és az AIRSCARF. A szélvédőkeretbe feltűnésmentesen integrált légterelőt és a hátsó ülések mögötti, elektromosan kiemelkedő szélfogót tartalmazó AIRCAP rendszert a Mercedes-Benz kimondottan a kabrió modellekhez fejlesztette ki. A rendszer egyetlen gombnyomásra jelentős mértékben lecsökkenti a légörvényeket az utastérben – különösen a hátsó üléseknél. Az AIRCAP a kabrió komfort csomag tartalmát képezi, akárcsak az AIRSCARF fejtér-fűtés, ami a vezető és az első utas nyakához és tarkójához áramoltat meleg levegőt. Ennek a két felszereltségnek köszönhetően egész évben megadatik a nyitott autózás élménye. Opcionálisan az első ülések mögé egy kézzel lehajtható szélterelő is elérhető. A futómű egyszerre garantál kiemelkedően jó rugózást és gördülési komfortot, valamint agilis viselkedést, mely a vezetési élmény alapját képezi. A kabrió futóműve a limuzin modellnél szériában 15 mm-rel lejjebb van ültetve, de opcionálisan feszesebb sportfutómű is rendelhető, amihez jár a Sport direktkormányzás is. A kabrió modellhez az acélrugós felfüggesztéseken felül az AIRMATIC légrugózás is elérhető. A DYNAMIC SELECT – ami szériában jár az AIRMATIC-hez és opcionálisan elérhető az acélrugós futóművekhez – lehetőséget biztosít az autó karakterének személyre szabására. A vezető ötféle beállítás közül választhat („ECO", „Comfort”, „Sport”, „Sport Plus” és „Individual”), melyek közül az „Individual” módot saját ízlésének megfelelően konfigurálhatja. Erőteljes, mindemellett rendkívül hatékony, szériában ECO Start-Stop rendszerrel felszerelt benzin- és dízelmotorok gondoskodnak a sportos menetteljesítményről és a vezetési élményről, míg a széles körben elérhető 4MATIC összkerékhajtás az egész éves használhatóságot fokozza. A benzines motorkínálatot hat erőforrás alkotja. A belépőt a 156 lóerős, 1,6 literes, négyhengeres turbómotorral szerelt C 180 jelenti, míg a paletta csúcsán a Mercedes-AMG C 43 4MATIC Cabriolet változat 367 lóerős 3-literes, V6-os biturbo motorja helyezkedik el. A C 200 opcionálisan 4MATIC összkerékhajtással is elérhető. Dízel fronton a 170 lóerős C 220 d és a 204 lóerős C 250 d áll rendelkezésre – a C 220 d akár 4MATIC összkerékhajtással kombinálva. Az új 9G-TRONIC automataváltó az összes motorral kombinálható. A kabrióknál a hiányzó tető gyakran negatívan befolyásolja a karosszéria merevségét, ám ez nem igaz az új C-osztály Cabriolet modell esetében. A tervezők számos ponton megerősítették az egyébként is rendkívül merev karosszériát annak érdekében, hogy példátlanul jó karosszériamerevséget lehessen elérni. A kupé magas alumínium-tartalmú intelligens könnyűépítése megmaradt, többek között az első sárvédőívek, a motorháztető és a csomagtérajtó könnyűfémből készül. A merev kabrió biztonsági színvonala nem csupán a törvényileg előírt törésteszteknek felel meg, hanem a Mercedes-Benz sokkal szigorúbb, valós helyzeteken alapuló biztonsági tesztjeinek és kihívásainak is. Alapfelszereltségként, illetve opcionálisan számos biztonsági és asszisztens-rendszer található meg a kínálatban, amelyek a Mercedes-Benz Intelligent Drive koncepcióját követik. Az állítható érzékenységű ATTENTION ASSIST éberségfigyelő asszisztens szériáfelszerelésként jár, akárcsak a COLLISION PREVENTION ASSIST PLUS rendszer, mely elmaradó vezetői reakciók esetén egészen 200 km/h-s sebességig autonóm fékezéssel képes megelőzni vagy mérsékelni a ráfutásos ütközéseket.  

Júniustól újra közlekednek az Iberia járatai Budapest és Madrid között

2016.03.02.
A közlemény szerint a tavaly júniusban elindított Madrid-Budapest járat a kedvező fogadtatásnak köszönhetően tér vissza. Glázer Tamás, az MT Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese a közleményben elmondta: az Iberia vezető képviselőivel folytatott keddi tárgyaláson az is szóba került, hogy a 2017-es nyári szezonban már napi járat kösse össze a két fővárost. A légitársaság gépei kedden, szerdán és csütörtökön, júliusban pedig pénteken is közlekednek. Hozzátette: mindezzel nemcsak a magyar és a spanyol főváros összeköttetése javul, hanem kedvező átszállási lehetőségek nyílnak a Latin-Amerikába utazni vágyók számára is. A riói olimpia közeledtével ez a járat a magyar utazók számára is vonzó lehet - vélte. A Magyarországra látogató spanyol turisták száma évről évre emelkedik: KSH 2015-re vonatkozó előzetes adatai szerint 148 496 spanyol utazó látogatott Magyarországra, ami 6,3 százalékkal haladja meg az előző évit. A spanyolok külföldi utazásaik során átlagosan 80-100 eurót költenek naponta, így Magyarországon 10 milliárd forintot meghaladó bevételt generálhatnak.

Rekordszinten stagnált az orosz olajtermelés februárban

2016.03.02.
Tonnában számolva a februári termelés 43,065 millióra csökkent a két nappal hosszabb januári 46,006 millió tonnáról. Oroszország ezzel továbbra is a világ legnagyobb olajtermelője, megelőzve Szaúd-Arábiát, amely világvezető ugyan az olajexportban, de a termelése februárban kisebb, átlagosan napi 10,2 millió hordó volt nem hivatalos adatok szerint. Az orosz kitermelő cégek közül februárban a Basnyefty termelése nőtt a legnagyobb mértékben, éves szinten 11,4 százalékkal, 1,643 millió tonnára. A Gazpromnyefty 7,8 százalékkal, 4,43 millió tonnára, a Szurgutnyefty 3 százalékkal, 4,867 millió tonnára, a Tatnyefty 8,4 százalékkal, 2,213 millió tonnára növelte februári termelését éves összevetésben. A Rosznyefty és a Lukoil, amelyek januárban a termelésük csökkenéséről számoltak be, februárban már növelték azt. A Rosznyefty termelése 2,9 százalékkal, 15,828 millió tonnára, a Lukoilé 0,1 százalékkal, 6,673 millió tonnára nőtt februárban éves szinten. Ugyancsak szerdán ismertetett adat szerint februárban a vezetéken exportált kőolaj mennyisége napi 4,309 millió hordóra csökkent a januári 4,313 millió hordóról. Az energiaügyi minisztérium arról is beszámolt, hogy az orosz gáztermelés februárban 52,92 milliárd köbméterre esett a januári 61,94 milliárd köbméterről.
Címkék: 

Nőtt a forgalomba helyezett személygépkocsik száma a németeknél

2016.03.02.
Februárban 250 ezer 302 új járművet helyeztek forgalomba Németországban, 12,1 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A legnagyobb mértékben, csaknem 25 százalékkal a Mercedes autók eladása nőtt. Februárban megtartotta piacvezető helyét a Volkswagen, de a többi német autógyártóhoz képest a legkisebb mértékben nőtt új autóinak az értékesítése. Februárban az új sportautók eladása 42 százalékkal, a hibridautóké 26 százalékkal emelkedett tavaly februárhoz képest. Az év első két hónapjában 468 ezer 667 új autót helyeztek forgalomba Németországban, ami 7,8 százalékos bővülés a tavalyi azonos időszakhoz képest.  
Címkék: 

Csütörtöktől a nagyközönségé a 86. Genfi Autókiállítás

2016.03.02.
Az idei seregszemlén 30 országból kétszáz kiállító jelent meg a hét pavilonos, 77 ezer négyzetméteres kiállítótéren, köztük nem csak autógyártók, hanem formatervező stúdiók és egyedi alkatrészeket gyártó vállalatok is. Az elektromos autózás egyre nagyobb elterjedésével szinte minden standon ez a téma került a középpontba, a BMW-nél négy plug-in hibrid, azaz külső töltést is igénylő hibrid modellt mutattak be a márka százéves évfordulója alkalmából, a Nissan a teljesen elektromos Leafet is a középpontba állította, de a Volkswagen is erre helyezte a fő hangsúlyt: bemutatta Up! nevű kisautójának elektromos változatát. A kiállítás másik fő vonzereje a szupersportautók, ezek közül két gyártó, a Bugatti és a Ferrari is a genfi szalonra időzítette egy-egy modelljének világpremierjét. A Ferrari az új luxus-sportautóját, a GTC4Lussót mutatta be, míg a francia márka az 1500 lóerős, 470 kilométeres sebességgel is haladni képes Chiron nevű szériamodelljével hívta fel magára a figyelmet. A Magyarországon is gyártókapacitással rendelkező Audi az A4 Allroad Quattro legújabb szériáját, valamint a Q2 szabadidő-autót leplezte le a sajtó munkatársai előtt, a Mercedes a fő hangsúlyt az E-osztály frissített változatára, valamint az SL luxuskabrióra helyezte. A Suzuki a hibrid technológia képviselőjeként a Baleno félig hagyományos, félig elektromos meghajtású változatát mutatta meg. A legtöbb újdonságot, összesen kilencet a Fiat Chrysler Automobiles (Alfa Romeo, Fiat, Lancia, Ferrari, Jeep, Maserati, Abarth) vitte Genfbe, egyebek közt az új 124 Spider kabriót, az Alfa Romeo Giuliát, a Maserati első nagy terepjáróját, a Levantét, illetve a Fiat új alsó-középkategóriás autóját, a Tipót mutatták be a svájci városban rendezett kiállításon. Az FCA soha ennyi új modellt nem leplezett még le egyetlen autókiállításon sem. A nagyközönség számára csütörtökön nyit a szakkiállítás és jövő vasárnapig látogatható, a szervezők becslése szerint 650-700 ezer látogatót fogadhatnak másfél hét alatt.  

Anyukám is érteni fogja – Milyen nyári gumit vegyek?

2016.03.02.
A gumiabroncs állapota alapvetően határozza meg a jármű és az úttest közötti erőátvitelt. Az a bizonyos négytenyérnyi felület áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy az ott létrejövő súrlódást kihasználva lassítsunk, gyorsítsunk és kanyarodjunk. Egyáltalán nem mindegy tehát, hogy milyen papucsok vannak a kocsi alatt. Amikor az Anyukám is érteni fogja rovat elindult, az első cikkek között jelent meg a Téligumis kiskáté. Aki azt nem olvasta, most jó helyen jár, mert újra összefoglalunk minden tudnivalót csak pepitában. Az abroncs anyaga Az egyik lényeges különbség a hideg és a meleg évszakokra készült abroncsok között az abroncs anyaga. Persze mindkettő fő alkotóeleme a kaucsuk, de nem mindegy, hogy a keveréket hogyan állítják össze. A gumi a hőmérséklettel ugyanis „együtt mozog”: hidegben megkeményedik, melegben meglágyul. Különböző adalékanyagokkal képesek azonban ezt a gyártás során befolyásolni. A nyári gumik ezért a legjobb tapadási tulajdonságaikkal melegben rendelkeznek, és nem kell attól félni, hogy alkotóelemeik a forró nyári napokon gyorsan távoznak belőlük, mint a téliből a hidegben való rugalmasságot biztosító adalékanyag. Mintázat A nyári gumiabroncsok mintázatukban is eltérnek a téliektől. Amit a legtöbb nyári gumin megfigyelhetünk, az a futófelületen végig látható hosszanti mintaárok. A futófelületen nincsenek mikrobarázdák, amelyek a téli kerekek kapaszkodóképességét hivatottak növelni, ellenben annál több, az abroncs szélei felé vezető mély barázdát találunk, hogy a víz elvezetése megtörténhessen. Új nyári gumi a vízelvezetésre kihegyezve Maradhat a téli gumi? Ez attól függ! Aki nyáron, téli abroncsokon közlekedik, az úgy számoljon, hogy minden kilométeren "kettőt" kopik. Éppen az előbb taglalt lágy keverékű mivolta miatt, a téli kerekek nyáron sokkal jobban kopnak. Ráadásul az apró kis "lépcsők", amelyek a mikrobarázdák között értelmezhetőek (néhány tizedmilliméteres lépcsőkről beszélünk) eltűnnek, így a hóban való kapaszkodóképességük jelentősen lecsökken. Csak abban az esetben tudunk szemet hunyni a téli kerekek nyáron való használatától, ha a téli gumink elérte a minimális 4 mm-es profilmélységet (mintaárok mélység, ha nagyon szakszerűek akarunk lenni) és a következő téli szezont már amúgy sem tudnánk lehozni vele. Normál körülmények között nem fogunk semmi különöset tapasztalni, sőt valamivel talán még jobb is lesz a tapadásunk, mint a nyári abroncsokon, de a mintaárok kialakítása miatt marad a valamivel nagyobb zaj, és mondom: piszkosul fog kopni és öregedni. Aki így döntene, az számoljon vele, hogy ősszel már nem ússza meg a téli gumikra való beruházást. Minden más esetben azt javasoljuk, hogy amikor már reggel is hét fokról indul a hőmérséklet. (Ez nálunk legkésőbb április közepén beáll), akkor szereljük fel a nyári gumikat. Nagy általánosságban azt mondhatjuk, a fűtési szezon indulásával és leállásával egyidőben kell abroncsokat cserélni. Milyen gumit vegyek? Ebben a bekezdésben főleg arra szeretnék kitérni, hogy új, vagy használt gumit vegyünk. Alapvetően itt (is) pénzkérdésről van szó. Természetesen az új gumi, az új gumi, nincs mese. De muszáj itt megállnunk egy picit, mert nem mind új, ami annak látszik. Van itt minden kéremszépen! Bár a nyári abroncsok esetében nincs kifejezetten ilyen korhatár, mint a télieknél (egy téli abroncs 6 éves koráig használható), érdemes odafigyelni, hogy pontosan mikor gyárották le az abroncsot, amit el akarnak adni nekünk. Talán már meséltem édesapám történetét, akinek kinézetre új, valójában azonban négy (4!!!!négy!4!) éves gumi adtak el. Hogy honnan jöttünk rá később? Amikor a használatba vételt követő szezonban az abroncson megjelentek a mikro-repedések, gondoltam ránézek már a nálunk csak DOT számnak nevezett jelölésre. Valójában a DOT egy rövidítés, a jelölés pedig egy szabvány, amely az Egyesült Államokban született, de mára az egész világon ezt az egységes jelölést használják a gumi gyártók. DOT a United States Department of Transportation, vagyis az USA Közlekedési Felügyeletét jelenti (nagyjából), akik tehát arról a leghíresebbek, hogy elhelyeztek egy négy számjegyből álló jelölést az abroncsokon, amiből egyértelműen kiderül, hogy mikor jött le a gyártósorról. 2013. 24. hetében készült gumiabroncs DOT jelölése A DOT szám értelmezése a következő. Az első két számjegy a gyártás hetét jelöli, míg a második két szám a gyártás évére utal. Nézzünk is egy példát, valami nyári gumisat. Tegyük fel, hogy a gumi oldalán a következőt olvassuk: DOT 4915. Ezt a gumit 2015. 49. hetében, vagyis valamikor december első felében készítették. Igen, így működnek a gumigyártók: nyáron gyártják a téli abroncsokat és fordítva: télen a nyáriakat. A fenti példában jelölt abroncs újnak számít. De ha 2413 jelöléssel próbálnak ránksózni gumikat, akármilyen akciós is az ára, inkább hagyjuk ott. Ha már újat szeretnénk, legyen valóban új az a gumi. Apropó akciók A kapitalizmus nagy találmánya a kedvezményes árusítás. Nem mennék bele most a dolog marketing értékébe (leginkább azért mert nem értek hozzá), de annyi szent, hogy ki lehet fogni olyan akciót, ahol nem próbálnak megvezetni, valóban új gumikat árulnak. Előnyben vannak azok az autósok, akiknek gyakori méretű abroncs van a kocsiján. (A francia autótulajdonosok többsége itt kiesett.:) ) A 195/65R15 méretű abroncsokkal például minden évben Dunát lehet rekeszteni, ebből tuti találunk kedvezménnyel árusított darabokat. Az internetes vásáslással legyünk a legóvatosabbak: nem látjuk mit veszünk és meglehet, hogy olyasmiért fizetünk, ami nem az, aminek meghirdették. Használt abroncsok Egy átgumizás persze nem olcsó mulattság, érthető, ha valaki nem szeretne a jármű árával is párhuzamba állítható összeget költeni a gumikra. Ilyenkor jön szóba a használt gumiabroncs vásárlása. Én nem mondom, hogy mindenki felejtse el a használt gumikat, de minden esetre nagyon észnél kell lenni, ha ilyenre adjuk a fejünket. Mindenek előtt ott van a fent említett DOT szám. Azért 8-10 éves abroncsokra már ne pazaroljuk a pénzt, hiszen éppen spórolni szeretnénk… Variációk egy témára: balra - túl alacsony nyomáson használt abroncs - középen a megfelelő - jobbra a túl magas nyomás miatt létrejött kopáskép Használt gumikál mindig figyeljünk oda a futófelület egyenletes kopására. Az oldalt „lenyalt” abroncs veszélyes! Az olyan járművek, amelyek futóművének beállítása nem megfelelő, egyszerűen nem egyenletesen terhelik a kerekeket, így a gumiabroncsok aszimmetrikusan kopnak. Ezeket nagy ívben kerüljük el. Egy példa arra, hogyan nyalja el egy rossz futómű a gumit Másik nagy probléma lehet még a szálszakadás, amely durrdefekttel fenyeget! Ne csak egy reprezentáns abroncsok vizsgáljunk meg, hanem tüzetesen nézzük át mind a négy gumit, árgus szemekkel kutatva mindenféle deformáció után. Mik ezek? Az oldalfelületen látható dudor szálszakadásra utal és azonnali cserét igényel! A legjellemzőbb sérülések közé tartozik a gumi széleiben futó vastag acél merevítés hibája, ami a legtöbbször nyúlásos deformáció. Ilyenkor a gumi és a felni között nem megfelelő a tömítettség, és az abroncsunk minduntalan leereszt majd. Aztán ott van az oldalfelületben keletkezett szálszakadás. Ezt legtöbbször nagyobb kátyúk okozzák, amikor belehajtunk nagyobb sebességgel. Ahol a szál megszakad, ott egy púp keletkezik az oldalfelületen, úgyhogy viszonylag egyszerűbb észrevenni. Oda kell még figyelni a korábban már javított abroncsokra. Ha leszerelt állapotban a gumi belső felületén nagyobb foltozást látunk, akkor nyugodtan tovább is állhatunk, ennyire nem vagyunk rászorulva a használt abroncsra. Gumik tekintetében is azt tudom mondani, mint az autóvásárláskor: lehet használt, de ne legyen elhasznált. Márkás, vagy szerényebb? Gumiabroncsból is óriási választék van. A klasszikus nagynevű márkák, mint a Continental, Pirelli, Michelin, Bridgestone stb. bizony érezhetően drágábbak, de tudni kell, hogy éppen ezek a cégek fordítanak a legtöbbet abroncsaik fejlesztésére, tesztelésére, ami meg is látszik a teszteken elért eredményeikben. Aki megteheti, hogy a prémium márkákat válassza, azokat semmiképpen nem beszélném le róluk. Előírás az új gumikon a matrica, amelyből kiderül a gördülési ellenállás, a vízkiszorító képesség, és a jellemző zajkeltés is A középkategóriában (pl. Dunlop, Kleber, Fulda, Barum, Hankook stb.) található abroncsok számítanak talán a legjobb választásnak. Ezek a gumik általában még megfelelő ellenőrzés mellett készülnek, minőségi kifogások sem nagyon vannak velük. Ezek a gumik gyakrabban is szerepelnek a műhelyek akciós listáján, bátran ajánlom mindenkinek. Az alsó polcon találjuk a jellemzően kínai abroncsokat, amelyek nem is annyira rosszak, mint a hírük. Az utóbbi években már komolyabb autókon is láttam kínai gumikat, ami még nem jelentene semmit sem, de több forrásból is úgy értesültem, hogy ezeknek a gumiknak is egyre jobb a minőségük. (A gumik kategóriáit szubjektív tapasztalataim alapján írtam le.) Egy mondatban Ha egy mondatban kellene tanácsot adni gumiügyben, azt mondanám, még egy szerényebb minőségű új gumi is jobb, mint egy ki tudja hogyan használt régi. Böngésszük a netet az akciós ajánlatokért, kérdezzük meg autóstársainkat tapasztalatainkról és végül azért saját ízlésünkre is támaszkodjunk! Aki tovább olvasna a témában, az itt folytathatja.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója