Brutális közlekedésbiztonsági csomag érkezik

2021.01.04.
Az Európai Bizottság télapója óriási puttonnyal érkezett meg december elején. Az elmúlt években már bevált gyakorlatot követve a külön-külön kezelt intézkedések helyett a bizottság egy csomagban, a Fenntartható és Intelligens Mobilitási Stratégiájában gyűjti össze a kezdeményezéseket.A közlekedésbiztonsági törekvések között szerepelnek a közlekedési szabálysértések, a járművek műszaki vizsgálata, az önvezető járművek, a vezetői engedélyek határokon átnyúló szabályozásának aktualizálása, valamint az eCall automatizált segélyhívó rendszer. Bringázni csak biztonságosan érdemes... (Forrás: AI generált illusztráció) A javaslatok középpontjában a közúti halálesetek és a súlyos sérülések 50 százalékos csökkentése áll 2030-ig, a teljes elkerülése (Vision Zero) pedig a 2050-ig megfogalmazott cél. Ezekről a célkitűzésekről először az előző, Jean-Claude Juncker vezette Bizottság alatt állapodtak meg. Az új stratégia megerősíti a célkitűzések iránti politikai elkötelezettséget is. Antonio Avenoso, az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) ügyvezetője elmondta: „A Covid-19 járvány ellenére örömmel látjuk, hogy időben elindítják az új európai mobilitási stratégiát. A magunk részéről végig együtt fogunk működni a Bizottsággal, és reméljük, hogy a közlekedési sérülések és halálesetek elkerülése érdekében megfogalmazott intézkedéseket továbbra is prioritásként kezelik majd.” További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!   A képek illusztrációk, egyes esetekben mesterséges intelligencia által generáltak.

Piros lámpa, dupla záróvonal – akcióban a kamerás rendőrautó

2021.01.04.
A Veszprém megyei rendőrök a balesetek megelőzése érdekében folyamatosan ellenőrzik a forgalmat a megye útjain, 2020 decemberének utolsó két hetében is több jogsértést rögzítettek a szolgálati gépkocsik kamerái – írta a police.hu. Veszprémben, a Budapest úton és a Cserepes utcában egy-egy autós a közlekedési lámpa piros jelzését hagyta figyelmen kívül, a 72-es számú főúton, Litér határában, valamint a 71-es számú főúton, Alsóörsön két gépkocsi szabálytalanul előzött. A rendőrök a szabályszegő sofőröket megállították, és intézkedtek velük szemben. Az ellenőrzéseket a továbbiakban is folytatják a rendőrök. A videó itt látható. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Kerekesszék-fejlesztéssel segít a Toyota

2021.01.04.
A Toyota Mobility Foundation még 2017-ben írta ki Mobility Unlimited Challenge pályázatát. Ebben olyan ötletekre vártak, amelyek alsóvégtag-bénulásban szenvedő emberek számára adhatnák vissza a mozgás szabadságát. Az első fázisban 28 országból több mint nyolcvan pályamunkát küldtek be a világ leginnovatívabb mérnökei, formatervezői és feltalálói, változatos formában képzelve el a modern technológiák helyét a társadalmi reintegrációban. Az elmúlt három év során a Toyota szakemberei, valamint a Pittsburgh-i egyetem humán gépészeti kutatólaboratóriumának munkatársai részletesen megvizsgálták az egyes ötletek megvalósíthatóságát és újszerűségét. A pályázatok körét tavaly december elején öt projektre szűkítették, majd a döntősök közül végül a Phoenix Instinct pályaművét kiáltották ki nyertesnek. Első pillantásra a Phoenix i csak kecses vonalvezetésében és ultrakönnyű, szénszálas szerkezetében tér el a hagyományos kerekes székektől. A brit fejlesztésű jármű azonban érzékelők és szervomotorok segítségével mindig a pillanatnyi helyzettől függően módosítja a szék tömegközéppontját, így egyszerre javítva annak stabilitását és manőverező képességét. Ez a két jellemző a tradicionális székeknél kizárja egymást, ezért a Phoenix i már ezért is forradalmi újdonságnak tekinthető; ám az innovációk sora ezzel még nem ért véget. A Phoenix i első kerekei elektromos rásegítést kaptak, ami egyrészt csökkenti a fárasztó rezgéseket, másrészt könnyebbé teszi a szék hajtását. A szék ráadásul számítógép-vezérlésű szervofékeket kapott, amivel lejtőn pontosan szabályozható a haladási sebesség. „A kerekes szék évtizedek óta változatlan technológiákat alkalmaz. A Toyota pályázata lehetővé tette, hogy bebizonyítsuk, modern, intelligens technológiák segítségével igenis biztonságosabbá, kényelmesebbé tehetők a kerekes székek, ráadásul olyan új funkciókkal vértezhetjük fel, amelyekre korábban gondolni sem mertünk volna” – foglalta össze a pályázat jelentőségét Andrew Slorance, a Phoenix Instinct munkatársa. Hozzátéve, hogy az egymillió dolláros nyeremény lehetővé fogja tenni a különleges szék sorozatgyártását és globális forgalmazását. A Toyota pályázatának további négy döntőse nem kevésbé izgalmas és innovatív megoldással állt elő. Az Egyesült Államokbeli Evolution Devices által megálmodott Evowalk egy olyan, lábra erősíthető pánt, amely járás közben a megfelelő izomcsoportokat stimulálja, így nemcsak a járást, de egyben a rehabilitációt, az izomzat erősítését is segíti. A neves olasz formatervező stúdió, az Italdesign készítette el a Moby terveit. Ez egy különleges közösségi járműmegosztó szolgáltatás, amely autók vagy kerékpárok helyett speciális, villanymotoros platformokat bocsát a kerekes székes felhasználók rendelkezésére. A Cukubai Egyetem (Japán) hallgatói egy egzoszkeletont, azaz hordható, járástámogató „külső vázat” neveztek a Toyota pályázatára: az Qolo névre keresztelt szerkezet egyfajta álló helyzetben használható kerekesszék, amelyet a felhasználó felső testének mozgatásával irányíthat, és feltalálói szerint elősegíti az interakciót és a közösségi reintegrációt, mivel a fogyatékkal élő személy szeme haladás közben egy magasságban van a járókelőkével. Szintén egzoszkeleton az észak-amerikai IHMC & Myolyn által megálmodott Quix: a rendszer az autonóm járművekből ismert érzékelő technológiákat, illetve a két lábon járó robotoknál felhasznált vezérlő algoritmusokat alkalmazva biztosítja a felhasználó gyakorlatilag korlátlan, szabad és gyors helyváltoztatását. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Ausztrália helyett Bahreinben kezdődhet a Forma-1-es idény

2021.01.04.
A nemzetközi szaklapok közül több is arról írt hétfőn, hogy a melbourne-i futam szervezői már egyeztetnek arról, hogy egy későbbi időpontban pótolják az Ausztrál Nagydíjat, mivel az országban szigorú intézkedéseket, többek között 14 napos kötelező karantént vezettek be a beutazóknak a koronavírus-járvány miatt. A pandémia és az azzal összefüggő előírások miatt az Australian Open tenisz Grand Slam-tornát is elhalasztották már, erre a hagyományos január végi időpont helyett február 8-tól kerül sor. A Forma-1 irányítói a rekordhosszúságú, 23 futamos versenynaptár első viadalát március 21-re tervezték Melbourne-be, míg a bahreini GP-t egy héttel későbbre, március 28-ra írták ki. A belépőjegyeket még nem kezdték el árulni Ausztráliában, a hétfői sajtóértesüléseket pedig egyelőre hivatalosan sem a melbourne-i szervezők, sem az F1 vezetése nem kommentálta. A tavalyi idénynyitó versenyhétvégét nem tudták megrendezni Melbourne-ben a koronavírus-járvány miatt, és később sem került rá sor, a szezon pedig csak júliusban, Ausztriában kezdődhetett el, végül 22 helyett csupán 17 futamos volt. Bahreinben tavaly két versenyt is rendeztek, november végén Bahreini Nagydíj, december elején Szahíri Nagydíj néven. A helyzetet bonyolítja, hogy a 10 Forma-1-es csapat közül hétnek az Egyesült Királyságban van a központja, ahol a vírus egy új mutációja bukkant fel, és a pozitív esetek száma is megnőtt az utóbbi hetekben. Nagy-Britanniából ezért jelenleg nem lehet elutazni a világ számos országába. Tavaly három versenyző, Sergio Pérez, Lance Stroll (mindkettő Racing Point), valamint az immár hétszeres világbajnok Lewis Hamilton (Mercedes) kapta el a vírust, és kellett karanténba vonulnia. Ross Brawn, a Forma-1 sportigazgatója az idényzáró Abu-Dzabi Nagydíj után arról számolt be, hogy 2020-ban a 17 futam alatt mintegy 80 ezer tesztet végeztek el a sportágban dolgozókon, az eredmény pedig kevesebb mint 100 esetben lett pozitív, ez 0,11 százalékot jelent.A Magyar Nagydíjra tavaly július 19-én, zárt kapuk mögött került sor a Hungaroringen, az idei naptárban pedig augusztus 1-jei dátummal szerepel a mogyoródi versenyhétvége. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Ötödször is a csúcson a Magyar Suzuki

2021.01.04.
A Suzuki 2016, 2017, 2018 és 2019 után 2020-ban, a járványhelyzet ellenére is szép értékesítési eredménnyel zárta az évet a hazai piacon. 14 783 Suzuki személygépkocsit regisztráltak Magyarországon 2020-ban a Datahouse újautó-eladási statisztikái szerint. Az összes forgalomba helyezett személyautó (128 031 db) 11,55 százaléka tehát Suzuki volt a tavalyi évben. A 2015 óta Esztergomban gyártott és 2018 őszén megújult Vitara, 30,19 százalékos szegmens-részesedéssel vezeti a SUV városi-szabadidő kategóriát és ezzel együtt a személyautók mezőnyét is. 6 882 darabot regisztráltak a modellből 2020. január 1-je és december 31-e között. A 3,5 milliomodik Esztergomban készült Suzuki modell is a közönségkedvenc Vitara modell hibrid változata lett tavaly. A Magyar Suzuki ugyanis 2019 decemberében megkezdte a hibrid járművek sorozatgyártását Esztergomban. 2020 januárjától pedig már hibrid meghajtású gépkocsikat értékesít az uniós piacokon. A motorra, váltóra, turbó meghibásodásra, valamint a hibrid elemekre is érvényes Hybrid Pro 3+7 év garanciának, az országos kiterjedésű márkaszerviz-hálózatnak és a megszokott márkaminőségnek köszönhetően az újautó-vásárlók kedvezően fogadták a Suzuki alternatív meghajtású modelljeit. Így, a gyártás több mint 65 százaléka már hibrid gépjármű volt 2020-ban. A teljes új személyautó piac TOP 3 modellje között a második helyet foglalja el a szintén hazai gyártású, a magán és a flotta vásárlói szegmensben egyaránt népszerű Suzuki SX4 S-CROSS. Az év végéig összesen 5 578 kelt el a legnépszerűbb, alsó-középkategóriás újautóból Magyarországon, amely az összes értékesített alsó-középkategóriás modell (30 247 db) 18,44 százaléka. A modell így első helyen áll a középkategóriában. A két hazai modell gyártását közel 2800 dolgozó és 770 robot végzi két műszakban a Magyar Suzuki gyárában a Pilis lábánál. A további, nem Esztergomban készült, de Magyarországon is forgalmazott Suzuki típusok közül a Swiftből 1 401, az Ignisből 618, Jimnyből 194 darabot helyeztek forgalomba 2020-ban. A B szegmensben szereplő Swift, Ignis együttes szegmens-részesedése 13,38 százalék. A vállalat két új import hibrid modell értékesítését is megkezdte Európában. Az elektromos hálózatról is tölthető SUV Acrossból 35 darabot, a hibrid rendszerrel felszerelt Swace modellből pedig 74 darabot regisztráltak előértékesítés keretein belül. A két modell teljes értékű piaci bevezetése januártól indul Magyarországon. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A Continental elnyerte a gumiabroncs-technológiai díjat a C.A.R.E. abroncs-koncepcióval

2021.01.04.
A Conti C.A.R.E. (Csatlakoztatott. Autonóm. Megbízható. Villamosítás.) egy olyan kerék/gumiabroncs koncepció, amely a flotta üzemeltetői számára a felhő-alapú csatlakoztathatósága miatt különösen hatékony eszközt kínál a mobilitás kezeléséhez. Jó példa erre az elektromos robotaxi flotta, amely kulcsszerepet játszik a jövő környezetet kevésbé szennyező mobilitásának számos koncepciójában. A zsűri által méltatott Continental az innováció, az informatika és az ötletekben gazdag mérnöki munka ötvözésének köszönhette az eredményeit. A projektet azért is dicséretben részesítették, mert ,,proaktív megközelítést alkalmaz az OEM követelményeinek való megfelelés érdekében olyan technológiai eszközökkel, amelyek jelentős hatással bírnak az autóipar szélesebb körére” írta az ERJ.     A Conti C.A.R.E. gumiabroncsok felhőhöz csatlakoztatott érzékelői a gumiabroncs szerkezetébe vannak beépítve. Ezek az érzékelők generálják és folyamatosan értékelik a futófelület mélységére, az esetleges sérülésekre, az abroncs hőmérsékletére és a gumiabroncsban lévő nyomásra vonatkozó adatokat. A ContiSense néven ismert vezérlő rendszer késleltetett reakcióidő nélkül azonnal továbbítja az adatokat a felhőbe. Ezeknek az adatoknak a felhasználásával a ContiConnect Live IT eszköz elősegíti a hatékony mobilitáskezelést a flottaüzemeltetők számára. Ugyanakkor az utasok kiélvezhetik a kényelmes utazás élményét, mivel a keréktárcsa segítségével a Continental SilentWheel koncepciója csökkenti a vezetés közben keletkező rezgések intenzitását. A zsűri elismerően nyilatkozott a gumiabroncs nyomásának aktív beállításáról, amely a kerékbe épített centrifugális szivattyúk segítségével valósul meg. A jármű gyorsulásával, a kerékben fellépő centrifugális erők sűrített levegőt generálva hatnak a szivattyúkra. Ez a PressureProof technológia folyamatosan ideális tartományon belül tartja a gumiabroncs nyomását és elősegíti a szén-dioxid-kibocsátás fenntartható csökkenését. A felesleges sűrített levegőt egy integrált tartályban tárolja. A PressureBoost technológia ezt a sűrített levegőt használja a gumiabroncs nyomásának korrekciójára különböző vezetési körülmények esetén. Ennek eredményeként az elektromos önvezető járművek nagyobb teher szállításakor megnövelhetik a gumiabroncsban lévő nyomást.

Év eleji koktél: 72 óra, 6 pozitív szonda – egy sofőr az árokban

2021.01.04.
Öt ittas vezető az úton, egy az árokban. Az év első, hosszú hétvégéje folyamán hat esetben merült fel az alkoholos befolyásoltság gyanúja az ellenőrzött sofőröknél. Öt alkalommal közúti ellenőrzés alkalmával, hatodjára már csak a bekövetkezett baleset után. A baleset adatai alapján egy 28 éves férfi 2021. január 3-án kora reggel, a 61-es főúton Nagykanizsa irányából Iharosberény felé közlekedett személyautóval. A sofőr az egyik útkanyarulatban – eddig tisztázatlan körülmények között - letért az úttestről, és a vízelvezető árokba hajtott. A körzeti megbízottak ellenőrizték a könnyebb sérüléseket szenvedett sofőrt, akinél az alkoholszonda pozitív eredményt jelzett. A 28 éves nagykanizsai lakossal szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást. Az ittas vezetés és a bódító szer hatása alatt történő járművezetés negatív hatással van a közlekedés biztonságára és a vezetés minőségére. Szeszes ital fogyasztás hatására növekszik az észlelési idő, tompulnak a reflexek. További jelentős kockázatot jelent az, hogy az ittas vezetők általában a megengedett sebességet is túllépik. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Magyar abszurd: talált egy elhagyatott autót, megpróbálta eladni

2021.01.04.
Autófeltörőről tett bejelentést a 112-es segélyhívón egy járókelő Budapest VII. kerületében 2021. január 2-án 20 óra előtt. A perceken belül a helyszínre érő járőrök elfogták a láttukra futva menekülni próbáló elkövetőt. Az adatgyűjtés során kiderült, hogy a 33 éves budapesti lakos úgy akart pénzhez jutni, hogy magát a tulajdonosnak kiadva 15 000 forintért adott volna el egy régóta az utcán parkoló autót. Mivel indítókulcsa nem volt hozzá, egyszerűen betörte a kocsi ablakát, hogy kinyissa az ajtót. G. Bélát a Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitányságán lopás bűntett kísérlet megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Dakar-rali: hat órás munkát adott Szalayéknak a kormányösszekötő

2021.01.04.
Az Opel Dakar Team Facebook-oldalára feltöltött rövid interjúban a navigátor elmondta, csaknem hat órán át tartott, mire megjavították az Opel Grandland X kormányösszekötőjét, azután pedig már sötétben, rossz látási viszonyok között voltak kénytelenek folytatni a gyorsasági szakaszt. A Dzsidda és Bisha közötti 623 kilométeren így Szalayék jelentős időhátránnyal értek célba, de készültek a hétfői (mai) folytatásra, a Dakar honlapja szerint pedig el is tudnak majd rajtolni a Bisha és Vadi ad-Davaszir közötti 457 kilométeres gyorsaságin. A kamionosoknál a Fazekas Károly, Horn Albert Péter, Csákány Péter trió a verseny weboldala alapján a vasárnapi szakaszon 19. lett, és az összetettben a 16. helyen áll. Ebben a kategóriában a francia navigátorral és szerelővel közösen induló Darázsi Zsolt a 40. pozícióból folytathatja a viadalt. Az idei Dakaron a mezőny 13 szakaszon 7658 kilométert tesz meg a január 15-i dzsiddai befutóig. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója