A franciaországi Loire megyében, Lorette-ben született. Tizenöt éves volt, amikor apja elvitte a monacói nagydíjra, s a száguldó autók annyira lenyűgözték, hogy egy gokart pályán maga is volán mögé ült. Ezután végigjárta a motorsport szamárlétráját: 1973-ban megnyerte a francia junior, majd a felnőtt gokartbajnokságot is, 1976-ban a francia Forma-Renault bajnoka lett, 1977-ben már Európa-bajnok volt. 1978-ban indult először európai Forma–3 versenyen, s abban az idényben a kilencedik helyen végzett, de 1979-re bajnok lett az európai és a francia szériában is. A mindössze 160 cm magas, 60 kilós Prost 1980-ban a McLaren színeiben mutatkozott be a Forma–1 világában, és élete első Grand Prix-viadalán, Argentínában rögtön pontot szerzett. Első győzelmét hazai környezetben, Dijonban aratta, ezt követően még további ötven alkalommal állhatott a dobogó legmagasabb fokára. 1983-ban és 1984-ben minimális hátránnyal még az összesített pontverseny második helyére szorult, egy évvel később azonban már ő lett a világbajnok. A kis termetű francia pilóta, akit higgadtságáért és mindent kielemző gondolkodása miatt Professzornak becéztek, 1980 és 1993 között volt tagja az elitkategória mezőnyének, s ezalatt szédületes teljesítménnyel kápráztatta el a világot. A McLaren után a hazai Renault (1981-1983), majd újra a McLaren (1984-1989), aztán a Ferrari (1990-1992), végül a Williams (1993) istálló kocsiját vezette. Négy világbajnoki címet szerzett (1985, 1986, 1989, 1993), az 51 első hely mellett 35-ször lett második, 20-szor harmadik, 10-szer negyedik, 5-ször ötödik, 7-szer hatodik, 33-szor indulhatott az első rajtkockáról és összesen 798,5 pontot gyűjtött. A 199 vb-futamon 41 alkalommal ő érte el a verseny közbeni leggyorsabb kört. 1987-től több mint egy évtizeden át ő tartotta a legtöbb nagydíj-győzelem rekordját, ezt csak 2001-ben döntötte meg a később hét vb-címig jutott német Michael Schumacher. Prost 1993-ban negyedszer is megnyerte a világbajnokságot, de a Williams közölte vele: lejárt szerződésének az a pontja, amely szerint nem lehet csapattársa Ayrton Senna, s a következő évben együtt kell versenyeznie legnagyobb vetélytársával. A francia néhány hét gondolkodás után bejelentette: az év végén visszavonul. Utolsó versenyén, az ausztrál nagydíj dobogóján a két versenyző együtt állt a pódiumon, s a brazil mindenki számára váratlan gesztusként átölelte Prostot, így téve pontot viszályuk végére. A franciák Professzora négyszeres világbajnokként búcsúzott, akkor minden idők második legeredményesebb pilótája volt az öt címet szerzett argentin Juan Manuel Fangio mögött. Az azóta eltelt időben már minden rekordját megdöntötték, a legtöbbet Michael Schumachernek sikerült túlszárnyalnia. Prostot fizikuma ideális versenyzővé tette. Mindig sportolt (golfozott és kerékpározott), a legjobb állóképességű pilóta volt a mezőnyben. Az osztrák Niki Laudától vette át azt a munkamódszert, hogy az edzéseken az időmérők helyett a versenybeállításra koncentrált, így gyengébb rajtpozícióból indulva is gyorsabb tudott lenni a versenyen ellenfeleinél. A mai Forma–1-es pilótákra jellemző professzionális hozzáállás tőle és Laudától ered. Természete rossz oldalának számított a csapataira való állandó panaszkodás, a Milliamperen kívül minden csapatától haraggal vált el, a Ferraritól például azért küldték el, mert kritizálta a versenyautót és a csapatot. Prost ha úgy érezte – és gyakran érezte úgy –, hogy az istálló nem áll maximálisan mögötte, ritkán tett lakatot a szájára. Csapattársaival általában jól jött ki, csak Sennával volt tartósan haragban. Senna a győzelmet megszállottan hajszoló ember volt, míg Prost természeténél fogva nem törekedett a pályán ellenfelei megsemmisítésére. Kettejük rivalizálása 1988-tól volt datálható, amikor csapattársak lettek a McLaren istállónál. Abban az évben Prost hét első és hét második helyet könyvelhetett el, mégsem lett világbajnok, mert csak a tizenegy legjobb eredményt vették figyelembe, s e tekintetben Senna jobbnak bizonyult nála. A következő évben egy vitatott döntéssel Sennát zárták ki az évad utolsó előtti futamán, így a francia lett a világbajnok. A két versenyző többször ütközött a pályán, ma sem lehet egyértelműen eldönteni, hogy véletlenül, avagy szándékosan. Viszonyuk annyira elfajult, hogy már egyáltalán nem beszéltek, 1993-ban a brazil nagydíjon Prostot a rendőrségnek kellett megvédenie a feldühödött brazil szurkolóktól. Prost visszavonulása után kibékültek, s amikor Senna 1994-ben egy balesetben életét vesztette, temetésén Prost volt az egyik koporsó-vivő. Prost visszavonulása után tévékommentátor lett, a Renault és a McLaren tanácsadójaként dolgozott. A száguldó cirkusztól mégsem tudott elszakadni: 1997-ben megvette a Ligier istállót és Prost Grand Prix néven benevezett a világbajnokságra. A versenyzőként sikert sikerre halmozó kis francia csapatvezetőként kevés eredményt tudott felmutatni, autói öt szezon alatt 83 futamon mindössze 35 pontot szereztek, és végül 2002-ben le kellett húznia a rolót. Azóta jobbára hobbijainak él, kerékpárversenyeken indul, és a Renault nagyköveteként nemzetközi rendezvényeken képviseli az autógyárat.