Bentley 450 euróért

2021.03.24.
A híres angol márka egy saját fejlesztésű babakocsi-triciklit dobott piacra a 12 hónaptól 3 éves korig terjedő korosztály számára. Az igazi különlegesség az, hogy a babakocsi magán viseli a luxus szedánok megkülönböztető jegyeit – írja a római La Repubblica című napilap internetes kiadásának autós rovata. Már tizenkét hónapos korától magáénak mondhat egy igazi Bentley-t az a kisgyerek, akinek szülei áldoznak a luxusra. A legkisebb felhasználók számára fejlesztette ki a világhírű márka a luxus Bentley Trike babakocsi-triciklit. A Crewe céggel közösen gyártott járművet alig több mint 450 euróért (kb. 160 ezer forintért) meg lehet venni a brit luxusmárka saját kereskedéseiben, illetve a „The Bentley Collection” weboldalon. Ahogy a Bentley valamennyi modelljére, úgy ennek a triciklinek a tervezésére és kialakítására is különös gondossággal ügyeltek a márka mérnökei. Az ikonikus brit szedánok alapszíneihez igazodva, a gyermekkocsi leendő tulajdonosai is nyolc alaptónusból választhatnak. Természetesen figyelembe veszik az egyéni igényeket is az egyedi részletek kialakításakor. Ahol csak lehet és ízléses, a tervezők elhelyezték a Bentley világhírű védjegyét, a klasszikus „B” betűt. A hátsó kerekek tengelyeinek fedőkupakját ez a logo díszíti, ahogy a kormánykerék alatti vázrész frontoldalán, középen is ez díszeleg. Maga a teljes Bentley felirat pedig végighúzódik a hosszanti merevítő vázon. A Bentley Trike moduláris elemekből áll. Úgy alakították ki, hogy azt igazítani lehessen a gyermekek növekedésének hat fázisához, 12 hónapos kortól 3 éves korig. Ez lehetővé teszi a szülők számára, hogy hosszú ideig számolhassanak a luxuseszközzel. A gyermekeknek pedig biztosítja azt az élményt, hogy ugyanazt a luxustriciklit használhatják növekedésük során, elvezetve őket egészen a kétkerekű biciklizés időszakának eljöveteléig. A 12 hónapos és annál idősebb csecsemők ergonomikus ülésben foglalhatnak helyet, melynek pizícióit a szülők a gyermek korához, méretéhez és igényeihez állíthatják be. Egy gombnyomással lehet hátra-vagy előredönteni. A kocsit egy extra nagy, minőségi szövetből készült vízálló és szélfogó tető védi, amely szintén állítható vagy összecsukható. Ahogy a gyermek folyamatosan növekszik, a lábtartók beállíthatók, egy idő után pedig el lehet őket távolítani, hogy a lurkók lábai hozzáférjenek a tricikli pedáljaihoz. Amint a kicsik egyedül képesek pedálozni, a hátsó tolórúd eltávolítható a nagyobb mozgásszabadság érdekében, miközben a biztonsági övek és szíjak továbbra is ellátják feladatukat. A már nagyobbacska gyermekek kipróbálhatják a pedálozást a háttámla és az öt ponton rögzített biztonsági heveder nélkül is. Így nagyobb szabadságot kapnak. Ezt az eszközt tisztán tricikliként használhatják, hozzászokva a sebességhez és az önállósághoz, ami a kerékpározás előszobája. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Parkoló autón vezette le dühét a videón látható nő - keresik

2021.03.24.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. Kerületi Rendőrkapitánysága rongálás vétség miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint egy ismeretlen nő 2021. március 12-én 17 óra 15 perc körül Budapest VI. kerületében, az Ó utcában egy parkoló autó visszapillantóját megrongálta​. A feltételezett elkövetőről videófelvétel készült, ami ezen a linken tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=Jrvw6AZ0TQ4 A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételen látható nőt felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Terjeszkedik a MOL-csoport Szlovákiában: 16 Lukoil-kutat vettek

2021.03.24.
Emlékeztetnek arra is, hogy március elején állapodtak meg a Marché International AG-vel a Magyarországon Marché márkanév alatt üzemeltetett 9 étterem megvásárlásáról, és megjegyzik, hogy ezek a megállapodások illeszkednek a vállalatcsoport frissített, hosszú távú stratégiájába, amely külön hangsúlyt fektet a fogyasztói szolgáltatások fejlesztésére. Kiemelik azt is, hogy a most megszerzett országos lefedettséggel működő töltőállomások jól kiegészítik a 254 töltőállomásból álló Slovnaft hálózatot. Az új Slovnaft töltőállomásokra is bevezetik a tervek szerint a Fresh Corner koncepciót, prémium gasztro termékekkel, egyéb olyan szolgáltatásokkal, amelyek már szerepelnek a Slovnaft hálózat kínálatában - írja a Mol. A tranzakció a szlovák versenyhivatal engedélyéhez kötött. A Fresh Corner koncepció 2015-ben indult a töltőállomásokon. A láncnak 955 üzlete van, a koncepció nagyban hozzájárult a fogyasztói szolgáltatások szegmens 2020-as rekord eredményéhez, 510 millió dollárral növelve a csoport EBITDA-ját - közölte a Mol. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Mutatjuk, miért az Ariya a legáramvonalasabb Nissan crossover

2021.03.24.
Az elektromosautó iparágban és a Crossover innovációban szerzett évtizedes mérnöki szakértelemre építve az Ariya, a szegmens 2007-es megalakulása óta várhatóan a vállalat legáramvonalasabb Crossovere lesz a 0.297-es légellenállási tényező (Cd) megcélzásával.. A precizitással kialakított karosszériavonalak és a stratégiai elhelyezésű légbeömlők mellé egy továbbfejlesztett, elektromos hajtáslánc társul. Mindezek, a világszintű mérnök csapatok által tett erőfeszítések, a hatótávban növekedést fognak eredményezni. „Az év későbbi időszakában, a Nissan Ariya hivatalos harmonizálását követően a 2020-as világpremieren közölt 500 km-es hatótáv várhatóan javulni fog. Ez nagyobb hatékonyságot és magabiztosságot fog kölcsönözni az autóvezetők számára annak érdekében, hogy nagyobb távolságot tudjanak megtenni egy töltéssel.” – mondta Marco Fioravanti, A Nissan Európai Termékfejlesztési Alelnöke. Az Ariya formájának minden egyes alkotóeleme mikroszkopikus részletességgel a Nissan Európai Mérnöki Központjában dolgozó mérnökök által lett megálmodva az Egyesült Királyságban. Az Ariya lapos alváza stabil és kiszámítható utazási élményt biztosít, míg az „előre irányuló intelligens aerodinamikai pajzs” és a tiszta vonalvezetésű karosszéria csökkentik a légellenállást. A Japánban és az Egyesült Királyságban dolgozó dizájn csapatok finomításai által, az eredmény egy tiszta vonalvezetésű forma, mely segít a járműnek hasítani a levegőt, ezáltal pedig kiemelkedően hatékony vezetésre optimalizálja azt. „Jelenleg egy meghatározó átalakulás zajlik az autóiparban, és ebben az időszakban az aerodinamikai tesztelés fontossága jelentősen nő. Az elektromos járművek áramvonalassága közvetlen összeköttetésben van a jármű mozgásának hatékonyság0ával.” – mondta Sarwar Ahmed, A Nissan Európai Mérnöki Központjának Aerodinamikai és Aeroakusztikai Mérnöke. A sofőrök szükségeinek kielégítésére való törekvés volt a Nissan Ariya fejlesztésének a fő mozgatórugója. A fejlett elektromos Crossover coupé készen áll a holnap sofőreinek fogadására és a Nissan elektromos járműveinek új korszakát jelöli, azáltal, hogy a vásárlóinak egy új szintű vezetési hatótávot biztosít. Helen Perry, a Nissan Europe Elektromos Személyautók és Infrastruktúra Vezetője a következőt nyilatkozta: „A Nissan Ariya egy valóságos globális erőfeszítés eredménye. Azon dolgoztunk közös erővel, hogy új, kreatív aerodinamikai tulajdonságokat építsünk az Ariya-ba, ami a dinamikus gyorsulásával, online technológiáival és forradalmian új elektromosautó dizájnjával minden kétséget kizáróan sok vásárló kegyeit nyerje el.” Az Ariya aerodinamikai teljesítményével kapcsolatos szakértelmet leleplező kulisszák mögötti videót a Nissan Youtube csatornáján lehet megtekinteni. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Ingyenes próbajáraton tesztelhető az elektromos busz

2021.03.24.
A program szerdai, zalaegerszegi bemutatásán Balaicz Zoltán polgármester emlékeztetett arra, hogy a kormány célkitűzése alapján 2050-ig Magyarország karbonsemleges országgá válik, ehhez csatlakozóan készített Zalaegerszeg önkormányzata is már 2019-ben klímavédelmi programot. A karbonsemlegesség elérése érdekében indult el kilenc magyarországi térségben a Zöldbusz program, ennek mintaprojektjeként Zalaegerszeg az ötödik helyszín, ahol az utazók csaknem egy hónapon át ingyenesen kipróbálhatják az első elektromos autóbuszt - írja az MTI. A polgármester hozzátette: 2022-től már csak ilyen járművek állhatnak forgalomba a nagyvárosokban. Zalaegerszegen a jövő évben közel kétmilliárd forint forrásból 11 új elektromos buszt szeretnének forgalomba helyezni. Vigh László, a térség országgyűlési képviselője a bemutatón arról beszélt, hogy az április 18-ig Zalaegerszegen menetrend szerint közlekedő jármű nulla károsanyag-kibocsátású, egyetlen töltéssel mintegy 200 kilométert képes megtenni. Ez a jövő közlekedési eszköze, és jó lenne, ha a személyszállításban és az árufuvarozásban is minél elterjedtebbé válna az óriási fejlődésben lévő elektromos meghajtás - jegyezte meg. A bemutatóhoz kapcsolódóan az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményben idézte Steiner Attilát, a körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkárt, aki azt hangsúlyozta, hogy a különböző demonstrációs helyszínek "eltérő infrastrukturális feltételei, változó földrajzi adottságai, valamint az üzemeltetési tapasztalatok hozzájárulnak ahhoz, hogy az elektromos buszok hatékonyabban szolgálhatják a hazai környezetbarát közlekedést, csökkentve a városi lég- és zajszennyezettséget". A Zöldbusz programban a kormány 36 milliárd forintot fordít arra, hogy környezetbarát járművek közlekedjenek a nagyvárosokban. Az a cél, hogy a 25 ezernél nagyobb lélekszámú településeken nulla vagy alacsony károsanyag-kibocsátású buszok szállítsák az utasokat. A tavaly november óta önkormányzatok és közlekedési közszolgáltatók számára elérhető pályázati kiírás szerint elektromos buszok és önjáró trolibuszok beszerzéséhez legfeljebb 80 százalékos, a járművek üzemeltetéséhez szükséges infrastrukturális fejlesztések esetén pedig legfeljebb 60 százalékos támogatást nyerhetnek a pályázók. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Traktor is részese a súlyos balesetnek - mentők, tűzoltók a helyszínen

2021.03.24.
A rendelkezésre álló adatok szerint ma délelőtt 11 óra körül egy mezőgazdasági vontató és egy személygépkocsi ütközött össze a 45-ös számú főút 33-as kilométerszelvényében, Derekegyház közelében. Az elsődleges információk szerint a balesetben ketten megsérültek. A rendőrök a helyszíni szemle és a műszaki mentés idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. Kerülni Szegvár, illetve Mindszent irányába lehet. A műszaki mentést a szentesi hivatásos tűzoltók végzik - írja a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának honlapja. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Ilyen volt vezetni a vadonatúj Hyundai Tucson hybridet

2021.03.24.
Technikai paraméterek Részletes műszaki leírásba nem bocsátkoznék, azokat a gyártó honlapján ugyanis bárki megtalálja. Inkább olyan dolgokra térnék ki, amelyek elsőre nem olyan szembetűnőek, ám a gyakorlatban gyorsan megmutatkoznak. Mint például az, hogy az új Tucson meglehetősen nagy és széles autó lett. Konkrétan nem fértem be a két csíkkal felfestett parkolóhelyemre úgy, hogy ki tudtam volna szállni belőle anélkül, hogy a szomszéd autó oldalát ne zúzzam le az ajtóval. A 4,5m hosszú autóhoz 1,865m szélesség és két tonna tömeg társul, ám a robosztus méretei ellenére a Tucson meglehetősen fürge.   Ennek oka az új 1,6 literes T-GDi Smartstream benzinmotorban, valamint a lítium akkumulátor által táplát 44,2 kW teljesítményű villanymotorban keresendő. Ez a megoldás egyszerre szabályozza a motor teljesítményét és üzemanyag-fogyasztását, miközben a környezetet kímélő, ámde dinamikus vezetési élményt tesz lehetővé. A hatfokozatú sebességváltó elektronikusan vezérelt, amelyet egyszerűen, a fokozat gombok megnyomásával tudunk szabályozni, míg a billenőkapcsolóval Eco és Sport fokozat közül választhatunk.  A Hyundai Tucson hybrid fogyasztása kombinált útviszonyok között 6,5 liter körül alakul, egy tank benzinnel 700 km feletti táv tehető meg. Formavilág Kinézetét tekintve az új Tucson sokkal dizájnosabb, mint amit az ember egy praktikus, családi SUV-tól várna. Az első dolog, ami szembeötlő, az az elején lévő hatalmas, geometrikus mintázatú hűtőrács, amely mögött a LED-es lámpatestek rejlenek. A fények szinte egybeolvadnak a ráccsal és csak felkapcsoláskor villan fel a fényük. A parametrikus világítási megoldás az autó hátán is folytatódik. Az éles sarkok, a tükröktől egészen a C-oszlopig húzódó krómvonallal együtt igazán vagány és sportos külsőt kölcsönöz a Hyundai új modelljének. Belső tér Az új Tucson belső terét a futurisztikussal ötvözött elegancia jellemzi. Az ülések nagyon puhák, és számomra az otthoni kedvenc fotelben való üldögélés érzését keltették. Az első ülések az oldalsó kallantyúk segítségével előre-hátra, valamint le és fel dönthetőek, míg a vezetőülésnél a deréktámaszt is be tudjuk állítani. A digitális élményről egy 10,25” érintőképernyő és középkonzoli kezelőfelület gondoskodik, amellyel az autó navigációs, infotainment, valamint fűtési, klimatizálási funkcióit tudjuk szabályozni. A kényelemről a hátsó sorban ülőknek sem kell lemondaniuk, van elég lábtér egy magasabb ember számára is.    Az autó nagyságát a tágas csomagtartó is jelzi, amely alaphelyzetben 620 literes és több, rejtett rekesszel is rendelkezik. A belső pakolótér az üléseket lehajtva 1799 literre növelhető, amellyel a Tucson nemcsak a nyaraláshoz lehet ideális családi választás, hanem nagyobb, lapraszerelt bútorok is könnyedén szállíthatók vele.   Praktikus megoldások Bár manapság nem számít már extra funkciónak, de a kormányfűtés hűvösebb reggeleken különösen jól esett, csakúgy mint a hátsó üléseken lévőknek a leghajtható kartámaszba beépített pohártartó. Okos megoldás az apró dolgok, úgy mint kulcs, tárca elhelyezésére a sebváltó alatt kialakított „rejtett” zseb, de a hátsó ablakokba beépített napellenző is különösen jó szolgálatot tesz, ha fényvédelemre van szükség, mondjuk a gyerekek részére. A Tucsonban vezeték nélküli telefontöltés mellett elől és hátul is több USB kimenet van, amelyek teljesítménye 5-ről 15W-ra nőtt. Biztonságos vezetés élménye Alapjáraton is szeretem a SUV-okat, mert magasan ülök bennük és jól kilátok a kormány mögül. A Tucsonban jó pár vezetéstámogató rendszer is van, amelyek a biztonságos vezetés érzését tovább fokozzák. Az, hogy a tolatókamera nemcsak a valóságot mutatja az autó mögött, hanem felülnézeti helyzetben is segíti a parkolást, nem olyan extra. Azonban a tükrökbe beépített forgalomfigyelő kamera, amely sávváltáskor (indexelés) lép működésbe, különösen hasznos volt, csakúgy mint a műszerfalon az előttem álló autó elindulására figyelmeztető jelzés. Az aktív holttérfigyelő kameráról, sávkövető funkcióról és távolsági fényszóróasszisztensről már nem is beszélve. Hiába, a nagy testvér a Tucsonban tényleg mindenre figyel.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Limitált szériával érkezik a DS 4 LA PREMIÈRE

2021.03.24.
DS 4 LA PREMIÈRE: exkluzív kivitel Az egyedi kialakítású limitált széria új LAKKOZOTT SZÜRKE, vagy CRISTAL PEARL fényezéssel, kontrasztos fekete tetővel konfigurálható. A frontrész egyediségét akrómozott gyémántdíszítésekkel ellátott feketehűtőrács és a fényes fekete DS WINGS adja. A motorházfedélen egy különleges emblémát találunk « 1 » felirattal. A fekete díszítések a hátsó lámpák között, a küszöböknél és az ablakkereteknél is visszaköszönnnek. A 19’’-os SEVILLA könnyűfém keréktárcsák kiemelik a modell atletikus és aerodinamikus megjelenését. A részletekre kiterjedő maximális figyelem tovább fokozza a DS 4 karizmatikus megjelenését, amely különleges arányainak köszönhető. DS 4 LA PREMIÈRE: a szaktudás megtestesülése A DS 4 kínálat csúcsát képvisel DS 4 LA PREMIÈRE tökéletesen illusztrálja a DS Automobiles szaktudását a nemes anyagok alkalmazásában és a különleges felületek kialakításában. Az OPÉRA belső a DS Automobiles egyik védjegye. A DS 4 LA PREMIÈRE utasterében hatalmas felületen megjelenő Criollo barna nappabőr kárpitozás teljesen egyedülálló a szegmensben. Az óraszíj-mintázatú nappabőr ülések szellőztethetőek és masszázsfunkcióval rendelkeznek. A támlákon megjelenik a dombornyomott DS logó. A bőr a legapróbb részletekeig kidolgozott úgy a középkonzolon, mint az ajtópaneleken, a díszöltések pedig kézzel készülnek. A kézzel bőrözött kormánykereket a legmagasabb minőségű bőr borítja. Mestereink tehetségét a letisztult műszerfal meghosszabbításainál és a hátsó ajtópaneleken is alkalmazott barna körisfabetétek is megmutatják. DS 4 LA PREMIÈRE : csúcstechnológia A technológiájában is az avantgárdot képviselő DS 4 LA PREMIÈRE számos, a kategóriában nem elérhető szolgáltatást kínál, mint például a DS EXTENDED HEAD-UP DISPLAY, amely a vezető számára fontos információt egy  21 ‘’-os diagonális képre vetíti ki, vagy a DS IRIS SYSTEM újgenerációs interfész, amely a gesztusvezérléssel is működő DS SMART TOUCH-hoz kapcsolódik. A felszereltségnek része a DS MATRIX LED VISION fényszóró, a DS ACTIVE SCAN SUSPENSIONelektronikusanvezérelt felfüggesztés, a 2. szintű autonóm vezetést nyújtó DS DRIVE ASSIST rendszerhátsó forgalomfigyelővel és kibővített hatótávolságú holttérfigyelővel, valamint a 4 kamerával működő 360° kamerarendszer és a motoros vezérlésű csomagtérajtó is. Az autót személyre szabhatjuk további opciókkal is: nyitható panorámatető, 20 ‘’-os  SYDNEY könnyűfém keréktárcsa (az E-TENSE 225 és a Puretech 225 motoroknál), FOCAL Electra 14 hangszórós, 690 W-os hi-fi rendszer, DS NIGHT VISION éjjellátó kamera… A DS 4 LA PREMIERE E-TENSE 225 (tölthető hibrid) hajtásláncának fejlesztésekor a márka olyan megoldásokat alkalmazott, amelyek hozzásegítették Formula E bajnoki címeihez. A modell 180 és 225 LE PureTech benzinmotorokkal is elérhető lesz. DS 4 LA PREMIÈRE : több piacon előrendelhető E héttől a francia, az olasz, a spanyol és a belga ügyfelek online rendelhetik meg a DS 4 LA PREMIÈRE-t. Az előrendelést követően az ügyfél rendszeres tájékoztatást kap gépkocsijáról online, vagy az általa kiválasztott DS STORE-ban. A DS 4 LA PREMIÈRE megrendelői az elsők között vezethetnek DS 4-et 2021 utolsó negyedévében. A DS 4 hazai bevezetése 2021 novemberében várható. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Tóth László a Forma-3-ban folytatja pályafutását

2021.03.24.
A 20 éves magyar versenyző menedzsmentjének szerdai közleménye szerint a felek egy évre szóló szerződést kötöttek, amely opcionálisan egy további évvel meghosszabbítható - írja az MTI. A magyar versenyzők közül legutóbb Kiss Pál Tamás jutott el a Forma-3-as kategóriáig - 2011-ben és 2012-ben még GP3-nak hívták a sorozatot -, előtte pedig a máig egyetlen magyar Forma-1-es pilóta, Baumgartner Zsolt szerepelt ebben a géposztályban. A Forma-3-as mezőny az idén hét Forma-1-es nagydíjon lesz az elitkategória betétfutama, ezek között a július végi-augusztus eleji Magyar Nagydíj is szerepel. "Öröm és megtiszteltetés, hogy egy ilyen nagy múltú istállónál folytathatom a versenyzői pályafutásomat, amelyben az eddigiekhez hasonlóan szeretnék lépésről lépésre haladni. Ez lesz az első F3-as szezonom, természetesen az elsődleges cél a folyamatos tanulás, és a lehető legtöbb tapasztalat megszerzése" - idézte a közlemény Tóth Lászlót, aki a 2019-es Motorsport Games elnevezésű autósport olimpián a magyar küldöttség legjobb eredményét érte el, miután a Forma-4-esek között negyedik, illetve hetedik lett. Tóth tavaly a Forma Renault Európa-kupában versenyzett, az idény végén pedig több F3-as teszten vett részt, és ezeket követően állapodott meg a Camposszal. Az 1998-ban létrehozott spanyol istálló alapító-tulajdonosa, Adrián Campos az idén januárban, 60 éves korában elhunyt, a csapatot fia irányítja a továbbiakban. "Elsősorban számomra óriási a veszteség, ugyanakkor a csapatnál mindenki megviselt az, ami történt, de tovább kell vinnünk az örökségét" - idézte a közlemény ifjabb Adrián Campost. "Lászlóval teljessé vált az idei csapatunk, mindenki motiváltabb, mint valaha, igyekszünk büszkévé tenni az édesapámat, bárhonnan is figyel minket" - tette hozzá. Tóth csapattársa az olasz Lorenzo Colombo, valamint a belga Amaury Cordeel lesz, a szezon pedig május elején, Barcelonában startol. Azt követően Franciaország, Ausztria, majd a Hungaroring következik, utána Belgiumba és Hollandiába látogat el az F3-as mezőny, az idény pedig az Egyesült Államokban fejeződik be. Minden versenyhétvégén három futamot rendeznek az F3-asoknak, a szezon így 21 viadalból áll majd. Az idén a Forma-3-ban indul többek között a korábbi F1-es versenyző Ralf Schumacher fia, David, valamint a Ferrari mostani F1-es sztárjának, Charles Leclerc-nek az öccse, Arthur. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Keresztbe fordult egy hajó, blokkolja a forgalmat

2021.03.24.
Keresztbe fordult és beszorult a világ egyik legnagyobb teherhajója kedden a Szuezi-csatornában, feltartva az áruforgalmat a kulcsfontosságú kelet-nyugati vízi úton - erősítette meg szerdán a Financial Times című lapnak a hajót üzemeltető vállalat, a tajvani Evergreen Marine. A hajókövető műholdas szolgáltatók adatainak tanúsága szerint az Ever Given nevű konténerszállító óriás kedd reggel keresztbe fordult és partra futott az Egyiptomot átszelő szűk vízi út déli végének közelében. Vontatóhajók tesznek most kétségbeesett kísérleteket a kiszabadítására - írja az MTI. Egyelőre nem tudni, mi okozta a balesetet, amely miatt a konténerszállító blokkolja a forgalmat, nagy számban feltorlódtak mögötte a hajók. Az Evergreen szerdán azt közölte, hogy hajójuk kedd reggel úszott be a Vörös-tenger felől a Szuezi-csatornába. "Mintegy hat tengeri mérföldre a csatorna déli végétől a hajót feltehetően egy váratlan erős széllökés érte, ez eltérítette a menetirányától, amely így véletlenül partra futott" - pontosította a történteket az Evergreen Marine. A MarineTraffic.com. hajókövető alkalmazás adatainak tanúsága szerint a konténerszállító orrésze a csatorna keleti falának szorult, fara pedig beékelődött a nyugati oldalába. A Földközi-tengert a Vörös-tengerrel és Ázsiával összekötő, 1869-ben elkészült 120 mérföld hosszú csatornán naponta mintegy 50 hajó halad át, amikor zavartalan a forgalom. A tartályhajókat követő TankerTrackers szolgáltató egyik képviselője, Szamír Madani a Financial Times című brit gazdasági lapnak elmondta, hogy a baleset jelenleg mintegy 10 millió hordónyi olajszállítmány célba juttatását hátráltatja. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója