Megújítja együttműködését a Toyota és az Isuzu

2021.03.26.
Hálózatba kapcsolt, illetve hidrogén üzemanyagcellás teherjárművek közös fejlesztésére készül létrehozni vegyes vállalatot a Toyota, a Hino Motors és az Isuzu Motors. A cég, amelyben a Toyota 80, a másik két partner pedig 10-10 százalékos tulajdonosként vesz részt, a Hino és az Isuzu teherjármű-kompetenciáját kombinálja a Toyota CASE technológiáival. A CASE betűszó a hálózatba kapcsolt, autonóm, megosztott és elektromos (Connected, Autonomous, Shared, Electric) technológiákra utal, és magában foglalja mindazokat a fejlesztéseket, amelyek a Toyota személyautói, illetve mobilitási szolgáltatásai révén már több piaci szegmensben is elérhetővé tett, most pedig a haszonjárművek piacán is meg kíván honosítani. A várakozások szerint a CASE technológiák bevezetése jelentős mértékben javíthatja a közúti közösségi közlekedés, illetve áruszállítás hatásfokát, megoldást jelenthet a foglalkoztatási problémákra – a sofőrhiányra éppúgy, mint a túlságosan hosszú munkaidőre –, valamint az iparágat sújtó egyéb nehézségekre. A feladat azonban nagyobb, mintsem hogy egyetlen vállalat egymagában meg tudna birkózni vele: ezért szükséges olyan partneri kapcsolatokat kiépíteni, amelyben a felek saját erősségeikre támaszkodva közösen kereshetnek választ a közlekedést és a társadalmat érintő kérdésekre. A Commercial Japan Partnership Technologies Corp. névre keresztelt vállalat, amely áprilisban kezdheti meg a működését, könnyű akkumulátoros elektromos és hidrogén üzemanyagcellás teherjárműveket, valamint ezekbe szánt autonóm vezetési megoldásokat fog fejleszteni. „Fontos, hogy a jövőben a piaci szereplők ne csak versenyezzenek egymással, de együtt is működjenek” – mondta a szövetség bejelentése kapcsán Akio Toyoda, a Toyota elnöke, hozzátéve, hogy az új vállalat alternatív hajtású termékei révén a japán könnyű teherjárművek piacának mintegy 80 százalékát fogja tudni megszólítani. Jelentős piaci szegmensben készül forradalmi újításokra a cég: az évente megtett kilométerek mennyiségét tekintve a könnyű haszonjárművek adják a Japánban forgalomban lévő gépjárművek 40 százalékát. Ez hatalmas új felvevőpiacot jelent a Toyota villamosítási és önvezető technológiái számára, ami felgyorsíthatja és költséghatékonyabbá teheti azok fejlesztését. A Toyota és az Isuzu először 2006-ban lépett együttműködésre. A tizenkét éven át tartó kooperáció könnyű dízelmotorok fejlesztését szolgálta, ám „a két vállalat nem igazán állapodott meg konkrét projektekben, így végül szétváltak az útjaink” – árulta el az Automotive News Europe szaklapnak adott interjújában Akio Toyoda. „Az elektromos mobilitás azonban valós kapcsolódási pontot teremtett a két vállalat között, olyan területet, ahol lehetőségünk nyílik a közös kutatási és fejlesztési tevékenységekre.” A 100 millió japán jen (kb 283. millió Ft) kezdőtőkével létrehozott vállalatot a Toyota házon belüli haszonjármű-üzletágának elnöke, Hiroki Nakajima vezeti majd. A partnerek emellett kölcsönös részvénycserében is megállapodtak, mindkét oldalon 42,8 milliárd jen (kb. 121 milliárd Ft) értékben. A Toyota ezzel 4,6 százalékos tulajdonrészre és 5,02 százalékos szavazati jogra tett szert az Isuzuban. Fotó: Isuzu További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                           
Címkék: 

Önellátó lehet az autóipar jövőjét jelentő mangánból Európa

2021.03.26.
Chvaletice-ben található az egyetlen jelentős mangánforrás az Európai Unió területén, amely 2025-re képes lesz kielégíteni az akkumulátorokhoz kapcsolódó nagy tisztaságú európai mangánkereslet akár 50 százalékát is. Emiatt is számít ez a projekt mérföldkőnek az európai autóiparban, miután hosszú távon csökkentheti a nyersanyagellátási zavarok kockázatát. A nagy tisztaságú mangán az akkumulátorok elengedhetetlen alapanyaga, az európai elektromos járművek pedig túlnyomó részben erre fognak támaszkodni. Becslések alapján a nemzetközi igény 2030-ra több mint tízszeresére fog nőni a 2021-es értékeknek. Fotó: Euro Manganese „A tervek szerint a teljes indulást követően a világ egyik legnagyobb nagy tisztaságú mangántermelőjeként, évente körülbelül 50 000 tonna mangán kitermelésére leszünk képesek, várhatóan 25 éven át.” – hangsúlyozta az EIT InnoEnergy támogatása kapcsán Marco Romero, az Euro Manganese vezérigazgatója, aki hozzátette, hogy a beruházás során 400 munkahelyet hoznak létre, továbbá a fejlesztésekkel megszűnhet a vízszennyezés is a területen.  A mangánt egy Prágától 90 kilométerre fekvő, bezárt bánya maradványaként kialakult meddőfolyásból (finomszemcsés, homokos hulladékkupacokból) fogják kivonni. Az EIT InnoEnergy azért is állt a fejlesztés mellé, mert ezáltal Európa önellátóvá válhat az akkumulátorok előállítása szempontjából kritikus anyagnak számító mangánkitermelésben. A projekt ugyanakkor illeszkedik az unió és ennek megfelelően az EIT InnoEnergy hosszútávú ipari stratégiájába, ami azt célozza meg, hogy az elkövetkező években megvalósuló nagyszabású ipari projekteknek köszönhetően a kontinensünk legyen a világ második legnagyobb akkumulátorcella-gyártója, és 2025-ig mintegy 800.000 munkahely jöjjön létre a szektorhoz kapcsolódóan. Szintén a beruházás támogatása mellett szólt, hogy annak révén a korábbi bányászati tevékenységek káros hatásai is orvosolhatóak, valamint az ipari hulladék újrafeldolgozása környezeti előnyökkel jár, és így erősíthető Európa zöld és elektromos jövője. A Chvaletice-ben megvalósuló mangánprojekt élvezi a helyi közösségek támogatását, amely a potenciális gazdasági és környezeti előnyökön túl a beruházásba bevont bányaterület kármentesítését is szavatolja. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                         
Címkék: 

Ismét fontos várost kapcsoltak be az elektromos autó töltőhálózatba

2021.03.26.
A 2018-ban indult bajai központú, magyar tulajdonú Optimum Way Kft. országszerte eddig 16 helyszínen telepített Enel X típusú elektromos autótöltő berendezéseket: a töltési pontokon az autósok használhatják a JuicePole nevű gyorstöltőt (2*22 kW-os AC töltő oszlop Type2 csatlakozóval), valamint a JuicePump villámtöltőt (50 kW-os DC töltés CCS vagy Chademo csatlakozón, valamint 22 vagy 43 kW AC töltés Type 2 csatlakozón). A cég által üzemeltett töltőoszlopok valamennyi Magyarországon kapható és forgalomba helyezett elektromos autóhoz használhatóak. A Lukoil-lal együttműködve, a cég idén januárban a Vas megyei Celldömölkön JuicePump villámtöltőt, a Coop hálózatánál pedig a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Felsőzsolcán JuicePole gyorstöltőt is üzembehelyezett. „A környezetvédelem az elektromos autótöltő hálózat bővítésénél is fontos szempont számunkra. A minél nagyobb arányú zöldáram biztosítása egy fenntartható és akár karbonmentes közlekedési formát tesz lehetővé. Az új mezőkövesdi töltőoszlop üzembehelyezésével immár 19 különböző helyszínen lehet az Optimum Way töltőhálózatát használni” – nyilatkozta Kőfalusi Viktor, az Optimum Way Kft. ügyvezető igazgatója. „Bízunk abban, hogy a villanyautósok örömmel használják majd az M3 autópálya kelet-magyarországi elérését biztosító új töltőpontunkat, terveink szerint továbbiakat is telepítünk még az idén” - tette hozzá a cég vezetője. Az Optimum Way Kft. a közeljövőben az M7-es autópályánál tervezi újabb töltőoszlopok telepítését. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                           
Címkék: 

Szívbeteget szállító mentőautót várakoztattak a határon

2021.03.26.
A fedélzetén egy szívbeteggel mentőautót állított meg a német rendőrség a tiroli Ausserfern és Bajorország határán.Ennek oka az volt, hogy hiányzott egy dokumentum a Németország által bevezetett szigorú belépési szabályok miatt, miután Tirolt vírusvariánssá nyilvánították. A mentőnek 30 percet kellett várnia, amíg az iratot egy másik mentő elhozta. A fotó csak illusztráció Facebook/Rotes Kreuz Reutte A Vöröskereszt autójának, amely a beteget a németországi Füssen Szívklinikára akarta vinni, a határnál meg kellett fordulnia, és visszahajtott Pinswangba. A beteget 30 perc múlva végül Füssenbe vitték. A szívklinikán azonnal meg kellett operálni. Harag a mértékkel kapcsolatban Andreas Inwinkl, a Reutte Vöröskereszt körzetvezetője és a mentőszolgálat vezetője elmagyarázta, miért hiányzott a szükséges papír: "Váratlanul be kellett hoznunk egy mentőt a műhelybe, ezért Ehrwaldban egy másik járművet használtak, amely nem tartalmazta a szükséges domunemtumot. Inwinkl a lapnak "abszolút őrültségnek" minősítette, hogy "30 percet kelljen várni egy papírdarab miatt" - főleg, hogy az előírásnak megfelelően mind a beteg, mind a mentők negatív teszteredményt adtak. A hiányzó dokumentum egy e-mail másolata volt. Ebben a bajor állami minisztérium arról tájékoztatja saját embereit a határon: a belépés biztonsági feladatokra, azaz mentésre, rendőrségre, tűzoltókra és más ügyeletesekre engedélyezett" - magyarázta Inwinkl, aki hozzátette, hogy a határon lévő német szövetségi rendőrség tisztjeinek mindenképpen ismerniük kellett volna ezt a dokumentumot. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                         

Szívnak a magyarok: korrupt laborok, hadsereg az osztrák határon

2021.03.25.
Április 1. és 6. között Bécsben, Burgenlandban és Alsó-Ausztriában 24 órás kijárási tilalom lép újra életbe. A húsvéti ünnepek előtt nagycsütörtökön újra bezárják a kereskedelmet és a szolgáltatókat is, de a kivételek, ahogy eddig is maradnak, tehát a többi között az élelmiszerboltok, patikák, bankok továbbra is maradhatnak nyitva. Hetente kétszer kell teszteltetni az ingázóknak Újabb szigorítás lesz a határátkelőkön, amely az ingázókat érinti most. „Minden autót megállítunk, minden tesztigazolást elkérünk“ – nyilatkozták a hegyeshalmi/nickelsdorfi határőrök. A szigorításról 1341 katona gondoskodik, az előírások az Ausztriába ingázóknál heti két negatív tesztet követelnek. Az osztrák lapok felhívják a figyelmet a korrupt laborokra, az igazolások fekete piacára – ez egyébként egész Európában virágzik. Legutóbb egy 17 fős ukrán társaságot lepleztek le, amely fotoshopon készült munkaszerződéssel, szállodafoglalással és korona-teszttel felszerelve próbált meg Ausztriából Münchenbe utazni. De híre ment egy 58 éves román beteggondozónak is, aki hamis papírokkal utazott, s mint kiderült, coviddal fertőzött volt, 90 éves munkaadóját meg is betegítette. A kemény fellépés, a tüzetes ellenőrzés kiterjed a schwechati repülőtér utasaira is - írja az osztrák honlap. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                         
Címkék: 

Embertelenül tesztelik a repülő Formulát

2021.03.25.
Döcögős startup start Ahogy a legtöbb versenysorozatnak, ennek is állandóan változik a menetrendje. Sőt, ez még el sem tudott rajtolni a teljesen új műfaj. Eredetileg tavaly novemberre tervezték az első nyilvános futamot a Mojave sivatagban, de ez későbbi időpontra kerül. Pedig már versenyre kész az egyszemélyes Airspeeder Mk. mely az Equels társaság és az Alauda ausztrál startup kreálmánya. Idén még pilóta nélkül repkednek                                             Forrás: Alauda Az aranykort idézi Ránézésre Formula autós ruhába öltöztetett és ember szállítására is alkalmas drón, nem véletlenül, hiszen a tervezők az autóversenyzés aranykorából merített dizájnba öltöztették a XXI-ik századi technikát. Az Egyesült Királyságban alapított cég high-tech mérnöki projektekben vesz részt, Matthew Pearson, az Airspeeder és az Alauda Aeronautics alapítója szerint „Új fejezet ez a légi motorsportban, indul az Airspeeder világbajnokság, mely kombinálja a Formula E-t a repülős versenyek izgalmával és a Forma 1 csillogásával.” Startra kész az Airspeeder                                                            Forrás: Alauda Adatok Nézzük a számokat: a jármű egyszemélyes, a versenyszabályzat szerint négy méteres magasságon szabad repülnie maximum 120 km/h tempóval. Az üresen 100 kilós, akkukkal 250 kilogrammos Airspeeder maximális sebességgel és száz kilós pilótával negyedóráig képes repkedni az 500 kilowattos kapacitású akkumulátorról táplált nyolc (összesen 96 kW/130 LE teljesítményű) villanymotorjával. A dél-ausztráliai Adalaidben működő Alauda cég beszállítója a Mclaren, Babcock Aviation, Boeing, Jaguar Land Rover, Rolls-Royce és Brabham cégeknek. Airspeeder flotta                                                     Forrás: Alauda Bokszkiállás, akkucserével A járműveket Adelaide-ben gyártják, az Mk4-es váza, géptörzse és a monocoque kabinja is karbonból készül, akkucsomagja gyorsan cserélhető a bokszkiállásnál. Ebben a műfajban is lesz fedélzeti kamerás közvetítés és persze sok látványos manőver. A versenyre szánt Alauda (Pacsirta) oktokoptert és környezetét 22 szenzorral, lidarral és radarral támogatott rendszer védi az ütközésektől, szükség is van a megfelelő védelemre, mert 2,3 másodperc alatt éri el a százas tempót. Az idei futamokon tíz versenygép rajtolhat egyszerre, de még csak távirányítással, sikeres futamok után, várhatóan jövőre repdeshetnek pilótákkal. Egyelőre késik a versenysorozat                                         Forrás: Alauda                Magyar Flike A miskolci Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft spin-off cége, a ByeGravity Zrt. több mint hat éve bemutatta villamos hajtású égi robogóját. A háromszáz kilogrammos Flike nevét a fly és bike szavakból kreálták. A by-wire vezérlésű repülő járművet Y alakban, körközpontosan beépített három karbon rotorpár hajtja, száz kilónyi teherrel harminc méteres magasságban egy órát képes repülni lítium akkumulátoraival, akár százas tempóban. A Flike tudományos célokra, mentésre, felderítésre, sport és hobbi célokra is alkalmas. Bevetésre kész a magyar fejlesztésű Flike    További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

A Mercedes-Benz Hungária Kft. sikeres évet zárt 2020-ban

2021.03.25.
A Daimler, a Mercedes-Benz anyavállalata a COVID-19 járvány miatti, kihívásokkal teli környezetben a piaci elvárásoknál jóval kedvezőbb pénzügyi eredményeket ért el. Míg a bevételek 11 százalékkal, 154 milliárd euróra csökkentek, addig a nettó nyereség 4 milliárd euró volt, ami közel 50 százalékos növekedést jelent 2019-hez képest, köszönhetően a gyors költségracionalizálásnak és az egész éven át tartó pénzügyi fegyelemnek. Miközben az általános kutatás-fejlesztési kiadások csökkentek, a jövőbeni beruházások, különösen az elektromobilitás terén megvalósított fejlesztések a terveknek megfelelően zajlottak. Mindez különösen a Mercedes-Benz Cars üzletág számára volt előnyös, amely jelenleg egy rendkívül vonzó termékportfólióval rendelkezik. A Mercedes-Benz Hungária Kft., a Mercedes-Benz és smart márkák magyarországi képviselete 119,8 milliárd forint nettó árbevétellel zárta a 2020-as évet, ami a 2019-es évhez képest közel 6 százalékos növekedést jelent. A személyautó üzletág a tavalyi évet 4501 jármű regisztrációval zárta, ezzel szinte ugyanolyan rekorderedményt ért el, mint 2019-ben. A tavalyi volt az ötödik egymást követő év, amikor a Mercedes-Benz az első helyet szerezte meg Magyarországon a prémium személyautó-márkák rangsorában a regisztrációkat tekintve. Ezzel a Mercedes-Benz Hungária Kft. 2020-ban is megerősítette vezető szerepét ebben a szegmensben, mindezt úgy, hogy közben a teljes személyautó piac 19 százalékkal esett vissza. Az xEV eladások dinamikus növekedésével jelentős előrelépést tett a cég 2020-ban: 960 teljesen elektromos és plug-in hibrid Mercedes-Benz személygépkocsit regisztráltak Magyarországon. Így a márka teljes személygépkocsi eladásainak 21 százalékát kitevő xEV értékesítésekkel a Mercedes-Benz vezető szerepet szerzett a prémium szegmensben. A Mercedes-Benz regisztrálta az összes Magyarországon eladott xEV modellek 16 százalékát, ezzel a legnagyobb részesedést produkálva a teljes magyar személyautó piacon a teljesen elektromos és plug-in hibrid személyautók kategóriájában. Ez a kimagasló teljesítmény annak köszönhető, hogy a Mercedes-Benz Hungária Kft. már 27 plug-in hibrid és egy teljesen elektromos személygépkocsi-modellt kínált a hazai piacon 2020-ban. Az SUV modellek értékesítése továbbra is folyamatosan növekszik, összesen 2172 járművet regisztráltak, amely 42 százalékos növekedés 2019-hez képest. A Mercedes-Benz legkeresettebb modelljei, a GLE és a GLC is ehhez a kategóriához tartoznak. 2020-ban a GLE és a GLE Coupe modellekből 783, míg a GLC és a GLC Coupe-ból 769 darabot regisztráltak. – Mindig örömünkre szolgál azokról a Mercedes-Benz modellekről beszélni, amelyek kecskeméti gyárunkban készültek: tavaly 993 darab A-osztály, CLA és CLA Shooting Brake modellt regisztráltunk, ami azt jelenti, hogy a Magyarországon értékesített Mercedes-Benz gépjárművek közel negyede Magyarországon is készült – mondta Reinhard Münster, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója. 2020-ban a Mercedes-Benz kishaszonjármű üzletága kényszerűen követte a csökkenő világpiaci trendet, azonban sikerült megtartania piaci részesedését. A gazdasági visszaesés ellenére a Sprinter modellek eladása 13 százalékkal nőtt. A világjárvány negatív hatásai ellenére a Mercedes-Benz eredeti alkatrészeinek forgalma dinamikus, több mint 7 százalékos növekedést mutatott 2020-ban. A magyar ügyfelek nagyra értékelik a Mercedes-Benz által nyújtott ügyfélkezelést- és kiszolgálást; az elégedettségi felmérések alapján a cég az európai átlagot meghaladó minősítést kapott. A Mercedes-Benz Hungária Kft. hivatalos márkakereskedéseivel és szervizeivel folyamatosan dolgozik az ügyfélélmény tökéletesítésén. Új modellek 2021-ben Progresszív luxus, innovatív technológiák, intelligens digitális koncepciók és fenntartható, egyéni mobilitási megoldások - ezek jellemzik majd a Mercedes-Benz 2021-es modelloffenzíváját: az új C-osztály február 23-án mutatkozott be, az új Maybach S-osztállyal pedig a nyár elején ismerkedhetnek meg a vásárlók. Ami az EQ modelleket illeti, a nemrégiben bemutatott EQA március végétől lesz látható a magyar utakon. A kis- és nagyhaszonjármű szegmens is tartogat újdonságokat, az új Citan és az új ActrosF piacra dobásával. A kecskeméti gyár, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.  2020-ban több mint 160.000 autót gyártottak Kecskeméten, és 3,4 milliárd eurós árbevételt értek el. Decemberben bejelentették Magyarország első sorozatgyártású, tisztán elektromos meghajtású modelljét, az EQB-t. A kompakt-SUV hivatalos bemutatójára 2021 második negyedévében kerül sor. A sorozatgyártás a tervek szerint 2021 negyedik negyedévében indul majd.”   „Annál is izgalmasabb érzés számunkra, hogy az itt bemutatott nagyprojektek és hosszú távú fejlesztési stratégiánk miatt nem csupán megtartjuk foglalkoztatotti létszámunkat idén, de még a létszám bővítését is tervezzük. Nyugodtan ígérhetem, hogy már idén jelentős számú új munkatársnak adunk majd lehetőséget arra, hogy csatlakozzanak kiváló kecskeméti termelő csapatunkhoz, és ezzel nekik és családjuknak is stabilitást és anyagi biztonságot nyújtunk. Elsősorban a termelésben van szükségünk további munkaerőre, de tervezünk felvételt az adminisztratív munkakörökben is. Összefoglalva a lényeg: ha valaki mindig is arról álmodott, hogy a Mercedes-Benznél dolgozzon Kecskeméten, akkor most itt a lehetőség!” - fogalmazott Christian Wolff, a kecskeméti gyár vezetője.

A T-Systems részvételével fejlesztik tovább a Zalazone tesztpályát

2021.03.25.
A tájékoztatás szerint a próbapálya területén megvalósul az autonóm járművek kommunikációját biztosító hálózat tervezése, az 5G-s privát campus hálózat tervezése és az alapinfrastruktúra egy részének kiépítése, mindkettő 240 hektár területi lefedettséggel. Emellett a terület fizikai védelmét és a pályán történő biztonságos tesztelést szolgáló teljesen digitalizált kerítésvédelmi és kamerarendszer is kiépül.   Szintén része a szerződésnek a 12-20 000 Volt (V) tartományban működő elektromos hálózat tervezése és teljes kivitelezése több kilométer hosszan, megújuló energiaforrásra is támaszkodva (több pályaelem önálló napelem-szigetről fog üzemelni), valamint a kiszolgáló rendszerek adatkapcsolatát biztosító optikai és réz kábelhálózat tervezése és kivitelezése, illetve a tesztpálya működését kontrolláló, magasan automatizált irányítóközpont tervezése és kivitelezése.   Hamar Zoltán, az APZ cégvezetője a közleményben kiemelte: a most megvalósuló beruházás eredményeként a Zalazone világszinten is egyedülálló tesztkörnyezetet tud biztosítani a hagyományos és az önvezető járműipar szereplői számára egyaránt. A zalaegerszegi pálya vonzó lesz a legfejlettebb technológiát használó kutatási, felsőoktatási és ipari szereplők számára, mivel együttműködési terepet biztosít a digitális gazdaság szereplőinek, és hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország a járműipari k+f területén együtt haladjon a világ élvonalával.   A tesztpálya első ütemének hivatalos megnyitása két éve, 2019 májusban volt, az APZ Kft. azóta is folyamatosan fejleszti a centrumot a pálya üzemeltetésével párhuzamosan. Az évről évre továbbfejlesztett infrastruktúrával a tesztpályán közlekedő autonóm járművek képességeit immár nagy sebességek és kis távolságok mellett, a valóságos közlekedési viszonyokat szimuláló körülmények között lehet tesztelni - írták a közleményben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

15 éves fiú vezette az engedély nélkül elvitt autót - öten megsérültek

2021.03.25.
Személyi sérüléses balesetről érkezett bejelentés 2019. október 19-én 23 óra 20 perckor, hogy Dunaföldváron a Kereszt utcában egy autó villanyoszlopnak csapódott, felborult, miközben két parkoló kocsinak is nekiütközött. A rendőrök kiérkezésekor a járműben utazók közül nem mindenki volt a helyszínen. Kiderült, hogy az autóban öt fiatalkorú fiú utazott, akik közül ketten súlyosan, hárman könnyebben sérültek. Az eset kapcsán a Paksi Rendőrkapitányságon indítottak büntetőeljárást közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének gyanúja miatt.   Az eljárás során beszerzett bizonyítékok alapján a rendőrök megállapították, hogy a balesetet megelőzően egy izsáki ikerpár rokonainál tartózkodott Dunaföldváron. A késő esti órákban a fiúk unokatestvérükkel és két ismerősükkel az autó tulajdonosának engedélye nélkül kocsikázni indultak. A balesetet megelőzően a járművet többen is vezették. Miután megtörtént az ütközés, a kocsiból mind az öt fiatal kiszállt, majd elhagyták a helyszínt.    Az ügyben gyanúsítottként hallgatták ki a balesetet okozó ikerpár egyik tagját közúti baleset gondatlan okozása vétség, jármű önkényes elvétele bűntett és segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A rendőrök ikertestvérét is meggyanúsították, neki szintén jármű önkényes elvétele bűntett és segítségnyújtás elmulasztása vétség miatt kell felelnie.     Az ügy vizsgálatát a paksi rendőrök befejezték, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a napokban megküldték az illetékes ügyészségnek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója