2023-ban a konferencia egyik legjobban várt és nagy érdeklődéssel kísért előadását Dr. Szalay Zsolt tartotta, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépjárműtechnológia Tanszékének vezetője a felhőalapú kooperatív érzékelésről és az automatizált járműirányításról beszélt.
Hangsúlyozta, az átlagember megközelítésében az önvezető autózás, mint projekt, megtorpanni látszik. Ezzel kapcsolatban az előadó az úgynevezett Gartner-féle hype görbét hozta fel példának. Amikor egy új technológia megjelenik, elkezdődnek a várakozások, hogy milyen nagyszerű lesz, és ezek szinte mindig túlzásokba csapnak át. Ez volt a 2017 körüli időszakban, amikor sokan azt mondták, három év múlva már jogosítványra sem lesz szükség.
Ma is igaz, hogy az önvezetés útján a technológiával előrébb tart a világ, mint a jogi szabályozással. Szalay Zsolt úgy látta, filozófiai különbség is van Európa és a világ több része, főleg az USA között, nálunk az a megközelítés, hogy csak az szabad, ami engedélyezett, Amerikában meg minden engedélyezett, ami nem tiltott.
Szerinte az igazi önvezetés még messze van, de a „részsiker” már belátható időn belüli. Szalay Zsolt egy kérdésre válaszolva elmondta, szerinte lehetséges, hogy az évtized végén az M5-ös autópályára felhajt valaki egy arra képes autóval Szegednél és csak Budapest határában kell majd visszavennie a vezetést a sofőrnek.
Az idei konferencián dr. Majó-Petri Zoltán, a Szegedi Tudományegyetem docense „Az önvezető járművek és a városi társadalom” címmel tartott előadást. Hangsúlyozta, 2012-13-ban már kezdtek beszélni az önvezető autókról, Amerikában a Google már elkezdte, vak embereket vontak be, azt gondolták, hogy a városban nehéz eljutni A-ból B-be.
A docens, aki korábban éveken át a Szegedi Közlekedési Társaságot vezette, egyetemi kutatócsoportban évek óta azt vizsgálja kollégáival – köztük Lukovics Miklóssal –, hogyan lehet beilleszteni az önvezető járműveket a város finomszövetébe. Többször jártak a ZalaZone járműipari tesztpályán. Szerinte a technológiai kérdés, ami a mérnökök feladata, mellett fontos a társadalmi hatás is, ami a városok felkészülését teszi szükségessé.
Los Angelesben bankkártyával hívhatunk önvezető járművet, beülhetünk hátulra úgy, hogy elöl nincs sofőr. – Milyen egy olyan városi lét, ami készül az önvezetésre – tette fel a kérdést az előadó. Még nem tiszta, hogy abszolút üzleti szolgáltatás lesz, vagy a városnak akad dolga benne. Két iskola van, az egyik szerint a várostól független az önvezető járművek elterjedése, mások szerint nem. Ha sok lesz az önvezető autó, a dugók nem biztos, hogy csökkennek, de bizonyosan kevesebb parkolóhelyre lesz szükség.
Szerinte az sem mindegy, hogy egy győztes Pick Szeged kézilabda meccs után meccs után egy-két sörrel őt viszi haza az önvezető autó, vagy a két gyerekét fuvarozza iskolába. – Nagy pártolója vagyok az önvetető autóknak, de a gyerekemet nem ültetném be. Van olyan amerikai város, ahol az önvezető autó alternatívája az indiai, pakisztáni sofőr által vezetett taxi. Van, aki jobban megbízik az önvezető autóba – mondta.
Majó-Petri Zoltán szerint fontos, hogy kialakuljon a bizalom, a szegedi taxisoknál máshogy van, mint Los Angelesben, vagy San Franciscóban. De a tapasztalatokért nem kell olyan messzire menni: önvezető kisbusz járt nemrég a horvátoknál Varasdon. –Olyan méretű kisbusz, amiben 8-10 utazhatnak, sok helyen meg tud állni, ezzel lenne érdemes kísérletezni. Varasd nincs messze Magyarország határától – hangsúlyozta. A kisbusz mérete miatt is hiánypótló, a nyolc-tíz személyes járművek a közösségi közlekedés és a személyautó közötti átmenetet is jelenthetnék.
Sajtóhírek szerint 2025. október 22-én a Varaždin repülőtéren önvezető jármű használatának szimulációját és bemutatóját szervezték meg az európai GINEVRA projekt részeként. „A repülőtér ellenőrzött környezetében különböző csoportok tapasztalhatták meg egy vezető nélküli kisbusz közlekedését: újságírók, a városvezetés alkalmazottai, az egyetem képviselői, valamint fogyatékkal élők és diákok.”
Fotó: megapuls.hr
Majó-Petri szerint az önvezető autónak nagy jövője van a csomagszállításban is. Közel áll meg a jármű a küszöbünkhöz, a kocsit okostelefonnal kinyithatjuk és kivesszük belőle az önvezető autó hozta csomagot. Amilyen tempóban fejlődik és lesz a mindennapok része a csomagküldés, jó van esély arra, hogy ilyen lesz az első önvezető autó, ami befordul majd az utcánkba...
Az idei közlekedési konferenciáról itt, itt és itt írtunk.