„Kutyák” is vannak a Mercedes új karosszériaüzemében Kecskeméten

2018.06.07.
Bár az autó már május elejétől rendelhető, május végére időzítette a Mercedes új A-osztályának prezentációját. Ahogy az illik, két szemre való hölgy leplezte le a legalább annyira szemrevaló autót. Lehull a lepel Jörg Schmidt, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója és Hesz Tamás, a Mercedes személyautó üzletágának marketing és kereskedelmi vezetője tartottak mindenre kiterjedő prezentációt, amelyből kiderült, a kompakt kategória új mércéjét jelenti az A-osztály. A modell 1997-ben indult el hódító útjára, amikor három és fél méteren egy Mercedes jelent meg – fogalmazott Hesz Tamás. A mostani jelenti a negyedik generációt. Az első háromból több mint három millió darabot adtak el. Az A osztálynak köszönhetően 13 évvel csökkent a Mercedest vásárlók életkora, s hetven százalékuk korábban nem Mercedes-szel járt, vagyis rengeteg új vevőt elhódított. Jörg Schmidt A kecskeméti Mercedes-Benz gyárban készülő A-osztály éppen olyan fiatalos és dinamikus, mint elődje, ám soha nem volt még ennyire komfortos. A modell újradefiniálja a kompakt szegmensben a modern luxus fogalmát és forradalmasítja a belső formatervet – tudtuk meg a prezentáción. Vadonatúj MBUX multimédiás rendszere emocionális kapcsolatot teremt az autó, a vezető és az utasok között. A beépített mesterséges intelligenciának köszönhetően az autó képes tanulni szokásainkat. A Hey Mercedes! utasításra aktiválódik a hangvezérlés természetes beszédfelismeréssel. Az új A-osztály egyes helyzetekben első ízben képes részben autonóm vezetésre. A biztonságot az S-osztályból érkező vezetői segédrendszerek csomag jelenti. Ebben egyebek mellett megtalálható a követésitávolság-tartó asszisztens, az aktív kormányzás asszisztens, a sávtartó asszisztens, az aktív vészmegállító asszisztens vagy éppen az oldalszél asszisztens. Az új A-osztály 0.25-ös légellenállási együtthatójával a kategória éllovasa – emelte ki Hesz Tamás. Elmondta azt is, az autó formaterveit Gordon Wagener készítette, s minden elemében a sportosság, a dinamika és az érzelem dominál. Lenyűgöző a belső dizájn is. A két, egyenként akár 26 centiméter képátlójú, egyetlen közös üveglap alá helyezett kijelző igencsak tetszetős. Az új autó új motorokkal is érkezik. A benzines 1.33 literes, 163 lóerővel. A dízel 1.5 literes, 116 lóerővel. Később a motorválaszték bővülni fog, a csúcsmotor 400 lóerő közelében lesz. Az új A-osztály nem lett drágább, s mellé még egy négyéves szervizcsomag is jár – hangsúlyozta Hesz Tamás. Hesz Tamás A bemutató után Kecskemétre autóztunk. Élmény vezetni az autót, tágas, kényelmes, az 1.33 literes benzinmotorral szerelt autó, amelyet vezethettem, pörgős, folyamatosan vigyázni kellett arra, hogy tartsam a megengedett sebességet, mert pillanatok alatt ment volna felfelé. Kecskeméten Kurcsics Imre üzemmérnök kalauzolt bennünket az új karosszériaüzemben, amelyet először mutatott meg a Mercedes a média képviselőinek. A Kuka robotjai precízen dolgoznak A 96 ezer négyzetméteres új csarnokban készülnek az A-osztály karosszéria elemei. 650 Kuka gyártmányú robot dolgozik, a vezető nélküli szállítóelemek pedig a flexibilitást biztosítják. Ezeket az eszközöket a dolgozók egyszerűen csak kutyának keresztelték el, van kisebb, az a kiskutya, a nagyobb pedig a nagy kutya – fogalmaz az üzemmérnök. Elmondja azt is, a vezető nélküli szállítóeszközök a padlóba épített mágnespontok és mágnesszalagok segítségével tájékozódnak, s tévedésük aránya egyenlő a nullával. Önvezető szállító jármű, amit a dolgozók kutyának neveztek el. Bevetésük következtében jelentősen lecsökkent a targoncaforgalom, már most targoncaszegény karosszériaüzem a kecskeméti. Az üzemben zene szól, a dolgozók dönthetik el, milyen rádióállomásra hangoljanak. A csarnok pasztell fehér színű, a természetes fény áramlik az épületbe, hogy a dolgozók minél komfortosabbnak érezzék munkahelyüket, ahol pihenőszobát is kialakítottak. Három hűtőszekrény, egyik piros, a másik fehér, a harmadik zöld, több mikró, asztalok, székek szolgálják az étkezéshez a kellő hátteret. A program végén újra A-osztályba ülünk, s Budapestig még egyszer átélhetjük, milyen érzés vezetni a Kecskeméten gyártott autót. Egyetlen szóval kifejezve: varázslatos.

ŠKODA SUNROQ: itt a szakmunkásképzősök ötödik tanulmányautója

2018.06.07.
Az elmúlt, megközelítőleg nyolchónapos időszak során  huszonhárom, 17 és 20 év közötti diák dolgozott a ŠKODA SUNROQ projekten. A hét különböző tanulmányi szakterületről jött diákokat az iskola tanárai, valamint a ŠKODA műszaki fejlesztési, formatervezési és termelési részlegeinek szakértői segítették.   A gépkocsi nevének kiválasztására, a diákok a ŠKODA ügyfeleket és rajongókat kérték fel azzal, hogy a közösségi háló csatornáin  keresztül küldjenek javaslatokat. A SUNROQ nevet végül  több száz javaslatból választották ki. A győztes javaslat „gazdáját” meghívták a SUNROQ hivatalos sajtóbemutatójára, ahol  találkozott a diákokkal, és  volt szerencséje még egy kört is tenni a  kocsival.    „Nagy élmény, hogy bemutathatjuk a SUNROQ-ot a nagyközönségnek”- mondja Michal Bydzovsky,  a projektben részt vett 23 szakmunkásképzős diák egyike. „Az elmúlt nyolc hónap nagy kihívást jelentett az egész csapat számára, de azt hiszem, kiváló munkát végeztünk”- tette hozzá.     Carsten Brandes, a ŠKODA Akadémia vezetője  kiemelte, hogy “a project eredménye  bizonyítja a ŠKODA szakmunkásképző intézetében megszerzett szakképesítés minőségét. Világosan látható diákjaink szakértelme, és az a nagy  szenvedély, amelyet a SUNROQ megalkotásába fektettek”.    Az első lépések  a ŠKODA SUNROQ karosszériájának megerősítését, illetve a tetőépítmény eltávolítását jelentették. Ehhez mind a négy ajtó módosítására, és a lenyitható hátsó rész  teljes újratervezésére volt szükség. A sorozatgyártású ŠKODA KAROQ  521 literes csomagterével összehasonlítva a ŠKODA SUNROQ még nagyobb csomagtérrel büszkélkedhet. Ezen túl a csapat  új ajtóborítást dolgozott ki az A-oszlopokon  és teljesen eltávolította a B-oszlopokat, aminek következtében a biztonsági övek közvetlenül az első üléseken keresztül kellett átvezetni. A módosított első és hátsó lökhárítók  teszik teljessé a gépkocsi karosszériáján megvalósított változtatások sorát. A 2 638 milliméteres tengelytáv  változatlan maradt,  ugyanúgy, mint a gépkocsi hossza (4 382 milliméter) és szélessége (1 811 milliméter), míg a SUNROQ magassága 1 480 milliméter lett.   A bíbor-vörös külső fényezés a Skoda SUNROQ-nak magabiztos látványt kölcsönöz, miközben belső terében a fehér és piros bőrborítás tökéletesen összhangban van a  kabriolet egyéniségével. A diákok  nagy figyelmet szenteltek az apró részleteknek, és elsősorban a fényhatásokra  összpontosítottak.  Az autóban LED-ek adják a háttér-világítást, valamint az ajtókilincsek és a sárvédő ívek megvilágítását. Az első és a hátsó lökhárítóban, valamint az ajtókban lévő lámpák diszkrét ŠKODA logót vetítenek a talajra,  és a logó akkor is megjelenik, amikor a csomagtartót kinyitják.   A ŠKODA SUNROQ-ot 1,5 TSI, négyhengeres benzin üzemű motor hajtja. A motor vezérlésében alkalmazott módosításoknak köszönhetően  a közvetlen befecskendezésű benzinmotor most  120 kW (163 LE)-t ad le, maximális  nyomatéka 279 Nm.  Ez lehetővé teszi, hogy a ŠKODA SUNROQ 195 km/órás csúcssebességet érjen el, és  8.6 másodperc alatt gyorsuljon 0-ról 100 km/órára. A sportos  külső érdekében a   tanulmányautót 20 colos könnyűfém keréktárcsákkal látták el. A ŠKODA OCTAVIA RS-tól kölcsönzött lengéscsillapítókkal  a karosszériát 50 milliméterrel lejjebb süllyesztették, és a módosított kipufogó rendszer is sportosabb motorhangot ad.   A ŠKODA 1927-ben alapított, és most 900 nappali tagozatos tanulóval bíró Mladá Boleslav-i szakmunkásképző intézetének diákjai  2014 óta minden évben megalkottak egy tanulmányautót. Az első egy kétüléses ŠKODA CITIGO volt, 2015-ben jött a ŠKODA FABIA pick-up, 2016-ban alkották meg a ŠKODA RAPID SPACEBACK coupét, 2017-ben pedig aŠKODA  CITIGO elektromos  buggy-t.

Győri öthengeres : kilencedszer az „Év nemzetközi motorja”

2018.06.07.
Az „International Engine of the Year Awards” zsűritagjai mindenekelőtt a lenyűgöző 480 Nm-es nyomatékot dicsérték, amely már 1700 1/min fordulatszámon elérhető. A turbós erőforrás jellegzetes hangzását is méltatták, amely úgy keletkezik, hogy váltakozva kapnak gyújtást közvetlenül szomszédos és egymástól távoli hengerek. Ez egyedülálló ritmust eredményez.   Az öthengeres motor több mint 40 éve a márka egy ikonja. A két évvel ezelőtti teljes átdolgozás óta az öthengeres motor forgattyúsháza alumíniumból készül.     2,5 TFSI motor dolgozik az Audi TT RS Coupé (kombinált üzemanyag-fogyasztás l/100 km: 8,4 – 8,2; kombinált CO2-kibocsátás g/km: 192 – 187) és TT RS Roadster (kombinált üzemanyag-fogyasztás l/100 km: 8,5 – 8,3; kombinált CO2-kibocsátás g/km: 194 – 189) modellekben, valamint az RS 3 Limousine-ban is (kombinált üzemanyag-fogyasztás l/100 km: 8,4 – 8,3; kombinált CO2-kibocsátás g/km: 191 – 188), amelyek mindegyike az Audi Hungariánál készül. Továbbá ez a motor található az RS 3 Sportback-ben is (kombinált üzemanyag-fogyasztás l/100 km: 8,4 – 8,3; kombinált CO2-kibocsátás g/km: 192 – 189).  Az erőforrás a TT RS-t és a TT RS Roadstert 3,7, illetve 3,9 másodperc alatt gyorsítja fel 0-ról 100 km/h-ra. Az RS 3 Limousine és az RS 3 Sportback esetében 4,1 másodperc a gyorsulás. Mind a négy modell maximális sebessége 250 km/h (leszabályozott), opcionálisan 280 km/h.    Az „Év nemzetközi motorja“ díjat 1999-óta évente ítéli oda egy nemzetközi, 65 motorsport-újságíróból álló zsűri különböző kategóriákban. Az Audi idén már tizennegyedik alkalommal nyerte el ezt a világszerte elismert díjat.     Az Audi Hungariánál tavaly 1 965 165 motor készült, köztük 14 640 öthengeres Otto-motor. Ezzel a vállalat továbbra is a világ egyik legnagyobb motorgyára, amely a Volkswagen Konszern több mint 30 telephelyét látja el erőforrásokkal. A győri motorok széles teljesítményspektruma 63 kW-tól (86 LE) egészen 470 kW-ig (639 LE) terjed. Nyáron indul az elektromos motorok sorozatgyártása Győrben.    

A Seat-gyárban a járdák is környezetkímélőek

2018.06.07.
Az elmúlt hét év során a Seat 35,5 százalékkal csökkentette a gyár környezetre  gyakorolt hatását. A vállalat tovább erősíti és gyorsítja  olyan projektek megvalósítását,  amelyek  maximálisan kihasználják az erőforrásokat, és minimálisra csökkentik a káros anyagok kibocsátását. E cél érdekében  2017-ben megközelítőleg 9 millió eurót fektettek be a projektekbe. A vállalat az Ecomotiv-gyár kezdeményezés keretein belül, a Seat PQT (gyártás, minőség és csapat) stratégiájában megfogalmazott projekteket valósít meg. Ezeket a termelékenység és a minőség növelésnek érdekében állították rendszerbe a martorelli gyárban és a barcelonai Seat Componentes (alkatrészek) üzemben. E célkitűzéseken keresztül a Seat  eredetileg 25 százalékkal kívánta csökkenteni a 2011 – 2018 közötti időszakban a környezetre gyakorolt hatásokat. Ezt a célkitűzést két évvel korábban sikerült elérni, és most a Seat új célja az, hogy 2025-re 50 százalékkal csökkentse a környezetre gyakorolt hatásokat. Az  iparág európai átlagával összehasonlítva a Seat egy jármű előállításához megközelítőleg feleannyi energiát és 23 százalékkal kevesebb vizet használ, és 65 százalékkal kevesebb szén-dioxidot bocsát ki. Az egyik legnagyobb  környezetvédelmi kezdeményezés a Seat al Sol (a Seat a nap alatt) volt, mellyel a legnagyobb napelemes üzem jött létre az európai autóiparban. Ez a rendszer összesen 53 000 napelemmel az egyik legnagyobb  a világon. A napelemes terület 276 000 négyzetméter, ami 40 futball pályának  felel meg, és 17 millió kWh-t termel évente. Hatékonyabb kémények A Seat  évente 11,7 GWh-t takarít meg a víz melegítéséhez felhasznált gáz fogyasztásában. Ez egy új berendezésnek köszönhető, amely visszanyeri az egyik műhely karosszériaszárító kemencéi által kibocsátott energiát. A kemencében felszálló meleg levegő egy vízrendszert  melegít, és ezt a vizet később felhasználják a gépkocsik karosszéria-festési folyamataiban. Ilyen módon az energia egy jelentős része ismét felhasználhatóvá válik, és ez feleslegessé teszi a víz külön történő melegítését. Mindezek mellett a kezdeményezés évente 2400 tonna széndioxid kibocsátását előzi meg. Szennyezést csökkentő járda A martorelli gyár levegőjének javítása céljából a Seat  megkezdte a fotokatalitikus járdák kialakítását. A járdát titán-dioxiddal kezelt cement lapokból  alakítják ki, mely egyidejűleg szennyező anyagokkal, fénnyel és oxigénnel érintkezve kémiai reakciót indít be,  ami lebontja a levegőben lévő szennyező elemeket (NOx), és azokat vízben oldódó nitrátokká alakítja át. Ilyen módon  fertőtleníti  önmagát és baktériumölő hatása is van. Ezt elsőként a Seat Technikai Központjában alkalmazzák. A szükséges 4000 négyzetméternyi fotokatalitikus járda a szennyezést 40 százalékkal csökkenti. Később ezeket a szennyezést gátló lapokat rakják majd le a 26 000 négyzetméternyi járdákra is az egész üzemen belül, ami a nitrogén-oxidot  éves szinten 5,2 tonnával csökkentheti. A biodiverzitás megőrzése A Seat  támogatta egy botanikus   kert  létrehozását is a martorelli Can Casas parkban. Ez 80 különböző hazai  fafajta ültetését jelentette, mellyel egy védett terület kialakítását is elérték a Hyla Meridionalis béka faj számára. A projekt magába foglalja annak lehetőségét, hogy e speciális növény- és állatvilágot  a parkban a QR kód segítségével azonosítsák. További jelentős kezdeményezés az a kísérleti projekt, amelyet a Seat Componentes üzemben valósítanak meg. A háztartási sütőolaj jelentette kihívás vette rá a vállalatot a Claki elnevezésű projekt beindítására. A használt háztartási főző- és sütőolaj ugyanis szennyezi  a víz körforgását, a környezetet megóvása érdekében, az alkalmazottak egy tartó edényt kaptak, amelyben az otthon elhasznált olajat bevihetik a gyári gyűjtőhelyre, és újra cserélve folyamatosan ide tudják szállítani az elhasznált olajat - írja a jarmuipar.hu.  

Péntektől árcsökkenés az üzemanyagoknál

2018.06.07.
A csökkentéssel a benzin literenkénti átlagára 394 forintra, a gázolajé pedig literenként 405 forintra mérséklődik. Az üzemanyagok ára legutóbb szerdán csökkent 2-2 forinttal, a benziné 396 forintra, a gázolajé 408 forintra literenként. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között. A benzin ára 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.

38 kocsit intézett el a szolnoki rongáló - elkapták

2018.06.07.
A Szolnoki Rendőrkapitányság eljárást folytat garázdaság vétség és rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt F. Zsolt szolnoki lakos ellen - írja a police.hu.  A 22 éves férfi 2018. január 27-én a hajnali órákban Szolnok több parkolójában összesen 37 gépjármű ablaktörlő lapátját letörte, majd az egyik használt gépjárműtelep kerítésére rögzített reklámzászlót is meggyújtotta. A garázda 2018. május 11-én ismételten megrongált egy közterületen parkoló személygépkocsit. A csomagtartót összefirkálta és több idomot összekarcolt. A szolnoki nyomozók a beszerzett adatok és információk alapján azonosították a jogsértőt, akit 2018. június 6-án gyanúsítottként kihallgattak - írja a police.hu.

Csata a repülőgépes székközökért

2018.06.07.
A vezető ezt annak kapcsán mondta, hogy az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) azt tervezi, biztonsági okokra hivatkozva minimum értéket szab a két ülés közti távolságra. Úgy vélte, nem szabadna megtörténnie, hogy egy légügyi hatóság egyoldalúan megszabja azt, hogy mekkora lehet a legkisebb széktávolság a repülőgépek fedélzetén - írja az MTI.  Akbar Al Baker, a szervezet igazgatóságának elnöke, a Qatar Airways vezérigazgatója ehhez hozzátette: ha mindenképpen szabályozni kell a területet, akkor az IATA-nak, mint a légitársaságokat összefogó szervezetnek kellene ezt megtennie. Közölte továbbá: "teljesen mindegy", hogy mekkora a széktávolság, az utas a világ legbiztonságosabb eszközében, egy repülőgép ülésében fog utazni, amely akár 6G-s erőhatásnak is képes ellenállni. Alan Joyce, az ausztrál Qantas légitársaság vezetője ezt kiegészítve úgy foglalt állást, hogy sem az Airbus, sem a Boeing nem fog olyan ülést beszerelni a repülőgépekbe, amely nem felel meg az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) és az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) előírásainak.

Ezeket a kocsikat veszik a kínaiak

2018.06.06.
2018 első negyedévének adatai alapján a kínaiak főként kínai autót vesznek, de például a nyár végétől nálunk gyártott Audi Q3-ból csak márciusban 6816-ot vettek meg, A3-asból 7055-öt. Ezek az értékek eltörpülnek a hazai modellek népszerűsége mellett, Kínában ma a legkedveltebb autó a Wuling Hong Guang egyterű, amelyből márciusban 52 715, az idei első negyedévben 140 744 autó talált gazdára (8,5 százalékkal kevesebb, mint tavaly ilyenkor). Gyártója, a Liuzhou Wuling Automobile Industry nem egy tradicionális vállalat, alig 11 éves, elődje a SAIC Wuling Automobile, amely 2002 óta gyárt autókat együttműködésben a General Motorsszal. A dobogó második fokán kínai gyártó terméke áll, a Haval H6 modellt márciusban 38 358-an, az első negyedévben 135 606-an választották (13,2 százalékos plusz a tavalyi adatokhoz hasonlítva). A Haval is fiatal márka, 2013 óta van a piacon szabadidő-autóival, anyacége a Great Wall Motors. Kínán kívül forgalmazzák Ausztráliában, Új-Zélandon, Oroszországban, Dél-Afrikában, Beninben, Tunéziában, Elefántcsontparton, Chilében, Ecuadorban, Bolíviában, Peruban, Malajziában, Szaúd-Arábiában, Irakban és Iránban. A toplista harmadik helyén a Baojun 510 áll, amelyből márciusban 41 158, az első negyedévben pedig 132 699 példány kelt el (408 százalékot javult az egy évvel korábbihoz képest). Ezt a márkát a General Motors, a SAIC Motor és a SAIC-GM-Wuling Automobile hármasa birtokolja, 2010-ben alapították, mint a Chevrolet és a Buick olcsó megfelelőjét. Az 510-es modelljük egy B szegmensbeli (szubkompakt) crossover. Alapára átszámítva 2,2 millió forintnak megfelelő yuan. A toplista negyedik helyén található az első nyugati típus, ám a Volkswagen Lavidával Európában nem találkozhatunk, a modellt 2008-tól a Shanghai Volkswagen Automotive vállalat gyártja kizárólag a kínai piacra. Van belőle kombi is Gran Lavida néven. Utóbbi érdekessége, hogy a hátsó lámpái megegyeznek a Győrben gyártott Audi A3 kabrió hátsó lámpáival. Márciusban 42 733 Lavidát adtak el Kínában, az első negyedévben összesen 118 433-at. Az első japán modell a rangsorban csak az ötödik, a Toyota Corollát (E170), amelyet szintén Kínában is gyártanak, 33 670-es választották márciusban, az első negyedévben pedig 99 634-en döntöttek mellette. A modellből készül egy sportosabb kinézetű, az amerikai Corollához hasonló változat is, azt Levin néven forgalmazzák nagy sikerrel (15 069, illetve 36 645 eladott autó). Hatodik a Nissan Sylphy (37 672, illetve 96 551 eladott autóval), hetedik a Volkswagen Sagitar (32 051, illetve 84 102 eladott autóval), nyolcadik a Volkswagen Santana (24 499, illetve 79 299 eladott autóval), kilencedik a GAC Trumpchi GS4 (25 987, illetve 76 302 eladott autóval), tízedik a Volkswagen Bora (27 059, illetve 75 499 eladott autóval. A Magyarországon is forgalmazott autók közül a százas toplistán 11. helyen végzett a Volkswagen Tiguan (73 623 autó), 14. a Volkswagen Jetta (69 935 autó), 18. a Hyundai Elantra (60 562 autó), 25. a Volkswagen Passat (47 833 autó), 30. a Nissan X-Trail (44 359 autó), 33. a Mercedes-Benz C-osztály (43 631 autó), 34. az Audi A4 (43 076 autó), 35. a Honda Civic (43 045 autó), 36. a Honda Accord (42 014 autó), 37. a Nissan Qashqai (40 997 autó), 39. a Toyota RAV4 (38 781 autó), 40. a Mercedes-Benz E-osztály (38 637 autó), 42. a Hyundai ix35 (37 998 autó), 43. a Volkswagen Golf (37 918 autó), 45. a BMW 5 (37 672 autó), 46. az Audi A6 (37 026 autó), 51. a Mazda 3 (35 485 autó), 52. a Volkswagen Polo (34 814 autó), 53. az Audi Q5 (34 492 autó), 59. a Mercedes-Benz GLC (31 612 autó), 65. a Mitsubishi Outlander (27 428 autó), 66. a BMW 3 (27 388 autó), 72. a Skoda Octavia (24 887 autó), 74. a Hyundai Tucson (24 149 autó), 75. a Honda CR-V (23 986 autó), 86. a Ford Mondeo (21 372 autó), 91. az Audi Q3 (19 678 autó), 93. a Ford Edge (19 502 autó), 97. az Audi A3 (19 212 autó). A kínai autópiac egyébként továbbra is dübörög, a januári 9,5 százalékos év/év növekedést februárban 9,9 százalékos plusz követte, márciusban 5,6 százalékkal nőtt a vásárlási kedv. Az év harmadik hónapjában 2,59 millió személyautót adtak el Kínában, az első negyedévben immár 7,1 milliót (4,3 százalékos növekedés). Biró Csongor

Az új Hyundai Tucson úttörő, 48 voltos, dízel, lágy-hibrid hajtásláncot kínál

2018.06.06.
Az új kompakt SUV gyártása 2018. júniusában kezdődik, az európai piacra történő bevezetése nyáron indul.  Az új Tucson tervezése és gyártása Európában történt, hogy megfeleljen a legmagasabb minőségi előírásoknak.  A korszerűsített hajtáslánc-portfólión felül minden Tucson-motor megfelel az új, Euro 6d Temp kibocsátási szabvány határértékeinek.  Az új Tucson egyúttal jelentős tervezési frissítést, szélesebb körű fejlett technológiát és kényelmi szolgáltatásokat kínál, ezzel folytatva a modell sikertörténetét a régióban, miután 2016-ban és 2017-ben is ez volt a Hyundai legjobban fogyó modellje Európában. „A legjobban fogyó modellünkhöz kifejlesztett, új, lágy-hibrid hajtáslánc rendszerünkkel tovább bővítjük a vállalat villamosítási stratégiáját, hogy a tiszta technológiákat még több ügyfél számára elérhetővé tegyük" - mondja Andreas-Christoph Hofmann, a Hyundai Motor Europe Marketingért és Termékekért felelős alelnöke.  "Annak érdekében, hogy következetesen folytathassuk ezt az utat, a rendkívül hatékony rendszert, fejlesztőink az Európai Műszaki Központunkban fejlesztették ki. A rendszer a jövőben több típusú motorral lesz elérhető, a villamosított megoldások igen változatos keverékének részeként. " Üzemanyag-megtakarítás maximális vezetési élmény mellett A Hyundai történetében először az új Tucson egy 48 V-os lágy-hibrid hajtáslánc rendszert kapott, amely a 2.0 literes dízelmotorral kombinálva kapható.  A villamosításra tervezett technológia egy 0,44 kW / h 48 voltos lítium-ion akkumulátort, egy Lágy-Hibrid Indító Generátort (MHSG), egy LDC átalakítót (alacsony feszültségű DC / DC) és egy invertert tartalmaz.  Gyorsítás közben az MHSG 12 kW-ig támogatja a motort, ezáltal csökkentve az üzemanyag-fogyasztást.  A rendszer automatikusan kapcsol a motor mechanikus használata és az energia-visszanyerés között. Az MHSG segíti a belsőégésű motort azáltal, hogy lemeríti az akkumulátort a motorterhelés csökkentése érdekében könnyű gyorsítással vagy további nyomatékot biztosít a motornak fokozott gyorsulás mellett.  Sebességfokozatban történő lassítás és fékezés során a visszanyert energia újratölti az akkumulátort.  Ily módon a rendszer jelentősen javítja a motor üzemanyag-fogyasztását és CO2-kibocsátását a maximális vezetési élmény feláldozása nélkül. Az új villamosítási rendszernek köszönhetően az ügyfelek számára előnyös lesz a beszerzési ár valamint alacsonyabbak lesznek az üzemanyag-fogyasztáshoz és a CO2-kibocsátáshaz kapcsolódó költségek. Ezzel a technológiával a Hyundai célja, hogy akár 7 százalékkal csökkentse az üzemanyag-fogyasztást és a CO2-kibocsátást, kézi sebességváltóval kombinálva, a NEDC-re átszámítva*. A 2.0 literes dízelmotor a legerősebb az új Tucson hajtáslánc kínálatában, amely 137 kW / 186 LE teljesítményt nyújt.  Négykerék-meghajtással, hatfokozatú kézi sebességváltóval vagy opcionálisan az új fejlesztésű nyolcfokozatú automata sebességváltóval érhető el. 2019. tavaszára a Tucson-ban a 48 V-os lágy-hibrid technológia az új, Smart Stream 1.6 literes dízelmotorral lesz elérhető. ** A CO2-kibocsátás és az üzemanyag-fogyasztás a belső célok alapján, a WLTP előírások szerint és a NEDC-re átszámítva.  
Címkék: 

Virul a Jaguar Land Rover a Tata alatt

2018.06.06.
Az átalakított, integrált és bővített Jaguár és Land Rover gyártósorokon rugalmas, megosztott platformokat alkalmaztak, és új erőátviteli technológiák jellemezték a változást. A cég az Egyesült Királyság legnagyobb autógyártójává nőtte ki magát, mely több mint 19 ezer dolgozót foglalkoztat négy gyártóbázisán és két technikai központjában. A Range Rover vonal ma Anglia legnagyobb luxusexportja, valamennyi, a szigetországban 2016-ban épített luxuskocsi 85 százalékát e márka adta. A cég időközben megkezdte az autói gyártását Brazíliában, Kínában és Szlovákiában is. A JLR a Tata tulajdonlása alatti első tíz évében a várakozásokon felüli sikereket ért el. E sikerek előzménye volt, hogy Wolfgang Ziebart, a Jaguar gépészeti igazgatója 2013. végére jelentős tervvel rukkolt elő, ami az I-Pace, egy akkumulátor meghajtású crossover modellekhez szállítandó villamos motorokat célozta, melyeket a Jaguar a Tesla Model X kihívójának szánt. Az elektromos motor akkor még világszerte csaknem valamennyi autógyártónál kívül esett a tervezői és gyártási szaktudáson. Az a fajta elhatározás volt ez, mely valószínűleg nem történhetett volna meg a Jaguar vagy a Land Rover bármely korábbi együttműködő szülei, a British Leylan/Rover Group, a British Aerospace, a BMW és a Ford alatt, melyek tíz évvel ezelőtt eladták e márkát a Tatanak. Fordítás: Lehőcz Rudolf
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója