A lítium-háromszög lesz az új Perzsa-öböl?

2021.02.26.
A lítium-háromszög országaiban található található a Föld lítiumkészletének több, mint fele. Chile és Argentína már most is nagy termelők közé tartoznak (2. és 4. helyen), de Bolíviában találhatóak a legnagyobb készletek, amiket még nem termeltek ki. A lítium iránti kereslet az utóbbi években elképesztő növekedésnek indult. Kína 2015-ben jelentette be, hogy az elektromos autók terjedése kulcsfontosságú a kommunista vezetés számára. Ekkor indult be igazán a lítium bányászata, méghozzá annyira, hogy a felhasználás nem tudta tartani az ütemet a termeléssel és a lítium ára kevesebb, mint felére esett vissza, bár azóta újra, nagy tempóban elindult felfelé. Könnyen gondolhatja az ember, hogy a három dél-amerikai ország számára óriási lítiumkészleteik azt jelentik, hogy néhány évtizeden belül úgy fognak felemelkedni, ahogy a nagy olajkészletekkel rendelkező országok jelentős része. A helyzet ugyanakkor ennél bonyolultabb és sok kihívás áll előttük, ha valóban profitálni akarnak természeti adottságaikból. A jelenben maradva nem meglepő, hogy a koronavírus-járvány sem volt jó hatással a termelésre, valamint a kereslet is jelentősen visszaesett. Emellett szintén jelentős probléma, hogy a lítium ára egyelőre nem túl stabil, ami szintén problémát okoz a lítium-háromszögben. Szintén megoldást kellene találniuk a lítium termelés környezeti hatásaira, amiről nemrég írtunk itt, az Autószektoron. A fő probléma a lítium bányászatának óriási vízigénye, ami különösen problémás Dél-Amerika ezen területén. A lítiumot eleve száraz helyeken bányásszák a régióban, a bányászat pedig tovább rontja a vízhiányt. Egyik fő problémájuk, hogy egyelőre csak a kitermelés zajlik ezekben az országokban, a feldolgozást nem itt végzik, az akkumulátorgyártás pedig elsősorban Kínában zajlik. Bár voltak már különböző kezdeményezéseik, hogy helyben történjen a kitermelt lítium feldolgozása, egyelőre ezek nem jártak sikerrel. Pedig sokan érdekeltek abban, hogy az elektromos autók gyártása ne függjön ilyen mértékben Kínától, de többek között az európai országok is elsősorban saját területükön szeretnének akkumulátorgyártást, nem áthelyezni annak egy részét Kínából a lítium-háromszögbe. Dél-Amerika ezen régiója egyébként sem a befektetők kedvence. Argentína, Bolívia és Peru infrastruktúrája és működése egyelőre nem igazán befektetésbarát, de a tervek szerint az országok kormányai prioritásként kezelik a lítiummal kapcsolatos befektetések ösztönzését.  A problémák és kihívások ellenére joggal feltételezhetjük, hogy a lítium-háromszög országai jelentős növekedésnek indulhatnak a jövőben, ha megfelelően kihasználják az előttük álló lehetőséget. De még ebben az esetben sem biztos, hogy ők lesznek az elektromos autógyártás nagy nyertesei. Bár jelenleg nincs jobb és hatékonyabb megoldás a lítiumot használó akkumulátoroknál, más technikák is fejlesztés alatt állnak, amik adott esetben megtörhetik a lítium dominanciáját.  Mindenesetre kétségtelen, hogy a nagy mennyiségű lítium komoly lehetőséget jelent a lítium-háromszög országainak. Az elektromos autók terjedése és ezzel együtt a lítium iránti kereslet még gyerekcipőben jár, de Chile, Bolívia és Argentína rá van kényszerítve, hogy mielőbb előnyére fordítsa adottságait, ha hosszú távon profitálni akar adottságaiból. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Vasúti hajtányt tolva értek haza a diplomaták

2021.02.26.
Vasúti hajtányt tolva tértek haza Észak-Koreából a phenjani orosz nagykövetség munkatársai - közölte csütörtök éjjel az orosz külügyminisztérium. A nyolc emberből álló csoport, köztük több gyerek a Covid-19-járvány nyomán leállított légiközlekedés miatt kénytelen volt előbb 32 órát vonatozni, majd további két órát buszozni. Az út utolsó szakaszát az orosz határig gyalogosan, a vasúti síneken tették meg, csomagjaikat egy hajtószerkezet nélküli drezinán több mint egy kilométeren át tolva. A hajtány "főhajtóműve" hazatérő csoport egyetlen férfi tagja, Vlagyiszlav Szorokin követségi harmadtitkár volt. A nagykövetségi alkalmazottak és a gyerekek végül a Tumannaja folyó hídján áthaladva elérték az orosz Haszan határátkelőt, ahová a Tengermellék régió kormányzata autóbuszt küldött értük. Az orosz diplomáciai tárca tájékoztatása szerint a hazatérők péntek reggel Vlagyivosztokból Moszkvába repültek - írja az MTI. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Talán mégsem büntetik meg az infarktust kapott autóst

2021.02.26.
Egy országos napilapban 2021. február 26-án jelent meg cikk arról, hogy a Terézvárosi Önkormányzat Közterület-felügyelet munkatársai távollétében 15 ezer forintra bírságolták meg egy szabálytalanul leparkolt autó 74 éves tulajdonosát, aki autójával azért állt meg rossz helyen, mert szívinfarktust kapott és mentő vitte el. A Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Polgármesteri Hivatal Rendészeti Osztály feljelentése a Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitányságára megérkezett, elbírálása folyamatban van - írja a police.hu. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

A rezsióradíj, avagy mi kerül ebben ennyibe?! (11. rész) - Soros diagnosztika

2021.02.26.
A mai modern járművekbe több száz elektronikus működtetésű alkatrészt, jeladót és beavatkozót helyeznek el, melyek többnyire a járművezető és az utasok kényelméért felelnek (komfortindex, parkolóradarok, ülésfűtés, tempomat) Eleinte azonban ezek száma jóval kevesebb volt, funkciójukat tekintve inkább feleltek a biztonságért (ABS, ESP, motormenedzsment, légzsák stb.), mintsem a komfortért. Ezen funkciók diagnosztikai ellenőrzése fontos feladat volt a kezdetektől. A károsanyag-kibocsátás csökkentése, az emissziókezelő rendszerek fejlődése követelte meg az OBD I szabvány bevezetését (1988-tól kötelező), mi szerint minden olyan rendszert ellenőrizni kell, mely emissziókorlátozó feladatot lát el és elektromos kapcsolatban áll az irányítórendszerrel. Ezzel szemben a későbbi OBD II (1994-es modellévtől) azaz az EOBD az eddig nem ellenőrzött rendszerekre is kiterjesztette az állapotfelügyeletet. Figyeli az égésfolyamatot, hogy bekövetkezik-e égés a rendszerben, ellenőrzi a katalizátor működését, a lambdaszonda reakció-sebességét, az EGR-rendszer aktivitását, valamint a kipárolgásgátló-rendszer tömítettségét. A szabványos OBD II 5 féle protokollt ismer, amelyeket a gépjármű szabványos csatlakozó aljzatába kötött tű megfelelő változata különböztet meg egymástól.     Kezdetben se a rendszer-teszterek csatlakozóit se a járművek csatlakozó aljzatait nem szabványosították, ezek járműspecifikusan voltak, ma már egységesek, szabvány rögzíti őket. A műszerek korlátozott kijelzési kapacitása miatt a megjelenített adatokat csak a gyári javítási utasítás vonatkozó fejezetében található magyarázat birtokában értelmezhetők maradéktalanul. A járműspecifikus hibakódoknak az értelmezéséhez is különböző adatbázisok megléte szükséges, ami újabb kiadásokat von maga után.     Az új generációs gyári rendszer-teszterek a javításhoz szükséges információkat már alapvetően magukba foglalják vagy a gyári diagnosztikai központtal adatbázisát alkalmazzák a hibák értelmezéséhez és a javítási segédlet lehívásához. A járművek következő generációi és a legújabb modellkoncepciók arra kényszerítik a javítóműhelyeket, hogy lépést tartsanak az adatbázisok és a műszerek fejlődésével. A többmárkás szervizeknél gyakori, hogy 1 rendszerteszter nem tudja maradéktalanul ellátni a feladatokat, többet is fenn kell tartani. Az éves frissítési díjak mellett a műszerek avulása is jelentős. A gyártói központokkal online kapcsolatban álló műszerek a legtöbb esetben gyártó specifikusak, az univerzális műszerek használatakor külön felárat kell fizetni a gyártói rendszerbe való belépéshez. Egy ilyen online kapcsolat óradíja 20-50 euró is lehet, ami az alap szerviz rezsióradíjakkal vetekszik. Mivel a legyártott autók „tesztelése” nagyrészt a közúton történik az ügyfelek által, ezért az időszakos szervizek során gyakran kell a vezérlőegységet szoftvereit frissíteni, amit csak a gyári vonalon lehet megtenni. A járműkommunikáció az adatmennyiségek növekedésével párhuzamosan bonyolódik, a K-vonalon történő kommunikációt felváltotta a CAN-BUS, azt a Flex-Ray, már az Ethernet sem kuriózum, így a diagnosztikai eszközök is ennek megfelelően fejlődnek. És az esetek nagy részében még ezek az eszközök sem tudnak teljes bizonyossággal segíteni a hiba megtalálásában.   P.D. – Ő.P  

Szentgotthárdra hozza a Stellantis-csoport 1,6 literes benzinmotor-gyártását

2021.02.26.
Hozzátette: ez azt jelenti, hogy Szentgotthárd fontos szerepet kap az újonnan létrejött Stellantis-csoport új hibrid stratégiájában, hiszen az 1,6 literes benzinmotorokat hibridautókba szerelik majd. A Stellantis az olasz-amerikai Fiat Chrysler Automobiles és a francia PSA autóipari konszern egyesülésével jött létre januárban - írja az MTI. Szentgotthárdon évi 200 ezer 1,6 literes benzinmotort fognak gyártani, ezzel a mostani évi 390 ezres 1,2 literes benzinmotor-gyártással együtt 590 ezerre bővül a gyár évi kapacitása. A sorozatgyártás 2023 első felében indul, az 50 százalékos kapacitásbővítés jelentős létszámnövekedést hoz majd a jelenlegi 800 munkavállaló mellett - mutatott rá a miniszter. Szijjártó Péter elmondta, a több tízmillió eurós beruházáshoz a kormány egyedi döntés alapján készpénz- és képzési támogatást nyújt, a részletekről a Stellantis-csoporttal tárgyalnak. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Az egyik legmodernebb elektromos autóval bővült az E.ON e-flotta

2021.02.26.
Az E.ON Hungária Csoport 2017 óta kínál vállalkozások és önkormányzatok számára e-flotta szolgáltatást havidíjas konstrukcióban. Az energiacég flottájában már 19 típusú, tisztán elektromos autó közül lehet választani, a kisméretű, városon belüli közlekedésre tervezett autóktól kezdve a haszongépjárművekig. A flottaszolgáltatásban már csaknem 150 elektromos gépjármű vesz részt. Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária Csoport igazgatóságának tagja elmondta, hogy az E.ON E-flottájában lévő autók az elmúlt években csaknem 3 millió kilométert tettek meg, ezzel 273 tonnával csökkentették a levegőbe jutó szén-dioxid mennyiségét. A mostantól megrendelhető ID.3 nagy teljesítményével és akár 426 kilométer hatótávolságával új minőséget hoz az elektromos autók kínálatában - jelezte a cégvezető. Jamniczky Zsolt kitért arra, hogy januártól vállalatuk nyilvános e-töltőin ezentúl zöld árammal tölthetik fel a járműveiket az e-autósok, az e-flotta ügyfeleknek pedig egy éven keresztül 15 százalékos kedvezményt ad a mindenkori töltési tarifából a cég. Az E.ON ügyfelei országszerte több mint 200 töltőponton használhatják a cég e-töltőit - tette hozzá. Rónai-Horst László, a 100 százalékban magyar tulajdonú Mercarius Flottakezelő Kft. ügyvezető igazgatója méltatta, hogy a három cég kooperációjával újabb fejezet nyílik az e-flotta bővítésében. Németh Balázs a Porsche Hungaria Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy importőrként aktív részesei az együttműködésnek. Tájékoztatott arról, hogy 2020-ban a Volkswagen márka elektromos autóiból helyeztek a legtöbbet forgalomba a magyarországi piacon, szám szerint 547 gépkocsit. "Cégünk mindig is úttörő szerepet töltött be a magyar autópiacon, és az e-mobilitásban is erre a szerepre törekszünk" - fűzte hozzá az ügyvezető igazgató. A rendezvényről kiadott közlemény szerint egyre több elektromos meghajtású autót használnak a magyarok. Tavaly év végére Magyarországon a zöld rendszámos járművek közül a tisztán elektromos autók száma meghaladta a 12 és fél ezret, 2021 januárjának végére pedig már a 13 ezret is - olvasható a közleményben. Európában a koronavírus-járvány következtében az újautó-eladások száma 2020-ban drasztikusan csökkent, ugyanakkor az elektromos autók piacán dinamikus volt a növekedés - tették hozzá. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Már csak két napig lehet szavazni Magyarország kedvenc autójára

2021.02.26.
Szavazzon kedvenc autójára, döntse el ön, melyik legyen az Év Magyar Autója 2021 verseny közönségdíjasa! Ha kedvez önnek a szerencse, értékes nyereménnyel gazdagodhat! Mit nyerhet? A nyereményjátékban résztvevők megnyerhetik az Autós Nagykoalíció által felajánlott 100 darab páros belépőt az AMTS 2021 kiállítás nyitónapjára (június 25., Hungexpo). Hogyan szavazhat? Szavazata leadását követően (csak egy autóra és egy emailcímmel csakis egyszer) adja meg a sorsoláshoz szükséges adatait és máris jogosulttá válik a nyeremények sorsolásán való részvételre. A nyereményjáték-szabályzat és az adatkezelés részletei ezen a linken érhetők el. A játékosok személyes adatait kizárólag a nyereményjáték lebonyolítása céljára kezeljük, a sorsolást követően töröljük. A szavazás menete A sorsoláson csak azok vehetnek részt, akik leadták valamelyik autóra a szavazatukat, megadták nevüket és emailcímüket, ahol értesíteni tudjuk a nyeremény átvételéről. Az Év Magyar Autója 2021 Közönségdíj szavazásban és a nyereményjátékban mindenki részt vehet, kivéve az Autós Nagykoalíció és a verseny lebonyolításában közvetlenül közreműködő cégek és szervezetek tulajdonosai, vezető tisztségviselői, munkavállalói, megbízottjai, valamint azok közeli hozzátartozói. A nyerteseket március 2-án sorsoljuk ki számítógépes rendszerünk segítségével, a szavazás végeredményét, az Év Magyar Autója 2021 Közönségdíj győztes autóját pedig március 22-én a többi díj nyertesével együtt jelentjük be. Érvényesen játékra jelentkezni csak a beküldött valós név és valós e-mail adatok hiánytalan kitöltésével lehet. Szavazni február 28-án 23.59 percig lehet, ezt követően lezárjuk a szavazást. A nyerteseket az általuk megadott e-mailcímén értesítjük.

Nem lesznek elérhetőek vasárnap hajnalban az útdíjfizetési rendszer szolgáltatásai

2021.02.26.
A tájékoztatás szerint a tervezett karbantartás az autópálya-matricával és a viszonylati jeggyel közlekedő, továbbá a fedélzeti eszközt használó ügyfeleket is érintik. Ebben az időszakban nem lehet majd e-matricát és viszonylati jegyet vásárolni, HU-GO egyenleget feltölteni. A fedélzeti eszközzel közlekedők útdíjbevallásai, megfelelő egyenleg esetén, a karbantartást követően befogadják - írja közleményében a szolgáltató. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató felhívja a figyelmet arra, hogy a díjköteles útszakaszokat a rendszerfejlesztés ideje alatt sem lehet ingyenesen igénybe venni. Az úthasználati jogosultságot érdemes a karbantartási időszakot megelőzően, előre megváltani a NÚSZ Zrt. saját online értékesítési felületein, az ematrica.nemzetiutdij.hu, illetve a hu-go.hu weboldalakon, a társaság ügyfélszolgálati irodáiban vagy viszonteladó partnereinél - tájékoztatott a NÚSZ. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A letisztult jövőkép – Honda e teszt

2021.02.26.
Rég vártam új autót ennyire. Amikor 2019-ben leleplezték a Honda e prototípusát, még csak imádkoztunk, hogy valóság legyen belőle, de nem igazán hittünk benne. Csak legyintettünk. Persze…digitális tükrök, rejtett kilincsek és hátsókerékhajtás egy olyan kisautó alatt, aminek az egész műszerfala egy nagy kijelző. Mégis ki gondolta volna, hogy a japánok ezt komolyan képesek sorozatgyártásba vinni, és egy évvel később széles vigyorral a fejemen száguldok át vele Budapesten. Hosszú-hosszú évek óta nem éltem olyat, hogy beülök egy autóba, és elsőre azt se tudom, hogy hova nyúljak. Egyszerre volt félelmetes és izgalmas a találkozás a Honda e-vel, és a tapasztalatok alapján nem csak nekem. Ugyanis nincs olyan perc, hogy ne lesné valaki tátott szájjal. Folyamatosan bámulta valaki, menet közben felzárkóznak mellé, hogy óvatosan meglessék a műszerfalát. Valahogy úgy, mint ahogy megközelítjük az ismeretlen vadat. Ez ugyanis más, mint bármi, amivel eddig találkoztunk. Valami nagyon más! Egy kedves barátomnak sikerült a lehető legjobban összefoglalni, hogy milyen is a Honda e: olyan, mint egy letisztult weblap. És tényleg. Még a mi európai szemünknek is szokatlanul minimalista a formavilága, miközben panda szemeivel és arányaival hamisíthatatlanul japán. Imádkoztam is, hogy az Initial D Hachirokuját idéző fehér-fekete fényezésben kapjam, mert így teljes az összkép. Igyekeztem hozzá méltó letisztult fotókat csinálni, de nem volt egyszerű dolgom. Ott van benne a Honda hosszú múltra visszatekintő kisautó gyártásának génje, annyi futurisztikus elemmel fűszerezve, amennyit még senki sem mert meglépni az autóiparban. Erre csak még jobban rájátszik az újhullámos anyaghasználat, vagy a műfaborítással tört képernyőerdő. Ettől a puha, szürke szövettől nem csak modern, de otthonos is lett a kabin. Jó ránézni, jó megtapintani és nem mellesleg elképesztően kényelmesek az ülések. Ahogy a legtöbb villanyautó esetében, itt is kellemesen magasra kell beülni, hogy aztán elsüppedjünk a széles ülésekben. Mégis a kardánalagú hiányától és a 12,3 colos kijelzők összehangolásától lett valódi közösségi élmény a Honda e-vel való autózás. Ha akarjuk, két különálló képernyőként kezelhetjük őket, de össze is kapcsolhatóak. Ugyanaz az Android-alapú rendszer fut rajtuk, mint a többi Honda modellben, ezért néha kicsit túlkomplikáltnak tűnhet egy-egy funkciót megtalálni, de a legfontosabb menüket sikerül a sofőrhöz közel elhelyezni, és a klímavezérlés szerencsére maradt valódi gombokon. Egész jó a felbontás, de azért néha vannak akadások, főleg indítás után jönnek be lassan a menük. Szerencsére a hagyományos tükröket leváltó kamerák mindig folyamatos képet adnak. Először annyira szokatlanok voltak a digitális visszapillantó tükrök, hogy akaratlanul is forogtam a kabinban, hogy akkor most a valóságban milyen távol is vannak tőlem az autók. Azonban egy nap elég volt, hogy teljesen megszokjam, és elkezdtem felfedezni az előnyeit is. Először is nincs szélzaj. Semmi. A hangtalan suhanást sikerült egy új szintre emelni a lapátfülek elhagyásával. Még 130 km/h-nál is síri csend uralkodik a kabinban, ami minimum szokatlan egy ilyen méretű autó esetében. Ráadásul úgy torzítják a kameraképek szélső részét, hogy szinte 180 fokos képet adjanak. Tehát még a mellettünk álló autó hátsó részét is teljes egészében látjuk. Noha van még hova fejlődni, a legtöbb esetben még jobban is látjuk a környezetünknek, mint a hagyományos tükrök esetében. Még este is tökéletesen kivehetőek az arcok, és az esőcseppek sem zavarnak be mérvadóan, noha a hátra felé figyelő kamera előtt gyakran bekoszosodik, bepárásodik a hátsó ablak. Nagyon mostoha körülmények között a középső kamerakép tud furcsa dolgokat produkálni. Ajtócsukásra már indítja is magát, igazából mire bekötöd magad már rég indulásra kész. Nem olyan rossz ám ez a villanyautózás. Főleg úgy, ahogy a Honda csinálja. Ugyanis az e-t is indokolatlanul jó vezetni. Eleve alulra helyezték a 35,5 kWh kapacitású akkumulátort, az autó legnehezebb egységét, ráadásul elérték az 50:50 arányú súlyelosztást, ami bizony érződik is minden pillanatban. Kegyetlen tempóban lehet vele fordulni, miközben könyörtelenül tapad. Mintha az útra vasalták volna. 1,5 tonnás tömegének köszönhetően nagyautókat lepipálóan puhán és magabiztosan fut. Már, ha éppen azt akarjuk. Lehet vele játékosabban is közlekedni, mivel a 154 lóerős villanymotor a hátsó tengelyt hajtja. Esős úton még bekapcsolt ESP-vel is éppen annyit enged löttyinteni a farán, hogy elmosolyodj. Kikapcsolt menetstabilizálóval pedig a kormányt vered örömödben, mert annyira abszurd az élmény. Hozzáadva a 4,3 méteres fordulókört és a fejlett automata parkolórendszert gyorsan körvonalazódhat, hogy jelenleg nem találtak még fel jobb városi cikázót a Honda e-nél, ami a valóban egypedálos, megállásig fékező vezetési módjával tényleg a világ legegyszerűbb dolgává teszi az autós közlekedést. Persze mindenkit a hatótáv érdekel igazán, azonban a téli hidegben azt nem lehet érdemben tesztelni. A gyárilag ígért 222 kilométer a valóságban kb. 150 km-nek bizonyult így január elején, tempós városi közlekedéssel, fűtést használva. Talán beszédesebb, hogy a tesztátlag 23,8 kWh fogyasztás volt a gyári 17,8 kWh helyett. Mégis úgy döntöttem az év első napján, hogy most először nekivágunk a Balatonnak villanyautóval. Tanulni és tapasztalni akartam. És persze vallatni a sofőrsegédeket, amik érdekes módon, néha sértődött gyermek módjára hagynak magadra, ha felülbírálod őket. Sávot akarsz váltani annak ellenére, hogy én rázom a kormányt? Akkor nesze, csináld csak, én kikapcsoltam. Pá! Tény, hogy tervezést igényel egy ilyen utazás, de ma már van annyira kiépített a töltőhálózat, hogy váratlan akadályok mellett is gondtalan legyen a lejutás. Ráadásul mindössze 40 perc elég volt, hogy 25%-ról 100%-ra töltse magát az 50 kW-os töltőegységekkel az M7-es mellett. Ahhoz képest, hogy mennyit vesztegeltünk a töltőhelyeken, milyen állapotban vannak a töltőpontok, és mennyire bizonytalanok az applikációk, egész költséges mutatvány volt ez a kiruccanásunk. Azonban erről nem az autó tehet, úgyhogy a Balatoni kalandról majd egy külön posztban írok. Nem szeretném lehúzni egy ennyire jó autó tesztjét olyannal, amiről nem is ő tehet. Noha a letisztult formákat meg kell fizetni. Listaáron 12,7 millió forint az Advance felszereltségű, 17-colos felnikkel ellátott tesztautónk, de valószínű, hogy a gyengébb, 136 lóerős motorral sem kisebb élmény. Tehát ha sikerül érvényesíteni a 2,5 milliós állami támogatást, akkor akár 8,5 millió forintért hazavihetjük korunk legélménydúsabb, legmodernebb japán ufóját. Bennem a teszthét után a legkevésbé sem kérdés, hogy Honda-e a Honda e. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója