Állami beavatkozás veszélyeztetheti a PSA-FCA egyesülést

2020.05.11.
Habár azt állította a francia állam, hogy nem fogják hagyni, hogy a PSA nehéz pénzügyi helyzetbe kerüljön, jelen esetben mégis visszautasítani kényszerülne minden állami hitelt, segítséget a francia gyáróriás, hiszen ezzel még komplikáltabbá tennék az FCA-val való egyesülést – tudta meg az Autonews Europe. Állami segítséget jelenleg is kap a PSA, hiszen a megszokottól eltérő munkarendben dolgozó munkatársait a francia állam finanszírozza. Viszont a PSA szerint ez minden, amire most szükségük van. „Szeretnénk, ha a cég annyira független lenne, amennyire csak lehet.” – tette hozzá Philippe de Rovira, a PSA pénzügyi vezetője, miközben azt is tisztázta, hogy eddig sem terveztek állami hitelhez folyamodni. A francia kormány 12%-os részesedést élvez a PSA csoportban, a Renault-ban 15%-ost. Így joggal kérheti fel mindkét autógyárat, hogy függessze fel vagy legalább módosítsa az osztalékok mértékét. Ellenben az FCA-PSA egyesülés egyik alapvető kikötése volt, hogy mindkét cég osztalékot fizet majd részvényeseinket. Ha maradnak ennél a tervnél, akkor a továbbiakban kevés eséllyel számíthatnak majd az állam támogatására.  

Toyota Pro Ace Verso

2020.05.11.
Galéria képek: 

Kétharmadával visszaestek áprilisban a VW németországi eladásai

2020.05.11.
A Volkswagen márka eladásai Németországban 67 százalékkal estek vissza áprilisban az egy évvel korábbihoz képest, Európában pedig 83 százalékkal - mondta, megjegyezve, hogy a koronavírus-járványban legsúlyosabban érintett piacokon, Nagy-Britanniában, Olaszországban, Spanyolországban és Franciaországban gyakorlatilag leálltak az értékesítések. Az Egyesült Államokban 35 százalékkal kevesebb VW autót értékesített áprilisban a konszern, mint egy évvel korábban. Kínában viszont az előző hónapok nagy visszaesését követően mindössze 2,5 százalékkal kevesebb VW autó kelt el, mint tavaly áprilisban. "Májusban Kínában már el fogjuk érni a tavalyi eladásokat" - jelentette ki Stackmann. Az európai értékesítések felfuttatásának támogatására a Volkswagen konszern "magas kétszámjegyű milliós" összeget különít el az ügyfelek számára kedvező lízing és hitelkondíciók finanszírozására - közölte a tájékoztatón a VW márka értékesítési igazgatója. Bejelentette egyúttal, hogy törlesztési biztosítást is kínálnak majd a vásárlóknak a munkahely elvesztése esetére.
Címkék: 

Ma van a Közlekedési Kultúra Napja

2020.05.11.
Május 11-e a Közlekedési Kultúra Napja. Idén hatodik alkalommal rendezik meg, aminek célja a közlekedésbiztonsági kockázatok tudatosítása, a cselekvésre ösztönzés és az együttműködés fontosságának hangsúlyozása a közlekedők között, utazzanak akár földön, vízen, levegőben, közösségi közlekedéssel, saját járművel vagy gyalogosan. A BKV idén a Közlekedési Kultúra Napja alkalmából külön megköszöni a rendkívüli kitartást és helytállást kollégáinak, és utasainknak azt a fegyelmezettséget, ahogyan járványhelyzet idején is használják a BKV járatait. „Fontosnak tartom, hogy csatlakozzunk minden olyan eseményhez, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy a közösségi közlekedés közös ügyünk. A BKV vezérigazgatójaként régóta tapasztalom és tudom, hogy kollégáim elkötelezetten végzik feladatukat. Ez a mindannyiunk számára nehéz helyzet most mégis láthatóbbá tette ezt mindenki számára. Bár kollégáim, dolgozzanak bármilyen területen,  ugyanolyan erőbedobással, profizmussal kezelik ezt az állandóan változó, nem könnyű helyzetet, mint ahogy eddig is végezték munkájukat, mégis, az, hogy a járványhelyzetben nap mint nap helytállnak, köszönetet érdemel” – hangsúlyozta Bolla Tibor a BKV vezérigazgatója A Közlekedési Kultúra Napja kapcsán. 2015 óta a résztvevő szervezetek és megrendezett programok száma évről évre nő. Az idei alkalom különleges, hiszen a jelenleg érvényes járványügyi intézkedések értelmében el kellett halasztani minden személyes jelenlétet igénylő rendezvényt. A BKV a személyes találkozások pótlására az eddigi online tartalmak megosztása mellett virtuális telephely-látogatási sorozatot indít. A sorozat részei egy-egy buszgarázsba, villamos kocsiszínbe kalauzolják el majd a nézőket a nyílt napok vezetett túráihoz hasonlóan. A BKV a járványhelyzet kezdete óta hoz utasai és dolgozói védelmét szolgáló intézkedéseket: szünetel az elsőajtós felszállás, kordonnal választották el járművezetőinket, folyamatosan védőfelszerelést biztosítanak dolgozóknak és home office-ból látják el feladataikat azok, akik számára ez megoldható. Intézkedéseikről bővebben itt olvashatnak: https://www.bkv.hu/hu/koronavirus.  
Címkék: 

Csökkent Dél-Korea autóexportja az első negyedévben

2020.05.11.
A dél-korai vámhatóság által közölt adatok szerint az év első három hónapjában 8,37 milliárd dollár értékben exportált az ország autókat, ami 10,1 százalékkal elmarad az egy évvel korábbitól. Az exportbevétel kétszámjegyű csökkenését jegyezték fel Németország, Nagy-Britannia és Oroszország esetében. Az idei első negyedévben Dél-Korea autóimportja is csökkent, 1,3 százalékkal, 2,36 milliárd dollárra zsugorodott. Messze a legnagyobb mértékben, 44,2 százalékkal a Japánból származó autóimport értéke zuhant, ami mögött részben a japán termékekkel szembeni, már hosszabb ideje tartó dél-koreai bojkott áll. Japán és Dél-Korea viszonya a háborús kényszermunka kompenzációját övező nézeteltérések miatt romlott meg. A vita a kereskedelmet olyan szempontból érinti negatívan, hogy a két ország kölcsönösen megszigorította az egymás felé irányuló export szabályozását.
Címkék: 

Felfrissült az Alfa Romeo Giulia és Stelvio Quadrifoglio

2020.05.11.
A 2020-as év modelljeinek szinte csak a motorja nem változott: 2,9 literes, V6-os Bi-Turbo erőforrások 2500-as fordulatszámon 510 lóerőt adnak le és 600 Nm maximális forgatónyomatékot állítanak elő. A versenyautós hangzásról egy négykimenetű, kettős üzemmódú kipufogórendszer gondoskodik. A 2020-as, valamint az ezt követő évek modelljeinél a vásárlók ugyanakkor választhatnak, egy új, szénszálból és titánból készülő, kettős üzemű Akrapovič kipufogórendszert is. A 2020-as Giulia és a Stelvio Quadrifoglio modellekben átalakult a belső tér is. A megújult középső konzol kellemes tapintású, és az eddigieknél több tárolóhelyet kínál. A kormánykerék és a bőrrel díszített sebességváltó is megváltozott. Újdonság, hogy a biztonsági övek a klasszikus fekete mellett piros, valamint zöld színben szintén rendelhetők. Mindkét modell utasterének sztenderd felszerelései között megtaláljuk 2020-ban a bőr-, illetve Alcantara kárpitozású elektromos sportüléseket. Mellettük rendelhetők a Sparco szénszálas sportülései, és opcionális lehetőségként hamarosan megjelennek a perforált bőrkárpitok is. Megjelent egy teljesen új infotainment rendszer 8,8 colos érintőképernyővel, csatlakoztatható szolgáltatásokkal, megújult kezelőfelülettel. A Quadrifoglio modelleken elérhető exkluzív újdonság a Performance Pages alkalmazás, amelynek segítségével a vezető valós idejű információkat kaphat járműve állapotáról. Leolvashatja a fontosabb mechanikai alkatrészek hőmérsékletét, az éppen leadott nyomatékot, a felhasznált teljesítményt, a turbónyomás, a gyorsulás, valamint a maximális sebesség teljesítményszintjének értékét. A Giulia és a Stelvio Quadrifoglio külsejének újdonságai közé tartoznak a sötét lencsével ellátott, LED-es lámpacsoportok és a fényes fekete fényezés a hűtőrácskereten és a hátsó emblémákon. Kizárólag az új Stelvio Quadrifoglio változaton bemutatkoznak az új 21 colos könnyűfém keréktárcsák. A Giulia és a Stelvio Quadrifoglio MY2020 modelljein mutatkozik be az Alfa Romeo teljes körű fejlett vezetőtámogató rendszere. A Bosch és az Alfa Romeo együttműködésével kifejlesztett, a 2. szintű autonóm vezetéssel a sofőr bizonyos körülmények között az autóra bízhatja a gyorsítást, a lassítást, valamint a kormányzást. A helyette dolgozó elektronikus rendszert és a forgalmat azonban folyamatosan figyelnie kell, és a kezét is mindvégig a kormányon kell tartania. Az Alfa Romeo tervezői a színválaszték koncepcióját is tökéletesítették, olyan, minden eddiginél emocionálisabb stratégiát alkalmazva, amely nem csupán festéstechnológia, hanem stílus szerint kategorizálja a színeket. A Mopar® szénszálas anyagai javítják az aerodinamikát, a teljesítményt és a tömeg-teljesítmény arányt, valamint hangsúlyozzák az Alfa Romeo két ikonjának elegáns, merész esztétikáját. Az egyedi Quadrifoglio kiegészítők sorozatának részeként a Mopar® szénszálas első hűtőrácsot, tükörborítást és a hátsó spoilert kínál.

Kínában a járvány hatása már nem érezhető, nőtt az autóeladás

2020.05.11.
A CAAM (China Association of Automobile Manufacturers) beszámolója szerint a múlt hónapban mintegy 2 millió új autót értékesítettek Kínában, ami 39,8 százalékkal több márciushoz és 0,9 százalékos bővülés tavaly áprilishoz képest. A szervezet számításai szerint az idei első négy hónapban összesen 5 millió 670 ezer új autót értékesítettek Kínában, 32,1 százalékkal kevesebbet a tavalyi azonos időszakhoz viszonyítva. Kínában tavaly már a második egymást követő évben csökkentek az autóeladások, 21,4 millió autót értékesítettek, 9,6 százalékkal kevesebbet a 2018. évinél, részben a gazdasági növekedés lassulása miatt. Az idei év eddig eltelt időszakában az eladásokat a koronavírus-járvány vetette vissza. A CAAM szerint a harmadik negyedévre térnetnek vissza a megszokott szintre az eladások, amelyek idén nagyjából öt százalékkal maradhatnak majd el a tavalyitól.
Címkék: 

Gondolatjel – Villanyautó egész másképp

2020.05.10.
Kőolajalapúról villanyautózásra előbb-utóbb áttérni „necesse est”, azaz szükséges. Nem csak, és nem is elsősorban azért, amire hivatkozva Brüsszel forszírozza, tehát a légszennyezés csökkentéséért, hiszen a korszerű benzines és dízelmotoros járművek ökológiai lábnyoma nagyon kicsi a régebbihez, illetve a hajózáséhoz és repüléséhez képest, amiről szót sem ejtenek. Inkább autóipari érdeket sejtek a háttérben. A paradigmaváltást egészen más kényszeríti ki: akármekkorák a nyersolajkincsek, ilyen ütemű kitermelés mellett belátható időn belül elapadnak. Ráadásul bűn eltüzelésre pazarolni az olajat, amely értékes vegyipari alapanyag. A mai közlekedés volumenének és stílusának legalább részleges átmentését az elektromos mobilitás ígéri. Csakhogy van egy nagy bökkenője: amilyen jól továbbítható az elektromos energia vezetéken (vasút, villamos, metró, troli), olyan rosszul tárolható (akkumulátoros-villanymotoros jármű). Nyomorúságos a hatótáv, tűrhetetlenül hosszú a feltöltési idő. Kezdetben volt a súlyos, kis energiasűrűségű ólomakkumulátor. Azóta elképzelhetetlen mennyiségű szellemi energiát és pénzt öltek nagy kutatóintézetek, vállalatok, tudományos intézmények, használható energiasűrűségű akkuk kifejlesztésébe. Megvizsgáltak minden lehetséges anyagpárosítást, egyszerűen el sem lehet képzelni, hogy bármi elkerülte volna a figyelmüket. A lítiumion-akku bizonyult befutónak, noha nyersanyagainak kitermelése és a gyártása komoly környezeti aggályokat támaszt, és veszélyeket hordoz monopolhelyzetek áttolódása is, más hatalmakhoz. Szóval egyáltalán nem tűnik egyelőre diadalmenetnek az átállás, akármennyit keresnek is rajta zászlóvivői. És akkor egyszerre betoppan a színtérre egy kis agytröszt, valami gyökeresen új elképzeléssel. Nem abból indulnak ki, hogy feltöltési-lemerítési ciklusokkal használnának bármilyen akkumulátort, hanem, hogy, az ólomakkuról véve hasonlatot, mintha azt mondanák, hogy nem kell órák hosszat konnektorhoz állni, hanem kikapjuk az akkuból az ólomrácsot, leengedjük az elektrolitot, és ugyanilyeneket teszünk vissza, egy feltöltött akkumulátorból. Percek kérdése… A találmány és az arra alapuló prototípusokat építő, illetve a QUANT villanyautókat előállító nanoFlowcell kutató-fejlesztő vállalaté. Lényege a nanoFlowcell membrántechnológia és a bi-ION, azaz kettős-ion elektrolit. Mindkettőt szigorúan őrzött titok leple fedi. Annyit azért tudni, hogy az autó két tartályába különböző elektrolitokat töltenek, ezek membránon keresztül reagálnak egymással, elektromos feszültséget és áramot gerjesztve. Hideg technológia, nincs hőveszteség, nem kell hűteni. Viszonylag kicsi, biztonságos, 48 voltos az üzemi feszültség. Noha nem ismerjük a részleteket, nyilvánvalóan annyi elektromos energiát kell belefektetni az elektrolitok gyártásába, amennyit majd ki akarunk venni (plusz a veszteségeket), tehát az ilyen autót is fel kell tölteni, csakhogy nem töltőoszlopnál álldogálva, hanem folyadékok formájában. A cég hat éve működik, többször kiállított a Genfi Autószalonon. Egyik járműve, a QUANT 48VOLT, kettő plusz kettő üléses sportkocsi. Négy alumíniumtekercses villanymotor hajtja kerekeit. Összteljesítményük 560 kW (760 LE). 2,4 másodperc alatt gyorsul százra, eléri a 300 km/órát, tehát a világ egyik legdinamikusabb autója. Jól demonstrálja a rendszer potenciálját, noha tömegtermék aligha lesz belőle. Közelebb áll a sorozatban gyárthatósághoz a QUANTiNO 48VOLT, amelynek teljesítményét józan 80 kW-ra (108 LE) lőtték be, 200 Nm nyomatékkal. A cella teljesítőképessége 86 kW. Ez sem egy lomha kocsi, százra öt másodperc alatt gyorsul, és kétszázra képes. Hozzá már kapunk fogyasztási adatot is: 10-12 kWh 100 kilométeren (kérdés, milyen szabvány szerint). A kétszer 95 literes elektrolit-tartállyal hatótávja világverő ezer kilométer. Végül még egy mellbevágó szám: az egész jármű menetkész tömege 685 kilogramm – kevesebb, mint egy hibrid luxus-SUV akkuja egymagában! Az autó már megkapta a típusbizonyítványt, levizsgáztatták, túl van 350 ezer kilométernyi próbaúton, Zürich utcáin rendszeresen látni. Egy nemzetközi befektető konzorcium fantáziát látott az újfajta villanyautóban, meg is rendelt ötszáz darab QUANT 48VOLT-ot és 25 ezer QUANTiNO 48 VOLT-ot, 3,1 millió euró (nagyjából egymilliárd forint) keretösszegben. Az autók és az elektrolit gyártásának előkészítésére kísérleti üzem létrehozását határozták el. Természetesen jó volna tudni, milyen mennyiségben állnak rendelkezésre az elektrolitok nyersanyagai, és hogy mennyire is környezetbarát a technológia egésze. A lemerült elektrolitokat tankoláskor le kell szívni az autóból, és frisset betölteni. Ehhez infrastruktúra kiépítésére lenne szükség. Ha mindent hoz a nanoFlowcell, amit mondanak róla, akkor bármilyen nehézséget és költséget megér, hiszen helyi emisszió nélkül, nagy hatótávval ad lehetőséget autózásra. Leválthatja a környezetpusztítóan gyártható, gyorsan lemerülő, súlyos, drága, lassan tölthető lítiumion-akkut és nyugállományba küldheti a belsőégésű motoros kocsikat. Már amennyiben jó válaszokat kapunk nyitott kérdéseinkre. Szokás mondogatni, hogy ne aggódjunk, mire ellehetetlenül az olajalapú autózás, majd kitalálnak valami mást. Ezt a gondolkodást erősíti a QUANT felbukkanása. Hogy milyen lesz a világhelyzet, amelybe beleilleszkedhet, még sejteni sem lehet, elképzelhető, hogy erősen visszaszorul az egyéni motorizáció, és ha így történik, az megkönnyítheti az átmenetet. Majd meglátjuk…  
Címkék: 

Különös kódokat találtak a belvárosi metrófelújítás során

2020.05.10.
Mindkét állomás utasforgalmi és üzemi területein továbbra is elsősorban bontási munkákat végeznek. A mozgólépcsők elbontása a leglátványosabb változás. Az óriás méretű, több tonnás alkatrészeket, szerkezeteket gyakran daruval emelik a felszínre és közúton szállítják el, a kisebb bontott anyagok továbbra is hétvégén és vasúton jutnak el a BKV Zrt. Kőér utcai remízébe – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben. Beszámoltak arról is, hogy az Arany János utca jellegzetes falburkolatát eltávolították, ami alatt számok és betűk kezdtek kirajzolódni. Napokig tartott mire fény derült a megfejthetetlennek tűnő kódolásra. A megoldást egy tapasztalt mérnöktől tudták meg, aki emlékezett a rejtélyes jelekre. Ugyanis az állomás építésekor, 40 éve egy akkor különlegesnek számító eljárással a helyszínen öntötték ki a betonelemeket, és mint az építőkocka darabjait állították össze a peron falszerkezetét, a számok és betűk pedig az elemek nagyságát és helyzetét jelölik – írták. A BKV közölte azt is, a Deák Ferenc téren elkerített építési területen az akadálymentesítés előkészületei zajlanak. Mint írták, az Erzsébet térre tervezett, de végül nem ott megvalósult új Nemzeti Színház építésekor, az 1990-es évek végén az alapot, valamint a csatlakozó közmű-, akna- és járatrendszert kialakították, és elkészült egy felvonóakna is a 3-as metróhoz. A metrófelújítás során a födém elbontásával kezdetét vette a feltárás, a későbbiekben pedig itt kap helyet az akadálymentes elérést biztosító liftes felszíni kapcsolat. A BKV közleménye szerint a Semmelweis Klinikák, Corvin-negyed és Ferenciek tere megállókon kívül a Kálvin tér és Deák Ferenc tér metróállomások környezetében is elindultak a közműkiváltások, vízvezeték-építések és -cserék, valamint új csatornabekötések zajlanak.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója