A BYD szerint megalapozatlanok a Pentagon vádjai, a Nio jogi lépéseket fontolgat

2026.06.10.
Az előzményekhez tartozik, hogy az amerikai védelmi minisztert a minap frissítette feketelistáját, és most már 80 kínai anyavállalat és 188 kínai vállalat szerepel rajta. A frissítés különösen mélyen érinti a kínai elektromosautó-, akkumulátor-, mesterségesintelligencia- és autonómvezetés-iparágat.  A BYD mellett felkerült a listára a Nio, az akkumulátorgyártó Calb és Eve Energy, valamint több technológiai vállalat, köztük az Alibaba, a Baidu és a robotikai fejlesztéseiről ismert Unitree is.   Az amerikai védelmi minisztérium álláspontja szerint a listán szereplő vállalatok közvetlen vagy közvetett kapcsolatban állnak Kína katonai-ipari ökoszisztémájával, illetve az úgynevezett katonai-civil integrációs programokkal. A fekete listára való felkerülés nem jár automatikusan szankciókkal, de az érintett cégek nem együttműködhetnek az amerikai hadsereggel. Piaci szereplők ezt egyfajta kockázati tényezőként értelmezik, amelyből a későbbiekben korlátozások lehetnek.     A BYD közleményében hangsúlyozta, hogy sem kínai katonai vállalatnak, sem a kínai hadiiparhoz kapcsolódó „katonai-civil együttműködési” szervezetnek nem tekinthető. A társaság szerint a Pentagon döntése nem érinti a vállalat normál üzletmenetét, kereskedelmi kapcsolatait vagy értékpapír-kereskedési tevékenységét. A cég jelezte, hogy a Pentagon beszerzési korlátozásai várhatóan nem lesznek jelentős hatással az üzletmenetre. A BYD ugyanakkor nem zárta ki, hogy hivatalos felülvizsgálatot kérjen vagy jogi úton próbálja elérni a törlést a listáról.   Hasonló álláspontra helyezkedett a Nio is. Az elektromosautó-gyártó közölte: nem katonai vállalat és nem kapcsolódik a kínai hadiipari bázishoz. A társaság egyeztetni fog az amerikai védelmi minisztériummal, hogy felülvizsgálják a besorolást, és szükség esetén jogi eszközökkel is kész megvédeni a részvényesek érdekeit.   Ezek a reakciók jól mutatják, hogy a Pentagon döntése szélesebb körű ellenállást váltott ki a kínai technológiai és autóipari szereplők körében. A frissített lista ugyanis már messze túlnyúlik a járműgyártókon, és egyre nagyobb részt fed le Kína stratégiai technológiai szektorából.   Kínai pénzügyi lapok szerint az új jegyzék az autóiparon kívül felhőalapú számítástechnikai, mesterséges intelligenciával foglalkozó, félvezetőgyártó és fejlett robotikai vállalatokat is érint. Bár a Section 1260H lista jogi szempontból eltér az amerikai pénzügyminisztérium szankciós rendszereitől vagy a kereskedelmi minisztérium exportkorlátozásaitól, a cégek számára komoly reputációs és megfelelőségi kockázatot jelenthet. A listára kerülés ugyanis nem jár automatikus vagyonbefagyasztással, kereskedelmi tilalommal vagy tőzsdei korlátozásokkal, elsődleges következménye azonban az, hogy az amerikai védelmi minisztérium beszerzési korlátozásokat alkalmazhat az érintett cégekkel szemben. Emellett a pénzügyi és üzleti partnerek részéről is fokozott átvilágításra lehet számítani.   A washingtoni intézkedés egybeesik az amerikai politikai nyomás erősödésével a kínai autóiparral szemben. Áprilisban Elissa Slotkin amerikai szenátor a globális autóipar rákfenéjének nevezte a kínai autókat, és nemzetközi összefogást sürgetett a kínai gyártású autók teljes körű tiltása érdekében.    A BYD már több mint tíz éve rendelkezik gyártókapacitással az Egyesült Államokban: a vállalat elektromosbusz-üzemet működtet a kaliforniai Lancasterben. A Nio szintén jelentős jelenléttel bír az amerikai piacon, többek között San Joséban működtet kutatás-fejlesztési központot.       
Címkék: 

BCW 2026: A Bosch előretör az automatizálás és a robotika területén

2026.06.10.
„A kifinomult szenzortechnológia, a szoftverek, valamint az elektromos energia mozgássá átalakítása nemcsak technológiailag kapcsolódik az automatizált mobilitáshoz – ezek a modern robotika alappillérei”, mondta Stefan Hartung, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának elnöke a berlini Bosch Connected World (BCW) iparági rendezvényen. A Bosch gyorsan reagált az automatizálási és robotikai technológiák iránti növekvő igényre, és máris keresett, vonzó kereskedelmi partnernek, illetve alkatrész-beszállítónak számít világszerte. „A humanoid robotika megjelenésével növekszik a kereslet a Bosch alkatrészei és megoldásai iránt” – tette hozzá Hartung. Átfogó szakértelmének köszönhetően a vállalat kiváló pozícióból indul, hogy profitáljon a robotikai piac növekedéséből. A Bosch milliárdos nagyságrendű üzleti lehetőséget lát ezen a területen. A siker érdekében a vállalatcsoport a szinergiahatásokra épít. „Különböző üzleti szektorokból származó, bevált technológiákat ötvözünk jövőbemutató innovációkkal, hogy előmozdítsuk a robotika ipari méretű elterjedését, egészen a humanoid robotokig. Bízunk benne, hogy ez a lépés Európa pozícióit is tovább erősíti a technológiai innovációk területén” – mondta Hartung. Ezenkívül a Bosch célzott automatizálással növeli németországi gyárainak globális versenyképességét, és egyúttal így ellensúlyozza az egyre égetőbb szakemberhiányt. A robotika kifinomult érzékeket igényel „A Bosch mozgásba hozza a jövőt – kerekeken és karokkal” – mondta Tanja Rückert, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának tagja. A vállalat versenyelőnyként veti be az ágazatokon átívelő – az autóktól a gyárakon át az otthonokig terjedő – automatizálási szakértelmét, hogy meghatározó szerepet játsszon e növekvő piac alakításában. A Bosch nem humanoid robotok gyártójaként, hanem a modern automatizálás és robotika „agyának és idegrendszerének” vezető szállítójaként és partnereként pozícionálja magát. A rugalmas megoldások középpontjában a Bosch nyitott ctrlX AUTOMATION platformja áll. Ez teszi a robotikát hozzáférhetővé, modulárissá és gyorsan integrálhatóvá. Már most lehetővé tesszük ügyfeleink számára például, hogy a vezető nélküli szállítási rendszereket nagy pontosságú robotkarokkal kombinálják. Ezek stabilan és rugalmasan veszik át a feladatokat a meglévő folyamatokban” – mondta Rückert. A Bosch Rexroth jelenleg is több ügyfélprojekt megvalósításán dolgozik ezen a területen. Ahhoz, hogy a robotok biztonságosan és precízen működhessenek, legyen szó gyári vagy akár otthoni környezetről, nagyon finom tapintási érzékelésre van szükségük. Egy apró, de nélkülözhetetlen technológia biztosítja ezt az érzéket a robotok számára: ezek a mikroelektromechanikus rendszerek, ismertebb névükön a MEMS-szenzorok. Kulcsfontosságúak ahhoz, hogy a robotok a megfelelő finomsággal kezeljék a tárgyakat, és érzékenyen reagáljanak a fizikai érintésre. Így például ezek az érzékelők teszik lehetővé a robot számára, hogy a fogás erősségét pontosan az adott tárgyhoz igazítsa – legyen szó egy vastag vagy akár egy törékeny, talpas üvegpohárról. A Bosch globális piacvezető a MEMS-érzékelők kulcsfontosságú területén, amely központi szerepet játszik a vállalat reutlingeni félvezetőgyárában is. „Az embernek négymillió tapintóreceptora van. Ha ugyanennyi szenzorral próbálnánk felszerelni a robotokat is, akkor a világ 4 éves szenzortermelése is csupán 12 500 robothoz lenne elegendő” – mondja Hartung. Ez a szám jól mutatja az automatizálás és a robotika jövőjében rejlő hatalmas potenciált és egyben a Bosch kulcsszerepét. A Yole Group piackutató és stratégiai tanácsadó cég szerint a MEMS-érzékelők piaca, ahol a Bosch vezető szerepet tölt be, 2030-ra várhatóan meghaladja a 19,2 milliárd amerikai dollárt és átlagosan évi 4 százalékos növekedést ér el. A Bosch a kognitív robotok továbbfejlesztésén dolgozik Az automatizálás és a robotika fejlesztésének felgyorsítása érdekében a Bosch a célzott, házon belüli innováció és a nyitott ökoszisztéma szemlélet kombinációjára épít. A vállalat megalapította a Robert Bosch Robotics GmbH nevű céget. Ez a speciális egység az új robotikai megoldások fejlesztésére és értékesítésére összpontosít. Ezzel egy időben a Bosch stratégiai partnerségek révén tovább ösztönzi az ipari méretű alkalmazások elterjedését. A vállalat például a német Neura Robotics nevű start-up vállalkozással együttműködve dolgozik a kognitív robotok továbbfejlesztésén. Mélyreható gyártási szakértelmének köszönhetően a Bosch a világ vezető robotikai start-up cégeinek is kulcsfontosságú partnere. Közéjük tartozik többek között a brit Humanoid és más amerikai, valamint kínai partnerek. Ezzel a prototípus fázisból a valódi, ipari méretű sorozatgyártás szintjére emeli megoldásait. A Bosch kínai tevékenysége elsősorban a Bosch Robotics Center China (BROC) központra koncentrál. Az év elején létrehozott szervezet a fizikai mesterséges intelligencia fejlesztését és a robotikai megoldások kereskedelmi forgalomba hozatalát segíti. A robotok „intelligenciája” mellett a Bosch erőssége azokban a kulcsfontosságú alkatrészekben rejlik, amelyek a gépek fizikai teljesítményéért felelnek. A Bosch Rexroth átfogó portfólióval rendelkezik, ha modern robotikai és gyárautomatizálással kapcsolatos alkatrészekről van szó. Közéjük tartoznak a nagy pontosságú elektromos motorok és a nagy teljesítményű szervohajtások, amelyek a dinamikus és precíz mozgásokért felelnek, valamint a CtrlX AUTOMATION rendszer, amely a robotok intelligens és rugalmas vezérlését teszi lehetővé. A Bosch emellett komplex részegységeket és alrendszereket is kínál, amelyek a robotok számára a szükséges teljesítményt, sebességet és precizitást adják. Ezek a komponensek a különböző automatizálási feladatok technológiai alapját képezik. Ezen felül a Bosch támogatást nyújt a robotgyártáshoz szükséges berendezések, így például a Rexroth szállítószalag-rendszereinek működéséhez. Egyedülálló kincstár, amely több mint 230 gyár adatait tárolja világszerte A mesterséges intelligencia (MI) az a motor, amely új képességekkel ruházza fel az automatizálást és a robotikát. „A csúcstechnológiás elektronika és mechanika, valamint az MI kombinációja jelentős technológiai áttöréseket tesz elérhetővé az automatizálás és a robotika területén. Például lehetővé teszi a robotok számára, hogy feltérképezzék a környezetüket, folyamatokat értsenek meg és a tapasztalatokból merítve tanuljanak” – mondja Rückert. A Bosch ezt a kulcsfontosságú technológiát szilárdan beépítette stratégiájába és két szinten is alkalmazza. Először is, a vállalat a felhőből származó MI-modelleket közvetlenül a fizikai termékeibe vezeti be, hogy lehetővé tegye az automatizált működést. Másodszor, a Bosch már jelenleg is széles körben alkalmazza a mesterséges intelligenciát saját gyártási folyamatai során, például a termelésoptimalizálásban, a prediktív karbantartásban és az optikai hibaészlelésben. Ezeknek a tanuló MI-rendszereknek az alapját egy világszerte több mint 230 Bosch üzemet magában foglaló adatkincstár képezi, amely egyedülálló az iparágban. „A döntő versenyelőnyünket nem csupán a gépek jelentik, hanem a globális gyártási hálózatunkból származó adatok is” –mondta Rückert. „Ez az adatkincstár képezi azt a nyersanyagkészletet, amelyből a jövő intelligens automatizálási megoldásait fejlesztjük.” Ezenfelül a Bosch speciális adatrögzítő rendszereket használ, amelyek összetett műveletsorozatok rögzítésén keresztül tanulnak. Ezzel az emberi szakértelmet géppel olvasható adatokká alakítják. A Bosch ezzel a szakértelemmel járul hozzá a Neura Robotics partnerségi együttműködéshez, hogy felgyorsítsa a kognitív robotok fejlesztését. A mesterséges intelligencia témájában a Bosch Tech Compass globális felmérést végzett. Hét országban, több mint 11 000 résztvevő válaszolt a kérdésekre. Az eredmény azt mutatja, hogy az emberek többsége a mesterséges intelligenciát tartja az elkövetkező évek legbefolyásosabb és legpozitívabb technológiájának. A felmérés egyik legfontosabb megállapítása szerint a mesterséges intelligencia iránti lelkesedés világszerte növekszik: a válaszadók 70 százaléka tartja azt a jövő szempontjából elengedhetetlennek.  
Címkék: 

Hibrid a big block Clio! - Renault Clio full hybrid teszt

2026.06.10.
Új Cliot tesztelni mindig örömünnep. Végre újra egy nagy múltú, európai utakra szánt, európai méretű, európai gyártású autót vezethet az ember ebben a mostani bámulatos autóipari átrendeződésben. Az új Clio jelenléte arról mesél, hogy a kisautó kategória bár látszólag tetszhalott, igazából él és virul, ha jól csinálják. Márpedig minden híresztelés szerint a Renault-nak sikerült ebbe a szegmensbe is remekül beletrafálnia, úgyhogy kíváncsi voltam, hogy mire képes a hatodik generációs Clio, ami ráadásul elérhető full hibrid hajtáslánccal, így közvetlen versenytársat állítva a Toyota Yarisnak és az MG 3-nak. Szerencsére hozzánk is az új generációs, 1,8-as hibrid hajtáslánccal érkezett, így nyugodtan nevezhetünk a big block Clionak. Ennek megfelelően eleinte voltak olyan tévképzeteim is, hogy akár oldschool hot hatch dinamikát és hangulatot is várhatok majd az esprit Alpine felszereltségű tesztautómtól. Hiszen annyira adja magát. Eleve gyárilag sportosan domborítottak a küszöbök, amik enyhén a kerekek felé ívelnek, ezzel kiemelve azokat – mint anno a hot hatcheken. Hetyke, sportos, határozott kiállású, szűkre húzott orral és megdöbbentő, látványos mélyítésekkel, törésekkel. Főleg a lámpáknál, amiket csakugyan sikerült újragondolni: lámpabúra helyett látványos műanyag ívek veszik körül azokat elől és hátul egyaránt. Zseniális húzás. Ahogy például az is, hogy még az ajtótámasztó is Renault logó formájúra van öntve. Azért a franciák még mindig tudnak rajzolni, és stílusban, karakterben verhetetlenek, ezt most is leszögezhetjük. Ugyanez igaz a kabinra, ahol úgy tűnik, ugyanazt az elvet követik, amit a Stellantis is egy ideje. Igazából ugyanolyan tapintású elemeket találunk a Clioban, mint például a Rafale-ban, csak más tálalásban. Ugyanaz a klímapanel, ugyanaz a kormány, a bőr és műanyag betétek is ugyanolyan finom tapintásúak. Látszólag messze túlmutat minőségben a kisautó kategórián, de azért itt jobban fészkelődnek az anyagok, egy kicsit több az összecsiszolódó elem, az egyszerű kattanás. Mindezt ügyesen kompenzálja otthonos részletekkel, mint amilyen például a mágnesesen összehajtható pohártartó fedél, vagy a hangulatvilágítás, esprit Alpine szinten ráadásul egy hőtől átégett kipufogóvég színátmenetét kapja a műszerfal betét, ami meglepően menő részlet. Alapáron jár a digitális műszercsoport és az érintőképernyő is a Cliohoz, a mi szintünkön ezek ráadásul kitöltik a műanyag keretet is. Mindkettő remek felbontású, az Android alapú rendszernek köszönhetően gyors és átlátható. A felhasználói felület látványa megint csak túlmutat a kisautó kategórián, ráadásul van tényleges módválasztó és itt is két gombnyomással kiiktathatóak a felprogramozott sofőrsegédek. Méretben nincs nagy meglepetés: elől két felnőtt is épp kényelmesen megfér egymás mellett, hátul pedig korlátozott ugyan a lábtér, de a kategóriának tökéletesen megfelelő. A 310 literes csomagtér sem kirívóan nagy, ellenben bőségesen elég pl. babakocsi vagy villanyroller szállítására is. Egy kellemesen átgondolt méretű autó ez, igazából nagyobb meglepetések nélkül. Az igazi meglepetést, ahogy az elején le is lőttem a poént, a felszín alatt kell keresni. Az új Clio elsők között kapta meg a Renault felfrissített full hibrid hajtásláncát. Nem kis visszhangot keltett szakmai körökben az első, akkor még 1,6-literes E-Tech Hybrid hajtáslánc a maga furcsa kuplung nélküli, körmöskapcsolós váltójával, ahol még a revmatchinghez is külön villanymotort használnak. Nos, máris befutott ennek a technológiának a második generációja, immáron 1,8-as motorral. (Emlékeztetőként: még a leköszönő Clio RS-ben is csak 1,6-os motor volt. Őrület.) Szívó, négyhengeres, 109 lóerővel, négy dedikált fokozattal. A villanyos oldalon egy 49 lovas villanymotort, két fokozatot, és egy 1,4 kWh-s lítium-ion akksit találunk, amit a csomagtartó alá szereltek be. Megtévesztett a körítés. A 156 lóerős rendszerteljesítményből és a még így is csak 1,2 tonnás tömegből arra mertem következtetni, hogy akár váratlanul sportos menetdinamikával is találkozhatok, de ez a gondolat gyorsan le is csillapodott, mert egyszerűen teljesen más ritmusban működik ez a hajtáslánc. Pont akkor veszi el az vezetési élmény élét, amikor megérkezne. Itt a stabilitás és a hatékonyság van fókuszban, noha a 4,5 literes városi, és 5,2 literes autópályás fogyasztástól azért nem dobtam hátast. Ezek az értékek rendben vannak egy kisautótól, de egy ilyen komplex hajtástól azért jobb értékeket vártam volna. Mindig villanyról indul, a gázállásra kevésbé érzékeny, a benzinmotor pedig legtöbbször csak generátorként búg egyhangúan a háttérben. Ha más nem, a futómű mindenképp emlékeztet minket rá, hogy azért ez még mindig egy kisautó, hiszen egyszerű, viszonylag hangos és könnyedén felüt. Egyedül utazva egész kellemes, de telepakolva már nem az igazi. A kormányzás és a gázállás is viszonylag érzéketlen. Mindent összevetve tehát hiába vonzó a körítés, ha a vezetési élmény nem hozza ugyanezt a színvonalat. Lehet, hogy csak én láttam bele többet, de akárkivel beszéltem, elmondta, hogy 8 millióért ez egy kiváló autó lenne. Gyanítom, ezek is fognak fogyni, mármint a 7,8 milliós alapárú változatok. Hibridet 9,8 millióért kapni, ami már eleve némi felárat jelent a többi versenytárshoz képest, de mi csúcsváltozatunk 11,1 millió, aminél azért nagyot nyel az ember. Persze az is biztos, hogy ennyire finom felhasználási élményt és kényelmet eddig még egyetlen Clio sem nyújtott, de én nem biztos, hogy sportos hibridként választanám. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Újabb innováció a gyermekülések terén

2026.06.10.
A CYBEX a csúcstechnológia, a kutatás és a dizájn páratlan harmóniájában olyan termékeket hoz létre, amelyek új mércét állítanak fel az iparágban. Ezt a folyamatos elkötelezettséget ismerte el ismét az ADAC, a 2026-os májusi tesztek során két kiemelkedő termék is komoly elismerésben részesült: az integrált bázistalppal és 360°-os forgatási funkcióval rendelkező Sirona Ti kisgyermek-autósülés, valamint a védőpajzsos technológiával felszerelt, 2 az 1-ben Pallas G3 autósülés. Sirona Ti – A biztonság és kényelem újraértelmezése minden életszakaszban A Sirona Ti kisgyermek-autósülés – amely menetiránynak háttal fordítva 50%-kal biztonságosabb2, mint menetiránynak megfelelően – „JÓ” (2,5) összteljesítménnyel zárt, amellyel elnyerte a „Best in Class”, vagyis a kategória legjobbja minősítést a kisgyermek-autósülések kategóriájában. Ezzel az elismeréssel a Sirona Ti büszkén csatlakozik a díjnyertes Platinum T termékcsaládhoz, a Cloud T, a Sirona T, az Anoris T2 és a Solution T modellek mellé. A Sirona Ti modellt úgy tervezték, hogy kivételes biztonságot, egyszerű, logikus használatot és prémium kényelmet nyújtson a születéstől kezdve (az újszülött betéttel) körülbelül négyéves korig, zökkenőmentesen alkalmazkodva a gyermek növekedéséhez. A menetiránynak háttal történő utazás akár 50%-kal nagyobb biztonságot2 nyújt, mivel segít eloszlatni az ütközés erejét az ülés héjszerkezetén, csökkenti az előre irányuló mozgást, és ütközés esetén minimalizálja a gyermek nyakára nehezedő terhelést. A 360°-os forgatási funkcióval ellátott, integrált bázistalp biztosítja a gyerekek egyszerű be- és kiszállását, míg a menetiránynak háttal és menetiránynak megfelelően is használható ötfokozatú dönthető pozíció, valamint az állítható magasságú fejtámla ergonomikus kényelmet garantál a fejlődés során. A fejlett biztonsági funkciók közé tartozik a lineáris oldalsó ütközés elleni védelmi rendszer (L.S.P.), ami 25%-kal nagyobb védelmet nyújt az oldalirányú ütközések során3. A kényelmet fokozó részletek, például a beépített UPF50+ fényvédő napkupola és a körkörös szellőzőrendszer optimális környezetet teremtenek minden utazáshoz. A Sirona Ti a kezdetektől együtt alkalmazkodik a gyermek növekedéséhez egészen kisgyermekkorig. A kivehető újszülött betét a születéstől kezdve biztonságos, ergonomikus pozíciót biztosít, és amint a gyermek eléri a 60 cm-es magasságot, már anélkül javasolt használni, hogy több helyet és nagyobb kényelmet nyújtson az ülés. Pallas G3 – Növekedésre tervezve, védelemre létrehozva A díjnyertes védőpajzsos technológiával felszerelt 2 az 1-ben Pallas G3 autósülés a saját kategóriájában „JÓ” (2,5) minősítéssel elnyerte a „Best in Class” elismerést1. A többszörösen díjnyertes Pallas termékcsalád örökségére építve a Pallas G3-at úgy fejlesztették ki, hogy fejlett védelmével és mindennapi, egyszerű használhatóságával támogassa a modern családokat 15 hónapos kortól körülbelül 12 éves korig. A CYBEX Pallas G3 egy menetiránynak megfelelően használható 2 az 1-ben autósülés, amely az innovatív védőpajzsos technológiát alkalmazza, tervezése során pedig a biztonság volt a legfőbb prioritás. Az ülés a gyermekek közúti biztonságának egyik legkritikusabb pontjára nyújt megoldást: a szülők ugyanis az esetek többségében túl hamar kezdik menetiránynak megfelelően utaztatni a gyermekeket az autóban. A hagyományos, belső biztonsági övrendszerek ilyen esetekben gyakran nem nyújtanak kielégítő védelmet, ami növeli a nem megfelelő használatból és a helytelen bekötésből eredő kockázatokat4, ezáltal potenciálisan rontják a biztonságot. A Pallas G3 egy biztonságosabb és magától értetődőbb alternatívát kínál, az egyetlen kattintással rögzíthető védőpajzs magabiztosságot és nyugalmat ad a szülőknek, miközben biztosítja, hogy a gyermekek kényelmesen utazzanak, legyen szó játékról vagy pihenésről. A biztonsági innovációk közé tartozik a dönthető fejtámla, amely oldalirányú ütközés esetén akár hétszer biztonságosabban tartja a gyermek fejét5, valamint a beépített L.S.P. Rendszer Plusz (Linear Side-impact Protection), amely akár 20%-kal csökkenti az oldalirányú ütközési erőket3. A 15 hónapos kortól körülbelül 12 éves korig (76 cm-től 150 cm-es magasságig, kb. 9-től 50 kg-ig) használható Pallas G3 innovatív védőpajzsos technológiájának köszönhetően 25%-kal csökkenti a nyaksérülések kockázatát6. Ezek a legújabb sikerek még inkább megerősítik a CYBEX elköteleződését az olyan innovatív, kiváló minőségű megoldások iránt, amelyek a biztonságot, a kényelmet és a családok jóllétét helyezik a termékfejlesztés középpontjába. Az ADAC elismerése ismét bizonyítja, hogy a technológia és az innováció továbbra is meghatározó alapértékei a CYBEX márkának. Johannes Schlamminger, CYBEX ceo:          „Büszkék vagyunk arra, hogy visszatekinthetünk a gyermekbiztonság terén elért eredményeinkre, melyek elismeréseként eddig több mint 600 díjat kaptunk. A legfiatalabb utasok védelme iránti rendíthetetlen elkötelezettségünk továbbra is minden tevékenységünk mozgatórugója, miközben az innováció és a technológia továbbra is küldetésünk fókuszában áll. Megtiszteltetés számunkra, hogy elnyertük az ADAC elismerését, hiszen a biztonság a CYBEX alapítása óta alapvető érték. Továbbra is elkötelezettek vagyunk, hogy új iparági szabványokat állítsunk fel a gyermekek közlekedésbiztonsága terén és a lehető legjobb megoldásokat nyújtsuk minden család számára világszerte.”   1 Egy másik termékkel összehasonlítva. 2 Ugyanazon ülés előre néző felszereléséhez viszonyítva, belső tesztelés alapján. 3  Ugyanazon ülés L.S.P. nélküli felszereléséhez viszonyítva, belső tesztelés alapján. 4 Müller G.; Kühn M.; Karakus B.; Bende J. 2019. „Gyermekbiztonsági rendszerek helytelen használata: a 2017-es GDV terep tanulmány további szempontjai.” Gesamtverband der Deutschen Versicherungswirtschaft e. V., Forschungsbericht Nr. 55. 5 Ugyanazon termékkel (HIC 36) összehasonlítva, amikor a fej a biztonsági zónán kívül van, belső tesztelés alapján. 6 Övvel ellátott hagyományos üléssel (előre néző használat) összehasonlítva frontális ütközés esetén.

Átalakítja magyarországi tevékenységét a thyssenkrupp Automotive Technology

2026.06.10.
Ezek az intézkedések a thyssenkrupp Automotive Technology folyamatban lévő stratégiai repozícionálásának folyamatához tartoznak. A változó ügyféligényekre, a változékony keresleti mintákra és a folyamatos költségnyomásra reagálva a szegmens erősíti ügyfél- és technológiai fókuszát, konszolidálja tevékenységeit, és még hatékonyabban vonja össze a nemzetközi támogató funkciókat. A cél a versenyképesség növelése, a nyereséges növekedés biztosítása, valamint az üzletág tőkepiaci érettségének (capital market readiness) további előmozdítása. „A tervezett intézkedésekkel struktúráinkat és kapacitásainkat a várható üzleti kilátásokhoz igazítjuk, miközben tevékenységeinket következetesen ügyfeleink jövőbeli igényeire szabjuk.” – hangsúlyozta Molnár Viktor, a thyssenkrupp Automotive Technology operatív igazgatója (COO), majd hozzátette: „Magyarország fontos helyszín marad a thyssenkrupp Automotive Technology számára, amely erős kompetenciákkal rendelkezik a mérnöki tevékenység, a gyártás és a globális támogató funkciók területén.“ A létszámot érintő tervezett változtatások a magyarországi vállalatnál kizárólag a fejlesztési tevékenységet érintik. A megvalósítás az összes vonatkozó jogi és működési követelmény betartásával, valamint a munkavállalói képviseletekkel és az illetékes hatóságokkal szoros egyeztetésben történik. A budapesti E/E (elektromos és elektronikus) Kompetenciaközpont fontos része a thyssenkrupp Automotive Technology nemzetközi fejlesztési hálózatának. A fejlesztőközpont szakértelme meghatározó az elektromos és elektromechanikus kormányrendszerek szoftveres és hardveres megoldásainak fejlesztésében, beleértve a járművezető-támogató és az automatizált vezetési technológiákat is. Magyarország stratégiai szerepét tovább erősíti a hazai kompetenciák bővülése - például az elektronikus alkatrészek és rendszerek saját, akkreditált tesztlaboratóriuma révén -, valamint a magyar egyetemekkel kialakított együttműködések is. A fejlesztési tevékenységeken kívül a thyssenkrupp Automotive Technology több gyártó- és összeszerelő üzemet is működtet Magyarországon. Jászfényszarun a vállalat többek között elektromechanikus kormányrendszereket, vezérműtengelyeket és elektromos járművekhez szükséges alkatrészeket gyárt. A debreceni üzem stabilizátorokat és rugókat állít elő, és a tervek szerint az itt épülő nemzetközi Teszt Kompetencia Center tesztelési feladatokat fog ellátni. Győrben a thyssenkrupp egy futómű-összeszerelő üzemet működtet.

Vitézy Dávid: felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben

2026.06.10.
Kiemelte, miközben a környező uniós tagállamokban szinte mindenhol óránként 160 kilométeresnél magasabb sebességű vonalakat építenek, vagy terveznek, addig Magyarországon az elmúlt években arra sem volt elegendő forrás, hogy legalább a meglévő pályák állapota megmaradjon. Fotó: Facebook/Vitézy Dávid Az 5900 kilométernyi vasútvonal mintegy negyven százalékán van jelenleg valamilyen forgalomkorlátozás érvényben, a menetidők éppen ezért nem csökkennek, hanem évről évre növekednek, folyamatosak a meghibásodások és műszaki problémák - hívta fel a figyelmet. A miniszter hozzátette, ha a vasútrombolás után át akarnak lépni a vasútfejlesztés korszakába, akkor célként azt kell kitűzni, hogy Magyarországon is legyen forrás modern, a jelenleginél gyorsabb és kényelmesebb utazást lehetővé tevő pályák megépítésére, ebből a szempontból is az uniós források hazahozatala kulcsfontosságú. Felidézte, a MÁV-nál olyan pályafelújítási program indult, amelynek célja, hogy legalább a legfontosabb, legnagyobb forgalmú vasútvonalakon csökkenjenek a lassújelek. Ennek keretében májusban a Budapest-Pécs fővonalon, Rétszilas és Dombóvár között, illetve a Szerencs-Nyíregyháza szakaszon indult több hónapos karbantartás. A két beruházás több mint négymilliárd forintból valósul meg, a munkát a MÁV saját dolgozóival és eszközeivel végzi. A felújítás része több helyen a sínek és az ágyazat teljes cseréje, a vasúti átjárók felújítása, a vízelvezetési rendszer modernizálása, valamint a felsővezetékek és a biztosítóberendezések karbantartása is. A munkák végeztével csökkenhetnek az állandóvá váló késések, miközben a meghibásodások kockázata is kisebb lesz - írta bejegyzésében a közlekedési miniszter.  
Címkék: 

Elsőként vett részt a magyar civil felsőoktatásból a NATO kiberbiztonsági jogi képzésén a Széchenyi István Egyetem oktatója

2026.06.10.
Tizenhét tagország huszonkilenc képviselője vett részt nemrég a NATO Kibervédelmi Kiválósági Központjának képzésén az észtországi Tallinnban. Magyarországot – hazánk első civil, vagyis nem államigazgatási szervnél vagy fegyveres testületnél foglalkoztatott résztvevőjeként – dr. Kelemen Roland, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar Modern Technológiai és Kiberbiztonsági Jogi Tanszékének vezetője képviselte. Dr. Kelemen Roland, a Széchenyi István Egyetem Modern Technológiai és Kiberbiztonsági Jogi Tanszékének vezetője első magyar civilként végezte el a NATO Kibervédelmi Kiválósági Központjának jogi képzését. A kurzuson való részvételi lehetőség az egyik példája annak, hogy a honvédelmi szervezetek új típusú civil-védelmi együttműködési lehetőségekben is gondolkodnak, amely törekvésnek a Széchenyi István Egyetem kutatója, dr. Farkas Ádám ezredes az egyik fő kezdeményezője volt az elmúlt években. Ennek is köszönhetően a kar nem először kapcsolódott be a 32 észak-amerikai és európai ország szövetségéhez tartozó kiberbiztonsági központ programjaiba: a szervezet legnagyobb kibervédelmi gyakorlatának előkészítésében dr. Vikman László alezredes vállalt szerepet, míg az esemény „főpróbáján”, a Locked Shields Partner Run elnevezésű versenyen az egyetem jogász és mérnökinformatikus hallgatókból álló csapata a legjobb háromban végzett. Oktatóként a csapat tagja volt dr. Kelemen Roland is, aki az eddig csak katonai és állami szereplők számára nyitott „Katonai művelettervezés a nemzetközi jogban” című kurzust teljesítette sikerrel a közelmúltban. Az ötnapos program szakértői oktatást és gyakorlati csapatmunkát is magában foglalt, tárgyalva a jelen kiberbiztonsági kihívásainak olyan kérdéseit, mint az állami felelősség, a szuverenitás kontúrjai a digitális térben vagy épp az erőalkalmazás határai. A résztvevők a mesterséges intelligencia témáján kívül azt is vizsgálták, hogyan érvényesül a nemzetközi humanitárius jog a kiberterületen – különös tekintettel a célpontok kiválasztására és a polgári lakosság védelmére, valamint az emberi jogok szerepére a konfliktusok során. „A program legfontosabb tapasztalata, hogy az állami, katonai és civil szervezetek együttműködése kiváló eredményeket, előremutató közös gondolkodást hoz magával. Ugyanez valósul meg Győrben is – egyetemünk honvédelmi és más állami szereplőkkel partnerségben végez kutatás-fejlesztési tevékenységet, egy síkra terelve az akadémiai és a védelmi szférát” – jelentette ki dr. Kelemen Roland. A képzés felépítését is követendő példaként említve hangsúlyozta: jelentős tapasztalatot jelentett számára a NATO kooperatív felépítésének még részletesebb megismerése. „Értékes visszacsatolás volt, hogy a karunkon működtetett kurzusok is hasonló struktúrában, gyakorlati példákon keresztül elsajátított tudásanyaggal valósulnak meg, így bizonyosságot kaptunk arról, hogy oktatási tevékenységünk nemzetközi szinten is megállja a helyét” – fogalmazott. Kiemelte: a program a globális kapcsolatépítésre is kiváló lehetőséget nyújtott a részt vevő tagállamok és intézmények között.
Címkék: 

Zöld utat kapott a Geely legfejlettebb aktív biztonsági és vezetéstámogató technológiája Európában

2026.06.10.
A technológia most zöld utat kapott Európában, és a Geely Csoport első G-ASD-vel felszerelt modelljei már idén nyáron megjelenhetnek az európai utakon, sosem látott szintre emelve nem csupán az technológiával ellátott autók utasainak, hanem a többi közlekedési szereplő biztonságát egyaránt. A Full-Domain AI 2.0 jelentős fejlődést képvisel a Geely korábbi Full-Domain AI 1.0 rendszeréhez képest: a széttagolt, modulalapú intelligenciáról egy egységes, az egész járműre kiterjedő mesterségesintelligencia-architektúrára való átállást valósítja meg. A Geely mélyreható integrációt valósított meg a járműszintű számítási teljesítmény, az adatok és a modellek között, hogy létrehozzon egy nagy teljesítményű központi intelligens motort, amely gyakorlatilag a jármű összes funkcióját egy „szuper MI-aggyal” ruházza fel. Ez az egységes ütemezésre és a különböző területek közötti hatékony együttműködésre képes rendszer lehetővé teszi, hogy a vezetőtérhez, az alvázhoz, a biztonsági rendszerekhez és a vezetési funkciókhoz kapcsolódó intelligens rendszerek kölcsönösen hozzáférjenek egymáshoz, és valós időben kommunikáljanak. Az erre épülő G-ASD jelentős előrelépést jelent a magas szintű autonóm vezetés felé: a Geely következő generációs intelligens vezetési rendszereként kifejlesztett rendszer fejlett mesterséges intelligenciát, nagyméretű valós vezetési adatállományokat, valamint nagy teljesítményű érzékelő- és számítástechnikai hardvereket egyesít annak érdekében, hogy növelje a biztonságot és a vezető magabiztosságát összetett közlekedési helyzetekben. A Geely G-ASD rendszere elsőként kapott európai uniós tanúsítványt a kínai fejlesztésű következő generációs vezetéstámogató rendszerek közül A tanúsítvány engedély lehetővé teszi a technológiával felszerelt autók értékesítését az Európai Unióban. A G-ASD jelenleg alapvetően L2+ szintű vezetéstámogatást nyújt, de technológiailag az L3 autonóm vezetésre is fel van készítve, különösen autópályás környezetben, ahol a jármű bizonyos helyzetekben képes önállóan vezetni, miközben a vezetőnek készen kell állnia az irányítás átvételére. A G-ASD navigáció-alapú automatizált vezetési funkciókat kínál (NOA), amelyek lehetővé teszik az automatikus sávváltást, a lehajtók kezelését és a komplex forgalmi helyzetek felismerését, valamint fejlett parkolási képességeket, például parkolóházban történő autonóm manőverezést. A rendszer működését nagyszámú szenzor – kamerák, radarok és egyes konfigurációkban LiDAR – valamint nagy számítási teljesítményű fedélzeti számítógépek támogatják. A G-ASD egyik fontos eleme egy úgynevezett prediktív mesterségesintelligencia-modell, amely a környezet és a többi közlekedő viselkedésének előrejelzésével próbál biztonságosabb és természetesebb vezetési döntéseket hozni. A rendszert a jövőben a Geely-csoport több márkájánál – egyebek mellett a Geely, a Zeekr, a Lynk & Co, valamint a Lotus kínálatában – is bevezetik a nemzetközi, köztük immár az európai piackokon is. Az első ilyen technológiával ellátott autó várhatóan már júniusban megjelenik az európai utakon, első körben a Geely Holdinghoz tartozó a Lotus kínálatában. Ez fontos mérföldkövet jelent az önvezető technológiák európai elterjedéséhez vezető úton A Geely még márciusban jelentette be, hogy a „G-ASD” nevű rendszere megszerezte az ENSZ R171 tanúsítványát, amely kulcsfontosságú szabályozási engedély az Európai Unióban történő forgalmazáshoz. Az európai szabályozás jelenleg csak az autópályás navigációs asszisztens funkció használatát engedélyezi, míg a Kínában széles körben alkalmazott városi navigációs asszisztens még nem kapott jóváhagyást. Li Chuanhai, a Geely Automobile Group technológiai fejlesztésekért felelős világszintű vezetője szerint az európai piac jelenleg hasonló helyzetben van, mint a kínai piac néhány évvel ezelőtt: akkor a vezetéstámogató funkciók még újdonságnak számítottak, de fokozatosan egyre népszerűbbé váltak, és a vásárlói döntések egyik fontos tényezőjévé léptek elő. Amint arra rámutat, a  McKinsey kutatása szerint az európai fogyasztók nyitottak az intelligens autóipari technológiák iránt, és várhatóan 2035-re a teljesen önvezető járművek az európai autóeladások 25%-át tehetik ki. Nem csupán a technológiai fejelsztés jelent kihívást az önvezető meghajtás elterjedésében, a Geely azonban sikerrel veszi az akadályokat A kínai vállalatok sajátos kihívásokkal is szembesülnek az intelligens járműtechnológiák exportja során. Amint arra Chang Yanning, a China Automotive Technology and Research Centre szakértője rámutat, az intelligens járművek nem egyszeri értékesítést jelentenek, hanem teljes életciklusra kiterjedő szolgáltatásokat igényelnek. Ennek érdekében ezeknek a rendszereknek különféle adatokat kell gyűjteniük a vezetéstámogató és autonóm vezetési algoritmusok fejlesztéséhez, amely elengedhetetlenné teszi az adatkezelési, adattárolási és határokon átnyúló adattovábbítási kérdése szigorú szabályozását. Éppen ezért számos ország vezetett be előírásokat az intelligens, hálózatba kapcsolt járművekre vonatkozóan, amelyek többek között a közlekedésbiztonságot, az adatbiztonságot, valamint az import- és exportellenőrzést érintik. Az ezeknek a kihívásoknak a frissen jóváhagyott tanúsítvány tanúsága szerint Geely sikerrel felelt meg – elsőként a kínai autógyártók közül. Amint arra Li Chuanhai rámutat, a kínai cégek vezető szerepet töltenek be az olyan intelligens technológiák területén, mint a vezetéstámogató rendszerek, ezért a nemzetközi terjeszkedés elkerülhetetlen, a most megkapott tanúsítvány pedig lehetővé teszi a Geely számára, hogy a Geely, a Zeekr és a Lynk & Co márkák európai piackora szánt modelljeit is felszerelje a világ legfejlettebb aktív biztonsági rendszereivel és vezetéstámogató technológiáival. Azzal ugyanis, hogy a G-ASD (Geely Afari Smart Driving) rendszer megfelelt az Egyesült Nemzetek Szervezete UN R171 szabályozási tanúsítási előírásainak, amely az EU által a magas szintű Driver Control Assistance Systems (DCAS – járművezetői irányítási támogató rendszerek) számára létrehozott egységes hozzáférési szabvány, és jogi követelményként szolgál ahhoz, hogy az ilyen rendszereket európai közutakon lehessen alkalmazni, minden akadály elhárult azelől, hogy a Geely európai vásárlói is profitálhassanak a legmagasabb szintű biztonsági technológiákból.      
Címkék: 

Allianz: a rolleres károk legnagyobb részét bérelt elektromos járművekkel okozzák

2026.06.10.
Az Allianz Hungária kutatása szerint már a 18 és 69 év közötti magyar internetezők 8 százaléka használ ilyen kétkerekűt, miközben a fiatalok és a budapestiek körében ennél is népszerűbb ez a közlekedési forma. 2024. július 16-tól kötelező felelősségbiztosítást kötni azokra az eszközökre, amelyek tervezett végsebessége meghaladja a 25 kilométer per órát, a 25 kilogrammot elérő saját tömegű eszközök esetében pedig már azokra is, amelyek legalább 14 kilométer per órával képesek haladni - emlékeztet az MTI-hez szerdán eljuttatott közlemény. Saját kárrendezési tapasztalatai alapján az Allianz Hungária arról írt, hogy a rolleres károk aránya továbbra is alacsony az összes káreseményen belül, ám a kategórián belül jól kivehető mintázatok azonosíthatók: a bejelentett esetek többsége Budapesthez köthető, és a károk döntő része parkoló autókban keletkezik. A leggyakoribb hibának az elsőbbség meg nem adása számít a rolleres baleseteknél a biztosító adatai alapján, ezt követi az oldalirányú ütközés, valamint a rosszul leparkolt vagy feldőlő roller által okozott kár. Az elemzés kiemeli: a károkozó az esetek mintegy ötödében ismeretlen marad, és a vizsgált károk 89 százalékát bérelt e-rollerekkel okozzák. A biztosító tapasztalatai szerint ráadásul a károkozók gyakran nincsenek tisztában a teendőikkel baleset esetén. A felmérés több kockázatos szokást is azonosított, az alternatív közlekedési eszközöket használók 13 százaléka például alkoholfogyasztás után is használja a járművét, és ez az arány az elektromos rolleresek körében még magasabb. Ráadásul jelentős részük fejvédő nélkül indul el, ami a traumatológiai esetekben is rendre megmutatkozik. Az Országos Mentőszolgálat adatai szerint idén január 1-jétől május 22-ig 745 felnőtt és 449 gyermek sérült meg elektromos rolleres balesetben. Különösen a gyermekeknél nagy az emelkedés, mert a tavalyi év azonos időszakában náluk még 257 volt ez a szám (a felnőtteknél 603). Bár az Allianzhoz bejelentett káresetek között a személyi sérüléssel járó esetek aránya alacsony, ezek következményei jellemzően jóval súlyosabbak, és a kártérítési igények akár tízmilliós nagyságrendet is elérhetnek. Eközben mintegy 95 százalékban járművekben keletkezik kár, ahol az egyes károk összege jellemzően néhány tízezer forinttól a több milliós nagyságrendig terjed. Az elemzés üdvözli, hogy már a közeljövőben külön szabálycsomag érkezhet az elektromos rollerekre, akár a KRESZ beharangozott teljes reformja előtt. A balesetek számának csökkentéséhez és a biztonságosabb közlekedéshez egyértelműbb szabályokra van szükség - hangsúlyozza az Allianz Hungária.
Címkék: 

NAV: 170 ezren még kérhetnek részletfizetést a gépjárműadóra

2026.06.10.
Aki a gépjárműadót nem fizeti meg, és részletfizetést sem kér, késedelmi pótlékkal számolhat. A rendezetlen tételek miatt pedig a járművet akár a forgalomból is kivonhatják - mutatott rá a NAV. Az érintett autósoknak nem érdemes halogatni az ügyintézést, még most is több egyszerű, kényelmes lehetőség közül választhatnak. A magánszemélyek és az egyéni vállalkozók június 30-ig kérhetnek például automatikus, legfeljebb öthavi pótlékmentes részletfizetést. A kérelem néhány koppintással elintézhető a NAV-Mobil alkalmazásban. Az elbírálás automatikus, nem kell indokolni a kérelmet, és a NAV nem vizsgálja a fizetési nehézség okát sem. A likviditási problémákkal küzdő vállalkozások egyedi fizetési könnyítést kérhetnek a NAV-tól. Aki tehát nem tudja egy összegben rendezni a gépjárműadót, éljen valamelyik fizetési könnyítési lehetőséggel, mert ezzel elkerülheti a későbbi többletköltségeket. MTI

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója