38 gépjárművet rongált meg Szolnokon egy férfi. Az egyik használt gépjárműtelep kerítésére rögzített reklámzászlót is meggyújtotta. A rendőrök azonosították és gyanúsítottként kihallgatták a helyi lakost.
A légügyi hatóságoknak semmi köze nincs ahhoz, hogy a repülőgépeken mekkora a székek közti távolság, ezért a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség azt szeretné, a hatóságok ne szabályozzák azt - mondta Alexandre de Juniac, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) elnök-vezérigazgatója a...
A világ legnagyobb autópiaca azért érdekes számunkra, mert a Magyarországon gyártott Mercedes-Benz CLA, az idei évtől nálunk készülő A-osztály, valamint a hazai Audi-modellek, illetve a győri motorok legfontosabb vásárlói immár kínaiak. A PSA, amelynek motorjai hamarosan Szentgotthárdon...
Az új Hyundai Tucson, amelynek gyártása ebben a hónapban kezdődik, egy üzemanyag-hatékony 48 V-os, lágy-hibrid hajtáslánc-rendszerrel is elérhető lesz. Ez a vállalat modellkínálatának első tagja - és az első az egész iparágban -, amely az új technológiát kínálja, hozzájárulva a márka tisztább...
A Tata tíz éves tulajdonlása alatt a Jaguar Land Rover 146 százalékos növekedést produkált globális eladásainál, a 2008. évi mintegy 252 ezer járművel szemben tavaly már több mint 621 ezret értékesített. Nyolc egymást követő év profitja összesen 11,4 milliárd font (15,9 milliárd dollár) volt –...
Zbigniew Kolaczek Lengyelországból küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra pályázatára.
Kedden Bécsbe látogatott Vlagyimir Putyin orosz elnök. Az autoszektor.hu munkatársa éppen egy sajtótájékoztatón vett részt az osztrák fővárosban, így közelről szemlélhette meg a híres elnöki limuzint.
Tavaly 6,95 százalékkal, 984,5 milliárd forintra nőtt a biztosítási piac díjbevétele - mondta Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) elnöke szerdán Budapesten, a szervezet sajtóbeszélgetésén.
Bakról vagy nyeregből irányította-e a hajtó a kocsi kocsit? Milyen szerepe volt a lógós, svindler lónak? Erről is beszéltünk interjúnk első részében Dobos Gáborral, a kocsi kocsimúzeum vezetőjével. Mostani interjúnkból kiderül, hogy a kőrisfa maga a mesevilág, van, akinek elhomályosodik a...
Kimagaslóan teljesített az ipar áprilisban, a feldolgozóipari termelést hagyományosan a járműipar határozza meg, de a bővüléshez hozzájárult a gumiipar és az ehhez kapcsolódó alkatrészek gyártása, illetve az elektronikai ipar is - mondta Pomázi Gyula, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (...