120 ezer diák dolgozik a nyáron: itt vannak a legjellemzőbb órabérek

2025.07.16.
A szezonalitás nyáron elsősorban a Balaton környékén jellemző, illetve a szabadságok miatt az ipari szektorban, ugyanakkor számos területen - kiemeleten a kiskereskedelemben és a szolgáltatási ágazatokban - év közben is több tízezer diák dolgozik rendszeresen. A jelenleg hatályos szabályozás szerint a diákok minimál órabére bruttó 1.672 forint. Országos átlagban a bruttó órabérek jellemzően 1.672 - 2.000 forint körül alakulnak, míg Budapesten 2.000-2.300 forint között mozognak, de egyes kiemeltebb területeken– különösen mérnöki vagy informatikai területen – az órabérek elérhetik akár a bruttó 3.000–3.500 forint közötti szintet is. „Becslések szerint a teljes nyári diákmunkás kereslet nagyjából 35-40%-át teszi ki a turizmus és a vendéglátás. Kiemeleten sokan dolgoznak a balatoni régióban a júniustól augusztusig tartó főszezonban vendéglátóhelyeken, strandokon, fesztiválokon és a különböző szálláshelyeken. A legtipikusabb diákmunkák a pultozás, a felszolgálás, a fagylaltárusítás, a konyhai kisegítés, a jegyértékesítés, valamint a takarítás. Adataink szerint ilyenkor van olyan település a Balatonnál, ahol a diákok adják a szezonális munkaerő akár 60-70%-át is. Az átlagos órabérek ebben a szektorban bruttó 2300 forint körül alakulnak” – mondta el Tóth Rozália a Prodiák vezetője. A szakember kifejtette, hogy bár a nyár a legintenzívebb időszak az évek óta tapasztalható munkaerőhiány miatt, év közben is nagyon sok diák dolgozik. Csak a Prodiák iskolaszövetkezeten keresztül 10-12 ezer diák vállal munkát, ez a teljes diákmunkások 10-12%-át teszi ki. A turizmus mellett az ipari szektorban dolgozik a legtöbb diák a nyáron A turizmus mellett a nyári hónapokban a gyárakban és termelőüzemekben is megugrik a diákmunkások száma, ahol a szabadságok alatt diákokkal pótolják a kieső munkaerőt a termelésben. A Prodiák adatai szerint az ipari- termelő szektor a nyáron elérhető diákmunkák nagyságrendileg 25-30%-át fedi le, a legjellemzőbbek az összeszerelési-, a csomagolási- és raktári- valamint az adminisztrációs feladatok. A multinacionális gyáraknál – főként Nyugat-Dunántúlon és a Dél-Alföldön – jól fizető, akár 3 műszakos diákpozíciók is megjelennek ebben az időszakban. A bér a legfontosabb, de nem az egyetlen szempont „A diákok munkahelyválasztás előtt több szempontot mérlegelnek. Az egyik legmeghatározóbb természetesen a bérezés, de nem csupán a magasabb órabér, hanem az időben történő kifizetés is kiemelten fontos a fiatal munkavállalók számára. Ez utóbbi kapcsán sokan a diákszövetkezeteknek is utánanéznek, és igyekeznek jól bevált, megbízható diákszövetkezethez menni. Ezt követi a munkaidő és a beosztás rugalmassága, év közben különösen az iskolai órarendhez való igazodás miatt. A munkavégzés helyszíne szintén releváns szempont, a hosszabb távú gyakornoki pozíciók esetében továbbra is sokan keresik azokat a munkákat, ahol lehetőség van otthonról, „home office”-ban dolgozni” – összegezte Tóth Rozália. Ezek a legkeresettebb diákmunkák Az időszakos nyári munkák esetében a strandokon, vendéglátóhelyeken, fesztiválokon elérhető pozíciók, valamint a hostess munkák a legkeresettebbek. A hosszabb távú, szellemi munkakörökben, gyakornoki pozíciók esetében változó trendek figyelhetők meg. Az informatikai és mérnöki tudással rendelkezők iránti kereslet továbbra is erős és jelentősen nőtt a verseny a tehetséges jelöltekért. Emellett egyre több olyan gyakornoki lehetőség jelenik meg, amely az angol mellett más nyelvtudást is igényel, különösen a francia és német nyelv ismerete iránt mutatkozik fokozottabb igény. A tapasztalatok azt mutatják, hogy sokan, akik diákmunkásként kezdik, a gyakornoki időszakot követően főállásban is ott maradnak a munkáltatónál. Az iparban, kereskedelemben, kiskereskedelemben folyamatosan keresettek a diákmunkások az év minden hónapjában, ezen belül is a ruházati boltokban kínált pozíciók a legnépszerűbbek a diákok körében.  
Címkék: 

Olcsóbban lehet kivonni a forgalomból az autókat Szlovákiában, de csak pár hónapig

2025.07.16.
Illusztráció. Fotó: Boros Jenő/autoszektor.hu Kedden lépett hatályba a hulladékról szóló törvény módosítása, amelyet az ellenzéki SaS-es képviselők kezdeményeztek. Ennek értelmében fél évre az autó kijelentéséért fizetendő díj 500 euró helyett 50 euró lesz. Az úgynevezett „generális amnesztia” 2025. július 15-től 2026. január 14-ig tart. A SaS alelnöke, Marián Viskupič szerint a módosítás elsősorban az idősebb embereknek segít megoldani a múltbeli problémáikat, miszerint a már fizikailag nem létező autóik még mindig a rendőrségi nyilvántartásban vannak. „Különböző okokból nem került sor a jármű végleges kijelentésére a rendőrségi nyilvántartásból, évekkel ezelőtt leadták az autót feldolgozásra, de nem vették észre, hogy hivatalosan is le kell jelenteniük az autót” – magyarázta Viskupič a keddi sajtótájékoztatón. Eddig 500 eurót kellett fizetni a jármű kijelentéséért, ami szerinte jelentős összeg. Felhívta a figyelmet, hogy ez a probléma jellemzően a szociálisan hátrányosabb helyzetű állampolgárokat érinti. A SaS természetesnek tartja, hogy a fizikailag már nem létező járművek tulajdonosai nem akarnak ennyi pénzt kifizetni. Az autó kedvezményes árú kijelentése a következő hat hónapban lesz lehetséges. A módosítás Viskupič szerint sok felesleges ügyintézést takarít meg, az állam pedig ezáltal visszanyerheti az elveszett áttekintést a nyilvántartott járművekről.    

Topolcsik Melinda nyerte el a Manufacturing Excellence díjat a Hungarian Business Champions 2025 gálán

2025.07.16.
A rangos üzleti díj odaítéléséről a Vezérigazgató Találkozó szakmai közösségének tagjai döntöttek. A zsűri nemcsak a gazdasági mutatókat és eredményeket, hanem a vezetők mögötti értékeket, történeteket és a hosszú távú szemléletmódot is figyelembe vette. Topolcsik Melinda vezetése alatt a Bridgestone tatabányai üzeme a nemzetközi gyártási hálózat egyik meghatározó szereplőjévé vált, ahol az ipari kiválóság mellett a fenntarthatóság, a munkavállalói jóllét és a társadalmi felelősségvállalás is központi szerepet kap. „Ez az elismerés számomra nem csupán szakmai visszajelzés, hanem megerősítése annak a jövőképnek, amit a kollégákkal közösen építünk – ez a díj tehát közös munkánk visszhangja. Különösen megtisztelő, hogy olyan zsűritől kaptam, amely figyel a számok mögötti történetekre is” – mondta el Topolcsik Melinda a díjátadó után. A Manufacturing Excellence díj újabb mérföldkő a Bridgestone Tatabánya és Topolcsik Melinda számára, hiszen a gyár és a vállalatvezető immár nemcsak iparági, hanem országos szinten is példát mutatnak az értékalapú vezetés sikeréből és üzleti teljesítményből. A gyárat 2017 eleje óta vezető Topolcsik Melinda irányítása alatt a Bridgestone Tatabánya nemcsak gazdaságilag erősödött meg – 85 milliárd forintos beruházással új gyáregység épült, a gyártókapacitás 7,2 millió abroncsra nőtt, valamint 9,2 milliárd forintos beruházásból a raktárkapacitást fejlesztették –, hanem társadalmi szerepvállalásban is példamutatóvá vált. A cég mára több száz szervezetet támogatott: játszóteret épített, élelmiszereket és gumiabroncsokat adományozott; emellett aktív szerepet vállal önkéntes jótékonysági kezdeményezésekben, például a „Gyalogolj az életedért” mellrákellenes kampányban Tatabányán, vagy a Duna-Ipoly Nemzeti Park környezetvédő programjaiban. A közösségekért végzett munka, a digitalizáció és a fenntarthatóság iránti elkötelezettség révén a tatabányai üzem valódi mintagyárrá vált. Az emberközpontú működés elismeréseként az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2025-ben már hatodik alkalommal ismerte el a vállalatot a Családbarát Munkahely díjjal.    
Címkék: 

Új, különleges extra jelent meg a legdrágább Toyotában

2025.07.16.
Az új, 2026-os modellévű Toyota Century szabadidő-autó az alapfelszereltsége részeként átlátszatlanná tehető hátsó üveggel rendelkezik, amely a természetes fény feláldozása nélkül blokkolja a ki- és belátást. A háromfokozatú homályosító funkció a hátsó ajtók ablakaihoz, valamint a C- és D-oszlopok közötti kis ablakokhoz jár, az utasok átlátszó, félig átlátszó és teljesen átlátszatlan (opálos) beállítások között válthatnak gombnyomásra.  Mindezt úgy valósította meg a Toyota, hogy egy speciális fóliát helyezett a két átlátszó, laminált üvegpanel közé. A tokiói székhelyű AGC fejlesztette ki az úgynevezett „Digitális Függönyt”; ez az első alkalom, hogy az SPD (szuszpendált részecske eszközök) vékonyréteg-technológiát egy autó oldalablakaiban alkalmazzák. Feszültség hatására a fóliában lévő, átlátszatlanná tevő részecskék eloszlása és elrendezése is megváltozik, lehetővé téve az azonnali váltást a három átlátszósági szint között. A részecskék áram hatására egymáshoz igazodnak, átlátszóvá téve az ablakot, ha pedig nincsenek feszültség alatt, akkor rendezetlenek, és opálossá változtatják azt. Természetesen az üveg közé préselt speciális film láthatatlan, ráadásul az UV-sugarak 99 százalékát blokkolja.  Bár ezt az okos funkciót a Century 2023-as világpremierjén már bejelentette a Toyota, csak most vált elérhetővé, a típus 2026-os modellévű példányaihoz. Érdekesség, hogy a panoráma-üvegtető nem részesült ugyanilyen kezelésben, és továbbra is hagyományos elektromos árnyékoló rolóval rendelkezik, pedig más autógyártóknál pont az szokott hasonló funkciót kapni. Nyilvánvalóan az volt a Toyota célja az elhomályosítható oldalablakokkal, hogy a lehető legjobban védje a hátsó utasok magánszféráját, eltakarva őket a kíváncsi tekintetek elől anélkül, hogy fel kellene áldozni a kabinba bejutó természetes fényt.  Mivel a 2023-ban bemutatott, G70-es kódnevű Century szabadidő-autót – a továbbra is kapható Century limuzinhoz (G60) hasonlóan – elsősorban sofőrös járműnek tervezték, az utastérben a hátul ülők részesülnek a nagyobb luxusban. Hűtött és fűtött, masszírozós bőrfotelek, elektromosan behúzható fellépő lépcsők, szélesre (75 fok) nyíló hátsó ajtók, bőrrel bevont kapaszkodók a B- és C-oszlopokon, állítható hangulatvilágítás, kihajtható asztalok (antibakteriális felületkezeléssel), kabátakasztók és még cipőkanál-tartó is a rendelkezésükre áll.  Felárért akár csipkés üléshuzat, valamint motoros mozgatású tolóajtó is rendelhető hátra, utóbbi főleg szűk parkolóhelyeken könnyíti az utasok számára a be- és kiszállást. A vízszintes ággyá alakítható hátsó ülések lehajtható háttámlával és kihajtható lábtartóval rendelkeznek, így tökéletesek egy rövid szunyókáláshoz a fontos üzleti tárgyalások között. Saját kezelőpanel és egy különálló szórakoztató rendszer is jár a hátul ülőknek, utóbbi egy 18 hangszórós prémium-audiorendszeren szólal meg, melynek fejlesztésekor a hangszergyártó mesterek érzékeny hallását és technikáit használták fel. Ennek eredménye egy olyan hallgatótér lett, amely szinte az élő koncert élményét adja. Ezúttal a több mint 5,2 méter hosszú, 2570 kg tömegű Century külsején és belső kialakításában nem történt változás, de nem is volt rá szükség, hiszen egy még friss modellről van szó. A hatalmas szabadidő-autó mozgatásáról a szedánnal ellentétben nem egy V8-as öntöltő hibrid, hanem egy 3,5 literes, turbós V6-os plug-in hibrid rendszer gondoskodik, amely összesen 412 lóerőt produkál. Ez a teljesítmény a négy kerékhez az E-Four Advanced AWD rendszer segítségével jut el, az akkumulátor 69 km hatótávolságot biztosít tisztán elektromos üzemmódban. A Toyota szerint a karosszéria torziós merevsége és az adaptív, állítható hasmagasságú, légrugós felfüggesztés gördülési komfortja jelentősen felülmúlja még a szedán Century eleve magas szintjét is. Már hivatalosan is megerősítette a japán gyártó, hogy érkezik majd a GR Century a Gazoo Racing sportrészleg teljesítménynövelő fejlesztéseivel. Tojoda Akiónak egyébként már ilyen Centuryje van, de hamarosan állítólag mások is vehetnek majd az exkluzív, sportos variánsból. Nincs nagy gyakorlati jelentősége, hogy az új, az ablakot átlátszatlanná tevő funkció 2 millió jennel (4,64 millió forinttal) emelte meg a kezdőárat, így a Century árlistája mostantól 27 millió jentől (62,615 millió forint) kezdődik Japánban. A legtöbb érdeklődő számára ez nem igazán számít, mivel az alacsony gyártási példányszám (évi kb. 600 db) miatt a rendelkezésre állás továbbra is rendkívül korlátozott. Japánban például csak válogatott márkakereskedésekben – ahol gondosan képzett ún. „Century-mesterek” fogadják az érdeklődőket – vesznek fel megrendelést a típusra, és a Century-szedántulajdonosok előnyben részesülnek. De megéri várni rá, mert a G70-es Century nem akármilyen szabadidő-autó. Három és fél órát töltenek a Toyota dolgozói minden egyes legyártott példányának átvizsgálásával, a végső ellenőrzéseket pedig egyetlen szakavatott mesterellenőr végzi.  Míg a Century korábbi, limuzin generációi nagyrészt Japánra korlátozódtak, a szabadidő-autó már Kínában is elérhető, és hamarosan más piacokra is eljuthat. Gyakran nevezik ezt a típust Japán válaszának a Rolls-Royce Cullinanra, és a Toyoták királya a személyre szabási lehetőségek széles választékával, a magas szintű luxussal és anyaghasználattal, valamint a részletekre való odafigyelésével ki is érdemli ezt a megtisztelő összehasonlítást.   Fotó: Toyota  
Címkék: 

Felfutottak a kínai márkák

2025.07.16.
Top 35 kínai autó Magyarországon (2025. I-VI. hónap) 1. MG ZS 637 autó 2. Omoda 5 – 512 3. Jaecoo 7 – 284 4. BYD Seal U 263 5. BYD Atto 3 – 225 6. BYD Seal 183 7. MG3 - 98 8. Maxus Deliver 9 – 92 9. BYD ETP 3 – 87 10. BYD Dolphin 81 11. MG HS 76 12. BYD Sealion 7 - 61 13. Cenntro Logistar 100 – 51 14. BYD Tang 26 15. BYD Atto 2 - 19 16. MG4 – 17 17. BYD Dolphin Surf 14 18. Dongfeng U-Tour 12 19. Maxus T60 - 9 20. Forthing T5 Evo 7 20. MG5/S5 – 7 22. Dongfeng Box 3 22. Farizon SV 3 24. Cenntro Logistar 200 - 2 24. Farizon V6e 2 24. Dongfeng Shine 2 24. JMEV YI 2 28. Cenntro Logistar 260 - 1 28. DFSK E5 – 1 28. DFSK Fengon 600 - 1 28. DFSK Fengon 500 -1 28. EVO 7 – 1 28. Dongfeng DF6 - 1 28. Maxus e-Deliver 9 - 1 28. Maxus Eterron 9 - 1 (forrás: Datahouse)  
Címkék: 

Elkezdődött az őzek párzása, óvatosan az utakon

2025.07.16.
Az őzek párzása július második felétől augusztus közepéig tart. Ilyenkor az állatok aktívabbak, többet mozognak nappal is, és gyakran keresztezik a közutakat a mezőgazdasági területek, erdők, mezők mellett, azonban lakott területen belül is találkozhatnak őzekkel vagy más vadállatokkal. Az üzekedési időszakban a bakok jóval figyelmetlenebbek, mivel nem igazán tudnak másra koncentrálni a suták felhajtásán kívül. Az őzelütések túlnyomó többségében a vadállat sérül meg, míg a gépkocsiban anyagi kár keletkezik. Időnként azonban olyan vadelütésekről is hallhatunk, melyek személyi sérüléssel, vagy éppen emberi tragédiával végződnek. Ennek oka egyrészt, hogy az elütött vad a szélvédőt áttörve nagy erővel a gépjármű utasterébe csapódik, míg más esetekben a balesetet elkerülni szándékozó autós félrerántja a kormányt és letér az úttestről, vagy összeütközik a szemből érkezővel. Amennyiben őzet látnak az úton átszaladni, számítani kell arra, hogy másik is követi, így mindenképp lassítsanak. Amennyiben az ütközés elkerülhetetlen, vészfékezzenek, mert a kormány elrántása még komolyabb veszélyt hordoz magában: az autó letérhet az útról vagy átsodródhat a szemközti sávba, ezzel pedig a baleseti kockázat megnő. Vaddal történő ütközést követően értesíteni kell a rendőrséget, mivel a vadelütés közúti balesetnek minősül, így az esetleges további ügyintézés alapja a helyszíni jegyzőkönyv. Ezen kívül értesíteni kell a területileg illetékes vadgazdálkodó szervezetet is, erről a rendőrség gondoskodik. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság kéri az autósoktól: ne csak a vadveszélyt jelző táblák után vezessenek a szokásosnál óvatosabban! A megengedett legnagyobb sebesség nem azt jelenti, hogy annyival is kell haladni. Ha lakott területen kívül is lassabb tempót vesznek fel, jóval több idő lesz reagálni egy hirtelen felbukkanó vad esetén. Kérjük, a vadbalesetek megelőzése érdekében fogadják meg a rendőrség tanácsait: Járművezetés közben ne telefonáljon! Ha másra figyel, hosszabb lesz a reakcióidő. Lakott területen kívül sötétedést követően, illetve rossz látási viszonyok esetén kapcsolja fel a távolsági fényszórót, így nagyobb területet lehet átlátni. Tartson nagyobb követési távolságot és folyamatosan figyelje az út mindkét oldalát! Jó tudni, hogy a vadállatok kiszámíthatatlanul viselkedhetnek. Van, hogy nem mozdulnak, de az is lehet, hogy megugranak és valamelyik irányba vágtatni kezdenek. Dudáljon, ha vadállat van az úttesten! A fényszóróba nézve nem biztos, hogy az állat látja a járművet, a hangjelzés viszont segíthet neki, hogy tudja, merről jön a veszély. Vigyázni kell azonban arra, amennyiben az állat nem az úton áll, lehet, hogy a hangtól megriad és pont a kocsi elé ugrik. Vészfékezzen, ha hirtelen nagytestű vad kerül a gépkocsi elé és adjon hangjelzést! Ha elpusztult, vagy haldokló vadállatot lát az úton, hívja a 112-es segélyhívó számot, vagy a helyileg illetékes vadásztársaságot. Az elpusztult állatot soha ne vigye magával, mert az bűncselekménynek számít. Cikkünk megjelenését a Generali Biztosító Zrt. támogatta. A Generali nem csak a káreseményeknél, de azok megelőzésében is partner!  

Győzelmek a kamionversenyzés őshazájában

2025.07.16.
Az első időmérő remekül sikerült, a magyar pilóta a mezőny leggyorsabbja volt, így az élről indulhatott a hétvége első versenyén. Jól sikerült a start, az összetettben is rivális Jochen Hahn-t maga mögött tudta tartani, így a címvédő fordulhatott el elsőként az első kanyarban. Ettől kezdve pedig a MOL által is támogatott magyar versenyző kézben tartotta a dolgokat, folyamatosan növelte előnyét, és végül megszerezte szezonbeli 10. futamgyőzelmét, tovább növelve a különbséget összetettben.  - Simább volt, mint amire számítottunk, kicsit izgultunk a rajt miatt, de szerencsére jól sikerült, rögtön előnyt tudtam szerezni, és megnyertük az első futamot. Az autó remekül működött, köszönet érte a csapatnak – mondta a leintés után Kiss Norbert. A nap második versenyén, a fordított rajtrács miatt a 8. helyről rajtolhatott a Révész Racing pilótája, és a lassítóban bebújt Lukas Hahn, Jochen Hahn és Sascha Lenz mellé, utóbbi miatt össze is ütköztek az autók, és Lenz büntetést is kapott. Kiss Norbert az 5. helyre ugrott előre, majd bravúros előzések után harmadikként intették le, így ismét dobogóra állhatott.  A vasárnapi időmérőn még a szombatinál is gyorsabb volt Kiss Norbert, 1:53.147-es idővel újból megszerezte az első rajthelyet. Remekül is rajtolt az első futam során, megtartotta pozícióját, de az üldözők közül Reinert, Smith és Newell ütközött, így piros zászlóval megállították a versenyt. A megismételt start után is elsőként jött el a Révész Racing pilótája, és rajt-cél győzelmet aratott! A fordított rajtrácsos verseny során a magyar versenyző végig a rivális Hahnt üldözte, és sorban előzték meg az előttük haladókat. Végül a német a második, Kiss Norbert a harmadik helyen zárt.  - Összességében eredményes hétvégén vagyunk túl, két pole pozíciót szereztünk, és mind a négy futam után dobogóra állhattunk. Pénteken a szabadedzésen a tavalyi beállításokkal próbálkoztunk, de azon változtatnunk kellett, és ezt követően folyamatosan gyorsultunk. Köszönöm a csapatnak a munkáját, növeltük az előnyünket a bajnokságban, és elhoztuk a „Nürburgring legsikeresebb pilótája” címet is – értékelte a hétvégét Kiss Norbert.  A kamion EB augusztus végén Csehországban folytatódik.  

Fejlett elektronikai és félvezető üzletágat hoz létre a Continental

2025.07.16.
A járműiparban egyre nő a kereslet a félvezetők iránt, különösen a szoftveralapú járműarchitektúrák (Software-defined Vehicles) térnyerésével. A globális autóipari félvezetőpiac mérete 2032-re várhatóan eléri a 110 milliárd eurót, ezért kulcsfontosságú, hogy az iparági szereplők saját fejlesztésekbe is fektessenek. Fotó: Continental „A Continental elkötelezett a fenntartható növekedés mellett, az Automotive üzletág pedig jó úton halad a siker felé. Ennek érdekében döntöttünk úgy, hogy a jövőben házon belül fejlesztünk félvezetőket. Az új, úgynevezett fabless – vagyis saját gyártókapacitással nem rendelkező – fejlesztőegység nemcsak erősíti pozíciónkat, hanem csökkenti a geopolitikai kockázatokat is, miközben nagyobb önállóságot biztosít számunkra ezen a stratégiai területen” – mondta Philipp von Hirschheydt, a Continental igazgatóságának tagja, a jövőbeni Aumovio vezérigazgatója. Az AESS szervezet keretein belül a félvezetők tervezése és ellenőrzése házon belül zajlik majd, míg a gyártást kizárólag a GlobalFoundries végzi. A GF a világ egyik vezető félvezetőgyártója, amely kulcsfontosságú megoldásokat szállít többek között az autóipar, az IoT, a kommunikációs infrastruktúra és más dinamikusan növekvő ágazatok számára. „Büszkék vagyunk rá, hogy a Continental partnereként részt vehetünk az AESS szervezet elindításában, és együtt dolgozhatunk fejlett félvezetőmegoldásokon a szoftveralapú járművek egyre növekvő igényeinek kielégítésére. Járműipari minősítéssel rendelkező technológiáink, globális gyártói jelenlétünk és kiemelkedő gyártási tapasztalatunk révén képesek vagyunk innovatív megoldásokat nyújtani a jövő biztonságos, hálózatba kapcsolt és önvezető járművei számára” – mondta Niels Anderskouv, a GlobalFoundries elnöke és operatív igazgatója. „A gyorsan átalakuló autóipari környezetben kulcsfontosságú, hogy a vállalatok olyan alaptechnológiákba fektessenek, mint a félvezetők. Az új szervezet megalapítása, valamint a GlobalFoundries-szel kialakított stabil gyártói partnerség lehetővé teszi számunkra, hogy innovatív és sikeres megoldásokat fejlesszünk” – hangsúlyozta Nino Romano, a Continental Automotive technológiai igazgatója (CTO). Az új szervezet létrehozása összhangban van az Automotive üzletág hosszú távú stratégiájával, amely a technológiai fejlesztésekre és a nagyobb önellátásra épül. A cél, hogy a Continental saját félvezetőtervezési és -irányítási  képességeket alakítson ki, megbízható partnerek együttműködésével. Az AESS több szempontból is erősíti az Automotive üzletágat: hozzájárul egy rugalmas ellátási lánc létrehozásához , a termékminőség javításához, a piacra lépési idő rövidítéséhez, és várhatóan jelentős megtakarításokat is eredményezhet – mindez pedig kedvezően hat a vállalat pénzügyi teljesítményére. Az Operations and Technology szervezet részeként működő AESS nemcsak új belső fejlesztési lehetőségeket teremt, hanem alapot biztosít a jövőbeni növekedéshez egy folyamatosan változó piaci környezetben.  
Címkék: 

Két magyarnak is ugrott a jogsija Ausztriában

2025.07.16.
Egy 36 éves magyart gyorshajtás miatt állítottak meg szombaton Königsdorf városában (Jennersdorfi járás). Az 50 km/h-s sebességkorlátozás helyett a magyart 104 km/h-s sebességgel fogták el a rendőrök. Egy másik magyar sofőr is elvesztette a jogosítványát; 153 km/h-s sebességgel haladt az S31-es úton Weppersdorf (Oberpullendorfi járás) közelében. Az ellenőrzés során a rendőrök kábítószer hatását is megállapították, és vádat emeltek ellene.    
Címkék: 

Így tankol a magyar autós! Friss adatok a kutakról

2025.07.15.
Fotó: Magyar Ásványolaj Szövetség  A teljes fogyasztás 1,88 milliárd liter volt az első hat hónapban; 744 millió liter motorbenzint és 1,13 milliárd liter dízel üzemanyagot tankoltak a járművekbe a vásárlók a MÁSZ-tagvállalatok összesített adatai alapján. Az üzemanyagokon belül a prémium motorbenzinből 134 millió liter fogyott hat hónap alatt, 4,7 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. A 95-ös motorbenzinből 610 millió litert tankoltak az autósok, 0,5 százalékkal kevesebbet, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A prémium dízel fogyasztása 102 millió liter volt, ami 11,6 százalékos növekedés az előző év hasonló időszakához képest. A nem prémium gázolaj eladása meghaladta az 1,03 milliárd litert, ez 0,4 százalékos csökkenés a tavalyi első hat hónappal összehasonlítva. A MÁSZ-tagvállalatok az ország 2037 töltőállomásából 1060-at üzemeltetnek, a teljes kiskereskedelmi forgalomban eladott benzin körülbelül 75 százalékát és a gázolaj mintegy 66 százalékát a szövetség tagjai értékesítik. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója