A Volkswagen egyelőre nem tervez újabb akkumulátorgyárat

2023.11.01.
"Tekintettel a piaci feltételekre, így például a csak akkumulátorról üzemelő elektromos autók (BEV) piacának lassú felfutására, a cég egyelőre nem foglalkozik újabb akkumulátorgyártó telephely megnyitásával" - áll a Volkswagen cseh leányvállalata, a Skoda Auto közleményében. A Volkswagen Kelet-Európában keresett helyszínt az elektromos autók akkumulátorait gyártó újabb gigagyárához. A német csoportnak már működik vagy épül három akkumulátorgyára a németországi Salzgitterben, a spanyolországi Valenciában és a kanadai St. Thomasban. Ennek a három gyárnak a termelési pontenciálja évi mintegy 200 gigawattóra. Oliver Blume vezérigazgató Petr Fiala elmondta: Oliver Blume részletesen megindokolta a Csehországban "gigafactory" néven ismert projekt meghiúsulását. A cseh kormány egy, a nyugat-csehországi Pilsen melletti volt katonai repülőtéren tervezett létrehozni a gigafactory számára új ipari parkot, ahol több mint négyezren kaptak volna munkát. A projekt, elsősorban a volt katonai repülőtér tervezett felszámolása, az utóbbi másfél évben tiltakozást váltott ki a régióban. Fiala kiemelte: a VW mondott le a tervről, de a végleges döntést 2025-re halasztotta. A cseh kormány, amely korábban 9 milliárd koronás (141 milliárd forint) támogatást szavazott meg a német projektnek, azonban nem tud várni 2025-ig, ezért új beruházókat fog keresni az ipari park számára - hívta fel a figyelmet a cseh miniszterelnök, megjegyezve: "mindezek ellenére kapcsolatban maradunk a VW-vel és folytatjuk a tárgyalásokat". Jozef Síkela ipari és kereskedelmi miniszter azt mondta, hogy a kormányzat öt külföldi befektetővel tárgyal akkumulátorgyárak építéséről. Részleteket azonban nem volt hajlandó elárulni. Klaus Zellmer, a Skoda Auto elnök-vezérigazgatója újságíróknak szerdán racionálisnak nevezte a VW döntését. Ugyanakkor azt mondta: az autóipar átalakulása elkerülhetetlen. Közölte, a Skoda Auto 2027-ig 5,6 milliárd eurót kíván befektetni az elektromos autógyártásba, további 700 millió eurót pedig a digitalizációba. (MTI) További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Kevésbé lesz formabontó az új BMW i3

2023.11.01.
Hiába repül az idő és hiába jelennek meg sorra az új villanyautók a piacon, számomra még mindig a BMW i3 az egyik viszonyítási alap. Noha kevésbé volt gazdaságos a gyártása, szénszálas bódéjának köszönhetően mai fejjel is remek fogyasztási adatokat produkált és hihetetlen hatékony volt, miközben újító utasterével és formabontó külsejével a mai napig irányt mutat a villanyautó gyártásban. Megelőzte korát, ezért eleinte nem is volt zökkenőmentes a fogadtatása. A BMW rajongók sokáig úgy tartották, hogy az i3 nem is valódi BMW. Úgy tűnik, hogy ezt a kezdeti sokkot szeretné elkerülni a BMW, hiszen Frank Weber fejlesztési vezető szerint az utódnál már igyekeznek elkerülni a megosztó dizájnt. „Sok ember szerette, de mások szemében nem volt valódi BMW az i3-as. Az osztály különce volt, ha úgy tetszik. Ezt nem szeretnénk megismételni.” – tette hozzá Weber. Mindezek ellenére a tavaly végleg kifutó modellcsaládból több mint 250 ezret adtak el kilenc aktív éve során, ezzel pedig a világ egyik legeladottabb elektromos autója valaha. „Annyi biztos, hogy a BMW-nek piacra kell dobnia egy megfizethető, kompakt autót.” – mondta Weber. „Fontosnak tartjuk, hogy a BMW márkához továbbra is könnyedén lehessen hozzáférni, ezért is fontos óvatosan bánni az új Neue Klasse család belépőmodelljével.” További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Teljesítette szűzrepülését az orosz Il-96-400M prototípusa - videó

2023.11.01.
"A korszerűsített IL-96-400M első és sikeres repülése a hazai tervezőirodák és repülőgépgyárak legmagasabb szintű kompetenciájának bizonyítéka" - mondta Manturov az orosz kormány sajtószolgálatának közleménye szerint. Fotó forrása: hirado.hu, a képre kattinva megnézheti a videót A tárcavezető szerint a modernizált repülőgép megőrizte az IL-96-300-as nagy teljesítményét. és új üzemeltetési és szállítási képességeket is kapott. A továbbfejlesztett jármű törzsét 9,35 méterrel meghosszabbították, a gép nagyobb teljesítményű PSZ-Z90A1 típusú hajtóműveket kapott, és így akár 370 utas befogadására is alkalmas. A maximális repülési távolsága 8100 kilométer. "Az orosz alkatrészekből készült új, korszerű kormányzási, navigációs és rádiókommunikációs berendezéseknek köszönhetően javul a repülésbiztonság és a megbízhatóság, a repülőgép aerodinamikai elrendezésében, szerkezetében rendszerei pedig olyan megoldásokat alkalmaztak, amelyek biztosítják az üzemeltetés hatékonyságát" - hangsúlyozta Manturov. Szergej Csemezov, a fejlett technológiájú ipari termékek gyártását és exportját támogató Rosztyeh állami vállalat vezérigazgatója közölte, hogy az Il-96-400M program elnöki döntés alapján indult. A repülőgép légi teher- és utasszállításra egyaránt alkalmas. Csemezov szerint az ilyen repülőgépek létrehozása biztosítja Oroszország technológiai szuverenitását.

Bizonytalanság a sztrájk miatt: a GM visszavonja az egész éves előrejelzést

2023.11.01.
General Motors Detroit Fotó: General Motors A General Motors autógyártó cég sikeres negyedévet zárt, de a sztrájk miatt bizonytalan a jövőt illetően. Az amerikai General Motors autógyártó a vártnál jobban teljesített a harmadik negyedévben a folyamatos sztrájk ellenére. A Mary Barra főnököt körülvevő menedzsment azonban visszavonta az éves előrejelzést a hetek óta tartó munkaügyi vita körüli bizonytalanságok miatt – jelentette be Paul Jacobson pénzügyi igazgató. A nyereség 7,3 százalékkal 3,1 milliárd dollárra (2,9 milliárd euróra) esett vissza a harmadik negyedévben az árbevétel érdemi növekedése ellenére. A csoport árbevétele július és szeptember között éves szinten bő öt százalékkal, 44,1 milliárd dollárra nőtt. Az időszak alatt a GM világszerte 1,6 százalékkal, mintegy 981 000 járműre növelte eladásait. A speciális tételekkel korrigált kamat- és adózás előtti eredmény 17 százalékkal 3,6 milliárd dollárra csökkent. Barra a részvényeseknek írt levelében azt írta, hogy a nagyhatalmú UAW autószakszervezet asztalán jelenleg lévő ajánlat a valaha volt legmagasabb. A sztrájk 200 millió dollárba került a harmadik negyedévben – és minden következő hét további 200 millió dollárba kerül.

Négy személyautó ütközött, hat kilométeres a torlódás a sztrádán

2023.11.01.
Frissítés: a 103-as jelű Kál csomópontnál, a korábbi balesettel összefüggő torlódás végén három személyautó ütközött össze, a műszaki mentést végző füzesabonyi hivatásos tűzoltók áramtalanítják a járműveket. Az érintett sztrádaszakaszon egy sávon halad a forgalom. - Az új baleset miatt újabb torlódás van kialakulóban - írta az Útinform. Korábban írtuk: A műszaki mentést végző füzesabonyi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket. Az érintett útszakaszon, rendőri irányítás mellett, mindkét irányban egy-egy sávon halad a forgalom. A baleset a Nagyfüged, Ludas csomópont után a kiépített terelésben történt, négy személyautó karambolozott - írta az Útinform fél három után. A 96-os km-nél már egy sávon megindult a forgalom, így most mindkét irányban egy-egy sávot lehet használni. Budapest felé a torlódás meghaladta az 5-6 km-t, míg Vásárosnamény irányába 1-2 kilométer hosszan araszolnak az autók. A főváros felé haladók közül, aki teheti, a 90-es jelű Nagyfüged és 103-as jelű Kál csomópontok között a 3-as főúton kerüljön! Az Útinformról tudjuk, hogy az M2-es autóúton, a Vác felé tartó pályaoldalon, Sződliget térségében egy személyautó a belső szalagkorlátnak hajtott. A 34-es km-nél a belső sávon egy útellenőr autó biztosítja a sérült járművet. A 6-os főúton, Hird térségében egy műszaki hibás kamion mentését végzik, ezért a 188-as km-nél a fél útpályát lezárták. Mindenszentek miatt országszerte, de különösen a sírkertek környékén, a szokásosnál erősebb járműmozgás tapasztalható. Fokozott figyelemmel és türelemmel közlekedjenek! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Új utasbiztonsági eszközöket kapott a debreceni repülőtér

2023.11.01.
Papp László jelezte: a legújabb fejlesztés eredményeként két új, úgynevezett kétnézetű kézipoggyász ellenőrző röntgenberendezést helyeztek üzembe, amely 30 százalékkal növeli az áteresztő képességet az ellenőrző pontokon. A faladott poggyászok ellenőrzését is hasonlóan korszerű berendezés végzi a jövőben, amely 50 százalékos kapacitásbővítést eredményez ezen a területen - tette hozzá a városvezető. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt A polgármester elmondta azt is: az utasterminál bővítésére kiírt közbeszerzés kedden megjelent az EU-értesítőben. A beruházásban beépítik a jelenlegi utasterminál átriumait, ennek eredményekén további két, a mostanihoz hasonló kézipoggyász-átvilágító sort helyeznek üzembe. A távlati célok között új terminálépület, új kifutópálya és gurulóutak megépítése szerepelnek - mondta Papp László. Király Tamás a Debrecen International Airport Kft. ügyvezetője azt mondta, a poggyászátvizsgáló berendezések nettó 365 millió forintba kerültek. A beruházás jól jelzi, hogy a két tulajdonos, az önkormányzat és az állam elkötelezett a debreceni repülőtér fejlesztése iránt. Bejelentette: a Wizz Air légitársaság október végétől Hurghadába, december 13-tól Rómába indít új járatokat Debrecenből, hetente két alkalommal.  

Minden második Hyundai-modell SUV, de lendületben a Genesis is

2023.11.01.
A nettó nyereség 134 százalékkal 3,3 ezer milliárd wonra (mintegy 2,3 milliárd euró) emelkedett az előző évhez képest. Az értékesítési árbevétel 8,7 százalékkal emelkedett egy év alatt 41,0 ezer milliárd wonra. A működési eredmény 3,822 ezer milliárd won lett, 146,3 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A negyedévben a Hyundai 1,046 millió autót adott el, 2 százalékkal többet az egy évvel korábbi 1,025 milliónál. Az idén eladott autók 54,7 százaléka SUV modell volt, míg tavaly 50,6 százaléka. A Genesis luxusmárka részaránya az idén 5,1 százalék volt, a tavalyi harmadik negyedévben pedig 4,9 százalék. A Hyundai elsősorban a magasabb árfekvésű SUV és luxusmárka modellek piaci sikerére, valamint kedvező devizaárfolyam-hatásokra vezeti vissza bevételének és nyereségének harmadik negyedévi növekedését. Elektromos és hibrid-elektromos autóból 169 ezret értékesített a harmadik negyedévben a Hyundai, 33 százalékkal többet az egy évvel korábbi 127 ezernél. A teljesen akkumulátoros elektromos autók értékesítése az összes értékesítés 6,3 százalékát adta az idén, tavaly pedig 5,1 százalékát. A hibrid-elektromos autók részesedése az idei harmadik negyedévben 8,5 százalék volt, a tavalyi harmadik negyedévben 5,7 százalék. A Hyundai bizakodó üzletmenetének további alakulását illetően is, mivel erős kereslet tapasztalható a Genesis modellek iránt. A globális bizonytalanságok, a kamatlábak ingadozása és az emelkedő infláció ellenére is a cég nyereségességének a javulására számít. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Seat- visszahívás: a Takata légzsákok cseréje

2023.11.01.
A Seat visszahívja a Leon és a Toledo modelleket vezetői légzsákok cseréjére a műhelybe.   Világszerte 149 266 Seat Leon és Toledo modellnek kell visszakerülnie a műhelyekbe. Az ok a Takata vezetői légzsák hibás gázgenerátora. A légzsák kioldása esetén a légzsák ellenőrizetlenül felfújódhat. A leváló fémdarabkák sérüléseket okozhatnak az utasoknak. A vezetőoldali első légzsákokat a műhelyben kicserélik. Az ellenőrzött visszahívás a 2014 és 2017 közötti gyártási időszakból sok járművet érimt. A belső kód: "69EC". A Skoda korábban már több modell visszahívását is elindította ugyanezen okból.  
Címkék: 

A BMW az i5 modellt is megmutatta az Art Market Budapesten

2023.11.01.
A BMW Group Magyarország idén már második alkalommal működött együtt az Art Market Budapesttel, ezúttal az Inside Art eseménysorozat fenntarthatósági partnereként. A BMW Group számára a művészetek, illetve a kultúra támogatása és fenntarthatósága különösen fontos értékek. A vállalat több mint 50 éves hagyományt őriz, illetve kulturális partnerséget tart fenn és ápol a világban különböző intézményekkel, szervezetekkel, illetve eseményekkel, jelenleg több mint 100 együttműködés keretében. Az Inside Art konferencián Prof. Dr. Thomas Girst, a BMW Group kulturális elköteleződéséért felelős globális vezetője tartott előadást arról, hogy a művészet és a kultúra hogyan képes generációkon átívelve értékeket és üzeneteket képviselni. A müncheni Képzőművészeti Akadémia címzetes professzora kiemelte azt is, hogy a BMW Group immár bő fél évszázada törekszik a maradandó értékek közvetítésére azzal, hogy a művészeti szcéna aktív szereplőjeként kezdeményezések százait támogatja. Mi a művészet fenntarthatósága, ha nem az a rengeteg nagyszerű dolog, amit az emberiség ezen a bolygón el tud érni: a bölcsészetben, a tudományban, és az üzleti szférában? Tette fel a kérdést Thomas Girst. Egy olyan korban, amikor a csúfság megannyi formában terjed a világban, fontos feladatunk megvédeni a szépséget, hiszen az a generációkon keresztül közösen elért emberi teljesítményt képviseli. Charles Baudelaire-re is hivatkoztt, aki egyszer azt írta, hogy az emberi faj évszázadokat átívelő kommunikációra képes a művészeteken és a kultúrán keresztül, mint egy világítótorony, fényjeleket küldve az idő esti sötétjén át. Thomas Girst a „rövidebb út“ korszakában a kerülőutat preferáljai. Az algoritmus korszakában a szerencsés véletleneket ünnepli. A BMW Group több mint ötven éve aktívan részt vesz a művészeti szcénában, így nem meglepő, hogy a vállalatcsoport számára fontos a jelentőségteljes, mély tartalmak képviselete. Önálló előadását követően Thomas Girst egy kerekasztal-beszélgetésen is részt vett Kaspar Mühlemann Hartl, a bécsi Museum in Progress igazgatója, Juhász Litza, a Vasarely Múzeum Budapest vezető múzeumpedagógusa, Milorad Krstic, festő és multimédiaművész, valamint Lucia Pietroiusti, kurátor, a londoni Serpentin ökológiai vezetője társaságában. Az „Akkor miért is harcolunk? Elérkezett az idő aggódni és felelősen tenni kultúránk fenntarthatóságáért“ című beszélgetést Somhegyi Zoltán, művészettörténész, a Károli Gáspár Református Egyetem docense vezette. Az Inside Art Nemzetközi Műtárgypiaci Konferencia fenntarthatósági partnereként a BMW Group Magyarország a vadonatúj BMW i5 modellt állította ki. Az elektromos prémium üzleti limuzin hangsúlyosan képviseli a vállalat azon törekvését, hogy az elektrifikációra, az újrahasznosíthatóságra és ezáltal a körkörös gazdaságra még nagyobb figyelem összpontosuljon. Az Art Market Budapest rendezvénysorozat Andrássy úti W Hotelben található helyszínén egy BMW i5 eDrive40 modell a Glowing Bulbs / Kiégő Izzók művészeti csoport által tervezett fénykreációban vált láthatóvá. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Hidrogén hajtással is indul a 2024-es Dakaron a Toyota

2023.11.01.
A HySE (Hydrogen Small Mobility & Engine Technology) kutatószövetség hidrogénmotoros járművüket, a HySE-X1-et nevezi be a Szaúd-Arábiában megrendezésre kerülő „Dakar 2024” (Dakar Rally) „Mission 1000” Challenge versenyére, amely 2024. január 5-től 19-ig tart majd. A Mission 1000 a Dakar Future Program új része, amely arra irányul, hogy az autógyártókat olyan következő generációs karbonsemleges hajtáslánc-technológiák fejlesztésére ösztönözze, mint a hidrogénmotorok és az elektromos vagy bioüzemanyaggal működő hibridek. A HySE belépője a Mission 1000-be a hidrogénmotorral felszerelt HySE-X1 lesz. A világ legkeményebb motorsport megmérettetésének számító versenyen a legzordabb körülmények között hajtják majd, így kiváló alkalom nyílik arra, hogy megvizsgálják, hogyan teljesít a hidrogénmotor ilyen körülmények között. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy könnyen azonosítsuk a lehetséges problémákat, amelyek még nem ismertek, és felgyorsíthatják a hidrogénmotorok alaptechnológiájának kialakítását. Ezen túlmenően a világhírű Dakar Rallyn való részvétellel elősegíthetőek a HySE jelenléte és kezdeményezései, ami által egy globális és iparágak közötti hálózat továbbépítésén dolgoznak a kompakt hidrogénmobilitás megvalósítására. A versenyen részt vevő HySE-X1 a HySE partnercége, az Overdrive Racing (Belgium) által megalkotott alvázra épül, amelynek módosított elrendezése lehetővé teszi a hidrogén-üzemanyag-tartály és az üzemanyag-ellátó rendszer elhelyezését. A meghajtásról a hidrogénüzemű motorkerékpárok motorja gondoskodik, amelyet a HySE jelenleg is használ kutatási tevékenységei során. A hidrogén utántöltést és karbantartást az Overdrive Racing végzi majd. A karbonsemleges társadalom megteremtésére törekvő szervezetként a HySE a kis hidrogénmotorok kutatásával foglalkozik, és ezt partnercégeivel együtt tervezi folytatni, közös kutatásokat végezve a kis hidrogénmotorok bevezetése és népszerűsítése érdekében. „Úgy döntöttünk, hogy részt veszünk a Dakar Rallyn, amelyről tudjuk, hogy gazdag történelme és hagyományai vannak. Részvételünk fő indoka, hogy lehetőséget adjunk arra, hogy kutatásunk eredményeit könnyen érthető módon mutassuk be. Emellett a rendezvényen való részvétellel azonosíthatjuk a potenciális problémákat, és finomíthatjuk technológiánkat a hidrogén kismobilitások kialakításához szükséges műszaki témák mielőbbi megoldására. Reméljük mindenki figyelemmel követ majd minket ott és szurkol nekünk!” – avat be Kenji Komatsu, a HySE elnöke és a Yamaha Műszaki Kutatási és Fejlesztési Központjának ügyvezető igazgatója. HySE-X1 •    hidrogénmotoros jármű •    Teljes hossz × szélesség × magasság: 3530 mm × 2070 mm × 1700 mm •    Súly: kb. 1500 kg •    Motor típusa / szelepek: folyadékhűtéses, négyütemű, soros négyhengeres kompresszoros motor / DOHC 16 szelepes •    Lökettérfogat: 998 cm3 További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója