Anyuka gondosan beköti csemetéjét a gyerekülésbe, aztán elhajt a bevásárlóközpontig, leparkol előtte. Szép tavaszi nap van, még csak 15 fok, ám derült égből gyönyörűen süt a Nap. A kocsiban hagyja kicsinyét, hozzászokott már, nem hisztizik. A mama hamar elintéz mindent bő fél óra múlva visszaér. Örömmel látja, hogy az apróság mélyen alszik, hazarobog, és ott éri a villámcsapás: meghalt a gyerek! Mentőt hív, de sikertelen az újraélesztési kísérlet. Családi tragédia, ráadásul bírósági meghurcolás, gondatlansággal okozott halálért, esetük belekerül a hírekbe, az anya támadások célpontja lesz, ő számít a város legostobább lakójának, aki autóban felejtette kisgyerekét. Csakugyan rosszul csinált valami? Igen – de nem kell gyengeelméjűnk lennie, hogy fogalma se legyen róla. Nem volt kánikula, nem órákra hagyta ott. Kevesen tudják, hogy az autó valódi hőcsapda. Az ablakokon beáradó napfény felmelegíti a többnyire sötét belső felületeket, róluk már infravörös fényként verődik vissza, amelyet nem enged át az üveg. Melegszik az utastér, mint egy mikrosütő, hőmérséklete hamar elérheti az ötven fokot, miközben odakinn még pulóver kell. Talán gondolt arra is az anyuka, hogy jó lenne néhány ujjnyira leengedve hagyni az ablakokat, de az „okosautó” központi zárja automatikusan becsukja mindegyiket. Nyáron még veszélyesebb a helyzet: a motorháztetőre ütött tojásból pillanatok alatt lenne rántotta, és a kocsiban hagyott csésze tea megégetné az ember száját. Kisgyerekek sokkal kevésbé bírják a meleget, egykettőre hőgutát kaphatnak, akárcsak négylábú kedvencek. Többször fordult elő, hogy nem elfelejtette a szülő kisgyerekét, hanem fogalma sem volt, hogy vele utazik. Utólag kiderült, hogy a kölyök besurrant a kocsiba, bekötötte magát a menetiránynak háttal álló gyerekülésbe, egy szót se szólt, anyja, apja, észre se vette. Talán azt hitte a gyerkőc, hogy csak egy gyors reggeli bevásárlás lesz, jó alkalom egy kis autózásra, de nem így alakult, fél napra a jármű rabja lett, és életét vesztette hőgutától. Tehát egyáltalán nem hibás a szülő? De igen! A liberális nevelésért, amely szerint mindig a gyereknek van igaza, mindig az ő akarata érvényesül, semmiben sem szabad korlátozni. Egy ilyen négyévesnek eszébe se jut megkérdezni: Anyu, veled mehetek?   Annyira gyakorivá vált gyerekek hőhalála, hogy az Egyesült Államokban Kids and Cars néven („kicsik és kocsik”) nonprofit szervezet jött létre, az esetek kivizsgálására, okainak feltárására, és a szülők felvilágosítására a gyermekhalált megelőző módszerekről. Kiderítették, hogy legnagyobb veszélyben a három év alattiak vannak, ők gyakran alszanak el menet közben, és egy hanggal sem reagálnak, ha megáll a jármű, és kiszáll a szülő. Tehát megszokták, hogy szinte poggyászként szállítják őket, és ennek megfelelően is viselkednek. Másik jellegzetes helyzet, változik a megszokott napirend, nem az anyuka viszi el oviba a gyereket, hanem ma az apukára hárul a feladat. Nála bekapcsol a munkába járás rutinja, tökéletesen kimegy fejéből, hogy előbb az óvodához kellene kanyarodni. Az autó, mintegy „önvezető módban” gurul el munkahelyéhez (hányan jártunk már úgy, hogy elvitt a kocsi), becsapja az ajtót, és délutánig eszébe se jut a gyerek. Akkorra már nem is él… A kutatók meginterjúvoltak szülőket, akik így vesztették el gyereküket. Nagy különbség volt képzettségükben, volt köztük tudós és fizikai munkás is. Ennél jobban számít, hogy előző éjjel keveset aludtak, fáradtan, álmosan kezdték a napot. Megesett, hogy út közben érték stresszek az autót vezető szülőt, akár telefonhívástól, a rádióból hallott hírtől, vagy forgalmi konfliktus miatt. A felidegesített, magában mérgelődő ember sokkal hajlamosabb tényleg megfeledkezni csemetéjéről. Ráadásul nyári kánikula idején senki sincs szellemi, idegi képességei csúcsán. A Volvo kutatása kimutatta, hogy egy harminc fokos utastérben annyira romlanak az ember reflexidői, mint ha megivott volna két pohár bort. Ezekben a hónapokban fokozottan figyeljünk mindenre! Mit tehetünk, hogy ne érjen ilyen ostoba tragédia? Ha hátul van a gyerekülés, tegyünk magunk elé (a műszerfalra) vagy az anyósülésre valami figyelmet felhívó tárgyat, például a gyerekkel együtt szállított holmit, táskát, plüssfigurát. Ne szégyelljünk GYEREK feliratú függőcímkét akasztani a kocsikulcsra. Nem ciki beismerni szórakozottságunkat, de annál cikibb gutaütésnek kitenni utódunkat. Másik egyszerű, de nagyszerű módszer a saját táskánkat hátra, a gyerekülés mellé tenni, így rá vagyunk kényszerítve, hogy kinyissuk a hátsó ajtót, és benézzünk a második üléssorba. Ezáltal észrevehetjük az önhatalmúan besurrant kis bajkeverőt, és kipenderíthetjük, vagy legalább tudunk jelenlétéről. Segíthet az óvoda is, egy telefonnal: miért nem jött meg ma gyerekük, csak nincs valami baj? Ekkor, homlokára csapva lerohanhat a szülő a kocsijához, elviheti a kicsit az oviba, remélhetőleg nem lesz semmi baj.