Átadták a "legjobban várt" magyar kerékpáros útvonal I. szakaszát

2022.06.19.
Gulyás Gergely a fővárosból a Balaton irányába tartó kerékpáros útvonal I. szakasza, a Budapest-Etyek közötti aszfaltút átadó ünnepségén arról beszélt, hogy Etyek a térség egészének fejlődéséből kiemelkedik, a gasztro- és a borturizmus mellett immár a kerékpáros turizmusnak is a központja lett. A koronavírus-járvány alatt "mindannyian láttuk, hogy milyen jó az, amikor valakinek van lehetősége a szabadban sportolni, és most pedig arra is fel kell készülnünk, itt a háború árnyékában, hogy mi van, ha nincsen olaj. A bicikli mind a kettőre megoldást nyújt" - fogalmazott a miniszter. Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára, Pest megye 2-es számú választókerületének országgyűlési képviselője, elmondta, a folyamatosan épülő, 109 kilométer hosszú Budapest-Balaton kerékpárút Etyekig tartó szakasza 23 kilométer. Révész Máriusz, a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára arról beszélt, a kormány azt a célt tűzte maga elé, hogy 2030-ra Magyarország a legélhetőbb országok közé tartozzon. Hozzátette, ennek sok feltétele van, az egyik, hogy miként élik az emberek a mindennapjaikat, hogyan tudnak kikapcsolódni, mit tesznek a szabadidejükben, ezért fontos a kerékpárutak építése is. Közlése szerint 2010 óta több mint 2000 kilométer kerékpárút épült Magyarországon, de a most átadott szakasz az egyik legjobban várt kerékpárút. (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd) Tessely Zoltán, Fejér megye 3-as számú választókerületének országgyűlési képviselője azt mondta, a korábban elindított Pannónia Szíve program legfontosabb elemei között több "vonalas fejlesztés" is volt, vasúti, közúti és kerékpáros. Hozzátette, hogy a Budapest-Balaton kerékpáros útvonal további szakasza - a Velencei-tavi kerékpáros kört és az Etyeket Tarjánnal összekötő kerékpárút - mintegy 50 kilométer hosszon fogadhatja majd a kerékpárosokat. Juhász Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. útfejlesztési igazgató-helyettese elmondta, hogy a most átadott 23 kilométeres szakasz Budapest közigazgatási határától Etyek közigazgatási határáig ér. A 2020 márciusában kezdődött kivitelezés során több mint 9 kilométernyi önálló kerékpárút épült. A NIF Zrt. közleménye szerint a munkálatok során 11,5 kilométeres szakaszon leburkolták a földutakat, táblákat helyeztek ki és felfestették a burkolati jeleket. A 3,3 méter széles kerékpárút mellett 292 fát ültettek el. "Az elkészült kerékpárútszakaszt 2022 júniusában helyezik forgalomba" - írták. A fejlesztés a Technológiai és Ipari Minisztérium megbízásából, a NIF Zrt. beruházásában, az Európai Unió támogatásával, valamint hazai forrásból valósult meg. A kivitelezést a Strabag Építő Kft., a Colas Út Építőipari Zrt., a Colas Közlekedésépítő Zrt. és a KM Építő Kft. végezte nettó 2 649 459 075 Ft értékben - olvasható a közleményben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Orrvérzést okoz a kínai BYD gyára a környéken lakó gyerekeknek

2022.06.19.
Leállította egyik kulcsfontosságú gyártósorát a kínai BYD autógyár, miután a környéken lakók aggodalmukat fejezték ki a létesítmény környezeti hatásai miatt. A gyártósor Hunan megyében található, ahol heves tüntetésekbe fogtak a helyiek, miután állításuk szerint a gyárból kiszökő káros anyagok orrvérzést eredményeznek a gyermekek körében, illetve szerették volna elérni, hogy a hatóságok vizsgálatot indítsanak. Utóbbi meg is történt a The Financial Times jelentése szerint. Egy, a létesítményben dolgozó szerint az autógyártó leállította minden hegesztő, fényező, illetve összeszerelő tevékenységét, miután elkezdődtek a vizsgálatok. A kínai hatóságok vizsgálatokat kezdett a helyszínen, hogy felmérje a gyártási folyamat valós környezeti hatásait, és ugyanezt tervezi tenni a Xingsha körzetben lévő BYD üzemben is. Egyelőre a BYD még nem kommentálta a történteket, ugyanakkor kiemelték, hogy megfelelnek minden előírásnak. Persze ez sem állította meg a befektetőket, hogy BYD részvényeiktől nagyrészt megszabaduljanak. Mindez különösen azért lehet fájó a kínai autógyár számára, mert a Covid időszaka alatt visszaeső gyártási kapacitás is masszív visszaesést hozott részvények terén. Ennek ellenére április sikeresnek volt mondható: egy hónapon belül 105 475 személygépkocsit értékesítettek, aminek több mint a fele teljesen elektromos, míg a másik része plug-in hibrid jármű volt. 2021-hez képest 166%-kal több autót adtak el az év első három hónapjában, mindezt úgy, hogy teljesen kivonták hagyományos benzines modelljeiket. Azonban az öröm nem tartott sokáig, és ezek a hírek az európai terjeszkedésükre is komoly hatással lehetnek. Persze mindez csak ideiglenes fellélegzést jelent az európai autógyártóknak. Ha nem derül fény semmilyen veszélyes üzemi működésre, akkor a kínai villanyautók térnyerése megállíthatatlannak tűnik az újkori autóipar számára. Pláne akkor kedvezhet nekik a jogalkotói környezet, ha végül tényleg úgy döntenek, hogy tovább szigorítják a károsanyag-kibocsátási normákat, és az Euro 7 bevezetése ellehetetleníti a nem elektrifikált autók értékesítését. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Kanadai Nagydíj - Verstappen a pole pozícióban

2022.06.18.
Az összetettben is élen álló 24 éves pilótának ez az idei második és pályafutása 15. pole pozíciója. A második rajtkockát a kétszeres világbajnok Fernando Alonso, az Alpine spanyol versenyzője foglalhatja majd el, míg a harmadik pozícióból honfitársa, Carlos Sainz Jr. startolhat a Ferrarival. Az esős időben indított időmérő első szakaszában folyamatosan jobbá váltak a körülmények a pályán, ezért körről körre javultak az idők is, meglepetésre viszont a harmadik szabadedzésen harmadikként záró Sebastian Vettel kiesett az Aston Martinnal.     A folytatásban többen a felszáradó aszfaltra alkalmas gumikat tetették fel az autójukra, de ez gyakori hibákhoz vezetett, Sergio Pérez (Red Bull) a hármas kanyarban a falnak is csapódott, emiatt piros zászlóval félbeszakították az edzést, amely nagyjából 10 perc után folytatódhatott. A zárószakaszban Verstappent nem tudták megszorongatni a riválisok, Alonso viszont a közönség nagy örömére megkaparintotta a második rajthelyet, míg a két Haas nagyszerűen teljesített, Kevin Magnussen az ötödik, Mick Schumacher pedig a hatodik pozícióban zárt. Az utolsó sorból kell majd rajtolnia Charles Leclerc-nek, mivel a Ferrari monacói versenyzőjének autójában motort cseréltek. Ugyanígy járt Cunoda Juki, az Alpha Tauri japán pilótája, aki az utolsó rajtkockából vág neki a viadalnak, miután a kvalifikáción lassabb volt Leclerc-nél. A 70 körös Kanadai Nagydíj vasárnap - magyar idő szerint - 20 órakor kezdődik. A teljes rajtsorrend:     1. sor: Max Verstappen (holland, Red Bull) Fernando Alonso (spanyol, Alpine)     2. sor: Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) Lewis Hamilton (brit, Mercedes)     3. sor: Kevin Magnussen (dán, Haas) Mick Schumacher (német, Haas)     4. sor: Esteban Ocon (francia, Alpine) George Russell (brit, Mercedes)     5. sor: Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren) Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo)     6. sor: Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo) Alexander Albon (thaiföldi, Williams)     7. sor: Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) Lando Norris (brit, McLaren)     8. sor: Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) Sebastian Vettel (német, Aston Martin)     9. sor: Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) Nicholas Latifi (kanadai, Williams)     10. sor: Charles Leclerc (monacói, Ferrari) Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) MTI - címlapkép: MTI archív

Vízgyártó és szimatoló autók

2022.06.18.
A H2O, közismerten víz, latinul aqua, szakszerűbben dihidrogén-monoxid vegyület,mely a Föld felületének 71 százalékát borítja, sok helyen még sincs belőle elég, a tudósok pedig már a Holdon is keresik. Magyar kutatócsapat készítette a Puli Holdi Vízszimatolót, mely második lett a „Drágám, összepréseltem a NASA hasznos terhét” nevű versenyen. A Puli Space Technologies két éves fejlesztő munka után készült el és feladata a vízkutatás. Palkovics László miniszter a fejlesztőkkel, a 2021-es Magyarok a Világ Járműgyártásában kiállításon Fotó: Balogh László Az igen könnyű és kicsi Puli Lunar Water Snooper detektora képes kiszimatolni a Hold felszíni rétegének hidrogénkészletét melyet az űrmissziók felhasználhatnának a legénység vízellátására, a vízből kinyert hidrogént és oxigént pedig rakéta üzemanyagaként. A művelethez és közlekedéséhez napalemek biztosítják az energgiát.   A magyar csapat teljesítményét 2020-ban 30 ezer dollárra jutalmazta a NASA, az idei második hely mellett mégis az a legnagyobb elismerés, hogy csak a Puli Space vízszimatolója került megvalósítási szakaszba, mert egy év alatt három működő prototípust adtak át tesztelésre a NASA Pasadena-i laboratóriumának. Az első működőd darabot a lesztőcsapat már 2017. őszén bemutatta a Magyarok a Világ Járműgyártásában kiállításon, a Hunegxpón Az elsőt 2017-ben láthatta a nagyközönség a Magyarok a Világ Járműgyártásában kiállításon Fotó: Boros Jenő Nem kutatja, hanem az ínséges helyeken előállítja a vizet a Škoda pályázatának győztese, az Afriq. A VW konszernhez tartozó cseh márka 2013-ban indította gyakornoki tanulmányautó-programját, melynek keretében készült már egy városi mini, négy roadster, két pickup és egy sportkupé, nyolcadik darabként pedig rali autót kreáltak az egyetemisták. Az idei végzősök nem elégedtek meg a népszerű Kamiq átformálásával, műanyag idomok és ledes fényszórók felszerelésével, hanem tartalmilag is ütőset dobtak. A Kamiq tereprali-változata a korábbi tanulmánymodelleknél jóval több időt és munkát igényelt, mert a karosszéria merevségének növeléséhez a hátsó ajtókat a bukókerethez hegesztették. Megnövelték a kerékdobokat és lökhárítókat, megerősítették az Afriq futóművét, 16 colos abroncsokat szereltek a Dotz 4×4 Offorad felnikre, hátsó légterelője és motorháztetejének gyors-rögzítője a Škoda Fabia Rally2 versenyautóról származik, ahogy a műszerfal, a hatpontos biztonsági övvel szerelt két versenyülés is. Kidobták a Kamiq kormányát, helyére légzsák nélküli versenyváltozat került. A 25 gyakornok a gyár mérnökeinek segítségével négy hónap alatty kétezer munkaórával építette meg a teljesen működőképes autót, melynek elkészítésében a Škoda Motorsport műhely tanácsokkal és eszközökkel is segítette a diákokat: kabinkamerákat és átbeszélőt adtak a projekthez. Az Afriq nem csak az alapul szolgáló Kamiq és a rali Fabia rokona: Škoda Octáviából származik négyhengeres, két literes, 190 lóerős teljesítményű, 230 newtonméteres nyomatékú benzinmotorja, hétfokozatú DSG váltója és összkerékhajtása. Igazán eredeti ötletet is beleépítettek: a sivatagi versenyre felkészített autó csomagterébe, a pótkerék mellé egy mini vízgyártó-berendezést szereltek, amivel naponta 20 liternyi ivóvíz állítható elő a légkör páratartalmából. A Škoda Afriq hátsó üléseinek helyére beépített Watergen frissvíz-gyártó 42 technikai és tudományos szabadalommal védett rendszer, melyet 2009-ben kezdtek fejleszteni. Ahogy elődei, ez a modell is a Mlada Boleslav-i Škoda Múzeumba kerül, ott parkol már az 1970-es 120 pickup, az 1975-ös BUGGY Type 736-os, valamin az újkori egyetemisták modelljei: a 2014-es Citijet, mely a széria Citigo kétüléses változata, majd a Fabia alapokra épített Funstar pickup, a Rapid Spaceback-ből faragott Atero, az elektromos Element, a Karoq suv modellből kreált Sunroq, a Kodiaqból alakított Mountiaq, a Scala bázisú Slavia és az idei Afriq. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!          

Rekordszámú csapattal nevezett a Continental a Kihívás Napjára

2022.06.18.
Fotó: Continental A vállalat számára a karantén időszakot követően is kiemelten fontos, hogy rendszeres mozgásra, sportolásra ösztönözze kollégáit, akik örömmel csatlakoztak a kihíváshoz. „A Continentalnál preferáljuk a sport minden formáját, amely hozzájárul a munkatársaink egészséges életmódjához, hasonlóan támogatjuk a közösségépítéshez kapcsolható tevékenységekhez. Akkor lehetünk rájuk a legbüszkébbek, amikor értékvezérelt célok megvalósítása érdekében igazi közösségként mozdulnak meg. Mi több, a közösség vállalati kultúránknak azon motorja, amelyeknek a nap végén az üzleti sikereinket is köszönhetjük. Mi sem lehet a közösségépítésnek jobb mozgatórugója, mint maga a mozgás! Gratulálok a kollégáknak, csak így tovább!” – mondta el Kalmár Ákos, a Continental országos HR vezetője. A Kihívás Napja 1982-ben indult Kanadából, majd hamar meghonosodott Európában és szerte a világon. Hazánkban 1991 óta versengenek a csapatok a legsportosabb címek elnyeréséért. Bár a versenyt már hosszú évek óta megrendezik, az alapkoncepció a kezdetek óta változatlan: sok mozgás, örömteli sportolás, ötletes erőpróbák, közös küzdés, közösségépítés. A Kihívás Napjának idei díjkiosztóját június 14-én tartották meg, ahol a legtöbb csapatot nevező Continental is oklevélben részesült, melyet Perneczky Bea, a szegedi Continental logisztikai specialistája vett át, aki a Kihívás Napja összesített versenyben a 7. helyen végzett csapat egyik tagja. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!      

Lelassult Bécsben az e-autók terjedése

2022.06.18.
Fotó: Facebook/Vienna Electric Days A Vienna Electro Days célja, hogy bemutassa, hogyan érkezett az elektromobilitás a mindennapi életbe. A zöld rendszámok azonban jelenleg stagnálnak, különösen az autószektorban. Az idei év első öt hónapjában 1900 e-autót regisztráltak újonnan Bécsben - ez a tavalyi év azonos időszakához képest csekély, 50 járművel többet jelent, és így elmarad a korábbi évek növekedési ütemétől. Próbatúrák és e-bike tanfolyam Minden nap 11:00 órától a politika, az üzleti élet és a szórakoztató szektor képviselőivel tartanak megbeszéléseket az Elektrotage-on. A standokon tájékozódhat az új e-autó és e-kétkerekű modellekről, az e-motorokról, a töltési infrastruktúráról és a támogatásokról. Kipróbálhatóak a kiállított modellek, a gyerekeknek külön gyerek e-bike tanfolyam is várja a látogatókat. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Szép lassan kihal a kézi sebességváltó

2022.06.18.
Azok, akik a következő két évben szeretnének járművet vásárolni, nagy többsége értékelni fogja az automata sebességváltót. Egy exkluzív felmérés szerint a megkérdezettek kétharmada már nem akar maga váltani. Győz az automata. A Polestar 2 nagyteljesítményű elektromos autóban, mint minden teljesen elektromos járműben, már nem tud maga sem váltani, eleve automata váltó van. Kézi munka tegnap volt! Amint azt a Civey közvélemény-kutató intézet az Automobilwoche exkluzív felmérésében megállapította, 1000 válaszadó körülbelül kétharmada szeretne automata sebességváltóval szerelt járművet vásárolni, amikor legközelebb autót vásárol. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Hogyan kell megfelelően hűteni az autót: hibák a klíma beállításakor

2022.06.18.
Az egyik leggyakoribb hiba klímával történő vezetésnél: Ha az ablak nyitva van, nem tudja magát ideálisan szabályozni. A nyári melegben semmi sem jobb, mint a légkondicionálás az autóban. Biztonsági okokból is: 35 fokon az ember olyan lassan reagál, mint 0,5 ezrelék alkohollal a vérben. De az autó klímaberendezése gyakran rosszul működik. Íme a leggyakoribb hibák: 1.Nyitva marad az ablak A szellőztetés az elején nagyban segíti a légkondicionálást, hogy elérje a célhőmérsékletet – de utána kérjük, csukja be az ablakokat és a napfénytetőt. Csak ezután tud megfelelően szabályozni a légkondicionáló. Ráadásul a nyitott ablak éppúgy fogyasztási tényező, mint a hiába fújt hűvös levegő. 2. A hőmérséklet túl alacsony A teljesen automata üzemmódban ez olyan, mint a fűtési termosztátnál: az alacsonyabb hőmérséklet-beállítás nem hoz gyorsabb hűtést a legtöbb autóban. Jobb, ha röviden megnyomja a gombot a maximális hűtés érdekében. Amint lehűl, kapcsoljon vissza "Auto"-ra - és maradjon 18 vagy inkább 20-22 fokon. Mert ha túl nagy a különbség a külső hőmérséklethez képest, akkor a változások stresszesebbé válnak. 3. Ne irányítsa a levegőt a test felé A légáramlást egyenletesen kell elosztani (pl. külső szellőzőnyílások lefelé, középső szellőzőnyílások felfelé), és ne irányuljanak a szélvédőkre, mert azokon a hűtőhatás elveszik. De ne a testre irányítsa: a testfelület túlhűtése segítheti a megfázást. Fennáll a feszültség és a fejfájás veszélye is. 4. A módok nem ismerete Az újabb klímaberendezések gyakran három automata üzemmódot kínálnak, amelyek általában az "Auto" megnyomásával (függetlenül attól, hogy gombról vagy kijelzőről van szó), vagy az infotainment rendszerben állíthatók be: kíméletes, közepes, erős. Sajnos ez sokszor ismeretlen - és akkor például a meleg ellen nem elég a leghuzatmentesebb, leggyengébb üzemmód nyáron. Tehát nézze meg a légkondicionáló rendszer kezelési útmutatóját vagy beállítási menüjét. 5. Túl sokat állít kézzel Nincs ez másként a kézi klímaberendezésekkel sem. De a szokásos automata szó szerint azért van, hogy automatikusan működjön. Általában jobban és gyorsabban oszlatja el és temperálja a levegőt, mintha manuálisan avatkozna be. 6. Ne használjon keringtető levegőt A régebbi, manuális klímával szerelt autók gyakran hatékonyabban hűtenek, ha először levegőkeringetéses helyzetben hagyják őket dolgozni. De ugyanúgy, mint az alagútban a kellemetlen szagok ellen, itt is érvényesek a következők: Utána, főleg ha esik, tedd vissza a friss levegőre, különben hamar bepárásodhatnak az ablakok. 7. Ne mindig indítsa be a klímakompresszort A kánikula elmúltával, 20 fok körüli hőmérséklettel általában elegendő a friss levegő a hűtött levegő helyett. Sok újabb autó automatikusan „Eco” üzemmódba kapcsol, de különösen a régebbi modelleket érdemes egy gombnyomással vagy a fedélzeti „A/C” rendszerben (vagyis a klímakompresszorban) kikapcsolni – ezzel üzemanyagot takaríthatunk meg! Azonban: használja havonta egyszer a légkondicionálót, hogy fitten tartsa a rendszert – írja a svájci lap. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A Bridgestone támogatja a fiatal tehetségeket a nemzetközi versenymotorozásban

2022.06.18.
A Bridgestone elkötelezett a motorsportok iránt, melynek bizonyítéka a prémiumkategóriás gumiabroncsai mellett, a motorkerékpárversenyzés jövőjét formáló fiatal tehetségek támogatása. A HETC egyedüli gumiszállítójaként a Bridgestone olyan bajnokaspiránsokkal dolgozik együtt, akik hét versenyen, Spanyolország és Portugália legszebb pályáin küzdenek majd a címért. Fotó: Bridgestone Az idei évtől bővült a versenynaptár, ugyanis a Bridgestone a francia motorkerékpárversenyzés legfontosabb ifjúsági versenyének, az Objectif Grand Prix-nek (OGP) hivatalos partnereként és kizárólagos beszállítójaként csatlakozik a Federation Française de Motocyclisme (FFM) szervezethez. Az Objectif Grand Prix hét franciaországi futamból áll, és lehetővé teszi a 11 és 18 év közötti tehetségek számára, hogy Franciaország legemblematikusabb pályáin versenyezzenek. A cél egyszerű: támogatni azon fiatalok felfedezését és képzését, akikből a jövő motorversenyzői lehetnek. A HETC és az OGP versenyzői a Bridgestone V02 nagy teljesítményű slick abroncsait használhatják. „Az ifjúsági versenyek világában mindig is lenyűgözött minket az a szenvedély, lelkesedés és energia, amit ezekben a fiatal tehetségekben megcsodálhatunk." - mondta Nico Thuy, a Bridgestone EMIA motorkerékpár üzletágának igazgatója. „A Bridgestone önmagát ismeri fel abban a kiválóság iránti állandó elkötelezettségben, amelyet a HETC-ben és az OGP-ben résztvevő csapatok és minden feltörekvő bajnok tanúsít. A Bridgestone által gyártott termékekkel és a versenyekkel való partnerségünkkel szeretnénk támogatást nyújtani a nemzetközi motorkerékpározás fejlődéséhez, és a profi versenyzők új és feltörekvő generációihoz". További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Nyolc embert mentettek ki a Balatonból

2022.06.18.
Fotó: police.hu A délután során homokpadra futott, oldalára borult, vagy az erős szél miatt elsodródott vitorlások és csónakok utasai találták magukat olyan helyzetben a Balatonon, amiből a vízirendőrök segítsége nélkül nem tudtak volna biztonságosan partra jutni. A balatonföldvári és fonyódi egységek öt hajó nyolc bajba jutott utasát segítették ki szorult helyzetéből. A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a Balaton vízfelületén bajba kerülnek vagy bajba jutott személyt, személyeket észlelnek, tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 1817-es segélyhívó telefonszámon! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója