Tüntetnek a közösségi taxisok, mert nem vehetnek fel fuvart az utcáról

2022.06.02.
A kétórás demonstráció során leállított taxikkal akadályozták a forgalmat Madrid belvárosának egyik központi sugárútján, ahonnan a tömeg transzparenseket a magasba emelve vonult a tartományi kormány székhelye elé. Az autonóm régió vezetése által elfogadott, a tartományi parlament elé csütörtökön kerülő jogszabálytervezet szerint az alternatív közösségi személyszállítást végző sofőrök nem vehetnek fel fuvart az utcáról, nem állhatnak meg a taxiknak fenntartott helyeken, és nem lehetnek drosztjaik sem. A taxisok kifogása szerint a módosítás túlságosan megengedő, ezért számukra hátrányt jelent. Hiányolnak belőle korábbi elképzeléseket, például azt, hogy az alternatív közösségi személyszállítóknál minimum előrendelési időt határozzanak meg, illetve, hogy minden fuvar után vissza kelljen térniük a bázisukra. Julio Sanz, a madridi taxisok szakmai szövetségének (FPTM) elnöke tiltakozásának adott hangot amiatt, hogy az elkészült jogszabályt nem véleményezhették. Mint mondta, a módosítás bevezetése középtávon a taxik végét jelenti, és "több mint 25 000 ezer családot sodor a szakadék szélére". Felhívta a figyelmet arra is, hogy a spanyol fővárosban nem teljesül az 1/30-as szabály, miszerint harminc taxiengedélyre egy alternatív közösségi személyszállítási engedélyt, úgynevezett VTC-engedélyt ad ki a hatóság. A taxisok követelései közt szerepel ennek betartása. Spanyolországban az idei első negyedév végén 62 ezer taxis és 18 ezer VTC-sofőr dolgozott engedéllyel. Madridban 15 ezer taxi és 8 ezer VTC az arány. A madridi tartományi kormánynak 2022. október elsejéig kell jogszabályban rendeznie az alternatív közösségi személyszállítást, erre utasítja ugyanis egy 2018-as kormányrendelet, amely szerint csak ennek fejében működhet ilyen szolgáltatás a régióban. David Pérez, a tartományi kormány közlekedési tárcavezetője kiállt a tervezet mellett, mivel ez "a legjobb és legteljesebb szállítási kínálatot garantálja a madridiak számára, elősegíti a foglalkoztatást és a versenyt". Az alternatív közösségi személyszállítás közvetve és közvetlenül mintegy 20 ezer munkahelyet teremt a régióban - hívta fel a figyelmet. A Metroscopia spanyol közvélemény-kutató vállalat márciusban közzétett felmérése szerint tíz madridiból kilenc szeretné, ha továbbra is lenne lehetősége az alternatív közösségi személyszállítás használatára. Négyből hárman úgy vélik, hogy ehhez egyenlő feltételeket kell biztosítani a piaci szereplőknek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Jelentősen csökkent az üzemanyagok ára Németországban

2022.06.02.
Az intézkedés hatására - amelyet az Ukrajna elleni orosz támadás révén felgyorsult drágulás ellensúlyozására vezettek be - szerdán jelentősen csökkent az üzemanyagok ára Németországban - írja az MTI. A német autósok legnagyobb érdekvédelmi szervezete, az ADAC (Allgemeiner Deutscher Automobil-Club) adatai szerint a Super-E10 típusú benzinért literenként országszerte átlagosan 1,881 eurót kellett fizetni szerdán a kutaknál. Ez 27 centes csökkenés az egy nappal korábbi 2,151 euróhoz képest. A dízel ára átlagosan 1,941 euró volt, 10,3 centtel csökkent a keddi 2,044 euróhoz viszonyítva. Az árak így "a vártnál hamarabb" csökkentek - áll az ADAC közleményében, amelyben az egyesület vezetője, Gerhard Hillebrand hangsúlyozta: elvárják a kereskedőktől, hogy az adócsökkentést teljes egészében érvényesítsék a fogyasztói árakban. A független benzinkutak érdekképviselete (Bundesverband freier Tankstellen - bft) szerint az adócsökkentés "nagyrészt" eljut a fogyasztókhoz, de nem elég egyszerűen átállítani az ártáblákat. Arról is gondoskodni kell, hogy az olcsóbb üzemanyag gyorsan és megfelelő mennyiségben eljusson a töltőállomásokra a finomítókból és a tározókból. Az üzemanyag árára rakodó úgynevezett energiaadó csökkentése három hónapig érvényes. A kormány számításai szerint azt eredményezi, hogy a szuperbenzin literenként 35,2 centtel, a gázolaj pedig 16,7 centtel olcsóbb lesz literenként. Arra nincsen szabály, hogy a töltőállomások üzemeltetői milyen mértékben adják tovább az adócsökkentést a vásárlóknak. Ugyancsak fontos tényező, hogy az üzemeltetők csak szerdától, a kedvezmény életbe lépésének napjától tudják beszerezni az olcsóbb üzemanyagot. Ez azt jelenti, hogy sok benzinkúton van még készleten korábban, a régi adókulccsal vásárolt üzemanyag. Robert Habeck szövetségi gazdasági miniszter egy keddi nyilatkozatában kiemelte: a kormány is elvárja az ágazati szereplőktől, hogy a kedvezményt érvényesítsék áraikban, hiszen az adócsökkentéssel az emberek, és különösen az ingázók, a munkájuk miatt rendszeresen autózók terheit próbálják mérsékelni. A szövetségi versenyfelügyelet (Bundeskartellamt) vezetője, Andreas Mundt ugyancsak egy keddi nyilatkozatában rámutatott, hogy "nem lehet egyszerűen betiltani a magas, de még a nagyon magas árakat sem", és a piaci szereplőket nem kötelezik jogi előírások arra, hogy érvényesítsék áraikban az adócsökkentést. Azonban a hatóság szoros figyelemmel követi az ágazat működését és az árak alakulását - mondta. Szintén szerdán lépett életbe az energia drágulásának ellensúlyozását szolgáló kormányzati támogatási programok egy további hangsúlyos eleme, amely a helyi és a regionális közösségi közlekedés költségét csökkenti. Az ugyancsak három hónapig szabály szerint a helyi közlekedési vállalatoknál országszerte egységesen 9 euróba kerül a havi bérlet, és 9 eurós bérlettel lehet utazni a Deutsche Bahn vasúttársaság regionális járatain is. Ez igen jelentős tehercsökkenés, tekintve, hogy például Berlinben eddig majdnem tízszer nagyobb összegbe, 86 euróba került a havi közlekedési bérlet. A német sajtóban közölt összesítések szerint országszerte több mint hétmillió ilyen bérlet kelt el elővételben. A kormány a leginkább rászorulók támogatására összpontosít. Az üzemanyag árára rakodó adóteher csökkentése és a 9 eurós bérlet mellett egy sor további intézkedést tettek, a szociális segélyben részesülők például az eddigi juttatásaikon felül egy 200 eurós, az álláskeresők pedig egy 100 eurós egyszeri támogatást kapnak az energiaköltségek emelkedésének enyhítésére. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!   

A hidrogén alapú mobilitás nem oldható meg Magyarország belügyeként

2022.06.02.
Ez az egyik fő célja a "Hidrogén - jelen és jövő a mobilitásban" című V4 PLUSZ konferenciának, amelyet a szövetség szervez a Technológiai és Ipari Minisztériummal közösen június 8-9-én Zalaegerszegen, a ZalaZone tesztpályán és a rendezvényközpontban. Az együttműködést a hidrogén alapú mobilitás terén különösen indokolja a szövetség szerint, hogy a hidrogén töltőinfrastruktúra költséges fejlesztés, és a drága járművek alkalmazását felgyorsíthatja kihasználtságuk maximalizálása, amelyhez hozzájárulhat a nemzetközi együttműködés. Ezért biztosítják a résztvevőknek, hogy megismerjék a hidrogén ágazatban folyó fejlesztéseket, a folyamatban lévő legjelentősebb V4-es nemzeti projekteket, stratégiákat - írták. Az eseményt hidrogéntechnológiai bemutató és pályaorientációs szakmai nap kíséri - tették hozzá. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Ha nem elég egyedi egy BMW M3

2022.06.02.
Ahogy az megszokott, nem sokkal a hivatalos BMW modell bemutatkozás után, máris megérkezett a 3-as facelift Alpina változata. A német tunercég mindig is igényes tuningjairól volt híres, és a mostani széria sem kivétel: csak óvatosan érintették az autó külsejét, ami extra kötényeket és apró lökhárító betéteket kapott. Az új 20-colos felnik leginkább az autósportból ismert sokküllős változatokra hajaz, és persze továbbra is rendelhető a legendás Alpina csík az autók oldalára. Egy kenyerét már elvette a BMW az Alpinának: eddig csak az Alpina készített megspékelt változatot a 3-as Touringból, de most érkezik a hivatatlos M3 Touring is, így az Alpina egyetlen ütőkártyája az maradt, hogy a B3 benzines változon felül a D3 S dízel is elérhető marad. Utóbbi esetében 350 lóerőt csikartak ki a 3,0 literes, hathengeres turbódízelből. Végsebességben mégsem ez, hanem a 488 lóerős, dupla turbós, 3,0 literes sorhat tud majd többet, 305 km/h-t a szedán, és 302 km/h-t a kombi esetében, amivel igazi Autobahn romboló lehet az Alpina 3-as szériája. Azonban nem csak az extra lóerőkről szól a tuningcsomag. Frissítették az Alpina sport felfüggesztését, ami új rugókat, stabilizátorokat, és a menetmódok alapján változó lengéscsillapítókat kapott. Elől 395 mm, hátul 345 mm-esek a féktárcsák, amiken kék Alpina féknyergek feszülnek, opciósan könnyítettek, hőállóak és még a kormányzás pontosságán is dolgoztak. Odabent egyedi Alpina grafikát kap az új hajlított kijelző, rajta sport specifikus mutatókkal, míg a kormányt kézzel varrják Lavalina bőrbe. A benzines modell 88 600 euróról indít Németországban, míg a dízel valamivel olcsóbb, 77 050 euró. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Bizarr halálos gázolás a buszvégállomáson

2022.06.02.
A baleset az uránvárosi autóbusz-végállomáson történt, egyelőre tisztázatlan okból és körülmények között. A gyalogos az elsődleges információk szerint a sötét úttesten ült, ott gázolta el az autóbusz. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Gigászok harca kezdődik Németországban

2022.06.01.
A Volkswagen az amerikaiak kihívására a Trinity nevű gyárával kíván válaszolni, ahol a gyártási idő csökkentését új hegesztési eljárásokkal és a felhasznált alkatrészek drasztikus visszavágásával próbálja elérni. Jelenleg közel háromszor annyi idő alatt készül el egy villanyos Volkswagen modell, mint egy Tesla. A Berlin melletti üzemben 10 óra alatt készül el egy Tesla Model Y, míg Zwickauban 30 óra alatt születik meg egy Volkswagen ID.3. Darabszámot tekintve a Volkswagen ugyan még előnyben van, az európai elektromos autó piac negyedét uralja, míg a Tesla csak 13 százalékát. A közeljövőben azonban ez az arány jelentősen változni fog. Forradalomra van szükség Ahogy a Tesla végre megkezdte a Model Y szabadidő-autók gyártását a grünheidei gigagyárban, a Volkswagen vezetése számára világossá vált, hogy változtatni kell az eddigi gyártási és gyártástervezési technológián, ha versenyben akar maradni az innovatív amerikai villanyautó-gyártóval. A németek néhány év múlva avatják fel Wolfsburgban a Trinity elnevezésű - főként villanyautókat összeszerelő - gigagyárat, amelynek építésére 2 milliárd eurót szánnak. Az üzem a tervek szerint 2026-ban kezdi meg a termelést, az első modell egy önvezetésre is képes elektromos szedán lesz. Christian Vollmer, a Volkswagen termelési vezetője a Reutersnek úgy fogalmazott: a cél és a feladat egyértelmű, új standardokkal fogják forradalmasítani az autógyártást. Eddig évente öt százalékkal sikerült javítaniuk a gyártási hatékonyságot, de ez nem lesz elég, hogy tartsák a lépést a Teslával. A présen múlik A Volkswagen egyelőre képtelen egyszerűsíteni a gyártást, hiszen jelenleg igen sokrétű a termékstruktúrája és ki kell szolgálnia a szerteágazó egyéni igényeket. A Tesla egyik erőssége - amivel jelentősen csökkenti a gyártási időt -, hogy hatezer tonnás gigaprésgépei egyben préselik a karosszéria hátsó, valamint alsó részét. A grünheidei présüzem hat perc alatt 17 alkatrészt állít elő. Rossz hír a VW számára, hogy a jelenlegi két olasz Idra présgép mellett hat újabb kezdi meg hamarosan a munkát, így az autó orr része is percek alatt elkészül. Ezt a technikát fogja utánozni a Volkswagen, ami várhatóan kihat majd az autók törésbiztonságára, az energiaelnyelő zónákat beépítő eddigi gyártási technológia sokkal aprólékosabb volt. A Tesla inkább az önvezetésben és az intelligens balesetmegelőzésben bízik, semmint az autói passzív törésbiztonságában. A BMW is kacérkodott korábban ezzel a technológiával, de aztán elvetették, mert hiába az alacsonyabb előállítási költség, a helyreállítási, értsd karosszériajavítási költségek, valamint a súlyos sérülések kockázata viszont sokkal magasabb. A Volkswagen amúgy nem áll rosszul a belső égésű modellek gyártási idejével, hiába no, évtizedek óta mégis csak ebben van tapasztalatuk. A Tiguan és a Polo is elkészül 18, illetve 14 óra alatt a német, valamint a spanyolországi gyárban, ugyanakkor a zwickaui villanyautógyárban, ahol amúgy hatféle Volkswagent szerelnek össze, egy ID.3 elkészülte 30 órát vesz igénybe. A Trinity üzemben sok folyamatot leegyszerűsítenek, másokat összevonnak, a karosszériaüzem területét és munkaállomásait lecsökkentik és fizikailag megterhelő munkafolyamatokat ember-robot kooperációval váltják ki. A tervek szerint a Trinity gyárban nem alkalmaznak gigaprésgépet, ezt inkább a 160 kilométerre található kasseli gyárban telepítik és onnan vonattal szállítják Wolfsburgba. Tesla uralom A JPMorgan fejlesztési bank előrejelzése szerint a brandenburgi Tesla-gyárat 2022-ben 54 ezer autó hagyhatja el, 2023-ban 280 ezer. Az üzem 2025-ben éri el a félmilliós teljes kapacitást. A Volkswagen világszerte 452 ezer villanyautót szállított ki ügyfeleinek tavaly, a vállalat nem közölt arról adatot, hogy milyen gyártási kapacitással tervezik a Trinityt. Az már biztos, hogy a gyár az új SSP platformra építi autóit, amelyből a tervek szerint mintegy negyvenmilliót gyártanak majd. Ezen egyaránt készülhetnek belsőégésű és elektromos autók, 2030-ban várhatóan még fele-fele arányban, aztán pedig végérvényesen eltolódik az elektromos gyártás felé a Volkswagen (is). A Tesla tavaly 936 ezer autót szállított ki, az évtized végére mintegy 20 millió autó legyártásával számolnak évente, azaz kétszer annyival, mint amennyit most a világelső Toyota képes összeszerelni. A jövő azonban a Tesla számára sem alakul zavartalanul, a német hatóságok ugyanis nem nézik jó szemmel azt az elképesztő vízfelhasználást, és környezeti fényszennyezést, amellyel a Tesla az autóit gyártja. A szakszervezetek sem fogják hagyni, hogy a Tesla felhígítsa az eddig vaskosan konszolidált iparági béreket és fellazítsa a kiharcolt jogok sűrű szövetét. A gyártást ugyan megkezdtük, de a tömeggyártás fenntartása még nekünk is kihívás - közöte az októberi megnyitó fesztiválon Elon Musk Tesla-vezér. Sokkal tovább tart ennek a megvalósítása, mint a gyárépítés - tette hozzá. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

Használtteszt - Alfa Romeo Spider (tipo 939)

2022.06.01.
Pininfarina - Formatervezésből jeles Nem is kezdhetnék mással, mint azzal, hogy beálljak én is a sorba, és elismerő szavakkal adózzak a formája előtt. Még ebben a semmitmondó fekete színben is szép. Mit szép? Dögös! Férfias, buja, és már állásában is ugrásra kész fenevad benyomását kelti. Izmai domborodnak a sportzakón keresztül is, szinte biztos vagyok benne, hogy ő választja ki, hogy melyik nőt szedi fel egy fülledt nyáresti buliban. Minden a látvány. Az Alfa Romeo készíti a legdögösebb autókat azóta, amióta az eszemet tudom, és már nem csak én, hanem az előttem élő generációk is ezt mondták. És külön öröm, hogy nem csak a külcsínre adnak, hiszen a motorjaik is legendásak. A Hruska féle boxer, vagy a Busso V6 mind-mind legenda. Kultikus forma: a pajzs uralja az elejét, és a három süllyesztett lámpa, a barlangból kitörni készülő nagymacska szigorával mered a világba. Nahát, itt mégiscsak jó a fekete, mert még sejtelmesebbé teszi ezt a hangulatot. Az első kerékjárati ív feletti domborítás után az erőtől duzzadó övvonal, mint egy izomtenger folyik át a hátsó kerékjáratba, ahol hirtelen még szélesebb lesz, és megkapja a hátsó domborítást a kerék fölött, így lesz igazi tökély. Majd mindaz, amit az elején láttunk, gyönyörűen visszatükrözve ott trónol az autó hátulján pepitában, megkoronázva a négy világba trombitáló kipufogó véggel, annyira menő, és macsó, hogy elfogy a szó, amivel illetni lehet. Utastér; anyaghasználat? Olaszosan slendrián Mi is a másik Alfás szállóige? Csak azt a napod áldod jobban, amikor végre sikerül eladnod. Az olasz autók hektikus működéséről lehet hallani innen is, onnan is. Ezt is, azt is. De egy biztos, hogy elektronikai gondok előfordulnak, és a Dolce Vita jegyében kialakított dolgok, olyan olaszosan slendriánok. Az autóban például működött a benzin, és a vízhőmérő, de az olajhőmérséklet mérő nem. Nagyon csúnyán mállik az ajtón lévő bőrborítás. Csúnyán öregednek az ezüstözött beltéri elemek. Erősen kezdenek hámlani a beltéri műanyagok, és a minőségérzet egyáltalán nem parádés. Inkább olyan legyen szép, de a tartósság már nem fő szempont. Már az ismerkedésünk első néhány mozdulatánál megcsapott ennek a kettősségnek a szele. Hozzá közeledve, hangját hallva már-már Ferrari magasságokba magasztaltam, és áldottam a szerencsém, hogy ha csak egy használt teszt erejéig, de kipróbálhatom. Majd becsuktam az ajtót, és hirtelen egy dobozos Zukban éreztem magam, ami valljuk be elég kiábrándító.  Hiába pakolták tele merevítésekkel, ezt nem sikerült megoldani, ami érdekes, mert napjaink csúcs Alfáját, a Gulia QV-t vezetve is ugyanez volt a benyomásom. De könyveljük el úgy, hogy ez belefér, mert vezetési élmény mázsás súlyként nyomja le a tányér másik oldalát, így elfelejti a sofőr az ilyen apróságokat. A hurkás bőrbelső rendkívül elegáns, a klasszikus sofőr felé forduló műszercsoport figyelmes, és mai világunkban már biztos non-pc, de a vegytiszta autózás inkább szóljon arról, aki a volánt kezelni. Megvannak a szintén alfára jellemző odúban lakó műszerek, de a 156 után itt a kilométeróra és fordulatszámmérő már nem annyira csőbe bújt valami, mert jobban kitakarózott. Kényelmes, tespedő ülés, benne van az anyag, a gombos indítás már kellőképpen mai kornak megfelelő, de magas az övvonal, és pont hiányzik a középső könyöklő, valahogy a klasszikus értelembe vett tengerparton krúzolós póz nekem pont nem adta ki így benne. Inkább sportoljunk. Vajon az 1,6 tonnához elég lesz a 185 Le? A motor üvöltve orgonál Nagyon tehetséges orgonistát ismertem meg az Alfában, gyönyörűen játszott a hangszeren, alul is szépen szól, de felül tényleg üvölt, én meg ugyanígy ujjongok, mert akit kicsit is megcsap a szele ennek az egésznek, amit menésnek hívunk egy autónál, az tudja jól, hogy a kipufogóból érkező hangok mennyire vegytisztán adják át a haladás örömét. Ebben a Spiderben egy utólagos kipufogórendszernek köszönhetően a négyhengeres 2200 köbcentis motor prüszköl, ordít, kiabál, morog, és búg. Mindaz csak a jobb lábunkon múlik, hogy melyik tételsort adja elő, de a nagykoncertes élmény garantált. Kár, az elektromos gázpedálért, kár a jól megszervózott, kicsit kelletlen kormányért, ezek vesznek ki az élményből, de kérem Fiat konszern, nem analóg autó ez, kell az elektronika, hol van már a nyolcvanas évek vége, és az Alfa 75. Milyen vezetni? Sárnehéz, de a helyén kell kezelni: ez egy élményautó, ami elsősorban nem sportolni való, hanem krúzolni, így pont jó, pont elég. Úgyis második autó lesz, így nem sok járművet tudok elképzelni, amit szívesebben nézegetnék a garázsban, vagy bármikor, bárhol, mondjuk, a munkahelyi PC-m háttérképének biztos ő lenne beállítva. Szóval igen, a tézist igazolom, minden férfi életében kell egy Alfa. Lesz vele ügyes-bajos szervizmunka, de meghálálja a törődést, mert amikor ad, akkor kívül belül érezzük benne az autózás igazi örömét. Na jó, főleg kívül. Fontosabb adatok: Motor 2198 cm3 Teljesítmény: 185 Le/ 230 Nm/ 4500 rpm Tengelytáv 2528 mm Hosszúság 4393 mm Szélesség 1830 mm Magasság 1318 mm Saját tömeg 1530 kg Végsebesség 217 km/h 0-100 km/h: 8.8 sec Használt tesztek ide kattintva olvashatók. További autós tartalmakért kövess minket Facebook oldalunkon.

Gyönyörű veterán Mercedesbe csapódott egy kisteherautó az M5-ösön

2022.06.01.
Fotók: Donka Ferenc   - Szeged felé haladt a moldáv kisteherautó, amikor nagy sebességgel nekiütközött az előtte közlekedő svéd veterán autó hátuljának, amitől ez utóbbi megpördült és a belső szalagkorlátnak csapódott - írta közösségi oldalán a BalesetInfo. Információik szerint a veterán járműben egyedül ülő idős svéd férfit a mentők kórházba szállították, a nagy erejű ütközéstől a gyönyörű régi Mercedes nagyon összetört elől és hátul is.   A kisteherautóban lévő két fiatal moldáv férfi nem sérült meg. A baleset miatt a Szegedre vezető oldalon a belső sávot lezárták az érintett szakaszon. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Ennyibe kerül a benzin az USA-ban, amikor rekordszinten az ára

2022.06.01.
370 forintos dollárárfolyammal számolva ez nem éri el a literenként 460 forintot, vagyis a magyarországi ársapka alatt maradt. A szövetség adatai szerint kedden a benzin gallononkénti átlagára 4,622 dollár volt, egy éve pedig 3 dollár.  Hagyományosan a legtöbbet Kalifornia államban kell fizetni a benzinért, gallononként 6,194 dollárt.  Az Egyesült Államokban a tél végén kezdett el erőteljesen nőni a benzin ára, ahogy emelkedni kezdett a kőolaj világpiaci ára is annak ellenére, hogy a Fehér Ház több intézkedést hozott a drágulás fékezésére. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Az oroszok idén nem vesznek autót

2022.06.01.
A Drome autós portál által megkérdezett orosz autósok túlnyomó többsége nemmel válaszolt arra a kérdésre, tervezi e lecserélni autóját idén. A felmérés során 6 ezer autóst kérdeztek meg szándékairól. 10-ből mindössze 1 fő mondta, hogy nem mond le a korábban az idei évre tervezett autóvásárlásról.  A válaszadók körülbelül 10 százaléka már 3 év után szeretné újra cserélni jelenlegi kocsiját. A megkérdezettek 14%-a 1-2 éven belül szeretné új családi autót venni. Az oroszok autósoknak csupán 9%-a gondolja úgy, hogy öt éven belül nem lesz esélye új autó vásárlására. Idén az új autó vásárlásának legfőbb akadálya az autóhitelek magas kamata volt – mondta Igor Oleinikov, a Drome portál szakértője. Az Ukrajna elleni agresszió óta eltelt több mint három hónapban azonban újabb markáns akadály is felmerült. Ez pedig az, hogy egyszerűen nincs autó a kereskedőknél, amit megvehetnének. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója