A kötelező szerviz elmulasztása garanciavesztéssel járhat

2013.11.20.
Hazánkban is érvényes az EU azon szabályzata, mely szerint minden autóra 2 év teljes körű jótállást kell vállalniuk az autógyártóknak. Ez a minimum időtartam, de gyártónként ennél hosszabb, akár 7 éves garanciális idővel is találkozhatunk. Ma már a legtöbb márka kínál kiterjesztett garanciát is az általuk forgalmazott gépjárművekre, mely a minimálisan meghatározott 2 éven vagy a vállalt időszakon túl további 2 vagy 3, esetleg még több évvel hosszabbítja meg az alapgarancia idejét.A LeasePlan Hungária Zrt., hazánk egyik vezető gépjármű- és flottakezelő vállalata arra hívja fel az autótulajdonosok figyelmét, hogy a garanciaperiódus meghosszabbodása szigorításokat is eredményezett. Minden gépjárművezető számára ajánlott a garanciális feltételekben foglaltak tüzetes átolvasása, ugyanis a gyártók által kötelezően előírt, a szervizfüzetbe bejegyzett, esedékes kilométer vagy időpont alapú felülvizsgálattól való legkisebb – km vagy nap – eltérés („késve” szervizeltetés) garanciavesztést vonhat maga után.Szervizben– Flottakezelőként fontos feladatunk, hogy minél több terhet levegyünk ügyfeleink válláról, és megkönnyítsük számukra a gépjárművek üzemeltetését. Az autók használata során az üzembiztonság mellett az adminisztratív kötöttségek miatt is fontos odafigyelni az esedékes kötelező szerviz időpontokra. Amellett, hogy egy rendszeresen szervizelt és ellenőrzött gépkocsi a vezetők biztonságát és védelmét is szolgálja, elengedhetetlen feltétele a gyári jótállásnak is. A garanciális időszak lejárta után is érdemes ezt szem előtt tartani, hiszen a gyártó által előírt szervizelési periódusok nyomon követése elkerülhetővé teszi az ezek elmulasztására visszavezethető javítások költségeinek megfizetését is – mondja Dobos Attila, a LeasePlan Hungária Zrt. operációs igazgatója. „WebSzerviz szolgáltatásunkkal ügyfeleink egyszerűbben és gyorsabban intézhetik autójuk szervizeltetését. Ez lehetővé teszi, hogy a lehető legrövidebb idő alatt végeztessék el gépjárművükön a szükséges karbantartást, illetve javítást, amelynek folyamatát nyomon is követhetik az online felületen”.A kötelező szervizek mellett a tulajdonosoknak más előírásokat is be kell tartaniuk, ha érvényesíteni szeretnék az autó garanciáját. A gyártók az „elhanyagolás” vagy a „gondatlanság” kategóriába sorolják például a nem megfelelő üzemanyagok használatát, az ebből fakadó meghibásodásokat pedig nem fedezi a garancia. A túl alacsony olajszint épp úgy súlyosan károsíthatja a motort, mint az adott gépkocsi-használati útmutatójában feltüntetett üzemanyagtípustól eltérő fajta használata. A rossz vagy nem megfelelőn – például túl sok bioetanollal – kevert benzin is a motor meghibásodásához vezethet.Fontos megemlíteni, hogy 2010. június 1-jétől az Európai Bizottság rendeletének értelmében az autógyártók nem tehetik a garanciát függővé attól, hogy az olajcserét és az egyéb karbantartási, javítási munkákat hivatalos márkaszervizek végezték-e. Ugyanakkor ez a szabály nem korlátozza a hivatalos márkaszervizeknek azt a jogát, hogy a garanciális javításokat csak ők végezhessék el, hiszen ezek költségét a gyártó állja.
Címkék: 

Irány Afrika! – Szalay Balázs és Bunkoczi László visszatérnek közös pályafutásuk kiindulópontjához

2013.11.20.
Kép: Besenyei Gergely, Szöveg: Horváth MiklósA színeiben már majdnem gyári Opeleket idéző Mokka 25 centivel lett rövidebb és ezzel nemcsak a karaktere változott meg szembetűnően, hanem a sivatagi versenyszakasz túlélési esélye is jelentősen javult. A műszaki módosításokról Szalay Balázs a következőket mondta: „A rövidítésre azért volt szükség, mert a dűnéken folyamatosan letörtük a lökhárítót, az eleje nekiment a homokdomboknak, a hátulja felakadt rájuk – ezen próbáltunk javítani. Ezzel együtt nyilván megváltozott a hűtő helyzete, és mindettől teljesen függetlenül új kormányművet kapott a Mokka, amitől azt reméljük, hogy sokkal jobb és stabilabb lesz. Erre azért volt szükség, mert a januári Dakaron a kormánymű miatt buktunk órákat.”Bunkoczi László elsőként láthatta az autó új festését és a következőket nyilatkozta: „Nagyon tetszik az új dizájn, jól állnak az autónak az Opel Sport pasztell-színei, olyan elegáns lett tőlük. Szép, visszafogott…” Szalay Balázs viszont egy másik oldalról közelítette meg a megújulást: „A gyári színeket viselve azt reméljük, jobban a sajátjuknak érzik majd a projektet, hiszen a nagy áttörést számunkra az hozhatná meg, ha az Opel gyári csapatának tekintene bennünket.”A csapat műhelyében zajlott rendezvényen többek között az Opel kereskedelmi igazgatója, Andy Dunstan is jelen volt. Bunkoczi szerint nagyon tetszett neki az új Mokka, hiszen Dunstan úr a Fronterás korszak óta kiemelt figyelemmel kíséri a páros pályafutását. A leleplezés viszont nem a megszokott módon történt, ugyanis formás hostessek helyett a Tankcsapda bandatagok segédkeztek, akikre szintén nagy megmérettetés vár az év végén. December 28-án (a rajt előtti napon) tartják nagy, évzáró koncertjüket a Debreceni Főnix-csarnokban. Lukács László, a zenekar frontembere a következőket mondta: „Az a helyzet, hogy én az összes technikai sportot kedvelem, ezen belül a sivatagi versenyzést egy kicsit még jobban is, hiszen az különösen extrém, a szó mindenféle értelmében. Azt hiszem, ha valaki az életében sportolt valamit, vagy bármilyen köze van a sebességhez – mint például nekem az ejtőernyőzés által – az felnéz mindazokra, akik ilyen kalandokra adják a fejüket, mint Szalay Balázs és csapata. A fiúk hatalmas kihívásokkal néznek szembe nap-nap után és zömmel le is győzik őket, s ez olyasvalami, ami megdobogtatja egy férfiember szívét. Most, hogy egy kis időt eltöltöttem a versenyautó közelében, meg is kérem Balázst, hogy vigyen el egy tesztkörre, de azt hiszem, a zenekar többi tagja is szívesen kipróbálná magát a jobb egyben.”  A verseny pontos neve Sonangol Africa Eco Race 2014. Az útvonalról még nincsenek publikus információk, de a háromszoros Dakar-győztes René Metge és csapata már szeptemberben kijelölte az kb 7000 km-es útvonalat. Az érintett országok – Marokkó, Mauritánia és Szenegál – kietlen tájain nem kérdés, hogy kihívás teljesíteni a távot, éppen ezért a versenyzők biztonságát a helyi kormány és hadsereg is garantálja. Balázsék immár 6 éve nem versenyeztek ezen az útvonalon és nagyon várják a rajthoz állás napját, hiszen a Szalay-Bunkoczi páros számára itt kezdődött minden.A raliautó egy V8-as, 6200 köbcentis GM gyári versenymotorral szerelt Opel Mokka. Teljesítménye (szűkítővel) 380 lóerő, legnagyobb nyomatéka 660 Nm, továbbá 7,4 másodperc alatt gyorsul fel százra és végsebessége 180 km/h – amit gyakran ki is használnak. Hosszúság/Szélesség/Magasság (mm): 4150/2000/1770, menetkész össztömege 2150 kg.

Csaknem 700 munkatársától válik meg a Jabil

2013.11.19.
A közlemény szerint a cégnek mint elektronikai bérgyártó vállalatnak, gyártását minden esetben a vevői megrendelések változásához kell igazítania. "A vállalat ezzel a szomorú, azonban kényszerű lépéssel a vevői igényekhez és megrendelésekhez igazítja alkalmazotti létszámát" - olvasható a dokumentumban.A tájékoztatóban a társaság kitér arra is, hogy a vállalat tiszaújvárosi gyárában minden érintett dolgozót személyesen tájékoztatnak. A munkavállalóktól végkielégítéssel, a hatályos törvényeknek és jogszabályoknak megfelelően válnak meg, emellett számos formában igyekeznek segíteni őket, hozzátéve, hogy a munkaügyi hivatal segítségével programot dolgoztak ki azzal a céllal, hogy a leépítésre kerülő dolgozók számára az elhelyezkedést elősegítsék.Magas színvonalú termékeket gyártanak az autóipar számára isA cég korábbi tájékoztatása szerint a Jabil magyarországi alkalmazottainak száma az idén márciusban megközelítette a 8 ezret, 2011-es árbevétele meghaladta a 348 milliárd forintot. A nyilvános cégadatok szerint a kft. mérleg szerinti eredménye 9,2 millió dollár volt a 2011. szeptember 1-től, 2012. augusztus 31-ig tartó üzleti évben, míg az azt megelőzőben 28,4 millió dollárt ért el. Az értékesítés nettó árbevétele 1,5 milliárd dollárt tett ki, az egy évvel korábbi 1,8 milliárd dollár után. Az átlagos statisztikai létszáma cégnél ebben az időszakban 6899 fő volt. Ezen időszakban 394 ezer dollárnyi állami támogatást kapott a cég, amiből 362 ezer volt kapacitásbővítő támogatás a gazdaságfejlesztési operatív programból. A Jabil Circuit Magyarország Kft. jelenleg három városban van jelen, Szombathely és Pécs szerviz és logisztikai szolgáltatást, míg a Borsod megyei Tiszaújváros gyártási tevékenységet végez.A Jabil Circuit Inc. 2000-ben Tiszaújvárosban, az ipari parkban építette fel az első magyarországi telephelyét, amely a világ vezető elektronikai vállalatainak nyújt EMS-szolgáltatást (szerződéses elektronikai gyártás). A Jabil Tiszaújvárosban magas technológiai színvonalú terméket gyárt az autóipar, telekommunikáció, távközlés, a számítástechnikai hálózati elemek, a szórakoztató elektronika, környezetbarát technológia, orvos elektronikai szegmensen belül. Meghatározó szerepet játszik az okostelefon gyártásban, több új termék európai piaci terjedését biztosítja. Korábbi tájékoztatás szerint az itt dolgozók száma mintegy 6000.Jabil: szomorú, de kényszerű lépésA Jobbik hétfőn felszólította a kormányt, hogy ha az amerikai Jabil Circuit elbocsátja munkavállalóit, követelje vissza a kifizetett munkahely-teremtési támogatást. Bertha Szilvia, a Jobbik országgyűlési képviselője az MTI-hez eljuttatott közleményében arra hívja fel a figyelmet, hogy majdnem hétszáz dolgozót bocsát el tiszaújvárosi üzeméből a Jabil Circuit, éppen annyit, amennyinek a felvételére 2011-ben 6 milliárd forintos munkahely-teremtési támogatást vett fel az államtól. Bertha Szilvia felháborítónak nevezte, hogy a tömeges létszámleépítést egy olyan vállalat hajtja végre, amellyel tavasszal kötött stratégiai megállapodást az állam. Az ellenzéki politikus szerint a Jabil Circuit akciója azt bizonyítja, hogy a kormány stratégiai megállapodásai semmilyen egzisztenciális védelmet nem biztosítanak a magyar munkavállalók számára.
Címkék: 

Megérkezett a MINI Cooper 2014-es modellje

2013.11.19.
- Megújult külső dizájn, a márkára jellemző formai nyelvezettel, arányokkal és karosszéria-felépítéssel; a karakteres formai stílusjegyek, mint például a hatszögletű hűtőrács, a fényszórók és a hátsó lámpák jellegzetes krómszegélye, az oldalsó irányjelző-egység, valamint a karosszéria körbefutó fekete szegélyének újszerű interpretációja, illetve környezete felületi kialakításai révén intenzívebb kihangsúlyozása; igényesen kidolgozott részletek emelik ki az új modell kiforrott karakterét; öt új külső szín, a tető kívánságra felár nélkül kontrasztárnyalatú fényezéssel.- Új tervezésű fényszórók, alapkivitelben nappali menetfénnyel; extrafelszerelésként LED-technikájú fényszórók a nappali menetfény gyűrűjével és integrált irányjelzővel, adaptív fényeloszlással és LED-technikájú ködfényszórókkal; opcióként szintén LED-technikájú hátsó lámpák, extraként LED-technikájú utastér- és narancsszínű hangulatvilágítás.Megújult külső dizájn- Az új MINI hosszúsága 98, szélessége 44, magassága 7 milliméterrel nőtt, emellett hosszabb tengelytáv (+ 28 milliméter) és szélesebb nyomtávok (elöl + 42, hátul + 34 milliméter) is jellemzik elődjéhez képest (eltérések a MINI Cooperhez viszonyítva); fokozott kényelem mind a négy üléshelyen; új üléskonstrukciók, elöl megnövelt állíthatósági tartománnyal, hátul hosszabb ülőpárnával (+ 23 milliméter); hátul nagyobb vállmagasságban mérhető szélesség, tágasabb lábtér és kényelmesebb be- illetve kiszállás; 51 literrel, 211 literesre növelt csomagtér; a hátsó üléstámla 60:40 arányban osztva lehajtható; extraként rakodóhely-csomag többféle pozícióban rögzíthető csomagtér-padlózattal- Új motorgeneráció a MINI TwinPower Turbo technikájával; három modellváltozat a piaci bevezetésre: MINI Cooper 100 kW/136 LE teljesítményű háromhengeres és MINI Cooper S 141 kilowattos (192 LE) négyhengeres benzinmotorral, valamint MINI Cooper D háromhengeres dízel erőforrással (85 kW/116 LE); alapkivitelben hatfokozatú manuális, extrafelszerelésként hatfokozatú automata illetve sport-automata, egyaránt új fejlesztésű sebességváltó; széles körű MINIMALISM gazdaságosságnövelő műszaki megoldások, köztük az Automatikus motorleállítás és -indítás (Auto Start Stop Function) rendszere automata sebességváltóval is, illetve az opcionális GREEN üzemmóddal; fokozott menetteljesítmények és mérsékelt üzemanyag-fogyasztás; a legjelentősebb gazdaságossági fejlődés az automata sebességváltóval szerelt MINI Cooper esetében: 2,6 másodperccel rövidebb 0-100 km/h gyorsulás, 27 százalékkal alacsonyabb átlagfogyasztás; MINI Cooper D a legalacsonyabb, 3,5 – 3,6 l/100 km üzemanyag-fogyasztással és 92 – 95 g/km széndioxid-kibocsátással (az EU-tesztcikluson felvett, a választott gumiabroncsmérettől függő értékek).- Még intenzívebben megélhető a MINI modellekre oly jellemző „gokart-érzés” a mérsékelt tömeg és fokozott merevség jellemezte, széles körűen átdolgozott futómű-technika révén; új, egy helyen ágyazott, nagyszilárdságú acél lengőkarhoz csatlakozó rugóstaggal és alumínium függőcsappal kialakított első felfüggesztés szintén nagyszilárdságú acél segédvázzal; új könnyűszerkezetes, többkaros hátsó felfüggesztések kis beépítési helyigényű geometriával; továbbfejlesztett elektromechanikus szervokormány immár szériakivitelben Servotronic funkcióval; szériafelszerelésként Dinamikus menetstabilizáló rendszer (Dynamic Stability Control; DSC), Dinamikus vonóerő-szabályzással (Dynamic Traction Control; DTC) és Elektronikus differenciálzár-hatású funkcióval (Electronic Differential Lock Control; EDLC), a MINI Cooper S esetében Performance Control rendszerrel; új rugóhangolás és lengéscsillapító-karakterisztika háromutas toronyágyazásokkal; első ízben rendelhető opcióként a MINI modellekhez a Dinamikus csillapítás-szabályzás (Dynamic Damper Control) rendszere; továbbfejlesztett, a fokozott menetteljesítményekre méretezett fékrendszer; alapkivitelben 15 illetve 16 col (MINI Cooper S) peremátmérőjű, extrafelszerelésként akár 18 colos könnyűfém keréktárcsák.Hátsó traktus- Az alapvető jármű-karakterisztika a MINI Driving Modes opciója segítségével a sebességváltókar tövében található forgatókapcsolóval változtatható; a MID alapbeállítás mellett a SPORT és a GREEN üzemmód is választható; az egyes üzemmódok a gázpedál és a kormányzás jelleggörbéjét, illetve megfelelő felszereltség mellett az automata sebességváltó kapcsolási sebességét és a Dinamikus csillapítás-szabályzás (Dynamic Damper Control) működését is befolyásolják; a GREEN móduszban automata sebességváltóval a hajtásláncot leválasztó „vitorlázó” üzemmód is lehetséges.- Új kijelző- és kezelési koncepció: a kormányoszlopra szerelt műszeregység sebesség- és fordulatszámmérővel, színes kijelző a jármű paramétereivel és üzemanyagszint-jelzővel; központi műszer új információkkal és számos funkció működéséről visszajelzést nyújtó, LED-gyűrűvel biztosított színes fényhatásokkal, már alapkivitelben négysoros TFT-kijelzővel illetve extrafelszerelésként nagyméretű, akár 8,8 col képátlójú színes monitorral; a navigációs, szórakoztató, telefon- és járműfunkciók kezelése a középkonzol MINI Controller gombjával, megfelelő visszajelzésekkel a fedélzeti monitoron; a kulcs behelyezése nélkül aktiválható motorindító és -leállító (Start-Stop) gomb a középkonzol kapcsolósávjának közepén; az elektromos ablakemelők kapcsolói az ajtókárpitokon; világításkapcsoló-panel a műszerfalon találhatók.- Mérsékelt tömegű és fokozott ütközésbiztonságú karosszériaszerkezet; biztonsági szériafelszereltség első és első oldallégzsákokkal, oldalsó függönylégzsákokkal, minden üléshelyen hárompontos automata biztonsági övvel (elöl előfeszítővel és erőhatárolóval), hátul ISOFIX gyerekülés-rögzítési pontokkal, gumiabroncs-nyomásellenőrző rendszerrel, valamint a gyalogosvédelem szolgálatában félaktív motorházfedél-rögzítéssel; bővített felszereltségük ellenére az új MINI csaknem minden változatát alacsonyabb saját tömeg jellemzi elődjénél illetve kategóriabeli vetélytársainál; fokozott akusztikai és lengéskényelem; modell-specifikusan továbbfejlesztett aerodinamikai tulajdonságok többek között az aktív szabályzású hűtőlevegő-nyílások, a jármű aljának burkolata és a C-oszlopok légterelő elemei révén; a legkedvezőbb légellenállási értékek a vetélytársak körében, 0,28-as légellenállási együttható (cw) (MINI Cooper, MINI Cooper D).Igényes belső és technika- Az új MINI innovatív vezetői segédrendszerek jelentősen bővített kínálatával érkezik: MINI Szélvédő-kijelző (MINI Head-Up Display), Driving Assistant kameraalapú aktív sebességszabályzással, a ráfutásos baleset és a gyalogosgázolás veszélyére figyelmeztető rendszer önműködő fékezési funkcióval, távfény-asszisztens (High Beam Assistant) és a közlekedési táblák felismerő funkciója, parkoló-asszisztens (Park Assistant), tolatókamera- A MINI Connected átdolgozott és további funkciókkal kiegészített In-Car infotainment-programja; segélyhívási (Emergency Call) és MINI Teleservices funkció a járműbe épített, saját SIM-kártyával; szolgáltatások egyedülállóan sokrétű kínálata és folyamatos bővítési lehetőség a járműbe okostelefon segítségével telepíthető alkalmazások révén; még élvezetesebb vezetés olyan jellegzetes MINI-funkciókkal, mint a Mission Control, a Dynamic Music, a Driving Excitement és a MINIMALISM Analyser; új MINI Connected XL Journey Mate valós idejű közlekedési információkkal (Real Time Traffic Information); az online-kapcsolat segítségével közösségi oldalak, mint a Facebook, a Twitter és a foursquare illetve a Glympse használata, az RSS Newsfeeds vételi lehetősége, illetve olyan szórakoztatási ajánlatok, mint az AUPEO!, a Stitcher, a Deezer, az Audible, a Napster/Rhapsody és a TuneIn.- Széles körű szériafelszereltség és igényes extrák a kényelem, a prémium karakter és az egyéni stílus szolgálatában; többek között esőérzékelő, Parkolássegítő távolságellenőrző rendszer (Park Distance Control), komfortkulcs, elektromos mozgatású üvegtető, tetősínek, elektromosan állítható és fűthető külső visszapillantó tükrök, önműködően sötétedő belső és külső visszapillantó tükrök, ülésfűtés, kétzónás automatikus légkondicionáló berendezés, John Cooper Works dizájn szerinti hátsó légterelő; a tető és a külső tükörházak dekorációi, motorházfedél-csíkok, üléskárpitok, belső felületek és Colour Line összeállítások széles palettája; MINI navigációs rendszer, MINI Radio Visual Boost, harman kardon HiFi audio-rendszer.GenerációkMotorváltozatok, MINI Cooper SNégyhengeres benzinmotor a MINI TwinPower Turbo technikájával (turbófeltöltés, közvetlen benzinbefecskendezés, változó szelepvezérlés és vezérműtengely-állítás)Összlökettérfogat:                         1998 cm3Max. teljesítmény:                         141 kW/192 LE / 4700 – 6000 min-1Max. forgatónyomaték:                 280 Nm / 1250 – 4750 min-1(Overboost funkcióval: 300 Nm)Gyorsulás (0–100 km/h):             6,8 másodperc (automatával: 6,7 másodperc)Max. sebesség:                            235 km/h (automata sebességváltóval: 233 km/h)üzemanyag-fogyasztás*:             5,7 – 5,8 l/100 km (5,2 – 5,4 l/100 km)Széndioxid-kibocsátás*:              133 – 136 g/km (122 – 125 g/km)MINI CooperHáromhengeres benzinmotor a MINI TwinPower Turbo technikájával (turbófeltöltés, közvetlen benzinbefecskendezés, változó szelepvezérlés és vezérműtengely-állítás)Összlökettérfogat:                        1499 cm3Max. teljesítmény:                        100 kW/136 LE / 4500 – 6000 min-1Max. forgatónyomaték:                220 Nm / 1250 – 4750 min-1(Overboost funkcióval: 230 Nm)Gyorsulás (0–100 km/h):             7,9 másodperc(automata sebességváltóval: 7,8 másodperc)Max. sebesség:                            210 km/h (automata sebességváltóval: 210 km/h)üzemanyag-fogyasztás*:             4,5 – 4,6 l/100 km (4,7 – 4,8 l/100 km)Széndioxid-kibocsátás*:              105 – 107 g/km (109 – 112 g/km)MINI Cooper DHáromhengeres dízelmotor a MINI TwinPower Turbo technikájával (változó turbinageometriájú turbófeltöltés, common-rail közvetlen befecskendezés, max. befecskendezési nyomás: 2000 bar)Összlökettérfogat:                       1496 cm3Max. teljesítmény:                        85 kW/116 LE / 4000 min-1Max. forgatónyomaték:               270 Nm / 1750 min-1Gyorsulás (0–100 km/h):           9,2 másodperc (automatával: 9,2 másodperc)Max. sebesség:                           205 km/h (automata sebességváltóval: 204 km/h)üzemanyag-fogyasztás*:             3,5 – 3,6 l/100 km (3,7 – 3,8 l/100 km)Széndioxid-kibocsátás*:              92 – 95 g/km (98 – 99 g/km)* Az EU-tesztcikluson felvett, a választott gumiabroncsmérettől függő értékek
Címkék: 

Klímavizsgáló padot helyeztek üzembe az Audi Hungariánál

2013.11.19.
– A por- és klímavizsgáló pad alkalmazásával új technikával gazdagodott műszaki fejlesztésünk. A munkatársak elkötelezettsége és újító szellemisége „A haladás technikáját“ és ezzel az egész vállalat sikerét szolgálja – mondta Thomas Faustmann, az Audi Hungaria ügyvezető igazgatója.Az új vizsgálópaddal extrém időjárási  körülmények szimulálhatóak a trópusi hőségtől egészen a sarkköri hidegig. Emellett olyan hőmérsékleti viszonyok hatásai  is utánozhatók, mint például a monszun eső szennyezett, poros levegővel. Ezáltal a motorok különböző  időjárási körülményekre optimálhatóak, például az indiai, a kínai és az orosz piacokra. Így felmérhetőek a különböző országok helyi adottságainak hatásai, például az alacsony oktánszám és a magas kéntartalmú szennyezett dízel üzemanyagok. –  A vizsgálópadokkal minden teljesítményű motor tesztelését el tudjuk végezni, a négytől a tizenkét hengeresig – magyarázta Dr. Wolfgang Demmelbauer-Ebner, az Audi Hungaria motorfejlesztés területének vezetője.A vizsgálópad nem csak Győrt szolgálja kiTovábbi stratégiai előnyt jelent az intenzív együttműködés az ingolstadti és neckarsulmi Audi telephelyekkel illetve a Volkswagen Konszern székhelyével, Wolfsburggal. Az Audi Hungaria ezen gyártó telephelyek számára is végez széleskörű analíziseket. A különböző programok – például autópálya, a Stop & Go forgalom, vagy egy versenypálya fékpadi szimulációja  – gyakran több hétig tartanak. Ezek hatékony és kompetens ledolgozására nagy hangsúlyt fektetnek a győri fejlesztőmérnökök.A motorfejlesztés Győrben 2001-ben kezdődött meg. Meghatározó feladatai közé tartoznak a gyártáshoz kapcsolódó fejlesztési tevékenységek, mint a sorozatgyártás és az új termékek felfutásának támogatása. Emellett a terület 170 mérnöke és munkatársa intenzíven foglalkozik különböző fejlesztési projektekkel, például a súrlódási teljesítmény vizsgálatával, akusztikai elemzésekkel és motorvariánsok fejlesztésével. A Motorfejlesztő Központban 12 modern vizsgálópad található, műhelyében a legkorszerűbb technológiákat alkalmazzák.
Címkék: 

Takata: 1000 magyar munkahely, a HITA tevékenységének köszönhetően

2013.11.19.
Az elmúlt öt év legnagyobb, új befektető általi zöldmezős beruházását jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök és Stefan Stocker, a japán székhelyű Takata járműipari beszállító vállalat elnöke pénteken a Parlamentben. A Miskolcon felépülő légzsák- és autóbiztonsági rendszereket gyártó üzemben foglalkoztatottak száma 2017-re eléri az ezer főt, a gigaberuházás létrejöttét a Nemzeti Külgazdasági Hivatal, a HITA koordinálta.Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára a beruházásról elmondta: a projekt létrejöttét az első pillanattól kezdve a HITA felügyelte és munkájával segítette. A versenyképes közigazgatás mintapéldája ez a beruházás. – A TAKATA már a kezdetektől teljes bizalmat szavazott a Nemzeti Külgazdasági Hivatalnak, és valamennyi partnernek, akiket a HITA ajánlott. Bebizonyosodott tehát, hogy a magyar szakértelemre már az előkészítés folyamatában is számíthatnak a befektetők – nyilatkozta Szijjártó Péter.A Takata Corporation a világ egyik vezető légzsákrendszer-beszállítójaIlyen nagy volumenű beruházások esetén egyedülálló, hogy a projekt teljes időtartama alatt, egészen a döntésig, a befektető egyedüli magyarországi tanácsadója a HITA, amely lehetséges telephelyek kiajánlásával, makro- és makrogazdasági információs anyagokkal, potenciális magyar beszállítók felkutatásával és a támogatási csomag kidolgozásával támogatta a döntéshozókat. A japán vállalati kultúrától szokatlan módon, sem a Big 4 tanácsadó cégek valamelyike, sem a JETRO (Japán Magyar Kereskedelmi Kamara), nem vett részt a folyamatban.Az autóipar mára kiemelt jelentőségű szektor lett Magyarországon, olyan nagynevű beruházóknak köszönhetően, mint az Audi, a Bridgestone, a Hankook, a Mercedes-Benz, az Opel, a Suzuki és a Takata. Az autóipar több mint 100 ezer fő számára biztosít munkahelyet, 15 milliárd eurónyi terméket állít elő éves szinten, és a magyar export közel egynegyedét adja.Háttér:A Takata Corporation a világ egyik vezető, autóipari biztonsági rendszereket (köztük kormánykerekeket, légzsákrendszereket, biztonsági öveket, elektronikát, érzékelőket, belső berendezéseket, biztonsági gyermeküléseket) gyártó cége, illetve beszállítója a világ valamennyi jelentős autógyártójának. A tokiói központú cég jelenleg több mint 36 100 alkalmazottat foglalkoztat, és 55 gyárral rendelkezik a világ 20 országában. A cég ügyfelei között található az Audi, a BMW és a Daimler is. Az Automobil Produktion 2013 TOP 100 kiadvány ranglistája alapján a Takata az 50. legnagyobb autóipari beszállító a világon.
Címkék: 

A téli a szélvédőkárok fő szezonja

2013.11.19.
Az éjszakai fagyok megjelenésével hamarosan ismét felgyorsul közútjainkon a kátyúképződés, ami nem csupán az abroncs és a futómű, hanem a szélvédő számára is fokozott veszélyhelyzetet eredményez: a téli időszakban jelentősen megnő a kátyúkból kiváló aszfaltdarabok által okozott szélvédősérülések száma.A szervizekből származó adatok szerint a kavicsfelverődések okozta sérülések 70 százalékát szélvédőcserével orvosolják, és csupán az esetek 30 százalékában kerül sor a jóval kevesebb költséggel járó javításra. Bár az esetek 70 százalékában a szélvédő javítható volna, gyakran a javítási technológia birtokában nem lévő szervizek beszélik rá az ügyfeleket a költséges és a szélvédő gyári rögzítésének megbontásával járó cserére. Ami nem csupán anyagi, de környezetvédelmi szempontból sem lényegtelen különbség: míg 40 javítás hulladéka a tenyerükben is elfér, addig 40 szélvédőcsere hulladéka egy teherautó billencsét is megtölti.Minél hamarabb javítják, annál kisebb a kárFőként a téli időszakban fontos a sérülés mielőbbi kezelése. Ilyenkor ugyanis a hőmérsékletkülönbség által keltett anyagfeszültség az esetek zömében a sérülésnél a szélvédő berepedését okozhatja. Különösen a szélvédő alsó részében, a fűtési zónához közel keletkezett repedések jelentenek fokozott veszélyt. Egy a Belron által közölt teszt során -5°C alatt a sérülések 70, míg -10°C alatt 81 százaléka repedt meg azon a részen, ahol a meleg levegőt a szélvédőre fújta az autó klímaberendezése.A szélvédőkár egyre gyakoribb jelenség, ami a kedvezőtlen útviszonyok mellett többek között annak is köszönhető, hogy a technológia fejlődésével 10 év alatt átlagosan mintegy 10 százalékkal vékonyodnak az autóüvegek, miközben az elmúlt két évtized során a formatervezési tendenciák miatt az autók üvegfelülete átlagosan 20 százalékkal növekedett. Az üvegfelület növekedésével párhuzamosan pedig nőtt annak terhelése is: ma a karosszéria merevségének 30 százalékát a szélvédő biztosítja. Így aztán nem meglepő, hogy repedés az oka az összes szélvédőcsere 59 százalékának, és csupán 41 százalékban a kavicsfelverődés okozta sérülés a probléma forrása.Nem csupán a későbbi nagyobb javítási költség elkerülése miatt kell a szélvédő megfelelő állapotára fokozottan ügyelni, hanem alapvető biztonságunk érdekében is hiszen a sérült, vagy nem megfelelően beragasztott szélvédő akár katasztrófához is vezethet egy esetleges baleset kapcsán.– A kőfelverődés által okozott szélvédőkárok rendezése is igen bonyolult a kötelező biztosításra, mivel a károkozás általában nehezen bizonyítható – hívja fel a figyelmet Csikós Dániel, a Genertel vezérigazgatója. "A legjobb védelem ilyen esetekben a casco biztosítás. Célszerű a cseréhez vagy javításhoz olyan szolgáltatót választani, amely a biztosítóval olyan szerződést kötött, melynek értelmében az ügyfélnek az ilyenkor szokásos 10 vagy 20 százalékos önrészt sem kell kifizetnie, és a kár a bónuszbesorolást sem változtatja.”
Címkék: 

Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) októberi jelentése

2013.11.19.
Szerző: Horváth MiklósAz október havi újautó eladásokkal 4,7 százalékos növekedést rögzített az ACEA, az előző év hasonló időszakához képest. Az aktuális 1 004 935 darabos értékesítési volumen ellenére – a 2003 óta rögzített adatok szerint – ez a második legrosszabb októberi eredmény. Ez azért is meglepő, mert a főbb piacok közül csak Olaszország esetében érhető tetten egy jelentős visszaesés (-5,6 százalék), Spanyolországban (+34,4 százalék) kiemelkedő, Franciaország (+2,6 százalék) és Németország (+2,3 százalék) esetében viszont mérsékelt növekedést értek el, és régióvezető pozíciójuk is változatlan maradt.Az első tíz hónap mérlege szerint a 10 006 807 darab újautó eladásával 3,1 százalékos visszaesést rögzített a hivatal. A főbb Uniós piacok eredményei január-október viszonylatban jelentős eltéréseket produkáltak: Olaszországban 8 százalékos a visszaesés, Franciaországban 7,4, Németországban pedig 5,2 százalékkal kevesebb újautó talált gazdára az elmúlt év hasonló időszakához képest. Ezzel szemben az Egyesült Királyság területén 10,2 százalékkal Spanyolországban pedig 1,1 százalékkal többet adtak el idén, mint az előző év megegyező periódusában.Az euróövezetben a legnagyobb növekedést Szlovákia érte el. A 6599 darabos októberi eladásaival 37,6 százalékkal több járművet értékesítettek 2012 októberéhez képest. Az országok rangsorában a második helyet Hollandia szerezte meg: 36 784 darab jármű eladásával 37,4 százalékos bővülést jegyez októberi statisztikájuk. A harmadik legjobban teljesítő ország Spanyolország, ahol 60 301 darab újautó értékesítésével 34,4 százalékkal jobbak, mint tavaly októberben. A negyedik hellyel Magyarország büszkélkedhet: 5125 darab újautó eladásunkkal 26,7 százalékos a növekedésünk és minket követ Szlovénia, aki 4600 darabos eladásával 23,1 százalékos javulást teljesített.Októberben a VW csoport modelljei voltak a legkeresettebbek, a 258 067 darab konszernhez tartozó termék eladásával 25,7 százalékos piaci részesedést értek el. Értékesítési darabszám alapján a PSA konszern a második helyen található (117 070 darab), bár 11,6 százalékos piaci részesedése 7 tizeddel rosszabb a tavaly októberihez képest. A harmadik a Renault-csoport, 97 174 darab jármű eladásával 14,8 százalékkal jobban teljesített, mint tavaly októberben. Negyedik a Ford: 73 641 darab újautó eladással 0,8 százalékos növekedést produkáltak, ettől nem sokkal kevesebb - 73 249 darab autó eladással - a GM található az ötödik helyen. Figyelemre méltó továbbá, hogy a Mazda 59 százalékkal, a Suzuki pedig 14,2 százalékkal több autót értékesített Európában idén októberben, vélhetően új modelljeik bevezetésének köszönhetően.

Számos újdonság a Scania Streamline vontatóiban

2013.11.18.
Szerző: Alföldy MiklósSzerencsére nem csupán egy sima ráncfelvarrásról van szó az új járművek esetében. Számos olyan újdonság fedezhető fel, amelyek egyrészt a környezetvédelem és a jobb fogyasztás ügyét, másrészt a gépkocsivezető kényelmét szolgálják, amelyek olykor még találkoznak is egymással.A legszembetűnőbb változást a fülke jelenti, amelynek a légellenállását csökkentették valamint jobb, hatékonyabb első fényszórók és ledes hátsó lámpák kerültek a járműre. A motorsátor alatt lapulnak azonban az új motorok. Itt a V8-as, 16 literes Euro6-os SCR-EGR technológiával, egyelőre 520 és 580 lóerővel, és a kisebb, hathengeres, 13 literes soros motorok második Euro6-os generációja is megérkezett. Az SCR-EGR kombinált technológiával 450 és 490 lóerővel rendelhetőek. Meglepetést jelentett és a rövid próbaút alatt rendkívül meggyőzően produkált a szintén Euro6-os, 410 lóerős 13 literes, amely azonban csak SCR technológiával éri el a legszigorúbb környezetvédelmi normákat, fix turbóval. Ez az egyszerű, az EGR-es motoroknál 40 kilogrammal könnyebb aggregát népszerű lehet még a nemzetköziben futók körében is, a gyár 35 tonna összgördülő tömegig ajánlja. A kisebb, 9 literes, öthengeres motorok, amelyek főleg autóbuszokban teljesítenek szolgálatot szintén tudják már a decembertől bevezetendő normákat.A gépkocsivezetők örömére megújult a vezetőülés is. Több módon állítható, fűthető és hűthető és rendkívül kényelmesnek tűnik. Megújult a kommunikációs berendezés is, új integrált navigációs-Hi-Fi berendezés teszi könnyebbé a munkát, amelyhez már zenelejátszó és pen-drive is csatlakoztatható.Nem kérdés, hogy az új motorokhoz új sebességváltó-program is dukál. Az eddig is kiváló Opticruise automatizált váltó új programot kapott. A vezető választhat, szintén a váltásra használt jobb oldali bajuszkapcsoló segítségével, hogy ECO-takarékos, Normál, vagy erőltetett üzemhez a POWER funkciót használja-e. Speciális felhasználású járművekhez terep-üzemmód is választható.Az alváz környékén is sok minden változott. Új megerősített hátsó híd is rendelhető a Streamlineokhoz. Áttervezték az AdBlue tartályokat is, amelyek amellett, hogy nagyobb térfogatúak lettek, kevesebb helyet vesznek el az üzemanyagtanktól.Új szoftvert kapott a Magyarországon még nem ismert Scania Active Prediction rendszer is, amely a sebességtartó automatika kiegészítő berendezése. (Idén ősztől már ez a program is működik Magyarországon – A Szerk.) Ez az eszköz a GPS koordináták alapján az út magassági változásait is figyeli, tudja mikor következik emelkedő vagy lejtő, és ehhez mérten határozza meg a beállított értékhez igazítva a jármű sebességét úgy, hogy az a legkevesebb üzemanyag felhasználásával haladjon.Megújult a jármű elektromos ellátását biztosító kettős akkumulátor egység is. Ebben két különböző felépítésű energiatároló kapott helyet. Az egyik a jármű indításáért felel, jobban viselve a hirtelen igénybevételt, a másik egység pedig az állandó áramellátást biztosítja, ez a kisebb, de folyamatos terhelésre optimalizált.Számos újdonság jelent meg tehát a Scania Streamline G és R vontatóiban. A cél az volt, csökkenjenek az üzemeltetési költségek. Az új Euro6-os Streamlineok a gyár ígérete szerint, a megfelelő kiegészítő berendezések használata mellett 8 százalékkal kevesebb üzemanyaggal futnak, mint 5-ös elődjeik.Az OptiCruise vezérlője az új funkciókkalNéhány járművet rövidebb próbaúton ki is próbálhattak a sajtó képviselői. Az első benyomások pozitívak. Az új motorok csendesebbek elődjeiknél, az elektronikai rendszerek is jól használhatóak, az új ülés, ahogyan már említettem szintén előrelépést jelent. A legerősebb V8-as kiválóan teljesített a változatos svéd terepviszonyok között, azonban az igazi meglepetést a kis 410 lóerős SCR-es hathengeres jelentette. Rugalmas, kis fogyasztású és rendkívül egyszerű felépítésű motor ez, amelynek várható fenntartási költségei is alacsonyan tarthatóak, beszerzési ára is kedvezőbb a nagyobb teljesítményű, de bonyolultabb EGR-SCR motorokénál.Az új navigáció és Hi-FiMég nem dőlt el, ki nyeri az EURO6-os versenyt, de az bizonyos, hogy az időben elkezdett fejlesztési munka eredményeként, hiszen EURO6-os motorokat már a tavalyi év elején is kipróbálhattunk, a Scania jó helyen áll.Streamline 1991 és 2013A cikk az AutóKözlekedés 2013/6. számában jelent meg  
Címkék: 

Hat motorral, hét modellváltozattal megérkezett az új BMW X5

2013.11.18.
Karakteres, elődjéhez képest jelentősen továbbfejlesztett karosszériadizájn; erőteljes orrkialakítás egészen a „BMW-vesékig” nyúló, kettős körfényszóró-egységekkel; elegánsan megnyújtott vonalvezetés; markáns formai motívumok az atletikusan kiformált kerékjáratok környezetében; hátul vízszintes orientáltságú vonalvezetés és feszes hatású felületek; a formai nyelvezetbe harmonikusan illeszkedő, az aerodinamikai tulajdonságokat javító elemek, köztük az Air Curtain, az Air Breather és a hátsó ablakok Aeroblade megoldásaival.Új egyéni kialakítási lehetőségek: Design Pure Experience és Design Pure Excellence, illetve az M-sportcsomag választéka; minden külső és belső felszereltség kombinálható egymással.Megnövelt térkínálat, kedvezőbb áttekinthetőség és luxushangulat az utastérben; megemelt üléspozíció; mélyre helyezett műszerfal, vízszintes irányultságú, az ajtókárpitokon folytatódó vonalvezetéssel és további díszítőelemekkel; még magasabb fokú variálhatóság a 40:20:40 arányban osztott és lehajtható hátsó üléstámla révén; a csomagtér térfogata 650-1870 liter; már alapkivitelben automatikus mozgatású csomagtér-ajtó; első ízben vezérelhető a csomagtér-ajtó nyitása és zárása távirányítással és a vezetőülésből is; extrafelszerelésként komfortülések hátul; opcióként harmadik üléssor.A BMW X5 xDrive50i, a BMW X5 xDrive30d és a BMW M Performance X5 M50d mellett már rendelhetők a BMW X5 xDrive40d, a BMW X5 xDrive35i, a BMW X5 xDrive25d, valamint a mindössze 149 g/km széndioxid-kibocsátású BMW X5 sDrive25d modellváltozatok is. A harmadik generációs X5 így a BMW TwinPower Turbo technológiával szerelt négyhengeres dízelmotorral és hátsókerék-meghajtással is elérhető lesz, a modell történetében először.A BMW X5 xDrive35i 225 kW/306 lóerő teljesítményű sorhatos benzinmotorja és a BMW X5 xDrive40d 230 kW/313 lóerő teljesítményű hathengeres dízelmotorja szintén újdonság az X5 motorházteteje alatt.Az üzemanyag-fogyasztás és a károsanyag-kibocsátás következetes mérséklése a tömegcsökkentés, a légáramlások optimális alakítása, a továbbfejlesztett motorok és a már alapkivitelben kínált, különösen magas hatásfokú, nyolcfokozatú automata sebességváltó, valamint a BMW EfficientDynamics további műszaki megoldásainak alkalmazásával; az Automatikus Motorleállítás és -indítás rendszere (Automatic Start Stop Function), „ECO PRO” üzemmód „vitorlázó” és előrelátó asszisztens-funkcióval (Proactive Driving Assistant); minden modellváltozat már most EU6 emissziós besorolással.Szériafelszerelésként „élménykapcsoló” (Driving Experience Control); Comfort, Dynamic és Professional adaptív futómű-csomagok illetve Adaptív M-futómű a sportos irányíthatósági tulajdonságok illetve a menetkényelem célzott fejlesztése szolgálatában; minden modellváltozatban elektromechanikus szervokormány; extrafelszerelésként Aktív kormányzás (Active Steering).Már alapkivitelben BMW xDrive összkerékhajtás (kivéve BMW X5 sDrive25d), a Dynamic és Professional adaptív futómű-csomagok részeként a Dinamikus teljesítmény-szabályzás (Dynamic Performance Control) rendszerével; bemutatkozik az xDrive állapotkijelző.További fejlesztések a BMW ConnectedDrive kínálatában: Szélvédő-kijelző (Head-Up-Display) teljes színspektrummal és új tartalmakkal; a BMW személy- és állatfelismeréssel működő illetve a Dynamic Light Spot funkcióval kiegészített Éjjellátó rendszere (BMW Night Vision); Sávváltáskor figyelmeztető rendszer; Sebességhatár-kijelzés; új BMW Parkoló-asszisztens hossz- és keresztirányú vezetőfunkcióval*; Surround View funkció 360 fokos képmegjelenítéssel; Driving Assistant rendszer Sávelhagyásra figyelmeztető funkcióval illetve a ráfutásos baleset és gyalogosgázolás veszélyére figyelmeztető, önálló fékezéssel működő funkcióval; Driving Assistant Plus rendszer akár a megállásig fékező araszoló (Stop & Go) funkcióval kiegészített Aktív sebességszabályzással (Active Cruise Control); Autópálya-torlódás asszisztens (Traffic Jam Assistant) a sebesség és a bekormányzási szög a vezető beavatkozása nélküli, aktív szabályzásával.Korszerű extrafelszerelések: szabadon álló, akár 10,25 col képátlójú Központi kijelző (Control Display) a szériafelszeltséghez tartozó iDrive kezelési rendszerhez; Touch Controller érintés-érzékeny felülettel, a navigációs rendszerrel együtt; igényes anyagválasztás; még több rakodóhely; Bang & Olufsen High End Surround Sound System; Komfortülések hátul; új Hátsó szórakoztató rendszer (Rear-seat Entertainment System) opcióként két monitorral. 
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója