2020.10.14.

Érdekes helyszínen, a repülőmúzeumban sorakoztak fel a gyönyörűen helyreállított buszok, melyektől elkerítve ritka darab vár feltámadásra.

2020.10.10.

Több mint félévszázadon át gyártották szinte azonos formában, jövőre megújul a Bodegás, talán.

 

2020.10.09.

Első Forma 1-es Nagydíját törölte a Covid, de Vietnam nem adja fel és tovább harcol az autófronton.

2020.10.07.

A Peugeot 1934-ben forradalmasította, 2000-ben sokak számára pedig elérhetővé tette a kabriózás műfaját, a kettő között pedig szebbnél szebb nyitható tetős modellekkel örvendeztette meg a piacot. Most ezeket tekintjük át.

2020.10.04.

Percek alatt szerzett jogsit és autójához különleges rendszámot kapott otthon és külföldön.

2020.10.02.

- Ikarus autóbuszok mutatkoznak be a hétvégén az Aeroparkban, az érdeklődők mintegy 40 buszt, köztük oldtimer járműveket is láthatnak a Ferihegyi Repülőmúzeumban; a kiállítás mellett élménybuszozást is szerveznek az Aeropark és az 1-es Terminál között - közölték a szervezők az MTI-vel. 

2020.10.02.

Kevesen tudják hogy a Peugeot, korát megelőzve, már fél évszázada is kínált szabadidő járműveket. Ismerkedjen meg az idén 210 éves márka múltjával, a Peugeot SUV-k történetével!

2020.09.23.

- A budapesti hajózás kétszáz évére emlékezik a Közlekedési Múzeum, a Vigadó tér közelében álló Kossuth Múzeumhajón szerdán megnyílt kiállítás a főváros és a hajós közlekedés kapcsolatának történetét követi végig az első próbálkozásoktól napjainkig - közölte a Közlekedési Múzeum szerdán az MTI-...

2020.09.19.

Miközben Rolls-Royce-okat és Trabantokat is elektromos hajtásúra építenek át, vannak megszállottak, akik ennél is merészebb projektekbe vágnak.

2020.09.14.

Az észak-írországi versenyző az 1964-es Monte Carlo Ralin elért eredményével egy csapásra az Egyesült Királyság leghíresebb raliversenyzőjévé vált, aki a klasszikus Minit is vérbeli motorsport-ikonná emelte. A márkára jellemző vezetési élmény még 87 évesen is hatalmába keríti a legendás pilótát...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje a mai napon Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..
2024.03.27
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési....
2024.03.27
A cikk a „bogárhátú korszakot” összeveti az autó fejlődésének kezdeti időszakával.  Elemzi a....