Már Kínában is tiltják az áron aluli autó értékesítést

2026.02.24.
Épp, amikor a vásárlók a 2026-os hivatali és gyártó kedvezményekre várnak, akkor jelent be szigorítást a kínai állam a saját autópiacán, amin egyre nagyobb befolyásra szeretne szert tenni. Úgy döntött az Állami Adminisztráció, hogy többé nem lehet a gyártási költségnél olcsóbban értékesíteni autókat Kínában, alsó ársapkát vezetnek be. Arról azonban egyelőre nincs információ, hogy milyen következményekkel jár, ha valaki ezt nem tartja be. Mindezt azután, hogy januárban 19,5%-ot esett az újautó piac az előző évhez viszonyítva, és soha nem látott mértékű csökkenés volt tapasztalható 2025 decembere és 2026 januárja között. Szakértők szerint 3%-kal csökkenhet a kínai autópiac 2026-ban, amit a gyártók export tevékenységgel próbálhatnak meg pótolni. A BYD például már most bejelentette, hogy 1,3 millió elektromos és plug-in hybrid autót szeretne idén exportálni, az előző évi 1,05 millióhoz képest. Egyébként nem ez az egyetlen intézkedése a kínai államnak, amivel erősen beavatkozik autó piacába, miközben egyre erősödik a gazdasági háború körülöttük. Például a ráhatásuknak köszönhetően már nem 300 nap alatt fizetik ki a gyártók a beszállítókat, hanem sikerült 60 napra lecsökkenteni ezt az időt. A South China Morning Post szerint azért tartottak ennyire hosszú kifizetési időt a gyártók eddig, hogy készpénz tartalékaikkal felgyorsíthassák a kutatás és fejlesztés tevékenységeket. Így viszont nehezebb lesz a mostani árversenyt tartania a gyártóknak. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

BMW: hiba lenne Kína figyelmen kívül hagyása

2026.02.24.
Nem csillapodnak a kedélyek az Európai Unió és Kína közötti gazdasági feszültségben, amit az átalakuló piaci trendek vezérelnek. Szóval a napokban Kínába utazik Friedrich Merz német kancellár, abban a reményben, hogy stratégiai együttműködésekkel a zsákban tér haza. Erre az utazásra egy üzleti delegáció is vele tart, többek között Oliver Zipse-vel, a BMW vezérigazgatójával a fedélzeten, aki elmondta: Kína világvezető autópiacát figyelmen kívül hagyni súlyos hiba lenne, és saját gazdasági versenyképességét ásná vele alá Németország. „Az összetett globális kihívásokat csak együttműködéssel lehet megoldani” – mondta Zipse a Reutersnek. „Kínai útjával a pénzügyminiszter erős üzenetet küld a párbeszéd és az együttműködés mellett. Azok, akik bezárkóznak Kína hatalmas piaca és innovációs potenciálja előtt, nagyszerű lehetőségeket mulasztanak el a globális növekedés és a gazdasági siker terén.” Mindezt azok után a hírek után mondta a BMW vezérigazgatója, amik arról tárgyalnak, hogy a legfontosabb német gyártók eladásai panganak Kínában. Egyre több kínai vásárló dönt hazai termék vásárlása mellett, mivel a nagy múltú gyártók nem tudták felvenni a versenyt villanyhajtás, szoftver és önvezetés fejlesztés terén. Egyébként nem Németország az egyetlen, amelyik újra partnerség reményében nyitna Kína felé. Múlt hónapban a brit miniszterelnök is ellátogatott Kínába, hogy újra elmélyítsék a kapcsolatokat Trump globális gazdasági háborúja közepette. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A FIAT bemutatja az új Topolinót

2026.02.24.
„A megújult modell olaszországi értékesítése a Valentin-nap előtt, február 13. pénteken vette kezdetét – tökéletes időzítés egy olyan modell esetében, amely az olasz mikromobilitást egy ellenállhatatlan árnyalattal azonosítja: egy olyan színnel, amely minden egyes beszálláskor elvarázsol szépségével, egyszerűségével és vidámságával.” – írta a márka. A FIAT mindig is a Színek Autógyártójaként azonosította magát, és az új Corallo árnyalat olyan meleg, optimista, napfénytől átitatott tónussal ünnepli ezt a személyiségjegyet, amely maga a megtestesült Olaszország. A FIAT szín-stratégiával összhangban a Corallo árnyalat friss, érzelmekben gazdag dimenzióval gazdagítja a Topolino kínálatát. Energiával és örömmel teli, új kifejezési mód, amely még ragyogóbbá teszi a várost. A közkedvelt Verde Vita mellé újonnan felsorakozó, friss Corallo árnyalattal kibővül a Topolino modellválasztéka: egy modell, immár kétféle színben, két markáns, önálló, életvidám személyiséggel. A Topolino az eddigieknél is ösztönösebben kezelhető, köszönhetően annak a vadonatúj digitális műszeregységnek, amely a korábbi 3,5 helyett 5,7 colos képátlóval bír; a panel teljes mérete 8,3". A Topolino új digitális műszeregysége leegyszerűsített grafikákat, és ebből adódóan jobb leolvashatóságot, valamint barátságosabb vizuális nyelvet alkalmaz. A Fiat Topolino tavaly megszilárdította ellenállhatatlan vonzerejét: elismerésre méltó 20 százalékos piaci részesedéssel az európai mopedautó-szegmens első számú képviselőjeként zárta a 2025-ös évet. A modell magától értetődő könnyedséggel tölti be ezt a vezető szerepet: kivételesen kompakt méretű, tisztán elektromos üzemű, lételeme az egyszerű vezethetőség, a könnyed parkolás, a kedvező üzemben tartási költségek és az utcákat vidámsággal megtöltő, mosolyt fakasztó formanyelv. Mindössze 2,53 méteres hosszúságának és kiemelkedően jó manőverezhetőségének köszönhetően a Topolino tökéletesen alkalmazkodik a város ritmusához. Legnagyobb sebessége 45 km/óra, 5,4 kWh kapacitású akkumulátora pedig akár 75 kilométeres hatótávolságot tesz lehetővé: a Topolino tökéletesen igazodik a mindennapokhoz, egyszerűen tölthető otthon, és megkötések nélkül közlekedhet a korlátozott behajtású övezetekben (országonként eltérő lehet), valamint a történelmi városközpontokban. A Topolino belül váratlanul tágas: a lépcsőzetesen eltolva beépített ülések és a nagy üvegfelületek olyan világos, szellős teret eredményeznek, amely hívogató, otthonos, nyitott és élvezetes.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Gyorshajtási matek: mekkora büntetést ért a 166 km/h-s tempó?

2026.02.24.
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 926-an lépték át. A szabálytalankodóknak legalább 50 ezer forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, a kiszabható büntetés összege pedig akár 468 ezer forint is lehet – írta a police.hu. Kereken 100 ezer forint összegű bírságra számíthat az a két sofőr, akik lakott területen belül az 50 km/h helyett 87 km/h-val, illetve 106 km/h-val közlekedtek. Az az autós, aki a megengedett 90 km/h helyett 166 km/h-val száguldozott, 210 ezer forint bírságot kap. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Átmenetileg leállnak a Wizz Air rendszerei

2026.02.24.
Kiemelték, hogy a tervezett leállás február 25. 23.00 órától február 26. 08.00 óráig tart. Ebben az időszakban nem lesz elérhető a szolgáltatások közül az új jegy foglalása, a meglévő foglalások kezelése, az online utasfelvétel, a Wizz Air mobilalkalmazás foglalási funkciói, valamint az utalványok beváltása, ügyfélprofilhoz kapcsolódó szolgáltatások. Egyúttal arra is felhívták a figyelmet, hogy a járatok menetrend szerint üzemelnek majd, azokat az utasokat a leállás nem is fogja érinteni, akik már azt megelőzően elvégezték az utasfelvételt. Jelezték ugyanakkor, a Wizz Air azt tanácsolja utasainak, hogy akik még nem jelentkeztek be a járatukra, mindenképp még a leállás előtt tegyék meg. Szükség esetén azonban a repülőtéri utasfelvétel a rendszerfrissítés alatt díjmentes lesz. A Wizz Air 262 Airbus A320 és A321 típusú repülőgépből álló flottát üzemeltet. A vállalat 2025-ben 68,6 millió utast szállított. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Vezettük az új Volkswagen T-Rocot

2026.02.24.
Bárkit kérdeztem, aki kipróbálta, mindenki egyetértett, hogy az új T-Roc nagyon rendben van. Jól néz ki, jól megy és egyben van minden szempontból. Karaktere maradt a 2017-ben bemutatott első T-Rocra jellemző, egyedi, kupészerű hátsó kialakítással, miközben teljes mértékben kiaknázza a 12,2 centiméterrel megnövelt hossz adta előnyöket az elődjéhez képest. A tengelytáv nem nőtt sokat, 2,8 centivel lett nagyobb. A légellenállása tíz százalékot javult az autónak, együtthatója 0,29.  Elöl új LED-fényszórók járnak alapfelszereltségként, felárért mátrixos világítást kapunk és egy keskeny fénycsík köti össze a LED-lámpákat a fehéren világító Volkswagen-emblémával. A T-Roc hátulján végigfutnak a fénydiódák, pirosan világított az embléma (felszereltségtől függően). Bent is jó a hangulat A belső tér minősége javult, puha tapintású felületek és innovatív technológiák teszik otthonossá. A műszerfalat újonnan kifejlesztett szövettel vonták be, amely a hangulatvilágítással együtt nappaliszerű atmoszférát teremt. A T-Roc a nagyobb Tiguan és Tayron (és Skoda) modellek számos megoldását örökölte: könnyedén választhatunk vezetési profilok közül, de akár a hangerőt is szabályozhatjuk a középkonzolon található tekerőkkel. Újdonság a T-Rocban a szélvédőre vetített kijelző, amely az aktuális sebességet vagy a navigációs piktogramokat is megjeleníti. Szépen szól a feláras, Magyarországon összeszerelt, 480 wattos, 12 csatornás erősítővel rendelkező harman/kardon hifi. A műszerfali kijelző 10 hüvelykes, a középső érintőképernyő képátlója 10,3, illetve 12,9 hüvelyk, működése gyors és logikus, a klíma vezérlése digitális.  Nagy a hely A Volkswagen T-Roc tágas belső terének kényelmét még a magasra nőtt sofőrök is élvezhetik. Elöl kifogástalan a helykínálat, de magam mögött ülve is megfelelőnek találtam.  A VW T-Roc Style kivitelében már elérhető az elektromosan állítható, 14-féle programmal rendelkező ergonomikus ülés masszázsfunkcióval. A csomagtér térfogata 30 literrel, 475 literre nőtt (a hátsó ülések ledöntésével 1350 literre növelhető). Az autó szabad hasmagasságáról nem találtam adatot, de amikor letértem az aszfaltról, nem akadtam fenn az nagyobb köveken. Első terepszöge 16,2 fok, a hátsó terepszöge 18,7 fok. Okosabb lett  A Tiguan és a Tayron  után a T-Roc a Volkswagen harmadik szabadidő-autója, amely a legújabb moduláris keresztmotoros platformra épül – így a legfrissebb hardveres és szoftveres fejlesztések minden előnyét magában hordozza. Ezek közé tartozik a vezetéstámogató rendszer egy új megoldása. Nemcsak az automatikus sávváltást támogatja, hanem még előrelátóbban képes reagálni a sebességkorlátozásokra vagy azok feloldására. Az automatikus parkolásban is többet tud az autó, a memóriafunkciót használva akár ötven méteres távolságon keresztül képes követni a betanított útvonalat anélkül, hogy az autóban ülnénk. Opcionálisan elérhető a kiszállásra figyelmeztető is, amely az ajtók kinyitása előtt képes figyelmeztetni, ha hátulról járművek vagy kerékpárok közelednek. Csak hibrid Az új Volkswagen T-Roc kizárólag hibrid, turbófeltöltéses benzinmotorokkal lesz elérhető az európai piacokon. A piacra kerüléskor két 48 voltos lágy hibrid hajtás (1.5 eTSI, az indító villanymotor 56 newtonmétert tesz be a közösbe) lesz elérhető 85 kW (115 lóerő) és 110 kW (150 lóerő) teljesítménnyel, hengerkikapcsolással (megfelelő egyenletes sebességnél, közepes terhelésnél négyből két henger lekapcsol, az autó vitorlázó üzemmódban gurul). Ezeket három, teljesen az alapoktól fejlesztett hibrid hajtásrendszer követi egy lágy hibrid kétliteres benzinmotorral és két teljes hibrid 1,5 literessel (136, illetve 170 lóerő teljesítménnyel). A korábbi modellhez hasonlóan a T-Roc később összkerék-hajtással is elérhető lesz – a  kétliteres, 204 lóerős lágy hibrid TSI-vel kombinálva. A T-Roc R is elérhető lesz a jövőben a legerősebb modellként. Valamennyi 1,5 és 2,0 literes lágy hibrid hétfokozatú, dupla tengelykapcsolós váltóval rendelkezik. A rövid teszten az erősebb, 15 mázsás ezerötöst vezettem DSG-vel, 20 hüvelykes kerekekkel, adaptív futóművel és meglepően jónak találtam a menetdinamikát és - kényelmet egyaránt. Vezettem sportosan sportmódban, takarékosan a városban és komfort módban a tengerparti úton. A fogyasztás hegymenetben 8 liter/100 kilométer körül alakult maradt, a teljes menetpróba alatt 7 liter/100 kilométer alatt maradt. Az R Line felszereltségű kanári sárga tesztautó álló helyzetből 100 kilométer/óra sebességre 8,9 másodperc alatt gyorsult fel, végsebességét ezúttal nem próbáltam ki, az adattábla szerint akár 212 kilométer/óra tempóval is száguldhatunk ott, ahol ezt megengedik.  Lisszabonból érkezik Nem véletlenül tartotta az új T-Roc bemutatóját a Volkswagen Lisszabonban, hisz a portugál főváros közelében található a gyár, ahol az autót összeszerelik.  Tavaly mintegy 292 ezer autóvásárló választotta Európa-szerte a sokoldalú kompakt modellt, amely az általunk is meglátogatott palmelai üzemben készül. Eddig összesen több mint kétmillió darabot adtak el belőle. Ezzel a T-Roc a világ második legsikeresebb Volkswagen szabadidő-autója a Tiguan után. A szabadidő-autó a márka egyik újrahasznosító bajnoka, közel 140 alkatrész (a műanyagok egyötöde) korábban is az embereket szolgálta másféleképpen. Az ülések tesztelborítása például száz százalékban műanyag palackokból készült. Az újrahasznosított anyagok tömege mintegy 40 kilogramm felszereltségtől függően.  Kép és szöveg: Biró Csongor  
Címkék: 

Vicces tűzeset a sztrádán: a rendőrök előbb oltottak, aztán büntettek (videóval!)

2026.02.24.
A Készenléti Rendőrség Regionális Bevetési Igazgatóság Bevetési Főosztály miskolci osztályának járőrei február 21-én budapesti éjszakai szolgálatuk befejezését követően épp Miskolcra tartottak, amikor az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényénél, Mezőkeresztes közelében az út szélén álló, erősen füstölő személygépkocsira lettek figyelmesek, amely mellett két ember állt. A rendőrök azonnal megálltak, hogy segítsenek a két bajba jutott utazón. Épp jókor érkeztek, mivel a jármű motortere szinte azonnal lángra kapott. Az egyenruhások a szolgálati autójukban található porral oltó készülékkel azonnal megkezdték az oltást, miközben értesítették a katasztrófavédelmet is. A tüzet a rendőrök rövid időn belül eloltották, így senki sem sérült meg. A helyszínre érkező tűzoltók ezt követően átvették a helyszínt és megtették a szükséges további intézkedéseket, miközben a rendőrök igazoltatták az autó sofőrjét és utasát. A sofőr és utasa elmondták, hogy az autó műszaki hiba miatt kezdett füstölni, ezért húzódtak le a leállósávba. Az ellenőrzés során kiderült, hogy az utas ellen a Balmazújvárosi Rendőrkapitányság körözést adott ki, mert egy korábbi, 65 000 forintos bírságot nem fizetett be. A körözött utast a rendőrök előállították a Mezőkövesdi Rendőrkapitányságra. Az esetről készült videó itt látható. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Félmillió forintot kapnak a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár dolgozói

2026.02.24.
A cég ügyvezetése a 2025-ös lezárt üzleti évre bruttó 500 000 forint eredményrészesedés kifizetéséről döntött a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár munkavállalói számára. Az egyszeri juttatás kifizetésére a márciusi munkabérrel együtt, április elején kerül sor. A közlemény szerint a kecskeméti gyár már a negyedik egymást követő évben részesíti munkavállalóit közvetlenül a vállalat pénzügyi sikeréből. A szakszervezetekkel kötött megállapodás értelmében az eredményrészesedés mértékét több tényező alapján határozták meg, a kulcsfontosságú mutatók mindegyike pozitív irányba alakította a kifizetendő összeg alakulását. A kifizetés összege egy előzetes, a 2025-ös konszernszintű eredmények alapján meghatározott becsült összeg, amelyet a Mercedes-Benz AG 2026. február 12-én tett közzé - jelezték. A közleményben felidézték azt is, hogy a bérmegállapodás értelmében a munkavállalók 2026-ban, a javadalmazási csoportjuktól függően legalább 5 százalékos kollektív alapbéremelésben részesülnek, 2027-ben pedig további, legalább 4 százalékos emelésre kerül sor. A meglévő juttatási elemek mellett a vállalat a következő két évben további kettő, egyszeri kifizetést biztosít munkavállalóinak, emellett bevezették a cafeteria-juttatást (SZÉP-kártya) - ismertette a vállalat. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

Sikeres BYD Karriernap a Tűz Ló évében Szegeden

2026.02.24.
2026. február 17-én megkezdődött a kínai új év: beköszöntött a Tűz Ló éve, amely a kínai kultúrában a megzabolázatlan energia, az égő szenvedély és az átalakító erő szimbóluma. Mint Tao Qian, az SZTE Konfuciusz Intézet kínai igazgatója az eseményen elmondta, ez az esztendő 60 évente egyszer érkezik el. „Arra ösztönöz bennünket, hogy nagy lendülettel és intenzitással törjünk előre” – fogalmazott. Tao Qian, az SZTE Konfuciusz Intézet kínai igazgatója  Szakál Péter, a Szegedi Tudományegyetem oktatási igazgatója felidézte, 2012-ben az országban másodikként itt nyílt meg a Konfuciusz Intézet, melynek köszönhetően folyamatos a fejlődés a kínai nyelv oktatásában, nagy hangsúlyt fektetnek a kínai-magyar csereprogramokra. „Jelenleg több mint 250 kínai hallgató tanul nálunk, és ez a szám az ősszel indított új, mérnökinformatikus-képzésnek köszönhetően további 120-szal bővül évente” – hangsúlyozta Szakál Péter. Az elmúlt években a kínai vállalatok – például a BYD – számos nemzetközi beruházást indítottak, befektetéseket, technológiát és fejlődési lehetőségeket hozva a helyi közösségekbe. A nemzetközi terjeszkedés azonban komoly kihívásokkal jár. Sok vállalat szembesül jelentős interkulturális nehézségekkel: a nyelvi akadályok költséges félreértésekhez vezethetnek, a munkastílusok különbségei feszültséget okozhatnak, a kulturális eltérések pedig a hosszú távú stabilitást is befolyásolhatják. Vagyis a kulturális integráció nem pusztán „soft skill”, hanem alapvető üzleti szükségszerűség. Szakál Péter, a Szegedi Tudományegyetem oktatási igazgatója „Ezeknek az akadályoknak az áthidalásában az oktatás az egyik leghatékonyabb eszköz. A nyelv a kultúra megértésének kulcsa. A kínai nyelv elsajátítása lehetővé teszi a helyi munkavállalók számára, hogy megértsék a kínai vállalatok alapértékeit, munkakövetelményeit, és gördülékenyen kommunikáljanak. Segíti a kínai cégek beilleszkedését a helyi társadalomba, valamint erősíti a kölcsönös bizalmat és megértést” – mondta el Tao Qian. Az egyetem oktatási stratégiájának alappillére, hogy innovatív, a munkaerőpiacon értékes képzéseket indítsanak. Ehhez pedig elengedhetetlen a piaci szereplők bevonása a képzésekbe. „A Szegedi Tudományegyetem számára kiemelt jelentőségű, hogy hallgatóink már tanulmányaik során közvetlen kapcsolatba kerülhessenek szakterületük meghatározó szereplőivel. Ebben a folyamatban kulcsszerepet tölt be az SZTE Karrier Iroda, amely hídként működik az egyetem, a hallgatók és a vállalati partnerek között. Az iroda számos csatornát és programot működtet, állásbörzéket szervez, ahol a cégek és a jövőbeli munkavállalók kölcsönösen tájékozódhatnak a legfontosabb lehetőségekről és trendekről” – fogalmazott Szakál Péter. Sokan voltak... Elmondta, bár a BYD az egyik legújabb partnerük, együttműködésük máris példaértékű. 2025. december 3-án ugyanis stratégiai jelentőségű együttműködési keretmegállapodást írt alá az SZTE és a BYD. Ennek fókusza az SZTE hallgatóinak az autógyár által biztosított külső helyen megvalósuló szakmai gyakorlata. Az együttműködés az egyetem hat karát érinti: Állam- és Jogtudományi Kar, Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, Gazdaságtudományi Kar, Mérnöki Kar, Természettudományi és Informatikai Kar, Juhász Gyula Pedagógusképző Kar. „Az SZTE kiválósági stratégiája a hallgatók és a gazdasági szereplők igényeit is figyelembe veszi. Olyan fejlesztéseket hajtunk végre, amelyek lehetővé teszik, hogy a világgazdaság vezető szereplőivel közösen építsük a jövőt. Az egyik legnagyobb erősségünk lesz az a kutatási potenciál, amelynek segítségével új energiaforrásokat, technológiákat és eljárásokat hozunk létre. Ezek az ipari szereplők számára azonnal hasznosíthatók lesznek, akár az autógyártás területén is” – hangsúlyozta az oktatási igazgató. Középen Zoey Zou, a BYD országos HR-menedzsere Mint Zoey Zou, a BYD országos HR-menedzsere elmondta, különösen büszkék arra, hogy az SZTE sok tehetséges diplomása már csatlakozott a BYD-hez. „Van, aki rendelkezik korábbi munkatapasztalattal, van, aki nem, de mindannyiukban közös a hajlandóság a kemény munkára, a tanulásra, az ismeretlen felfedezésére és a határok kitágítására. Ők nemcsak a szakmai kiválóságot képviselik, hanem azt a fényes jövőt is, amelyet közösen építünk. Továbbra is elkötelezettek vagyunk a Szegedi Tudományegyetemmel való partnerségünk megerősítése mellett, hogy együtt neveljük a mérnökök, szakemberek és vezetők következő generációját.” – fogalmazott Zoey Zou. A Spring Festival tovább erősítette, élővé tette az egyetem és a BYD kapcsolatát. A rendezvény egyik nagy előnye volt, hogy a hallgatók fontos kapcsolatokra is szert tehettek: akár az önéletrajzukat is leadhatták a BYD munkatársainak, így megtéve az első lépéseket karrierjük építésében. Emellett az érdeklődők közvetlenül kérdezhettek az autógyár különböző szakmai területeinek képviselőitől, így bepillantást nyerhettek a nagyvállalat műszaki, logisztikai, IT, üzleti – kereskedelem, marketing, pénzügy – és HR területeinek működésébe. Tavaszünnep, a kínai újév köszöntése A rendezvény délutáni programjában a Tavaszünnep, vagyis a kínai újév köszöntése állt a középpontban. Kína egyik legfontosabb ünnepe már több ezer éves múltra tekint vissza. Ez jelöli a holdújév kezdetét: a családi együttlétek és a jókívánságok idejét. Az ünnep előtt a családok alaposan kitakarítják otthonaikat, ami a régi év búcsúztatását és az új év köszöntését jelképezi. „Intézetünk megalakulása óta élő híd a kínai kulturális örökség és a helyi hagyományok sokszínű világa között. Tanóráinkon nemcsak írásjegyeket és nyelvtant tanítunk, hanem megosztjuk a konfucianizmus bölcsességét, a kínai kalligráfia művészetét, a teakultúra eleganciáját és a kínai ünnepek szenvedélyét is. Célunk, hogy a Konfuciusz Intézet a kulturális csere megbecsült otthona legyen” – fogalmazott Tao Qian. Tűz Ló éve - fotók: Miskolci Dávid és Kovács-Jerney Ádám „Remélem, hogy az új esztendő, a Tűz Ló éve dinamikus fejlődést, tettrekészséget, békét és boldogságot hoz mindannyiunk számára. Legyen ez az év tele új lehetőségekkel, közös felfedezésekkel és mélyebb megértéssel. Hiszem, hogy együtt még több hidat építhetünk kultúráink között: a tudás, a tisztelet és a barátság hídjait. Boldog Új Évet kívánok mindenkinek!” – hangzott el Prof. Dr. Zakar Péter, az SZTE Konfuciusz Intézet magyar igazgatójának üzenete. Mindeközben rohamtempóban épül a BYD autógyára Szeged határában. Január végén Botka László polgármester bejelentette, hogy beindult a próbagyártás. A Világgazdaság megkereste a BYD-t, hogy erősítsék meg a hírt, mire a cég kommunikációs igazgatója Stella Li, a BYD ügyvezető alelnökének novemberben elmondott szavaira hívta fel a figyelmet. Akkor az hangzott el, hogy a Dolphin Surf modellek előszériás példányainak összeszerelő soron történő gyártáspróbái 2026 első negyedévében indulnak meg. Valószínűleg tehát nem próbagyártás kezdődött a szegedi BYD-ben, hanem gyártáspróba, vagyis inkább a gépek, berendezések tesztelése. És a kettő nem ugyanaz... Dolphin Surf - ezzel indul a gyártás Szegeden További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Új autómárka érkezik a magyarországi piacra

2026.02.24.
Az idén év végéig várhatóan 10-15 márkakereskedés veszi fel portfóliójába a Geely márkát, amelynek eladása két modellel indul, és még az első évben további két modellel bővül a kínálat –jelentette be a magyarországi importőr, a Geely Hungary hétfőn. A Geely már jelen van Magyarországon 2025. tavasza óta a Farizon kisteherjármű-márkával. A Geely Kína második legnagyobb elektromosjármű-gyártója a BYD után. A Geely holding dinamikusan terjeszkedik, egyebek között megszerezte már a Volvo Car Corporation részvényeinek 100 százalékát, részesedéssel rendelkezik az Aston Martin Lagonda márkában, közös vállalatot hozott létre a Mercedes-Benzzel a smart márka fejlesztésére, a hajtáslánc-technológia fejlesztésében pedig a Renault partnere lett. A Geely Auto Group több vezető márkát is irányít, köztük a Geely Auto, a Lynk & Co és a Zeekr márkákat, továbbá a malajziai nemzeti autógyártó PROTON globális stratégiai partnere. A Lotus luxus sportautó márkában többségi részesedéssel rendelkezik. A Geely gyártóhelyeinek többsége Kínában van, de rendelkezik üzemmel Amerikában, Belgiumban, Svédországban is. Középtávon további egy vagy két gyártóhely létesítését tervezik Európában. A Geely Auto 2025-ben - 26 százalékkal bővülve az előző évihez képest - 4,1 millió autót értékesített globálisan, ebből 3,2 millió Geely márkájú volt. Az úgynevezett NEV (új enegiával hajtott) járművek száma elérte a 2,29 milliót. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója