A hetedik érzék és a szeretetkolbász

2025.10.17.
A fődíjat a fesztivál nyitónapján, október 23-án, csütörtökön veheti át a többi díjazotztal együtt a megnyitó keretében, a CsabaParkban. Az idei kolbászkirály kulisszatitkokat is elárult a győzelméről. Az újkígyósi hentes hetedik érzéke azt súgta, idén elsők lehetnek a kolbászfesztivál szárazkolbászversenyén. Pallér Sándor mindig többes számban beszél, mert felesége, Móni és tízéves lányuk, Laura ugyanúgy részese a kolbászkészítésnek, a sikernek, mint ő. Mindig szakmáznak, és mindig tanulnak valamit egymástól –  Egy nem túl jó időszak után leráztunk, lemostunk maguknkról minden rosszat, és ebben a boldog évben, amikor jól alakulnak az ember dolgai, még inkább szeretetkolbászok készültek – hangsúlyozta a kolbászkirály, aki jobban kedvelii azt, hogy ő lett a verseny győztese. – A szakmaszeretet, a család szeretete eddig is belekerült a kolbászokba, de idén még boldogabban állítottuk elő a termékeket. Pallér Sándor kiemelte, sokat köszönhet a Csabai Kolbászklubnak – melynek tősgyökeres tagja, ugyanis a találkozókon mindig szakmáznak, és mindig tanulnak valamit egymástól. Például azt is, hogy a megváltozott klimatikus viszonyok mellett milyen módokon lehet tartani az állandó minőséget. Mert Sándor régóta kistermelő, és árusítja is a kolbászt, az egyéb disznótoros termékeket. A kolbászkirály sokat köszönhet a fesztiválnak is – Sokat köszönhetek a Csabai Kolbászfesztiválnak, a Hégely családnak. mert olyan színvonalas szárazkolbászversenyt is rendeznek, amin a legjobbakkal mérettethetjük meg magunkat – ecsetelte a győztes – Ez is ösztönzi az ez embert. Emellett a fesztivál jó hírét viszi a kistermelői, házi kolbászoknak is szerte az országban, világban. Természetesen mindig topon kell lenni, és folyamatos minőséget kell nyújtani a vásárlóknak. A családi boldogság a legfontosabb az életben A kolbászkirály kitért arra, nem volt mesterterv, hogy a versenyen valamilyen különleges kolbásszal jelenjen meg, a többi kulárés vastagkolbász közül kiválasztott egyet, és azzal nevezett. Ami óriási boldogság számára, lánya, Laura iskola előtt mindig a műhelyben kezd, segít neki, alig lehet elküldeni a suliba. Ha hazatér onnan, már veszi is fel a fehér köpenyt, megy a műhelybe segíteni. Laura saját kolbászokat is készít, most csak azért nem nevezett, mert egyik szál kolbásza sem érte el a 40 centit, ez pedig a jelentkezés feltétele volt. Sebaj, majd jövőre. Móni a háttérben segít elsősorban, a papírmunkákat is intézi. Sándor pedig azzal zárta a beszélgetést: „Ha boldog a háttér, akkor boldog vagy te is, és a családi boldogság a legfontosabb az életben.”  

Gondolatjel – Erős kínai márka jelent meg hazánkban

2025.10.17.
Kína nemrégiben nagy területű, népességű, de gyenge állam volt. Packáztak vele Nagy Britannia és Japán. Utána jött a bolondos, káros Mao rendszer. Ma már egészen más képet mutat. Józan vezetéssel az ország érdekeit képviseli. Tudományban, technológiában, fegyverkezésben, a világ néhány vezető állama közé emelkedett fel. Egész Afrikára rátenyerelt, nem hadsereggel, hanem fejlesztési beruházássokkal, hatékonyabb, mint az angol volt gyarmatbirodalom.  Az autóipara szerényen indult, néhány európai autómárka oda helyezte egy-egy típus gyártását, kínai vállatok megvásárolták valahány típus licencét. Jól rámentek az elektromos hajtásra, ezzel meghódították az európai autópiac egy részét. Az autógyárak önálló konstrukciókkal jelentkeztek, elérték a világszínvonalat, komoly piaci versenyzőként kell vele számolni.     A Chery jellegzetes kínai autómárka, 1997-ben alapították, és a világ egyik legnagyobb autógyártója lett. Több mint, 110 országban van jelen járműveivel és almárkáival, tíz gyártóüzem tartozik hozzá. Világszerte ötvenmillió ügyfelet szolgál ki, és több mint ötmillió járművet exportált, miközben 22 egymást követő évben Kína vezető autóexportőre maradt.  A korunk legnehezebb kérdése, hogy fosszilis hajtóanyaggal hajtsuk az autókat, vagy elektromos motorú legyen. Sok márkánál látunk eredetileg benzines, majd elektromosra átalakított modelleket.  A Chery nem így járt el, hanem jól látszik típusain, hogy eleve kétféle hajtómű-rendszerrel tervezték. Mindkettő optimális felépítésű, nincs megalkuvás. A gyártó a saját fejlesztésű ACTECO motorcsalád (negyedik generáció) és az ötödik nemzedék motorok bevezetése, valamint a harmadik generációs hibrid erőforrásokkal. Ezzel szorítja vissza a vetélytársakat.  A Chery 2025-ben lépett be a magyar piacra, a hagyományos benzinmotoros és konnektoros hibrid modellekkel, a Tiggo 7 és Tiggo 8 SUV-val. A márka célja, hogy a fenntarthatóságra, a technológiai fejlődésre nyomást helyezzen a globális piacra. A Grand Automotive Kft. a Chery hazai vezérképviselete.  A Chery a világ egyik leggyorsabban fejlődő autómárkája. Negyedszázados mérnöki gyakorlattal és jelentős technológiai háttérrel. Erősen támaszkodik a mesterséges intelligenciára, nemcsak az autó tervezése alatt, hanem a késztermékekben is. Innovatív hajtásláncok, intelligens digitális rendszerek, kiemelkedő biztonsági megoldások eddig csak a prémium márkákat jellemezték. Ez nemcsak szlogen, hanem gyakorlati előny: a „szuper hibrid” (Chery Super Hybrid, CSH) akár 1500 km-es kombinált hatótávot kínál. Jó érv az elektromos hajtás mellett. A Chery Super Hybrid motor 44,5 százalékos termikus hatásfokot ér el, eco módban a fogyasztása mindössze 4,9 l/100 km. A rendszer 205 kW-os (280 LE) csúcsteljesítménye dinamikus gyorsítást és mozgást tesz lehetővé. A biztonságot tovább növeli a Guardian Battery Safety System, por- és vízállósággal, -35 °C és +60 °C közötti üzembiztonsággal.  A Chery magyarországi bevezetése stratégiai jelentőségű: ideális bázist kínál a terjeszkedéshez a közép- és kelet-európai térségben. A magyarországi piacra érkező, családoknak tervezett TIGGO modellek megtestesítik a Chery filozófiáját, vonzó megoldást kínálva a családi mobilitás minden helyzetére, akár belsőégésű, akár hibrid hajtáslánccal. A hibrid hajtáslánc, az úgynevezett “Chery Super Hybrid” (CSH) kulcsszerepet játszik a modellkínálatban, a kiemelkedő hatékonyságú hibrid motor, a fokozatmentes Super Hybrid DHT váltó és a nagy teljesítményű akkumulátor integrációjával. A piaci igény eltolódott a korábbitól, nem elég, hogy gyorsan, dinamikusan, biztonságban, komfortos, kényelmes az utazás. Sok autóvásárló elvárja járművétől, hogy mobil szórakoztató legyen, alapkövetelmény, az állandó online kapcsolódás, Hi-Fi zenehallgatás, és filmek nézése. A Chery típusai megfelelnek korunk elvárásainak.    A közeljövőben az importőr Grand Automotive East Kft. jó áron elérhetővé teszi a hazai piacon a TIGGO4 és a zászlóshajónak számító TIGGO9 modelleket is. A Chery lefedi mind a kompakt, mind a prémium SUV-szegmenst, teljes Chery Super Hybrid portfóliót kínálva. A Chery elkötelezett amellett, hogy hatékony és megbízható mobilitási megoldásokat biztosítson hazai ügyfeleinek, kiterjedt értékesítési- és szervizhálózattal kiszolgálva partnereit. Ahogy néztem a bemutató modelleket, nagyon jó a minőség érzete, semmivel nem maradnak el a prémiummárkáktól. Legyezik a tulajdonos büszkeségét, nyugodtan megmutathatja bármilyen igényes ismerőseinek. Ennél is fontosabb, hogy a TIGGO szerethető autó, mindig rácsukja magára az ajtót, kellemes érzés tölti el, hogy jól választott.      

Veszélyesáru szállítás földön, vízen és levegőben

2025.10.17.
Magyarországon mintegy 72 millió kilométert tesznek meg ezek a termékek éves szinten a közutakon, és biztonságuk szavatolása számos szereplő felelőssége, köztük a logisztikai cégeké is. A Dachser Chem Logistics üzletága ennek érdekében Magyarországon több mint 200 ADR-képzéssel rendelkező szakemberrel és két veszélyesáru-szakértővel működik ezen a területen. Fotó: Dachser Az ADR az 1957-ben Genfben aláírt, a veszélyes áruk nemzetközi közúti szállításáról szóló megállapodás francia nevének rövidítése. A megállapodás hatálya alá tartozó veszélyes áruk a termékek széles skáláját foglalják magukba – az ipari vegyi anyagoktól és üzemanyagoktól kezdve a műtrágyákon és növényvédő szereken át a kozmetikai termékekig, gyantáktól az aeroszolokig, hogy csupán néhány példát említsünk. Ezek megfelelő szállítása és tárolása kulcsfontosságú, különösen nagyobb mennyiségek egyszerre történő kezelése esetén. Az Európai Unióban éves szinten a teljes közúti szállítás 3,5%-át teszik ki a veszélyes áruk, csak Magyarországon évi 72 millió járműkilométert tesznek meg ezek a küldemények.[1] Arányaiban ugyan a teljes szállított árumennyiséghez képest nem tűnnek jelentősnek, a szállításukkal járó kockázatok miatt – ami akár tűz-, robbanásveszély vagy környezetszennyezés is lehet – különleges figyelmet és a biztonsági- és árukezelési előírások maradéktalan betartását igénylik. Változás és állandóság A biztonság, a minőség és a megbízható partneri kapcsolatok állandó követelmények a vegyipari logisztikában. Napjaink megatrendjei, a digitalizáció, a globalizáció és a fenntarthatóság azonban ezekben is változást hoznak. A globális ellátási lánc változásai, a vámok és a folyamatosan változó szabályozások agilis hálózatot, hatékony megoldásokat igényelnek a veszélyes áruk továbbításának területén is. A vegyipari logisztika ma már több, mint szállítás és raktározás – a vállalatok hosszú távú sikereinek kulcsa. A Dachser az egész az egész világra kiterjedő hálózatának fejlesztésével reagál a változásokra. Az iparág globális tevékenységei új, multimodális és integrált megoldásokat igényelnek. A technológia mára átláthatóbbá, pontosabbá, biztonságosabbá és hatékonyabbá teszi a veszélyes áruk logisztikáját. A valós idejű adatok és nyomon követés, az intelligens rendszerek, szabványosított interfészek korábban elképzelhetetlen mértékben segítik ezt a munkát. A veszélyes áruk logisztikájához kapcsolódóan is hamarosan elérhető Dachser platform például teljes mértékben integrálja a szállítási és raktározási adatokat. Hatékonyság és biztonság a technológiával párhuzamosan fejlődik – előnyhöz juttatva az ezeket alkalmazó veszélyesáru-logisztikai cégeket és ügyfeleiket. A biztonság mint stratégia a DACHSER Chem Logistics-nél A Dachser kifejezetten a vegyi áruk szállítására szabott iparági megoldása, a Chem Logistics számos eszközt alkalmaz a veszélyesáru-szállítás biztonságának növelése érdekében. A vállalat fejlett kockázatértékelési rendszereket használ, nagy hangsúlyt fektet a speciális képzésekre, és modern technológiákat alkalmaz a teljes ellátási lánc ellenőrzésére. Magyarországon a közúti szállításban a Dachser több mint 200, a veszélyes áruk szállításához szükséges tudással (ADR 1.3 vizsgával) rendelkező munkatársat foglalkoztat, valamint egy ADR-szakértő és egy veszélyesáru-szállítási biztonsági tanácsadó segíti a mindennapi munkát. A vállalat Air & Sea Logistics üzletága is kezel veszélyes árukat. A légi és tengeri logisztikára a közúttól eltérő szabályozások vonatkoznak. Más típusú speciális tudást és tapasztalatot igényelnek, hiszen a küldemény biztonságában itt olyan szempontok is szerepet játszhatnak, mint a légnyomás, a hőmérséklet, a páratartalom, az időjárás viszontagságai vagy a tenger hullámzása. A Dachser Air & Sea Logistics hazai üzletága ezért is rendelkezik az ADR-ben, az IMDG Code-ban (tengeri veszélyes áru szállítási szabályzat), a IATA DGR-ban (légi veszélyes áru szállítási előírások) és a veszélyes áruk kezelésében jártas szakemberekkel. Megtérülő befektetés A biztonságos veszélyesáru-szállítás túlmutat az előírások és jogszabályok puszta betartásán. Azok a vállalatok, amelyek befektetésként tekintenek erre, és valóban invesztálnak az emberekbe, a technológiába és az eljárásokba, nemcsak a kockázatokat minimalizálják, hanem piaci előnyre és az ügyfelek bizalmára is szert tesznek. A növekvő szabályozási és társadalmi elvárások idején érdemes a biztonságot a növekedési stratégia kulcsfontosságú elemévé tenni. [1] https://ec.europa.eu/eurostat/databrowser/view/road_go_ta_dg/default/table?lang=en  

Valósággá válhat a Toyota városi törpeautója

2025.10.17.
A projekt célja annak vizsgálata, hogy miként és mennyiből valósítható meg egy könnyű és teljesen elektromos városi törpeautó sorozatgyártása. A Toyota FT-Me idén márciusban mutatkozott be, és – bár négy kereke van - a jelenleg érvényes szabályok szerint valójában nem is autó. A csupán 2,5 méter hosszú, kétüléses mini az L6e, vagyis a könnyű négykerekű járművek kategóriájába tartozik. Vezetéséhez nem kell személyautóra érvényes jogosítvány, elég a segédmotoros is, s az ilyen járműveket a legtöbb európai országban már 14 éves kortól lehet vezetni.  A FT-Me egyszerre játékos és praktikus, minimális helyigényű, mégis karakteres megjelenésű jármű, amely megtestesíti a Toyota filozófiáját: „Mobility for All” – vagyis elérhető, biztonságos és fenntartható mobilitás mindenkinek. A kutatás több irányt is lefed. A Savcor által fejlesztett integrált napelemes tetőtől például azt várják, hogy a kisautó használatához naponta szükséges áram akár 20 százalékát is képes legyen megtermelni. Az FT-Me tervezésekor fontos volt még a magas színvonalú digitális összekapcsolhatóság is; a hagyományos kulcsot a felhasználó okostelefonja helyettesíti, lehetséges lesz az előfizetéses közösségi felhasználás, illetve a távfelügyelet is. Az FT-Me a vezetés terén is forradalmian újat hoz. Olyan újgenerációs kormány kerül bele, amely a gáz- és a fékpedált egyaránt helyettesíti, így menet közben a vezető lába végig pihenhet. Mivel környezetbarát, 21-ik századi autócskáról van szó, az akár 90 százalékos mértékig újrahasznosított, fenntartható és könnyű anyagok felhasználásának optimalizálása egyaránt szerepel a projekt által vizsgált területek között. A megvalósíthatósági tanulmányt a Toyota brit gyára, a derbyshire-i Burnastonban működő TMUK végzi. Az angliai egység régóta kiemelkedően fontos a Toyota számára: 1992-ben indult itt a termelés, s ez volt a Toyota első, teljesen saját tulajdonban lévő gyártólétesítménye Európában. Japánon kívül itt készültek először Toyota öntöltő hibridek, jelenleg pedig az átütő piaci sikereket elérő Corolla ötajtós és kombi (Touring Sports) változata készül itt. Felmerülhet a kérdés, hogy miért készül a Toyota egy olyan autócska sorozatgyártására, amely még az Aygónál is kisebb, amikor már a kisautók között is az SUV-k a legkelendőbbek (lásd a népszerű Yaris Crosst)? Az FT-Me előtt a jelenlegi piaci trendek ellenére fényes jövő állhat. Egyre több európai nagyváros ugyanis arra készül, hogy gyökeresen átalakítsa közlekedését; sem a jelenlegi környezeti terhelés, sem a rendelkezésre álló hely nem teszi lehetővé, hogy a dolgok úgy menjenek tovább, ahogy eddig. A 2,5 méteres FT-Me már csak ezért is praktikus – egy szabványos parkolóhelyen például kettő is elfér belőle. Ahogy a városok egyre inkább a zéró emissziós közlekedés és az alacsony szén-dioxid-kibocsátású zónák irányába haladnak, úgy válik egyre fontosabbá a mikromobilitás, amely az autózás és a városi élet határterületeit köti össze. Az FT-Me-nek nincs szüksége nagy hatótávra, nagyméretű akkupakkra, mert a kétüléses városi minit rövid távokon fogják használni. A lényeg, hogy megfizethető, takarékos, megbízható és könnyen javítható legyen.   Fotó: Toyota    
Címkék: 

Clark Ádám eddig ismeretlen, a Lánchíd építésekor készült rajzait mutatják be a nagyközönség előtt

2025.10.17.
A rajzok első nyilvános bemutatására  a Kossuth Múzeumhajó fedélzetén került sor. A rendezvényen dr. Schneller Domonkos főigazgató köszöntötte a vendégeket. „A levéltári és revíziós munkafolyamatok nem tartoznak a leghálásabb feladatok közé egy múzeum életében, hiszen ez a muzeológia kevésbé látványos területe. Ugyanakkor vannak olyan fontos felfedezések, amelyek egyik pillanatról a másikra a középpontba tudják állítani azokat a kollégákat, akik éveken, évtizedeken keresztül végzik ezt a munkát. Ez a mostani kiállítás az ő munkájuk elismerése, amely nélkül szegényebb lenne a hazai kultúrtörténet. Nagyon fontos, hogy időről időre megálljunk, és a múzeumi háttérben láthatatlanul zajló munka előtt is tisztelettel adózzunk, hiszen ezek nélkül a látványos kiállítások és kiadványok sem valósulhatnának meg.” – fogalmazott a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum (MMKM) főigazgatója. Az eseményen a látogatók kerekasztal-beszélgetésen részletesen ismerhették meg a rajzokat és elkészítésük körülményeit. A beszélgetésen részt vett Hajós Bence is, aki – amellett, hogy építőmérnök, hídtörténeti kutató és könyvkiadó, – Clark Ádám egyenes ági leszármazottja. Bevonásával azonosította a Múzeum a fellelt rajzokat. A bemutatón jelen volt Dr. László Zsófia, a Budapest Főváros Levéltárának kutatója is; valamint Dr. Balogh-Ebner Márton és Domonkos Csaba, a Múzeum főosztályvezetői. A Lánchíd építése 1839-ben kezdődött William Tierney Clark tervei alapján, Clark Ádám vezetésével. Az alapkőletétel 1842-ben történt, a hidat pedig 1849 novemberében avatták fel. A most bemutatott 25 darab rajz a Lánchíd építése közben készült, vagyis több mint 180 éve őrzik a Lánchíd építésének rejtélyeit. A híd eredeti terveit eddig elveszettnek tudták a szakemberek, a levéltárakban őrzött tervek később, az 1860-as években készültek. A bemutatott tervek között a hídpillérek és a hídfők látványos ábrázolásán túl az építési munkafolyamatokról is új részletekre derül fény, például a cölöpözés menetrendjét bemutató vagy a valós cölöpözési helyzetet ismertető, illetve az építkezéshez használt gépek és egyéb berendezések rajzai is láthatóak. A cölöpözés a híd alapozási szakaszának egyik legfontosabb munkafázisa volt. Különösen érdekes, hogy az egyik terven még oldalanként négy láncsor látható, míg a végleges hídon csak kettőt alkalmaztak. A láncsorok a függőhíd tartószerkezetét alkotó vastag vasszemek sorozatait jelentik. A bemutatott rajzok azért is jelentősek, mert segíthetik a híd építéstörténetének tudományos igényű feldolgozását, ami valójában hiányzik. A híd előzményeit 1836-ig bezárólag Viszota Gyula írta meg 1936-ban, illetve a Lánchíd 1849 utáni történetét Domonkos Csaba 2024-ben. Az 1836 és 1849 közötti évek, azaz az építkezés időszakát tudományos igénnyel még nem dolgozták fel, csak egyes dokumentumok jelentek meg a témában. A rajzok másolatai a Műszaki Tanulmánytárban tekinthetőek meg 2025. november 1. és december 31. között nyitvatartási időben (szerdán és csütörtökön 10:00–17:00 óra között) a 1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 10. címen vagy a Múzeum kutatószolgálatán keresztül előzetes bejelentkezést követően, amely a kutatoszolgalat@kozlekedesimuzeum.hu elérhetőségen lehetséges. Emellett a rajzok digitális változatai kiállításra kerülnek későbbi rendezvények során a Szabadság híd Vámszedőházában, amelyről a Múzeum Facebook-oldalán tájékozódhatnak az érdeklődők.    

Rekordszámú elektromos járművet adtak el a világon szeptemberben

2025.10.17.
A szeptemberben eladott elektromos járművek (személygépkocsik és könnyű haszongépjárművek) száma 26 százalékkal múlta felül a tavaly szeptemberit, Kínában mintegy 1,3 millió elektromos járművet vásároltak a múlt hónapban. Az Egyesült Államokban rekordszintre emelkedett az elektromos járművek eladása szeptemberben, éves összevetésben 66 százalékkal, 215 ezerre nőtt, mivel a vásárlók siettek kihasználni az elektromos járművekre vonatkozó, szeptember végével lejáró 7500 dolláros szövetségi adójóváírást. Európában is új csúcs született, 427 540 elektromos járművet adtak el, ami 36 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Ehhez jelentősen hozzájárultak a németországi ösztönző intézkedések, illetve az Egyesült Királyságban tapasztalható erős kereslet. MTI  

London luxusnegyedében nyílt Lamborghini szalon

2025.10.17.
Stephan Winkelmann, az Automobili Lamborghini elnöke és vezérigazgatója október 9-én hivatalosan megnyitotta a Lamborghini Mayfairt. Fotók: Lamborghini Vendégek és VIP vendégek gyűltek össze a brit fővárosban. A londoni híres Berkeley téren található és az exkluzív Mayfair negyedre néző bemutatóteremben egy egyedi Ad Personam társalgó található, ahol az ügyfelek személyre szabhatják új Lamborghinijüket. A Lamborghini Európa bármely Lamborghini márkakereskedésében a legátfogóbb testreszabási lehetőségeket kínálja, gyakorlatilag korlátlan szín- és felszereltségi lehetőségekkel. „A Lamborghini Mayfair egy igazi „célpont” bemutatóterem, és ennek a kivételes helyszínnek a hivatalos megnyitása bizonyítja olasz szuperautó márkánk kiemelkedő vonzerejét” – mondja Stephan Winkelmann. „A Lamborghini rendelkezik a piacon a legátfogóbb szuperautó modellkínálattal, amely most már teljesen hibrid. Az elektromosítás fokozza ikonikus modelljeink vezethetőségét és sportosságát egyaránt. A mayfairi megnyitás stratégiailag fontos pillanat a Lamborghini számára: az Egyesült Királyság folyamatosan a négy legnagyobb piacunk között van világszerte, és ez a londoni helyszín egyben kényelmes csomópont is a fővárosba rendszeresen látogató nemzetközi ügyfeleink számára. Örömmel nyitjuk meg ezt a butik helyszínt régóta fennálló partnerünkkel, a HR Owennel közösen, akik továbbra is hosszú távú elkötelezettséget mutatnak szuperautó márkánk iránt.” A Lamborghini Mayfair a HR Owen része, amely az Egyesült Királyság egyik vezető luxusjármű- és presztízsautó-kiskereskedelmi csoportja. A HR Owen további négy helyszínen képviseli a Sant'Agata Bolognese-i márkát: a Lamborghini London South Kensingtonban, Manchesterben, Pangbourne-ban és Hatfieldben. Egy tizenkét Lamborghini márkakereskedésből álló hálózat tagjai az Egyesült Királyságban. „Ötödik hivatalos Lamborghini márkakereskedésünk megnyitása jelentős pillanat a csoportunk számára” – mondta Ken Choo, a HR Owen vezérigazgatója, aki a márkakereskedés vezetőségével és az Automobili Lamborghini vezetőivel együtt részt vett az esti megnyitón. „Erős kötődést érzünk a Lamborghinihez, és több mint 25 éve képviseljük a márkát. Büszkék vagyunk arra, hogy jelentősen hozzájárultunk a piac növekedéséhez az Egyesült Királyságban, és hogy jelentős értékesítés utáni infrastruktúrát építettünk ki ügyfeleink támogatására.” Az est egyik fénypontja a Lamborghini Fenomeno1 volt, amelyet idén nyáron mutattak be az Egyesült Államokban a Monterrey Car Weeken. A limitált kiadású Few Off modell a valaha volt legerősebb Lamborghini, és mind a 29 példányt már eladták. Továbbá a Temerario2, a Lamborghini három hibrid modelljének legújabb tagja, új formanyelvével és újonnan kifejlesztett V8-as biturbó hibrid hajtásláncával vonzotta a vendégek és a járókelők figyelmét. Ez a második nagy teljesítményű elektromos jármű (HPEV) a Lamborghini termékpalettáján. A V12-es HPEV Revuelto3 és a plug-in hibrid szuper SUV Urus SE4 szintén megtekinthető volt a bemutatóterem előtt. A vendégek csatlakoztak a Lamborghini alkalmazottaihoz és Owen HR-eshez egy pezsgős fogadáson, és lehetőségük nyílt nemcsak a kiállított járművek megismerésére, hanem a tágas Ad Personam társalgó felfedezésére is egy erre a célra kialakított szinten. A luxus bemutatóteremben külső fényezések, belső színek és anyagok láthatók. Emellett egy 3D-s konfigurátort is kínálnak kivételesen nagy képernyőkkel, amely lehetővé teszi az ügyfelek számára, hogy személyre szabott Lamborghinijüket vizualizálják, miközben az exkluzív vendéglátóterületen élvezhetik az élményt. AZ AUTOMOBILI LAMBORGHINIRŐL Az 1963-ban Sant'Agata Bolognese-ben alapított Automobili Lamborghini az olasz autóipar globális ikonja. Miután 60 évig gyártotta az autóipar történetének néhány legikonikusabb járművét, a Lamborghini volt az első márka a szuperautó-szegmensben, amely teljesen hibrid modellcsaládot kínált: a Revueltót, egy V12-es nagy teljesítményű elektromos járművet (HPEV); az Urus SE-t, az első plug-in hibrid szuper SUV-t; és a vadonatúj Temerario-t, az egyetlen sorozatgyártású szuperautót, amely az új dupla turbós V8-as motorjának köszönhetően képes elérni a 10 000-es fordulat/perc fordulatszámot. Ezek a modellek együttesen újraértelmezik a teljesítményt, miközben jelentősen csökkentik a károsanyag-kibocsátást. Minden Lamborghinit büszkén terveznek, terveznek és építenek Olaszországban, a vállalat történelmi központjában, Sant'Agata Bolognese-ben – egy olyan gyártóhelyen, amely több mint egy évtizede karbonsemleges. Ma a Sant'Agata Bolognese-ben található egyedülálló üzem a fenntarthatóság és a technológiai innováció élvonalában áll. Ez tükrözi a márka átfogó elkötelezettségét a dekarbonizáció iránt a teljes értéklánc mentén, a Direzione Cor Tauri stratégia részeként. 2024-ben a gyár új mérföldkövet ért el a világszerte leszállított 10 687 járművel, új mércét állítva fel az innováció és a fenntarthatóság terén. Körülbelül 3000 alkalmazottjával és 56 országban 185 kereskedéssel jelenlévő Automobili Lamborghini továbbra is feszegeti határait, miközben hű marad a márka alapvető értékeihez: merész, váratlan és hiteles. 1 A jármű még nem kapható, ezért nem vonatkozik rá az 1999/94/EK irányelv. Az üzemanyag-fogyasztási és kibocsátási adatok felülvizsgálat alatt állnak. 2 A Temerario üzemanyag-fogyasztási és kibocsátási adatai: Energiafogyasztás (kombinált): 26,8 kWh/100 km plusz 11,2 l/100 km; Kombinált CO2-kibocsátás: 272 g/km; Kombinált CO2-osztály: G; CO2-osztály lemerült akkumulátorral: G; Vegyes üzemanyag-fogyasztás lemerült akkumulátorral: 14 l/100 km 3 A Revuelto fogyasztási és emissziós értékei: Vegyes fogyasztás: 10,3 l/100 km (WLTP); Vegyes energiafogyasztás: 78,1 kWh/100 km (WLTP); Vegyes CO2-kibocsátás: 276 g/km (WLTP) 4 Az Urus SE fogyasztási és emissziós értékei: Vegyes üzemanyag-fogyasztás: 2,08 l/100 km; Vegyes energiafogyasztás: 39,5 kWh/100 km; Vegyes CO2-kibocsátás: 51,25 g/km; Vegyes CO2-hatékonysági osztály: B; Vegyes üzemanyag-fogyasztás lemerült akkumulátorral: 12,9 l/100 km; CO2-hatékonysági osztály lemerült akkumulátorral: G; (WLTP) Nyáron Grúziában is Lamborghini szalon nyílt, erről ITT olvashat.  

Meghalt Gál Péter

2025.10.17.
Dr. Gál Péter okleveles gépészmérnöki diplomáját a Drezdai Műszaki Egyetemen, a belső égésű motorok szakirányon szerezte 1968-ban. Frissdiplomásként, Magyarországra visszatérve a győri Rába Vagon- és Gépgyárban, a MAN motorgyárban, a Motorkísérleti és Vizsgálati Osztályon motorfejlesztő mérnökként dolgozott. 1973 elején megbízást kapott a Kísérleti és Vizsgálati Főosztály Tervosztályának vezetésére. A Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola (KTMF) Győrbe településének előkészületekor 1973 őszén – kérésére - áthelyezéssel az Autógépész Tanszékre került. A Gépjárműközlekedési Tagozat, a tanszék akkor még Budapesten, az Újhegyi úton működött, s 1975 őszén költözött Győrbe, az épülő, a Szigetköz tájértékeit megjelenítő révfalui kampuszra. Dr. Gál Péter feladata a motor-, a jármű- és a méréstechnikai tárgyak oktatása volt. A Rába-gyár vezetése a KTMF győri indulását, meggyökeresedését mintegy száz kiváló szaktudású vagongyári mérnök főiskolai oktatóvá válásával támogatta. Horváth Ede akkori vezérigazgató előzékenyen engedélyezte a ktmf-es oktatóvá válást. Dr. Gál Péter 1977-ben gépjármű szakmérnöki diplomát, 2005-ben PhD doktori címet szerzett. Aktív közreműködésével 2007 december 27-én az Audi Hungaria Motor Kft. és a Széchenyi István Egyetem megállapodása alapján megalakult az Audi Hungaria Belső Égésű Motorok Tanszék. 2008-tól alapító, megbízott tanszékvezetőként, majd 2013-ig, nyugállományba kerüléséig tanszékvezető-helyettesként dolgozott. A tanszéki infrastrukturális beruházással kapcsolatos operatív teendők mellett elsősorban a járműmérnöki mesterszak keretében oktatott német nyelvű szakmai tárgyak anyagának kidolgozására koncentrált. Az Audi Hungaria felkérésére dr. Gál Péter 2009-ben kidolgozta egy 3 féléves mérnök továbbképzés szakmai anyagát, melynek oktatásában nyugállományba vonulása után is részt vett. Az egyetemi oktatás-fejlesztése keretében az internet alapú távoktatás számára kidolgozta a Járműhajtáslánc és a Belső égésű motorok tárgyak tananyagának magyar és német nyelvű változatát. Győri egyetemi, oktatói életútja alatt nagyszámú szakmai publikáció mellett 3 egyetemi jegyzete, 2 szakkönyve és 2 német nyelvi szakmai nyelvkönyve jelent meg. Sokrétű ipari kapcsolata részeként folyamatosan együttműködött az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társasággal is. Kollégái, hallgatói, szakmai partnerei az eltelt évtizedek alatt mindig alaposan felkészült, tudását hatékonyan és szemléletesen láttató szakemberként minősítették - írja az egyetem.  

Jubileumot ünnepel az Audi Hungaria Szerszámgyára

2025.10.17.
2005-ben 18.000 m²-en, 185 munkatárssal kezdte meg munkáját az Audi Hungaria Szerszámgyára. Azóta több mint 3 millió gépjármű karosszériaelem, 3.200 présszerszám, valamint 5.500 összeszerelő készülék és berendezés készült itt, egyedülálló precizitással. A szerszámgyár három alappillére – az exkluzívszériás karosszériaelem-gyártás, a szerszámgyártás, valamint a készülék- és berendezésgyártás – az évek során kisszériás gépjárműmodellekhez kapcsolódó projektekben teljesedett ki. Az Audi R8, Lamborghini Hurracan, Bentley és az Audi e-tron GT modellekhez egyaránt Győrben készültek és készülnek a karosszériaelemek. „A Szerszámgyár az Audi Hungaria technológiai zászlóshajója. Az itt dolgozó, kitűnően képzett szakmai közösség tudása és elkötelezettsége teszi lehetővé, hogy világszínvonalú megoldásokat kínáljunk partnereinknek” – mondta Michael Breme, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke. Fotók: Audi Hungaria A Szerszámgyár története során folyamatosan bővült: új csarnokok, termelőberendezések, pl. nagyteljesítményű présgépek kerültek az immár 58 300 m2 gyáregységhez. A termelési kompetenciákhoz kiépült a karbantartáshoz, minőségbiztosításhoz, logisztikához, és a projektmenedzsmenthez szükséges szaktudás is. „A precizitás nálunk nem csupán cél, egyben szenvedélyünk is. Az elmúlt 20 év eredményei, a sok-sok megvalósított járműprojekt bizonyítják, hogy Győrben legmagasabb szintű a présszerszám-, berendezés- és exkluzív alkatrészgyártás, ez a jövőben is így lesz. Erre garancia több, mint 500 munkatársunk tudása” – mondta Les Zoltán, az Audi Hungaria járműgyártásért felelős igazgatósági tagja.  
Címkék: 

Ingyenes budapesti osztálykirándulásra pályázhatnak a hazai iskolák

2025.10.17.
Idén ünnepli fennállásának tizennyolcadik évfordulóját az Oszkár Telekocsi, Magyarország egyik legnépszerűbb autómegosztó szolgáltatása. A cég a nagykorúvá válása alkalmából országos pályázatot hirdet általános iskolai osztályok számára, melynek keretében a kiválasztott osztályok költségmentesen juthatnak el a budapesti Csodák Palotájába. A programra minden magyarországi általános iskola és nyolc- vagy hatosztályos gimnázium osztálya jelentkezhet, 15–60 fős csoportlétszámmal. A kiválasztott osztályok 2025. december 3-án vagy 4-én vehetnek részt a kiránduláson, ami a tudományos és közösségi élményekre helyezi a hangsúlyt. Az Oszkár Telekocsi összesen 2,5 millió forint értékben támogatja az utazásokat, a belépést pedig a Csopa Élmény Kft. a pályázathoz csatlakozva ingyenesen biztosítja a fiataloknak. "Számos vidéki intézmény számára egy napos fővárosi kirándulás megvalósítása jelentős kihívást jelent olyan logisztikai akadályok miatt, melyek csak nagyobb anyagi ráfordítással lennének megugorhatóak. Ezzel a kezdeményezéssel azon osztályok utazását kívánjuk támogatni, amelyek számára ez az élmény máskülönben elérhetetlen lenne. Az Oszkár Telekocsi immár tizennyolc éve azon dolgozik, hogy a közlekedés a szabad helyek kihasználásával lehető legszélesebb körben megfizethető és hozzáférhető legyen, és ennek szellemében most a gyermekek számára is lehetőséget szeretnénk biztosítani egy felejthetetlen egész napos osztálykirándulásra" - nyilatkozta Prácser Attila, az Oszkár Telekocsi társalapítója. A Csodák Palotája 30 éve a hazai tudományos ismeretterjesztés kiemelkedő szereplője. Magyarország első interaktív tudás- és élményközpontjaként játékos formában hozza közel a természettudományokat minden korosztályhoz. A játékos eszközök, a Richter Gedeon labor kísérletei és a látványos Öveges termi előadások élményszerű módon segítik a diákokat a fizikai világ tapasztalati megismerésében, miközben a Csopa ma is hű céljaihoz: a tanulás öröm, a felfedezés kaland. Az elbírálás során előnyt élveznek azok az iskolák, amelyek hátrányos helyzetű vagy nehezen megközelíthető településen működnek, illetve ahol a diákok számára korlátozott a hasonló programokon való részvétel lehetősége. A jelentkezéshez egy rövid, legfeljebb 1500 karakteres indoklást és egy, a buszos utazásról szóló árajánlat csatolandó. A pályázatot az osztályt képviselő tanár vagy osztályfőnök nyújthatja be 2025. november 10-ig. Az „Egy csodás nap Oszkárral” pályázati felhívásáról és a jelentkezés menetéről bővebben itt olvashatnak: https://18.oszkar.com/palyazat/        

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója