Életet lehelnek a világ első teherautójába, 130 év után közútra kerül

2025.08.23.
A vállalat ezzel tiszteleg a teherautógyártás kezdete előtt, amely a közlekedéstörténet egyik legfontosabb mérföldköve volt. A világ első, belső égésű motorral hajtott teherautóját Gottlieb Daimler építette 1896-ban. A jármű favázzal és kerekekkel rendelkezett - tulajdonképpen szekér szolgálhatott alapként -, 1,2 tonnát nyomott, és akár 500 kilogrammnyi rakományt is képes volt szállítani. A hajtásról egy kéthengeres, négy lóerős motor gondoskodott, amely a jármű hátsó részében kapott helyet, és egy szíjhajtásos, négysebességes váltóval működött együtt. Bár az eredeti példány nem maradt fenn, egy 1898-as, elöl elhelyezett motorral szerelt változat a mai napig megtekinthető a stuttgarti Mercedes-Benz Múzeumban. A Daimler Truck Campus aulájában, Leinfelden-Echterdingen városában található a jármű pontos másolata, amelyet most működőképessé tesznek. A restaurálási munkálatokat a híres Philip-Matthias-Hahn Schule szakemberei és diákjai végzik Nürtingenben, és várhatóan augusztus végére el is készülnek a munkával.   A cél, hogy az autó részt vehessen az őszi Spitzkraut-Classic veteránautó-fesztiválon, és részt vegyen a versenyben. Ez volt az első jármű a világon, amelyet kifejezetten áruszállításra terveztek. A konstrukciója megelőzte korát: a hátsó motoros elrendezés és a szíjhajtásos váltó akkoriban forradalminak számított. A teherautógyártás ezzel a modellel vette kezdetét, amely később a globális logisztika és áruszállítás alapjává vált. A Daimler célja nemcsak a múlt megőrzése, hanem a felélesztése is. A restaurált jármű ugyanis rövid időre közúti forgalomba kerül, természetesen korlátozott használattal és külön engedéllyel, hogy méltó módon ünnepeljék a teherautógyártás 130 éves jubileumát.  
Címkék: 

Marc Márquez nyerte a MotoGP sprintfutamát a Balaton Parkban

2025.08.23.
A 32 éves klasszis nem igazán adott esélyt az ellenfeleknek, gyakorlatilag a rajttól a célig magabiztosan diktálta a tempót az élen, és egy pillanatra sem hagyott kétséget afelől, hogy az övé lesz a diadal. Mögötte a hozzá hasonlóan Ducatival versenyző olasz duó, Fabio Di Giannantonio és Franco Morbidelli ért célba másodikként és harmadikként. A 13 körös viadal rajtjánál Márquez jól rugaszkodott el és az első kanyarkombinációban meg is tudta tartani a vezető pozíciót. Mögötte a 2021-ben világbajnok francia Fabio Quartararo (Yamaha) bukott rögtön az első kanyarban, s még az első kör során ütközött egymással Enea Bastianini (KTM), valamint Johann Zarco (Honda). Közben az éllovas Márquez mögé sorrendben Di Giannantonio és Morbidelli sorolt be a második és harmadik helyre, őket Luca Marini (Honda), illetve Fermín Aldeguer (Ducati) üldözte. A leintésig aztán az első öt helyen már nem változott a sorrend, Márquezt a közvetlen üldözői sem tudták igazán megszorongatni, Aldeguer pedig nem tudta lehagyni Marinit a negyedik pozícióért folytatott csatában. A címvédő spanyol Jorge Martín (Aprilia) a 17. helyről rajtolva egészen a 9. helyig jött fel a leintésig, míg Márquez ducatis csapattársa, a kétszeres vb-győztes olasz Francesco Bagnaia nem sokat tudott javítani a 15. pozícióból, ugyanis a végén csak 13. lett. A Magyarországra 33 év szünet után visszatérő vb-sorozat hétvégi programja vasárnap a Moto3, a Moto2 és a MotoGP Magyar Nagydíjával folytatódik Balatonfőkajáron. Végeredmény, MotoGP, Magyar Nagydíj, sprintfutam (13 kör, 52,975 km), végeredmény (a dobogósok): 1. Marc Márquez (spanyol, Ducati) 21:13.465 perc 2. Fabio Di Giannantonio (olasz, Ducati) 2.095 másodperc hátrány 3. Franco Morbidelli (olasz, Ducati) 3.595 mp h.

Villanyautók akkumulátorait használná energiatároló-rendszerként a Toyota és a Mazda

2025.08.23.
A csak idén hat új akkumulátoros elektromos autót bemutató, 2030-ra pedig ezek számát kínálatbában a jelenlegi nyolcról 30-ra emelő Toyota és a Mazda megkezdte a Toyota Sweep Energy Storage System rendszerének gyakorlati tesztelését a Mazda Hirosima gyárában, Japánban, Hirosima prefektúrában. Ez a rendszer gyorsan be- és kikapcsolja az egyes akkumulátorok áramellátását, még akkor is, ha új akkumulátorokat csatlakoztatnak a lemerült vagy más kapacitású akkumulátorokhoz Az energiatároló rendszer széleskörű elterjedése lehetővé teheti a jövőben az elsősorban a megújuló energiaforrások (pl. víz, nap és szélerőművek) időszakos túltermelése esetén a hálózati felvételi és energiatároló kapacitás szűkössége által jelentett kihívások orvoslását. A túltermelés esetén az eddig elvesző energiát ugyanis az elektromos autók akkumulátoraiban tárolhatják, ahonnan később szükség esetén megoldható lesz annak visszatáplálása a hálózatba. A tesztek során a Mazda központi telephelyén található energiaellátó rendszer – amely az egyetlen olyan energiaellátó rendszer Japánban, amelyet egy autógyártó üzemeltet – és a Toyota elektromos járművek akkumulátorait felhasználó rendszere az egyes energiairányítási rendszereken keresztül lesz összekapcsolva. Ez lehetővé teszi a stabil, kiváló minőségű és hatékony töltés és kisütés ellenőrzését. A jövőben a tárolórendszert a megújuló energiaforrásokból származó áramellátás és -igény szabályozására fogják használni, amely az időjárás és a napszak függvényében ingadozik, hozzájárulva ezzel a karbonsemlegességhez. A tesztek célja, hogy hozzájáruljanak egy akkumulátor-ökoszisztéma kiépítéséhez, amely a Japán Autógyártók Szövetsége által az iparág egészében kezelendő hét mobilitási kérdés egyike. A kritikus erőforrások stabil beszerzésének és a rugalmas ellátási lánc kiépítésének támogatása érdekében az akkumulátor-ökoszisztéma célja az akkumulátorok, beleértve az elektromos járművek akkumulátorainak fenntartható újrahasznosítása Japánban. A jövőben mindkét vállalat továbbra is az iparág egészét érintő kihívásokkal fog foglalkozni, összpontosítva a karbonsemlegesség elérésére és az iparág versenyképességének erősítésére irányuló többirányú megközelítésre. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Ezek a legújabb kínai autók

2025.08.23.
Xiaomi YU7 (2234 értékesítés) A Xiaomi YU7 bemutatása az év legjobban várt eseménye volt az okostelefon-gyártónál. És nem okozott csalódást: nem kevesebb, mint 200 ezer megrendelést vonzott mindössze 3 perc alatt, és 289 ezret 1 óra alatt. Az árak 12 millió forintnak megfelelő yentől kezdődnek mintegy 500 ezer forinttal a Tesla Model Y ára alatt. A drágább csúcsmodell kétmotoros, 508 kW-os, 760 kilométeres a hatótávja, álló helyzetből 100 kilométer/óra sebességre 3,23 másodperc alatt ugrik, 253 kilométer/óra a végsebességgel. Az YU7 öt méterhosszú, két méter széles és 1,6 méter magas, tengelyek közötti távolsága 3 méter. A Standard és Pro felszereltségek 96,3 kWh LFP akkumulátorral, míg a Max felszereltség 101,7 kWh NCM akkumulátorral rendelkezik. A modell támogatja az 5,2 C ultragyors töltést, amely mindössze 15 perc alatt 620 kilométer autonómiát tesz lehetővé. Belül 1,1 méter széles panoráma képernyősávot találunk LED kijelzőkkel, valamint egy lebegő központi érintőképernyőt. A hátsó utasok számára egy 6,7 hüvelykes kezelőképernyő áll rendelkezésre. Ami a biztonsági funkciókat illeti, minden felszereltségben megtalálható a lidar, az Nvidia Thor chip és a Xiaomi saját fejlesztésű vezetéstámogató rendszere. Lövedékálló akkumulátorhéj is van. Leapmotor B01 (1581 értékesítés) A Leapmotor B01 az első elektromos szedán a B sorozatban. Elegáns kialakítású, alacsony légellenállási együtthatóval és olyan áramvonalas jellemzőkkel, mint a süllyesztett ajtókilincsek. Hossza 4,8 méter, tengelyek közötti távolsága 2,7 méter. A Leap 3.5 platformra épülő B01 hátsókerék-hajtású, egyetlen villanymotorral, amely 132 kW (177 lóerő) vagy 160 kW (215 lóerő) teljesítményű. Kétféle akkumulátortípus áll rendelkezésre - 56,2 kWh (550 kilométer hatótávolság) és 67,1 kWh (650 kilométer) -, mindkettő 800 voltos architektúrát használ. Belül fejlett technológiával rendelkezik: két digitális képernyő (8,8 hüvelykes műszeregység, 14,6 hüvelykes központi érintőképernyő), amelyeket a Qualcomm Snapdragon 8295P csip hajt. Van lidar a fedélzeten, ára 5 millió forinttól indul. Ami az értékesítési kilátásokat illeti, a Leapmotor lendületben van, júniusban csaknem 45 ezer autót adtak el, ami rekordot jelent. A volumen nagy részét azonban a SUV-család adja, így a B01 egy kicsit küszködhet. Chery QQ Domi (602 értékesítés) A QQ Domi egy kompakt ötajtós elektromos ferdehátú, városi ingázókra szabott modell. Két akkumulátor-változatot kínál: az egyik 28,5 kWh-s, amely 305 kilométer hatótávolságot ígér, és egy nagyobb, 39,33 kWh-s csomagot, amellyel akár 405 kilométert is megtehet a felhasználó. A QQ Dom hajtásáról 40 kilowattos, elöl elhelyezett 110 newtonméter nyomatékú motor gondoskodik. A kisautó végsebessége 100 kilométer/óra lehet. A dizájnelemek közé tartoznak a LED-es fényszórók, a rejtett ajtókilincsek és a lebegő tető. A QQ Domi hossza 3,7 méter, tengelytávja 2,5 méter. A belső tér praktikus, technikailag fejlett a 7 hüvelykes vezetőoldali kijelzővel és a 10,25 hüvelykes lebegő központi érintőképernyővel, valamint olyan kényelmi funkciókkal, mint a hangfelismerés, a kulcs nélküli bejutás. A QQ Domi a versenyképes mini-EV szegmensben helyezkedik el, ára 2,8 millió forinttól indul. Geely Galaxy A7 (593 eladás) A Galaxy A7 egy 4,9 méter hosszú, 2,8 méter tengelytávú plug-in hibrid szedán. A legújabb Galaxy dizájnelemekkel rendelkezik - teljes szélességű LED-es fényszalaggal (196 elem) és 0,229-es légellenállási együtthatóval. Arányai a Tesla Model 3-ast követik, de meglepetésre az ajtókilincsek nem síkban vannak! Az utasteret 15,4 hüvelykes érintőképernyő uralja, a digitális műszerfal 12,3 hüvelykes, felárért 16,6 hüvelykes head-up kijelző is elérhető. A hifi 16 hangszórós Flyme Sound rendszer. A motorháztető alatt a Geely EM-i AI Super Hybrid 2.0 rendszer található - egy 1,5 literes szívómotor (82 kW/110 lóerő) és egy 175 kW (235 lóerő) teljesítményű villanymotor párhuzamos elrendezése, amelyekkel az autó 7,1 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 kilométer/órára. A vásárlók választhatnak egy 8,5 kWh-s (70 kilométer elektromos hatótávolság) vagy egy 18,4 kWh-s (150 kilométer) akkumulátor közül. Ára 5 millió forinttól indul. BYD e7 (521 értékesítés) A BYD szinte havonta vezet be egy-egy újabb modellt. Az e sorozat egy olcsóbb ajánlat, amely a fiatalabb közönséget és a fuvarozói flottákat célozza meg. Az e7 egy középkategóriás elektromos szedán a maga 4,8 méteres hosszával és 2,8 méteres tengelytávjával. Az eleje egy mosolygós arcot ábrázol, a hátulján pedig, mint jelenleg a legtöbb kínai modellnél, teljes szélességű hátsó lámpák vannak. Kétféle Blade LFP akkumulátor áll rendelkezésre: 48 kWh és 57,6 kWh a 450, illetve 520 kilométeres hatótávolsághoz. Az elektromos motor teljesítménye 100 KW (134 LE). A végsebesség 150 kilométer/óra. A központi érintőkijelző 15,6 hüvelykes, igényes. Az e7 ára 5 millió foirnttól kezdődik. GAC Trumpchi Xiangwang S9 (40 értékesítés) A Xiangwang S9 egy nagy plug-in hibrid SUV, amely 5 vagy 6 üléses elrendezésben kapható. Hossza 5 méter, tengelytávja 2,9 méter. Külső kialakítása meglehetősen klasszikus, a kötelezően előírt teljes szélességű első- és hátsó lámpákkal. A belső térben egy lebegő központi vezérlőképernyő, egy teljes LCD műszerfal és egy head-up display található. A motorháztető alatt ezerötös benzinmotor és villanymotor kombinációja található, a két rendszer együttes hatótávolsága 1200 kilométer lehet. A CATL Xiaoyao akkumulátor kapacitása 44,57 kWh. A maximális tisztán elektromos hatótávolság 252 kilométer lehet az ígéret szerint. Pontos ára ismeretlen, de nagyjából 10-11 millió forinttól indulhat. Forrás: www.bestsellingcarsblog.com  

Egy valódi, vadonatúj Rolls-Royce került egy angliai strand medencéjébe

2025.08.23.
100 éves idén a Rolls-Royce Phantom sorozata, a centenárium alkalmából a brit gyártó úszómedencébe küldött egy példányt a legújabb generációból. A háttér: a The Who dobosa, Keith Moon állítólag ugyanezt tette a 21. születésnapján (1967. augusztus 23-án) a saját Phantomjával egy Holiday Inn szálloda kertjében, a Michigan állambeli Flintben, az Egyesült Államokban. Függetlenül attól, hogy a híres sztori megtörtént-e vagy sem, a Rolls-Royce elég emlékezetesnek tartotta ahhoz, hogy a Phantom 100. évfordulójára újrajátssza.   Fogtak egy már feleslegessé vált, hosszított Phantom prototípust – amelyet bezúzásra szántak – és egyenesen a plymouthi Tinside Lido strand medencéjébe emelték egy daruval. A híres strandfürdő egy másik zenei legendához is kötődik: John Lennon szeretett ide járni, ezért az art deco épülete szerepelt egy 1967. szeptember 12-i fotón, amely a Beatles tagjairól készült a The Magical Mystery Tour forgatása során. Ugyanebben az évben Lennon egyébként bemutatta sárga, kézzel festett Phantom V-jét. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Új tanulmánnyal készül a Müncheni Autószalonra a Cupra

2025.08.23.
A Cupra a müncheni 2025-ös IAA Mobility Nemzetközi Autókiállítást vette célba, hogy bemutassa merész jövőképét az új tanulmányautó képében. A Tindaya névadója egy Fuerteventura szigetén magasodó vulkanikus hegy a zabolátlan Atlanti-óceán közepén. Réz árnyalatú kőzete tükrözi a spanyol sportmárka jellegzetes stílusjegyét, nyers formája pedig jól rezonál dizájnnyelv anyagaival és textúráival. Mindössze hét év alatt a Cupra már hét modellt dobott piacra, és több mint 900 ezer járművet értékesített világszerte. A márka portfóliójába tartozik az Ateca, az első olyan jármű, amelyen helyet kapott a bronz színű Cupra embléma; a Leon, amelyet újraterveztek és önálló modellként fejlesztettek tovább; a Formentor, az első Cupra által fejlesztett modell, valamint a cég eddigi legkelendőbb járműve; a Born, a márka első elektromos járműve; a Tavascan, a tisztán elektromos SUV-kupé; és a Győrben készülő Terramar, a márka sportos, mégis praktikus SUV modellje. 2026-ban érkezik a Raval nevű elektromos kisautó, amely talán szintén ki lesz állítva Münchenben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

MotoGP: körrekorddal Márquezé a pole pozíció a Balaton Parkban

2025.08.23.
A Ducati 32 éves klasszisa 1:36.518 perces idővel bizonyult a leggyorsabbnak a kvalifikáción, ez pedig pályarekord. A vb-pontversenyben is éllovas Márquez mögött az olasz Marco Bezzecchi (Aprilia) zárta másodikként az időmérőt, és befért még az első sorba a harmadikként végző, szintén olasz Fabio Di Giannantonio (Ducati). Az összetettben második helyen álló ifjabb Márquez-testvér, Álex a 11. pozícióban fejezte be a kvalifikációt, és mivel a péntek délutáni szabadedzésen történt feltartás miatt háromhelyes rajtbüntetést kapott, csak a 14. helyről startolhat majd. A Marc Márquezt a szabadedzéseken szorongató Pedro Acosta (KTM) már az időmérő edzés elején túlságosan erőltetni próbálta a motorozást, melynek eredményeként elesett, végül pedig ugyan vissza tudott térni a pályára, igazán jó kört nem teljesített, a hetedik rajthelyet kaparintotta meg.   Az időmérő első szakaszában azok a motorosok küzdöttek a rajtpozíciókért, akik az edzésen a mezőny második felében végeztek. A 11 résztvevő közül az első kettő bejutott a második etapba: a leggyorsabb kört Bezzecchi érte el, mögötte Di Giannantonio zárt másodikként. A kétszeres vb-győztes Francesco Bagnaiának (Ducati) viszont nem sikerült bejutnia a második szakaszba, ez pedig először fordult elő vele a mostani idényben. Az olasz kiválóság így csak a 13. pozícióból kezdheti majd meg a sprintfutamot és a főversenyt is. A címvédő Jorge Martín (Aprilia) szintén nem lehet túlságosan boldog, mivel csupán az utolsó előtti, hatodik sorból kezdi majd a viadalokat. A Magyarországra 33 év szünet után visszatérő MotoGP Magyar Nagydíjának sprintfutamát 15 órakor rendezik a Balaton Parkban.   A teljes rajtsorrend:   1. sor: Marc Márquez (spanyol, Ducati) Marco Bezzecchi (olasz, Aprilia) Fabio Di Giannantonio (olasz, Ducati)   2. sor: Enea Bastianini (olasz, KTM) Franco Morbidelli (olasz, Ducati) Fabio Quartararo (francia, Yamaha)   3. sor: Pedro Acosta (spanyol, KTM) Fermin Aldeguer (spanyol, Ducati) Luca Marini (olasz, Honda)   4. sor: Joan Mir (spanyol, Honda) Pol Espargaro (spanyol, KTM) Brad Binder (dél-afrikai, KTM)   5. sor: Francesco Bagnaia (olasz, Ducati) Álex Márquez (spanyol, Ducati) Raul Fernandez (spanyol, Yamaha)   6. sor: Jorge Martín (spanyol, Aprilia) Jack Miller (ausztrál, Yamaha) Johann Zarco (francia, Honda)   7. sor: Miguel Oliveira (portugál, Yamaha) Alex Rins (spanyol, Yamaha) Ogura Aj (japán, Aprilia) További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Malajzia nem akar újra Forma-1-es nagydíjat rendezni

2025.08.23.
Hannah Yeoh kijelentését az angol nyelvű New Straits Times újság idézte. A tárcavezető álláspontját a rendezési jogok tetemes költségével és a Forma-1-hez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések szükségességével indokolta. Az egyik legrégebbi ázsiai F1-es eseménynek számító Malajziai Nagydíjnak 1999-től tizennyolc éven át adott otthont a fővárostól, Kuala Lumpurtól nem messze fekvő Sepang Circuit versenypálya. A maláj kormány 2017-ben bejelentette, hogy a szerződés lejártával megszünteti az együttműködést a Forma-1 szervezőivel a "túl magas költségek és a Grand Prix iránti közérdeklődés hiánya" miatt. Szokatlan a sportminiszter bejelentése, már csak azért is, mert a Mercedes istálló főszponzora a maláj Petronas olajcég, amely a pálya névadó szponzora is egyben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Titkos favorit – Peugeot 408 GT MHEV teszt

2025.08.23.
Friss és ropogós, mintha csak most mutatták volna be, pedig már három éves a Peugeot 408-as, ami titkon mindig a kedvenc modellem volt a francia márka mostani kínálatából. Hozza egy 308-as könnyed dinamikáját, mozgékonyságát, miközben hatalmas és tekintélyt parancsoló, mint egy 508-as. Ráadásul simán rámondhatnánk, hogy crossover, hiszen ott a körbefuttatott műanyagozás, és ekkora hasmagasságra ma már simán rámondanák, hogy városi terepjáró. Ugyanakkor a Peugeot úgy döntött, hogy egy nullával kevesebbet raknak a nevébe, ezzel pedig be is kategorizálták ezt a nehezen emészthető, de annál vagányabb kupé-kombi-crossover elegyet. Facelift? Nos, az nem volt, hiszen a többi modelltől kissé eltolva, már a modellciklusa elején hordozta magát a Peugeot mostani formavilágát. Az élesen meghúzott macska szemeket, a két irányba szétdarabolt, mindent leuraló hűtőrácsot, vagy éppen az éles szárnyakat, és a még élesebb oldalablak végződéseket. Ez egy döbbenetesen merészen meghúzott formavilág, az én szememben mégis jobban működik, mint az új 3008-as, aminek túl hirtelen van vége. Még így fehérben, fekete aero felnikkel is kitűnik a tömegből, hát még obsession kékben, ahogy először járt nálam. Sokat dob rajta a GT csomag is. Ügyesen titkolja, de 4687 mm-es hosszával már az Octavia méret kategóriájában játszik, így érthetően döbbenetesen tágas a kabin. 536 literes csomagtartójával az egyik legnagyobbat kínálja a szegmensben (persze csak a kategóriakirály Octavia után), és a hátsó lábtér is fejedelmi. Furcsa építéséből adódik, hogy nagyon alacsony a tető, ami kissé megnehezíti a ki- és beszállást, valamint például a baba bepakolását, de beülve nem zavaró a ránk lapított tetőrész. Kényelmesek a velúrbetétes szövet ülések és jól tartanak tempós kanyarodáskor is. Annak külön örültem, hogy ebben még megtalálható a Peugeot remek 3D hatású digitális műszercsoportja – hiszen ez nem SUV elvileg –, illetve praktikus, hogy az i-Toggles érintő-gombfelület rögtön az infotainment képernyő alá költözött, így azonnal kéznél van. Továbbra sem egy intuitív és gyors rendszer. Főleg indítás után kell neki indokolatlanul sok idő, hogy felálljon a rendszer és a menü is túl bonyolult, viszont a grafikák látványosak, a felbontás tűéles. Ráadásul a tesztautóban 360-fokos kamerarendszer is volt, ami különösen hasznos ilyen vékony ablakfelületek mellett. Nálam a belépő szintet jelentő, 145 lóerős mild hybrid hajtáslánccal járt, de létezik belőle tisztán elektromos, és idéntől dupla kuplungos automatával párosított, konnektoros hibrid is. Ezutóbbi hajtás még a 3008-ben debütált, most pedig megkapta a 308 és a 408 is. Furcsa, de az átmeneti időszakban elérhető ugyanez a PHEV hajtás 8-fokozatú hagyományos automatával, és a 7-fokozatú duplakuplungossal is. Szerencsére ezek közül egyikkel sem kellett foglalkoznom, ugyanis az én tesztautómban 6-fokozatú e-DCT váltó viszi tovább az 1,2-literes, háromhengeres motor erejét az első kerekek felé. Míg a benzinmotor 100 lóerős, addig az apró, 48-voltos villanyrendszer 28 lóerőt tud rásegíteni a maga kis 0,89 kWh-s lítium-ion akkumulátorából. Nem volt annyira hatékony, mint a 3008-ban ez a hajtáslánc, de azért megfelelő körülmények között, no, és persze könnyű lábakkal, akár a lámpától elindulást is megoldhatjuk villanyról, és már lassításkor leállítja a benzinmotort. Jelenlegi árlistája szerint 11,8 millió forintról indul kedvezményesen a Peugeot 408, míg a mi GT változatunk 13,7 millió. Ami meglehetősen jó boltnak tűnik, különösen a remek felszereltséget figyelembe véve. Titkos favoritja most kategóriájának a Peugeot 408. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Nem elég, hogy belerohant a motoros, azonnal egy újabb sokk érte az autóst Budaörsön - videó

2025.08.23.
„Egy motoros egy Volkswagenbe rohant, majd az autó sofőrjét, aki kiszállt megnézni a sérüléseket, pillanatokkal később egy másik autó elütötte.” – írta meg Bpiautósok olvasója, akitől a felvétel érkezett. A videón tisztán látszik, ahogy a motoros a körforgalomban nem tudja elkerülni az ütközést, és nekicsapódik a Volkswagennek. Az autó vezetője ekkor kiszáll, hogy felmérje a helyzetet, ám ekkor egy másik jármű sodorja el.   Szerencsére a férfi azonnal felpattant, így úgy tűnik, nem szenvedett komolyabb sérüléseket. Elképzelni is nehéz, milyen párbeszéd zajlott le a felek között a drámai pillanatok után. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója