Közel félmillió forintba került a túlsúlyos járműszerelvény

2024.09.20.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai megállapították, hogy a járműszerelvény össztömege 1620 kilogrammal meghaladja a forgalmi engedélyébe bejegyzett maximális értéket. Fotó forrása: police.hu A rendőrök a magyar állampolgárságú járművezetőt a túlsúly megszüntetésére, és a szabályszegés elkövetése miatt 455 ezer forint összegű közigazgatási pénzbírság megfizetésére kötelezték. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Hétszáz kilométeres hatótávval villant az SUV-k piacán a Peugeot

2024.09.20.
A PEUGEOT E-3008 230 Long Range 700 km-es gyakorlati hatótávolsága lehetővé teszi, hogy az autó csupán két megállással teljesítse a Párizs és Nizza közötti távolságot, miközben valamennyi vetélytársának ehhez legalább három "tankolásra" van szüksége. Az új változatok világpremierje a 2024-es Párizsi Autókiállítás Peugeot standján lesz (október 14-20, Paris Expo, Porte de Versailles). A Long-Range verziókban a PEUGEOT bemutatja a 230 LE / 170 kW teljesítményű hajtásláncot, amelyben a nagykapacitású akkumulátor akár 700 km (E-3008) vagy 668 km (E-5008) WLTP szerinti hatótávolságot tesz lehetővé vegyes üzemben. Az új hajtáslánc a kínálatban csatlakozik az E-3008-ban és E-5008-ban már elérhető 210 LE / 157 kW teljesítményű egységhez, amelyek akár 527 km (E-3008) vagy 502 km (E-5008) elektromos hatótávot kínál. Az új Long Range modellek bemutatásával egyidőben a PEUGEOT E-3008 és E-5008 210 és 230 Long Range változatai megkapják az új akkumulátor előfűtési rendszert is, amely a hosszú utak során optimálisabb töltési teljesítményt eredményez. A Sochaux-ban gyártott  PEUGEOT E-3008 és E-5008 Long-Range modellekbe a Douvrin-ben található ACC gigagyárban készült akkumulátorok kerülnek, így az autók megtestesítik a francia technológia kiválóságát. A kifejezetten elektromos modellek számára kifejlesztett STLA Medium padlólemez hatékony kialakítása lehetővé teszi, hogy nagyobb mennyiségű energia legyen tárolható a tengelyek között - az akkucsomag 15 mm-rel vastagabb -, ugyanakkor megőrzi az utaskabin és a csomagtartó tágas méretét, amely a PEUGEOT E-3008 és E-5008 mellett jellemző a Hybrid és Plug-in Hybrid hajtáslánccal szerelt változatokra is. Az új E-3008, amely lendületes, ferdehátú SUV formatervével és a különleges, Panoramic i-Cockpit® műszerfal nyújtotta vezetési élménnyel már eddig is kitűnt a mezőnyből, legnagyobb hatótávjának köszönhetően mostantól új mérföldkő lesz a saját kategóriájában. Köszönhetően a 230 LE / 170 kW teljesítményű hajtáslánc gazdaságosságának és az új 96.9 kW nettó kapacitású akkumulátornak, az E-3008 Electric 230 Long Range akár 700 km-t is megtehet anélkül, hogy újra kellene tölteni (WLTP vegyes ciklus). A PEUGEOT E-3008 230 Long Range emellett javulást hoz a Mode 4 (ultra gyors) töltési időkben is, hiszen akár 160 kW-ot is fel tud venni  a töltőkből, s így mindössze 27 percig tart 20%-ról 80%-ra tölteni az akkumulátort, vagyis 10 perc alatt 150 kilométernyi hatótávot vesz magához az autó. Új 96,9 kWh kapacitású akkumulátorának köszönönhetően a kategória legnagyobb hatótávjával bíró új PEUGEOT E-5008 Electric 230 Long Range az egyetlen olyan 100%-ban elektromos SUV, amely kivételesen tágas utasterében akár 7 embernek is elegendő helyet, valamint 668 km elektromos hatótávolságot kínál. A piacon ez ma a legjobb ajánlat. Az PEUGEOT E-5008 230 Long Range ugyanazt az előrelépést tette meg a Mode 4 (ultra gyors) töltési idők terén, mint testérmodellje: akár 160 kW-tal is tölthető az akkumulátora, így 150 km-nyi hatótávot képes 10 perc alatt magába szívni az autó, és a villámtöltőkön csupán 27 perc alatt 20%-ról 80%-ra tölthető. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Illegális benzinkút működött egy fehérvári kamionmosóban - videóval

2024.09.20.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítése és információi alapján indult büntetőeljárás még tavasszal a KR NNI Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály fehérvári egységénél egy feltehetően illegálisan működő üzemanyagtöltő állomással kapcsolatban. Ahogy az NNI fehérvári nyomozói haladtak előre a felderítésben, egyre inkább körvonalazódott a bűncselekményben érintettek szerepe. A gyanú szerint egy székesfehérvári, kamionmosóként üzemelő kft. feketén üzemanyagot szerzett be, majd azt továbbértékesítette. A 44 éves cégvezető az illegális üzletet 19 éves fiával működtette. Egy budapesti szállítmányozási cég sofőrjei jártak naponta a mosóba, majd a szállítással rájuk bízott üzemanyag egy részét ott kannákba fejtették. A tartályautók rekeszeiből hol benzint, hol gázolajat szívtak le. A nyomozók bizonyítékai alapján ebben nyolc sofőr vett részt, köztük a kamionmosót üzemeltető férfi öccse. A bűnszervezet – amely konspirált módon működött – a gyanú szerint mintegy 50 millió forintot zsebelt be év eleje óta az illegális bizniszből. A KR NNI fehérvári osztálya összehangolt akciót szervezett az elkövetők elfogására, egyszerre 12 helyen tartottak elfogásokat és kutatásokat. Így Székesfehérváron, Gárdonyban, Magyaralmáson, Öskün és Várpalotán. Egy helyszínen a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége hajtotta végre az elfogást, míg a többinél az NNI nyomozói mellett a KR bevetési egysége és rendészeti állománya, valamint a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi munkatársai is részt vettek. Az intézkedéseknél jelen volt a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság katasztrófavédelmi mobil laborja is, melynek tagjai az üzemanyagok azonosításában, valamint a tűzveszélyes anyagok tárolási körülményeinek vizsgálatában segítették a nyomozók munkáját. A kutatások során a rendőrök lefoglaltak minden olyan eszközt és iratot, mely bizonyítékként szolgálhat. Emellett vagyonvisszaszerzés keretében lefoglaltak több mint 17 millió forintot, közel 4 ezer eurót és öt nagy értékű járművet: három autót és két motorkerékpárt. A tíz férfit – előállításukat követően – a KR NNI munkatársai gyanúsítottként hallgatták ki. Apát és fiát jelentős értékre, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett pénzmosás, míg a nyolc sofőrt nagyobb értékre üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett sikkasztás miatt. A gyanúsítottak az eljárás során szabadlábon védekeznek. A képre kattinva megnézhet egy videót A nyomozásnak itt nincs vége, a KR NNI vizsgálja, hogy az illegális tevékenységben még kik vehettek részt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A sportszedán után crossoverrel is meglepi a világot a Xiaomi

2024.09.20.
A kínai szakportálok szerint Xiaomi MX11 névre hallgató elektromos crossovert várhatóan már októberben bemutatják nagy csinnadrattával. Szédületes rohamtempóra utal, hogy a sportszedánt alig öt hónapja kezdték el szállítani az ügyfeleknek, és a vállalat már dolgozik a második modelljén, mi több, már javában teszteli a prototípust. A technológiai óriás második modellje valamivel nagyobb és praktikusabb lesz, mint az első, a SU7 szedán, de a kémképekből ítélve nagyon fog rá hasonlítan, a stílusbeli rokonság tagadhatatlan. Az MX11semmi esetre sem lesz óriási SUV, és észrevehetően alacsonyabb lesz sok más versenytársánál. Mutat némi hasonlóságot Ferrari Purosangue-al, legalábbis formában, de leginkább valóban az elsőszülött Xiaomi járműre hajaz. Picit olyan, mint egy dagadt SU7-es, némi növekedési hormonnal táplálva. Valahol félúton van a liftback és egy hagyományos SUV között. Tulajdonképpen ez nem rossz kombináció, mivel az elegáns SU7-es külső méreteinek növelése tágítja a belső teret is, egyben praktikussabbá téve azt autót. Az MX11 műszaki paraméterei egyelőre nem ismertek. Az autóipar mezejére lépett kínai telefongyártó első személygépkocsijának, az SU7-nek tavalyi decemberi bemutatóját hatalmas érdeklődés övezte, a rendelések tavaszi megnyitásakor alig fél óra leforgása alatt ötvenezer megrendelés érkezett rá. A siker láttán a vállalat úgy döntött, hogy bővíti gyártási kapacitásait a pekingi üzemében. Az tervezi, hogy novemberre már legyárt százezer szedánt, egy hónapot faragva a korábban beharangozott határidőből. A sportos, remek aerodinamikájú és legkorszerűbb technológiákkal rendelkező elektromos autó erősebb változata mindössze 2,8 másodperc alatt gyorsul százra és körülbelül 800 km-t képes megtenni egyetlen töltéssel. A Xiaomi SU7 mérete 4997 x 1963 x 1455 mm, tengelytávja pedig kereken három méter. A Xiaomi első autóját nem a Xiaomi gyártja, hanem a Beijing Automotive Industry Holding, vagyis az állami kézben lévő pekingi BAIC csoport. Nem tudni, hogy a crossover is ott készül-e. Hogy mikor jut el a Xiaomi két autója Európába, egyelőre  nem tudni, hisz Kínában is hosszú a sorbánállás. 
Címkék: 

Többletforrást ad a kormány a déli határátkelők fejlesztésére

2024.09.20.
A fejlesztéseknek köszönhetően a jövőben gyorsabbá válhat a határátlépés a magyar-szerb határszakaszon. A röszkei közúti határátkelőhely 2024 tavaszán. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt Technikai eszközök beszerzésére és a pénzügyőrlétszám bővítésére tett javaslatot a kormánynak a Határellenőrzési Tárcaközi Munkacsoport a magyar-szerb határszakaszon. Ennek alapján a határátlépéssel járó várakozási időtartam csökkentéséhez szükséges eszközök beszerzésére, valamint létszámbővítő intézkedésekre - 2024 és 2026 között, több lépcsőben - összesen 3,7 milliárd forintot biztosít a kormány a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak. A Röszkén szolgálatot teljesítő pénzügyőrök létszáma 78, míg a tompai és hercegszántói határkirendeltség határrendészeti állománya 125 fővel bővül 2024-2025 során, három ütemben. A kormány 2026-tól további 1,9 milliárd forint tartós, bázisba épülő forrásról is rendelkezett a NAV részére - közölte a PM.  
Címkék: 

A Waberer's csoport felajánlotta segítségét az védekezésben

2024.09.20.
Közleményük szerint a Waberer's csoport a Duna menti árvízvédelmi készültség teljes időszakában a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak a rendelkezésére bocsát 5 darab nyerges szerelvényt és 3 darab tehergépjárművet, mindkettőhöz képzett járművezetői állománnyal. Emellett a munkálatokat egy logisztikai vezető a járművek és járművezetők szakmai irányításával segíti, illetve 24 raklap 0,5 literes szénsavmentes ásványvizet, 300 darab pulóvert és 540 pár marhabőr kesztyűt is felajánlott a szállítmányozó cég. Arra is kitértek, hogy a BDPST összefogásában a Waberer's kollégái is részt vesznek, és több mint 34 dolgozó szeptember 17-től váltott csapatokban segíti különböző helyszíneken az árvízi védekezést az Ökumenikus Segélyszervezet koordinálásában. A Waberer's csoport Európa meghatározó, saját flottával rendelkező közúti logisztikai vállalata és Magyarország komplex logisztikai szolgáltatója. A Waberer's 2800 tehergépjárműből álló flottát üzemeltet, és csaknem 250 ezer négyzetméter korszerű raktárt kezel, ezzel a régió legnagyobb logisztikai kapacitása felett diszponál.  

Sokkoló fotók a ma reggeli halálos kamionbalesetről - piliscsabai tragédia

2024.09.20.
- Ez idáig tisztázatlan okból ütközött össze egy személyautó és egy tehergépkocsi ma kora reggel a 10-es főút 24-es kilométerénél, Piliscsaba térségében. A baleset következtében ketten vesztették életüket - közölte a police.hu. Korábban írtuk: - A balesethez az esztergomi hivatásos tűzoltók vonultak, akik feszítővágó segítségével három embert kiemelnek a gépkocsiból - írta a katasztrófavédelem. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. Fotók: Mihádák Zoltán - MTI Az Útinform azt írta, hogy áll a forgalom, mindkét irányban nagy torlódás alakult ki. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

Kínai világcsúcs: egy hónap alatt egymillió eladott elektromos autó

2024.09.20.
Miközben a nyugati országokban lassulás tapasztalható az elektromos járművek piacán, Kínában fordított a helyzet, az eredmények pedig lenyűgözőek. Kína a világon az első olyan ország lett, ahol egy hónap alatt több mint egymillió elektromos járművet adtak el. S ez nemcsak annak tudható be, hogy 1,4 milliárd ember él az országban, hanem annak is, hogy augusztusban eleve rekordmértékű volt a növekedés: 33 százalékkal több elektromos autót adtak el a tavalyi év hasonló időszakához képest. Az európai lassulás ellenére az elektromos járművek iránti globális kereslet növekszik. Az év eleje óta 9,8 millió elektromos járművet adtak el világszerte, augusztusban pedig húszszázalékos volt a növekedés éves összevetésben. Az Egyesült Államokban és Kanadában is pozitív dinamikát jelez az elektromos járművek értékesítése, kilencszázalékos volt a növekedés. A kínai statisztikák azt mutatják, hogy NEV járművek eladásai – ide soroljuk a tisztán elektromos autókat és a hálózatról tölthető hibrideket is - 43,2 százalékkal nőttek augusztusban, ezzel rekordmagas, 53,5 százalékos lett az arányuk az összes személygépjármű-eladásban. Piaci elemzők szerint Kínában az elektromos járművek iránti kereslet tovább fog növekedni, a havi egymilliós álomhatár átlépése pedig csak a kezdete a kínai autópiaci sikertörténetnek.
Címkék: 

Súlyos kamionbalesettel és teljes autópályazárral kezdődött a péntek

2024.09.20.
- A baleset miatt az autópálya határ felé vezető oldalán, a 159-es kilométernél levő M43/Szeged észak csomópontnál a forgalmat megállították - írta péntek negyed 6-kor az Útinform. A járműveket  leterelik az M43-asra és annak a legközelebbi csomópontjában megfordulva lehet továbbhaladni az M5-ösön Röszke, a szerbiai határ felé. Van baj máshol is, az M6-os autópályán a Pécs felé vezető oldalon a Bonyhád/Bátaszék/Baja csomópont után a Geresdi pihenőhely közelében a 164-es kilométernél baleset miatt lezárták a belső sávot. Mindkét baleseti helyszínen torlódásra lehet számítani.  

Podcast - Exkluzív (autóvizsgálat) tartalom, csak a HangZóna hallgatóinak

2024.09.19.
  A böngésződ nem támogatja a hanglejátszást. Kérjük, próbáld másik böngészővel.   A HangZóna korábbi adásait itt találja, a legújabbal pedig jövő héten csütörtökön várunk minden kedves hallgatónkat! Kérdéseket, észrevételt, témajavaslatot a hangzona@autoszektor.hu email címre várjuk. További autós tartalmakért kövessen minket Facebook oldalunkon is.            

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója