Forma-1: Az Alpine láthatja el az Andretti autóit motorral

2023.02.18.
A világ- és Európa-bajnok labdarúgó, Zidane fellépése volt az egyik meglepetés a A523 kódjelzésű gép csütörtöki leleplezésén, amely rózsaszínben fog pompázni az idény első három állomásán Bahreinben, Szaúd-Arábiában és Ausztráliában. Az AlphaTauri csapatától érkező Pierre Gasly izgatottan beszélt gyerekkori példaképéről: "Zizou az egyik bálványom volt. Ötéves koromban kezdtem futballozni, és mindig a 10-es mezt szerettem volna viselni, amit annak idején ő is hordott." A francia Gasly a kétszeres világbajnok Fernando Alonsót váltja majd a csapatban, amely összetettben - az előző szezonhoz hasonlóan - a negyedik helyet tűzte ki célul. Laurent Rossi, az Alpine vezérigazgatója arról is beszámolt, hogy ha az Andretti megkapja a jóváhagyást a Forma-1-hez, akkor motorokkal támogatják a csapatot, így már négy autón tesztelhetik majd a újításokat. A szintén francia Esteban Ocon már negyedik éve erősíti az istállót, míg Jack Doohan - az ötszörös világbajnok motorversenyző, Mick fia - tartalékpilóta lesz, emellett a Forma-2-ben is versenyez majd. Az F1 23 futamból álló szezonja március első hétvégéjén kezdődik Bahreinben.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Megkezdődött a Fisker Ocean gyártása Grazban

2023.02.18.
A Fisker nagy kockázatot vállal az ausztriai gyártással, hiszen az egykor szebb időket megélt Magna-gyárban használt gyártási technológia egy részét - például a gyártáshoz szükséges robotokat és alapanyagokat - saját számlájára vásárolta meg. "Körülbelül 100 millió dollárt fektettünk a gyártásba" - mondta a vállalat névadója a Handelsblattnak. A grazi Magna és a Fisker közötti együttműködés nagyon különleges: az elektromosautó-gyártó megpróbálja megkerülni azokat a problémákat, amelyekkel más autóipari start-up cégek, mint például a Lucid, a Rivian vagy a Tesla a gyártási know-how kiépítése során a szerződéses gyártás révén szembesültek. Az osztrák-kanadai Magna csoport 6 százalékos részesedéssel rendelkezik a fiatal vállalatban - azzal a stratégiai céllal, hogy az egyre inkább az elektromos hajtásra való átállás során további szerepet kapjon, és persze, profitot szerezzen. A kaliforniai Fisker és az osztrák-kanadai Magna 2020-ban írta alá a megállapodást, amelynek különlegessége, hogy a Magna minden egyes eladott, Grazban gyártott Fisker Ocean szabadidő-autó után egyszámjegyű százalékot kap az eladási árból. Fisker a Magna Steyrrel mint bérgyártóval való együttműködést saját start-up gondolkodásmódjának és a grazi mérnökök "szervezett, folyamatorientált" megközelítésének kombinációjaként jellemzi. De úgy is, mint egy "nagy fogadás". "Sok elemző és befektető is szkeptikus velünk kapcsolatban, de én megcáfolom őket" - nyilatkozta Fisker. Szerinte az autóiparban a szerződéses gyártás modelljét - ahogyan az a csúcstechnológiai ágazatban elterjedt, lásd Apple és Foxconn - nehéz volt elfogadtatni. Az 58 éves dán, aki a BMW és az Aston Martin tervezőjeként vált ismertté az autóiparban, a 2010-es évek elején már épített egy versenytársat a Teslának. Ám a Fisker Karma csődbe ment. A Fisker középtávon saját gyártókapacitásokat akar kiépíteni, elsősorban az európai piacon. Az Egyesült Államokban a tajvani Foxconn bérgyártó 2024-ig építene egy üzemet Ohióban a Fisker Ocean olcsóbb, alapváltozatának gyártásához. A Fisker Ocean számára egy gyárat is létrehozhatnának. Azt is pletykálják, hogy a Magna Steyr épít számukra üzemet az Egyesült Államokban, de ezt azb értesülést egyik vállalat sem erősítette meg az Industrie Magazin szaklap megkeresésére. A Magna és a Fisker közötti partnerséget - de különösen azt, hogy a Fisker Grazban készüljön - a korábbi gyárigazgató, a kecskeméti Mercedes gyárat is felvirágoztató Frank Klein kezdeményezte, aki idén márciusig vezette a grazi gyárat (azóta egy másik elektromosautó-gyártó, a Rivian termelésért felelős vezetője). Köztudott, hogy a szakembernek erős affinitása van az elektromos járművek iránt, és erőfeszítéseket tett, hogy egyre inkább megszólítsa az új felfogású autógyártókat, akik az e-mobilitás mezsgyéjén léptek piacra. A grazi üzemben rugalmas a gyártás, amely lehetővé teszi, hogy egy gyártósoron a legkülönbözőbb típusú és hajtású modellek széles választékát állítsák elő. Semmi sem utal arra, hogy a Magna Steyr e-mobilitási törekvéseiben bármi is változni fog az új, régi főnök, Günther Apfalter alatt. A 4,78 méter hosszú, két méter széles és 1,63 méter magas Ocean, amelyet most Grazban gyártanak, egy elektromos szabadidő-autó, sportos és aerodinamikus formával - napelemes panorámatetővel és sokféle újrahasznosított anyaggal. Az Ocean kifejlesztése kevesebb mint két és fél évig tartott. Henry Fisker számára különösen fontos a fenntarthatóság. Első stájerországi látogatásán megmutatták neki a Mur erőművet, amely biztosítja, hogy a grazi gyár szén-dioxid-semleges legyen. "Happy Start of Production Day", ezzel az üzenettel jelentette be november közepén az amerikai autógyártó a Fisker Ocean elektromos SUV sorozatgyártásának megkezdését. A vállalatvezető rögtön hozzátette, hogy az autó "a grazi szén-dioxid-semleges gyárból" érkezik. Az Oceanban alkalmazott anyagok között újrahasznosított karbon és reciklált PET-palackokból nyert műanyagok is szerepelnek. A hatótáv-szorongást egy ígéret hivatott eloszlatni: a gyártó szerint az Ocean 630 kilométert képes megtenni a hyper range extreme akkumulátorcsomaggal. A fronthajtású alap Sport változat kisebb akkumulátorral (hatótávolsága kb. 440 kilométer WLTP szabvány szerint mérve) és csak egy 279 villanymotorral rendelkezik, a többi két elektromos motorral, akár 550 lóerővel (ez a változat álló helyzetből 100 kilométer/óra sebességre 3,6 másodperc alatt gyorsul fel). Az alap Fisker Ocean Sport 41 900 eurótól kapható, emellett az Ultra, az Extreme és az Edition One (amelyből 5000 példány készül) változatokban rendelhető az autó.

Büntetőfékezett a subarus a 71-es úton, de rossz sofőrbe kötött bele - videó

2023.02.18.
A vádirat szerint a férfi 2021. október 1-jén, reggel, Subaru Foresterével közlekedett Balatonfüred felől Zánka irányába. Eközben az előtte haladó autó sofőrje egy kereszteződésben lévő gyalogátkelő előtt erős lassításba kezdett, mivel ott többen várakoztak. Miután senki nem kelt át az úton, a sofőr továbbindult, ám a terhelt hosszasan rádudált, a zebrán szabálytalanul megelőzte, majd visszatéréskor szándékos jobbra húzódva akadályozta a haladását. Az előzést befejezve a férfi azután a forgalmi sáv közepén hirtelen és indokolatlanul állóra fékezte a Subaruját, amelynek következtében a sértett csak erőteljes fékezéssel tudta elkerülni, hogy a vádlott kocsijának ütközzön. A veszélyhelyzetet okozó férfi ezután elhajtott a helyszínről. Pechjére a vétlen áldozat autójában működött a fedélzeti kamera, és fel is vette a sorozatos szabálysértéseit.   A nyomozás során kirendelt szakértő megállapította, hogy az elkövető pszichológiai jellemzői miatt nem alkalmas a gépjárművezetésre. Az ügyészség a vádiratában a bűncselekmény elkövetésekor felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt álló elkövetővel szemben börtönbüntetés kiszabására tett indítványt, emellett indítványozta, hogy a Veszprémi Járásbíróság a járművezetéstől végleges hatállyal tiltsa el a férfit, és a korábbi szabadságvesztés büntetésének utólagos végrehajtását is rendelje el. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Aljas módszert eszeltek ki az autósok a kerékpárosok megleckéztetésére - videó

2023.02.18.
A San Francisco-öböl környékén tekerő kerékpárosok azt állítják, hogy megtámadják őket az autósok, akik mellettük haladnak, kinyitják az ajtókat, hogy leessenek a kétkerekűről. Az egyik ilyen feltételezett támadásról készült videón egy szürke Hyundai Elantra látható egy csapat versenyző mellett. Valaki a jármű utasoldalán gyorsan kinyitja és becsukja az ajtaját, amit a videó készítője a kerékpáros elütésének szándékos kísérleteként értelmezett. Korábban két kerékpáros súlyosan megsérült állítólagos ilyen támadásokban, másik két esetben pedig a kerékpárosok azt állítják, hogy az autósok egyszerűen rájuk fordultak, nem pedig az ajtóikat használták fel – írta a Fox11.   Az egyik versenyző, Ellie Mead azt mondta, február 11-én, szombaton este 8 óra körül támadta meg egy autó utasa, aki ajtót nyitott mellette. „Nyolc öltésem van, és ez a nagy seb a homlokomon” – mondta Mead. „Volt ez a szürke szedán. Az utasoldali utas kinyitotta az ajtót és lelassította az autót. A biciklim pont beleütközött, amitől a földre estem. Elhajtottak, és közben nevettek" – tette hozzá. A február 9. és február 11. között lezajlott támadások során összesen 14 kerékpárost lett áldozat, közülük nyolcat elütöttek. A jelentések szerint sok esetben a járművek felgyorsultak, hogy utolérjék a kerékpárosok elöl haladó vezetőjét. Sajnos a bringások életét fenyegető kockázatok nagyon is valósak. 2022-ben nyolc százalékkal nőtt az amerikai kerékpárosbalesetek halálos áldozatainak száma. Ez nagyobb növekedés, mint a gyalogosok, motorosok vagy más járművezetők körében. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Dizájntrend: leköszön a króm és a bőr

2023.02.18.
Aki ült már akármelyik mai villanyautóban, az tudja, hogy ma már nagyon másképp gondolkodnak egy autó funkciójáról. Letisztultabbak a formák, hiszen a légellenállás kulcsfontosságú lett, az utastérből pedig szellős nappali lett, nagy és világos ablakfelületekkel, széles, hátul néha kanapészerű ülésekkel és persze modern anyagokkal, amik egy autóban még szokatlanok ugyan, de otthon gyakran megtalálhatóak. Ezt erősítette meg most Ralph Gilles, a Stellantis egyik vezető dizájnere is, aki a Reutersnek nyilatkozott a dizájntrendek elmozdulásáról a villanyautózás térnyerésével. Gilles kulcsfontosságú szerepet fog kapni a Stellantis mind a 14 márkájának átalakulásában, tehát elég jó rálátása van arra, hogy mi várható a közeljövőben. „Ha olyan autókat szeretnénk alkotni, amelyik vonzó a Z generációs vásárlóknak is, akkor a 20-as, 30-as éveikben járó formatervezőket és dizájnereket kell alkalmaznunk, akik egyszerűen nem értik a krómot.” – tette hozzá Gilles. Ráadásul állítása szerint nem a króm az egyetlen, amit már nem kedvel a modern generáció, ezáltal a süllyesztőben végezheti. „A bőr, ami jelenleg szinte mindent befed egy luxusautóban, akár eladást gátló tényező is lehet a jövőben.” Gilles szerint már most is látszik, hogy minden gyártó igyekszik vegán vagy egyéb környezetbarát megoldással leváltani a bőrfelületeket, hogy ezzel is csökkentsék a környezeti lábnyomukat. És, hogy mi lesz a króm helyett? A vezető dizájner szerint most a szoftveresen vezérelt LED fényfelületek hozzák lázba a mérnököket, amikkel szintén képesek egy adott autó karakterét meghatározni, kívül és belül egyaránt. Gilles szerint ráadásul a digitálisabb jövő alkalmas arra, hogy még egyedibbé és élőbbé tegyék egy-egy autó kabinját, és az easter eggek, amilyen a Tesla fing módja mondjuk, fontos szerepet kapnak majd a Stellantis autóiban. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a hagyományosabb értékeket kedvelőknek is kedvezhet a villanyautózás, ugyanis visszatérhetnek a szedán formák, amik jobb aerodinamikai értékekkel bírnak, ezáltal vonzó alternatívák lehetnek a villanyos jövőben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Jól halad a Porsche a szintetikus üzemanyagok terén

2023.02.17.
A nemrégiben bejelentett EU döntés, mely szerint 2035 után nem lehet hagyományos dízel és benzines új autókat értékesíteni az Unió területén elsőre igen ambíciózusnak tűnt Magyarországról nézve, de végül változtattak a terven. A belső égésű motorok továbbra is fennmaradhatnak, de csak ha a szintetikus üzemanyaggal működnek.    A szintetikus üzemanyag nem új találmány, már több mint 100 évvel ezelőtt is készültek Németországban, de igazán ismertté az utóbbi egy évben vált a kifejezés. A Porsche kutatás-fejlesztési vezetője, Dr. Michael Steiner a ugyanis azt állította, hogy ezek az üzemanyagok lehetővé tehetik, hogy a Porsche továbbra is értékesítsen belső égésű motoros autókat az elektromos járművek mellett.   A Porsche nagy név a szintetikus üzemanyagok világában – a Siemensszel, az Enel és AME energiacégekkel, valamint az ENAP kőolajcéggel összefogva  már be is indították első, szintetikus üzemanyagokat előállító gyárukat. A kísérleti fázisban a Porsche körülbelül 130 000 liter e-üzemanyag előállítására számít. A tervek szerint ezt körülbelül 55 millió literre növelik az évtized közepére, és körülbelül 550 millió literre nagyjából két évvel később.   A chilei gyárat először 2020 végén jelentették be, amikor az autógyártó bejelentette, hogy 24 millió dollárt fektet be az üzem és az e-üzemanyagok fejlesztésébe.    A Porsche arra számít, hogy kezdetben elsősorban az autósportokban használja majd az üzemanyagot, majd az elkövetkező években más felhasználásra is sor kerül. Végső soron az a terv, hogy az üzemanyagot olajtársaságoknak és másoknak adják el a fogyasztóknak való továbbértékesítés céljából.     „Az szintetikus üzemanaygokban rejlő lehetőségek óriásiak. Jelenleg több mint 1,3 milliárd belsőégésű motoros jármű van világszerte. Ezek többsége az elkövetkező évtizedekben még az utakon lesz, és az e-üzemanyagok a meglévő autók tulajdonosai számára szinte szén-dioxid-semleges alternatívát kínálnak” – mondta Michael Steiner, a Porsche kutatási és fejlesztési igazgatója közleményében.   Jelenleg nem olcsó mulatság az előállítás. A Royal Society tudományos intézete szerint mindössze egy liter szintetikus dízel üzemanyag 4 fontba kerül adózás előtt. A méretgazdaságosság és a további technológiai fejlesztések csökkenthetik a költségeket – de valószínűleg soha nem lesz olyan olcsó, mint a ma vásárolt benzin és gázolaj, pedig lássuk be, az sem olcsó.   Ennek ellenére sok minden szól mellettük: Ha valóban teljesen elektromos autókra állna át a társadalom, az infrastruktúrát teljesen át kellene alakítani ami rengeteg pénzbe kerülne. A szintetikus üzemanyagok a jelenlegi fosszilis tüzelőanyagok helyettesítői, vagyis a meglévő autók módosítás nélkül használhatják őket. Senkinek sem kell új autót vennie és a benzinkutak is maradhatnak úgy, ahogy vannak.   Mégis, mivel a belsőégésű motorok helyben mindig is fognak károsanyagokat kibocsátani és az üzemanyagok előállítása hatalmas mennyiségű energiát igényel, nem tűnik valószínűnek, hogy a szintetikus üzemanyagok miatt az elektromos autók terjedése egyszercsak megáll. Ez nem egy varázslatos megoldás, amely egyszerűen helyettesítheti a benzint és a gázolajat –de egy jó eszköz az éghajlatváltozás elleni megoldások egyre növekvő eszköztárában.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Február 20-ától három hónapig nem jár a komp Soroksár és Csepel között

2023.02.17.
Azt írták: terveik szerint május 15-én indul újra a közlekedés. A D14-es, Soroksár és Csepel között járó komp elhasználódott csörlőjét felújításra elszállítják, emellett a hajtóművet és egyéb biztonságtechnikai elemeket - az elektromos vezérlést, a fordító-korongot - is megújítják. Fotó: csepeliek.blog.hu A munkák részben a BKV Zrt. pályázaton elnyert támogatásából valósulnak meg - jelezték. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Tokiói otthon az Aston Martintól

2023.02.17.
No. 001 Minami Aoyama névre hallgat a brit autógyár saját tervezésű luxuslakása, ami Tokió egyik legdrágább negyedében, Omotesandoban kap majd helyet. Mivel a felkelő nap országának fővárosa meglehetősen sűrű, ezért érthetően nem oldalirányba, hanem felfelé terjeszkedtek a tervezők. Így lett összesen négy emeletes az ingatlan, ami tipikus japán jegyeket hordoz minden részletében. Figyelembe vették Japán elképesztő divat, építészeti és gasztronómiai kultúráját az alkotási folyamat során. Minden letisztult és a végtelenségig leegyszerűsített, miközben mindenhol igyekeztek természetes anyagokat használni. Persze nem az Aston Martinról lenne szó, ha nem szántak volna különösen nagy figyelmet a garázshelyek kialakítására, ami egyébként is luxusnak számít Tokióban. Összesen két autó parkolhat az utcaszinten, amiket akár a nappaliból is láthatunk egy hatalmas ablakfelületen keresztül. Persze nem maradhat ki ma már egy ilyen luxus házból a moziszoba, a konditerem vagy egy privát spa sem. Azt reméli az Aston Martin, hogy sikerült megerősítenie jelenlétét Japánban, így érthető, hogy Miami és New York után a következő No. 001 projekt épp Tokióban bontakozott ki. Sajnos az ingatlan ára nem ismert, ahogy az sem, hogy már elkelt-e. Talán még nem késő lecsapni rá. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Részben Szolnokon készült, Amerikába szánt hidrogénüzemű FLIRT vonatot tesztel a Stadler Svájcban

2023.02.17.
A tájékoztatás szerint az álló- és futópróbákat követően a hidrogénüzemű vonatot a kaliforniai San Bernardino megyei közlekedési hatósághoz viszik, ahol az engedélyeztetéshez szükséges hivatalos hatósági próbákat végzik majd el a szakemberek. A közleményben kiemelték, a Stadler FLIRT H2 vonata az első hidrogénüzemű vasúti jármű lesz az Amerikai Egyesült Államok történetében, és fontos szerepet játszik a zéró károsanyag-kibocsátású vasúti technológia bevezetésében az amerikai piacon. A tájékoztatás szerint a FLIRT H2 motorvonat beszerzése a kaliforniai Redlands Passenger Rail Project személyszállító vasúti projektben valósul meg. A Redlands Passenger Rail Project 14 kilométeres összeköttetést jelent Redlands és a San Bernardino Metrolink állomás között, ahol a jármű 16 menetet fog teljesíteni naponta. A motorvonat utasforgalmi körülmények között naponta 480-600 kilométeres távot tesz majd meg, a külső környezeti viszonyok függvényében. Ismertetik, hogy a FLIRT H2 jármű két kocsiból és egy PowerPack néven ismert erőforrás modulból áll, amely helyt ad az üzemanyagcelláknak és a hidrogéntartályoknak. A PowerPack a hidrogént elektromos árammá alakítja, amelyet a hajtásért felelős akkumulátorban tárol el. Az akkumulátor a jármű hajtásrendszerét, a fűtő-, szellőző- és légkondicionáló rendszert (HVAC) és egyéb kényelmi berendezéseket látja el energiával. A vonat fékezéskor a mozgási energiát vissza tudja nyerni, így ez is újra felhasználhatóvá válik a jármű meghajtására. A vonat 108 ülő utas befogadására alkalmas, és rengeteg további állóhelyet kínál. Maximális sebessége 130 kilométer/óra - tájékoztatott a Stadler. A Stadler 80 éve gyárt vonatokat, a cégcsoport több mint 13 000 alkalmazottat foglalkoztat a világ különböző részén lévő gyártási és mérnöki központjaiban, karbantartó telephelyein. A csoport árbevétele 2021-ben 18 százalékkal 3,6 milliárd svájci frankra emelkedett az előző évhez képest, 2022-re 3,7-4,0 milliárd svájci frank közötti árbevételt várnak. A képre kattintva megnézhet egy videót! A cég Magyarországon három leányvállalattal - Stadler Szolnok Kft., Stadler Magyarország Vasúti Karbantartó Kft., Stadler Trains Magyarország Kft. - van jelen. A szolnoki gyár 2009-ben kezdte meg a működését, és mára nemcsak a cégcsoport, hanem a régió legnagyobb kapacitású vasúti kocsiszekrény üzemévé vált. Konszolidált adatok szerint 2021-ben a három leányvállalatnak Magyarországon 54 milliárd forint árbevétele volt, ami 13,25 százalékos növekedés 2020-hoz képest. A cég Magyarországon több mint 50 milliárd forint beruházást hajtott végre 2007 óta. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A Mazda-főnök szerint nem kellenek nagy hatótávolságú elektromos autók

2023.02.17.
A Mazda USA vezérigazgatója egy pár napja közzétett interjúban kifejtette: nem jósol jövőt a nagy hatótávolságú elektromos járműveknek. A Mazda egyetlen elektromos autója az Egyesült Államokban az MX-30 crossover, amely limitált kiadásban, és csak Kaliforniában került piacra. A Mazda a konkurens márkáknál jóval később kezdett bele a villamosításba, ráadásul az MX-30 elektromos crossover hatótávolsága rövidebb, mint a legtöbb versenytársé. Ez nem meglepő, ha figyelembe vesszük a Mazda USA elnök-vezérigazgatójának véleményét. Jeffrey Guyton ugyanis nem hisz abban, hogy a nagy hatótávolságú elektromos járművek meghatározó szerepet játszanának a jövőben. Guyton, akit kulcsszereplőnek tartanak az autóiparban, úgy véli, a vásárlók igénye – legalábbis, ami a hatótávolságot illeti – jóval szűkebb határok között mozog, mint az autógyártók kínálata. Lehet, hogy ma még mindenki a nagyobb hatótávolságok eléréséért verseng, de a jövőben szerinte ez változni fog. A technológia fejlődésével értelmét veszti a hatótávolság növelése utáni hajsza. A Green Car Reports-nak nyilatkozva elmondta: felmérések szerint jelenleg a potenciális vásárlók többsége a kb. 500 kilométer hatótávolságú autókat tartja optimálisnak, de ezt is irreálisnak tartja a jövőre nézve. „A fogyasztók azt fogják tapasztalni, hogy valójában nincs szükségük ennyire” – mondta. A probléma szerinte az, hogy az emberek megszokták a benzines autókat, amelyekkel bármikor, bárhová eljuthatnak (természetesen az észszerűség határain belül), anélkül, hogy aggódnának a hatótávolság vagy a kiszolgáló infrastruktúra miatt. Miután beülnek egy elektromos autóba, és otthon feltöltik, gyorsan rájönnek, hogy valószínűleg több, mint elegendő hatótávolságuk van egy normál nap átvészeléséhez. Ha viszont hosszabb útra indulnak, már nem marad elég áram a kocsiban a további intézendők elvégzésére. Különösen, ha kint hideg van. Guyton szerint a „második generációs” villanyautó-tulajdonosok saját és mások tapasztalataiból tanulva folyamatosan változtatják majd prioritásaikat és igényeiket. Az elektromos hajtású gépkocsikat kiszolgáló infrastruktúra fejlődésével az autósok szokásai is változnak, az út közbeni töltés jóval egyszerűbb és gyorsabb lesz, mint manapság, ami hatással lesz az otthoni töltésre is. Megjegyezte, hogy az elektromos járművek elterjedése eleve attól függ, hogy az emberek mennyire bíznak meg a kiszolgáló infrastruktúrában. De a Mazda nem készül ilyen infrastruktúra kiépítésére, legalábbis nem önállóan. A Mazda egy viszonylag kis szereplő az Egyesült Államok piacán, illetve világszinten is. Miközben a japán gyártó 130 országban értékesít járműveket, a világ autótermelésének csak kb. 2%-át adja. 2022-ben a Mazda 294 908 járművet adott el az Egyesült Államokban, és a korlátozott darabszámú MX-30-on kívül jelenleg nincs elektromos járműve vagy hibridje, azt is csak Kaliforniában forgalmazza. Ez a jövőben változni fog: az évtized második felében érkezik egy BEV platform. Guyton szerint terveik között szerepel egy hibrid CX-50, valamint a 2024-es CX-90 plug-in hibrid és MHEV is, mely tavasszal kerülhet piacra. Ami a töltésszolgáltatókkal való együttműködést illeti, Guyton szerint folyamatosan tárgyalnak potenciális partnereikkel. „De senki ne számítson olyan volumenű projektre, mint a GM és a Pilot közötti partnerség, melynek célja a 350 kW-os, parttól-partig töltőhálózat kiépítése, vagy a Mercedes saját gyorstöltő hálózatának terve.” A fenntarthatóság kapcsán Guyton úgy vélekedett, hogy a jövőben az akkumulátorok kisebbek és könnyebbek lesznek. Kisebb hatótávolságot, de gyorsabb töltést garantálnak majd a jelenleg használtakhoz képest.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója