Elektromos autóra válthatnak Ferihegyen

2015.09.08.
A repülőtér ideális környezet elektromos járműpark üzemeltetésére: viszonylag rövid távolságokat kell megtenni, ahol a belső égésű motorral szerelt járművek eleve kevésbé gazdaságosan működtethetők. Az elektromos autó működése során nem bocsát ki szén-dioxidot, ám figyelembe kell venni, hogy a hazai erőművek által termelt elektromos áram hajtja, de még így is jóval alatta marad egy modern dízelmotor kibocsátásának – mondta el lapunk kérdésére Hardy Mihály. A repülőtér-üzemeltető cég kommunikációs vezetője szerint folyamatosan gyűjtik a tapasztalatokat az elektromos autóról, hogy kiderüljön, a gyakorlatban mennyivel kedvezőbb a fenntartása egy hagyományos belső égésű motorral szerelt járműhöz képest. Ha igazolja a feltételezett jó tulajdonságokat, akkor a reptéren működő mintegy kétszáz cégnek is ajánlják a használatát – mondta Hardy Mihály. Az első... nem, nem fecske, Smart! Szakértők szerint a repülőgépek földi kiszolgálása során olyan célgépeket kell alkalmazni, amelyek egyaránt képesek repülőgép-utaslépcső vontatásra, poggyászok, légiáru-konténerek, paletták mozgatására és akár kisebb-közepes méretű, de akár 76 tonnás repülőgépek vontatására is. Emellett alkalmazhatók elektromos gépek speciális futószalag-felépítménnyel a repülőgépek csomagtereinek be- és kirakodására, a gépek személyzetének, a földi kiszolgáló személyzetnek a reptéren belüli szállítására. A repülőtéren zárt rendszerben, mintegy „telephelyen belül” kell a kiszolgáló eszközöket valamint poggyászokat és légiárut mozgatni. Az igénybevétel ugyan erős, de a járművek soha nem kerülnek távol a töltőállomástól, ezért nem okoz gondot a töltés az üzemeltetés során. Felszállópályán az elektromos hajtás Elektromos hajtású járművek használatával jelentős megtakarításokat lehet elérni az üzemanyag-felhasználás terén is. Emellett a járművek karbantartás-igénye és üzemeltetési költsége lényegesen alacsonyabb a hagyományosakénál. Az elektromos meghajtásúak ugyanis sokkal egyszerűbb elv alapján működnek, kevesebb a mozgóalkatrész, sokkal kisebb a meghibásodás valószínűsége. Mindez azt eredményezi, vélik szakértők, hogy ha a beszerzési áruk magasabb is, a teljes életciklusukra vetített költségeik kedvezőbbek a dízel járművekénél. Jámbor Gyula Megjelent a Magyar Idők 2015. szeptember 4. számában

INNOVÁCIÓ – a változás, ami új értéket teremthet!

2015.09.08.
Érdemes feltérképezni, hogy a pályázni kívánó vállalkozás milyen innovációs potenciállal rendelkezik. Erre a leghatékonyabb a nemzetközi innovációmenedzsment-tanácsadás (rövidítve IMP3rove). Az Európai Bizottság által levédett nemzetközi módszertan, mely alkalmazásával egyértelmű képet kaphatunk vállalkozásunk innovációs képességéről, valamint előnyt érhetünk el a Horizon 2020 pályázatoknál és társfinanszírozott innovációs pályázatoknál.  Az innovációs képességvizsgálat növeli a K+F+I pályázatok nyerési esélyét és javítja a pályázó megítélését az Unió által finanszírozott programokban. Büszkék vagyunk rá, hogy a hazánkban megszerzett csekély IMP3rove tanácsadói státuszból kettővel cégünk rendelkezik. A témával kapcsolatosan tudjon meg többet a Szeptember 10-én megrendezésre kerülő Onlinekonferenciánkon, ahol a tudást házhoz visszük!   Mi is az Onlinekonferencia, hogyan működik? A minden napi rutin mellett folyamatos időhiánnyal küzdenek az emberek. Ne menjen el a napi rohanásban Ön sem a fejlesztési lehetőségek mellett.  Nincs ideje utánajárni, utánanézni a megújuló energiák adta előnyöknek, nincs ideje kellő információt gyűjtenie? Akkor Mi Segítünk! Könnyen, és egyszerűen saját irodájából, akár asztali gépén, akár mobil eszközén is nyomon követheti az előadásokat. Legyen az Ön vállalkozása is innovatív, valósítsa meg régóta dédelgetett fejlesztési elképzeléseit!   Nem kell mást tennie, csak regisztráljon, és értesüljön Ön is elsők között!   Regisztráció és program ITT!    

Autóipar – új igazgató a miskolci Bosch gyárban

2015.09.08.
Az 52 éves szakember több mint két évtizedes, csaknem 23 éves Bosch-tapasztalattal érkezett Magyarországra. Az új vezető Németországban, a Trieri Egyetemen tanult, gazdasági matematikus diplomáját 1989-ben szerezte, és 1992-ben doktorált. Uwe Mang, a miskolci gyár leköszönő gazdasági ügyvezető igazgatója több mint négy év után Olaszországban folytatja pályafutását a cégcsoporton belül. A gyár műszaki irányítását továbbra is Jochen Limberger műszaki ügyvezető igazgató látja el. Dr. Frank-Stephan Kupfer Németországból érkezett Miskolcra, de az utóbbi több mint két évtizedben a Bosch berkein belül Spanyolországban és Csehországban is dolgozott. – Az új pozíciómban azokat az értékes gyakorlati tapasztalatokat szeretném kamatoztatni, amelyeket több mint 8 év alatt gyárigazgatóként, valamint pénzügyi, kontrolling, stratégiai tervezési és üzletfejlesztési területen szereztem – nyilatkozta Dr. Frank-Stephan Kupfer. A frissen kinevezett igazgató az egyik fő kihívásnak azt tekinti, hogy a miskolci autóipari telephelyet úgy fejlessze tovább, hogy arra, mint legfontosabb közép-kelet-európai gyártási és fejlesztési központra tekintsenek a Bosch csoport nemzetközi termelési és mérnöki hálózatán belül. - Minden munkahely, amelyet Miskolcon létrehozunk és megtartunk, a társadalmi felelősséget is szimbolizálja – mondta a vezető és kiemelte, hogy a miskolci autóipari telephelynek folyamatosan bizonyítania kell versenyképességét nemcsak az új megrendelések érdekében, hanem azért is, hogy idevonzza az újabb termelési és fejlesztési beruházásokat.
Címkék: 

Bugatti Vision Gran Turismo – életnagyságban Frankfurtban

2015.09.08.
A tervezők a márka sikerekkel teli versenymúltjából merítettek ihletet. A Bugatti az 1920-as és 30-as években nagy versenysikereket ért el. Modern virtuális „Vision Gran Turismo” versenyautójuk formaterve történelmileg a Bugatti Type 57 Tankból és a Le Mans-i 24 órás versenyen 1937 és 1939 között elért sikereiből építkezik. Éppen ezért a Bugatti Vision Gran Turismo az 1937-ben győztes Type 57 G klasszikus kéttónusú kék fényezésével érkezik, amely egyben a korszak francia versenyautóinak színeit is megeleveníti. Azóta a kék a Bugatti márkaszínévé is vált. - Semmilyen körülmények között nem akartunk retró stílusú versenyautóval megemlékezni a Le Mans-sikerekről, inkább a Bugatti történelmének ezen különleges pillanataihoz fűződő érzéseket és hangulatot szerettük volna egy modern járműben megjeleníteni – mondja Sasha Selipanov, a kreatív fejlesztés külső formatervezéséért felelős részleg vezetője. „Gran Turismo-rajongóként nagy kaland számomra, hogy a versenypályákon egykor oly sikeres márkát visszahozzak a virtuális pályára.” - A lehető legrealisztikusabb projektautót akartuk létrehozni rajongóinknak, és egy igazi Bugattit vinni a PlayStation videojáték-sorozat virtuális világába – fejti ki Frank Heyl, a gyártási fejlesztés külső formatervezéséért felelős részleg vezetője. „Minden formai elemet a funkciója határoz meg. A Bugatti Vision Gran Turismo a gépészeti megoldások és az esztétika tökéletes szimbiózisa.” - A külső formavilághoz hasonlóan a beltér kialakításánál sem engedtek meg semmiféle kompromisszumot. „Ez egy kompromisszumok nélküli versenyautó – emelte ki Etienne Salome, a Bugatti beltéri formatervezésért felelős vezetője. A belteret a versenyzés követelményeinek megfelelően alakították ki. Minden kijelző, képernyő és vezérlő ott van, ahol egy versenypilóta várná – könnyedén leolvasható és elérhető. A Bugatti Vision Gran Turismo életnagyságú modellje a németországi Frankfurt am Mainban megrendezett IAA 3.0 csarnokában, a Bugatti standján lesz látható 2015. szeptember 17-től 27-ig.

Megemelik a Nemzetközi Űrállomás repülési magasságát

2015.09.08.
A műveletet az űrállomáshoz korábban csatlakozott Progressz M-28M teherűrhajó hajtóműveivel hajtják végre, amelynek eredményeképpen 950 méterrel magasabbra jut az ISS. Az űrállomáson jelenleg kilenc űrhajós tartózkodik - Gennagyij Padalka, Mihail Kornyijenko, Oleg Kononenko, Szergej Volkov orosz, valamint Scott Kelly, Kjell Lindgren amerikai, Kimija Jui japán, Andreas Mogensen dán és Ajdin Ambetov kazah asztronauta. Ilyen nagy létszámú legénységre 2013 novembere óta nem volt példa. Az űrállomás jelenlegi parancsnoka Padalka, aki szeptember 12-én visszatér a Földre. Őt a tisztségben az amerikai Kelly váltja majd.
Címkék: 

INA-Mol - Újrakezdődött Ivo Sanader volt horvát kormányfő pere

2015.09.08.
A hétfő délelőtt kezdődött tárgyalást rövid időre felfüggesztette a bíróság, mert a volt miniszterelnök ügyvédei azt kérték, hogy a testület mentse fel Ivan Tuduric bírót, a bírósági tanács elnökét. Azzal indokolták kérésüket, hogy az alkotmánybíróság egyszer már hatályon helyezte Turudic korábbi ítéletét, és olyan bíró nem lehet tagja a bírósági tanácsnak, aki már hozott döntést a volt kormányfő ügyében. A védelem emlékeztetett arra, hogy az alkotmánybíróság ajánlása szerint az új tárgyalást új bírósági tanácsnak kellene levezetnie. Az ügyvédek a régi-új bírák pártatlanságában is kételkednek. Tuduric felmentéséről és a bírák elfogultságáról a legfelsőbb bíróságnak kell döntenie. A kérelem elfogadásáról délután dönt a bírósági tanács alelnöke. A volt horvát kormányfőt a zágrábi megyei bíróság 2012 novemberében nem jogerősen tíz év börtönbüntetésre ítélte háborús nyerészkedés, hivatali visszaélés és vesztegetés miatt. A legfelsőbb bíróság a büntetést tavaly jogerősen nyolc és fél évre enyhítette. A volt horvát miniszterelnök ezt követően eljárásbeli hibák miatt az alkotmánybírósághoz fordult jogorvoslatért. Az egyik vádpont szerint Ivo Sanader a Moltól 10 millió euró kenőpénzt kapott, hogy ennek fejében a magyar olajipari társaság irányítói jogokat szerezzen az INA horvát olajipari cég felett - a veszteséges gázüzletág kivételével. A Mol Nyrt. számos alkalommal visszautasította a Sanader-perben elhangzottakat, és közölte: soha nem korrumpált egyetlen politikust sem, és nem adott pénzt azért, hogy megszerezze az INA-ban az irányítási jogokat. A horvát alkotmánybíróság az idén júliusban hatályon kívül helyezte az erre vonatkozó ítéletet. Jelenleg két másik korrupciós ügyben is folyik eljárás Sanader ellen, azokban még nem született jogerős ítélet. Sanader ez utóbbi ügyek miatt továbbra is őrizetben van.
Címkék: 

Mesél a szakértő – A hirdetés nem minősül ajánlattételnek

2015.09.08.
Az a helyzet, hogy a munkám miatt nagyon sok használtautó hirdetést böngészek át. Ha simán autós újságíró lennék, akkor csak egy-két cikk kedvéért nézegetném az internetet, ezen kívül csak akkor, amikor arról a kocsiról ábrándozom, amit majd megveszek, ha nagy leszek. Hoppá, már nagy vagyok és nem vettem meg – valamit rosszul csinálok. Na de hagyjuk az álmokat, maradjuk a realitásoknál. Tehát napi szinten van dolgom a hirdetésekkel, és néhány sablonszöveg rendszeresen megüti a szememet. Ilyen például a már a címben is említett: A hirdetés nem minősül ajánlattételnek. A gyorséttermek szendvicsei sem olyanok, ahogyan a hirdetésekben látjuk, igaz ők is odaírják: a kép csak illusztráció. Én nem vagyok jogász, nem is ismerem pontosan az ajánlattétel fogalmát. Egy banki szolgáltatás esetében még érthető az egyszerű magamfajta embernek is, hogy a reklámban szereplő számok az én esetemben nem biztos, hogy meg fogják állni a helyüket. Pl. a bank meg fogja vizsgálni az ingatlanomat, a fizetésemet és nem biztos, hogy a reklámban feltüntetett kamatot, hitelösszeget nekem is garantálni tudja. Másképpen fogalmazva, létezik olyan együttállás, ahol a kiírt kamaton tud adott mennyiségű pénzt adni, de ez rám nem biztos, hogy vonatkozik. Közben befutott egy kis segítség jogászi oldalról, amely szerint az ajánlattevőt köti a saját ajánlata. Tehát pl. a kiírt áron, állapotban stb. mindenképpen oda kell adnia a kocsit, ha én odamegyek és kilángolom a feltüntetett összeget. Na de egy autó megvásárlásából kit és milyen okból zárna ki egy hirdető? Na, mindegy, ez a mondat legyen a legnagyobb bajunk, de ígérem jobban utánajárok ezeknek a fogalmaknak. A változás jogát fenntartjuk. Remélem nem változik át, mire odaérek... Ez már nehezebb eset. Leírtam valamit egy hirdetésbe. Mi fog megváltozni? Az interneten, ha kell, óránként átírhatom az árat, állapotot stb. Legmerészebb elképzelésem, hogy valaki előre kinyomtatja a hirdetéseket (ami ugye a papíron nem fog megváltozni), azzal odamegy és követel egy szürke Astra-t, amit már régen elvittek. Aztán az évek alatt leesett néhány tantusz. Újabban sok kuncsaft bíz meg a kiszemelt használtautó vásárlás előtti szemléjével. Nézzük át, mondjuk meg milyen a kocsi, de legjobb lenne, ha glória is lenne a fejünk felett és a nagybetűs áment mondanánk az autóra. Hát nem mondom, volt néhány eset, hogy a jónak vélt autóhoz tényleg elkélt volna egy pap, de ez szerencsére ritka eset. Sok hárombetűs Autóink tele vannak azokkal a bizonyos hárombetűs extrákkal. Aki nem követi a „kezdetektől” a felszereltségek  törzsfejlődését, annak bizony kihívást jelent eligazodni egy-egy extralistán: ESP, BAS, ABS, ABC, CBA –ja nem, az a közért- nem is sorolom tovább, mert beletörik a bicskám. Sokan nem hogy a nevét nem tudják ezeknek az extráknak, de halvány segédfogalmuk sincsen, hogy mi mire való, és hogyan működik. Ez nem baj! Én sem tudom, hogyan kell bekötni az alternatív kapcsolót az előszobában. Akit mégis érdekelne a dolog, az pedig sok helyen utána tud nézni annak, amit nem ért az autózással kapcsolatban, ilyen rovat nálunk az Anyukám is érteni fogja. Az ESP működése Kiragadott példánkban egy múlt heti budapesti kereskedésben tett látogatásomkor tapasztalt véletlen elírásokat mesélem el. Két kocsit néztem meg, két elírást találtam. Az elírás – a változás – jogát persze fenntartják maguknak a hirdetők, valamiért mégis mindkét esetben a jobb, drágább felszereltség volt kiírva, nem pedig az rosszabb, olcsóbb. Arról már ne is beszéljünk, hogy nem helyesírási, vagy elgépelési hibáról van szó, hogy pl. az ABS-t ASB-nek írják ki. Egy koreai Egy koreai gyártmányú összkerék meghajtású kocsi volt az első példány. Kifejezetten ESP-vel, vagyis elektronikus menet stabilizátorral ellátott példányt kerestem. A hirdetésben is az szerepelt, hogy ebben bizony benne van a kérdéses felszereltség. A szóban forgó típusban alapfelszereltségként nem minden kivitelben volt benne ez az extra, csak a sima blokkolásgátló rendszer. Aki külön nem nyúlt a zsebébe, az alól a kritikus helyzetekben bizony kifarolt a terepjáró. Ilyen terepjárót kerestem Felnyitom a motorház fedelet, egyből pillantok a bonyolult vezérlést elvégző alkatrészre, amin ott figyel: ABS. Majd’ a fejemre ejtettem a még kitámasztatlan motorháztetőt. Hát éppen ezért jöttem ide, mert itt elvileg van egy ESP-s példány, erre tessék, becsaptak. Ja nem, bocsánat, elírták, vagy azóta megváltozott… A kétfajta alkatrész képe együtt: még rá is írják mit tud Egy német Aki követi itt az Autószektoron az írásaimat, annak feltűnhetett már, amit most kényleten-kelletlen be is vallok. Elfogult vagyok a német autókkal, különös tekintettel a sindelfingeni acélmezőkről származó darabokra. Sindelfingen: A Mercedes-Benz főhadiszállása Németországban, Stuttgart mellett. Acélmezők: Ez Zsolti barátom mondása: néhány éve, amikor a legénybúcsújára menet beszállt a jobbegybe és a csillagot meglátva így szólt: előttünk a végtelen sindelfingeni acélmezők… Érthető tehát, hogy a terepjáró okozta csalódásomat úgy próbáltam enyhíteni, hogy megnéztem a kereskedésben álló Merciket. Az első utam egy E-osztályos (W211 típuskódú) limuzinhoz vezetett. Az első szélvédő mögött a használtautó hirdetési portál által generált eladási lapon azt látom: Mercedes-Benz E320 CDI. Futásteljesítmény 100.000 alatt, nézem: tényleg patika a kocsi. Körbe is járom többször, keresem a hibákat. 10 éve foglalkozom gépjármű szakértéssel, tényleg kiszúrok minden apró hibát, de alig-alig akadt meg a szemem néhány dolgon. Jó, láttam például, hogy a féktárcsák és betétek elől-hátul kukaérettek, gyorsan el is kezdtem számolni, hogy mennyit lehetne alkudni a vételárból, hiszen a féktárcsáknak akkora válluk volt már, mint Stallone-nak fénykorában. Talán másodszor haladtam el a kocsi fenekénél, amikor megláttam a feliratot is: E280 CDI. Hol vannak már azok az idők, amikor egy hátsó feliratból valóban kiderült, milyen motor van egy autóban? Régebben, ha azt láttuk egy BMW-n, hogy 316i, akkor tudhattuk: a kis Bömös 1,6-os benzineséről van szó. Ma már egy M50d megjelölés mögött is „csak” egy háromliteres dízel lakik…, pedig a legendás 540i-ben még szerénykedtek is, hiszen abban a fünfer-ben 4.400 köbcenti dübörgött. A Mercedes sem konzekvens már jó 10 éve. Azelőtt egy 500-as tényleg 5 literes motort takart, manapság megelégednek 4.600 köbcentivel ugyanilyen felirat alatt. Ez valahol pont a W211-esnél kezdődött, mert itt az új 3 literes dízelmotort többféle vezérléssel is árulták: egy gyengébb és egy erősebb változatban. A 280 CDI 190 lóerőt tudott, míg a feljebb húzott 320-as 225-öt. (A teljesség kedvéért elárulom, hogy 300 Bluetec néven bő egy évig készült a 210 lóerős változat is 2008 elejétől 2009 tavaszáig.) A W211 fénykorában - nem látszik a képen, de ez 280-as... Most, hogy kiműveltük magunkat feltehetjük a kérdést, hogy miért van 320-asnak kiírva, amikor a kocsin 280-as szerepel. Nem csak játszottam a gondolattal, hanem meg is kérdeztem, és a válasz szó szerint így hangzott: A felszereltsége 320-as, a motorja 280-as. Innye, a terem buráját, ennek a fele sem tréfa: mindenki tudja, hogy egyrészt a Merci alapvetően három felszereltségi szintet kínált abban az időben: volt Classic, Elegance és Avantgarde, másrészt a végeláthatatlan extralistáról mindenki azt ikszelt be, amit nem szégyellt, illetve, amit a pénztárcája megengedett. Elkerekedett a szemem a böszmeségen, de az eladó gyorsan meg is mutatta a hirdetés papírját, amelyen a leírás részben, legalul ott volt: "A kocsiban a motor 280-as." Még múltkori riportalanyom, Miklós sem mondta azt, hogy taxija valójában egy 320-as, csak kisebb motorral… Miről beszélek én itt 10 perce? Aki felkészületlenül indul el használtautót vásárolni, az ne csodálkozzon, ha a rafkós kereskedők úgy megvezetik, mint kocsit a nyomvályú. ESP helyett ABS, hát Istenem, elírtuk. 225 helyett csak 190 lóerő, hát Istenem, elírtuk. De kérdezek jobbat: honnan fogja tudni, hogy pl. valóban gyári sport futóművel árulják-e a kocsit, vagy csak odaírták? Ennyire jól elemzi szemmel a futómű beállításokat? Pedig egy jármű felszereltségének ellenőrzése ma már nagyon egyszerű. Több szakértői program is kínál néhány száz forintért gyári kiviteli lekérdezést, amelyből egyértelműen kiderül, hogy mi került a gyártáskor az autóba és mi nem. Ezen kívül egy tapasztalt szakember ránézésre is látja, ha valahol sántít egy hirdetés, illetve azt, ha nincs összhangban az autóval. Mindenkinek csak azt tanácsolhatom, hogy megfelelő szakértelem hiányában, nézesse át a négykerekűt még akkor is, ha ez 1-2%-ot rádob a vételárra. 

Itthon ismét a Ford az első

2015.09.08.
A márkának az év minden eddigi hónapjában sikerült megőriznie piacvezető pozícióját. Az autógyártó által augusztusban elért kimagasló 13,1% piaci részesedés egyértelműen jelzi, hogy a vásárlók nagyon kedvelik a Fordot: minden nyolcadik új autót vásárló ügyfél a technológiai fejlesztés, a sokszorosan díjnyertes Ecoboost motorok és vezetéstámogató és aktív biztonsági rendszerek, valamint a dizájn és az új modellek bemutatása területén is szárnyaló márka mellett dönt. Továbbra is különösen sikeres az autógyártó az elmúlt két évben teljesen megújult haszongépjármű portfóliója: az első nyolc hónapban a 3322 darab Ford haszongépjármű talált gazdára idehaza, ami példátlan 27,7%-os piaci részesedést jelent, azaz minden negyedik idehaza gazdára találó kishaszongépjármű Ford. - Az idén 50 éves jubileumát ünneplő Tranzit portfóliónk értékesítési eredménye továbbra is egyedülálló. A modellcsalád sikeressége a tradicionálisan megbízható minőségben, gazdag felszereltségben és a rendkívül széles modell portfólióban keresendő. Emellett méltán közkedvent Pick-Upunk, a Ranger toronymagasan, 43%-kal vezeti kategóriája eladási listáját. Az augusztusban debütáló, a sokak által várva várt Mustang és új Vignale kínálatunk pedig reményeink szerint tovább fogja erősíteni ezt a sikerszériát, új szegmensekben kínálva választási lehetőséget a magyar Ford rajongóknak – avat be Szamosi Viktor, a Ford magyarországi ügyvezető igazgatója.
Címkék: 

Kedden ismét sztrájkol a Lufthansa pilótáinak egy része

2015.09.08.
A Vereinigung Cockpit (VC) pilóta-szakszervezet által meghirdetett munkabeszüntetés 18 hónap alatt a tizennegyedik sztrájk, az érdekképviselet ismét a korai nyugdíjazás feltételei és a költségcsökkentési lépések miatt akar nyomást gyakorolni a cég vezetésére. A Lufthansa az MTI megkeresésére azt közölte, hogy sajnálattal vették tudomásul a VC bejelentését, mivel álláspontjuk szerint a hétvégi tárgyalásokon már jóval kedvezőbb és fenntarthatóbb ajánlatot tettek, mint korábban. A légitársaság hétfőn késő délután közölte a honlapján, hogy 84 hosszú távú járatot törölnek kedden, kilencvenet azonban az önkéntesen jelentkező pilótáknak köszönhetően elindítanak. A légiáru-szállító járatok mindegyike elindul. Azokat az utasokat, akiknek törölték a járatát, a csoporthoz tartozó más légitársaságok (Swiss, Austrian, Brussels Airlines), vagy más partner légitársaságok járatai szállítják majd.

Keszthelyi Vivien a Hungaroringen

2015.09.08.
Az Oxxo Motorsport fiatal pilótája a kupasorozatban megtartott hosszabb nyári szünetben is nagy erővel készült a mogyoródi hétvégére, közben tesztelte a B3 Racing kupás Seat Leonját, múlt pénteken pedig tökéletesen felkészülten érkezett a magyar Forma-1-es pályára, hogy aztán a hétvégén harcba szálljon a győzelmekért. A Suzuki Swift Cup Europe-ban ezúttal három futamot rendeztek meg, kettőt szombaton, egyet pedig vasárnap, mindezt szombaton délelőtt egy időmérő edzés is megelőzte. Vivien az időmérőn–amely esőben zajlott –meglehetősen sokat küzdött a versenyautójával, több beállításbeli problémára is panaszkodott, de miután kiállt a boxba, s a szerelők elvégezték a kért módosításokat, a hajrában egyre feljebb kapaszkodott, s végül az ötödik rajthelyet szerezte meg. A szombat kora délután –már száraz pályán –rendezett első futam aztán több szempontból is az előzetes elképzeléseknek megfelelően alakult. Vivien jól rajtolt, tartotta a tempót a negyedik helyen haladva az élmezőnnyel, s aztán kiváló vezetésének és a jó pilótákat kísérő szerencsének is köszönhetően végül elsőként intették le. Az Oxxo Motorsport versenyzője ekkor még nem sejthette, hogy a hétvége további részében a balszerencse is utoléri. A szombati második futamon a fordított rajtrács szabálya miatt Vivien a nyolcadik helyről rajtolt, de ezen a versenyen már gond adódott a technikával, s bár a szurkolók által szüntelenül buzdított fiatal versenyző tartotta a tempót az előtte haladókkal, a hetedik pozíciónál feljebb nem tudott kapaszkodni. Vasárnap délelőtt aztán a bemelegítő edzésen következett be az előzetesen nem várt és fájdalmas fordulat: a versenyautó lengéscsillapítója meghibásodott, a csapatnak pedig a futamig hátralévő egy órában már nem volt lehetősége kicserélni az alkatrészt, illetve ha meg is próbálja, az túl kockázatos lett volna. Viviennek így nem maradt más lehetősége, mint a műszaki hibás autóval küzdeni a pozíciókért, ez a „szélmalomharc” pedig végül egy újabb hetedik helyhez vezetett. - A győzelmemnek természetesen nagyon örültem, fantasztikus érzés volt a dobogó tetejére állni ilyen sok szurkoló előtt. Többségük nyilvánvalóan a kamion Eb-n címvédő Kiss Norbiért látogatott ki a Hungaroringre, de nagyon jólesett, hogy engem is hangosan buzdítottak minden alkalommal, amikor a pályán voltam, vagy épp a mi versenyünk következett. Ezúton is szeretném megragadni az alkalmat, hogy minden szurkolónak megköszönjem a lelkesedést és a drukkolást, sokat jelentett és jelent nekem ez, s köszönöm azoknak is, akik a Facebookon, vagy más módon gratuláltak az eredményekhez. Sajnos az első futam után már nem úgy alakult a számunkra a hétvége, ahogyan szerettük volna, a műszaki hibák meggátoltak abban, hogy további jó eredményeket érjek el, de az autósportban ez benne van. A csapat ígérete szerint a következő hétvégén olyan autót kapok, amivel garantált a dobogós helyezés, úgyhogy nagyon várom azt a fordulót – foglalta össze a hétvégetörténéseit Keszthelyi Vivien. A Suzuki Swift Cup Europe sorozat újabb állomása szeptember12-13-án ismét a Hungaroring lesz, az idényzáró hétvégére pedig az ausztriai Red Bull Ringen kerül sor szeptember 26-27-én.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója