Két Audi modell gyártása is befejeződik 2025-ben

2025.09.04.
Az Audi A7 és S7 nem kapható többé az amerikai kontinensen. A német autógyártó átalakítja a kínálatát, így 2026-ban az egyik modell sem lesz már kapható, mivel a közvetett utódjaik előkészítésén dolgoznak a szakemberek.  Az Audi szóvivője a Road&Track-nek adott nyilatkozatában elmondta, hogy a vállalat nem kínálja tovább a fent említett modelleket, mivel átállnak az új A6 TFSI gyártására, amely még idén megjelenik. A német cég azt tervezte, hogy a hajtáslálnc alapján fogják majd elnevezni a modelljeiket, páratlan számmal jelölve a benzinmotoros és páros számmal jelölve az elektromos hajtású modelleket.  A benzinüzemű A6-nak a következő generációs A7-esként kellett volna megjelennie, de az Audi elvetette az előbb kifejtett elnevezési sémát, mivel a vásárlók szerint zavaró lett volna. Ennek köszönhetően az új generációs autó A6 TFSI-ként fog megérkezni, és csatlakozik a már piacra dobott A6 E-Tronhoz.  Az Audi A7 még 2010-ben debütált az A6 fastback változataként, amely az autógyártó válasza volt a néhány évvel korábban bemutatott Mercedes-Benz CLS-re. A négyajtós kupé és a lejtős tető akkoriban újdonságnak számított, de néhány év alatt stílustrenddé vált.  Az S7-es modell csak 2012-ben érkezett meg, a nagy teljesítményű RS7 pedig a 2013-as Detroiti Autószalonon debütált. Egy dupla turbófeltöltős, 4 literes V8-as motorral került forgalomba az autó, amely 522 lóerős teljesítményre volt képes.  Az Audi 2026-ban továbbra is kínálja az RS7-et Amerikában. A dupla turbófeltöltős, 4 literes V8-as most 621 lóerőre és 827 Nm nyomatékra képes, miközben továbbra is az Audi nyolcsebességes Tiptronic sebességváltóját és Quattro összkerékhajtását kapta. Az ára 133.995 dollár, ami átszámolva kb 45,5 millió forint.  3,3 másodperc alatt képes elérni a 100 kilométer/órás sebességet 0-ról, és abban bízunk, hogy az Audi gondoskodik majd róla, hogy az új A6-ossal méltó utódot dobjon piacra. Az új generációs S6-os már kapható, viszont az elektromos hajtással rendelkezik, 543 lóerős teljesítményre képes és 3,7 másodperc alatt éri el a 100 kilométer/órát, így kijelenthető, hogy jelenleg van hely egy gyorsabb modellnek is.  A német márka eladásai az utóbbi időben nem produkáltak jó számokat globálisan, és azt is elismerték, hogy a minőség is romlott az elmúlt években. Az átdolgozott kínálat viszont minden bizonnyal sikert arat majd a vásárlók körében, függetlenül attól, hogy az Audi milyen nevet ad majd a termékeinek.  Képek forrása: Audi

Így válik egyszerűbbé az elektromos autók töltése

2025.09.04.
A berlini Interchange Network konferencián (ICNC) bemutatott BlueOval Charge Network x Octopus Electroverse a Ford vásárlói számára biztosít egyszerű és zökkenőmentes köztéri töltést. Az idén októberben kezdődő együttműködés révén a Ford-tulajdonosok letölthetik az Electroverse mobilalkalmazást, és ha hozzákapcsolják Ford ügyfélfiókjukat, akkor az alkalmazás hálózatán keresztül több mint egymillió köztéri töltőpontot érhetnek el. Az együttműködés még közelebb viszi a Fordot célkitűzése felé, hogy kényelmesebbé és praktikusabbá tegye az elektromos autóinak töltését. A BlueOval Charge Network x Octopus Electroverse rendszerében az ügyfelek egyetlen alkalmazás segítségével kapnak hozzáférést több mint 1200 töltőhálózathoz, vagyis nem kell külön ügyfélfiókokat létrehozniuk a különböző szolgáltatókhoz. Az alkalmazás nemcsak a töltőpontok helyét jelzi, hanem átlátható díjmutatót is kínál, hogy a felhasználók könnyen megtervezhessék utazásaikat. Az intelligens útvonaltervezővel a rendszer automatikusan azonosítja a menet közben legkényelmesebben elérhető és legkedvezőbb árú töltőhelyeket. Az Apple CarPlay 1és Android Auto 1 rendszereket használó ügyfelek az autójukban (és azon kívül is) a már megszokott kezelőfelületekkel találkoznak, és nem kell váltogatniuk az appok között. A felhasználók megtekinthetik és feltölthetik az egyes töltőpontok fotóit, ami hasznos segítség lehet, ha valakinek ismeretlen helyen kell megoldania autója feltöltését. A Ford és az Octopus ügyfélfiókokhoz csatlakozó felhasználók különleges kedvezményekre is számíthatnak: a magánszemélyek például három hónapon át díjmentesen kipróbálhatják az IONITY Premium szolgáltatást. “Tudjuk, hogy a kényelmes, könnyen használható és kedvező árú köztéri töltés egyaránt fontos a magánszemélyek és a cégek számára,” nyilatkozta Sven Pleines, a Ford Model e Europe köztéri töltés részlegének vezetője. “A BlueOval Charge Network x Octopus Electroverse éppen ezt biztosítja, sőt még többet is nyújt, így a Ford elektromos modellkínálata mostantól még vonzóbb ajánlatot jelent.” “Egyáltalán nem szükségszerű, hogy elektromos autók köztéri töltése nehézkes legyen, mi pedig örömmel mutatjuk meg az autósoknak, milyen egyszerűen intézhetik a töltést utazás közben,” mondta el Matt Davies, az Octopus Electroverse igazgatója. “A Forddal kialakított együttműködésnek köszönhetően mostantól még több autóvezető számára biztosíthatunk valódi szabadságot és kényelmet, legyen szó akár a töltés módjáról, helyéről vagy időpontjáról – az pedig egyszerűen és fantasztikus, hogy ezen közösen dolgozhatunk!” További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Tovább javult augusztusban a német járműipar üzleti hangulata

2025.09.04.
Az ifo intézet (ifo Institut - Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München e.V.) honlapján olvasható összefoglaló alapján az ágazat vállalatainak az üzleti környezetről alkotott véleményét számszerűsítő mutató értéke mínusz 15,5 pontra emelkedett augusztusban az előző havi mínusz 23,0 pont után. A javulás ellenére azonban az index továbbra is erősen negatív tartományban van - hangsúlyozta az ifo közleménye. Az elektromobilitás pozitív fejleményei szemben állnak az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelem kihívásokkal teli kilátásaival - idézte az ifo közleménye Anita Wölflt, az ifo ágazati szakértőjét. A németországi járműipari vállalatok aktuális helyzetének megítélését tükröző indikátor mínusz 16,9 pontra javult a júliusi mínusz 26,8 pontról. Az elektromos járművek iránti kereslet új csúcsokat ért el 2025 első felében, és úgy tűnik, ez a trend folytatódik. A vállalatok augusztusban jóval kevésbé voltak elégedetlenek rendelésállományukkal, mint az előző hónapban, bár a vonatkozó mutató a javulás ellenére is bőven negatív tartományban maradt. Az ágazat vállalatainak a következő hat hónapra vonatkozó üzleti várakozásai ugyancsak javultak az előző hónaphoz képest, a mutató mínusz 14,1 pontra emelkedett az év nyolcadik hónapjában az előző havi mínusz 19,2 pont után. A javulásban fontos szerepet játszik, hogy az euróövezetből érkező megrendelések jelentősen nőttek 2025 első felében, hiszen ezek a megrendelések adják a német autóipari export egyharmadát. Tekintettel arra, hogy a német autógyártók és beszállítók számára fontos az amerikai piac, az ágazat üzleti kilátásainak szempontjából fájdalmas a 15 százalékos vám - nyilatkozta Anita Wölfl. Ennek megfelelően a német járműipar exportvárakozásai romlottak az előző havihoz képest: a vonatkozó mutató mínusz 8,8 pontra esett az előző havi mínusz 5,1 pontról.  

Noé-s mentett kutyusok strandoltak a Jet Power Hungary jet-ski taván

2025.09.04.
Gerencsér Csaba jet-ski világbajnok, a Magyar Jet-Ski Szövetség elnöke, és fia, Gerencsér Olivér jet-ski Európa-bajnok mellett a cég egyik márkanagykövete, Simor Olivér televíziós személyiség is egész nap odafigyelt, hogy a mentett kutyusok jól érezzék magukat a nyár talán egyik utolsó kánikulai napján a “hazai jet-ski sport hungaroringjén.”  - “A Jetpower Hungary Kft, Magyarország piavezető vízi sporteszköz forgalmazója, és hazánk legkomolyabb szakmai munkát végző állatvédő szervezetének együttműködése 2026-ban is folytatódik, erről állapodtunk meg Matusek Zoltánnal a NOÈ Állatotthon alapítójával” - fogalmazott Bóday Pál a Jetpower Hungary kommunikációs igazgatója, hozzátéve: “negyed százada működő cégünk együttműködése a több, mint három évtizede ténykedő állatmenhellyel viszonylag egyszerű: mindenben segítsük az állatvédő missziójukat, amiben csak tudjuk.”  Bóday Pàl hozzátette: “2026 a Jet Power Hungary számára az állatvédelem mellett a környezetvédelemről is szól majd, hiszen bevezetjük a magyar piacra a világ első, magas műszaki színvonalú, nagy sorozatban gyártott “zöld quadját” a legendás Can-Am Outlander elektromos változatát.”  

Elszabadult egy híres siklóvasút Lisszabonban, tizenöten meghaltak - videó

2025.09.04.
A portugál katasztrófavédelmi hatóság korábban három halottról, illetve legkevesebb húsz sérültről számolt be. A tűzoltók és a mentők röviddel hat óra után kapták a riasztást. A portugál hatóságok egyelőre nem tették ugyan közzé az áldozatok állampolgárságát, de jelezték, hogy többen közülük külföldiek.  A sérültek között két spanyol állampolgárt azonosítottak. Mentők dolgoznak a helyszínen. Fotó: MTI/EPA/LUSA/Miguel A. Lopes „Tragikus nap ez városunknak. Lisszabon gyászol, ez egy nagyon tragikus incidens” – mondta Carlos Moedas, a portugál főváros polgármestere újságíróknak nyilatkozva. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is részvétét fejezte ki. „Szomorúan értesültem a híres Elevador da Gloría kisiklásáról” – írta portugálul az X-en. Kövér László, az Országgyűlés elnöke is részvétét fejezte ki José Pedro Aguiar-Brancó portugál házelnöknek a lisszaboni Elevador da Glória tragikus balesete miatt. A városközpontban fekvő Restauradores tér és a Sao Pedro de Alcantara-i kilátó között 1885 óta közlekedő fogaskerekű balesetét az Observador című online napilap értesülései szerint kábelszakadás okozta. Szemtanúk arról számoltak be, hogy egy hangos zajt hallottak, mielőtt az egyik villamos elkezdett lefelé száguldani a meredek lejtőn irányíthatatlanul. A Glória néven ismert villamos, ülő és álló helyeket is számolva, több mint 40 embert tud szállítani. Gyakran használják a helyi lakosok és a turisták egyaránt. Fotó: X.com - a képre kattinva megnézhet egy videót Telegraph beszámolója szerint a sérültek közül kilencet kórházba szállítottak, közülük öten kritikus vagy súlyos állapotban voltak. Legalább egy gyermek megsérült, többen még mindig a roncsok között vannak. João Oliveira, a lisszaboni és a Tejo-völgyi rendőrség igazgatója szerint „sajnos lehetséges, hogy a halálos áldozatok száma növekedni fog”.  

Felgyorsítaná a hibás hajtóművek kijavítását a Wizz Air

2025.09.04.
A Wizz Air és a Pratt & Whitney előrehaladott tárgyalásokat folytat a GTF-hajtóművek javításának felgyorsításáról – nyilatkozta Váradi József vezérigazgató a Reutersnek. Fotó: AIRportal.hu Az új generációs hajtóművek magasnyomású fokozatának szennyezett fémpor használatával készült turbinatárcsái miatt a légitársaság flottájának mintegy ötöde kényszerült földre az elmúlt időszakban, az átlagos javítási idő pedig 300 nap minden érintett hajtómű esetében. Mindez jelentős hatással van a légitársaság üzleti eredményeire, valamint részvényárfolyamára is. Június végén a légitársaság 41 repülőgépét volt kénytelen nélkülözni, a probléma – bár csökkenő mértékben – 2027 március végéig kitart a legutóbbi tájékoztatás szerint. A légitársaság júniusban a következő 177 darab A321neójához is GTF-hajtóműveket rendelt, a gyártóval kötött megállapodás szerint több cserehajtómű áll majd rendelkezésükre. A vezérigazgató mostani közlése szerint céljuk az, hogy november 13-ig, a féléves eredmény közzétételéig lezárják az újabb tárgyalásokat a gyártóval, amelynek köszönhetően felgyorsulhat a hajtóművek javítási ideje, illetve a flotta érintett részének visszatérése a forgalomba. Forrás: AIRportal.hu  

Az idei szezonban is az NFL autóipari partnere lesz a Toyota

2025.09.04.
Végre indul az NFL új 2025/2026-os szezonja, s mint mindig, ezúttal is olyan új történeteket, heroikus küzdelmeket, váratlan fordulatokat és közösségi pillanatokat várhatunk, amelyek egy életre emlékezetesek maradnak. A Toyota mint kiemelt autóipari partner számára az NFL-szezon nem csupán a bajnokság meccseinek sorozata, hanem lehetőség arra, hogy közelebb kerüljön ahhoz a több tízmillió emberhez, akik hétvégenként kilátogatnak az arénákba, a képernyő elé ülnek vagy a pályán kergetik a labdát. A 2025/2026-os szezonban a Toyota „All In. All Season.” mottóval indította el legnagyobb NFL-kampányát. A kifejezés nem is lehetne találóbb: a márka a teljes idény során jelen van, a felkészüléstől kezdve a februári Super Bowl-ig, és közben nem csupán a nézők szórakoztatásáról gondoskodik, hanem a jövő generációira is figyel. A szurkolók számára a Toyota Gameday Giveaways program az egyik legizgalmasabb kezdeményezés. Tavaly óriási sikert aratott, így idén bővített formában tér vissza: az idény során akár 1.500 rajongó nyerhet exkluzív ajándékokat valós időben zajló kihívásokon keresztül. A vasárnap esti rangadók alatt a https://www.toyota.com/nfl/ oldalán lehet tippelni például arra, ki szerzi a második félidő első touchdownját. A helyesen tippelők között sorsolják ki a nyereményeket – és nem is akármilyeneket. Az idei szezon nagy dobása egy különleges Toyota Sequoia Capstone, amelyet Brock Purdy, a San Francisco 49ers irányítója személyesen dedikált. A szerencsés győztes nemcsak a kulcsokat kapja kézhez, hanem egy aláírt műszerfalat és egy közös fotót is a játékossal. Purdy hangsúlyozta: „Mindig Toyotákkal jártam pályafutásom alatt, de hogy a kedvenc Sequoiámat valaki másnak adjam át – ez tényleg különleges esemény lesz.” A Toyota számára legalább ilyen fontos a jövő építése. Az NFL FLAG program támogatásával több mint 300 ezer fiatal játékos kap lehetőséget arra, hogy szervezett keretek között ismerkedjen meg a sportág alapjaival. Ez a befektetés nemcsak a futball jövőjéről szól, hanem arról is, hogy közösségek épüljenek, gyerekek találják meg a helyüket a pályán, a csapatban, és sport révén tanuljanak kitartást, felelősséget és együttműködést. A szezon egyik leglátványosabb eseménye a Toyota Glow Up Classic lesz, amely a Super Bowl hetében tér vissza. Ez a különleges, UV-fényben játszott flag football mérkőzés nemcsak sportélmény, hanem színes show is, amely egyszerre mutatja meg a játék örömét és a fiatalok kreatív energiáját. A Toyota a nagy döntő után sem vonul vissza: a Bay Area egyik ifjúsági pályáját újítják fel, hogy hosszú távon is maradandó értéket teremtsenek az ott élő közösségnek. A kezdeményezésekhez olyan ikonok is csatlakoztak, mint Eli Manning, aki szerint a futball minden szinten közösséget épít. „Ez Amerika első számú sportja, de még mindig van dolgunk, hogy minél több embernek adjunk lehetőséget a játékra. A Toyota támogatásával a jövő sztárjai most valóban esélyt kapnak a kibontakozásra” – mondta a kétszeres Super Bowl-győztes irányító. Fotók: Toyota, YouTube - a képre kattintva megnézhet egy videót. A kampányban természetesen más nagy nevek is feltűnnek. A „Team Toyota” tagjai – Brock Purdy (San Francisco 49ers) mellett, Michael Pittman Jr. (Indianapolis Colts)., Kyle Hamilton (Baltimore Ravens), Puka Nacua (Los Angeles Rams), Jordan Love (Green Bay Packers) és Christian Gonzalez (New England Patriots) – három ikonikus reklámspotban is szerepelnek. A szezonnyitón bemutatkozó „All In” című reklámfilm azt mutatja meg, hogy bár a szurkolók érzelmei hullámzóak a szezon során, a közösség ereje - akárcsak a Toyota elkötelezettsége - mindig állandó marad. A Toyota és az NFL partnersége túlmutat a pályán és a képernyőn. Valódi üzenete, hogy a sportban benne van minden: izgalom, közösség, jövő és persze a váratlan fordulatok. Hiszen az amerikai futball sem csak játék, hanem szenvedély és összetartozás is. Hasonlóképpen a Toyota is több mint autómárka ebben a történetben: aktív szereplő, amely segít emlékezetessé tenni minden szezont, és hozzájárul ahhoz, hogy minél több fiatal találjon otthonra az amerikaifutball-pályákon.  

A Ford ígérete: jönnek az olcsó e-autók a forradalmi gyártási technológia miatt

2025.09.04.
A forradalminak nevezett új technológiáról személyesen Jim Farley, a Ford vezérigazgatója tájékoztatta a nyilvánosságot. Az amerikai autóóriás – állítja Farley – valódi áttörést ért el az autóiparban azzal, hogy teljesen új megközelítést dolgozott ki modelljei összeszerelésére. Az innováció révén az autók összeszerelésének folyamata jelentősen felgyorsul, s ebből kifolyólag az autók is olcsóbbak lesznek. Farley szerint a Ford az egész világnak meg akarja mutatni az új gyártási rendszer előnyeit, amelyet Ford Universal EV Production Systemnek neveztek el. Fontos tudni, hogy az új technológia egyelőre kizárólag elektromos autók összeszerelésére vonatkozik. Az új módszer lényege, hogy az összeszerelési folyamat három különálló, párhuzamos szakaszra oszlik. Az egyik fázisban az autó elejét szerelik össze, a másikban a középső részét, ahová azonnal beszerelik az akkumulátort, a harmadikban pedig az autó hátsó részét készítik el. A szállítószalag nem egyenes vonalú, hanem elágazik, majd a gyártási ciklus végén megint összeér. Így egyszerre több irányban, párhuzamosan halad a gyártás. Érthető piaci okokból a részletek nem váltak ismertté, de Farley szerint ez a gyártási metódus jelentős megtakarítást tesz lehetővé a gyártásban, kompaktabbá teszi az üzemeket, csökkenti az összeszerelés összköltségét. Az előzetes számítások szerint az autók összeszerelési ideje akár 15 százalékkal is csökkenhet, húsz százalékkal kevesebb alkatrész lesz bennük, amivel egyszerűsödik a jármű szerkezete, és csökken a gyártás komplexitása. A vállalat szerint négyezer új munkahely jön létre az új technológia alkalmazása révén. Az új technológia gyökeresen megváltoztathatja az autógyárak megszokott kinézetét is. Az első autó, amelyet már az új technológiával fognak összeszerelni a Ford új elektromos pickupja lesz, amelynek gyártása két év múlva kezdődik Kentuckyban, és mindössze 30 ezer dollárért, vagyis körülbelül tízmillió forintért fogják értékesíteni. Való igaz, hogy az elektromos autók még mindig drágábbak a hagyományos meghajtású járműveknél, holott egyszerűbbek, és a hajtásrendszerük nincsenek kitéve nagy hő- és nyomáshatásoknak. Az autógyárak éjt nappallá téve dolgoznak azon, hogy olcsóbbá tegyék az elektromos járműveket. A jövő mondja meg, hogy ebben a versenyfutásban a százhúsz éves múltra visszatekintő Ford ér-e el elsőként a célba. Farley mindenesetre olyan világrengetőnek tartja a gyártási innovációt, mint amilyen a T-modell megjelenése volt 1908-ban.  

Teljesen közel-keleti tulajdonba kerülhet a Forma-1-et uraló McLaren

2025.09.04.
Az üzlet a beszámolók szerint több mint 3 milliárd fontban állapítja meg a csapat értékét, ami lenyűgöző fordult egy istálló számára, ami alig négy évvel korábban még vészhelyzeti forrásbevonásra kényszerült a koronavírus-világjárvány idején. McLaren logo Fotó: Formula E/Twitter A Sky úgy tudja, a szóban forgó 30 százalékos részvénycsomag jelenleg egy konzorcium kezében van, amelynek tagjai az amerikai MSP Sports Capital, az Ares Investment Management, az UBS O’Connor, valamint több kisebb befektető. Közülük az MSP 2020-ban fektetett be a McLaren Racingbe, 15 százalékos részesedést szerezve abban. Ezzel „életmentő tőkeinjekcióhoz” juttatta a világjárvány miatt nehéz helyzetbe kerülő McLarent, ami akkoriban eszközök eladásával valamint különböző átszervezésekkel próbálta rendezni pénzügyeit. Ők akkor 560 millió fontos értékelés mellett szálltak be. A korábbi befektetők tehát komoly nyereséget könyvelhetnek el, hiszen a McLaren Racing értéke nagyjából ötszörösére nőtt. Ez részben a McLaren „feltámadásának” és folyamatosan javuló eredményeinek köszönhető, részben pedig annak, hogy az F1 egyre népszerűbbé válik. Emiatt több csapat értéke is nagymértékben nőtt. Az új struktúra a Sky cikke szerint „átláthatóbbá” teszi majd a McLaren működését és várhatóan „erősíti hosszabb távú stratégiáját” is. Megjegyezik azt is, hogy az üzletet hamarosan hivatalossá tehetik, akár már ezen a héten jöhet egy bejelentés. Forrás: hirado.hu  
Címkék: 

Közel kétezernégyszáz gyorshajtó kap hamarosan minimum 50 ezres csekket - itt mértek

2025.09.04.
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 2392-en lépték át Bács-Kiskun vármegyében. A szabálytalankodóknak legalább 50 ezer forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, a kiszabható büntetés összegének maximuma pedig 468 ezer forint. Ennyit, a legmagasabb összeget kell fizetnie annak a sofőrnek, aki Soltvadkertnél 50 helyett 127 km/h-val közlekedett. Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai 18 olyan autóst igazoltattak, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak; egyikük balesetet okozott. Az ittas vezetők ellen eljárás indult, vezetői engedélyüket minden esetben bevonják. A vármegyében egy hét alatt 76 rendőri intézkedést igénylő baleset történt, amelyekben huszonnyolcan sérültek meg. Kerékpáros is volt köztük: könnyebben sérült meg az a 29 éves férfi, aki augusztus 30-án este Kecskeméten, az egyik Erzsébet körúti kijelölt gyalogos-átkelőhelyen szabálytalanul szándékozott átkelni. Az úton egy autós haladt éppen, amikor a férfi megállás nélkül akart áthajtani a zebrán a biciklijével. A kerékpáros nekiütközött a kocsinak és elesett. A KRESZ rendelkezései szerint a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen a járművekkel szemben a gyalogosnak van elsőbbsége. Kérjük a kétkerekűvel közlekedőket, hogy a kijelölt gyalogos-átkelőhely előtt minden esetben szálljanak le, és az úton tolják át a járműveket.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója