63%-kal drágultak a kompaktok 18 év alatt

2021.09.26.
Nincs könnyű helyzetben az autóipar. Nem elég, hogy minden idők egyik legáthatóbb változásán megy keresztül minden gyártó a digitalizáció, az önvezetés és a villanyos hajtások térnyerésével, ráadásul több oldalról is komoly szigorításoknak kell megfelelniük, mind károsanyag-kibocsátás, mind biztonság tekintetében. És akkor még a változó vásárlói ízlésről és elvárásrendszerről még nem is beszéltünk. Így nem csoda, hogy a rengeteg fejlesztési költséget igyekszik valahonnan visszaszerezni az autóipar. Amit végsősoron nagyrészt mi, vásárlók fizetünk meg. Jogos a felvetés, miszerint rendkívül nagyot drágultak az autók az elmúlt néhány évben. Legyen az új vagy használt. Elég összehasonlítani az árlistákat. Ráadásul ezt a folyamatot csak begyorsította a koronavírus. Ez volt az a kényszerleállás, ami után szinte a legtöbb európai autógyártó bejelenette az all-int, mi szerint egy kijelölt időponton túl szeretnének kizárólag villanyautót fejleszteni és árulni. Most éppen az Automobilwoche csinált egy kimutatást, amiben állításuk szerint a C-szegmens autói, tehát a kompaktok, ahol a Volkswagen Golf is verseng, 63%-kal drágultak 2002 és 2020 között az árlisták szerint. Ugyanez a B-szegmensben, tehát a kisautók kategóriájában, ahová például a Volkswagen Polo sorolható, 59%-os árnövekedést jelent. Noha mindez drasztikus drágulásnak tűnhet, érdemes megvizsgálni, hogy mi történt ez alatt a 18 év alatt. Mostanra ugyanis az egyre szigorodó törésteszteknek köszönhetően szinte minden autóban az alapfelszereltség részét képzik az olyan modern vezetéstámogató rendszerek, mint a sávtartó vagy a vészfék asszisztens. A tanulmány még arra is kitér, hogy ha kivesszük az árlistákból az elektrifikált hajtásláncokat, akkor is 53%-os növekedést mutatnak az árak, benzinest a benzineshez, dízelt a dízelhez hasonlítva. Ha az inflációt is beleszámítjuk – amit jelen esetben az euróval vizsgáltak –, akkor 21%-os drágulás figyelhető meg a kompaktok árcéduláját, ami tekintve a hozzáadott értéket, már nem tűnik felettébb súlyosnak. Sőt, mindezek ellenére az látszik, hogy az emberek ma már szívesebben válogatnak a kínálat tetejéről, és vásárolnak jobban felszerelt változatokat, mint korábban, akár 18 évvel ezelőtt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Durva baleset sérültekkel, teljes útzár Debrecennél

2021.09.26.
Eddig tisztázatlan okból és körülmények között ma délután, nem sokkal 17 óra előtt három személyautó összeütközött a 48-as számú főúton a 7 kilométerszelvénynél egy kereszteződésben Debrecen és Vámospércs között.  Az ütközés következtében az egyik jármű motortere kigyulladt - írja a katasztrófavédelem honlapja. Az elsődleges adatok szerint a balesetben többen megsérültek. A helyszínelés és műszakimentés idejére teljes útlezárásra kell számítani. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Orosz Nagydíj - Hamilton a 100. győzelmével újra vezet az összetettben

2021.09.26.
A 36 éves pilótának ez pályafutása 100. futamgyőzelme, az idén ötödször nyert, Szocsiban szintén ez volt az ötödik sikere. Hamilton mögött legnagyobb riválisa, az utolsó helyről rajtoló holland Max Verstappen (Red Bull) lett a második, harmadikként pedig a spanyol Carlos Sainz Jr. zárt a Ferrarival. Hamilton ezzel a sikerrel két ponttal vezet Verstappen előtt a világbajnoki pontversenyben. A rajtot a negyedik helyről startoló Hamilton pocsékul kapta el, az első kanyarokban több pozíciót is veszített, miközben a második kockából kezdő Sainz át tudta venni a vezetést a pole pozícióból induló Lando Norristól (McLaren). Az első kör végén Sainz, Norris, George Russell (Williams) volt az első három sorrendje, Hamilton pedig a hatodik helyért csatázott a spanyol Fernando Alonsóval (Alpine). A 10. körben Sainz változatlanul vezetett, de Norris nagyon közel volt hozzá, közben az utolsó helyről rajtoló Verstappen már 12. volt. Hamilton a hatodik pozícióban száguldott, a kerékcseréket pedig Russell kezdte meg a 14. körben, percekkel azután, hogy Norris megtámadta és meg is előzte az élen Sainzot. A Ferrari spanyol versenyzője ezután rögtön a boxba hajtott friss abroncsokért, Hamilton pedig a 27. körben állt ki kerékcserére, miközben Norris magabiztosan vezetett, és rövidesen szintén kiállt új gumikért. Túl a versenytáv felén így Norris volt a legkedvezőbb helyzetben, az előtte száguldó három versenyzőnek még hátra volt a kerékcseréje, Hamilton pedig nagyjából nyolc másodperccel maradt el tőle, miután megelőzte Sainzot. A hajrá kezdetére - amikor már minden versenyző túl volt a kerékcseréjén - Norris vezetett, Hamilton csaknem két másodperces hátránnyal száguldott másodikként, a harmadik pozíció pedig Sainzé volt. Hat körrel a leintés előtt elkezdett esni az eső Szocsiban, Hamilton, és a mezőny javarésze pedig a boxba hajtott átmeneti esőgumikért. Norris előnye így magabiztossá vált, de ő a száraz pályára alkalmas gumikon próbált az egyre inkább eleredő esőben végigmenni. A fiatal brit rosszul döntött, hamarosan szinte befordulni sem tudott a kanyarokba, így Hamilton könnyedén megelőzte, majd az addigra már harmadikként száguldó Verstappen, és a mögötte érkezők is elmentek mellette, miközben a boxba hajtott a vizes pályára alkalmas gumikért. Norris végül hetedikként ért célba. A vb két hét múlva Törökországban folytatódik. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Kalandozások az ország hagyma-fővárosában: ismerd meg Makót

2021.09.26.
Makó, aminek a neve egyet jelent a hagymával,  az elmúlt hónapok egyik legnagyobb meglepetése volt számomra. A város ugyanis sokkal többről szól, mint a kiváló minőségű hagyma, és már csak az alábbi látnivalók miatt is érdemes ellátogatnunk Makóra és felvenni a várost a hazai bakancslistánkra. Forrás: Szombati Orsolya, www.traveladdict.hu Lombkorona sétány A Maros folyó jobb partján található lombkorona sétány Makó egyik ékköve. A fák tetejére épített 191 méter hosszú és 10 méter magas tanösvényen az erdők világa elevenedik meg a látogatók előtt, mindez páratlan építészeti megoldásba csomagolva. A fémszerkezetű sétányon hagymakupolás teraszokkal, függőhíddal és egy csúszdával is találkozhatunk, amelynek tetején egy panoráma kilátó is kapott helyet. Aki elég bátor, egy szempillantás alatt lecsúszhat a 18 méter magas toronyból, ám a sétány látogatása adreanlinkalandok nélkül is szuper élményt garantál minden korosztály számára. Forrás: Szombati Orsolya, www.traveladdict.hu Hagymatikum A különleges kinézetű épületről Makó belvárosában nem mondaná meg az ember első pillantásra, hogy az ország egyik legjobb fürdőkomplexumát rejti. Makón 1956-ban találtak gyógyvizet, amelyre hamar strandfürdő épült, ám mai arcát 2012-ben nyerte el Makovecz Imre tervei alapján. A legjobb családbarát díjjal is jutalmazott Hagymatikumban 18 medence és 9 szauna közül válogathatunk, és kipróbálhatjuk a marosi gyógyiszapos kezeléseket, amely a gyógyvízzel párosulva enyhülést nyújt a gyulladásos panaszok, bőr- és ideggyógyászati betegségek esetére. A csodaszép fürdőépületben, amelynek központi elemét a hófehér életfa jelenti, a kicsik sem maradnak élmények nélkül. A Hagymanó Birodalom mellett szuper kalandokat ígér a sodrófolyosó és a bújócskázás a barlangokban, de a vízben található dinamikus játékokkal is átélhetik a Hagymatikum nem mindennapi világát és vendégszeretetét. Forrás: Szombati Orsolya, www.traveladdict.hu Maros Kalandpart Tedd próbára az ügyességedet és bátorságodat a Maros partján kialakított kalandpályán. A felnőtt és gyerekek számára kialakított akadálypályákon kapaszkodók segítségével mászhatsz a 22 méteres fák tetejére, vagy sajátíthatod el a sziklamászás tudományát. Kötélpályán átcsúszhatsz a Maros fölött, vagy pedig az ingán leszámolhatsz a tériszonyoddal és biztonságosan kipróbálhatod, milyen érzés a szabadesés. Ha a kalandok helyett inkább szelídebb vizekre eveznél, akkor pedig ott van a Maros folyó, amin baráti vagy családi körben sétahajókázásra indulhatsz, miközben a csónakban ülve észrevétlenül felfedezheted a nádasok és vízpart élővilágát is. Forrás: Szombati Orsolya, www.traveladdict.hu Ford T-modell Végezetül következzen egy autós portálhoz is méltó látványossága a városnak, ami pedig nem más, mint a makói születésű Galamb József tervezte Ford T-modell. Ő volt a 20. század autójának választott T-modell főkonstruktőre, aki hihetetlen utat járt be Makóról indulva és hódította meg Amerika útjait és autógyárait. Az álomszerű történet emlékét őrzi a makói Ford fal, ahol egykor az amerikai Ford gyár lerakata működött 1922-1944 között. A Magyarországon alig pár példányban fellelhető T-modellek közül az egyik pont Makón található a József Attila Múzeumban, egy 1919-es gyártású felújított négyszemélyes, nyitott Touring modell személyében.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Németország – az autók súlyához kötnék a parkolási díjat

2021.09.26.
A németországi Tübingen városában a nehéz gépjárművek parkolási költségeinek radikális emelését javasolták. Erről a Frankfurter Allgemeine Zeitung számolt be. Jelenleg az éves parkolójegy a város lakóövezetiben 30 euróba kerül. A parkolás ára nem függ az autó típusától, vagyis egy SUV és egy könnyű gépkocsi parkolása ugyanannyiba kerül. A város klímavédelmi bizottsága azonban ragaszkodik ahhoz, hogy a parkolási díjat 120 euróra emeljék, emellett pedig a tarifát az autó súlyához kössék. Ha elfogadják a szabályozást, akkor az 1,8 tonnánál nagyobb súlyú autók tulajdonosainak további 60 euróval kell többet fizetniük. Vagyis a költségük az eddigi 30 euróról hirtelen 180 euróra ugrik. (Képünk illusztráció) Boris Palmer, a város polgármestere ennél is tovább ment, és azt javasolta, hogy a nehézgépjárművek tulajdonosainak parkolási díját emeljék évi 360 euróra - vagyis a korábbi tarifa 12-szeresére. A városi tanács azonban egyelőre nem siet, hogy ilyen drasztikusan emelje az árakat. A többég a fokozatos tarifaemelés híve, de továbbra is mentességet kapnak a tartós betegséggel és fogyatékkal élők, valamint azok, akik igazolhatóan munkájukhoz használják az autót a város belső körzeteiben. A Frankfurter Allgemeine Zeitung azt írja, hogy ha bevezetik az új szabályokat, akkor más városok, például Freiburg is követhetik a tübingeni példát. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Az autópálya tölti fel az elektromos járműveket az USA-ban

2021.09.26.
A projekt kezdeményezői szerint az úttestbe integrált vezeték nélküli töltőrendszer képes bármilyen típusú elektromos jármű feltöltésére vezetés közben. A technológia lehetővé teszi a járművezetők számára, hogy ne okozzon számukra fejfájást, hol találnak töltőállomást, mennyi a töltés induláskor az utóban, illetve hány kilométert tudnak megtenni töltés nélkül.  A michigani hatóságok biztosak abban, hogy egy ilyen jellegű infrastruktúra fejlesztése önmagában nagy lökést ad az elektromos gépkocsik – mind az autók, mind pedig a haszonjárművek – elterjedéséhez. Michigan az állam közlekedési minisztériuma a közeljövőben kiadja az engedélyeket a technológia fejlesztésére, tesztelésére és bevezetésére. Az első szakaszban az állam egy 1,5 mérföldes pályaszakaszt építtet ki vezeték nélküli töltéssel. Ha a kísérlet sikeres lesz, az állam többi autópályáján is megkezdődnek a hasonló fejlesztések. A technológia még gyerekcipőben jár, bár már vannak vezeték nélküli töltőutak a svéd Gotland -szigeten, Tel -Avivban és a németországi Karlsruhében. Rövidebb szakaszokat épített már az izraeli ElectReon startup, amely az autókat mágnestekercsek segítségével tölti fel, melyeket 8 centiméterrel az útburkolat alá helyeznek el. A töltéshez különféle kapacitású speciális „vevőkészülékeket” lehet elhelyezni az autókba. Június elején Oroszországban jelentették be, hogy az önvezető autók számára speciális sávokat építenek ki az autópályákon, ahol az automata feltöltési technológia is alkalmazható lesz.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Bukkanó forgalomlassító: a fekvőrendőr

2021.09.26.
A száguldozó autósok nemcsak az országutakon teremtenek balesetveszélyes helyzeteket, hanem lakó-pihenő, gyalogos és korlátozott sebességű övezetekben. Ilyen helyeken, ahol többnyire 20-30 kilométer/óra a maximális sebességhatár, jól ismert megoldás, hogy fekvőrendőrrel igyekeznek elejét venni a gyorshajtásnak. De lássuk, mit kell tudni a fekvőrendőrökről, mi az előnyük és a hátrányuk.  Ahány utca, annyi fajta Először is tisztázzuk, hogy a fekvőrendőr hivatalos elnevezése a menetdinamikai vagy forgalomcsillapító küszöb. Lényege, hogy a járművek haladási irányára merőlegesen, az úttest síkjából kiemelkedő küszöböt képez, amelyen csak mérsékelt sebességgel lehetséges az áthaladás, így csillapítja a forgalmat. Az első fekvőrendőrök már a 20. század elején felbukkantak, de Európában csak az 1970-es években, Magyarországon pedig a rendszerváltás után jelentek meg.  Különféle fekvőrendőrök vannak, a sárga-feketét mindenki ismeri Bár vannak előírások a fekvőrendőrök kialakítására, a gyakorlatban szinte nem létezik két egyforma megoldás: a kemény gumiból vagy műanyagból készült, előre legyártott elemekből összeépíthető sebességcsökkentő bordáktól kezdve az épített kiemelkedésekig rengeteg formában léteznek fekvőrendőrök. Némelyik olyan magas vagy olyan a vonalvezetése, hogy a környéket nem ismerő autós száguldozás nélkül is könnyedén lekoppanthatja az alvázat, de vannak olyanok is, amelyek annyira jelentéktelenek, hogy lassítás nélkül hajtanak át rajtuk a sofőrök. Igaz, nem egyszerű feladat kivitelezni, hogy egy kéttonnás városi terepjáróra és egy miniautóra ugyanúgy hasson a forgalomlassító küszöb. Nem lehet akárhova telepíteni A magyar szabályozás nem engedi, hogy akárhová fekvőrendőrt tegyenek. Az előírás szerint fekvőrendőr csak mellékúton telepíthető, és csak olyan útvonalon, ahol a megengedett sebesség 50 kilométer/óránál alacsonyabb, valamint sebességkorlátozás van érvényben az adott úton. Forgalomcsillapító eszközöket a közút kezelője telepíthet, ami fekvőrendőrök esetén jellemzően az önkormányzatot jelenti.  A folyamat általában a környéken lakóktól indul, akik sokszor megelégelik, hogy miközben a kertvárosi utcában kint játszanak a gyerekek, túl nagy a forgalom vagy száguldoznak az autósok. Ám hiába nagy a lakossági igény, minden esetben forgalomtechnikus mérlegeli, hogy szükség van-e a fekvőrendőrre, és ha igen, milyen típusút és hová érdemes építeni.  Bár elsőre jó ötletnek tűnhet a fekvőrendőr, telepítésnél figyelembe kell venni a negatív hatásokat is. Egyrészt az autósok általában csak a küszöb előtt lassítanak le, így például egy lakó-pihenő övezetben csak a ki- és bejáratnál csökkentik a sebességüket. Másrészt megnőhet a zajterhelés a környéken, a lassítás-gyorsítás miatt pedig megnőhet a káros-anyagkibocsátás. Sokan ezért ellenzik a fekvőrendőröket, és az utóbbi időben a szakemberek is más forgalomtechnikai megoldásokat – például sáveltolást – javasolnak.  Már fekvőrendőrből is van okos Akármilyen kialakításúak is legyenek a fekvőrendőrök, van egy közös tulajdonságuk: azokat az autósokat is lassításra kényszerítik és kisebb-nagyobb döccenővel büntetik, akik szabályosan közlekednek és betartják a sebességkorlátozást. Ezért találták ki az intelligens fekvőrendőröket, amelyek csak akkor lépnek működésbe, ha gyorshajtó autóst észlelnek, és valóban szükség van az úttestbe épített lassító eszközre.  Az egyik ilyen megoldás a mexikói fejlesztésű Tope Inteligente nevű forgalomcsillapító küszöb. Az okos fekvőrendőr lényege, hogy a sebességcsökkentő borda alaphelyzetben az úttestbe simul, a szabályosan haladó autós észre sem veszi, legfeljebb a feltűnő sárga-fehér festés szúrhat szemet neki. Ám ha valaki túl nagy sebességgel közeledik, akkor működésbe lép a berendezés, és kiemelkedik a fizikai akadály az úttestből. Az okos fekvőrendőrökhöz a forgalmat folyamatosan monitorozó érzékelők tartoznak, így áll össze a teljes rendszer.  Egy másik fajta okos fekvőrendőrt fejlesztett a svéd Edeva cég Actibump néven. Ez pont fordítva működik, mint a gyorshajtás esetén kiemelkedő döccenő, tulajdonképpen egy negatív fekvőrendőr. A megoldás lényege, hogy egy süllyeszthető rámpát építenek az útfelületbe, amely alaphelyzetben egy síkban van az útburkolattal. Az eszköz össze van kötve egy sebességmérővel, amely akkor aktiválja a fekvőrendőrt, ha a valaki az adott útszakaszon megengedett sebességet túllépve közelít. Ilyenkor a rámpa menetirány szerinti távolabbi oldala lesüllyed, kialakul egy perem, amely ütést mér a futóműre.  A rendszerhez kamera is tartozik, amely képes felismerni a megkülönböztető jelzéssel közlekedő járműveket (mentő, tűzoltó, rendőr), és olyankor nem lép működésbe az „ugrató”. Az Actibumpot eddig Svédországban három, Ausztráliában pedig egy helyszínen telepítették. A tapasztalatok nagyon kedvezőek, ugyanis az adott útvonalon átlagosan 80 százalékkal csökkent a gyorshajtások száma.   Mivel komplex rendszerekről van szó, nem meglepő, hogy az okos fekvőrendőrök jóval többe kerülnek, mint bármelyik hagyományos forgalomcsillapító küszöb, így erősen kérdéses, hogy mikor fognak széles körben elterjedni. Az viszont mindenképpen hasznos, hogy van olyan változata a jól ismert „pukliknak”, amely szelektíven, csak a túl gyorsan hajtó autósoknál lép működésbe, így fölöslegesen nem okoznak zajt és nem növelik a károsanyag-kibocsátást.  Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Az ön autóját is megállíthatják a jövő héten

2021.09.26.
Azt írták: az akcióban a járművek esetleges problémáira hívják fel a figyelmet, az erősen szennyező autókat időszakos vizsgálatra rendelhetik be. A közúti közlekedés zöldítése a forgalomban lévő kocsik műszaki állapotának javításával, rendszeres karbantartásukkal is elősegíthető. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával, a Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. szervezésében megvalósuló akció negyedszázados múltra tekint vissza. A hagyományos őszi ellenőrzéssorozatban a hazai gépkocsiállomány átlagos környezetvédelmi állapotát mérik fel, a változását vizsgálják és értékelik - ismertették. Idén is öt napon keresztül végeznek várhatóan 6-700 közúti mérést Budapesten, Győrben, Pécsett és Szegeden. A területileg illetékes Közlekedési Felügyeletek munkatársai minden nap másutt, a fővárosban 15, a vidéki megyeszékhelyeken öt-öt helyszínen dolgoznak majd. Emlékeztettek arra, hogy az akció hosszabb távú tapasztalatai kedvezőek: míg a kilencvenes évek végén csak minden második gépkocsi volt megfelelő, az elmúlt évtizedre már tízből kilenc autó állapotát találták előírásszerűnek. Az utóbbi években ezzel szemben - tették hozzá - stagnálás, kismértékű romlás figyelhető meg a környezetet, a levegő minőségét kímélő járművek arányában. Hangsúlyozták: az akcióban kiszűrt, kirívóan rossz állapotú, erősen szennyező gépkocsival közlekedőknek két hónapon belül időszakos műszaki-környezetvédelmi vizsgálaton kell megjelenniük járműveikkel. A közlekedés és benne túlnyomórészt a közúti forgalom a magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás ötödéért felel - közölték, kiemelve: a magyar kormány 2050-re klímasemlegessé kívánja tenni Magyarországot, és ehhez a klíma- és természetvédelmi akciótervben is több intézkedéssel ösztönzi az ágazat zöldítését. Példaként említették, hogy a zöld busz program támogatásával országszerte legalább 1100 elektromos busz áll forgalomba 2025-ig. A tisztább közlekedésért a gépkocsik műszaki állapotának javításával is tehetünk, megfelelő karbantartással, korszerűsítéssel egy-egy autó szennyezése 40-60 százalékkal csökkenthető - hangoztatta közleményében az ITM. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Chiphiány: egyre brutálisabb az autóipar vesztesége

2021.09.26.
Autógyártás: Minden gyártó szenved a chipek hiányától.  (Fotó: Daimler) A folyamatos chiphiány továbbra is érinti a globális autóipart. A félvezetők hiánya miatt az iparág valószínűleg 210 milliárd amerikai dollár (179 milliárd euró) bevételt veszít idén az Alix Partners tanácsadó cég előrejelzése szerint. Májusban még 110 milliárd dollárra becsülték ezt az összeget. A tanulmány szerint az iparág termeléskiesése körülbelül 7,7 millió jármű lesz, ami majdnem kétszer akkora, mint azt korábban gondolták. Májusban az Alix Partners 3,9 millió jármű kiesését jelezte előre – idézi fel a német honlap. Az IHS Markit brit kutatóintézet szakértői a múlt héten 5 millióval 75,8 millió járműre csökkentették legújabb becslésüket a globális éves autógyártásra vonatkozóan. A Toyota japán autógyártó szeptember közepén jelentette be, hogy a 2022 március végéig tartó pénzügyi évben 300 ezerrel kevesebb autót tud majd gyártani. A Daimler vezérigazgatója, Ola Källenius pedig nem számít arra, hogy az iparág helyzete 2023-ig jelentősen enyhül - írja a német honlap. Kilenc százalékkal kevesebb autó Ez egybeesik az IHS Markit előrejelzésével. Kutatói 2022-re világszerte 82,6 millió jármű éves termelését várják, kilenc százalékkal kevesebbet, mint korábban gondolták. Míg az autógyártók ezt részben magasabb járműárakkal kompenzálhatnák, addig a beszállítóknak nehezebben megy ez – mondta Marcus Kleinfeld, a német Alix Partners cég képviselője. Éppen ezért a chipek hiánya még jobban érinti őket, mint az autógyártókat. Az egyéb erőforrások, például a gyanta és az acél szűkössége további terhet ró az autóiparra - elemezte a helyzetet Mark Wakefield, az Alix Partners autóipari és ipari gyakorlat szegmensének globális társvezetője.  A munkaerőhiány is problémát jelent. Kollégája, Dan Hearsch hozzátette: "Az iparban valóban nincs több lehetőség az anyagok előállításához vagy beszerzéséhez."   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Ami rossz hír a briteknek, jó hír a magyar kamionsofőröknek

2021.09.26.
A munkavállalási feltételek könnyítése azonban mindössze néhány ezer jelentkezőre terjed ki és csak karácsonyig lesz érvényben. A szakmai szervezetek elégtelennek minősítették az intézkedést. Grant Shapps brit közlekedési miniszter szombat éjjel bejelentette, hogy ötezer külföldi kamionsofőr kaphat soron kívül átmeneti nagy-britanniai munkavállalási engedélyt, mindenekelőtt üzemanyag- és élelmiszerszállító teherautók vezetésére. A brit kormány emellett lehetővé teszi a baromfifeldolgozó cégeknek 5500 szakképzett külföldi munkavállaló felvételét, szintén csak néhány hónapra. A toborzás októberben kezdődhet. Shapps felszólította ugyanakkor az érintett cégeket, hogy a munkakörülmények javításával és a fizetések emelésével maguk is járuljanak hozzá a probléma megoldásához. Hozzátette: nem a külföldi munkaerő alkalmazása jelenti a hosszú távú megoldást. A szakmai szervezetek szerint ugyanakkor a bejelentett intézkedésekkel rövid távon sem lehet orvosolni a munkaerőhiányt. Ruby McGregor-Smith, a Brit Kereskedelmi Kamarák elnöke a BBC-nek nyilatkozva úgy fogalmazott: a kormányzati lépések körülbelül annak felelnek meg, mintha valaki "egy gyűszűnyi vízzel próbálna eloltani egy máglyát". A Brit Kiskereskedelmi Szövetség közleménye szerint a munkavállalási szabályozás bejelentett enyhítésének mértéke nem sokat javít a helyzeten, mivel egyedül a szupermarket-hálózatoknak legalább 15 ezer kamionsofőr felvételére lenne szükségük ahhoz, hogy a karácsony előtti időszakban teljes kapacitással, fennakadások és a választék szűkülése nélkül működhessenek. A hétvégére országszerte számos helyen hosszú autósorok alakultak ki a brit benzinkutaknál, miután több nagy forgalmazó bejelentette, hogy kénytelen töltőállomásokat bezárni, mert a sofőrhiány okozta logisztikai fennakadások miatt nem tudja teljes hálózatát folyamatosan ellátni üzemanyaggal. A fuvarozói szakma érdekképviseleti szervezeteinek számításai szerint a brit áruszállítási szektorból legalább százezer kamionsofőr hiányzik, és ez okoz egyre érezhetőbb áruhiányt kiskereskedelmi szinten, mindenekelőtt az élelmiszer- és az üzemanyagellátásban.     A szakmai szervezetek szerint ennek egyik oka az, hogy a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) óta rengeteg uniós munkavállaló távozott Nagy-Britanniából. A brit közúti áruszállítási szövetség (Road Haulage Association) legutóbbi becslése szerint csak január óta 30 ezer kamionsofőr hagyta el az országot. A képviselet felmérést is készített tagvállalatai körében arról, hogy mi okozza a problémát, és a több mint hatszáz válaszadó cég csaknem 60 százaléka a Brexitet nevezte meg a sofőrhiány elsődleges okaként. A brit EU-tagság tavaly január 31-én szűnt meg. A brit kormány az ezután életbe lépett 11 havi átmeneti időszak lejártával, idén januártól új szabályozást honosított meg, amely főleg a szakképzettség és az angol nyelvtudás alapján pontozásos kritériumrendszert alkalmaz a külföldiek nagy-britanniai munkavállalási kérelmeinek elbírálásához, függetlenül attól, hogy a kérelmezők az EU-ból vagy máshonnan érkeznek. Előnyt jelent az is, ha a kérelmező hiányszakmának számító területeken tud állásokat betölteni, de a kamionsofőri foglalkozás eddig nem szerepelt ezek hivatalos listáján. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója