Gyorsasági kamion: Kiss Norbert nem veszi el a gázt

2024.08.31.
A 39 éves szombathelyi pilóta a még pénteken rendezett első időmérő edzésen folytatta idei remeklését és a szezon kilencedik kvalifikációján sem tudta senki legyőzni. A szombati első futamot Kiss a tőle megszokott magabiztossággal nyerte meg, igaz, az első kanyarban a sóderágyon keresztül száguldó riválisa majdnem eltalálta a kamionját, amikor visszatért a pályára. Ezt a helyzetet leszámítva azonban a magyar Eb-címvédő sikerét gyakorlatilag senki és semmi nem veszélyeztette a 11 körös viadalon. Kissnek a részben fordított rajtrácsos második futamot a nyolcadik helyről kellett kezdenie, majd a rajt után azonnal feljött hatodiknak, kisvártatva pedig ötödiknek. Innen viszonylag sok időbe telt neki további két pozíciót javítania, arra pedig már nem maradt hátra elegendő kör, hogy a második helyért, vagy a győzelemért tudjon harcolni. A címvédő ennek ellenére növelte az előnyét az Eb-pontversenyben, amelyet 261 ponttal vezet, míg a mögötte második, hatszoros Eb-győztes német Jochen Hahnnak 202 pontja van. A csehországi versenyhétvége vasárnap egy újabb időmérő edzéssel, valamint további két futammal folytatódik. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Norrisé a monzai pole, de mi történt Verstappennel?

2024.08.31.
Fotó: Ferrari Az összetett második helyén álló 24 éves pilótának ez az idei negyedik, pályafutása ötödik pole pozíciója, miközben a világbajnoki pontversenyben vezető, címvédő Max Verstappen (Red Bull) csak a hetedik pozícióból startolhat. Norris mellől csapattársa, az ausztrál Oscar Piastri vághat neki a viadalnak, míg a harmadik rajtkockát George Russell, a Mercedes brit versenyzője foglalja majd el. A hazai közönség előtt szereplő Ferrari versenyzői közül a monacói Charles Leclerc a negyedik, a spanyol Carlos Sainz Jr. pedig az ötödik starthelyet szerezte meg. Sainz mellől a hétszeres vb-győztes Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája rajtol, míg Verstappennel egy sorban a másik Red Bullt vezető mexikói Sergio Pérez várja a rajtjelet. A Williamsnél most bemutatkozó argentin Franco Colapinto pályafutása első F1-es időmérőjén a 18. rajtkockát szerezte meg. Az 53 körös Olasz Nagydíj vasárnap 15 órakor rajtol. A teljes rajtsorrend: Lando Norris (brit, McLaren) Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) George Russell (brit, Mercedes) Charles Leclerc (monacói, Ferrari) Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) Lewis Hamilton (brit, Mercedes) Max Verstappen (holland, Red Bull) Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) Alexander Albon (thaiföldi, Williams) Nico Hülkenberg (német, Haas) Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) Daniel Ricciardo (ausztrál, RB) Kevin Magnussen (dán, Haas) Pierre Gasly (francia, Alpine) Esteban Ocon (francia, Alpine) Cunoda Juki (japán, RB) Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) Franco Colapinto (argentin, Williams) Valtteri Bottas (finn, Sauber) Csou Kuan-jü (kínai, Sauber) MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Az új Citroën C5 Aircross 700 km-es hatótávval rendelkezik majd

2024.08.31.
A Citroën terve az lesz 2025-re, hogy piacra dobja az új C5 Aircrosst, ami gyakorlatilag a márka zászlóshajójává válik, és a sorozat történetében először kap elektromos hajtást.  A cég elkötelezte magát, hogy a jövőben a fő szegmense modelljeire összpontosít. Ennek eredményeként a keveset vásárolt C5 X-et sem váltja le jövőre.  A C5 Aircrossot még 2018-ban kezdte el árusítani a Citroën az Egyesült Királyságban és jelenleg benzines és hibrid hajtáslánccal árulják. A második generáció viszont a Peugeot e-3008-hoz és a Vauxhall Grandland-hez hasonlóan az 'STLA Medium' platformra vált majd.  A Citroën főnöke, Thierry Koskas megerősítette, hogy ez az új platform lehetővé teszi, hogy a C5 Aircrosst már elektromos hajtáslánccal tudják árulni jövőre, ami már régóta célkitűzés volt a márkánál.  Maga a platform eredetileg első kerék meghajtású, az e-3008 egymotoros változata 207 lóerős, a kétmotoros változat pedig 316 lóerős teljesítménnyel bír.  73 kWh-s és 98 kWh-s kapacitású akkumulátor fogadására is képes az STLA Medium platformja, utóbbi hatótávolsága pedig eléri a 700 kilométert is a Peugeotban.  Míg az előbb említett platformot az elektromos hajtás elősegítésére fejlesztették ki, továbbra is használható lesz a hibrid autókban.  Koskas azt is megerősítette, hogy a C5 Aircrosst standard és plug-in hibrid hajtáslánccal is árulják majd a jövőben, amellyel ez lesz az egyetlen olyan modell a Citroën kínálatában, ami külső forrásból is tölthető.  "A plug-in hibrid meghajtás lehet a válasz a piac bizonyos követelményeire [a modern autókkal szemben]. Viszont ez egy plusz költséget jelent minden autónál, hisz egy akkumulátor sok helyet foglal, így nincs értelme kisebb autókba tenni" - tette hozzá Koskas.  Az új C5 Aircross a közelmúltban bemutatott C3-tól veheti át stílusjegyeit, amely a márka új formanyelvét képviseli. Ebből az következik, hogy egy "dobozszerűbb" és jóval "kifejezőbb" dizájnra számíthatunk az autótól - valamint az új Citroën logó is ott fog díszelegni a hűtőrácson.  A második generációs C5 Aircross az erősen átdolgozott C4 fölé - amely majd a következő hónapokban kerül bemutatásra - lesz pozícionálva. A C5 X esetleges leváltásáról még ezt mondta Koskas: "Jelenleg ez a modell számít a csúcsnak a Citroënnél, viszont ez most nem igazán számít. Nem azért, mert nem teljesít jól az eladások terén, hanem azért mert maga a szegmes elképesztően kicsi."

Ilyen lesz a kagylóülés a BMW jövőbeli M-es modelljeiben

2024.08.31.
A hosszútávon fenntartható autóipari ökoszisztéma kialakítását ösztönző CAR (Center for Automotive Research) független kutatóintézet augusztus elején megrendezett éves szemináriumán a számítási- és mesterségesintelligencia-iparág meghatározó szereplőjeként ismert Altair a fenntartható folyamatok kategóriában a nívós Enlighten Award díjjal ismerte el a BMW Group innovációs erősségét. Az évente odaítélt kitüntetés a könnyűszerkezetes járműépítés azon innovációit és a globális autóipar olyan fenntartható megoldásait ismeri el, amelyek csökkentik a károsanyag-kibocsátást, minimalizálják a víz- és energiafogyasztást, valamint támogatják az alapanyagok újrahasznosítását és újrafelhasználását. A díjat a BMW Group a BMW M Visionary Materials Seat elnevezésű sportülés-koncepcióval érdemelte ki, amely kutatási projektként egy jövőbeli termékfejlesztés előfutára. „A BMW M Visionary Materials Seat elnevezésű sportülés-koncepcióval bemutatjuk, hogy a jelenlegi technológiák és alapanyagok ismeretében mi mindenre leszünk képesek holnap annak érdekében, hogy az emisszió csökkentésére és az erőforrások megőrzésére irányuló erőfeszítéseinket a következő szintre emeljük. Ez nem csupán az alapanyagok cseréjét jelenti, hiszen középpontjában mindenekelőtt a körforgás-centrikus tervezés áll” – fogalmazott Falco Hollmann, a BMW M GmbH könnyűszerkezetes és fenntartható járműépítési megoldásokért felelős részlegének innovációs menedzsere. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Hármas karambol az M3-ason három kilométeres dugóval

2024.08.31.
Összeütközött három személygépkocsi az M3-as autópálya 101-es és 102-es kilométere közötti szakaszon, a Nyíregyháza felé vezető oldalon, Kál térségében. A gyöngyösi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket. Az érintett sztrádaszakaszon forgalomkorlátozásra kell számítani. Az Útinform azt írta: az M3-as autópályán, a Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 103-as jelű Kál csomópontnál a kiépített terelés mögött a torlódás meghaladta a 3 kilométert. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Nagyon szoros lett a második szabadedzés végeredménye Monzában

2024.08.31.
Fotó: Mercedes A Mercedes hétszeres világbajnokától mindössze három századmásodperccel maradt el honfitársa, a McLarent erősítő, múlt vasárnap Hollandiában győztes Lando Norris. A vb-címvédő és jelenleg is éllovas holland Max Verstappen (Red Bull) azt követően, hogy a délelőtti gyakorláson a leggyorsabb volt, ezúttal csak a 14. idővel zárt. 2. szabadedzés, az élcsoport: 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:20.738 perc 2. Lando Norris (brit, McLaren) 1:20.741 3. Carlos Sainz (spanyol, Ferrari) 1:20.841 4. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 1:20.858 5. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:20.892 6. George Russell (brit, Mercedes) 1:21.086   1. szabadedzés: 1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:21.676 perc 2. Leclerc 1:21.904 3. Norris 1:21.917 4. Sainz 1:22.126 5. Valtteri Bottas (finn, Sauber) 1:22.127 6. Piastri 1:22.199   A további program: szombat: 3. szabadedzés 12.30 időmérő edzés 16.00 vasárnap: futam 15.00 MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Még több busz a fővárosi utakon: hétfőtől csúcsra jár a budapesti közlekedés

2024.08.31.
Fotó: BKK A megnövekedett utasforgalom kiszolgálására nagyobb befogadóképességű buszokat indít a Budapesti Közlekedési Központ a 157-es és a 157A vonalon. Hétköznapokon a midibuszok helyett szóló buszok közlekednek szeptember 2-tól, hétfőtől ezeken a járatokon. Hétköznapokon sűrűbben indul a 72-es trolibusz az iskolaidőszak kezdetétől. Szeptember 2-tól, hétfőtől, a reggeli és a délutáni csúcsidőszakban a 72-es troli 9-10 perc helyett 7-8 percenként indul, igazodva az utasforgalom növekedéséhez a Podmaniczky utcában. Kis mértékben a 9-es busz követési ideje is változik, így a Baross utcában, az Orczy tér és a Nyugati pályaudvar között csúcsidőszakban is összehangoltan indulnak a 9-es és a 72-es járatok. Ez azt jelenti, hogy reggel a belváros felé, míg délután az Orczy tér felé közös 3-4 perces követéssel közlekednek a járatok, amit a 83-as troli tovább sűrít. A változásnak köszönhetően csúcsidőszakban kényelmesebben utazhatnak az egyik legforgalmasabb vonalszakaszon az iskolába és munkába igyekvő ügyfelek. Az iskolakezdéshez kapcsolódóan a közösségi közlekedés, azon belül is a metró, a HÉV vagy a villamosok használatát javasolja a Budapesti Közlekedési Központ, a kötöttpályás járművekkel kényelmesen és gyorsan célba lehet érni a fővárosban. A BKK ajánlja a mikromobilitási eszközök, így például a kerékpárok használatát is, tekintve, hogy egyre jobbak a főváros adottságai a biztonságos bringahasználatra. Érdemes időben elindulni reggel az iskolába, a szokásosnál akár 5-10 perccel korábban. A tanévkezdés miatt a nyári vakáció enyhébb forgalma után zsúfoltabb utakra számíthatnak a népszerűbb útvonalakon és az iskolák környékén a reggeli órákban. Autóval közlekedve is ajánlott elkerülni a rohanást és időben elindulni otthonról, hogy megelőzhető legyen a stressz és a fölösleges kockázatvállalás az úton. Az iskolák környékén megnövekedett gyalogos- és kerékpáros forgalom miatt több türelemre, éberségre és figyelemre van szüksége az autósoknak is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Egri Irsai Olivérre esett Gerencsér Olivér jet-ski világbajnok választása

2024.08.31.
Volt egy médiarendezvény Dunaharasztiban a Jet Powernél, amelynek a Wanda Borház volt a borszállítója, ott ismerkedtünk meg Olivérrel, aki néhány órás jet-ski leckét is adott, hogy megtudjam mi mindent nem tudok a jet-skizésről - fogalmazott mosolyogva Kerenszky Attila, hozzátéve: A Wanda Borház Irsai Olivérje viszont úgy tűnik, különleges élmény volt Olivérnek, mert úgy döntött: idén év végén, az ünnepek előtt,  többek között a mi borainkkal kedveskedik majd a legendás Sea-Doo jeteket forgalmazó Jet Power Hungary Kft törzsvásárlóinak - meséli az egri borász, hozzátéve: ahogy ő belekóstolt a jet-ski sport rejtelmeibe, úgy lett Gerencsér Olivér alkalmi somelier, hogy együtt válasszuk ki azt a bort, amellyel nem csak a Sea-Doo jet-ski és Can-Am quadokat vásárló ügyfeleket örvendeztetjük meg, de visszük egyúttal ez egész Egri Borvidék jó hírét. Végül a Wanda Borház Irsai Olivérjére esett a választás, amelyből néhány palackkal meg is leptük Gerencsér Olivért, aki elmondta: a jet-skizéstől időben és térben elválasztva, de örömmel kortyolgatja majd Eger világhírű italát.    

Csoda Nissanok egy helyen: GT-R-től a Super GT-ig

2024.08.31.
A fesztiválon ikonikus járművek lesznek megtekinthetőek, köztük a NISMO 270R, a NISMO 400R és az R34 GT-R Z-tune, valamint a NISMO közúti autócsalád modelljei, melyek a March NISMO-tól kezdődően a nagyteljesítményű Nissan GT-R NISMO-ig terjednek. A NISMO versenyképességét demonstrálandó, a motorsportban kiemelkedő eredményeket elérő pilóták fognak bemutatóköröket menni a pályán, a Nissan Formula E versenyautó, a CNF hajtotta Super GT Nissan Z Nismo GT500 volánja mögött, és ezen keresztül mutatják be a márka fejlődését és a jövőbeli kezdeményezéseit. A 25. éves fesztivál kimondottan a rajongókról szól, emiatt idén is megrendezik a „NISMO Autók Parádéját”, mely során a múlt és jelen NISMO modelljei sorakoznak fel. Ezen kívül a látogatók versenyautó kiállításokra, pilóta talk-show-kra, interaktív programokra és ajándéktárgyakat értékesítő boltokra is számíthatnak. Takao Katagiri, a Nissan Motorsport üzletágvezetője és az NMC elnöke háláját fejezte ki a rajongók folyamatos támogatásáért: „Mérhetetlenül hálásak vagyunk a rajongóink elmúlt négy évtizedes elkötelezettségéért. A NISMO márka hosszú története ennek az elhivatott közösségnek köszönhető. Alig várjuk, hogy együtt ünnepelhessük ezt a fontos évfordulót a fesztiválon.” További részletek és jegyinformációk a NISMO Fesztivál weboldalán lesznek majd elérhetők. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Máris közelít egy új MG-modell

2024.08.31.
A legújabb MG ZS Hybrid+ a technológia, a kényelem és a teljesítmény jelentős fejlesztésével hazánkban három felszereltségi szinttel – Comfort, Comfort+ és Luxury változatban – lesz elérhető. Mindkettőhöz jár a 7 év háromszoros gondoskodás csomag, amibe 7 év gyári garancia, 7 év országúti segélyszolgálat és 7 év ingyenes állapotfelmérés tartozik. Mindkét változat gazdag felszereltséggel érkezik, elöl és hátul teljes LED-világítással, 12,3”-os HD infotainment-kijelzővel, valós idejű navigációval, 7”-os virtuális vezetői kijelzővel, hátsó parkolókamerával, automata fényszórókkal, esőérzékelős ablaktörlőkkel és kulcs nélküli nyitással. Az MG Pilot, amely a biztonsági és vezetéstámogató technológiák átfogó választékát tartalmazza, mindkét felszereltségi szintnél az alapszéria része. Magában foglalja az adaptív sebességtartó automatikát, az aktív vészfékezést gyalogos- és kerékpáros-felismeréssel, a sávtartó asszisztenst, a sávelhagyásra figyelmeztető rendszert, a hátsó keresztirányú forgalomra figyelmeztető rendszert, a holttérfigyelőt, az előremenő ütközésre figyelmeztető rendszert és a forgalmi dugó asszisztenst. Az erőteljes, ugyanakkor hatékony hibrid hajtáslánc zökkenőmentesen egyesíti a 102 lóerős 1,5 literes benzinmotort a 136 lóerős/250 Nm-es villanymotorral, így a kombinált teljesítmény 195 lóerő. Ez a kombináció kifinomult vezetési élményt és kiváló teljesítményt biztosít, mindössze 8,7 másodperc alatt éri el álló helyzetből a 100 km/órás sebességet. Az 1,83 kWh-s nagyfeszültségű akkumulátort egy nagy hatékonyságú, 45 kW-os generátor tölti fel, így jelentős megtakarítás érhető el az üzemeltetési költségekben, a javított üzemanyag-fogyasztás 5,1 liter/100 km (WLTP kombinált) és az alacsony, 115 g/km-es CO2-kibocsátás mellett. Szabó Csaba, az MG Motor Hungary márkaigazgatója is nagy várakozással tekint a hamarosan hazánkban is bevezetésre kerülő modellre, melynek kapcsán elmondta: „A vadonatúj MG ZS Hybrid+ kivételes értéket képvisel a B-SUV szegmensben, olyan felszereltséggel és technológiákkal, amelyek megkönnyítik a mindennapi életet. Biztosak vagyunk benne, hogy ugyanazt a vonzerőt és hozzáférhetőséget nyújtja, ami a benzinmotoros elődjét is olyan sikeressé tette.” Az MG ZS Hybrid+ az ősz folyamán válik elérhetővé az MG magyarországi márkakereskedői hálózatában. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója