A hibrid-elektromos kivitel a legnépszerűbb az új autók piacán az EU-ban

2025.08.28.
Júliusban 914 ezer új autót helyeztek forgalomba az Európai Unióban a júniusi 1,010 millió után. A júliusi forgalomba helyezés 7,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a június pedig 7,4 százalékkal maradt el attól. Az év eleje óta a júliusig halmozott értékesítések még 0,7 százalékkal maradnak el az előző évi bázistól. Januártól júliusig az akkumulátoros elektromos autók az EU piaci forgalmának 15,6 százalékát tették ki, ami növekedést jelent a 2024 júliusi 12,5 százalékhoz képest. A hibrid elektromos autók regisztrációi továbbra is növekednek, a piac 34,7 százalékát teszik ki, és továbbra is a legnépszerűbb kategóriát jelentik az unió piacán. Ugyanakkor a benzin- és dízelautók együttes piaci részesedése 37,7 százalékra esett vissza, szemben a 2024 azonos időszakában mért 47,9 százalékkal. 2025 első hét hónapjában 1,011 millió új akkumulátoros elektromos autót regisztráltak, ami 15,6 százalékos EU-piaci részesedésnek felel meg az egy évvel korábbi 12,5 százalék után. Az EU akkumulátoros-elektromos autó piacának hatvan százalékát adó négy legnagyobb nemzeti piacából háromban nőttek az elektromos autók eladásai. Németországban 38,4 százalékkal, Belgiumban 17,6 százalékkal, Hollandiában 6,5 százalékkal. Franciaországban viszont 4,3 százalékkal csökkentek az eladások éves bázison, míg az előző hónapban, júniusban 14,8 százalékos volt a növekedés éves bázison. Az idei év első felének adatai szerint az EU-ban az új hibrid-elektromos autók regisztrációi 16,7 százalékkal 2,255 millióra emelkedtek 1,932 millióról, ami a négy legnagyobb piac növekedésének köszönhető: Franciaországban 30,5 százalékos, Spanyolországban 30,2 százalékos, Németországban 10,7 százalékos és Olaszországban 9,4 százalékos volt a növekedés. A hibrid-elektromos modellek az EU teljes piacának 34,7 százalékát teszik ki, szemben az egy évvel korábbi 29,6 százalékkal.  

Autókat kapott az Ökumenikus Segélyszervezet a Porsche Hungáriától

2025.08.28.
A megállapodás szerdai budapesti aláírásán Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet ügyvezetője elmondta, az autók a segítségnyújtás nélkülözhetetlen eszközei számukra a hétköznapokban. Hozzátette: krízishelyzetekben különösen fontos a gyors és hatékony segítségnyújtás, ehhez járulnak hozzá a Porsche Hungária által adott autók. Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet ügyvezetője (b) és Wachtler Tamás, a Porsche Hungária Kft. ügyvezető igazgatója - Fotó: MTI/Purger Tamás Wachtler Tamás, a Porsche Hungária Kft. ügyvezető igazgatója felidézte: a vállalat és a segélyszervezet együttműködése 2021-ben kezdődött, azóta számtalan programban nyújtottak segítséget, dolgoztak együtt. A mobilitási partnerség 2023-tól datálódik, akkor két autót bocsátottak a segélyszervezet rendelkezésére. Mint fogalmazott: bízik abban, hogy a most átadott három autó "megsokszorozza a segítséget", örömmel segítik a humanitárius munkát. A képre kattintva megnézhet egy videót A sajtótájékoztatón elhangzott: az Ökumenikus Segélyszervezet által az Iskolakezdés együtt! kampányban összeállított tanszercsomagokat szállítják ki kétezer rászoruló gyermeknek az autókkal. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Hármas karambol az M7-esen, mentők a helyszínen

2025.08.28.
A 62-63-as kilométer között történt balesethez a vármegyeszékhely hivatásos tűzoltói vonultak. A háromból két járművet áramtalanítottak, a harmadik, hibrid hajtású kocsit nem kellett feszültségmentesíteni. Az autókban összesen heten utaztak, hozzájuk mentő érkezett. Az érintett szakaszon forgalmi akadályra kell számítani. Az Útinform legfrissebb híre szerint csak a külső sáv járható, 3 km-es a torlódás. Akadályra máshol is kell számítani, több munkavégzés lassítja a közlekedőket az M1-es autópályán,  - a Hegyeshalom felé vezető oldalon a 94-es km-nél és a 142-es km-nél is dolgoznak, 3, illetve 6 km-es a torlódás,  - a Budapest felé tartó oldalon új terelést építenek ki, a 144-es km-nél már 12 km-es a torlódás - aki teheti, az a 160-as jelű Mosonmagyaróvár csomópontban letérve az 1-es főúton kerülhet. Az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán, az M30-as autópálya csomópontja után a burkolatot javítják. A 145-ös km-nél csak egy sáv járható, 5 km-es a kocsisor. Az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán több helyen is lassulásra, torlódásra kell számítani, így  - Kecskemét elkerülő szakaszán,  - az M44-es autóút csomópontjában,  - és az M0-s autóút csomópontja előtt. A 443-as főúton, Gyomaendrőd átkelési szakaszán két személyautó karambolozott, az 1-es km-nél a fél útpályát lezárták.  

15 éves lett Kiss Norbi kápolnai Macskaárvaháza

2025.08.28.
A nyíregyházi Süti Szalon kézműves cukrászat tortájával és a cég jótékonysági adomány torta akciója pénzösszegének átutalásával ünnepelte alapításának 15. évfordulóját a kápolnai Macskaárvaház Alapítvány. A Kiss Norbert világhírű magyar autó versenyző nevéhez kötődő civil szervezet önkéntesei az évforduló alkalmából Kápolna község szimbólumának számító 3 hársfa csemetét ültettek el a Macskaárvaház kertjében.  Míg Kapin Ricsi a Szurkolók az állatókért mozgalom vezetője 15 zsák macskaeledellel kedveskedett a szülinap alkalmából.  - Nem csak az állat és természetvédemben, de az önzetlen, jó és nemes célokra szerveződő közösségek építéséért is köszönetet mondhatunk a Macskaárvaház csapatának - fogalmazott a helyszínen Kismihók Tamás a heves vármegyei közgyűlés képviselője, aki kiemelte: az önkéntes állat és természetvédelemi munkában mindenki egyformán egy lelkes aktivista, akkor is, ha egyébként politikusként, üzletemberként, polgármesterként vagy akár - Kiss Norbihoz hasonlóan - világhírű élsportolóként dolgozik. Ettől szép és felemelő jó célokért jó közösségben önkénteskedni.  Kismihók Tamás vármegyei képviselő  mellett a Macskaárvaház szülinapi összejövetelén részt vett Dr Pápai Ákos egri ügyvéd, Matisz György ketrecharc bajnok, Kormos Gyula káli üzletember, Kücsön Gyula a sarudi Élményfalu tulajdonosa, Bartos Csaba biztonsági szakértő, egri üzletember, Kerenszky Attila borász, séf az egri  Vanda Bor ès Pogácsa ház tulajdonosa, valamint  Báder Ernő világhírű kápolnai hegedűművész, prímás, zenetanár és Szalóki Péter kápolnai önkormányzati képviselő. Ők mindannyian hosszú idő óta az alapítvány önkéntesei, támogatói. Kiss Norbert hatszoros Európa-bajnok autó versenyző, a Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi tagja bejelentette: ahogy minden évben, idén is felajánlja majd egyik győzelmi serlegét árverésre, amelynek bevételét az alapítvány céljaira fordítja. Bóday Pál a Macskaárvaház kuratóriumi elnöke bejelentette: reményeik szerint Bódi Zsolt és Szomszéd Lajos egri üzletemberek segítségével idén az Állatok Világnapjára elkészülhet Kápolnán a világ első, a katolikus egyház  állatvédő szentjeinek emléket állító kápolna.    

Két légitársaságot is bepereltek az ablakkal nem rendelkező ablak melletti ülések miatt

2025.08.28.
A Greenbaum Olbrantz ügyvédi iroda beadványa szerint a foglalási folyamat során nem derül ki, hogy az ablak melletti ülésnek jelölt helyeknél nincs ablak. Az érintett utasok pedig a hiányos tájékoztatás miatt magasabb árat fizettek az ablak mellettiként kínált, de valójában ablakkal nem rendelkező ülésekért. A kereset szerint a transzparencia hiánya közvetlenül rontja az utasélményt, ezért kártérítést járhat az érintett utasoknak. Az ügy komoly kérdéseket vet fel az amerikai légitársaságok ülőhely-értékesítési gyakorlatának átláthatóságával kapcsolatban. A hírek szerint a per több mint egymillió utast érinthet a két cégnél. Ablak nélküli üléssor egy Boeing 787-en. Illusztráció: AIRportal.hu A Boeing 737-eseken, 787-eseken és az Airbus A320-as család változatain is vannak olyan sorok, ahol a géptörzs szerkezeti kialakítása, a vezetékek, illetve a légkondicionáló rendszer csövei miatt ablakkal nem rendelkező oldalfalpanel helyezkedik el egyes sorokban. Bár az nem képezi a per tárgyát, de például a sűrű székezéssel repülő fapadosok esetében előfordulhat, hogy a gyártó által kidolgozott, sztenderd ülésköz-kiosztástól való eltérés miatt egyes sorokban nem egy, hanem például két fél ablak esik egy sorba, korlátozott kilátást adva. Főként egy hosszútávú repülés esetén a helyfoglalás előtt érdemes utánanézni a kiszemelt ülés előnyeinek és hátrányainak a fedélzeti térképeken, illetve a témával foglalkozó oldalak (pl. Seatguru) adatbázisaiban, ahol azt is jelölik, ha az adott sorba nem esik ablak. A Ryanair egyébként évek óta viccet csinál a közösségi médiában azokból az utasokból, akik amiatt méltatlankodnak, hogy a „híres” 11A (és F) ülésekre kaptak helyet. Azt nem tudni, hogy az ír fapados ellen próbálkozott-e bárki perrel emiatt. Forrás: AIRportal.hu  

Halálos kamionbaleset miatt több tíz millió külföldi vízumát vizsgálja felül az USA

2025.08.28.
Marco Rubio külügyminiszter intézkedése a kamionsofőrök számára kiadott munkavállalási vízumok leállításáról azt követte, hogy Floridában három ember vesztette életét, mert egy illegálisan az országban tartózkodó hivatásos járművezető a közlekedési szabályokat megszegve balesetet okozott, amikor teherautójával az autópályán próbált megfordulni. A képre kattintva megnézhet egy videót A tragédia nagy nyilvánosságot kapott, mert az indiai származású sofőr annak ellenére jutott teherautó-vezetői jogosítványhoz Kaliforniában, hogy illegálisan tartózkodott az Egyesült Államokban. A balesetet követően indult vizsgálat során pedig kiderült, hogy a férfi korlátozottan beszélt angolul, és több közlekedési tábla jelentésével nem volt tisztában. Az amerikai külügyminisztérium szóvivője pénteken megerősítette, hogy a bevándorlási hatóságok folyamatosan vizsgálják felül 55 millió, az Egyesült Államokban tartózkodó külföldi vízumát, és, akinél a szabályok megsértését találják, az ellen kitoloncolási eljárás indulhat. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Több mint 60 járművet árverezett el a búcsúzó Filmes Autómúzeum

2025.08.28.
A filmes autók és kellékek kölcsönzésére szakosodott Rodz és Bodz Múzeum bezárta kapuit, és árverésre bocsátotta jármű- és emléktárgy-gyűjteményét. Több mint 60 film- és tévésorozat-autó, valamint több száz egyéb emléktárgy került értékesítésre Englewoodban, a Denver külvárosában megrendezett kétnapos árverésen. Az alapító, Zack Loffert 2021-ben nyitotta meg a múzeumot, miután évekig kellékkölcsönzőként tevékenykedett. Azt tervezi, hogy a vállalkozást a jövőben új helyszínen nyitja meg újra. A Kraft Auctions által szervezett árverésen mind a valódi, használt modellek, mind pedig hű másolatok szerepeltek. A legjobban várt tételek között volt a Starsky és Hutch 2004-es remake-jéből származó Ford Gran Torino, az 1994-es "Flintstones" című film autója, a 2016-os Szellemirtók mentőautója, valamint a "Stranger Things" sorozatból ismert Chevrolet Blazer. A korai "Halálos iramban" autók és a híres "Dumb & Dumber" furgon reprodukciói is kalapács alá kerültek. Az aukció első napján feliratok, benzinkút-tartozékok és gyűjtői relikviák, míg a második napon autók, teherautók és kellékjárművek kerültek kikiáltásra. Összesen 463 tétel szerepelt az árverési listán.  
Címkék: 

Katonai szállítmány halad át az országon csütörtökön és pénteken

2025.08.28.
A szállítmány Várpalotáról három ütemben - szerdán, csütörtökön és pénteken - a 8-as főút, az M7-es autópálya, az MO-ás autóút és az M5-ös autópálya érintésével halad tovább a Pest vármegyei Táborfalvára. Illusztráció: Magyar Honvédség/archív felvétel A katonai eszközöket szállító járművek közlekedése miatt fokozott óvatosságra, körültekintésre és türelemre van szükség az érintett útvonalakon az említett időpontokban. A járművek, konvojok mérete és haladási módja eltérhet a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól, ezért a Magyar Honvédség kéri a közlekedők együttműködését. A katonai menetoszlop tagjai közé behajtani veszélyes és tilos. Kérjük, vezessenek óvatosan!  

Mennyivel kell túllépni az országúti 90-es tempót a 312 ezres büntetéshez?

2025.08.28.
Kiemelt esetek is előfordultak: egy sofőr 90 helyett 189 km/h-val hajtott, ezért 312 ezer forintot kell fizetnie, míg egy lakott területen 108 km/h-val közlekedő autós 210 ezer forintos, egy 98 km/h-val haladó pedig 140 ezer forintos bírságra számíthat. A vármegyénkben az elmúlt hét során 50 rendőri intézkedést igénylő baleset történt, amelyekben 21 ember sérült meg. Az egyenruhások 22 olyan autóst igazoltattak, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak; ketten balesetet is okoztak. A közelgő iskolakezdésre tekintettel felhívják a figyelmet a fokozott közlekedésbiztonsági óvatosságra. Az autósoknak különösen fontos, hogy a gyalogátkelőhelyekhez közeledve mindig mérsékeljék a sebességüket, és számítsanak a megnövekedett gyalogosforgalomra. A gyerekek biztonságos közlekedésének elősegítése érdekében a szülőknek érdemes a gyerekekkel közösen gyakorolni a biztonságos úttestre lépést, és hangsúlyozni, hogy csak a megfelelő pillanatban keljenek át. Időben elindulni, körültekintően vezetni és a sebességet a körülményekhez igazítani most kiemelten fontos.  

Putyin 3 kerekűt ajándékozott egy alaszkainak

2025.08.27.
Nem akármilyen piacon és nem akármilyen áron száll harcba az orosz motorkerékpárgyártó, mely áttelepülése után bővíti választékát az USA-ban, ahol termelésének jelentős hányadát forgalmazza, és ott is mutatja be legújabb modelljeit. Egy híján 20 ezer dollárért kínálja legolcsóbb motorkerékpárját Kaliforniában az Ural: az MSPR megfelel a szigorú észak-amerikai környezetvédelmi normáknak, miközben az oldalkocsin is meghajtott kerekével kemény terepen sem akad el, még ha hárman is utaznak rajta. És közben már tartósteszteli az elektromos változatot, melynek 60 lóerős (45kW) teljesítményű szénkefe nélküli villanymotorja léghűtéses. Maximális sebessége 140 km/h és egy töltéssel 165 km-es útra képes 373 kg-os száraz tömegű gép. A II. világháború veterán motorgyártója gyorsan felmérte, hogy az Oroszországot sújtó embargót csak úgy élheti túl, ha külföldre települ. Napjainkban Kazahsztánba működik a cég. Az Ural története a Wehrmacht csapatoknál is rendszeresített katonai oldalkocsissal indult, a BMW R67-es és R71-es mintájára 1941-től M-72-eseket gyártott a szovjet Vörös Hadseregnek. A sikeres békeévekben pedig már 130 ezer Ural motor készült, igaz, leginkább az autóhiány pótlására. A 2022-es háború miatt az , az IMZ-Ural tulajdonosa, Ilja Khait az oroszországi Irbitből a kazahsztáni Petropavlovszkba telepítette az Ural Motorcycles céget, mely 2021-ben 2400 motorkerékpárt gyártott, ebből csak hetven kelt el az orosz piacon, a többit Észak-Amerikába és Európába exportálták. A 600 kilométerre odébb költöztetett összeszerelő üzemben ekkortól Made in Russia helyett Made in Kazahstan táblákat szegecselnek a 20 ezer dolláros Uralokra, ezzel kikerülhetik a szankciókat és hozzájuthatnak Euro 5-ös motorokhoz, blokkolásgátlókhoz és egyéb nyugati alkatrészekhez, így nem szorulnak ki az exportpiacokról. Legújabb benzines gépük, az Ural Neo 500-as, melynek motorját a kínai Zonsen szállítja. A 446 köbcentis, kéthengeres teljesítménye 35 lóerő. A hátrameneti fokozatú sebességváltós kardánhajtású motorkerékpárhoz rendelhető oldalkocsi kerékhajtás is. Futóművét a Sahchs, fékjeit a Brembo szállítja. Az árlistán 20-30 ezer dolláros változatok szerepelnek. A BMW mintájú klasszikus Ural Gear Up modell Base, Standard, Sahara és Expedition változatban készül, 749 cm³-es, léghűtéses, négyütemű kéthengeres boxermotorja 41 lóerős. Egy levél kíséretében ilyet kapott ajándékba egy alaszkai férfi Vlagyimir Putyin orosz elnöktől – de fogalma sincs, miért, Erről így számol be a KTUU/Gray News. Az alaszkai Bird Creek egyik lakosa az alaszkai amerikai-orosz csúcstalálkozó előtt saját Ural motorkerékpárján közlekedett Anchorage belvárosában, amikor motorkerékpárját fotózták. Mark Warren: Azt hittem, hogy ez valami tréfa, mert nem ismernek engem. Én sem ismerem őket, a két úriember állított meg egy kereszteződésben, orosz újságíróként mutatkoztak be és érdekelődtek a motorom iránt. Az Ural székhelye hivatalosan a Washington állambeli Redmond. Nem költözött el Oroszországból egy másik fontos katonai beszállító, mert a z Ural a hadsereg mellett a polgári szállítást is különleges járművekkel szolgálja ki. Profiljukban eddig is szerepeltek szélsőséges körülményekre fejlesztett expedíciós járművek, melyek közül kiemelkedik az aktív kerékhajtású félpótkocsi szerelvény, melyet speciális feladatokra készítettek de a technikát a gyártó szerint normál abroncsokkal és némi átalakítással közúton is használható. A jármű műszaki alapjai a 4320-as Ural Next teherautó alváza és hajtáslánca adja, némileg frissített vezetőfülkével. Az öttengelyes, tíz kerekű szerelvény speciális félpótkocsik vontatására fejlesztették, hogy zord sarkvidéki terepen is működjön, ezért kabinja plusz szigetelést kapott, így mínusz 50 fokos hidegben is kellemes környezetet biztosít a legénységnek. Kiváló terepjáró képességének köszönhetően sziklás terepen, hóban és 1,3 méter mély vízben is képes haladni, mert a 6×6-os nyerges vontató fél-pótkocsjának mindegyik tengelye hajtott, így a tíz kerékhajtással bárhol elmegy. Hibrid rendszerének alapja a 136 lóerős (100 kW) dízelaggregát és a 98 lóerős (72 kW) villanymotor, utóbbi akkor kapcsol be, ha szükség nagyobb vonóerő van szükség. Az Ural egy tankolással 500 kilométeres útra képes. A félpótkocsi hátsó részébe épített dízelaggregát a félpótkocsiban található elektromos eszközök energiaellátására is képes, ami különösen elhagyott terepen hasznos. Az Ural orrára 8 tonnateherbírású elektromos csörlőt szereltek, így önmentésre, vagy más elakadt jármű kimentésére is képes. Hiába van a speciális teherautó gyártásban is több évtizedes tapasztalata az Uralnak és hiába jelentős beszállítója az orosz hadseregnek, eladott járműveinek száma két év alatt felére esett. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója