NFM: hatékonyabban szűrhetők ki a túlsúllyal közlekedő teherautók

2017.09.19.
A tárca közleményében kifejtette: a túlsúlyos tehergépkocsik fokozott baleseti kockázatot jelentenek, felgyorsítják a közutak amortizációját, valamint a szabályszegő fuvarozók jogtalan versenyelőnyre tesznek szert a jogkövető vállalkozásokkal szemben, a hagyományos módszerekkel viszont a káros gyakorlat nem szorítható vissza a szükséges hatékonysággal. A nemzeti tengelysúlymérő rendszer (tsm) célja, hogy a korábbi eljáráshoz képest eredményesebben segítse kiszűrni a forgalomból a túlsúllyal közlekedő teherautókat. A 89 mérési ponton telepített, útba süllyesztett érzékelők az elhaladó járművek tengelyterhelését és össztömegét mozgás közben képesek meghatározni. A tsm-rendszer előszűrő funkcióval március 31-e óta működött, így már nem találomra, hanem mért adatok alapján terelték ki a közúti ellenőrök a forgalomból a túlsúlyos teherautókat. Kedden indul a rendszernek a bírságolást a jármű megállítása nélkül is lehetővé tévő, az objektív felelősség elve alapján működő ága. A tsm automatikusan mér, a következő hónapokban azonban még nem bírsághatározatot, hanem csak figyelmeztetést küld az üzembentartóknak. Az NFM közölte, a kiépített mérőállomások a hitelesítés előrehaladásának ütemében, az év végéig fokozatosan kapcsolódnak be a rendszerbe. Az objektív bírságolás kezdetének későbbiekben meghatározandó időpontjáról a felkészülési időszak gyakorlati működési tapasztalatai alapján születhet döntés. A rendszer bevezetése nem jelent újabb kötelezettséget az érintett vállalkozások számára, ugyanakkor elősegíti a korábban is elvárt jogszabályi követelmények érvényesülését - hangsúlyozta a tárca. A közlemény szerint az ellenőrzési hatékonyság a korábbi 2 százalékról 50 százalék fölé nő, ami idővel a jogkövető magatartás általánossá válásához vezethet. A tsm működésével így csökken a balesetek száma és kimenetelének súlyossága, lelassul az utak állapotának romlása, illetve jelentősen javul a szabályokat betartó fuvarozók versenyhelyzete. (mti)

A Bridgestone támogatásával versenyezhet 2020-ig Csernoviczki Éva

2017.09.19.
Csernoviczki Éva az első nő a magyar cselgáncs történetében, aki érmet szerzett az olimpiai játékokon, magyar, európai és világbajnoki érmeit, helyezéseit és címeit pedig megszámlálni is nehéz. Legeredményesebb női cselgáncsozónk felkészülésében és sikerességében kulcsszerepet játszanak a hazai és külföldi edzőtáborok. Éva minden évben többször utazik edzőtáborba, amely utazások jelentős költséggel járnak. Helyi összefogás a nemzetközi sikerekért Az edzőtáborok és nemzetközi versenyekre történő felkészülés költségeihez járul hozzá mostantól 3 évig a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. A világ legnagyobb gumiabroncsgyártó vállalatának tatabányai egysége 2020-ig, a tokiói olimpia végéig támogatja Évát, hozzájárulva ezzel a sportoló éremesélyeihez. „Az Olimpiai Mozgalom hivatalos támogatójaként, vállalatunk nagy örömmel segíti Évát, aki eredményeivel nemcsak Tatabánya jó hírét erősíti, de egész Magyarországot és minden magyart képvisel majd a sportág európai és nemzetközi világversenyein és az olimpián” – mondta Topolcsik Melinda, a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. ügyvezető igazgatója. „Cégünk elkötelezett támogatója a sportnak és tisztelettel adózik annak a kemény és kitartó munkának, amely a kiemelkedő teljesítmény, így Éva sportteljesítménye mögött is áll. Drukkolunk Évának, és további eredményes felkészülést kívánunk neki!” – tette hozzá Topolcsik Melinda. Az olimpikon is nagyon örül az abroncsgyártóval való együttműködés lehetőségének, hiszen már régóta keresett egy olyan helyi támogatót, amely nemzetközi jelenléttel és jelentőséggel is bír. „Nagyon boldog vagyok, hogy a szülővárosomban találtam szponzorra. A Bridgestone támogatása nagyban megkönnyíti munkámat és a versenyekre történő felkészülésemet, és ezzel a segítséggel a háttérben immár teljes mértékben a versenyeken való sikeres szereplésre koncentrálhatok– mondta Csernoviczki Éva. „Külön örülök annak, hogy a cég számára kiemelten fontos a testmozgás és az egészséges életmód, amelyet örömmel népszerűsítek majd a cég dolgozói körében is” – tette hozzá a sportoló.

Ötcsillagos munkahely – Volkswagen Crafter 4 Motion

2017.09.19.
A kishaszonjárművek piaca látványos metamorfózison megy keresztül. Ennek köszönhetően – kis túlzással – olykor már-már személyautókat meghazudtoló komforttal és a felszereltséggel találkozunk  ebbe a kategóriában. Erre kiváló példa a szerkesztőségünknél pár napot elidőző Volkswagen Crafter is, amiről szinte csak szuperlatívuszokban lehet csak beszélni. Az új Crafter is "felvette" a volkswagenes stílus A modell története 1995-ig vezethető vissza, ekkor lépett színre az LT, ami később keresztlevelet váltva felvette a Crafter nevet. A mostani generáció színrelépéséig a Mercedesszel közösen fejlesztett jármű immáron teljes egészében a Volkswagen gyermeke. A nász vége egyben egy új időszámítás kezdetét is jelentette a modell életében, olyannyira, hogy a németek egy teljesen új gyártórészleget is építettek és indítottak be Lengyelországban. A csaknem hetven féle verzióban elérhető Crafterből mi a dízeles erőforrás legerősebb 177 lóerős, összkerékmeghajtású és legrövidebb tengelytávú változatát próbálhattuk. A kategóriájának legjobb légellenállási együtthatójával bír Az új Crafter megjelenésében csatlakozott a volkswagenes arculathoz, amivel tulajdonképpen felzárkózott a márka kishaszonjárműves dizájnjához, aminek legszembetűnőbb eleme az autó orra.  Az újratervezett frontész maszkját LED-es nappali fénycsíkok zárják, ami sportosan elegáns fizimuskát kölcsönöznek az autó elejének. A 1311 mm-es oldalajtónyílás könnyű pakolhatóságot tesz lehetővé Ez a stílusos megjelenés a 0.33 légellenállással bíró kasztnira is igaz, amit jelen esetben még exkluzívabbá tett az autónk ezüst fényezése, ami opcióként rendelhető. A tetszetős külcsín párosul a természetesen funkcionalitással. Az oldalajtó valamivel több, mint 130 centis nyílása és az elődváltozatnál alacsonyabb rakodóperem jelentősen megkönnyíti az áruk bepakolást. A dobozos kivitel három féle változatban kapható A beltér tovább viszi a külsőt jellemző stílusos és gyakorlatias megoldásait. Ez utóbbi számos tárolórekeszt, polcot és több kézreeső csatlakozót is jelent, melyek közül az egyik 230 voltos 300 W teljesítménnyel, így kisebb szerszámok vagy kár laptop töltésére is alkalmas.   A raktér szinte számtalan kialakítású lehet, nagysága pedig változattól függően 9,9-től egészen 18,4 köbméterig terjedhet A műszerfal „attitűdje” alapján bárki simán azt képzelhetné, hogy személyautóban ül. A két analógműszer között TFT kijelző, a legfontosabb járműadatokat tartja szem előtt, míg a fedélzet központjában a 8 colos színes multifunkcionális monitor kapott helyet. Szintén multifunkciós a bőrkormány, ami ebben a modellben fűthető opcióval is el volt látva. Személyautós műszerfal és komfort jellemzi az utasterét A Volkswagen deklaráltan „munkahelynek” definiálta az új Craftert, így nem csoda, hogy az ergonómia kiemelt figyelmet kapott. A négy állásban, valamint hosszirányban állítható alapkivitelű vezetőülés mellett így további magas kényelmi – összesen öt féle - szintű ülés érhető el opcionálisan, melynek csúcsán már a masszázsfunkciót is kapunk.   A Volkswagen öt féle ergonomikus ülést kínál a Crafterhez A kizárólag gázolajos aggregátokkal vásárolható Crafter legcombosabb verzióját hajtottuk.  A hajtásláncban ezúttal egy hatsebességes váltómű dolgozott, a kínálatban 8 sebesség automatával is rendelhető. A 410 Nm nyomatékkal bíró erőforrás kiegyensúlyozott vezetési komfortot biztosított. Az összkerékhajtású modellt főként városi forgalomban használtuk, aminek a végén közel 10 literes fogyasztás kaptunk. Ez némiképp több mint a gyári adat, de úgy véljük, hogy a körülményeket és az összkerekes konfigurációt tekintve ez nem egy rossz érték. A gyártó kifejezetten haszongépjárművek számára kifejlesztett erőforrása magas futásteljesítményt biztosít. A kétliteres TDI 102, 122, 140 és 177 lóerős teljesítménnyel vásárolható meg A Crafter a sofőrbarát belső kialakítása mellett, - ahogy azt fentebb már említettük - szinte prémium autókat meghazudtoló vezetéstámogató asszisztenciával van ellátva. A kínálatban a parkoló, a sáv- és távolságtartó segédlet mellett, ugyanúgy megtaláljuk a másodlagos ütközésvédelmet, a kitolatást segítő vagy a fényszóró szabályozást, mint egyes személyautóknál. Kamerából hátra, a raktér tetejére is jutott A repertoár természetesen kiegészül oldalszél asszisztenciával is. Ez utóbbi az ESP stabilázó elektronikájára támaszkodva, erős oldalszél esetén a megfelelő kereket lefékezi, így segítve a gépkocsivezetőt. Ugyan nemcsak a haszongépjárművek sajátja, de talán ebben a járműosztályban az egyik legnagyobb támasz, a trailer asszisztens, mely a vontatmány tolatásakor segíti a sofőrt a manőverezésben. Számos tárolórekeszt alakítottak ki Ami némi szeplő a képen, hogy a sávtartó automatika a kelleténél agresszívan lép közbe a sávváltás alkalmával, vagy csak fáziskésében volt az irányjelző kapcsolóhoz képest. Ugyanis ez utóbbi kényelmi fokozatát használva számtalanszor jelentős kormányerőre volt szükség a sávváltáshoz. Az új Crafter jött, látott és győzött. Debütálás után rögtön az év haszonjárműve lett Az új Crafter nemcsak szebb és használati értékét tekintve gazdagabb és testre szabhatóbb, mint elődje, hanem költséghatékonyabb fenntartást is biztosít, ami akár 8 százalékos megtakarítást is jelenthet a korábbi verzióhoz képest. Az új Crafter összkerékmeghajtású változata, 177 lóerős hatsebességes kézi kapcsolású váltóval nettó 7 649 000 forintos ártól indul.

Elindul az új Nissan LEAF gyártása

2017.09.19.
A két összeszerelő üzem a Nissan Japánban található oppamai gyárához tartozik, ahol jelenleg is zajlik a világ legnépszerűbb elektromos járművének új generációjának gyártása. „Büszkeséggel tölt el minket, hogy továbbra is globálisan, három üzemben történik a Nissan LEAF gyártása,” tette hozzá Fumiaki Matsumoto a Nissan Motor Co., Ltd., Gyártásért és beszállítói láncért felelős ügyvezető-alelnöke. „A Nissan LEAF a Nissan Intelligent Mobility és sok más előremutató technológia megtestesítője. Nissan oppamai, smyrnai és sunderlandi gyárának munkavállalói izgatottan várják, hogy folytathassák a világ legnépszerűbb elektromos járművének gyártását.” A Nissan szeptembern 6-án mutatta be a vadonatúj Nissan LEAF-et, melyet megnövekedett hatótáv, fejlett technológiák és egy új, dinamikus formaterv jellemez. A vadonatúj Nissan LEAF értékesítése október 2-án kezdődik Japánban, és az elkövetkező hónapokban eljut az Egyesült Államok, Kanada és Európa piacaira is. A Nissan LEAF előző generációjának gyártása 2010-ben kezdődött Oppamában, majd 2013-ban elindult a gyártás a smyrnai és sunderlandi gyárakban is. A Nissan LEAF akkumulátorainak gyártása továbbra is Smyrnában, Sunderlandben és Japánban, a zamai üzemben folyik.  

A Grandland X lesz az Opel első konnektoros hibridje

2017.09.19.
„Új Grandland X konnektoros hibridje a következő példa arra, hogy milyen lehetőségeket nyit meg előttünk a konszernkapcsolat a PSA-val. Ezen az úton haladunk következetesen tovább“, mondta az Opel főnöke, Michael Lohscheller. Több világpremierrel folytatjuk az Opel történetének legnagyobb modelloffenzíváját. Idén jelentősen bővítette portfóliónkat az elektromos hatótáv bajnoka, az Ampera-e, a Crossland X crossover, a Vivaro Life utazómobil, és a Grandland X SUV“, mutatott rá Lohscheller Frankfurtban. „Az Opelnél büszkék vagyunk, hogy a PSA-csoport részét képezzük. Együtt Európa bajnoka leszünk. A lehető legtöbb vevőnek tesszük elérhetővé a német technikát, hiszen jelszavunk szerint a jövő mindenkié!“ A 4,48 méter hosszú Grandland X, az Opel X‑családjának harmadik tagja, új kihívóként pezsdíti fel a virágzó SUV-osztályt − a kompakt szegmensben hétről húsz százalékra nőtt a SUV-részarány 2010-től máig. Emellett a Grandland X bővíti az Opel eleve széles kínálatát a különösen népszerű kompakt kategóriában

Opera évadnyitó és alapkőletétel az BMW-vel

2017.09.19.
A Magyar Állami Operaház 134. évada az Ybl-palota és az Eiffel Műhelyház rekonstrukciós munkálatai miatt története egyik legnagyobb kihívása elé állítja az intézményt. A részleges bezárás ellenére az Opera idén 12 premiert rendez az Erkel Színházban, a Müpában és a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, emellett 14 operát és 12 balettprodukciót tart műsoron. Az Eiffel Műhelyházban megrendezett ünnepi eseményen Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős helyettes államtitkára, Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes és Eötvös Péter zeneszerző, karmester az Opera főigazgatójával, Ókovács Szilveszterrel közösen elhelyezte a készülő műhely- és raktárbázis szimbolikus alapkövét. A rendhagyó évadnyitón a BMW Group Magyarország az EfficientDynamics stratégiájának két emblematikus modelljével, az 530e és 330e iPerformance-szal jelent meg. A bajor gyártó iPerfomance modelljeiben intelligens energia-menedzsment vezérli a belsőégésű erőforrás és az elektromotor optimális együttműködését. Az elektromos motor többlet-teljesítménye érezhetően fokozza a hajtáslánc dinamikáját – főként az azonnali, gyors gázreakciók esetében –, miközben az elektromos rásegítés okán megnövelt hajtáslánc-hatékonyság és a tisztán elektromos autózás kettőse a vezetési élmény és a hosszú távú fenntarthatóság egyedülálló szimbiózisát kínálja. Az iPerformance modellek képesek a rövid és a közepes távokat tisztán elektromosan, az elektromos motor, a lítium-ion akkumulátor és az intelligens energiamenedzsment közreműködésével megtenni. A Magyar Állami Operaház 2016-ban kezdte meg történetének egyik legnagyobb volumenű beruházását: a MÁV egykori, Kőbányán elhelyezkedő Északi Járműjavítójának területén közel harmincezer négyzetméteren megépülő Eiffel Műhelyházba költözik több ütemben az Opera kilenc gyártóműhelye, helyet kap benne egy méretazonos próbaszínpad, a majdani Bánffy Kisszínház, valamint a nyolc, jelenleg távoli külső raktár összes díszletének és kellékének, illetve a mintegy 400 ezer jelmeznek értékőrző tárolására szolgáló raktár. A BMW Group Magyarország több mint 40 éves múltra visszatekintő, világszerte több mint 100 kulturális intézményi együttműködést magába foglaló Art&Culture programjához az Opera 2015 februárjában csatlakozott.

Feltörhetetlen adatbázis vigyáz a Toyota-ügyfelek adataira

2017.09.19.
A blokklánc fogalmát leginkább a Bitcoin néven ismert, virtuális fizetőeszköz kapcsán hallhatta az átlagember – már ha hallotta egyáltalán. Egy adott adatbázis elemeinek központosítás nélkül is rendkívül biztonságos, gyakorlatilag meghamisíthatatlan és feltörhetetlen, ráadásul – éppen a központi tárolás hiánya miatt – nem is manipulálható rögzítésére és tárolására szolgáló block chain technológiát eredetileg valóban az alternatív pénzrendszer (kriptovaluta) hívta életre, ám felhasználási lehetőségei ma már messze túlmutatnak azon. A módszert felhasználva gyorssá, átláthatóvá és biztonságossá tehetők például az autómegosztó, rövid távú autóbérlő hálózatok, amelyeket sokan a klasszikus autóvásárlás és használat intelligens jövőbeli evolúciójának tekintenek. Ezek már a közeli jövőben megvalósulhatnak: a Toyota harmadik éve üzemeltet sikerrel egy ilyen igény szerinti (on-demand) járműhasználatot lehetővé tevő kísérleti programot Franciaországban, amely rendkívül értékes tapasztalatokkal és meglátásokkal segíti a további lépéseket. A Grenoble-i projektben a Toyota i-Road mikrojárművet vezethetik a felhasználók, míg a 2016-ban Írországban és Olaszországban útjára indított Yuko a Toyota saját üzemeltetésű car sharing programja, amely a napjaink valóságához közelebb álló Yaris hibrid gépkocsikra épül. A car sharing (gépkocsi-megosztás) lényege, hogy a felhasználók csupán a ténylegesen autóban töltött perceket, órákat fizetik meg, és amint kiszállnak a járműből, azt bárki szabadon átveheti, és azonos feltételekkel tovább használhatja. Ez azonban a megfelelő kultúra kialakításán túl rengeteg könyvelési, naplózási és számítási feladatot is magával hoz, hiszen mindenki a használat arányában vállal részt a költségekből. Pontosan ezekre a feladatokra dolgozott ki egy blokklánc alapú rendszert az Ernst & Young Global egyik leányvállalata: a friss technológia bevezetése új korszakot nyithat a járművek használatával, a költségek megosztásával és egyéb felmerülő tranzakciókkal kapcsolatos adatok kezelésében.  A Toyota maga is kiterjedt kutatásokat folytat ezen a téren: a Toyota Research Institute kutatóintézet észak-amerikai, német és izraeli kutatókkal közösen dolgozik olyan block chain alkalmazásokon, amelyeket a legkülönfélébb, egyelőre meg nem nevezett célokra (például a felhasználással arányos biztosítási díjkonstrukciók kidolgozására) használnának fel.

Ma reggel is elesett az M0 - 10 kilométeres a dugó

2017.09.19.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság azt közölte: a XXII. kerület térségében két tehergépkocsi ütközött össze eddig tisztázatlan körülmények között. A balesetben nem sérült meg senki - olvasható a police.hu oldalon.

A Scuderia Toro Rosso csapatnak szállít F1-motorokat a Honda

2017.09.19.
Takahiro Hachigo, a Honda Motor Company elnök-vezérigazgatója elmondta: A Toro Rosso igen tapasztalt, energiával teli, fiatalos csapat, s megannyi sztárpilótát nevelt már ki a múltban. A Hondánál mindenki nagyon várja a közös munkát, velük új fejezetet nyithatunk a Formula-1-ben. Szeretném megköszönni a Liberty Mediának és FIA-nak, hogy segítettek tető alá hozni a megállapodást, a Honda és a Toro Rosso egy csapatként küzd majd, hogy még fejlettebbé váljon a technika és elhódítsuk a bajnoki trófeát. Szeretném továbbá megköszönni a rajongók támogatását, velük sokkal könnyebb szembe szállni a kihívásokkal.” Franz Tost, a Scuderia Toro Rosso vezetője elmondta: „Csapatunkban már mindenki nagyon várja a közös munkát a Hondával. Mióta Soichiro Honda benevezte motorkerékpárjait az első versenyre, a márka életében központi szerepe van a motorsportoknak. Ez egy nagyon izgalmas kihívás, és remélem, hogy mindkét fél sokat profitál majd belőle. A Honda F1-történelme régre nyúlik vissza, elsőként 1964-ben képviseltették magukat a versenysorozatban, s motorbeszállítóként öt egyéni és hat konstruktőri világbajnok címet szereztek. Ez az örökség és a márkába vetett hit teljesen biztossá tesz abban, hogy gyümölcsöző lesz az együttműködésünk.”

Segítő audis kezek

2017.09.19.
„Jó érzés látni, hogy az Audi Önkéntes Nap töretlen népszerűségnek örvend. Büszke vagyok azokra a munkatársaimra, akik felelősen felismerik, hogy hol van szükség segítségre, majd közösen cselekszünk”, mondta Dr. Knáb Erzsébet, az AUDI HUNGARIA Zrt. személyügyekért felelős igazgatósági tagja. „Kollégáink elhivatottságát jelzi, hogy önkéntesként sokan ragadtak munkaeszközt és dolgoztak jó ügyeken. Vállalatunk ezáltal is jelen lehet a régió életében és társadalmi szinten is szerepet vállal”, emelte ki Dr. Knáb Erzsébet.  Az idén is számos oktatási-, szociális-, egészségügyi- és sportprojektet kezdeményeztek az audis munkatársak. A megvalósult munkák között volt többek között iskola-, óvoda-, bölcsőde-felújítás, parkosítás, játszótér-korszerűsítés, sporteszközök telepítése, udvar renoválása. Így a Gézengúz Alapítvány a Születési Károsultakért szervezet győri intézetének kertje, az Apáca utcai Idősek Otthonának belső udvara is megszépült. A Győri Anya-, Csecsemő- és Gyermekotthonban belső felújítást végeztek, a PÁGISZ és a Lukács Iskola kerítése is új színt kapott. Az összesen több mint 500 kolléga a megyeszékhelyen és vonzáskörzetében, Ásványrárón, Bősárkányban, Börcsön, Bőnyön, Péren, Enesén, Öttevényen, Rábacsécsényben, Rábapatonán, Mezőörsön, Gyarmaton, Pázmándfalun, Győrsövényházon, Rábapordányban és Pannonhalmán végzett önkéntes munkákat a kiválasztott intézmények munkatársaival karöltve. Az idei 29 projekttel együtt ez idáig összesen több mint 100 szociális kezdeményezést valósítottak meg az Audi Hungaria munkatársai.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója