Hét halott és 54 ittas vezetés a hétvégén

2017.06.19.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 606 személyt fogott el, közülük 99 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 433 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 619 személyt állítottak elő, köztük 285 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 54 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 375 esetben foganatosítottak.  

Sztálin taxiban, Trabant háztetőn

2017.06.18.
Balkáni rozsdatemető                                                                              A szerző felvételei Nem lehet megállás nélkül elmenni mellette, én is betértem, mert már távolról is ígéretes volt az országút melletti telep. A Rila hegység hófödte csúcsa már önmagában is csodálatos látvány, megközelítését alaposan felgyorsította a néhány éve épült autópálya, mely Szófiától egészen a görög határig visz. A híres kolostor felé vezető út már csak kétszer egy sávos, sőt, a falvakban fele sincs, így a házak között olykor csak araszol a busz, de a turistákat ez legkevésbé zavarja, mert bőven akad látnivaló. Pláne az autók szerelmeseinek. Mert a jellegzetes balkáni épületek előtt parkoló járművek már önmagukban érdekesek: veteránkorúak ugyan, de még ma is használatban vannak, sokuknál rejtély, hogyan sikerült érvényesíteni forgalmi engedélyüket, de ez maradjon ez a bolgár hatóságok gondja. Vélhetően szociális alapon mérlegelnek, mert másképp biztosan nem közlekedhetnének az utakon porladó GAZ-ok és egyéb rozsdaette szerkezetek. Persely a bejáratnál Klasszikus zarándokhely Billy múzeuma, mely a rilai kolostor felé vezető út mellett nőtt ki, a fura képződmény Bulgária közelmúltjának állít emléket. És nem csak autókkal, motorokkal, hanem mindenféle kommunista korszakbeli relikviákkal. Gazdag a gyűjtemény és szegény a fenntartója, ennek ellenére nem szed belépőt. A látogatás ugyan ingyenes, de azért a bejárat mellett nem lehet észrevétlenül elmenni az adománygyűjtő perselyt szorongató szobrocska mellett... „Polgártársak, felesleges dolgaitokat hagyjátok a falu szélén!” Ezzel a szöveggel csábított szemetelésre a Blagoevgrád közeli Kocserinovo településen a bolgár Valentin Balabanov, akinek jó szimata volt, mert a kidobott holmikból komoly gyűjteményt hozott össze. Kollekciója nem csak a húszezres darabszám miatt izgalmas. A pártvezér-feleség Coupéja A hatvanéves Valentin Balabanov húsz éve rakta le gyűjteményének alapjait, méghozzá az egykori pártállam kiszuperált kacatjaiból: brigádkitüntetésekkel, zománctáblákkal indult, de jutott ide az első hazai gyártású televízióból: az Opera márkájú doboz természetesen még fekete-fehér volt. Aztán következtek az autók; az első egy bolgár gyártmányú 850 Fiat Coupé volt, amit állítólag Ludmilla Zsivkova használt, ő volt az akkoriban mindenek felett álló Bolgár Kommunista Párt főtitkárának, Todor Zsivkovnak felesége. Egy másik és ugyancsak társadalmi jelentőségű hírességre talán szívesebben emlékeznek a helyiek: Ludmilla Ivanova énekesnőre egy Wartburg emlékeztet. A korszakot idézi a páratlanul gazdag zománcozott táblagyűjtemény, melyeken a ciril írásos, pontosabban a Kiril pátriárka által alkotott betűkkel írt szövegek olvashatók. Táblák, jelszavak, Rövid mondat és kevés szó is sokat mond a korszakról, íme néhány jelszó és intelem a múlt század második felének Bulgáriájából: Egyetlen selejt is az egész kollektíva szégyene! Kultúrember nem szemetel! Kövesd az élmunkások példáját, Legyen a mi falunk a legtisztább! A tömörebben fogalmazottakról azt lehet megtudni, hogy merre van a Prosektura, a Párttitkári iroda vagy éppen a Bolsevik utca, és hogy a helység Tűzveszélyes. A régi címeres Dimitrov dombormű, a Lenin és Zsivkov kép mellett még olvasható a klasszikus jelszó: Világ proletárjai egyesüljetek! Etikai kódex a falon Mindez már a múlté, ahogy az egykori pártállam kiváltságosai által elérhető autók sora, melyek lepusztulva sorakoznak az udvaron. A romos darabok közül igazán kitűnik a 312-es Wartburg, ám hiába kérdezem árát, a főnök némi vakaródzás után csak annyit mond, hogy nem eladó. Próbálkozom néhány másikkal, de a keretezett Etikai Kódex mellett ülő Balabanov mindegyikre azt feleli, hogy nehezen válik meg attól is, meg ettől is, de különösen a BMW Isettától, melyben Sztálin szobor pihen néhány agyagedény társaságában. Hasonlóan jár a többi vevő is, annak ellenére, hogy bizony elkelne a pénz, mert a hely már szűkös, télen a gyűjtemény nagy részét hó fedi, jég veri, és fedett rész is fűtetlen. Opera, Balkán és Telefunken Nincs gond a szellőzéssel a sejtelmes csarnokban, ahol kevés a fény és levegő járja át a motoros, kerékpáros, rádiós és televíziós részleget. A polcokon több Telefunken, Balkan, Opera, meg különböző márkájú és korú gramofon, sokféle szőnyeg, kincsesláda és többtucatnyi kerék. Ezek állaga némileg jobb, mint a szabadtéri előadás szereplőié, de azért itt is akad jó néhány restaurálni való darab. Pontosabban alig akad olyan, ami működőképes és utcára mehet, ezek is inkább üzleti okokból, mert olykor filmekben epizodisták, vagy esküvői menetben főszereplők így termelve némi pénzt a tulajnak. A kétkerekűek között van BMW 500-as, Jawa, MZ, Simson, Vespa és több Balkan változat. Farmotoros szekció a tetőn Az egyik félig fedett fészerben KRAZ-ról származó mentőfelépítmény pihen, a másikban komoly műtétre váró BMW, meg Dodge Weapon. Népesebb a fedetlenek tábora, a francia szekciót Renault R16-os, Cápa Citroën és Peugeot 403-as képviseli, néhány kiszuperált acélcső mögött áll egy Volga, mellette kockafenekű Warsawa. A csarnok bejárata felett, az árnyékoló tetőn parkol a farmotoros szekció: két Zaporozsec között egy Renault 4CV. A távolabbi tetőkre is jut autókból, motorokból, a félévszázados Škoda Octavia mellett VW Bogár pihen, aztán jön a Wartburg 312-es és a 100-as Škoda, de akad 500-as Trabant, Renault Dauphine és egy ritka mini, amit a háborús rokkantaknak szántak. Mögöttük pedig a Rila hegység nyáron is havas csúcsai. Nem minden eladó, sőt! Búcsúzáskor mindketten hálásak vagyunk egymásnak, mert én nem vettem semmit, ő pedig megőrizte teljes gyűjteményét, amiért kicsit mentegetőzik. „Mesélő legendák ezek, minden tárgynak megvan a története, ragaszkodok mindegyikhez, bár nem tudom pontosan megfogalmazni, és nem is lehet, hogy miért. Talán mert nem felejtettem el a sok futkározást, padlásmászást, tanya járást és alkudozást, ahogy azt sem, hogy sokszor nem pénzzel fizetettem, hanem csirkéket adtam szekérért.” Kattintok még néhány képet, amikor újabb látogatók érkeznek és azonnal válogatni kezdenek a portékák között, amikről még nem tudják, hogy nem eladók. Valentin Balabanov, vagy ahogy ismerik: Billy, a roncskirály

Szolgálatba állt a világ legnagyobb gyémántkotró hajója Namíbiánál

2017.06.18.
A tavaly Namíbiában kitermelt 1,6 millió karátnyi gyémánt hozzávetőleg 75 százaléka a part menti vízi lelőhelyekről származott - mondta az AP amerikai hírügynökség szerint Bruce Cleaver, a társaság elnök-vezérigazgatója. A gyémántipar a namíbiai gazdaság egyik pillére, és a De Beers arra számít, hogy legalább 2050-ig tudja folytatni a gyémántkitermelést az Atlanti-óceánból. Az újonnan szolgálatba állt hajóval gyorsabban és nagyobb pontossággal, valamint legalább 140 méter mélyen a vízfelszín alatt tudnak kutatni a gyémántok után. A namíbiai költségvetés több mint 80 centet kap minden namíbiai dollárból, amely a De Beers társasággal való együttműködésből származik. A 113 méteres hajót - SS Nujoma - az afrikai ország 1990-es függetlenné válása után hivatalba lépett első elnökéről, Sam Nujomáról nevezték el.
Címkék: 

DTM - Brit és német siker Mogyoródon

2017.06.18.
A Mercedes brit versenyzője egy másik korábbi Forma-1-es pilótát, Timo Glockot, valamint a szintén BMW-s Bruno Spenglert megelőzve győzött a szombati első futamon. Vasárnap az Audival száguldó német René Rast bizonyult leggyorsabbnak a második versenyen. A dobogóra svéd márkatársa, Mattias Ekström, illetve a belga Maxime Martin (BMW) állhatott még fel. DTM, Hungaroring (a sorozat honlapja szerint): szombat, 1. futam (34 kör): 1. Paul Di Resta (brit, Mercedes) 57:52.984 perc 2. Timo Glock (német, BMW) 57:54.377 3. Bruno Spengler (kanadai, BMW) 57:57.582 vasárnap, 2. futam (35 kör): 1. René Rast (német, Audi) 58:01.592 perc 2. Mattias Ekström (svéd, Audi) 58:02.633 3. Maxime Martin (belga, BMW) 58:03.098.  

Június 27-ig rövidebb útvonalon járnak a nagykörúti villamosok

2017.06.18.
Tájékoztatásuk szerint a BKV panel- és síncserét végez az Irinyi József utcában és a Goldmann György térnél a Karinthy Frigyes út és a Petőfi híd, budai hídfője között. A szerelvények emiatt a Széll Kálmán térről csak a Corvin-negyedig közlekednek, onnan a dél-budai végállomásokig pótlóbusz szállítja az utasokat. Éjszaka a 6-os villamos helyett a teljes vonalon buszok járnak. A hétvégi napokon a BKV a körúti szakaszon is síncserét végez, ezért 18-án a villamosok a Széll Kálmán térről csak az Oktogonig közlekednek, 24-én és 25-én viszont a teljes vonalon pótlóbuszok szállítják az utasokat. Ezen a hétvégén a 17-es villamos csak a Savoya Park és a Széll Kálmán tér között jár.
Címkék: 

A Porsche sorozatban harmadszor nyerte meg a Le Mans-i 24 órást

2017.06.18.
A nyertes autót ezúttal a német Timo Bernhard, valamint két új-zélandi pilóta, Brendon Hartley és Earl Bamber vezette. A csapat annak ellenére tudott diadalmaskodni, hogy szombat este elülső tengelyprobléma miatt közel másfél órát vesztegelt a garázsban, így 22 körös hátrányba került. Ezt követően azonban a Toyota két esélyes autója kiesett, az elsőszámú Porschét pedig négy órával a befutó előtt érte utol egy súlyos technikai probléma. A második helyet az utolsó harmadban még az élen is álló Jackie Chan DC Racing szerezte meg, harmadikként a korábbi Forma-1-es pilótával, Nelson Piquet Jr.-ral felálló Vaillante Rebellion nevű csapat végzett. A világ egyik legrégebbi autóversenyét 85. alkalommal rendezték meg, a végső győzelmet illetően csúcstartó Porsche 19. sikerével tovább javította a rekordot.

Durrdefektet kaphatott a sofőr Kiskundorozsmán

2017.06.18.
- A reggeli órákban láttuk a Dorozsmáról kivezető úton ezt a képen látható autót a kerítésen - írta a delmagyar.hu portálnak Frittmann József, aki beküldte a kerítésre támaszkodó autóról készült fotókat. A közelben lakó kommentelő az esetről szóló facebook poszt alatt írta: a sofőr durrdefektet kapott. - Reggel hét órakor történt a baleset, tudta meg a portál Tátrai János tűzoltó alezredestől - ők szedték le vajon a kerítésről a pórul járt autót. A sofőr csak könnyű sérülést szenvedett: mire a tűzoltók kiértek, már el is látták a mentők. A tűzoltók aztán áramtalanították a járművet, majd segédkeztek az autómentőnek, amely kiszabadította szorult helyzetéből. Valószínűsíthető, hogy a balesetet defekt okozta, bár lakott területen belüli tempónál sorozatos véletlenek is szüségesek voltak ehhez a megálláshoz. A fotón is látható nyomok szerint a csatornaáteresz dobhatta meg az autót.

Tóbiás és Balambér Közlekedési kalandjai a fővárosban I. rész

2017.06.18.
Sinre lépni tilos! kép (budaorsiinfo.hu) Tóbiás és Balambér minden héten egyszer meglátogatja a nagymámáját, aki Budapesten, a belváros szívében lakik. Mivel a két lúrkó már annyira ügyes, és tudnak vigyázni magukra, édesanyjuk megengette nekik, hogy egyedül utazzank be a belvárosba és látogassák meg a nagyit. - Nagyon vigyázzatok magatgokra gyerekek, és bízom bennetek, hogy ügyesen tudjátok használni a tömegközlekedési eszközöket. – mondta gyermekeinek az édesanya. - Ne izgulj anya, már iskolába is egyedül megyek, tudok vigyázni magamra. – felelte büszkén Tóbiás. - Tudom, de azért figyelj Balambérra, és ha átmentek az úttesten mindig fogjátok meg egymás kezét. – kérte meg kisfiát az édesanya. - Természetesen! Sőt az egész út alatt fogom a kezét! – viccelődött Tóbiás. A két kiskutya el is indult otthonról, és már haladtak a metró fele. - Gyere Balambér, ne maradj le, és majd mutasd fel te is a bérletedet az ellenőrnek, mert csak akkor mehetünk le a metróhoz! – utasította öccsét Tóbiás. Miközben haladtak lefelé a mozgólépcsőn, Tóbiás felsorolta Balambérnak, hogy mire kell figyelni, és vigyázni, ha metrózik az ember: - A mozgólépcsőnek a jobb oldalára állunk, hogy a siető emberek ki tudjanak minket kerülni. A mozgólépcsőn tilos leülni, ugrálni, az ellenkező irányban haladni vagy a gumiszalag alá benyúlni.  A gyermekek 6 éves korukig illetve iskolai tanulmányaik megkezdéséig csak felnőtt kíséretben utazhatnak. Minden utas legfeljebb 2db 40x50x80 vagy 20x20x200 cm méretet meg nem haladó, egy személy által hordozható, a fel- és leszállást nem akadályozó kézipoggyászt vihet magával. A poggyászt a metrókocsiban úgy kell elhelyezni, hogy a szabad közlekedést ne akadályozza. Kutya – tudod, Balambér, olyan, mint mi, ha-ha – csak külön vonaljegy megváltásával szállítható. A kutya részére teljes árú havibérlet váltható. És ha nem lenne annyi csudaszép fotó rólunk, az arcképes igazolványon a fénykép helyén "EB" feliratot kellene feltüntetni. Tudtad, kisöcsém, hogy a rendőrségi és vakvezető kutyák szállítása díjtalan? - Juj, de jó! Ha nagy leszek, rendőr leszek. Akkor majd ingyen metrózhatók? – kérdezte vidáman Balambér? - Hát persze, Balambér. – válaszolta nevetve Tóbiás. Vigyázat az ajtók záródnak! kép (sagem.hu) - De van néhány dolog, kisöcsém, amit viszont TILOS csinálni a metró területén. – okította tovább Balambért a bátyja. - És mi az? – kérdezett vissza Balambér. - Nos, például tilos a metróállomásra belépni kerékpárral, illetve olyan tárgyakkal, amelyek az utasok testi épségében, ruházatában, poggyászában vagy a járműben kárt okozhatnak, azokat beszennyezhetik, az utasokat zavarhatják. Tilos a metróállomás egész területén és a járműveken dohányozni, olyan tevékenységet folytatni, amely a közlekedést vagy az utasokat zavarja, tűzveszélyes folyadékot szállítani, "az ajtók záródnak" felhívás után a kocsiba be-, illetve onnan kiszállni, az ajtó záródását akadályozni, vagy az ajtót önkényesen kinyitni, a jármű megállása előtt a biztonsági sávra lépni, a mozgólépcsőre leülni, a kézipoggyászt a mozgólépcső gumikorlátjára helyezni, a jármű ablakán kihajolni vagy kinyúlni, tárgyakat az ablakon át be- vagy kiadni, illetve be- vagy kidobni. -  Ilyen sok  mindenre kell figyelni? Nem is tudtam. – csodálkozott el Balambér. -  Bizony ám, a metrózás nem játék! – mondta bölcsen Tóbiás. - Mindjárt le kell szállni! Jelezhetek? – kérdezte Balambér. - Itt nem kell jelezni kisöcsém, az összes ajtó ki fog nyílni. – Válaszolt Tóbiás. A két kiskutya ismét a mozgólépcsőn találta magát, de már nem lefelé, hanem felfelé haladtak. A gyerekek ügyesen, és figyelmesen közlekedtek a metróval, és Tóbiás nagyon büszke volt Balambárra, hogy ilyen jól viselkedett a metróban, és minden szabályt betartott. A felszínre érve, még nem ért véget az utazás, mert át kell szállni a villamosra. Utazz villamossal! Kikerüli a dugókat! (kép: 24.hu) - Gyere Balambér fogd meg a kezem amíg átmegyünk a zebrán! – utasította Kisöccsét Tóbiás. Pár percnyi várakozás ütán, már eléjük is gördült a sárga villamos. Gyorsan fel is pattantak, és kerestek maguknak ülőhelyet. - Tudod még milyen tömegközlekedési szabályok vannak? – szólt oda Balmbérnak Tóbiás. - Mik azok, elmodod? – kérdezte Balambér. - Képzeld, Balambér, nem szállhat fel a járműre az, aki ittassága miatt a többi utasnak a terhére lehet, aki botrányosan vagy illemsértő módon viselkedik, vagy aki ellenőrzéskor nem tud felmutatni érvényes jegyet, bérletet vagy utazási igazolványt, és persze az, aki a közlekedést illetve az utasokat zavarja. Minél gyorsabban kell átmenni a zebrán! kép (nlcafe.hu) Tóbiás és Balambér kalandjai még nem értek véget a Fővárosban. Ha kíváncsi vagy, hogy hogyan fojtatódik a történet, és milyen kalandos úton jut el Tóbiás és Balambér a nagymamájához, a jövő heti cikkünkből megtudod. Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Így vágtak félbe egy Nissan LEAF-et

2017.06.18.
"Szeretném bemutatni nektek egy Nissan LEAF félbevágásának folyamatát. Rendkívül élveztem minden percét ennek a szokatlan feladatnak, és örültem annak, hogy műszaki támogató és oktató mérnökként én lehettem az a személy, aki a félbevágás folyamatát irányította, hogy elkészítsük saját, bemutatókra szánt 100%-ban elektromos autónkat. Az ötlet Nagy Brittanniából származik, ahol korábban már végeztek ilyen műveletet. Sajnos azokat a tervrajzokat nem sikerült megszereznünk, amik alapján ők ezt a folyamatot végezték, így ez a projekt igazi kihívás volt a számunkra. Csupán képeink voltak arról az autóról, ezek alapján próbáltunk elindulni. A felhasznált autó egy 7 éves 100%-ban elektromos gépjármű, az egyik elsők között gyártott Nissan LEAF volt Japánból. Mivel általában az ilyen előszériás autók fém kockaként végzik, így nagyon örültem, hogy ennek a gépjárműnek „új életet adhattam” ebben az igazán mutatós formában. A mindennapi munkám során igyekszem a Nissanos kollégáknak és a szervizek munkatársainak is minél érthetőbb és különlegesebb bemutatókat tartani arról, hogyan épülnek fel az autóink, és hogyan működnek azok. Ennek a projektnek az eredményeképpen minden eddiginél egyszerűbben és látványosabban tudom bemutatni a Nissan LEAF-et. Annak érdekében, hogy a lehető legtöbbet és a legjobban tudjuk megmutatni az autó felépítéséből a vágás vonalát nem függőlegesen alakítottuk ki. Ha közelebbről megnézzük, láthatjuk az invertert, a motort, a hajtóművet és a fedélzeti töltőt a csomagtartóban. Készítettünk egy kivágást is a nagyfeszültségű akkumulátor felett, hogy megmutassuk az ideális helyét, amely által a súlypont a lehető legalacsonyabbra kerül. Az autó összes nagyfeszültségű vezetéke narancssárga, így könnyen követhető, hogy a nagyfeszülségű vezetékek hol találkoznak, ezért az akkumulátor fedelét is narancssárgára színeztük. A félbevágás folyamatát azzal indítottuk, hogy darabjaira bontottuk az autót, leszedtük az ajtókat, a motorháztetőt, és minden elektromos berendezést kivettünk. Az első vágás előtt nagyon alaposan meg kellett terveznünk, hogyan fogjuk végrehajtani a teljes folyamatot. Egy vonallézert használtunk, amely a folyamat során végig egy egyenes vonalat vetített a LEAF-re. Ezek után kezdetét vette maga a vágás: rétegről rétegre végeztük a folyamatot, ahogy az első részt eltávolítottuk, máris mutatatta a lézer hol vágjunk legközelebb. Ez tette azt lehetővé, hogy amikor szemből nézzük az autót egy szabályos vágás-síkot látunk. Az szélvédőket viszont nem ezzel a technikával vágtuk el, hanem plexire cseréltük. Miután befejeztük a vágást, az autót átfestették gyöngyházfehérre, mivel ez a jelenlegi kommunikációs szín. A festés után az összeszerelést a műszerfalnál kezdtük meg. Ezt pedig az összeszerelés után ugyanazon a lézer technika segítségével jelöltük, majd vágtuk ketté. Hatalmas munka volt, hogy a használaton kívüli, de még működő vezetékeket elrejtsük. Még a hátsó ülések is ketté lettek vágva, majd szürke szövettel borították a vágási felületeket, hogy jól látható legyen a vágás helye. Végül az autót kozmetikába és mosóba küldték, hogy valóban úgy nézzen ki, mint egy új autó. Egy budapesti új kereskedés megnyitó rendezvényén lehetőségem nyílt arra is, hogy először én mutassam be a félbevágott LEAF-et a nagyközönség számára. Ez bizonyult a projekt legjobb részének, jó volt látni, hogy a munkám által valami nagyon izgalmas készült el, amire a résztvevők is felkapták a fejüket. Úgy gondolom, hogy ennek az autónak az „új élete” nagyon sikeres lesz, nagy marketing jelentősége van, és különösebb hozzáfűznivaló nélkül is bemutathatjuk a Nissan elektromos gépjárműveinek felépítését és az innováció izgalmát.”  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója