Sportosított változattal érkezett meg a Hyundai Kona facelift

2020.10.01.
Mintha most mutatták volna be, annyira frissnek hat a mai napig a Hyundai Kona formavilága és karaktere. Pedig éppen két éve, hogy bemutatkozott a koreaiak bohókás kinézetű városi crossovere, ami a 2021-es modellévre áthatóbb frissítésen esik át, mint azt megszoktuk egy szokásos facelift során. Totálisan megváltozik az orr kialakítása: még vékonyabbak lettek a fényszórók felett elhelyezett LED-es nappali menetfények, míg magukat a fényszórókat egészen a kerékjárati ívekig húzták. Ezen kívül dobták a vékony felső hűtőrácsot, legalábbis az alapmodellek esetében, ugyanis a frissen bemutatkozó N-Line-on megmarad, méghozzá szétdarabolva, hasonlóan a sportos Audi modellekhez. Valamelyest letisztultabb, folyékonyabb a dizájn, de továbbra is megmaradt formabontónak. Hátul visszafogottabb változásokat eszközöltek. Az alsó lámpatestet egészen az autó oldalára felhúzták, amit egy nagy bumfordi lámpatest fed, míg a diffúzor az N-Line sport kivitel esetében még hangsúlyosabb lett. Kémfotók alapján már tudni, hogy készül a Kona N, azaz a sportváltozat, így érthető, hogy a kínálatbeli űrt az új N-Line-nal szeretnék kitölteni. Talán éppen a sportmodellnek tudható be, hogy cserébe az alap verziók futóművét igyekeztek valamelyest puhítani, és a kormányszervót is hozzáhangolni. Motorkínálatában hagyományos, és 48-voltos mild-hibrid rendszerrel megtámogatott erőforrás is szerepel. Míg előbbi 194 lóerős, addig utóbbi 134 lóerős. Mindkettő 1,6 literes, és akár 7-fokozatú duplakuplungos automatával vagy összkerékhajtással is kérhető. Alapmotorja az 1,0 literes T-GDI benzines lesz 118 lóerővel, ami szintén kérhető 48-voltos enyhe hibridként, hogy lejjebb nyomjuk azt a bűnos CO2-értéket. Már most ismertek a Kona Hybrid adatai is: marad az 1,6 literes GDI motor, 138 lóerővel, 1,56 kWh-s akkumulátorcsomaggal és 6-fokozatú duplakuplungos automatával. Mostantól sima, és osztott képernyős változatban is elérhető lesz a 10,25 colos óriási infotainment kijelző, de frissítik a hangulatvilágítást és az utastér anyagainak kínálatát is. Biztonsági arzenálját holttérfigyelő, hátsó-, illetve első keresztforgalomra figyelmeztető, stop & go funkciós tempomat, sávtartó, kihajtás segítő, és a hátsó ülésekre figyelmeztető funkciók is alkothatják. Az európai szalonokba már az év vége előtt megjelenhetnek a faceliftes Hyundai Konák, hogy aztán remélhetőleg az előd gyorsaságával lepjék el a hazai utakat is. Hiszen a hasonlóan színes és vidám karaktere mindig szükség lesz az utakon.  

„Puskásékat is elvisszük a Holdra!”

2020.10.01.
A közeljövőben induló holdi robotikus felderítő expedíciókon a tudományos-műszaki kísérleteken és berendezéseken kívül kulturális-művészeti projektek is ott lesznek a fedélzeten. A Puli Space Technologies Téridő plakettjén több ezer oldalnyi üzenet juthat el a Holdra. Az örökkévalóságnak szóló történetek sorát az Aranycsapat emlékezete és az informatikai világ két jelentős szereplőjének, az IDC és az IVSZ – Szövetség a digitális gazdaságért bemutatkozása indítja. Fókuszban a Hold A Hold újra az érdeklődés középpontjába került. A NASA Artemis programja 2024-re, 55 évvel az Apolló 11 történelmi küldetése után, tűzte ki az újabb emberes Holdra szállást. Ennek előkészítésén nem csak az Egyesült Államok dolgozik gőzerővel, egy gyorsan növekvő nemzetközi közösség munkálkodik azon, hogy égi kísérőnkön fenntartható módon teremtsük meg az emberiség állandó jelenlétét. Ehhez ugyanúgy ember nélküli küldetések kellenek az első körökben, ahogy az Apollo programban is robotikus felderítőkkel készítették elő a holdraszállást (Lunar Orbiter, Ranger, Surveyor programok). A tervezett kínai, indiai, orosz, japán, arab és német-izraeli expedíciók mellett a NASA CLPS (Commercial Lunar Payload Services, Kereskedelmi holdi hasznos teher szolgáltatások) programjában magáncégek által fejlesztett leszállóegységek is indulnak égi kísérőnkre. Időkapszulák a Holdon Ezeken a robotikus felderítőkön a tudományos-műszaki kutatás mellett kulturális-művészeti alkotások, időkapszulák is a Holdra készülnek. A MoonArk négy független hengeres kamrából áll, amelyek több száz képet, verset, zenét, és nanoobjektumot tartalmaznak. A Hold Galéria pedig egy nemzetközi együttműködésen alapuló alkotás, amely 100 apró műtárgyat szándékozik elindítani a Hold felé 10 x 10 x 1 cm-es elrendezésben. A Puli Téridő Plakettje Szeretjük megőrizni a jövőnek az olyan történeteket, amelyek számunkra értékesek és izgalmasak,  bemutatják napjaink világát, életét, legyen szó személyes vagy közösségi emlékekről, vagy céges bemutatkozásról. A Puli Téridő plakett projektje ezt a  célt szolgálja: a történeteket  „Holdjegyzetek” formájában felvisszük egy keramikus mikrofilmre, és ennek alumínium másolatára, amelyek több tízezer évig is olvashatók maradnak. Ezután a keramikus mikrofilmet elhelyezzük a Memory of Mankind (MOM) időkapszulában, Európa legrégebbi sóbányájának mélyén, Hallstattban. A Puli alumínium Téridő plakettje pedig, rajta az örökkévalóságnak szóló üzeneteinkkel, a NASA 11 tudományos műszerével együtt utazik a Holdra az Astrobotic cég Peregrine nevű a megérkezés után véglegesen a Holdon maradóleszállóegységének fedélzetén. Pacher Tibor, a Puli Space vezetője elmondta: "Fontosnak tartom, hogy az űrtevékenység kulturális  vonatkozásaira is felhívjuk a figyelnet. A mérnökök, tudósok nem csak a műszaki/tudományos feladatok megoldásán dolgoznak, ugyanúgy szeretnek olvasni, filmet nézni, zenélni vagy kiállításra menni, a történelemmel foglalkozni, mint bárki más. Ezért is dolgozunk holdjárónk és NASA-díjnyertes „vízszimatoló” szenzorunk fejlesztése és Holdra juttatása mellett egyedi időkapszula projektünkön, és biztos vagyok benne, hogy a Téridő plakett sikere hozzá fog járulni ahhoz, hogy Magyarország is beléphessen azon országok nagyon szűk csoportjába, akik képesek egy másik égitest elérésére, és részt vehetnek a Hold erőforrásainak hasznosításában, egy új, innovációra építő gazdaság kialakításában. " Történetek az örökkévalóságnak A Puli csapata szerint Puskás Ferenc és az Aranycsapat története is ilyen. Ezért legalább tizenkét, egyenként kétezer karakteres Holdjegyzetben mutatjuk be a legendás tizenegyet, játékosait, edzőjét, fontos mérkőzéseit. A Holdjegyzetek megírására ill. lektorálására az MLSZ-t és az Aranycsapat Testületet kértük fel. Az Aranycsapat Holdra jutását egy közösségifinanszírozás-kampánnyal is támogatjuk a Tőkeportál internetes oldalán, amelynek keretében kiemelt támogatóink nevét is elvisszük a Holdra: https://tokeportal.hu/puli

Az új BMW X2 M Mesh Edition

2020.10.01.
Összetéveszthetetlen megjelenés a magasfényű feketére fényezett, háromdimenziós hálómintázatú hűtőrács-párnak köszönhetően, amely a nagyteljesítményű versenyautókat idézi – ahogyan az újdonság utasterében, küszöbtoldatain és kerékjárati ívein fellelhető Frozen Black-Brown metál árnyalat is. A bajor prémiumgyártó már alapfelszereltségként látványos matricákkal színezi a motorháztetőt, az első lökhárító két oldalát, valamint az első és a hátsó ajtókat. Az élénk narancssárga matricák sportosan elegáns stílusban harmonizálnak az új BMW X2 M Mesh Edition exkluzivitásaként kikevert, új Brooklyn Grey metál karosszériafényezési árnyalattal és a Sapphire Black metál karosszériafényezési árnyalattal. Az Alpine White, Phytonic Blue metál és Sunset Orange metál karosszériafényezési árnyalatok esetében a matricák fekete színben pompáznak. A matricák a BMW ügyfelének kérésére természetesen elhagyhatók. Új, aerodinamikailag optimalizált BMW M keréktárcsák 19” és 20” méretben, a karosszériát díszítő matricákkal megegyező színezéssel. Az új BMW X2 M Mesh Edition a nagysikerű Sports Activity Coupé (SAC) jól ismert frontrészét viseli, letisztult karosszériafelületekkel és speciális „rosszidő-fényforrásokkal” kiegészített, LED-technológiás első fényszórókkal. A különkiadáshoz az opcionális extrafelszereltség részeként négy szegmens szerint dolgozó mátrix funkcióval ellátott távolsági fényszóróval szerelt, adaptív LED-technológiás fényszóró-pár is megrendelhető. Újdonság a külső visszapillantó-házakból kivetített X2 logó, amely az alapfelszereltségként kínált világítás csomag része. BMW Individual magasfényű Shadow Line külső felszereltségi csomag kibővített tételekkel, többek között a hálómintázatú hűtőrács keretének magasfényű fekete árnyalatával, a csomagtérajtón elhelyezett márkaembléma magasfényű fekete gyűrűjével és a Black Chrome árnyalatú kipufogóvégekkel. Alapfelszereltségként kéttónusú utastér, BMW M sportülések integrált fejtámlákkal, Mocha árnyalatú Dakota bőrkárpit és antracit-színű Alcantara-borítás. Az üléseket, a műszerfalat és a középkonzolt narancssárga színű kontraszt-varrás díszíti. A szőnyegek narancssárga szegélyt és varrást, a küszöblécek pedig „Edition” feliratot viselnek. Alumíniumból készült, hatszög-mintázatú, antracit-árnyalatú utastéri dekorbetétek, BMW Individual antracit-árnyalatú tetőkárpit, BMW M rozsdamentes acél pedálsor, BMW M lábtámasz, BMW M bőrözött sportkormány és exkluzív BMW M kulcstartó az alapfelszereltség részeként. A manuális váltóval szerelt különkiadások BMW M logóval ellátott váltókart kapnak. Az új BMW X2 M Mesh Edition háromféle dízelmotorral (110 kW / 150 lóerő és 170 kW / 231 lóerő közötti teljesítménnyel), kétféle benzinmotorral (100 kW / 136 lóerő és 131 kW / 178 lóerő maximális teljesítménnyel), illetve a BMW X2 xDrive25e (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 1,9 liter / 100 km; kombinált energiafogyasztás: 13,7 kWh / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 43 gramm / km; az értékeket a legmodernebb autók menetteljesítményét vizsgáló EU-ciklus tesztkörének mérései szerint számolták ki)* képében egy plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával válik elérhetővé. A hajtáslánc-technológia függvényében a bajor prémiumgyártó ügyfelei elsőkerék-meghajtással és BMW xDrive intelligens összkerékhajtással, illetve manuális váltóval és Steptronic automataváltóval is megrendelhetik a modellt. ID6 kijelző- és járművezérlő koncepció, amely az autó és a navigációs rendszer funkcióinak vezérlésére három különböző lehetőséget is kínál: az iDrive vezérlőtárcsája mellett az érintés-érzékeny központi kijelző és – amennyiben a BMW Navigation is a felszereltség része – az élőbeszédet felismerő hangutasítás is elérhető. Alapfelszereltségként kéz nélküli telefonálás a Bluetooth-kapcsolatnak köszönhetően és DAB tunerrel felszerelt audiorendszer. Az opcionális extrafelszereltség részeként megrendelhető BMW Navigation 8,8” képernyő-átmérőjű központi kijelzőt, a BMW Navigation Plus pedig 10,25” képernyő-átmérőjű központi kijelzőt és teljes mértékben digitális BMW Head-Up kijelzőt kínál.  

Súrlódás nélkül működik az új Opel Astra fokozatnélküli váltóműve

2020.10.01.
A fokozatnélküli váltómű tipikusan egyenletes teljesítmény-leadása és magas hatásfoka tökéletesen illik az Opel Astra díjazott (Európai Év Autója 2016) új generációjához. A közvetlen befecskendezésű 1,4 literes 107 kW (145 LE) teljesítményű benzines turbóval (NEFZ1-fogyasztás: városban 6,3 l/100 km, országúton 4,3-4,2 l/100 km, kombináltan 5,1-5,0 l/100 km és 116-114 g/km CO2) együtt a gazdaságosság és a vezethetőség perfekt összhangját adja. Teljesen új motor- és sebességváltó generációjával az Opel Astra a csekély emisszió etalonja, és mint ilyen, a kompakt osztály élén foglal helyet. Az új Astra minden idők leghatékonyabbja, CO2-kibocsátása 21 százalékkal kisebb a típuselődénél. A kapható hét hajtóműváltozat közül öt alatta marad a CO2-emisszió mágikus 100 gramm per kilométeres határának (a NEFZ szerint mérve). Egyszerűen nagyszerű: kuplung és fogaskerekek helyett kúpos tárcsák és lánc Peter Naumann, az automatikus váltóművek rüsselsheimi globális programmenedzsere és főmérnöke így magyarázza el a fokozatnélküli váltóművet: „Működési elve éppoly okos, mint egyszerű. Ellentétben a szokásos automata nyomatékváltójával, bolygóműveivel, kuplungjaival és fix áttételi arányaival ez csak két kúpos tárcsapárból és az azokat összekötő, megfeszített láncból áll. A két tengelyen van egy-egy rögzített kúpos tárcsa és velük szemben egy-egy hasonló, amely mozgatható, ezek távolságát változtatva más átmérőre kerül a lánc, változik az áttételi arány, akárcsak kisebb és nagyobb fogaskerekek között. Mégis szükség van azonban egy bolygóműre a bemenő tengelyen, hogy lehessen előre- és hátramenet között váltani.“ Az áttételi arányok szinte korlátlan számának köszönhetően a fokozatmentes erőátvitel minden fordulatszám-tartományban nagyon hatékony. Peter Naumann: „Ezáltal minden terhelési állapotban a lehető legjobb a kompromisszum az energiahatékonyág, a komfortos zaj- és rezgéscsillapítás, valamint az élénk gázreakciók között.“ „A kis súlyú és 300 newtonméter nyomatékmaximumú motorral hajtott járművek különösen megfelelnek fokozatmentes váltóműhöz“, mondja Naumann. „236 newtonméterével és 1350 kilogramm üres súlyával az új Astra 1.4 ideális hozzá.“ Az autófejlesztés nagy ötlete a fokozatmentes váltómű A fokozatmentes váltómű ötlete nem egészen új. Az amerikai mérnök, Milton Reeves, már 1879-ben feltalált egy variálható sebességű hajtóművet fűrészgépekhez. Ezt aztán 1896-ban automobilra vitte át. Az 1920-as években motorkerékpárokhoz és autókhoz fejlesztettek ki fokozatnélküli váltókat. A román mérnök és feltaláló George Constantinesco 1926-ban mutatta be érdekes megoldását: a „Constantinesco Car“ öt lóerős motorját beépített nyomatékváltó egészítette ki. A reklám szerint „Nincs kuplung, nincs sebváltó, csak a gázt kell nyomni! 1958-ig tartott, míg ismertebb lett a fokozatmentes váltómű. Az Amsterdami Autószalonon mutatta be a DAF a 600-ast, újszerű Variomatic-váltóval, a holland Hub van Doorne találmányával, amely azzal tette híressé a kiskocsit, hogy ugyanolyan gyorsan lehetett vele tolatni, mint előre menni! Aztán jöttek hasonló erőátvitelek traktorokba, hómobilokba, terepjárókba és személyautókba. Az Opelnél 2002-ben debütált a fokozatmentes váltóművű Vectra C. Ám csak rövid ideig tartott a „CVTronic“ pályafutása, Szentgotthárdon 2005-ig gyártották. Sokoldalú: kiskocsitól SUV-ig, terepjárótól hibridig Az egyre szigorúbb fogyasztási és CO2-emissziós célok megnövelték a fokozatnélküli váltómű jelentőségét. Mivel áttétele folyamatosan változtatható, a motor mindig a leghatékonyabb fordulatszámon járhat, ami különösen városban spórol meg sok benzint. Nem meglepő, hogy kiskocsikban ugyanúgy alkalmaznak CVT-váltóművet, mint SUV-típusokban, limuzinokban, egyterűekben és hibridekben. A modern gyártmányok már nem csak a magas hatásfokukkal tűnnek ki, hanem fokozzák is a vezető és az utasok komfortját, mert szinte észrevehetetlen a működésük. A fokozatmentes váltómű különösen elterjedt az ázsiai piacokon. Az ottani autósok nagyra becsülik kényelmességét és alacsony zajszintjét (nem pörög fel a motor sebességváltás előtt). Épp ezeket az előnyöket nyújtja az új Opel Astra 1.4-es turbómotorral és fokozatnélküli erőátvitellel. Kitűnő választás olyan vevőknek, akik hatékony, komfortos és nagyszerűen vezethető kompakt kocsit keresnek.    

Az új BMW 4-es Cabrio

2020.10.01.
Összetéveszthetetlen formanyelvével, vadonatúj vászontető-konstrukciójával, széles motorpalettájával, fejlett futómű-technológiájával, típus-specifikus karosszériamerevítő megoldásaival és innovatív felszereltségi tételeivel az új BMW 4-es Cabrio a márkára jellemző vezetési élmény rendkívül exkluzív formáját váltja valóra. A nyitott tetős négyüléses az új BMW 4-es Coupé által megkezdett úton halad tovább, elődmodelljéhez képest jelentősen extrémebb kisugárzással. Formanyelve, karakterisztikája és abszolút menetdinamikai adottságai minden korábbinál jobban megkülönböztetik az új BMW 3-as limuzintól, amely az új BMW 4-es sorozat műszaki alapjául szolgált. A sportos vezetési élmény és a nyitott tetős utazás egyedülálló kombinációját kínáló, új BMW 4-es Cabrio a BMW 3-as sorozat harmincöt esztendővel ezelőtt bemutatott első kabriója által megkezdett hagyományt folytatja tovább. A BMW M440i xDrive Cabrio (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 6,9 – 7,4 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 159 – 169 gramm / km) a hatodik nemzedék csúcsmodelljeként érkezik meg az utakra. A 275 kW / 374 lóerő maximális teljesítményre képes, soros hathengeres benzinmotor mellett két négyhengeres benzinmotor és egy négyhengeres dízelmotor is elérhetővé válik 2021 márciusától az új BMW 4-es Cabrio motorházteteje alá. 2021 második felében a portfólió két soros hathengeres dízelmotorral bővül. Az új BMW 4-es Cabrio a bajor prémiumgyártó dingolfingi gyárában lát napvilágot.
Címkék: 

Új rekordot döntött a Gépjármű Regatta

2020.10.01.
Szeptember 12-én szombaton rendezték a Gépjármű Regattát Balatonkenesén. A verseny főszponzora a Europ Assistance, fővédnökei az Autós Nagykoalíció és a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete voltak. A Marina Port mellől rajtoló verseny szakszerű lebonyolításáról pedig idén is Litkey Farkas, a magyar vitorlázás kiemelkedő alakja, 13-szoros kékszalag győztes gondoskodott. A regattán az Autós Nagykoalíció az Infinity hajót indította. Le sem tagadhatnánk, hogy autós regattán vagyunk...  A forró nyári napokat megszégyenítő verőfényes napsütésben 14 órakor rajtolt el az első vitorlás Balatonakarattya irányába, majd sorban a többi, szám szerint 30. Az induló hajók számát tekitve tehát már a rajtnál rekord született. Az izgalmas verseny mintegy 2 órán keresztül zajlott, és a versenyigazgató döntésének értelmében végül egy teljes kört tettek meg az indulók, így a legtöbben 16 órára már vissza is értek a kikötőbe. A dobogós eredmények a következőképp alakultak: Nautic 311 hajóosztályban Veszprémjég (Mahimahi) Europ Assistance (Szent Ágota) Veszprémjég (Taxi) Nautic 330 hajóosztályban Veszprémjég (Jégvirág) Europ Assistance (Predator) Veszprémjég (Kicsim) Nautic 370 hajóosztályban Balbett Auto (Carbonado) Audi Centrum Buda (Fantom) Autós Nagykoalíció (Infinity) Az Autós Nagykoalíció legénysége az Infinity-n I. kategória (Aladdin) Datsun (Díva) (Vandalúz) II. kategória (Dolce Vita) (Eni Time) IV. kategória BMW X5 (Hector) Volvo X60 (Bernát) (Csisze) V. kategória (Esse) (Win-Win) VI. kategória Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (Remete) Ford Solymás (Asso Le Mio) Megjegyezzük, hogy a koronavírus miatti új élethelyzetben a szervezők hangsúlyt fektettek az egészségügyi óvintézkedésekre. Így a versenyközpont és az állófogadás szabadtéren kapott helyet, továbbá az indulók COVID szűrővizsgálaton vehettek részt. Az eredményhirdetést követően a nyárit megszégyenítő kora őszi naplementében már a vacsoráé és a kapcsolatépítésé volt a főszerep. A verseny izgalmas pillanatai Az idő kegyes volt hozzánk. Sőt mi több, csodálatos volt!

Műanyag hulladék felhasználásval készül a jövő luxusjárműeinek belsője

2020.10.01.
Az új generációs Jaguar és Land Rover modellekben ECONYL® rostokból gyártott padlószőnyegekkel és burkolatokkal találkozhatunk majd. Ez a különleges anyag újrahasznosított ipari műanyagokból, ruhaipari szövethulladékokból, valamint elhasználódott, illetve a tengerekből kiemelt, beszakadt halászhálókból készül. A Jaguar Land Rover célkitűzése, hogy felelősségteljes forrásból, illetve újrahasznosításból származó anyagokból gyártson fenntartható luxus autóbelsőket, annak a ’Destination Zero’ küldetésnek a része, amelynek keretében az autógyártó innovatív megoldásokon keresztül igyekszik tisztábbá és biztonságosabbá tenni környezetünket, miközben ügyfeleinek fenntartható prémium termékeket kínál. A szintetikus szövetek iparának egyik globális vezető szereplője, az Aquafil által gyártott, visszanyert ECONYL® nejlonanyagot már eddig is nagy sikerrel használták high-end divat-, sportruházati és luxusóra-márkák, amelyek kézitáskát, hátizsákot, úszóruhát és óraszíjat készítettek a különleges anyagból. Az Aquafil a világ minden részéből gyűjti össze a műanyag hulladékot. Egyetlen év leforgása alatt a vállalat akár 40,000 tonna hulladékot hasznosít újra. Az újrahasznosítás során 90 százalékkal csökken a nejlon előállításához köthető, a globális felmelegedést erősítő emisszió mértéke (a kőolajból előállított termékekhez képest).

A Volkswagen csoport továbbra is nyereségre számít 2020-ban

2020.10.01.
A VW a január-augusztusi időszakban 5,6 millió járművet szállított ki a megrendelőknek, ami ugyan 21,5 százalékos csökkenés az egy évvel korábbi 7,1 millióhoz képest, de így is felülmúlja a teljes piac teljesítményét, és azt is jelenti, hogy a csoport 13 százalékra növelte globális piaci részesedését az egy évvel korábbi 12,6 százalékról - emelték ki a társaság közleményében.Hozzátették, hogy a prémium és luxusmárkák kisebb visszaesést produkáltak az úgynevezett volumenmárkáknál és a teherautókat és buszokat gyártó üzletágnál (Truck & Bus), a vállalatcsoport legnagyobb piacán, Kínában pedig a világrégiók közül a legkisebb mértékben - 11,5 százalékkal - csökkent az értékesítés. A legnagyobb - 30,9 százalékos - visszaesés a hazai, nyugat-európai régióban ment végbe, de ott is növekedett a piaci részesedés, 22,9 százalékról 23,7 százalékra. Az év második felében elkezdődött a kilábalás, a szeptemberi beérkező megrendelések és kiszállítások pedig már az előző éviek felett alakulnak, és a növekvő tendencia várhatóan az év további részében is folytatódik. Ennek megfelelően a VW megerősíti azon célkitűzését, hogy összességében minden üzletágában nyereséges maradjon, és pozitív működési eredményt érjen el az idén. Ugyanakkor  minden közép- és hosszú távú előrejelzés továbbra is jelentős bizonytalansággal jár, és a világjárvány további alakulásának függvénye - mondta Herbert Diess vezérigazgató. A vállalatcsoport vezetője hangsúlyozta, hogy a járvány nem lassítja, hanem gyorsítja az átalakításokat, amelyek célja, hogy a VW "az elektromos és digitális mobilitás vezető szolgáltatójává váljon". Az elektromos mobilitás területén 2024-ig 33 milliárd euró értékben terveznek beruházásokat, azzal a céllal, hogy piacvezető pozíciót szerezzenek az  akkumulátorhajtású elektromos járművek körében. Az informatikai szaktudás bővítésére és az automatizált vezetés fejlesztésére 14 milliárd eurót kívánnak fordítani 2024-ig. Ezzel kapcsolatban Herbert Diess kiemelte: a hajtásrendszer-technikák átalakulásánál sokkal mélyrehatóbb átalakulás, hogy "az autó az elkövetkező tíz év során teljes mértékben hálózatba kapcsolt mobilitási eszközzé fejlődik". A VW az autóipar legnagyobb szereplője, a csoporthoz tartozik a névadó Volkswagen mellett az Audi, a Bentley, a Bugatti, a Lamborghini, a Porsche, a Seat és a Skoda, valamint a Ducati sportmotorkerékpár, és saját márkájú haszonjárművei mellett a Scania és a MAN tehergépjárműveket is a VW gyártja. (mti)

A Scania V8-as technikájának csúcsa: akár –3 százalék üzemanyag

2020.10.01.
Az EMS (motorvezérlő rendszer) együttműködik az AMS-sel (kipufogógázutánkezelést vezérlő rendszer). Mindkettő rendkívül fontos a jelenlegi és a jövőbeli Euro 6-os szabályozások teljesítéséhez a nitrogénoxidok és a részecskék tekintetében. (És nemcsak akkor, amikor a tehergépjármű még új, hanem az idő múlásával is; a jogszabályi követelmény legalább hét év vagy 700 000 kilométer.) A Scania bevezetett egy új megoldást, amelynél az AdBlue-folyadékot két lépésben fecskendezik be: először közvetlenül a kipufogófék után, majd a második adagot a megszokott helyen, magában a kipufogódobban. Ezzel a kiegészítő befecskendezéssel tökéletesebb az AdBlue porlasztása a kis terhelésű ciklusok során, mivel a kipufogócsonk közelében nagyobb a hőmérséklet. A kiegészítő befecskendezéssel javult a kipufogógáz-utánkezelés stratégiája, ami az üzemanyaghatékonyság fokozásához is hozzájárul. Nagy nyomás A továbbfejlesztett V8-as család tagjait mostantól egy új nagynyomású üzemanyagszivattyúval szerelik fel, amelynél egyenként szabályozzák a szivattyú részegységeit (AIM, aktív bemeneti mérés). A nyomás és a bemeneti mennyiség teljes körű szabályzását továbbfejlesztett diagnosztika javítja a hosszabb üzemidő és a nagyobb teljesítmény érdekében. Az új szivattyút a motorolaj-fogyasztás minimalizálására is optimalizálták. Továbbá a sűrítési arányt és az égési csúcsnyomást is megnövelték, hogy még tovább javítsák az égést, illetve az üzemanyag-hatékonyságot. Korszerű, nagy teljesítményű motorok tervezésekor rendkívül fontos cél a belső súrlódás csökkentése. A belső veszteségek mérséklése alapvető előnyökkel jár. Ennek az egyik lehetséges módja természetesen a vékonyabb, hatékonyabb korszerű olajok használata, amelyek mai tulajdonságai még 10-15 évvel ezelőtt is ismeretlenek voltak. Azonban a korszerűbb, hosszú élettartamú olajok elmúlt években végrehajtott jelentős fejlesztései nem elegendők. Magát a motort is fejleszteni kell, hogy kihasználhassuk az új lehetőségeket. 
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója