A rendőrmotorosok is újrakezdik

2020.03.27.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztályának munkatársai a motorkerékpáros balesetek megelőzése érdekében felhívják a figyelmet a fokozott óvatosságra, az egymás iránt érzett felelősséggel való közlekedésre. Vezetéstechnikai szempontból sem szabad megfeledkezni arról, hogy tavasszal, több hónapos kihagyás állhat a motorosok mögött. Fontos tehát a megfelelő körültekintés - az autósoknak is - hiszen a hőmérséklet emelkedése egyenes arányban áll a motorosok számával az utakon. A balesetek elkerülése érdekében ugyancsak fontos, hogy a járművet az aktuális látási- és útviszonyoknak megfelelően, a helyes sebesség megválasztása mellett vezessük. A közlekedés biztonsága érdekében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság motoros járőrei 2020. március 26-ától újra ellenőrzik a forgalmat megyénk útjain, hogy mindenki hazaérjen  - írja a police.hu

A hétvégi óraátállítás néhány éjszakai belföldi és nemzetközi vonatot érint

2020.03.27.
Az óraigazítás hajnalán azok a belföldi vonatok, amelyek 2 óra előtt indulnak, már a nyári időszámításnak megfelelően, ezért 60 perccel később érkeznek az óraigzítás utáni állomásra. A Nyugati pályaudvarról Szobra 0:52-kor induló S70-es vonat Szob alsó és Szob között 60 perccel később közlekedik, Szobra 3:05-kor érkezik. A Nyugati pályaudvarról Szolnokra 0:43-kor induló S50-es vonat Cegléd és Szolnok között 60 perccel később közlekedik, Szolnokra 3:24-re fut be.  Fotó: MÁV-Start Az eredetileg kettő és három óra között induló belföldi személyszállító vonatokat három órakor indítják el. A Nyugati pályaudvarról a hajnali S72-es esztergomi személyvonat 35 perc később, 3 órakor indul. A Nyugatiból Szolnokra a 2:43-kor induló S50-es vonat 17 perccel később,  2:43 helyett 3 órakor indul. A Debrecenből 2:34-kor a Nyugati pályaudvarra induló sebesvonat Debrecenből 26 perccel később, 3 órakor indul, Szolnoktól a 2849-es számú vonat menetrendje szerint indul tovább 4:40-kor, a Nyugatiba 6:07-re fut be. A 2849-es számú vonat 30 perccel korábban, 4:10-kor indul. A Debrecenből Nagykerekibe induló vonat 40 perccel, a Debrecenből a Nyugati pályaudvarra tartó sebesvonat 24 perccel, Lajosmizséről a fővárosba közlekedő S21-es jelzésű személyvonat 15 perccel később, 3 órakor indul. Kelebiáról a Keleti pályaudvarra 2:09-kor induló vonat 51 perccel később, 3 órakor indul, Kunszentmiklós-Tassról az 3739-es számú, S25-ös jelzésű vonat menetrendjében közlekedik, onnan 4:57-kor indul. A 3739-es számú vonat 45 perccel korábban, 4:12-kor indul és Kunszentmiklós-Tasstól a 7919-es számú vonat menetrendjében közlekedik. A  Nyugati pályaudvarról 1:52-kor induló S70-es jelzésű vonat nem közlekedik. A Nyugati pályaudvarról Szobra  8 perces késéssel, 3 órakor indul egy hajnali S70-es vonat. A Nyugati pályaudvarról 1:43-kor induló S50-es vonat nem közlekedik. A jelenleg csak belföldön közlekedő Dacia nemzetközi vonat Lőkösházáról már a nyári időszámítás szerint 3 órakor indul a Keleti pályaudvarra. Körülbelül 60 perccel később érkezik meg Budapestre vasárnap délelőtt Münchenből a 463-as számú, Kálmán Imre EuroNight vonat.  A Keleti pályaudvarról, március 28-án 20:40-kor induló, 462-es számú Kálmán Imre EuroNight Münchenbe – az eredeti menetrendhez képest – körülbelül 60 perccel később érkezik meg. MÁVINFORM

A kecskeméti Mercedes-gyár meghosszabbította a leállást

2020.03.27.
Emlékeztettek: a Mercedes-Benz márka tulajdonosa, a Daimler március 17-én döntött úgy, hogy két hétre megszakítja a gyártást európai telephelyeinek nagy részén. Ez a döntés a kecskeméti Mercedes-Benz gyárat is érintette, ahol március 20-án függesztették fel a működést.      Az elengedhetetlenül szükséges területek működését továbbra is biztosítják, ezeken a részlegeken a munkatársak létszámát minimálisra csökkentették, megfelelő védelmükről továbbra is gondoskodnak.      Tájékoztatásuk szerint a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. célja továbbra is az, hogy munkavállalói munkahelyét és bérét hosszú távon biztosítani tudja. A vállalat jelenleg a szakszervezetekkel egyeztet a leginkább megnyugtató megoldás közös kialakítása érdekében.      A kecskeméti Mercedes-Benz gyár több mint 4400 munkatársat foglalkoztat. 2019-ben mintegy 190 ezer Mercedes-Benz kompakt autót állítottak elő. A gyárban a Mercedes-Benz A-osztályt, valamint a négyajtós CLA Coupé és a CLA Shooting Brake modelleket gyártják - e két utóbbit kizárólag a magyarországi telephelyen.      A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. nettó árbevétele 2019-ben 3,7 milliárd euró volt, 2,7 százalékkal haladta meg a 2018-ast.

Wuhanban is újraindult az autógyártás

2020.03.26.
Ázsiai piacra szánt Dongfeng modellek Kínában január végén kezdődtek a koronavírus miatti korlátozások, a Reuters hírügynökség tudósításai szerint február második felétől kezdett egyre több gazdasági ágazat működni, márciusban pedig már néhány autógyárban is megindult a termelés. Amint arról már beszámolt az Autószektor, március 24-én új modellel, a Volvo által fejlesztett Polestar 2-essel újraindultak a gyártószalagok a Luqiao városi telephelyen. Akadtak követők: a legfrissebb újrainduló a francia PSA és a kínai Dongfeng több gyárában, Wuhanban és Chengduban ismét készülnek Peugeot és Citroën autók, Xiangyangban pedig motorok és sebességváltók. A vegyesvállalatnak fejlesztőközpontja van Wuhanban és Sanghajban. A PSA másik vegyesvállalata a Csangan Automobil DS modelleket gyárt. Európában, Észak-Amerikában, Dél-Amerikában és Indiában még mindig egyre több autógyár áll le, miközben Kínában ismét termel a BMW, a Daimler (Mercedes), a Fiat Chrysler, a Ford, a Geely, a Honda, a Nissan, a SAIC, a Tesla, a Toyota, a VW és a Volvo. Elindult a termelés a Geely üzemében  

Volkswagen: meg kell tanulni együtt élni a vírussal

2020.03.26.
Stackmann utalt arra, hogy Kínában lassan visszaáll a gazdaság a koronavírus előtti állapotba. Meg kell tanulnunk együtt élni a vírussal, amely teljesen nem fog eltűnni, a termelési szünet azonban nem tarthat tovább, mint a nyár kezdete, a társadalom és a gazdaság ugyanis nem tartana ki – fogalmazott a VW igazgatóságának tagja. A wolfsburgi konszern múlt héten jelentette be, hogy gyáraiban április 3-ig szünetelteti a termelést. Hogy ez tovább tart-e, a következő héten meglátjuk – reagált Stackmann a német lap felvetésére. Jürgen Stackmann, a Volkswagen értékesítésért felelős igazgatósági tagja. Fotó: VW

A SEAT Arona lett Magyarország Autója a szabadidő-autók kategóriában

2020.03.26.
Minden évben nagy példányszámú magyarországi online és print lapok elismert autós újságíróiból álló, független szakmai zsűri (tagjai: Biró Csongor, Csordás Gábor, Miklós-Illés Kálmán, Katona Mátyás, Kismartoni András) tízféle szempont alapján dönti el, hogy több kategóriában melyik lesz a nevezett autók közül a “legmagyarabb”, illetve a magyar piacon a “legjobb” autó. A SEAT egyik bestsellere, a még mindig friss Arona kilenc nevezett autó közül bizonyult a legjobbnak a szakmai zsűri szavazatai alapján a szabadidő-autók autók kategóriában. Miért az Arona? A SEAT Aronát két zsűritag az első, kettő pedig a harmadik helyre sorolta, így szoros versenyben egy ponttal győzte le a második helyezettet. Az erős mezőnyt jelzi, hogy a második és a harmadik között is csak négy pont különbség döntött. A zsűri nagyra értékelte az Arona alacsony fogyasztását, példás kényelmét, a mindennapokat megkönnyítő praktikumát, jó árérték-arányát, szemet gyönyörködtető dizájnját és megbízható technikáját. A SEAT stílusos kisméretű szabadidő-autója praktikus és kényelmes autó a hétköznapokon, hétvégén pedig egy kalandos, sportos, de hatékony modell. Magas technológiai felszereltséggel rendelkezik a biztonság és a kommunikáció terén. Alapáron ad koccanásgátló forgalomfigyelő rendszert, visszagurulás-gátlót, manuális klímát, elektromos ablakemelőket és tükröket, extrái között megtaláljuk a fáradtságérzékelőt, az esőérzékelőt, a másodlagos ütközésvédelmet, a hátsó keresztforgalom figyelő rendszert, a holttérfigyelőt, a parkolás segédet, a LED-fényszórót és az adaptív tempomatot. Törésbiztonsága kiváló, az Euro NCAP értékelésen a maximális öt csillagot kapta.  Gazdag felszereltség jó áron A SEAT Arona 4138 milliméter hosszú, 1780 milliméter széles és 1552 milliméter magas. Az Ibizához hasonlóan az MQB A0 platformra épül, ennek köszönheti kompakt méreteit és tágas utasterét. Csomagtere könnyen pakolható, térfogata 400-1280 liter. Az Arona Reference alapfelszereltséggel 95 lóerős 1.0 TSI motorral és szintén 95 lovas 1.6 TDI motorral érhető el. Magasabb felszereltségek esetében a motorpaletta 115 benzines verziókkal bővül, az FR változat 150 lóerős, 1,5 literes TSI benzinmotorral is választható. A dupla kuplungos (DSG) automatikus váltó a belépő szint kivételével minden felszereltségnél megvásárolható opció. Magyarország Autója 2020 A szegmensének egyik legtágasabb utas- és csomagterét, a kategória egyik legalacsonyabb fogyasztásával, károsanyag-kibocsátásával és üzemben tartási költségeivel kombináló Arona méltán nyerte el a szakmai zsűri elismerését az Év Magyar Autója díjak első évében. A nyertes modell mostantól egy éven át használhatja a Magyarország Autója 2020 díjjal járó logót, így hamarosan ez megjelenik a márka kommunikációs csatornáin is.                    

Honvédségi vezetési gyakorlat lesz pénteken Szolnok és Táborfalva között

2020.03.26.
Az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár gyakorlata miatt pénteken 6 és 8 óra között a Szolnok-Táborfalva (Szolnok- 4-es főút - Törtel - Cegléd - Csemő - Lajosmizse - Táborfalva, vezetésigyakorlat-pálya) között, 14.30 és 16.30 között pedig ellenkező irányban várható nagyobb forgalom. ( a kép illusztráció) A Magyar Honvédség arra kéri a lakosságot, hogy a katonai menetoszlopot a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg, ezzel is segítve azok biztonságos és folyamatos haladását. A menetoszlop elején és végén figyelmeztető jelzést használó járművek haladnak majd. A honvédség a jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát - olvasható a közleményben.(mti)

Magyarországon elkezdődött a Peugeot 2008 forgalmazása

2020.03.26.
Az újdonsággal már a Peugeot márkakereskedésekben is találkozhatnak, hiszen a járványhelyzet ellenére - a biztonsági előírások maximális betartása mellett - továbbra is nyitva vannak a Peugeot márkakereskedések és szervizek.  Magabiztos márka Alig több mint három hónappal az első nemzetközi bemutató után március közepén hazánkba is megérkezett a Peugeot új szabadidő autója, melynek forgalmazását március 23-tól országos reklámkampánnyal kezdi meg a márka. Az új modell bemutatása kiváló formában érte az oroszlános márkát. A Peugeot 1.500.000 darab autót értékesített 2019-ben, a mögötte álló PSA konszern pedig a negyedik legnagyobb gyártóvá nőtte ki magát Európában, mindezt kiváló profitabilitás mellett. Mindez jelentős fejlesztési potenciálhoz juttatja a Peugeot márkát, ami jól jön annak az intenzív termékfejlesztési és elektrifikációs programnak a végrehajtásához, melynek részeként 2023-ig valamennyi Peugeot modell elérhető lesz tisztán elektromos vagy hibrid hajtással is. A stratégia sikerét jól mutatja az új 208 modell is, mely idén elnyerte a rangos Év Autója díjat és amely az új 2008 műszaki alapjait is szolgáltatja. A bemutatón részt vett az autoszektor.hu, rövidesen részletesen is beszámolunk. A Peugeot hálózat továbbra is várja az érdeklődőket A magyar Peugeot márkakereskedői és szerviz hálózat a higiéniai és jogszabályi előírások legszigorúbb betartása mellett, szűkebb nyitvatartási időben, de továbbra is folytatja munkáját. Az új autó értékesítési pontok hétköznap 15 óráig, a márkaszervizek legalább 15 óráig (néhány szerviz tovább is nyitva tart) fogadják az ügyfeleket. A hétvégi nyitva tartás márkakereskedésenként, eltérő lehet. Ügyfeleinknek mindemellett azt javasoljuk, hogy a személyes látogatás előtt érdeklődjenek telefonon vagy az online elérhetőségek valamelyikén. Mind a Peugeot Márka Importőre, mind pedig a Márkakereskedői Hálózat fokozott figyelmet fordít az ügyfelekkel való online kapcsolattarásra, melyre a következő időszakban még nagyobb hangsúlyt kívánunk fektetni.  

A Daimlernek nem kell állami segítség

2020.03.26.
Ola Källenius, a konszern vezérigazgatója (a legendás Dieter Zetzsche utódja) szerint a következő hetek feladata a helyzet menedzselése és a likviditás biztosítása. Elmondása szerint jó helyzetben vannak, jelentős likvid forrás áll rendelkezésükre. Az Automobilwoche beszámolója szerint továbbá elmondta, hogy tartják a korábban meghatározott osztaléktervüket, amely eleve jelentős csökkenést tervezett a részvényeseknek kifizetett osztalékot tekintve. Legutóbb a részvényesek 3,25 eurót kaptak részvényenként, a gyártó tavalyi teljesítménye alapján viszont idén be kell érniük 0,9 euróval. “A Daimlernek jelenleg nincs szüksége állami segítségre.” Így nyugtatta a kedélyeket Källenius, ugyanakkor hozzátette, hogy mivel a német törvények megadják a rövidebb munkaidőben való foglalkoztatás lehetőségét, ezzel az eszközzel élni is fog.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója