Megtört a használtautó-piac lendülete az első negyedévben

2017.04.13.
A használtautó-index, az elkelt használt személygépkocsik összértékének változását jelző mutatószám 132,4-ről 128,4 csökkent. Bár az év elején némileg visszaesett a használtautó-piac forgalma, 2016 elejéhez képest így is 28 százalékkal nagyobb volt a gazdát cserélt autók összértéke - idézi a közlemény Fodor Lászlót, a Használtautó.hu értékesítési vezetőjét. Hozzátette: ebben nagy szerepet játszott az árak emelkedése is. A meghirdetett autók kínálati átlagára kétszámjegyű növekedést mutatva, immár 1,9 millió forint felett jár. Az áremelkedés oka a tartósan gyenge forintárfolyam mellett az, hogy az olcsóbban behozott, de nehezebben felderíthető előéletű autókkal szemben egyre többen a belföldi kínálatot részesítik előnyben, és így az autók magasabb áron kelnek el. A szakember szerint a használtautó-import növekedési üteme lényegesen lelassult. Míg 2016 elején 24 százalékkal hoztak be több használt autót, mint egy évvel korábban, addig az idei első három hónapban behozott 34 800 személyautó mindössze 7 százalékkal volt több, mint tavaly ilyenkor. A legnépszerűbb használt autó az Opel, a Suzuki és a Volkswagen volt, az eladott járművek 14 százaléka Opel, 10-10 százalék Suzuki és Volkswagen. Ezt a két márkát követte sorrendben a Ford és a Renault az első negyedévben, összességében ez az öt márka adja a teljes magyarországi használtautó-forgalom 48 százalékát. A közlemény szerint a használt személyautók átlagéletkora 12 év, de egyre korszerűbb motorral kínálják azokat. Környezetvédelmi szempontból öt év alatt sokat javult a kínálat. Míg 2012-ben csupán 6,5 százalékos volt az Euro 5, vagy annál kedvezőbb besorolású járművek aránya, 2017 első negyedévére ez az érték már 34,8 százalékra emelkedett. Az Euro 3-nál rosszabb besorolású járművek aránya 2012-ben még 31,8 százalék volt, ez mára 18,9 százalékra csökkent.   (MTI)

Show must go on - Audi Q5 hazai bemutató

2017.04.13.
Szöveg: Horváth Miklós, fotó: Audi AG, szerző Rupert Stadler, az Audi AG igazgatótanácsának elnöke szerint az első generációs Q5 sikerei után nem volt könnyű feladat megalkotni az utódmodellt, ezzel magyarázható talán a formatervi újításokban visszaköszönő visszafogottság. A szögletesség és az élesebb vonalak által dominált külső – annak ellenére, hogy az előd gömbölyded formavilágától nagyban eltér – valamiért nem teszi feltűnő jelenséggé az utakon az második generációs, immár csakis Mexikóban készülő újdonságot. Ennek oka talán abban rejlik, hogy a konszern és az Audi összes modelljén láttuk már az itt használatos küszöb felett és övvonal alatt húzódó fény-árnyék játékot, a singleframe hűtőrácsot, a lámpák felső vonalát összekötő éles vonalat. Ettől függetlenül látszik az új Q5-ösön, hogy fitness terembe járt, de az elődjéhez hasonlóan továbbra sem homályosít el lánykaszemeket a megjelenésével. Szimpla fronthajtással és háromféle összkerék-hajtással is kérhető. A tesztnap indulási helyszíne Gianni belvárosi étterme volt, majd utunk a Mátrába vezetett - képre kattintva galéria nyílik Az Audi konzervativizmusa egyébként már bizonyított, hiszen a 2008-ban megjelent és négy év után ráncfelvarráson átesett crossoverből 1,6 millió talált gazdára világszerte. A kezdetben csak ingolstadti gyártás a nagy érdeklődésre való tekintettel kiegészült egy-egy oroszországi, kínai, indiai és malajziai gyáregységgel, így korántsem kell félteni az X3-asnak, Jaguar F-Pace-nek és Mercedes-Benz GLC-nek hadat üzenő négykarikást. Az új modell alkatrészeinek gyártása és összeszerelésének lokációja a tengerentúlra, vagyis Mexikóba költözött, ebből hátránya csak akkor származhat a Q5-nek, ha Donald Trump beváltja ígéretét, és a „chicken tax” néven ismertté vált sarcot kiveti az USA határán túl sátrat vert autógyártókra is. A vízre bocsátott fenyegetés, ha révbe ér, akár 10 ezer dollárral is megdrágíthatja az új modellt a márka egyik legfontosabb piacán. A 210 mm-es (Allroad drive select üzemmódban 280 mm-es) hasmagasság ellenére is 0,30-as a cw-érték, ami a SUV-ok között dicséretre méltó. A kerékjárati ívek alatt elvész a 18 colos abroncs Az Audi AG tavaly októberben indította el a Q5 gyártósorait, de rajta kívül a másik két német prémium márka is tervez zöldmezős beruházást a közelben. A Ford esetében hatott a Trump-féle nyomásgyakorlás, ugyanis a márka januárban hírül adta, hogy 1,6 milliárd dolláros befektetéssel készül gyárat építeni másfél kilométerre a BMW területétől, San Luis Potosiban, később pedig megállapodtak, hogy inkább amerikai munkahelyek létrehozására fordítják az említett összeget. Az európai piacra szánt Q5-ösök tekintetében azonban nem kell tartani árnövekedéstől, ugyanis Mexikónak szabadkereskedelmi megállapodása van érvényben az Unió összes tagállamával, ezért jöjjenek a részletek! Acél, vagy légrúgókkal (726.000 forintos opció), valamint passzív, vagy adaptív lengéscsillapítással is konfigurálható. A kompakt méretek egy meglepően tágas helykínálatot rejtenek A 300 milliárd forintos beruházás egyik nagy előnye, hogy a jelenleg még csak 200 hektáron elterülő „okosgyár” minden szeglete be van drótozva, vagyis a San José Chiapában történő legapróbb mozzanatról is tudnak az ingolstadti bázis mérnökei. Az új Audi Q5 tehát ennek a high-tech digitális rendszernek a szülötte, azért várhatunk tőle sokat, mert olyan technológiai és logisztikai innovációk medrében zajlik a gyártás, amire még nem volt példa a márka életében. A 14 színben és 5 új felszereltségi szinttel érkező modell külső dimenziói a szélesség kivételével minden irányban gyarapodtak. A teljes hossz 34 mm-rel (4,66 m) a magasság 6 mm-rel (1,66 m), a tengelytáv pedig 12 mm-rel (2,82 m) lett nagyobb. Mindez annyit jelent a valóságban, hogy az új Q5 és bajor ellenfele (BMW X3) közel azonos külső méretekkel és belső helykínálattal vívnak a vásárlók kegyeiért, ugyanis mindkét járgány csomagtere 550 literes, teljes hosszban és tengelytávban pedig alig egy centivel erősebb az ingolstadti. A jelenleg futó X3-snál pedig az volt a nagy durranás, hogy méreteivel már az első generációs X5-ös szintjén van, ergo ugyanez elmondható az új Q5-ről is. A kompakt prémium SUV-szegmens trónkövetelői között a BMW X3-as, a Mercedes-Bemz GLC és a Jaguar F-Pace modellek említhetők. A kitakarós mátrix LED lámpa felára 707 ezer forint Szemből és hátulról is a vízszintes vonalak uralják a formát, ugyanez a szélességet erősítő orientáltság uralkodik a beltérben is. A műszerfal ismerős lehet az előző évben debütált modellekből, ezentúl a 12,3 colos virtual cockpit,  a 8,3 colos navi és infotainment, valamint  kézírást felismerő MMI is megtalálható az új Q5-ös opciós listáján. A műszaki újdonságok sorából az ultra technikával működő összkerék-hajtást, a gazdaságos motorokat és a csillapítás-szabályozással működő légrugózást, valamint a mátrix LED-es fényszórókat emelném ki. Az erőátviteli rendszer minden eleme új fejlesztésű, egyaránt finomodott a 6 fokozatú manuális váltó, a 7 fokozatú S-tronic és a 8 fokozatú Tiptronic is. Az Ultra technikájú összkerék-hajtás esetében a rendszer önműködően leválasztja a hátsó hajtást, és ha a helyzet úgy kívánja 2 ezred másodperc alatt újra aktiválja. Az automata váltók az üzemanyag takarékosság jegyében szabadonfutó funkcióval bővültek. A műszerfal ismerős lehet az A4-es, Q7-es modellekből - a display nem érintős és nem tűnik el, ha leállítjuk a motort. Háromféle infotainmenttel és akár Bang-Olufsen hifivel is rendelhető És ha már szó esett arról, hogy a formavilág nem feltétlen ég bele a retinánkba, nem árt megemlíteni, hogy az új Q5 tekintete és tudása viszont annál inkább nyomot hagy bennünk. Kiváltképp, ha az oldalanként 16 fénydiódás-egységből álló LED mátrix fényszórót is beikszeljük az extralistán. A 3-3 különlegesen formált tükör és a kamerával operáló rendszer 64 fokozatban tompítja a fénycsóvát, így garantált a vakítás nélküli fényárban autózás minden körülmények között. Hasonlóan a Q7-hez és az A4-hez, a közepes crossover is felszerelhető azzal a személyes útvonal asszisztenssel, mely képes „megtanulni” rendszeresen bejárt útvonalakat, majd az információkat a parkolási pozícióval és a napszakkal kombinálva javaslatokat tenni az optimális útvonaltervezésre, akár inaktív üzemmódban is. Komfort, biztonság, teljesítmény és/vagy menetdinamika növelés tekintetében a bevezetőben említett nagy testvér (Q7-es) opciói szinte mind elérhetők a márka best sellerénél is, ami jó hír azoknak, akiknél nem szab határt a pénztárca a felöltöztetésben – a konfiguráció ugyanis sokat hozhat és el is vihet a fentiekből. Éppen ezért lényeges, hogy mit kínál a márka a belépőmodell esetében,  ami a 150 lovas dízelmotorral szerelt Q5-t jelenti, Basis csomag esetén. Szériában 17 hüvelykes felniket, hátul LED-es, elöl Xenon plusz fényszórót, a két új módusszal (lift/off road, és allroad) ellátott Audi drive select kapcsolót, gyalogosokat és járműveket is észlelő városi koccanás-gátló rendszert, 7 fokozatú automata-váltót, fáradságfigyelőt, bluetooth csatlakozást, audio streaming funkcióval, 7 colos színes kijelzőt, 8 hangszórós hifit, és az evidenciának megfelelve vezető-, utas- és függönylégzsák rendszert. A 10,9 milliós alapár tartalmaz továbbá fény- és esőszenzort, elektronikus indításblokkolót, szövetkárpitozást és bőr váltóborítást, valamint 40:20:40 arányban dönthető hátsó üléstámlákat és kellemes tapintású bőrrel bevont 3 küllős multikormányt is. A teljesség igénye nélküli felsorolásból talán kivehető, hogy nem fukarkodtak az alapellátmánnyal az ingolstadtiak, de a vérbeli Audis ficsőrökért – nem titok - áldozni kell. A mexikói jövevény motorkínálatában 4 dízel és 2 benzines aggregát szerepel. Az öngyulladósoknál a kétliteres sornégyesek 150, 163 és 190 lóerős teljesítmény szinttel kaphatók, a csúcson a 286 lovas, 620 Nm-es hegyomlásnyi nyomatékot produkáló 3 literes V6-os TDI áll. Benzineseknél a 2.0 TFSi motorok állnak csatasorba, egy normál és egy kedvezőbb fogyasztásra hangolt verzióval.

Nissan forradalmasítja a Harrods autóflottáját

2017.04.13.
A Nissan a luxusszínvonalú knightsbridge-i áruház előtt adta át a 100%-ban elektromos furgont a Harrodsnak. A Nissan e-NV200-at kifejezetten a Harrods kiszállítási követelményeinek megfelelően alakították ki. A furgon raktere teljes mértékben hűtött, és egy polcrendszer is beépítésre került, így biztosított a friss élelmiszerek tökéletes körülmények között történő szállítása. A könnyű felismerhetőség érdekében a jármű természetesen megkapta a hagyományos zöld és arany Harrods színeket. Az e-NV200 170 km-t képes megtenni egyetlen töltéssel*, így könnyedén teljesíthet heti 50 kiszállítást, ami alatt átlagosan 241 km-t tesz meg London területén, és ehhez a Harrodsnak mindössze heti egy töltésről kell gondoskodnia. Mindössze 0,3 eurós átlagos kilométerenkénti üzemeltetési költségének köszönhetően az e-NV200 egy praktikus megoldás, amely pozitív hatással lesz a városközpont levegőminőségére. 1919-ben a bolt tömörkerekű American Walker elektromos furgonokat használt, majd később a saját maga építette elektromos járműflottával szállította ki áruit londoni ügyfeleinek. Később a benzinmotorok térnyerésével az elektromos furgonok kiszorultak. Azonban a Nissan az új infrastruktúra és technológia kifejlesztésével ismét lehetővé tette, hogy a Harrods teljesen elektromos furgont használjon flottájában.  

Zenitjén van a VW haszongépjárművek eladása

2017.04.13.
Németországban a Volkswagen Haszonjárművek 31 100 gépkocsiját szállította ki az első negyedév során, azaz 10,6 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában. Egyedül márciusban 13 300 járművet vehettek át a német vásárlók (+26,3 százalék). A január és március vége közötti kiszállítási volumen Európa minden jelentős piacán kiválóan alakult, Franciaországban +24,0 százalékkal 5700, Spanyolországban +18,6 százalékkal 3700, az Egyesült Királyságban +11,9 százalékkal 13 300, míg Olaszországban +8,1 százalékkal 3100 átadott járműre emelkedve. A márka összességében 86 600 járművét (+11,1 százalék) szállította ki Nyugat-Európában, míg a kelet-európai volumen 9100 darabot (+13,9 százalék) tett ki. Európán kívül szintén növekedést sikerült elérni Észak-Amerikában (+54,8 százalékkal 2700 darabra), az ázsiai/csendes-óceáni térségben (+9,8 százalékkal 5400 darabra) és Dél-Amerikában (+0,6 százalékkal 9300 darabra).

A ŠKODA izgalmas világa

2017.04.13.
A kiállítás megnyitóján Bernhard Maier, a ŠKODA igazgatótanácsának elnöke Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnököt is üdvözölhette. A kormányfő a német-cseh jószomszédi kapcsolatokról és együttműködésről szóló szerződés aláírásának 25. évfordulója alkalmából látogatott Berlinbe. Ez az 1992-es megállapodás szolgál az egykori Csehszlovákiában lezajlott Bársonyos Forradalom, illetve Németország újraegyesítése óta a német-cseh kapcsolatok alapjául. Ezért is viselte különösképpen szívén Sobotka miniszterelnök e látogatást a ŠKODA kiállításán. A cseh autógyártó és a Volkswagen immár negyedszázada dolgozik ugyanazon vállalatcsoport részeként, újabb és újabb értékesítési rekordot állítva fel azóta. Így válik a német-cseh barátság e kiváló példája immár világméretű sikertörténetté. Az elmúlt évek során a ŠKODA több dizájntanulmányával is nagy feltűnést keltett. A márka izgalmas és érzelemdús formai nyelvezete különösen legújabb modelljeiben tükröződik jól érzékelhetően, mint például a felfrissített ŠKODA OCTAVIA vagy épp az új ŠKODA KODIAQ. A „What drives you?” kiállítás a ŠKODA új formai génjeinek fejlődését mutatja be, amelyet harmonikus arányok, precíz vonalvezetés és határozott élek, valamint a kristályüvegeket idéző háromdimenziós hatás jellemez. Apropó, kristályüveg: a DRIVE. Forum látogatói egy cseh üvegművész szakmai irányítása mellett csiszolhatják ki saját üvegtárgyukat, amit azután haza is vihetnek.

A román miniszterelnök a határellenőrzés miatti várakozási idő lerövidítését szorgalmazta

2017.04.13.
A kormányfő a bukaresti kabinet ülésén fejezte ki elégedetlenségét amiatt, hogy jelenleg "túl sokat" kell várakozni a határnál. Mint mondta, szerdán beszélt a román-magyar határon levő nagylaki határátkelő illetékeseivel, akik elmondták, átlagban két óra a várakozási idő. A miniszterelnök megállapította, hogy ez sok, majd felszólította Carmen Dan belügyminisztert, tárgyaljon a magyar és a bolgár hatóságokkal, és találjanak közösen megoldásokat a várakozási idő lerövidítésére. Grindeanu azért fejezte ki aggodalmát, mert a következő napokban fognak hazatérni Nyugat-Európából a húsvéti ünnepek alkalmából a román vendégmunkások, ezért a hatóságok jelentős forgalomnövekedésre számítanak. A román miniszterelnök szerint a nagylaki határátkelő mellett a román-bolgár határon levő giurgiui határátkelő számít még kritikus pontnak. Románia április elejétől szigorította a határellenőrzést valamennyi határátkelőjén az EU tavaly elfogadott, most életbe lépő új schengeni határellenőrzési kódexe alapján. Így az unióban szabad mozgási joggal rendelkező polgárok úti okmányait is ellenőrizni kell mind belépéskor, mind kilépéskor, ezeket össze kell vetni a Schengeni Információs Rendszerrel (SIS), illetve az Interpol lopott vagy elveszett dokumentumainak adatbázisával (SLTD). A szigorítás nemcsak az unió külső határaira vonatkozik, hanem minden olyan belső határra, ahol a tagállamok még nem állapodtak meg a határellenőrzés megszüntetéséről.   (MTI)

Reggeli közlekedési káosz 20 km a dugó az M0-n

2017.04.13.
A balesetben egy ember megsérült. A rendőrök az érintett útszakaszon a forgalmat a belső sávba terelték, az arra közlekedőknek torlódásra kell számítaniuk. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapján közölte, hogy két kamion, két autókat szállító tréler és egy személykocsi ütközött, az egyik trélerről egy autó is leesett.   (MTI)

Harminc millió euróval támogatja az unió a magyarországi közlekedési gáztöltők fejlesztését

2017.04.13.
A tájékoztatás szerint a három nyertes projekt eredményeként 6 töltőállomás jön létre a cseppfolyósított gázzal (Liquified Natural Gas, LNG), valamint a sűrített gázzal (Compressed Natural Gas, CNG) üzemelő közúti járművek számára, egy töltőpont pedig a dunai hajózást szolgálja majd. Lehetőség nyílik továbbá egy új, magyar innovatív terméken alapuló szolgáltatási modell, a Clean Fuel Box alapján 39 CNG töltőpont létrehozására is - tették hozzá. A szervezet felidézte, hogy a 2014-2020 közötti támogatási időszakban a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére 22 milliárd euró jut, ebből az első két évben 300 millió euró támogatást kaptak az új technológiák pályázatai: a pénz több mint 60 százaléka a gázalapú közlekedést, közel 20 százaléka pedig az elektromos töltőpontok kiépítését szolgálja. A támogatás csaknem harmadából a közúti közlekedők számára épülnek gáztöltők, de jelentős a tengeri és a belföldi hajózás részesedése is - írták. Magyarország a rendelkezésére álló források több mint 99 százalékát sikeresen pályázta meg az első két évben, az új technológiákra kiírt keretből pedig annyi támogatáshoz jutnak az MGKKE vezette projektek, mint a többi kohéziós ország hasonló pályázatai összesen - hangsúlyozta az egyesület. A 2011-ben alapított egyesületet a káros anyagok és üvegházhatású gáz kibocsátásának csökkentését és a megújuló gázok - a metán, a biometán, a hidrogén és ezek keverékeikből álló energiahordozók - szélesebb körű felhasználást támogatja.   (MTI)

Változtatható kompresszióviszony Diesel-motoroknál

2017.04.12.
A dízelmotorok esetében a kompresszióviszony felső határát az égési csúcsnyomás és csúcshőmérséklet korlátozza, ugyanis az ezek által előidézett mechanikai- és termikus terhelés képes eltörni és/vagy megolvasztani motorikus alkatrészeket. Haszongépjárművekben nem ritka a 200 bar feletti égési csúcsnyomás, személygépjármű dízelmotorokban 180 bar körül van a csúcsnyomás. Az égési csúcshőmérséklet felső határa 2000 K körül van. A benzinmotorokhoz hasonlóan a dízelmotorok termikus hatásfoka is javul a kompresszióviszony növelésével, viszont a motor túlterhelése mellett más tényező is befolyásolja a tervezőcsoport által meghatározott kompresszióviszonyt. Ilyen a NOx-emisszió, melynek koncentrációja a kompresszióviszony és az égési csúcshőmérséklet növekedésével szintén növekszik. Ebben az is segít, hogy a dízelmotorok nem sztöchiometrikus, mennyiségi keverékképzéssel, hanem minőségi keverékképzéssel, légfelesleggel üzemelnek. NOx emisszió szempontjából nem előnyös a nagy hatásfok: nagy hőmérsékleten, légfelesleg mellett nagy mennyiségű NOx keletkezik. A NOx-kibocsátás csökkentésére jelenleg nagy EGR-rátát alkalmaznak, amihez nagy feltöltőnyomást párosítanak, hogy jusson hely a friss töltetnek (ami kell, hogy a részecskeemisszió ne nőjön meg). A nagy kezdeti nyomások, a nagy kompresszióviszony és a forró kipufogógáz miatt nagy égési csúcsnyomás alakul ki. Erre jelenthet megoldást a VCR, főleg haszongépjárművek dízelmotorjainál. A teljes terhelésű üzemekben az adott teljesítmény-sűrűséghez társuló csúcsnyomás csökkenthető, miközben a részterhelésű üzemet nem befolyásoljuk. Csökkenthető a belső súrlódás és a motor tömege, valamint a szívó és kipufogórendszer tervezésénél nagyobb szabadságfokot enged a változtatható kompresszióviszony a tervezőknek. A technológia nagy mennyiségű kipufogógáz-visszavezetést tesz lehetővé, anélkül, hogy a részecske-kibocsátás az egekbe szökne, valamint az égési csúcsnyomás sem száll el. A haszongépjárművek megbízható működése érdekében nem fokozatmentesen állítható megoldások jönnek szóba, az első teszteket a változtatható hosszúságú hajtórúddal végezték. A FEV fejlesztőcég által kínált megoldás képes ellenállni a dízelekben keletkező nagyobb terhelésnek, így a jövőben meghódíthatja a haszongépjármű-szegmenst is. https://www.youtube.com/watch?v=ABNZY3Enykg A változtatható kompresszióviszony megoldásai a dízelmotorok esetében egy problémába ütköznek: megváltozik a felső holtponti pozíciója a dugattyúnak. A benzinmotorok esetében ez nem gond, mert a keveréket - a gyújtás pillanatát jócskán megelőzve - a szívási és kompresszió ütemben állítjuk elő. A közvetlen befecskendezésű dízelmotorokban (már csak ilyen van) általában a dugattyúban foglal helyet az úgynevezett „omega”-égéstér, melybe a többfuratos befecskendező irányítja a befecskendezési sugarat. Pár fokos eltérés a befecskendezésben megváltoztatja az égési folyamatot és a károsanyag-kibocsátást.  A felső holtpont változtatásával sajnos változik az égéstér és a befecskendező helyzete, így az égésfolyamat is. Mivel általában egy optimumot lehet meghatározni, ezért a változtatható kompresszióviszony kompromisszumkötésre kényszerítheti a mérnököket az égéstér tervezésekor.

Több utast szállítottak Európa legnagyobb hálózatos légitársaságai

2017.04.12.
A legnagyobb bővülést az International Airlines Grouphoz (IAG) tartozó Aer Lingus, Iberia, British Airways és diszkont Vueling érte el, az adatok azt mutatják, hogy 3,8 százalékkal, 21,1 millióra javult az első negyedéves forgalom. A járatok töltöttsége viszont csak 0,1 százalékpontot tudott javulni 79 százalékra, mert a társaság 3,3 százalékkal növelte a kapacitásokat. A legnagyobb mértékben, 9,5 százalékkal az Aer Lingus növelte forgalmát, az Iberia 3, a British Airways 2,1 százalékot javított értékesített utaskilométerben számolva. Az összesített adat azonban torzít, mert az IAG a kumulált utasforgalomba beszámítja a diszkont Vueling utasait is, míg a többi légitársasági csoport külön kezeli a diszkont járatok forgalmát. Az Air France-KLM konzorcium a regionális HOP!-pal kiegészülve 18,4 millió utast szállított a január-márciusi időszakban, 2,6 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A kapacitások 1,9 százalékos emelése a járatok átlagos töltöttségének 0,8 százalékpontos javulását hozta, a mutató 85,3 százalékon állt, amely a legmagasabb az európai nagy hálózatos légicégek között. Az Air France és a HOP! mindössze 0,3 százalékkal, a KLM viszont 6,5 százalékkal növelte utasai számát. A Lufthansa-csoport adatai szerint a Lufthansa, a Swiss és az Austrian a regionális leányvállalatokkal együtt 19,6 millió utast szállított, ami 3,5 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. Annak ellenére nőtt a forgalom, hogy a társaságok 2,6 százalékkal kevesebb járatot közlekedtettek. A járatok kihasználtsága 1,5 százalékpontot javult és 76,5 százalékot ért el. A csoporton a belül az Austrian 6,6, a Swiss 6,3, a Lufthansa pedig 2,8 százalékkal fogadott több utast a járatok fedélzetén a 2016 január-márciusihoz viszonyítva. Bár a Brussels Airlines hálózatos társaságnak számít, a most már 100 százalékban tulajdonos Lufthansa a diszkont Eurowings forgalmával együtt számolja el a belga cég utasforgalmát.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója