Baleset miatt torlódás az M7-es autópályán

2019.05.25.
Az M7-es autópályán 2019. május 25-én reggel 7 óra 30 perc körül egy autó az 57-es kilométerszelvényben eddig ismeretlen okokból a szalagkorlátnak ütközött. A baleset helyszínelésének idejére a rendőrök a balesettel érintett útszakaszon rendőri irányítás mellett fél pályán zárják a forgalmat. A baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az autópálya pákozdi szakaszán.

Jean Todt: Ne hasonlítgassuk a Forma E-t a Forma 1-hez!

2019.05.25.
“Nem akarjuk azt a fajta dominanciát látni az elektromos sorozatban, mint a Forma 1-ben. Utóbbi kétségtelenül túl drága, az elektromos sorozatban kiegyenlített költségeket akarunk látni.” – foglalta össze az alapvető felfogásbeli különbséget a Forma 1 mára legendássá vált alakja. Bizonyos szempontból sikeres a kezdeményezésük, ugyanis a Forma E a pilóták esélyeit tekintve sokkal kiegyenlítettebb, mint a száguldó cirkusz, azonban továbbra sem tudja felvenni a versenyt utóbbival, ami az érdeklődést illeti. Persze ez nem meglepő, de minden bizonnyal nem is fog változni, amíg a legjobb pilóták egytől-egyig a Forma 1 mezőnyét erősítik, és legfeljebb B opcióként tekintenek az elektromos testvérsorozatra. Vajon így legalább hosszú távon van esélye a Forma E-nek, hogy felvegye a versenyt a versenyzés csúcsának számító Forma 1-gyel?
Címkék: 

Jelentős kedvezmény a 7 személyes Volkswagenekre

2019.05.24.
Az akcióhoz csatlakozva a Volkswagen egyedi ajánlatokkal jelentkezik: a rendelet által érintett 7 személyes modelljeire kidolgozott speciális csomagok a 2,5 millió forintos támogatás mellett további 1,5 millió Ft kedvezményt jelentenek. A Volkswagen személyautói közül a Touran, a Tiguan Allspace és Sharan modellek rendelhetőek 7 személyes kivitelben –  ami alapvető feltétele a támogatásnak –, így ezen modellek vásárolhatóak meg most 4 millió Ft összkedvezménnyel. A Volkswagen Touran a márka egyik legkedveltebb modellje a családosok körében. Kedvező ár/érték arányával, a nagy méretű üvegfelületek miatt világos, tágas és komfortos utasterével gyorsan megkedvelhető jármű. Az autó dinamikus és magabiztos, erőteljes hatású formavilága magas fokú agilitást ígérő, kompakt külső méretekkel ötvözi bőséges térkínálatát. Alapkivitelben öt különálló ülés biztosít kényelmes és biztonságos közlekedést a bennülőknek, azonban az extraként rendelhető harmadik üléssornak köszönhetően a vezető két további ifjú vagy akár felnőtt utasával is megoszthatja az utazás élvezetét. Arról pedig, hogy utóbbiak is kényelmesen elfoglalhassák helyüket, az Easy Entry funkció gondoskodik: a második üléssor külső tagjai ekkor egész egyszerűen előrehajthatók illetve -csúsztathatók. A második és harmadik sor minden ülésén rendelkezésre álló ISOFIX rögzítési pontok segítségével akár öt gyermekülés is biztonságosan elhelyezhető a Touran utasterében. A Volkswagen számára fontos az autóban utazók biztonsága, így a Touran modellekhez is rendelhetők a modern vezetőtámogató rendszerek, mint a  Side Assist, mely sávváltásnál ügyel a holttérben esetleg megbúvó forgalomra, vagy a sávtartó asszisztens. Ráadásul az akcióban érintett Comfortline és Highline kivitelű modellek esetén a távolságtartó ACC és a Front Assist is a szériafelszereltség része. Ezen Touran modellekhez külön családi csomag rendelhető, mely egyrészt tartalmazza a 3. sori üléseket, az oldalégzsákokat a hátsó üléseken, illetve a Family csomagot is. Ezen extrák megrendelése esetén a Volkswagen másfél million Ft plusz kedvezményt biztosít a támogatásra jogosult vásárlóknak, akiknek így négy millió forinttal kevesebbet kell fizetniük a nagycsaládos modellért. Fontos információ, hogy nincs motormegkötés, bármely forgalmazott benzines és dízel erőforrással a kedvezmény igénybe vehető. A Sharan egy klasszikus egyterűként, variálható térkoncepciójával, opcionális elektromos tolóajtajaival és mindhárom üléssorban maximális kényelemmel több, mint ideális családi autó. A gyermekek és szüleik is kedvelik az elektromos tolóajtókat, melyek az “Easy Entry” rendszernek köszönhetően könnyű beszállást tesznek lehetővé úgy a második, mint a harmadik sor üléseihez még szűk parkolók esetén is. A Volkswagen számára fontos a biztonság, így a második és harmadik sor üléseinél mindenhol megtalálhatók az Isofix rögzítési pontok csakúgy, mint a bekapcsolt biztonsági övekre való figyelmeztetés. A nagycsaládos csomagban a 7 személyes kivitel mellett tartozék a klímaberendezés szabályzását segítő kezelőelemek a második sornál, az oldallégzsákok hátul is, illetve a gyermekek védelmére a tolóajtókba épített napfényroló. A jogosultak számára az emelt felszereltségű autó árából kerül levonása a 4 millió forintos összkedvezmény. A Tiguan Allspace a napjainkban divatos SUV kategóriában kínál 7 személy számára utazást akár ismeretlen terepekre is. A balesetek megelőzését célzó intelligens technikáival és vezetői segédrendszereivel a Tiguan Allspace a kritikus menethelyzetekben is hatékonyan segíti a vezetőt. A Volkswagen nagycsaládos ajánlata pedig a Comfortline és Highline modellek szériafelszereltsége mellett tartalmazza a hétszemélyes kivitelt és az Easy Open csomagot is. Az autó vételárából az állami támogatás fellett további másfél million Ft kedvezmény jár, így 4 millió forinttal kedvezőbb áron juthat az érdeklődő a Tiguan Allspace-hez. “A Volkswagen egy családi autó márka – mondja Dalnoki Balázs, a Volkswagen hazai márkaigazgatója –, így nagyon örültünk a bejelentett 3 vagy több gyermekes családok számára kínált állami támogatásnak, hiszen több típusunk is megfelel a feltételeknek, melyeknél a jogosultak számára biztosított 2,5 millió Ft támogatást további másfél millió forintos kedvezménnyel toldjuk meg. Így a Touran, Sharan és Tiguan Allspace modelljeinket, motorverziótól függetlenül 4 millió forinttal alacsonyabb áron vásárolhatják meg a támogatásra jogosult nagycsaládosok. Úgy tűnik, nagy az érdeklődés, márkakereskedőink részletes információkkal segítik az érdeklődőket, de egy weboldalt is létrehoztunk a www.allamitamogatas.vwh.hu címen, ahol egyrészt minden információt megadunk az akcióról, másrészt regisztrálni is lehet, így a későbbiekben is tájékoztatni tudjuk az ügyfeleket a lebonyolítás mikéntjéről.”  

VI. Balatonfüred Concours d'Elegance oldtimer szépségverseny

2019.05.24.
Május első hétvégéjén került sor a VI. Balatonfüred Concours d'Elegance oldtimer szépségversenyre. Szervezőként gyötrelem volt az időjárás-előrejelzést figyelni. S persze az ilyenkor elkerülhetetlen lemondásokat hallgatni. Itt kell külön kiemelni az osztrák Martin és Margit Schwed házaspárt, akik egy 1928-as Chevrolettel indultak útnak, amely út közben lerobbant. Ám nem adták fel a részvétel lehetőségét, s miután az autómentő hazafuvarozta őket, egy 1967-es Volkswagen T1 platós kisteherautóval jelentek meg Balatonfüreden. Az első résztvevők már csütörtökön megérkeztek, majd péntek délután a balatonfüredi kikötő mólójánál már tucatnyi oldtimer gyűlt össze, s szombat reggelre közel 50 autót állíthatunk be a helyére a Tagore sétányon. A Schwed házaspár és Volkswagen kisteherautójuk. A Füred TV összeállítása A Balatonfüred Concours d'Elegance elsősorban szépségverseny, tehát az esztétikára helyezzük a hangsúlyt. Ám az ezzel a rendezvénnyel az is a célunk, hogy a hazai közönség számára a lehetőségekhez képest tágas képet mutassunk az autózás múltjából. E törekvést szépen illusztrálja két, egymáshoz közel kiállított résztvevő: egy 1963-ban gyártott, kéthengeres, kétütemű 744 cm3-es motorral szerelt Syrena 102 és a 2010-ben készült, V12-es motorral szerelt Toyota Century. Dr Vajda Ádám több Toyota Century limuzint importált már Japánból, köztük ezt a 2010-ben gyártott második generációs modellt. Természetesen az idei mezőnyből sem hiányozhattak azok az egzotikumok, amelyek a látogatók szívét megdobogtatják. A 100 éves Citroen születésnapját három autóval, köztük egy 1971-ben gyártott Citroen SM-mel ünnepeltük. A különleges, narancsszínű fényezés eredetileg a Citroen Dyane típusához kínálták, ám a Citroen egyik igazgatója ilyen árnyalatban kért egy SM modellt. Ez a példány tisztelgés az ő elképzelése előtt. A “gyöngyszemek Olaszországból” kategóriának a legnépszerűbb darabja a Lamborghini Espada volt, az 1217 darabos széria 537. darabj. A modell történetéről múlt novemberben közöltünk egy összeállítást Ám a kategória többi tagja is mind-mind különleges darab volt: az 1967-es Ghia 450SS, amelyből összesen 57 darab épült, s az olaszosan gömbölyödő forma alatt a Plymouth Barracuda futóműve és V8-as motorja rejtezik; egy eredeti állapotú Ferrari 308 GTB; és egy másik közönségkedvenc, az 1953-ban épített, Pinin Farina (csak később lett Pininfarin) karosszériás Alfa Romeo 1900C Sprint Coupe – kb. 90 darab épült, s 38-ra teszik a máig megmaradt darabok számát. A “családi autó, amely versenyeket nyer” szlogennel reklámozott Alfa Romeo 1900 Sprintből a gyár ösztönzésére számos olasz karosszériaműhely faragott kupét és kabriót. Végül előbbire a hivatalos megrendelést a Touring, utóbbira a Pinin Farina műhely kapta. Ám a Pinin Farina műhelyben a vásárlók kérésére az általuk tervezett kupéból kb. 100 darabos szériát állítottak össze. Egy az 57-ből: Ghia 450SS 1967-ből Plymouth V8-as motorral Évről évre számos cseh és szlovák gyűjtő érkezik Balatonfüredre. A szlovák Mustang&American Car Club küldöttsége idén egy 1959-es Chevrolet Impala Sport Coupé-val, egy 1968-as Chrysler 300-as limuzinnal, egy 1959-es Cadillac Fleetwood 60 Special limuzinnal és egy 1979-es Chevrolet Corvette-tel érkezett. A Chrysler 300-ból a Vladimir Grosch által most bemutatott ötödik generációs, kétajtós keménytetős modell volt a legnépszerűbb. A tulajdonos szerint ezt a Belgiumban talált autót igazi öröm vezetni. A klubelnök Juraj Petras Chevrolet Impala kupéja Az 1918. előtt épült autók, azaz a “Réz csillogása” kategóriájában négy autó szerepelt. A Csehországból érkezett Pavel Beran szombat délelőtt 1907-ben épült impozáns, 2,35 méter magas Lorraine-Dietrich autójával felállt a színpadra, s korhű ruhában, hatalmas szivarokat szívva invitált maga mellé mindenkit egy-egy fotóra. Hollandiából Tony Paalman hozta el a mezőny legidősebb autóját, egy 1904-ben épült francia Aster túrakocsit. A Kaáli Autó-Motor Múzeumból egy 1914-ben épült belga F.N. túrakocsi érkezett. Végül érdemes megemlíteni Lakatos Ferenc nemrég elkészült 1915-ös Ford Model Speedsterjét, amelynek restaurálásába unokája is besegített. Őket a zsűri a “Jövő generációja” különdíjjal jutalmazta.   Lakatos Ferenc és unokája a nemrég elkészült Ford Model T Speedsterrel A Best of Show díjat idén ez az 1907-ben épített 2,35 méter magas Lorraine-Dietrich kapta Vasárnap ugyan ítéletidő volt, ám ez nem akadályozott meg minket a megfelelő díjkiosztó megtartásában. Balatonfüred városának parkolóházába átköltözött a vörös szőnyeg, a színpad és a Fekete Gábor Gábriel által garantált jó hangulat. A résztvevők is ámulva fogadták ezt a fordulatot, s így jó hangulatban zárult a VI. Balatonfüred Concours d’Elegance is!   További képek Lubomír Pešák, a csehországi Veteran Arena múzeum tulajdonosának 100 lóerős Invicta sportkocsija A Ford Capri idén ünnepli 50. születésnapját. Peter Tanzstatter Ausztriából érkezett egy 1971-es, Nagy-Britanniában készült Caprival. Idén két autót  üdvözölhettünk Bulgáriából, köztük ezt az 1961-es Opel Olympia P1 Rekord limuzint. Jaroslav Sery koprivnicei magánmúzeumának egyik érdekessége ez az egyedi karosszériás Tatra T52 Az 1920-as évek amerikai családi autói: Pontiac Big Six és Ford Model A Farkas Bálint gyermekkori álmát valósította meg 2009-ben, amikor megvásárolta ezt az eredeti állapotú Skoda 1000 MB-t Brit műanyagkarosszériás kitautó 1962-ből. A versenyzésre szánt Falcon Competition műanyag kasztnija nagyon olcsó volt, így ha valaki verseny közben összetörte magát, nem érte nagy veszteség. Közel 10 évig tartott Péntek Károly Csajkájának restaurálása.  1928-ban a BMW megvásárolta a Dixi autógyárat. Az Austin 7 licensz alapján épített Dixi kisautókból lettek az első BMW gépkocsik. Az Aeroparkot üzemeltető Légiközlekedési Kultúrális Központ nemrég készült el az 1980-as években a MALÉV Air Tours által használt Volvo 245 Transfer replikájával.

Kiderült, ki az ország legjobb munkafelvevője a Suzukinál

2019.05.24.
Versenyben a fejlődés A Magyar Suzuki Zrt. másodszor rendezte meg munkafelvevői versenyét, amelyet ezúttal is több hetes felkészítő tréning előzött meg. A problémamegoldó képességet, stresszkezelést és időoptimalizálást célzó kiscsoportos foglalkozásokat független coach és kommunikációs szakemberek tartották a vállalat felkérésére. A döntő megmérettetés során a szervizek munkatársai három elméleti tudásteszten és három szituációs gyakorlaton felváltva tehették magukat próbára. Utóbbi kihívásnál ismert színészek személyesítették meg a legáltalánosabb ügyfélkaraktereket, hogy a versenyzők minél életszerűbb helyzetekben bizonyíthassanak. A végeredmény összetett értékelés alapján született meg: figyelték a versenyző kommunikációját, mennyire felel meg a Suzuki magas szakmai elvárásainak, illetve a színész által megformált ügyfél véleménye is nagy súllyal esett latba a pontozáskor. Mindezek alapján Tóth Zoltán, a Limuzin Autóház és Autószerviz Kft. munkatársa bizonyult az ország legjobb munkafelvevőjének. A dobogó második helyét Papp Zsolt, az ANKERS Kft. munkatársa szerezte meg, a harmadik helyezett Pusztai Iván lett a Hungarocar-2000 Zrt.-től. A jó szakember ismérvei A munkafelvevő az adott kereskedés, egyben a márka arca, nagy szerepet játszik az ügyfélkiszolgálásban, hiszen ő tartja a kapcsolatot a klienssel. Munkája során arra törekszik, hogy a lehető legpontosabb kommunikációval közvetítsen az ügyfél és a szerviz között. A legkülönfélébb helyzetekhez és emberekhez kell alkalmazkodnia, minden esetben ügyelve arra, hogy az autótulajdonosok elégedetten távozzanak a márkakereskedésből. A munkafelvevő feladata, hogy szakmai támogatást és műszaki segítséget nyújtson az ügyfelek számára, akik bizalommal fordulhatnak hozzá. Integrált fejlesztési szemlélet A Magyar Suzuki Zrt. a foglalkoztatási lánc minden szintjén – munkafelvevők, szerelők, kereskedők, gyári dolgozók, cégvezetés – támogatja munkatársai folyamatos fejlesztését a magas minőségi sztenderdek és az ügyfélelégedettség biztosítása érdekében. A vállalat például korábban a szerelők között hirdetett versenyt országos partnerhálózatában. Mindezeken felül a cég felsőoktatási intézményekkel, valamint közép- és szakiskolákkal együttműködve nyújt féléves intenzív szakmai gyakorlati lehetőséget fiatalok számára esztergomi gyárában. Meglévő szakemberei fejlesztéséről pedig tanulmányutakkal gondoskodik.  

Lincolnnal kezdődött meg Olaszországban az önvezető autók korszaka

2019.05.24.
A speciálisan felszerelt Lincoln hibrid a Parmai Egyetem csúcstechnológiai részlegében, a VisLabban született, amely ma már az amerikai Ambarella céghez tartozik. Az amerikai és olasz szakemberek 2018 óta folytatnak előrehaladott kísérleteket az észak-olaszországi nagyvárosban a helyi önkormányzat engedélyével és támogatásával. A napokban - több mint egy évvel a „smart road” elnevezésű olasz kormányprogram meghirdetése után – a közlekedési minisztérium engedélyt adott az önvezető autók közutakon, forgalomban történő széles körű tesztjeire egész Olaszország területén. A kísérleti utak első két helyszíne Parma és Torino lesz. A minisztériumi dekrétum szerint pozitív eredménnyel zárultak a kísérleti járművek eddigi próbaútjai. A autókat alkalmasnak nyilvánították arra, hogy kísérleti jelleggel részt vegyenek a közúti forgalomban. A céget ugyanakkor kötelezték arra, hogy garantálja a maximális biztonságot. A kísérleti időszak alatt a Lincolnokban mindig tartózkodjon olyan tesztelő személyzet, amely adott esetben automatikus üzemmódból azonnal át tudja kapcsolni a járművet kézi irányításra. Olaszországban eddig kizárólag a VisLab adott be kérelmet önvezető autók forgalmi helyzetben történő próbaútjaira.

Közlekedett a család Vas megyében is

2019.05.24.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága egy országos program részeként 2019. május 18-án rendezte meg a „Közlekedik a család” elnevezésű vetélkedőt Szombathelyen. Fotó: police.hu A már évek óta népszerű vetélkedő célja, hogy felhívja a közlekedők figyelmét elsősorban a biztonságos és balesetmentes közlekedés fontosságára, a szülői példamutató magatartásra és a családi közösség nevelő erejének jelentőségére. A versenyzőknek először elméleti tudásukról kellett számot adniuk, majd gyakorlati versenyszámok következtek. A jó hangulatú vetélkedőn a már megszokott játékos, szórakoztató feladatok teljesítése is a megmérettetés részét képezték. A megyei döntőn legjobb helyezést elérő Merőtei család képviselheti Vas megyét a 2019. június 22-én és 23-án Körmenden, Szentgotthárdon és Zalaegerszegen megrendezésre kerülő országos döntőn. A versenyen második lett a Süle család, a harmadik helyezést pedig a Muntean család érte el.

Készülnek Szentgotthárdon az új, 1,2 literes turbó benzines motorok gyártására

2019.05.24.
Ezt a motort a meglévő gyártásba fogják "integrálni", a jelenlegi motorokkal párhuzamosan gyártják majd. A szóvivő kiemelte, hogy az átépítési munkálatokat főként saját szakembereik, mérnökeik, karbantartóik végzik, akiknek tudására és motorgyártási tapasztalataira építenek és munkájukra hosszú távon is igényt tartanak. Az Opel szentgotthárdi motorgyárában az elmúlt években a termelés volumene és ehhez kapcsolódva a pénzügyi mutatók is csökkentek - mondta Kaszás Zoltán. Szavai szerint ennek egyik oka az általuk gyártott motortípusok iránti piaci igény csökkenése, a dízelmotorok iránti kereslet visszaesése. Az autópiac állandóan átalakul, a hagyományos autótípusok helyett a piac inkább a szabadidő-autók, úgynevezett "SUV"-ok felé tolódott, ez kihatással volt a szentgotthárdi termelésre is - mondta. Hozzátette: számukra a jövőt egyértelműen az új turbó motor gyártása jelenti, amely a PSA csoport legfontosabb benzines motorja, aminek köszönhetően az új tulajdonosok biztos alapokra helyezték a szentgotthárdi gyár jövőjét. A jelenleg mintegy ezer embert foglalkoztató Opel Szentgotthárd Kft. 2016-ban még 629 ezer motort gyártott, 2017-ben 486 ezret, 2018-ban pedig 313 ezret, a cég nettó árbevétele 2016-ban 171 millió euró, 2017-ben 150 millió euró, 2019-ben pedig 119 millió euró volt. MTI

A Supra főmérnöke mesél a 17 év után visszatérő ikonról

2019.05.24.
Menten meg is kezdődtek a találgatások arról, hogy milyen motort kaphat majd a modell (a Hosszútávú Világbajnokságban 1000 lóerős hibrid versenygépekkel sikert sikerre halmozó és azóta a világbajnoki címet is megszerző márka részéről a hibrid elektromos hajtás sem lett volna váratlan), illetve hogy vajon egyedül vagy a GT86-hoz hasonlóan egy versenytárssal közösen vág majd a fejlesztésbe az autógyártó. Ezekre a kérdésekre ma már tudjuk a választ – mi több a 900 darabos idei európai kontingens első darabjai pedig lassan megérkeznek szerencsés tulajdonosaikhoz – Tetsuya Tada, a Toyota GR Supra főmérnöke azonban még több részletről lebbenti le a fátylat. A vadonatúj Toyota GR Supra napjaink trendjeinek teljes ellentéte – talán ez az utolsó pillanatok, amikor egy ehhez fogható sportautó megszülethetett, ez volt az egyik elsődleges indok ami arra ösztökélte a vállalatot, hogy egy versenytárssal közösen vágjon a modell fejlesztésébe (azon túl, hogy az egyedüli fejlesztés költsége nagyságrendileg kétszeresére növelte volna a modell árát). A GR Supra ugyanakkor ízig vérig Toyota sportautó - céltudatos személet vezetett az újjászülető ikon, egy igazi élvezetesen vezethető sportkupé megalkotásához. Az “aranymetszés” arányának megvalósítása az autó teljes felépítését és minden méretét meghatározza, így az új Supra tulajdonosai valóban egy egészen egyedülálló sportautóval lettek gazdagabbak. Tetsuya Tada, a Toyota GR Supra főmérnöke személyesen mutatja be a GR Supra megszületését célzó projektet, pontról pontra elmagyarázva, mire törekedett az új autó tervezésekor. A Supra öröksége „Amikor azt a feladatot kaptam, hogy készítsek egy sportkocsit, ami a vezetés legmagasabb szintű, már-már mennyei élvezetét kínálja, egyszerűen így fogalmazták meg a kérést: ’csinálj egy Suprát!’ A GT86 már jó viszonyítási alap volt, hiszen megalapozta a Toyota legújabb kori sportautóinak hangulatát. Most viszont egy olyan gépet kellett terveznem, ami minden eddiginél élvezetesebben uralható; egy autót, ami még a legkeményebb sportkocsi-rajongók elvárásait is túlszárnyalja. A Supra tervezése során a világ több Supra-klubjába is ellátogattam, hogy beszélhessek a régebbi modellek tulajdonosaival. Arról faggattam őket, mi lenne a minimum, amit elvárnának egy ilyen géptől, és a válasz mindig ez volt: ’elölre beépített, soros hathengeres turbómotor és hátsókerékhajtás’. Ez elég egyértelmű volt, és többé-kevésbé erre a válaszra is számítottam. A lényeg tehát az volt, hogy ezt a kombinációt mindenképpen megőrizzük. Az új Supra nem egyszerűen újjászületett, hanem – a motor és a hátsókerékhajtás megtartása mellett – gyakorlatilag újra megteremtettük, felhasználva minden olyan megoldást, ami a mai modern korban a rendelkezésünkre állt. Megmerítkezni a vezetés élvezetében „A tervezőcsapatnak újra meg újra elmondtam: azt szeretném, ha az autó minden olyan jellemzőjét kihangsúlyoznák, amelyek a vezető érzékeire vagy ösztöneire hatnak. Azt mondtam, hogy nem kell minden elvárást figyelembe vennünk, csupán azt kell mindenképpen biztosítanunk, hogy az autó vezetése igazi élvezetet nyújtson. Bármi, ami ezt az érzetet rontaná, figyelmen kívül hagyható. Ez volt a legfontosabb szempont akkor is, amikor úgy döntöttünk, hogy az autó kétüléses lesz. A vezethetőséget 90 százalékban az autó alapkialakítása határozza meg; a nyomtáv és a tengelytávolság különösen fontos. Valójában ezek aranymetszés-jellegű aránya biztosítja a tökéletes irányíthatóságot, így ezen a téren nem tűrtünk kompromisszumot. Csakhogy az ’aranymetszés’ kialakításának egyetlen módja az volt, ha a Suprát kétülésesre tervezzük. És bár figyelmeztettek, hogy ha egy autóban nincs négy ülés, akkor az az eladások rovására mehet, én udvariasan, de szilárdan kitartottam az álláspontom mellett. Engem csak az érdekelt, hogy megalkothassak egy tökéletes vezetési élményt nyújtó, telivér sportkocsit.” Az orrmotoros/hátsókerékhajtású konstrukció „Az új Supra esetében minden lehetségest kihoztunk az orrmotoros/hátsókerékhajtású konstrukcióból. Jó példa erre, hogy a szlalompályán az autó kb. 20 százalékkal gyorsabb, mint amit eredetileg terveztünk. Ez nem csupán egy gyors autó, hanem egy lélegzetelállítóan gyors gép.” A szimpla közlekedési eszközök antitézise „Az autóipar éppen egy olyan forradalmi átalakulást él meg, ami egyszer történik meg egy évszázadban. A műszaki innovációk – például az elektromos meghajtás, az önvezetés vagy a mesterséges intelligencia – egyfajta hi-tech ’közlekedési eszközzé’ formálják át az autót: olyan eszközökké, amelyeknél már nem igazán lesz szempont a vezetés öröme. Én viszont nem vagyok meggyőződve arról, hogy ezt mindenképpen el kell fogadnunk. Ilyen értelemben a Supra a jelenlegi autótrendek ellentétének számíthat. Persze elektromos hajtással is készíthetünk sportkocsit, és már ma is létezik erre versenykategória, például a Formula E. Az elektromotor tényleg jobban gyorsítja az autót, mint a benzinmotor, de ez csak specifikáció kérdése. A gyorsulás sosem lesz igazán izgalmas élmény, ha figyelmen kívül hagyjuk azokat az érzeteket és ingereket, amelyek a vezető érzékeire hatnak. És ha már szóba került az érzés, biztosan állíthatom, hogy a Supra soros hathengeres motorja igazán lelkesítő gyorsítási érzést nyújt. Biztos vagyok benne, hogy ez még azokat az embereket is magával ragadja, akik sosem ismerték – vagy talán már elfeledték – ezt az érzést, és rájönnek majd, milyen lenyűgöző, magával ragadó élmény is tud lenni egy autó vezetése.”    
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója