A budai lankákon futtattuk meg az új Audi e-tront - villanymozdony

2019.05.18.
Jó hangulatú társasági eseményt kerekítettek a szervezők az Audi e-tron bemutatójából, az ország különböző szegleteiből érkeztek VIP-ügyfelek Budára, a kongresszusi központba. A vendégeket fogadó hoszteszek a várható program ismertetésén túl tesztvezetésre is regisztrálták az arra vállalkozókat és belőlük nem volt hiány. Az est főszereplőjén az Audi e-tronon túl ki lehetett próbálni az ugyancsak nem túl régen érkező új zászlóshajót, a Q8-ast, a Q3-ast és a legkisebb, az A1-es Audit is. Magabiztos formavilág Természetesen az elektromos jövőautó volt a legkapósabb, de a vendégek között szép számmal akadtak olyanok is, akik még nem vezeték a Q8-ast sem. E sorok írójának ehhez már volt szerencséje, mint ahogy a további két modellhez is. Igaz, a Q3-as még egészen friss élmény volt, bár a szegedi premierről már hírt adtunk, még csak ez alkalommal, Szeged és Budapest között próbálhattuk ki a szerethető, jól felszerelt modell. Mindent rendben találtunk, talán a távolságkövető tempomat az, amit hiányoltunk a Q3-astesztautóból. Vissza az e-tronhoz. Az est házigazdájaként Szilasi-Horváth Csaba, a Porsche M5 értékesítési vezetője köszöntötte a megjelenteket és bemutatta a többi igazgatót. Mozolai Gábort a Porsche Pest, Varga Viktort, a Porsche M5 és Porsche Szeged, valamint Radnóti Zoltánt Porsche Győr első emberét. Utóbbiak saját meghívott vendégeiket köszöntötték és kívántak nekik jó szórakozást az estére, amihez minden feltétel tökéletesen adott volt. Radnóti Zoltán, Varga Viktor, Mozolai Gábor és Szilasi-Horváth Csaba Nem volt könnyű döntés a szervezőktől, hogy hány e-tront állítsanak be a kongresszusi központba és hányat mozgassanak előtte, körülötte tesztautóként. Kis túlzással, sorba kellett állni ahhoz, hogy beleülhessünk a statikus bemutató egy szem fehér modelljébe, persze a várakozást egyáltalán nem volt teher, olyan pazar volt a gasztronómiai felhozatal. A szakmán kívül nem sokan tudják, hogy az ingolstadti konszern első tisztán elektromos hajtású, sorozatgyártásban készülő modelljében, az Audi e-tronban két Győrben gyártott elektromotor biztosítja a meghajtást. A sportos, családi és szabadidős célokra egyaránt alkalmas autó magyar indulóára 28,1 millió forint, így az elektromos autós állami támogatásba nem fér bele... Hátulnézet Az Audi e-tron hossza kis híján öt méter, egészen pontosan 4901 mm, szélessége 1935 mm, magassága pedig 1616 milliméter. Helykínálata és kényelme megfelel a márka tipikus felső kategóriás modelljének. A kocsi bőséges teret kínál öt személynek és poggyászaiknak – a csomagtartó 660 liter, ami az e-tront hosszú utazásokra is alkalmassá teszi. Az ár után a második legfontosabb persze a hatótávolság, a WLTP szabvány szerint egy feltöltéssel több, mint 400 kilométert képes megtenni, ami a mai e-utók között nagyon jónak számít. Nulláról százra 5,7  másodperc alatt gyorsul fel a kocsi, végsebességét pedig 200 kilométer/órában maximálták. A két elektromos motor 300 kW rendszerteljesítményre képes, 664 Nm maximális nyomatékkal.  30 alatt Ennek a tudásnak természetesen csak egy töredékét próbálhattuk ki a budai lankákon, egyrészt lakott területen belül autóztunk, másrészt szemerkélt az eső és nem akartuk "eldobni a nagy vasat". Az előválasztó kar kapcsolásával az elején kicsit meggyűlt a bajunk, így nem is sikerült az előttünk induló e-tron nyomába eredni, de utána már ment minden, mint a karikacsapás. A szervezők kétféle útvonalat jelöltek ki, az egyik a Budakeszi úton vitt és egy Zugligeti úti hurokkal fordult vissza, a másik bő 3 kilométeres volt, a Budai Gesztenyés Nagyvendéglőig tartott – és persze vissza. Legyen elég annyi, hogy nagyon tud menni az e-tron, a jobboldali pedál lepadlózásával ülésbe préselődik vezető és utas egyaránt. Gyengécske helyismerettel természetesen nem vagánykodtunk, az viszont bátran kijelenthető, hogy az autó jól vezethető, dinamikus és futóműve, úttartása is hibátlan. Kollégám nálam jóval hamarabb és jóval messzebb vezette már az Audi e-tront, benyomásairól ide kattintva olvashatnak. Benézők Az Audi több töltési változatot is kínál első sorozatgyártású elektromos modelljéhez. A gyorstöltő oszlopoknál akár 150 kW egyenárammal is "tankolható", ami gyakorlatilag harminc perces időnek felel meg - persze otthon, saját garázsban is tölthető az autó. Az elektromos szabadidő autó két különböző módon képes energia visszanyerésre. Ha vezető leveszi a lábát a gázpedálról, tolóüzemi visszatáplálással, ha pedig lassít, fékezéses visszatáplálással - az elektromotorok mindkét esetben generátorként működve alakítják át az Audi e-tron mozgási energiáját elektromossá. Az Audi e-tron számos vezetéstámogató rendszert kínál, köztük az alapfelszereltség részét képező hatékonyság asszisztenst, amely a sofőrt segíti a gazdaságos vezetésben. A rendszer szenzorok, kameraképek, navigációs adatok segítségével ismeri fel a forgalmi környezetet és az út nyomvonalát és előre látó módon lassítja és gyorsítja az autót. Kilépő

Áprilisban os csökkent az új autók forgalomba helyezése az EU-ban

2019.05.18.
Az ACEA kimutatása szerint áprilisban 1,303 millió új autót állítottak forgalomba az Európai Unióban, 0,4 százalékkal kevesebbet, mint 2018 áprilisában.  A csökkenés már a nyolcadik hónapja, tavaly szeptember óta tart, amikor 23,5 százalék volt a visszaesés éves bázison. Októberben 7,3 százalékkal, novemberben 8,0, decemberben 8,4 százalék volt az éves csökkenés. Januárban 4,6 százalékkal, februárban 1,0 százalékkal, márciusban pedig 3,9 százalékkal kevesebb autót helyeztek forgalomba, mint egy évvel korábban.  Egy évvel ezelőtt, 2018 áprilisában 9,9 százalékkal nőttek a forgalomba helyezések 2017 áprilisához képest. A legnagyobb piacok közül az idén áprilisban Németországban 1,1 százalékkal csökkentek, Nagy-Britanniában pedig 4,1 százalékkal estek vissza a forgalomba helyezések. Spanyolországban viszont 2,6 százalékos növekedést regisztráltak, Olaszországban 1,5 százalék, Franciaországban 0,4 százalék volt a növekedés. A forgalomba helyezések elsősorban a közép-európai térségben növekedtek az idén áprilisban, összességében 4,6 százalékkal. Magyarországon áprilisban az egy évvel korábbinál 3,0 százalékkal több, 12 412 autót helyeztek forgalomba. Romániában 13,9 százalék, Lengyelországban 3,7 százalék, Szlovákiában 5,8 százalék volt a növekedés.   Az idei első négy hónapban 2,6 százalékkal 5,3 millióra csökkent az Európai Unióban a forgalomba helyezések száma 2018 első négy hónapjához képest. Németországban 0,2 százalékkal kevesebb autót helyeztek forgalomba, Olaszországban 4,6 százalékkal kevesebbet, Franciaországban 0,4 százalékkal kevesebbet, Spanyolországban 4,5 százalékkal kevesebbet, Nagy-Britanniában 2,7 százalékkal kevesebbet.  Januártól áprilisig Magyarországon 46 746 új autót állítottak forgalomba, 7,0 százalékkal többet az előző évinél. Romániában 22,8 százalékos, Lengyelországban 0,9 százalékos, Szlovákiában 0,1 százalékos volt az éves növekedés, míg Csehországban 10,4 százalékkal csökkentek a forgalomba helyezések.  Az idén áprilisban a Volkswagen csoport márkáiból helyeztek forgalomba a legtöbbet az Európai Unióban, 323 ezret, 3,7 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Ezen belül a VW márka forgalomba helyezései 7,2 százalékkal 147 ezerre csökkentek. Az év első négy hónapjában a Volkswagen konszern márkáiból 1,282 milliót helyeztek forgalomba, 3,0 százalékkal kevesebbet, VW márkából pedig 592 ezret, 3,2 százalékkal kevesebbet.

Visszavinnék Afrikába a Forma-1-et a tulajdonosai

2019.05.18.
Kyalami, 1992 Sean Bratches, az autós gyorsasági világbajnokság marketingigazgatója csütörtökön azt mondta, Marrákesben, illetve a dél-afrikai Kyalami versenypálya üzemeltetőivel egyeztetnek arról, hogy vendégül lássák a mezőnyt. "Ez egy olyan piac, amelybe szeretnénk belépni" - fogalmazott a sportvezető egy sajtóreggelin. Hozzátette: Afrika kivételével minden lakott kontinensen van már F1-es futam. "Nagyon előremutató beszélgetéseket folytattunk a dél-afrikaiakkal, de Marokkó is érdeklődőnek bizonyult. Nagyon fontos számunkra ez a projekt" - nyilatkozta Bratches. Mindkét említett ország volt már korábban vb-helyszín: Casablanca 1958-ban adott otthont futamnak, a dél-afrikaiak pedig az 1960-as évek első felében East Londonban, majd 1967 és 1993 között húsz alkalommal Kyalamiban fogadták a világ legjobb pilótáit. A Forma-1 vezetősége kedden jelentette be, hogy a mezőny 35 év után jövőre visszatér Hollandiába, és lesz verseny jövőre Vietnamban is. A mostani idény végén a mexikói, a német, a spanyol és a brit helyszínnek jár le a szerződése. Ennek kapcsán Bratches kijelentette: 21 futamot szeretnének a 2020-as vb-idényben is. Afrikából Marokkó és a Dél-Afrikai Köztársaság mellett korábban Ruanda és Nigéria is jelezte, szívesen rendezne Forma-1-es futamot.
Címkék: 

Donald Trump elhalasztja a döntést az autóimportot sújtó védővámokról

2019.05.18.
A Fehér Ház közleménye szerint Donald Trump 180 nappal tolja el a döntést a pótvám esetleges bevezetéséről. Szombaton járt volna le a korábban beígért vámtarifák bejelentésére megjelölt határidő. A tervezett védővámok a legnagyobb mértékben a német autógyártást sújtották volna, hiszen az Európai Unió gépkocsiexportjának nagyon nagy része a német autógyárakból származik. A Fehér Ház közleménye szerint az Egyesült Államok kereskedelmi főtárgyalója, Robert Lighthizer egyelőre folytatja a tárgyalásokat az autók és egyes alkatrészek importjáról az Európai Unióval és Japánnal, valamint "bármely más országgal, amelyet a kereskedelmi főtárgyaló fontosnak ítél".  "Az Egyesült Államok védelmi és katonai fölénye függ autóiparunk versenyképességétől és attól a kutatás-fejlesztési tevékenységtől, amely az autóiparnak köszönhető" - áll az elnöki hivatal közleményében, amelyben azt is jelezték, ha a következő 180 nap alatt nem sikerül megegyezésre jutni, Donald Trump "dönt majd arról, hogy mikor és milyen további lépésekre van szükség".  A kereskedelmi minisztérium három hónappal ezelőtt, február közepén terjesztette elő vonatkozó jelentését a Fehér Háznak. Ebben kimondta, hogy álláspontja szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelent a nagymértékű jármű- és alkatrészimport az Egyesült Államokban. Ez alapján az elnök védővámokat rendelhet el, mint tette tavaly az acél- és alumíniumáruk esetében is. Donald Trump februárban még azt ígérte, hogy 90 napon belül döntést hoz a vámokról. Az elnök, aki egyetért a kereskedelmi minisztériummal, többször is azzal fenyegetőzött, hogy akár 25 százalékos pótvám kivetését is elrendelheti. A kereskedelmi tárgyalások az Európai Unióval és Japánnal már megkezdődtek, de még a kezdeti szakaszban vannak, és szakértők szerint az amerikai kormányzatnak még időre van szüksége, mielőtt dönt az esetleges vámokról.  Amerikai tulajdonú autógyárak 1985-ben 10,5 millió autót gyártottak és értékesítettek az Egyesült Államokban, amivel piaci részesedésük 67 százalékra rúgott. Tavalyelőtt, 2017-ben már csak 3,7 millióra rúgott ez a szám, a piaci részesedés pedig 22 százalékra zsugorodott. Ez idő alatt az import szinte megduplázódott, 4,6 millióról 8,3 millióra nőtt a külföldről behozott járművek száma.  Az importált autókat fenyegető pótvámok bevezetése erős ellenkezést váltott ki a washingtoni törvényhozásban, a kongresszus számos prominens republikánus tagja sem támogatja. Az autógyártók is ellenzik a védővámokat, arra figyelmeztetve, hogy munkahelyek százezrei szűnhetnek meg, drámai mértékben drágulhatnak az autók és csökkenhetnek az önvezető járművek fejlesztésére költött pénzek.

Kutatóközpont épül a zalaegerszegi tesztpálya mellett

2019.05.18.
A pénteki sajtóbejáráson Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta: ez az első olyan magánerős beruházás, amely a tesztpályának köszönhetően indult, ráadásul magasan kvalifikált dolgozókra tart igényt. A Smartfield Kutatóközpont 135 munkahelyének többségére kutatókat, mérnököket, technológusokat várnak. A beruházás annak bizonyítéka, hogy az önvezető és elektromos autókkal folytatott vizsgálatokra szánt járműipari tesztpálya hatással van Zalaegerszeg gazdaságfejlesztésére, a kutatás-fejlesztési tevékenység erősödésére - mondta a polgármester. Vigh László országgyűlési képviselő (Fidesz), a tesztpálya miniszteri biztosa ismertette, hogy a 265 hektáros pálya mellett közvetlenül 10 hektáros területen épül a jelenleg két épületrészből álló központ. A telek szomszédságában még 65 hektárnyi fejlesztési terület van, de már most jelentős a bel- és a külföldi érdeklődés. A kutatóközpontra az egyetemek részéről is igény mutatkozik, több országból is érkeztek megkeresések. Doszpoth Attila, a beruházó Z-ONE Park Kft. ügyvezetője kifejtette: a mintegy 700 millió forintos beruházással megvalósuló kutatóközpontot a piaci igény hozta létre, a tesztpályán ugyanis nem tud mindenki egyszerre tevékenykedni. A Smartfield Kutatóközpontot az autonóm közlekedéssel kapcsolatos zalaegerszegi kutatások fő helyszíneként képzelik el. A 2000 négyzetméteres, két szárnyból álló, csonka piramist formáló háromszintes épületben irodákat, laboratóriumokat, illetve műhelyeket alakítanak ki, majd adnak bérbe, de az eddigi megkeresésesek alapján már most kevésnek tűnik a hely - jelezte az ügyvezető.

Michelisz csak 13. az első zandvoorti időmérőn

2019.05.18.
A sikeres szlovákiai versenyhétvége után, amelyen Michelisz Norbert a márka legjobbjaként 54 pontot gyűjtött, a Hyundai a maximális 60 kilós büntetősúlyt kapta a hollandiai fordulóra. Ezzel a dél-koreai márka autói lettek a Link&Co mellett a legnehezebbek mezőnyben, de a kínai rivális közben visszakapta a 100 százalékos motorerejét a rájuk vonatkozó BoP-könnyítésnek köszönhetően.  Michelisz Norbert már blogjában jelezte, hogy a megváltozott erőviszonyok miatt Zandvoortban újra nehéz hétvégére számít, amelyen az időmérőkön a top 10-be kerülés lehet a cél. Biztató volt, hogy pénteken a második szabadedzést a harmadik helyen zárta, de az időmérőn az első gyors körével (1:45,278) az első tízen kívülre szorult, miután a mezőny nagy része kijött legalább egyszer. Ezen még javított a Hyundai magyarja 1:44,972-re, amivel felugrott a negyedik helyre. Később azonban visszacsúszott a 13.-ra, és nem tudott újabb gyors kört futni, mert másfél perccel az edzés vége előtt Tiago Monteiro rossz helyen kötött ki a kavicságyban, és leintették az időmérőt. Négy Link&Co autó végzett az első négy helyen, Norbit pedig egyetlen Hyundai tudta megelőzni, de a nála mindössze hét századdal gyorsabb Nicky Catsburg is csak a 11. helyen zárt. Az első futamot szombaton 14:35-kor rendezik.

Motoros légzsák-mellény kampány

2019.05.18.
Sajnos ők a legsérülékenyebbek a közlekedésben, mivel nem sok minden védi őket. 2018-ban Franciaországban 756 motoros vesztette életét az utakon, ami a halálos közlekedési balesetek áldozatainak 25%-a. Mindezt úgy, hogy a motorosok a közlekedésben résztvevők alig 2%-át teszik csak ki. 2019. április 2-án a Sécurité Routière 9 közlekedés és motoros oktatási szakmai szervezettel írt alá egyezményt a motoros légzsák viselésének elősegítésével kapcsolatban. A dokumentum alapján lehetőség nyílik egy új kampány bemutatására, amely a motorkerékpárral közlekedőket a légzsák-mellény viselésére ösztönzi, mely a has, a mellkas és a gerinc egyetlen megbízható és hatékony védelmét látja el. Egy kaszkadőr mutatta be a Château de Vincennes lejtőin az esést légzsák-mellény használata mellett. A motoros légzsák kampány egyik plakátja (forrás: Sécurité Routiére) A videó mellett 100 000 flyert is szétosztottak Bordeaux, Lyon, Marseille, Nizza és Párizs városában április 2-től kezdve, majd ezt követően Le Mans-ban is fognak, ami a motoros Grand Prix France helyszínéül szolgál 2019. május 17. és 19. között.

Vezetéstechnikai tanpályát adtak át a szabolcsi Máriapócson

2019.05.17.
Rabócsi Tibor, a versenypályát üzemeltető társaság tulajdonosa az átadáson elmondta, az 1996-tól működő autó, motor, gokart és ralikrossz versenypálya a több mint 600 millió forint értékű, nagyrészt saját erőből finanszírozott beruházás keretében mintegy 20 ezer négyzetméter aszfaltterülettel bővült ki, amin helyet kapott a tanpálya is. Fotó: MTI/Balázs Attila Magyarországon jelenleg Zsámbékon és a Hungaroringen működik hasonló létesítmény, a máriapócsi tanpályán szakoktatók segítségével tanulhatják meg az érdeklődők a vezetéstechnika elméleti és gyakorlati fogásait - tette hozzá. A tréningeken részvevő sofőrök elsajátíthatják, hogyan kerüljenek el egy balesetet, miként kell reagálni magabiztosan egy nem várt szituációban, vagy mi a teendő akkor, ha vizes aszfalton hirtelen le kell fékezni az autót - magyarázta Rabócsi Tibor. A speciális, úgynevezett vízkilövő pályán mesterséges körülmények között csúszik az autó, a nagy bukótér miatt itt akár hetven-nyolcvan kilométeres óránkénti maximális sebességgel lehet biztonságosan közlekedni. Az aquatálcának hívott modulban a kocsi vízkiszorító képességét lehet tesztelni akár 130 kilométeres sebességgel, a Magyarországon is egyedülálló ütköző és boruló szimulátorban pedig biztonságos körülmények között tapasztalható meg egy ütközés és egy borulás, vagy ezek kombinációi. A meglévő versenypályához illeszkedő pályán emellett gyakorolni lehet a tolatást és a szlalomozást, a kis- és nagy sebességű kikerülési manővereket pedig a vízfalas modul segítségével is el lehet sajátítani - ismertette Rabócsi Tibor. A vezetéstechnikai tanpálya mellett kapott helyet egy kétszázötven négyzetméteres oktatóépület, ahol az elméleti vezetéstechnikai ismereteket és a biztonságos közlekedés alapjait tanulhatják meg a sofőrök. MTI

Érdekes jövő: belsőégésű vs. elektromos

2019.05.17.
450 mérnök érkezett a konferenciára különböző kutatófejlesztő cégtől, hogy megvitassa a belsőégésű motorokat nélkülöző mobilitás és szálltmányozás jövőjét a rangos világrendezvényen. Az esemény tudományos igazgatója, Dr. Johannes Liebl szerint a motor és üzemanyag párosításával kialakított rendszerre kell fókuszálni. Nyitóbeszédéből megtudhattuk, hogy szerinte is komoly potenciál rejlik a mesterséges tüzelőanyagokban a belsőégésű erőforrások szén-dioxid mentesítése terén, még akkor is, hogyha a jelenleg zajló fejlesztések ellenére az elkövetkezendő öt évben nem várható piacképes szintetikus üzemanyag. A tisztán elektromos, akkumulátoros járművekkel ellentétben - a nyelvek azt beszélik, hogy -ezen üzemanyagok egyértelműen előnytelenek a hatékonyságot és a költségeket nézve. Azonban ezzel párhuzamosan a flották és a szállítóeszközök tekintetében szigorúan korlátozottak a tisztán akkumulátoros elektromos járművek. Ez azt jelenti, hogy az elektromos atutók nem fogják megoldani problémáinkat. Dr. Wolfgang Warnecke, a Shell Global Solutions Germany munkatársa a szintetikus üzemanyagokról beszélt. „Az égés a mobilitás szükséges része marad. Nincsen egyértelmű és jó válasz, a jövő mindenki számára összetett. A tény, hogy továbbra sincsen alternatívája a belsőégésű motoroknak a szállítmányozásban, a hajózásban és a repülőiparban, megerősíti ezt” – mondta Warnecke. „A jövő fenntartható mobilitása életciklus-elemzést fog megkövetelni egy integrált és közös megoldásért. A szállítmányozási szektor dekarbonizálása A Ford üzemanyagspecialistája, Dr. Ulrich Kramer ismertette a márka szénmentes fuvarozási jövőjére vonatkozó terveit. A többféle forgatókönyv mellett a középpontban egy költséghatékony kalkuláció állt egy elképzelt, elektrifikált, 2050-et író világban. Az akkumulátoros, elektromos járművek nagyon hatékonyak az üzemanyagcellás társaikhoz képest. Azonban van árnyoldaluk is: egyik oldalról nagyon drága az infrastruktúra, amelynek nagy energiatovábbításra és –tárolásra kell képesnek lennie, illetve másrészről nagyon magasak a járművek költségei. „A tisztán elektromos autók és az üzemanyagcellás kivitelek költségrizikója extrém magas” – mondta Kramer. Még akkor is, hogyha egyelőre nem piacképesek az elkövetkezendő 5-10 éveben, a szintetikus üzemanyagok nem igényelnek ennyire nagy mértékű befektetést a szén-doxid csökkentés terén, mint az akkumulátoros járművek. Felhasználói ösztönzés A harmadik kulcsfontosságú szempont a fenntartható járművek erőforrásainak költségeihez és piaci elfogadásához kapcsolódott. A vezetés gazdasági elemzésében Dr. Ulrich van Suntum professzor egy olyan kibocsátási árrendszert üdvözölt, amely a költségeket közvetlenül a fogyasztóhoz kapcsolja. A CO2-csökkentés, amelyet a fogyasztó saját ösztönzésére tesz, értelemszerűbb, mint a jelenlegi „tervgazdasági” megközelítés, amely a vonatkozó jogszabályok kiadásával kívánja csökkenteni a kibocsátási határértékeket. Végül is, a "vezetés nagyon fontos az embereknek" - emlékeztet minket Van Suntum. Úgy véli, hogy a kibocsátási jogok kereskedelmével kapcsolatos "jelző és ösztönző funkció" döntő mechanizmus lesz.

Hat év alatt hatezer buszt cserélnek modernre a közösségi közlekedésben

2019.05.17.
Palkovics László elmondta, hogy több mint nyolcezer autóbusz fut ma Magyarországon, ennek jelentős része, több mint hatezer a közösségi közlekedésben, városokban vagy városközi forgalomban. A következő időszakban szeretnék ezeket az autóbuszokat modern járművekre cserélni. Ezért a kormány intenzív egyeztetéseket folytat a magyar buszgyártókkal, és ezeken kiderült, hogy sem a gyártókapacitás, sem az autóbusz-technológia nem akadálya a hazai igények kielégítésének - tette hozzá. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter sajtótájékoztatón beszél az Ikarus székesfehérvári gyárában 2019. május 17-én. Mellette Széles Gábor, az IKARUS Vállalatcsoport elnöke (b), Vargha Tamás, Székesfehérvár és térsége fideszes országgyűlési képviselője (j2) és Cser-Palkovics András (Fidesz), Székesfehérvár polgármestere (j). MTI/Máthé Zoltán A miniszter a technológiaváltás nagyon fontos elemének nevezte, hogy a 25 ezer főnél nagyobb lélekszámú városokban három év múlva már csak olyan buszokat helyeznének üzembe, amelyek elektromos meghajtásúak, környezetkímélők vagy bizonyos feltételek mellett gázhajtásúak, de semmiképpen sem dízelmotorral hajtottak. Széles Gábor az Ikarus vállalatcsoport elnöke kiemelte: az Ikarus nagyon jókor érezte meg, hogy komoly technológiaváltás várható a buszgyártásban, s előtérbe kerülnek az elektromos hajtásláncok, mert már most rendelkeznek ilyen autóbusszal. Megemlítette, hogy Kína egyik legnagyobb cégével közösen fejlesztett elektromos járművük egy feltöltéssel 250 kilométer megtételére képes, amely tudomásuk szerint egyedülálló a világon. A cégvezető elmondta, hogy arról is tárgyalnak a miniszterrel, milyen irányba fejlesszék az elektromos buszukat, illetve tájékoztatja arról, mely fejlesztési feladatokat tudják bevállalni nem csak a saját maguk, hanem más hazai autóbuszgyártók számára is. Jelezte: már most dolgoznak azon, hogy a 250 kilométeres, elektromos hatótávot legalább 800-ra növeljék. Vargha Tamás, a térség fideszes országgyűlési képviselője örömének adott hangot, hogy sok év után újra komoly buszgyártás van Székesfehérváron. Hozzáfűzte, az Ikarus arra is kész, hogy a hat év alatt szükséges hatezer busz legyártásából aktívan kivegye a részét. Palkovics László a sajtóeseményen azt is közölte, hogy megvalósíthatósági tanulmány készül az M1-es autópályából leágazó 13-as és 81-es, továbbá a 63-as főút kétszer kétsávosra alakítására a meglévő nyomvonalakon, így létrejönne egy településeket elkerülő gyorsforgalmi összeköttetés az M1-es és a szintén előkészítés alatt álló M8-as autópálya között. Megjegyezte, hogy az előkészítő munka most kezdődik, s része annak a 3200 milliárd forintos útfejlesztési programnak, amit a kormány nemrégiben elindított. A tárcavezető kitért arra is, hogy a programnak három alapelve van: minden gyorsforgalmi útnak el kell érnie a határokig, a megyei jogú városok között autópálya vagy autóút biztosítja az összeköttetést, illetve a gyorsforgalmi úthálózatnak bármely településről harminc perc alatt elérhetőnek kell lennie. Utóbbihoz kapcsolódik az M8-as tervezése és építése, valamint az M9-es autópálya későbbi fejlesztése. Palkovics László hangsúlyozta, hogy az elkövetkező hat évben ezen útfejlesztések jelentős része meg fog valósulni. Cser-Palkovics András polgármester (Fidesz) az MTI kérdésére elmondta: az elmúlt hónapokban több egyeztetés volt a kormánnyal az útfejlesztésről. Úgy vélte, a folyamat a részletes megvalósíthatósági tanulmány elkészítésével elindult, később ebből lesznek engedélyek, majd kezdődhet az útépítés. Megemlítette, hogy az előzetes tervek szerint Székesfehérvár és Szabadbattyán között készülne egy lehajtó az M7-es autópályáról, amely becsatlakozna a várost nyugatról elkerülő útba, tehermentesítve ezzel a 63-as főút és az autópálya csomópontját. Továbbá tervben van a 8-as főút és az elkerülő út körforgalmi csomópontjának tehermentesítése is egy új útcsatlakozás építésével.  MTI

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója