Sokkoló fotók az éjszakai halálos frontális karambolról

2022.11.17.
A rendőrség adatai alapján szerdán, az esti órákban Solt külterületén, az 51-es számú főút 88-as kilométerszelvényben két autó eddig tisztázatlan körülmények között frontálisan összeütközött. (Fotók: MTI/Donka Ferenc) A baleset során a két jármű vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszínen életüket vesztették. Az MTI ma közölt fotókat a tragédia színhelyéről.  További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

A Rába árbevétele nőtt, vesztesége csökkent

2022.11.17.
Az idei első három negyedévben a vállalat árbevétele 45,8 milliárd forint volt, 38 százalékkal több, mint a tavalyi hasonló időszakban. Az adózott eredmény tavaly az első kilenc hónapban meghaladta az 1,1 milliárd forintot, míg idén ugyanezt az időszakot 814 millió forint veszteséggel zárta a társaság. A kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény (EBITDA) jelentősen, a tavalyi harmadik negyedévi 214 millió forintról 1 milliárd forintra nőtt az idei harmadik negyedévben. Az első kilenc hónapban ugyanakkor 7 százalékkal, 2,99 milliárd forintra csökkent az EBITDA az előző év azonos időszakához viszonyítva. A jelentés szerint az orosz-ukrán katonai konfliktus a járműiparban elsősorban az európai személygépkocsi-szegmensekben éreztette negatív hatását. Az európai haszongépjármű és a globális mezőgazdasági szegmensekben a keresleti aktivitás csökkenése nem volt érzékelhető az első három negyedévben, ennek megfelelően a Rába valamennyi fő haszongépjármű piacán a kereslet meghaladta az egy évvel korábbi szinteket. A harmadik negyedévben az energiaárak és a munkaerő-költségek rekord magasságot elérve tovább nőttek, az acélbeszerzési árak kisebb mérséklődés után még mindig jelentősen meghaladták a bázisidőszaki szinteket. Az inflációs környezet általános jellemzővé vált, drasztikus nyomás alá helyezve az operatív tevékenységet és a profitabilitást - jelezte a vállalat. A számottevően és folyamatosan növekvő beszerzési árak, valamint a késletetett továbbhárítási lehetőségek miatt az inflációs nyomás a vállalatcsoport eredménypozícióját és fedezeti szintjét az idei első három negyedévben jelentős mértékben negatívan befolyásolta - közölték. A Rába csoport kiemelt célja, hogy a negatív hatásokat a beszerzési költségek növekedésének az értékesítési árakban történő érvényesítésével mielőbb semlegesíteni tudja - áll a jelentésben. A Rába Nyrt. részvényeit a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriájában jegyzik. A papírral legutóbb hétfőn kötöttek üzletet, akkor a részvény 1385 forinton zárt, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 1500, a legalacsonyabb 1020 forint volt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Amikor az MG szuperautót gyártott

2022.11.17.
Már nem ugyanaz, ami régen volt az egykor dicső és színtisztán brit autómárka, az MG. Becsődölése után kínai villanyautó márkát faragtak az MG-ből, ami egy ideje már igen aktív és sikeres a szigetországban, most pedig egész Európát, köztük Magyarországot is igyekszik bevenni megfizethető elektromos autóival. Állítólag hamarosan újra szeretnének belépni a sportautó szegmensbe, ami egykor összenőtt a márka a nevével, és reménykednek benne, hogy sikerül megismételni ikonikus roadstereik sikereit. Azonban nem csak apró nyitott tetős sportautókat gyártott annó az MG. Egyszer például megpróbálkoztak egy komolyabb szupersportautó megalkotásával. Ez volt az XPower SV-R, amit megannyi koncepció után 2002-ben mutattak be végleges formájában. Alapját a De Tomaso Mangusta adta, miután az MG megvásárolta az olasz Qvale céget. Ennek is tudható be, hogy később Olaszországban gyártották a szénszálas kasznit, amire bitang angol sportautó dizájn, és amibe nem kevésbé bitang amerikai V8 került. Egy igazi öszvér volt tehát az XPower SV-R: Fiat Punto fényszórókkal, Fiat Coupé hátsó lámpákkal, MG TF ajtókilincsekkel és Rover 75 visszapillantó tükrökkel. A megkérdőjelezhetően igényes külsejű sportautó hiába volt 385 lóerős, nem igazán fogyott. 2003-ban kezdték meg a gyártását, 2005-ben pedig abba is hagyták az MG becsődölésével. Így is mindössze csak 82 darabot tudtak legyártani, beleértve a prototípusokat. Azért még fel-fel bukkannak eladó példányok: most például a DD Classics árul egy 4000 km-t futott példányt, tökéletes állapotban. A felnik alapján egy széria végi autó lehet, noha korábban sem voltak sokkal igényesebb felnik a típuson. Legutóbb egy hasonló példány 69 000 euróért cserélt gazdát a Bonhamsnél, és ezzel még mindig nem olyan drága, mint újkorában. Egyébként pont az elhibázott árazása volt az egyik indok, amiért végül nem lett sikeres a modell, az MG nagyratörő terveit viszont mindenképp becsülni kell. Pláne annak tudatában, hogy V8-cal hajtott MG minden bizonnyal soha többé nem fog épülni. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Rendőrújoncok nagy csoportjába hajtott egy autós Kaliforniában

2022.11.17.
A Los Angeleshez közeli Whittier városában a kiképzésen lévő újoncok épp reggeli futáson voltak, amikor egy 22 éves férfi autóval közéjük hajtott. A helyszínelés eredményeiről beszámoló Alex Villanueva megyei seriff elmondta, hogy nem találtak féknyomot az ütközés helyén, a balesetet okozó autós valószínűleg rossz irányból hajtott az utcába - írja az MTI. A Los Angeles megyei rendőrség közleménye szerint összesen 25-en sérültek meg, 5 ember van válságos állapotban, 4-en közepes, 16-an könnyű sérüléseket szenvedtek. Az autót vezető férfit - aki szintén megsérült - őrizetbe vették. A hatóság feltételezése szerint baleset történt, szándékosságra nem találtak jelet, és az autós alkoholtesztje is negatív lett. A seriff hivatala azt is közölte, hogy az újoncok csoportjában 75 ember volt, akik a 22 hetes kiképzés során szokásos reggeli futást végezték. A helybéliek a Fox 11 televíziónak arról számoltak be, hogy a közeli két rendőrakadémia hallgatói gyakran futnak a környéken nagyobb csoportokban, fényvisszaverő ruházatot viselve. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Gondolatjel – Recseg az e-átállás

2022.11.16.
Nem járműhajtási módok előnyeiről, hátrányairól, szakmai vitáról van szó, hanem az Európai Unió működéséről, megkérdőjelezéséről. Egyre nyilvánvalóbb, hogy miközben egyes tagországoknak demokráciahiányt vet szemére földrészünk csúcsszerve, maga egyáltalán nem demokratikus, hanem diktatórikus. Bármiféle közmegegyezés nélkül, hatalmi szóval kihirdették, hogy mik az új európai értékek, és szankcionálják az ezekhez nem szolgaian igazodókat.     Máris látszik, hogy történelmi léptékű balfogás egészen más kultúrkörhöz tartozó ázsiai és afrikai migránsok tömeges behívása – nem „multikulti” alakult ki, hanem elkülönülten élnek, nagy részüknek esze ágában sincs megtanulni a helyi nyelvet és elsajátítani a munkakultúrát. A svédeknek, olaszoknak és másoknak már tele van velük a hócipője. Az oroszokat megleckéztetni akaró szankciók nagyon sokat ártanak nekünk, európaiaknak, méghozzá hosszú távon: a Kreml sikeresen keres más piacokat szénhidrogénjeinek. Mi pedig Amerikára szorulunk rá, a szomszédból csővezetéken kapott földgáz helyett a világ túlsó feléből hajókon szállítják ide, csökkenthetjük is lakásunk fűtését. Súlyos gyanú merült fel, hogy az EU vezető személyisége nem más, mint globalista érdekek lobbistája.   E hosszú bevezetés célja, hogy megfelelő perspektívából, lássuk az erőltetett átállást e-mobilitásra. Óriási vállalkozás és bizonyos érdekköröknek busás üzlet, betiltani a belsőégésű motoros autókat, helyettük elektromosokat forgalomba hozni. Megelőzte szakmai-tudományos eszmecsere, felmérték-e, mivel jár mindez, a nyersanyagok kitermelésétől, feldolgozásától egy kulcsiparág teljes feldúlásán keresztül, az emberek életének, kiadásainak alapvető megváltoztatásáig és az energiamix felbillentéséig? Összevetették mindezt a várható előnyökkel? Megszavaztatták a tagországokat, hogy akarják-e a teljes átváltást, és ha igen, milyen határidővel? Mindegyik kérdésre határozott „nem” a válasz! És ezt ugyanazok a gyengeelméjűek határozták el, akik leállították Németország atomerőműveit. Téveszmék győzelme az értelem felett!     Az EU bénító öleléséből kiszabadult Nagy Britanniában már nyíltan szabad beszélni a témáról, senki se torkolhatja le őket hatalmi szóval. Készült is a szigetországban egy független szellemű, nagyon komoly, megszívlelésre méltó tanulmány, amely, ha elég későn is, de kontinensünket megelőzve mérlegeli a várható hatásokat. Összefoglalom főbb megállapításait.   Az átállás e-mobiltásra a várható, pénzre átszámított, de még nem bizonyított előnyök ötszörösébe kerül. A költségtényezők közé beszámították a villanyautók nagyobb vételárát, a töltéssel elvesztegetett időt, az infrastruktúra (nagyobb áramtermelő kapacitás és töltőállomások) kiépítését. A költségvetésből eltűnik a benzinár adótartalma. Az átlagos nagy-britanniai háztartás éves kiadásai a 2022-től 2050-ig tartó időszakban ezer angol fonttal (kb. félmillió forint) nőnek – ezt az adatot nem lehet közvetlenül átültetni a mi viszonyainkra, de nálunk is hasonló arányú lehet a ráfizetés. Az elvárt környezetvédelmi előnyt jelentősen, mintegy felére csökkenti az elektromos járművek gyártásának emissziója. És ebben még nincs is benne az akkumulátorgyártás nyersanyagainak kitermelésével és szállításával járó károsanyag-kibocsátás, illetve tájrombolás és egészségi károkozás – ugyan jórészt más kontinenseken, de akkor is egyetlen bolygónkról van szó.   A tanulmány parlamenti vitájában elhangzott, hogy a lítiumion-akkuk nyersanyagkészletei nagy valószínűséggel nem elegendők a tervezett átálláshoz, és jórészt Kína kezében vannak. Felelőtlenség lenne kiszolgáltatottságot vállalni, fontos stratégiai területen. Átrendeződés várható a munkaerőpiacon, hiszen csökken az igény a belsőégésű motorok karbantartásához szükséges szakértelem iránt, ugyanakkor megnő elektromos, elektronikus jártasság kereslete. Változik a beruházási környezet is.     Összességében úgy tűnik, hogy a brit kormány, saját parlamenti képviselői szerint, holdkórosan menettel egy gazdasági armageddonba, holott könnyedén elkerülhetné. Mi lesz az ország autóiparával, munkanélküliségi arányával, elektromos energia ellátásával? Ráadásul az erőltetett átállás elviszi a pénzt a karbonsemlegesség hatékonyabb, valóban működőképes megoldásaitól. Lényegében bizonytalan előnyökért kell nagyon konkrét többletköltségeket vállalni állami, vállalati és családi szinten. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy csorbul az állampolgárok szabadságfoka, őket egyáltalán nem kérdezték meg, hogy mit szólnak életük jelentős aspektusának alapvető megváltozásához.   Egyáltalán kit kérdeztek meg? Senkit! A belsőégésű motorok kitiltása Európából nagyon sokba kerül nekünk, de még itt sem biztos a környezetvédelmi előnye, világviszonylatban pedig elhanyagolható. Hasonló a helyzet, mint az Oroszország elleni szankciókkal: mi fizetünk óriási árat, miközben meg sem közelítjük a kitűzött célt. A britek már kezdenek felébredni, józan érvek mentén tanulmányozzák a kérdést, és kilépésükkel az Európai Unióból saját kezükbe vették sorsukat. Nem mondom, hogy követnünk kellene kilépésük példáját, de azt igen, hogy érdemes figyelni az ottani fejleményeket, és brüsszeli érdekérvényesítésünkben ésszerű környezeti politikáért érvelni, hátha összeáll egy számottevő erő, akár népszavazásokkal.    További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!     
Címkék: 

Megkezdődött a tisztán elektromos BMW iX1 sorozatgyártása

2022.11.16.
A bajorországi Regensburg városában megkezdődött a tisztán elektromos meghajtású BMW iX1 sorozatgyártása, amellyel a BMW Group újabb fokozatba kapcsolja az elektromos mobilitás térnyerését. A bajor prémiummárka mintegy két évvel ezelőtti bejelentésének megfelelően így immár a BMW mindegyik németországi gyárában készül zéró emissziójú modell. A márka legkisebb Sports Activity Vehicle (SAV) modelljének tisztán elektromos meghajtású változata újabb lendületet ad a hálózatról tölthető újdonságok értékesítésének. Milan Nedeljković, a BMW AG igazgatótanácsának gyártásért felelős tagja a BMW iX1 sorozatgyártásának beindítása kapcsán a következő mérföldkövet is bejelentette: „Zökkenőmentesen értékesítjük modelljeinket. 2024-től legalább minden harmadik, Bajorországban gyártott BMW modell tisztán elektromos meghajtással gurul majd le a gyártósorokról” – fogalmazott. A BMW Group a gyártási sebesség és a kis logisztikai távolságok kettősére támaszkodva, szisztematikusan foganatosítja elektromos mobilitást népszerűsítő vállalati stratégiáját, amelyre a BMW iX1 szintén Regensburgban készülő, nagyfeszültségű akkumulátorai szolgálnak a legújabb ékes példaként. - Autóipari szempontból Bajorország Németország elsőszámú állama, több évtizednyi autóépítési hagyománnyal és szaktudással. A sikerek azonban nem csupán a múltbéli teljesítményeknek, hanem a folyamatos kutatás-fejlesztésnek és az újabbnál újabb innovációknak is köszönhetők – mondta Christian Bernreiter, Bajorország közlekedésügyi minisztere. „A BMW iX1 és nagyfeszültségű akkumulátora ismét garantálja, hogy a BMW kézben tartja a jövőt. Az pedig, hogy ez a tisztán elektromos meghajtású modell Regensburgban gurul le a gyártósorról, Bajorország erős autóipari elköteleződésének újabb bizonyítéka” – tette hozzá. A tisztán elektromos meghajtású BMW iX1 sorozatgyártásának beindítása egyúttal azt is jelenti, hogy a BMW Group regensburgi gyára – a végtelenül rugalmas gyártási folyamatnak köszönhetően – egyazon gyártósoron képes előállítani a belsőégésű erőforrással dolgozó, a plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával szerelt és a tisztán elektromos meghajtású modelleket. „Létesítményünk elektrifikációs fejlődése és folyamatos átalakulása optimistává tesz a jövőt illetően. Regensburgban készülő autóinkkal célunk – immár az új BMW iX1 modellel kiegészülve –, hogy továbbra is lenyűgözzük ügyfeleinket a világ minden táján” – nyilatkozta Carsten Regent, a BMW Group regensburgi gyárának igazgatója. Hatékony, zöld, digitális: BMW iFACTORY gyártási stratégiájával a BMW Group új iparági mércéket állít fel és kijelöli az autógyártás jövője felé vezető utat. Ugyanez igaz a bajor prémiummárka Regensburg városában működő létesítményére is, amely a digitalizáció terén abszolút iránymutatónak számít. Az üzem legutóbbi kísérleti projektje részeként a gyár minden egyes négyzetcentiméterét digitalizálták, amely a jövőben rendkívül hatékony szerkezettelepítési és folyamatfejlesztési tervezhetőséget garantál. A létesítmény fényezőüzemének működése emellett nagymértékben támaszkodik a mesterséges intelligenciára: a kifogástalan minőség érdekében az elkészült karosszériaelemek felületét digitálisan beszkennelik, a fényezési folyamatot pedig az adott BMW modell tulajdonságai és sajátosságai szerint megírt, teljes egészében automatizált programmal zárják le. A mesterséges intelligencia a regensburgi gyár összeszerelő csarnokában is jelen van – kiváltképp a mesterséges intelligencia támogatását élvező képfelismerési módszerek terén, a munkatársak minőségellenőrzési munkáját elősegítve. Az ehhez használt, AIQX (Artificial Intelligence Quality Next) névre keresztelt számítógépes program a mintaképek alapján megtanulja felismerni a különböző tárgyakat és alakzatokat, a hagyományos, kameraalapú minőségellenőrzéseknek így hasznos kiegészítőjévé válik. A gyártósorokon működő berendezések ütemezett, tervezhető karbantartási metódusa ugyanakkor azt is garantálja, hogy a szakemberek még az adott gyártási folyamat megakadása előtt felismerjék a lehetséges műszaki meghibásodások előjeleit. A berendezéseket és a gépeket mindeközben a részletes folyamatadatok automatikus kiértékelésével felügyelik. A károsanyag-kibocsátás megelőzése és az erőforrások megőrzése szintén a BMW iFACTORY gyártási stratégia alappillére, amelyet Regensburgban a kis logisztikai távolságok is nagymértékben elősegítenek. „Vállalati stratégiánk szerves része, hogy az alkatrészeket előállító üzemek minél közelebb legyenek az autógyárakhoz” – mondta Markus Fallböhmer, a BMW Group akkumulátorgyártásért felelős részlegének vezetője. A vállalat e tekintetben is gyors ütemben halad előre, hiszen a hálózatról tölthető modellek alkatrészeit előállító regensburgi üzem öt, akkumulátorcellák bevonását végző gyártósora közül az első már 2021 áprilisában rendszerbe állt. „Októberben szolgálatba állítottuk új, nagyfeszültségű akkumulátorokat összeszerelő gyártósorunkat is, így a BMW iX1 nagyfeszültségű akkumulátorait a szomszédos üzemből szállítjuk át” – tette hozzá. A hálózatról tölthető modellek alkatrészeit előállító, mintegy 45 000 négyzetméter alapterületű regensburgi üzemben év végére már több mint 400 ember dolgozik majd. 2022 végére a BMW Group összesen már több mint 1,6 milliárd eurót fektet be a hálózatról tölthető modellek alkatrészeit előállító gyáraiba Dingolfingban, Lipcsében és Regensburgban. A BMW Group hálózatról tölthető modelljeinek alkatrész-előállítása e három létesítményben már összesen több mint 3 300 embernek ad munkát. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Most meg az autókulcsokhoz hiányzik a chip

2022.11.16.
A chipválság továbbra is hatással van az egész autóiparra. A szállítási késedelmek és az ügyfelek által választott bizonyos opciók nélkül gyártott autók után egy új probléma jelent meg a láthatáron: a kulcsok gyártásához szükséges anyag hiánya - írja az it.motori1.com. A Toyota a Reutersnek adott interjújában bejelentette, hogy néhány hete kénytelen csak egy kulccsal szállítani termékeit, a másodikra várnia kell a vásárlónak. De nem ők az egyetlenek. A pótkulcs nélküli autók szállítása egyike a számos stratégiának, amelyet több globális gyártó is alkalmaz. Probléma ez az Audinál és a BMW-nél is, utóbbi rövid időre ki is vette a megrendeléskor elérhető opcionális extrák közül a digitális kulcsot. Jelenleg a Stellantis egyike azon kevés vállalatnak, amely bizakodó a probléma megoldását illetően. Az Autocarnak adott interjújában Carlos Tavares vezérigazgató kijelentette, hogy egyes belső statisztikák szerint a válságnak 2023 végére véget kell érnie, ami lehetővé teszi a normál gyártási ütemhez való visszatérést. A skála másik oldalán olyan óriások, mint a Volkswagen, kevésbé biztos jövőt látnak a horizonton. Az Automotive Newsnak adott interjúban Murat Aksel, a német konszern beszerzési részlegének vezetője megismételte, hogy minden márka elkötelezett a probléma mielőbbi megoldása mellett, a menedzser szerint azonban a válság végének időpontját lehetetlen megjósolni. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Hazánk nem adja ki Olaszországnak a veronai buszbaleset sofőrjét

2022.11.16.
Közleményükben azt írták: a férfi ellen a veronai bíróságon működő ügyészségi hivatal bocsátott ki európai elfogatóparancsot a veronai buszbaleset kapcsán közúti emberölés bűncselekmény miatt kiszabott 6 év szabadságvesztés végrehajtása miatt. A velencei fellebbviteli bíróság 2022. január 11-én jogerőre emelkedett ítélete szerint a férfi 2017. január 20-án az esti órákban 55 emberrel a fedélzeten autóbusszal közlekedett egy olaszországi autósztrádán. Vezetés közben elaludt és elvesztette a kontrollt a jármű felett. Az autóbusz emiatt letért a füves területre és nekiütközött az autópálya-felhajtó tartópillérének és kigyulladt. A balesetben 18 ember vesztette életét. Az ügyészség indítványában kérte, hogy a bíróság tagadja meg az európai elfogatóparancs végrehajtását és egyidejűleg rendelje el a férfi ideiglenes végrehajtási letartóztatását. A sofőr ügyvédje a férfi személyi és egzisztenciális körülményeire hivatkozva enyhébb kényszerintézkedés, ideiglenes végrehajtási bűnügyi felügyelet elrendelését kérte. A férfi a tárgyaláson úgy nyilatkozott, hogy nem egyezik bele az átadásába és büntetését Magyarországon szeretné letölteni. Erre figyelemmel a bíróság az európai elfogatóparancs végrehajtását megtagadta, egyben elrendeltette ideiglenes végrehajtási letartóztatását. A közlemény arra is kitér, hogy a Fővárosi Törvényszék megkeresi az Igazságügyi Minisztériumon keresztül az olasz igazságügyi hatóságot a büntetés átvételéhez szükséges dokumentumok megküldése érdekében. A bíróság indoklásában kifejtette, hogy a vonatkozó jogszabály értelmében - a magyar állampolgár és magyarországi lakcímen élő férfi nyilatkozata miatt - volt helye annak, hogy megtagadják az elfogatóparancs végrehajtását. Arra is kitértek, hogy bár a sofőr körülményei rendezettek, a kiszabott büntetés mértékére és arra figyelemmel, hogy a vezetési képességét befolyásoló betegségét eltitkolta a baleset előtt, arra lehetett következtetni, hogy kivonná magát a további eljárás alól. Mivel ezt a veszélyt az enyhébb kényszerintézkedés nem zárná ki, a bíróság a férfi ideiglenes végrehajtási letartóztatását rendelte el. Az ügyész a végzést tudomásul vette, a férfi és védője fellebbezést jelentett be. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Járműgyártók és -beszállítók a szegedi őszi állásbörzén

2022.11.16.
Az egész napos rendezvényen 64 kiállító várta az érdeklődőket, akik információkat gyűjthettek a nyitott gyakornoki pozíciókról, állásajánlatokról és a későbbi lehetőségekről, ami az elhelyezkedést segíti. Megismerhették a munkáltatók elvárásait, feltérképezhették, miben érdemes fejlődniük ahhoz, hogy frissdiplomásként nagyobb eséllyel indulhassanak el a munka világába vezető úton. Portálunk a járműiparhoz kapcsolódó kiállítókat látogatta meg, elsőként a régóta visszatérő Mercedest. A kecskeméti gyár közel van, az mindig kiemelt szereplője szegedi állásbörzésnek. Bérelt már nagyobb standot is, de az idei is tökéletesen megfelelt a célnak. Prospektusra nem igazán pazarolták a pénzt, a mercedesgyarkarrier.hu oldalon minden fontos információ elérhető, ahogy a közösségi portálokon is aktívan jelen vannak. Mechatronikus szakoktatót keres például Mercedes-Benz Academy Kecskemét, új szériák bevezetéséhez IT koordinátort a gyár, de az üzem, -és létesítménytervezés területére is keresnek szakmebert. Gyakornokokat is szívesen látnak a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában, például a logisztika, minőségirányítás, műszaki üzemeltetés, beszerzés, pénzügy és kontrolling, jog, HR, és kommunikáció területén. Ugyancsak visszatérő kiállító a Continental, már megszoktuk a szegedi és a makói gyár standját egymás mellett. Idén azonban budapesti fejlesztőközpont a korábbiaknál is hangsúlyosabban mutatta meg magát. Ami nem csoda, hiszen az önvezetéshez kapcsolódó szoftverfejlesztés Szegeden is elindítja. A Vácon és Makón is több nyitott pozíciót hirdető ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. legutóbb azzal került be a pozitív hírek közé, hogy 3 millió forint összeggel támogatja a „hagymaváros” önkormányzatát az energiaválság okozta nehéz helyzetben. – A jelenlegi körülmények mellett kötelezettségünknek éreztük a város legnagyobb munkáltatójaként, hogy a mostani lehetőségeinknek megfelelően enyhítsük a város terheit. Ezt a döntést hozta vezetőségünk annak ellenére, komoly kihívásokkal küzdünk és a makrogazdasági környezet is nagy költségnyomást gyakorol az üzletmenetünkre – nyilatkozta Szűrszabó Levente gyárigazgató. A támogatást a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. a Makó Város Fejlődéséért Alapítványon keresztül juttatja el az önkormányzathoz. Ez biztosítja a rászoruló makói családok számára a tűzifaosztást, a nehéz sorsúak támogatását és tartós élelmiszerek adományozását. A Continental makói gyára hamarosan évközi béremelést tervez adni a dolgozóknak a reálbérek védelme érdekében. – Az energiaárak és a nyersanyagok mellett a logisztika is jelentősen drágul, mely hatásokat az elmúlt hónapokban elnyert új projektek és a munkatársak együttműködésének is köszönhető hatékonyságnövekedés sem tudta teljesen kompenzálni. Jó úton járunk, hogy a makói gyárunk stabilizálódjon, de egyre több irányból érkeznek a kihívások, még nem jelenthetjük ki, hogy megoldódtak a problémáink – összegezte az aktuális helyzetet Szűrszabó Levente, a makói ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. gyárigazgatója. – Látom a zöld karszalagodon, hogy mérnök vagy – szólítottak meg egy érdeklődőt az AVL Magyarország standján. A cég, amely az elmúlt 20 évben élvonalbeli kutató-fejlesztő centrummá vált a hajtásláncrendszerek területén, és egyre nagyobb hangsúlyt fektet az elektromos és a hibrid technológiára is, először vett részt a szegedi állásbörzén. Nem pusztán egy-egy alkatrész „megalkotását végzik el, hanem rendszerszinten befolyásolnak folyamatokat: teljes motorcsaládok fejlesztésében vesznek részt a tervezéstől a tesztelésen át a kalibrációig. Az önjáró autókhoz kapcsolódó rendszerek és szoftverek fejlesztése az AVL mérnökeinek a mindennapok részét jelenti. Jelenleg például egy olyan szoftver fejlesztésén dolgoznak, amely a hibrid járművek energiamenedzsment-rendszerét optimalizálja. A szoftvert már szimulációs környezetben tesztelik biztató eredményekkel. Nyitott pozícióik között van tesztpadi fejlesztőmérnök, aki már igazi alkatrészekkel, motorokkal dolgozik, ezek teszteléseit végzi a budapesti fékpadokon. És első kézből tudósít arról, hogy az adott alkatrész teljesítette-e az előírt követelményeket, azaz elkezdődhet-e a szériagyártás. De tervezőmérnöki állást is kínálnak azoknak, akik szeretnék, hogy egy járműben olyan alkatrészek legyenek, amelyeket jelentkező a jövőben ő tervez. A kollégák az érdi központ és a két budapesti telephely mellett már Kecskeméten és Zalaegerszegen is csúcstechnológiás fejlesztői környezetben dolgozhatnak. Ugyancsak először állított standot a szegedi állásbörzén az Airbus gyulai gyára. Az anyacég vezető és úttörő szerepet tölt be a repülőgép-ipari termékek, szolgáltatások és megoldások tervezésében, gyártásában és szállításában az egész világon. Gyulán a precíziós fémalkatrészeket gyártják a teljes Airbus helikoptercsalád dinamikus rendszereihez. Számos nyitott pozíciójuk van, keresnek egyebek között minőségbiztosítási- projekt- és gyártómérnököt, NC programozót, műszakvezetőt és mérnökségi gyakornokot is. A repülés területéről találtunk más kiállítót is, a Szegeden is fejlesztő irodát működtető Lufthansa Systems Hungária már visszatérőnek számít. A légiközlekedési informatika egyik piacvezető vállalataként szoftverek fejlesztésével foglalkoznak, tobb mint 600 munkatárs dolgozik a budapesti székhelyen és a szegedi irodában. A Szegedi Tudományegyetem nem titkolt célja, hogy minden téren a dél-alföldi régió nélkülözhetetlen és megkerülhetetlen szereplőjévé váljon. Ezt bizonyítja az is, hogy az intézmény több mint 100 éve Szeged és a régió fejlődésén dolgozik. Negyedik generációs egyetemként, nagy horderejű, gazdaságélénkítő programok motorja és zászlóshajója. Emellett aktív kezdeményezője a térség versenyképességét fokozó, valamennyi innovációnak is. A tavasszal és ősszel megrendezett SZTE Karriernapok kiemelt feladta éppen ezért az, hogy minél szélesebb körű együttműködés alakuljon ki az egyetem és partnercégei között. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Keressük a használt autók állatorvosi lovát

2022.11.16.
Autóink átlagéletkora velünk együtt öregszik, jelenleg már 15 éves egy átlagos hazai használtautó. Másfél-kétmillió forint környékén már mindenkinek komoly elvárásai vannak egy használt autóval szemben, pedig a szomorú tény, hogy ebben az ársávban még bőven találunk taposóaknákat, amik húzós javítási költséggel orvosolhatóak, de semmiképpen nem rentábilisan. Ha megkérdezzük, milyen egy átlagos hazai használt autó, akkor a Ford Focus biztosan benne lesz az első három típusban. Ezen a modellen keresztül mutatjuk be, mit várhatunk egy bőven tizenéves autótól, mert hibák akadtak a kinézett darabon. Rusznák András igazságügyi járműszakértő a HangZóna csütörtök este 20 órakor kezdődő adásának vendége, akivel megint elmerülünk a használt piac bugyraiban. A HangZóna korábbia adásai az alábbi linken hallhatók: https://www.autoszektor.hu/hu/podcast További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója