Nissan a családnak: Townstar Combi

2024.06.23.
A Renault Kangoo és a Mercedes-Benz Citan, illetve T-osztály testvére akkumulátorból és benzintankból egyaránt táplálkozhat, a korábban tesztelt elektromos furgon után, amely nyert az Év Magyar Autója versenyben, ezúttal benzines személyszállítót Townstart vezettem. Hogy néz ki? A rövid tengelytávú (a hosszított hétszemélyes) Nissan Townstar Combi változat hossza 4486 milliméter, szélessége 1860 milliméter, magassága tetőlécekkel 1893 milliméter, tengelyek közötti távolsága 2716 milliméter. Ne kerteljünk, ez egy praktikus doboz, ami szemből személyautónak látszik. Orra határozottan Nissan, távolról felismerhető személyiségjegyekkel. Üres tömege 16 mázsa. A LED-fényszórók alapáron járnak, a kerékméret 16 hüvelykes lehet, a hátsó ajtó felfelé egyben nyílik, tolóajtó mindkét oldalra kérhető. Ezek finoman mozognak, a be- és a kiszállás könnyű. Gondoltak a hátsó utasokra is, amikor a tolóajtók ablakait lehúzhatóvá tették, bravó! Az is fontos, hogy isofix-csatlakozóból négy van (hátul a szélső ülésekben), de tapasztalatok szerint a hátsó sorban három gyerekülés elfér egymás mellett, a két első ülés háttámlájából lehajtható asztalka szintén jól jöhet egy hosszabb út során. Az első ajtók kilencven fokban nyílnak. A vezetőfülke és az utastér is tágas, kényelmes, elfér minden és elfér mindenki benne. Ha netán esik az eső és egy barátunknak jót akarunk, a nagy puttony lehajtott ülésekkel elnyel egy bringát, akár egy, vagy több hokis táska mellett. A Townstar belsőjének megtervezésekor az ergonómia és könnyű tisztíthatóság került előtérbe. Az Apple CarPlay és az Android Auto vezetékkel működik, a sofőr előtti digitális műszeróra kijelzője 10 hüvelykes, a Renault modellekből ismerős grafikával, menüvel és kormány alatti médiakapcsolókkal. Az anyagválasztás és -minőség átlagos, a műanyagszag markáns az autóban, de az ára sem prémium. A Townstar a hétköznapok hőse, szerencsére elérhető szélesebb tömegeknek is. A központi, nyolchüvelykes érintőképernyőn 360 fokos kamerarendszer élő képe segíti a sofőrt a parkolásban, a visszapillantók jó nagyok. Az ülések, a kormány és a szélvédő is fűthető - amennyiben áldozunk rá. A rendelkezésre álló aktív és passzív biztonsági technológiák közé tartozik a holttérfigyelő, az aktív sebességtartó automatika, az intelligens vészfékezés, az oldalszél asszisztens és az utánfutó kilengését mérséklő rendszer. Tárolóhely, - rekesz bőven van, igen hasznos a kormány feletti nyitható üreg, amely amellett, hogy kacatokat nyel el, félig nyitott állapotban alkalmas arra, hogy megtartsa az elfektetett telefonunkat, ha épp nem megy az adatátvitel az autó és a telefon között – ahogy ez nálam gyakran megesett. Vagy a kábel volt rossz, vagy ütközött a Bluetooth és a wifi, vagy valami más nyavalya okozta, de folyton eldobta a kapcsolatot. Erre megoldás egy jó telefontartó, ami az elektromos kisteherautó változatban volt is tartozékként beépítve. A kesztyűtartó fiókként nyílik és elfér benne a családi ezüst, meg a porcelán étkészlet. Utóbbit nem próbáltam ki, de tény, hogy méretes. A könyöklőben is tarthatunk apróságokat, a palacktartók használható méretűek, az ajtózsebek nagyok és még a szélvédő feletti széles üregbe is pakolhatunk. A személyszállító Townstar csomagtartója 775 literes, a padlóba hajtott ülésekkel 2,8 köbméteres a puttony, tehát bátran lehet vele árut is szállítani. A hatalmas ötödik ajtó elég nehéz, lefelé a beépített szalagot meghúzva saját tömegétől lecsukódik. A kemény kalaptartó kétrészes, felhajtható és könnyen ki is vehető. A családi egyterű akár 1500 kilogrammnyi fékezett vontatmány vontatására is képes. Fordulókörének átmérője 11,31 méter. Hogy megy? Turbós benzinmotorja Mercedes-Benz, Renault, Dacia és más Nissan modellekből ismerős: 1,33 literes, 130 lovas, 240 Nm maximális nyomatékkal (gyári kódja a Nissannál HR13DDT, a Renault-nál H5Ht, a Mercedes-Benznél M282). Érdekes, hogy a japán modell nem kaphat dízelmotort – pedig ebben a kategóriában igencsak lenne értelme. A négyhengeres, közvetlen befecskendezéses benzinmotorral a Townstar 11,8 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 kilométer/órás sebességre, csúcssebessége eléri a 183 kilométer/órát. Váltója hatfokozatú, kézi kapcsolású. Nem túl pontos, előfordult, hogy mellé kapcsoltam, vagy éppen kapcsolás közben kiugrott a sebességből. Milyen vezetni? Sietni nem érdemes a Townstarral, nem azért, mert lassú, hanem, mert nem okoz élvezetet a vezetése. Pont olyan, mint amilyennek elképzeljük: hasznos, kellemes, érzéketlen és átlagos. Az elöl MacPherson, hátul torziós rudas futóműve inkább feszes, mint kényelmes, így a rossz pesti utakon kelletlenül pattog a hátsója. Kormányzása könnyű, méretei ellenére nem nehéz vele a parkolás, a műbőrös vezetőülésből jól ki lehet látni az autó sarkaira. A 360 fokos kamerarendszer sem rossz, igaz, a képe elég gyatra. A Townstar Kombi fogyasztásával elégedett voltam: a több mint 700 kilométeres tesztelés során 6,3 liter benzint fogyasztott 100 kilométerenként nyugodt, vegyes használatban (autópálya és város is volt bőven), de főleg országúton haladva. A fűtést még használni kellett a hideg reggeleken, ahogy az ülésfűtést és az eco gombot is benyomtam minden elindulásnál. Előbbit gyorsan ki is kapcsoltam rendre, mert elég vehemensen éget… Mennyibe kerül? A Nissan Townstart az észak-franciaországi Maubeuge-ben gyártják a Renault üzemében a Kangoo többi variánsával egy soron. A garancia alapból öt év vagy 160 ezer kilométer, de ez felárért hosszabbítható. A kompakt egyterű alapára tesztünk írásakor (március idusa) kedvezménnyel 10,599 millió forint, a sötét vörös metál fényezés felára 165 ezer forint. Nem kérnek plusz pénzt az első és a hátsó parkolóradarért, a hátsó tolatókameráért, a nyolc hüvelykes központi érintőképernyős fedélzeti rendszerért, az okostelefonos tükrözési lehetőségért, valamint az intelligensnek mondott holttérfigyelőért. Kép és szöveg: Biró Csongor  

Peugeot Hyperbattle, avagy verseny a játékasztalon

2024.06.23.
Amióta világ a világ, a gyerekek imádnak játszani. Amióta pedig létezik az automobil, a gyerekek imádnak a játékautókkal játszani, hiszen megragadja fantáziájukat. Melyikük ne szeretné magát egy száguldó versenyautó volánja mögé képzelni, érezni a sebességet, hallani a motor bőgését? Az pedig tudományos tény, hogy amikor a gyerek kisautóval játszik, akkor önkéntelenül is sok olyan szenzoros stimulánst ad magának a látvány, a hang és a tapintás terén, amely már fiatal kortól kezdve elősegíti az érzékek fejlődését. A játék tehát nemcsak felhőtlen szórakozás és öröm, hanem tanulás és fejlődés is. A játék és a játékosság – persze a szigorú műszaki fegyelem és a mérnöki precizitás betartása mellett – bizonyos mértékig az autógyárakra is jellemző. A formatervezők ugyanis a szó legszorosabb értelmében alkotók, akik bizonyos keretek között játszanak a vonalakkal, formákkal, sőt, az utastérben az anyagokkal, színekkel is, miközben igyekeznek valami egyedit és megismételhetetlent teremteni. A Peugeot-ra pedig egész történelme során jellemző volt, hogy nagy hangsúlyt fektetett modelljei esztétikai értékére. További nagyon fontos és állandó eleme a Peugeot történetének a versengés szelleme és a győzni akarás. Ezeket a nemes hagyományokat és vezérelveket szem előtt tartva a Peugeot németországi vezérképviselete olyan esemény szervezése mellett döntött, amelybe bevonta a világ egyik legismertebb játékgyártóját, a Lego-t. A Lego dán vállalat, amelyet 1932-ben alapítottak, s mára olyan széles a termékpalettájuk, hogy nemcsak a kicsiknek, hanem a felnőtteknek is kínálnak építhető modelleket. Maga a Lego szó egyébként a dán „leg godt” szavak összevonásából ered, amely azt jelenti, hogy egy jót játszani. A műanyag építőkockák nagymesterei időközben életre hívták a Lego Technic ágazatukat, amely különböző járművek és gépek modelljeit kínálja darabokban, amit aztán a márka tinédzser vagy akár felnőtt rajongói órákon át szerelhetnek össze. Amikor pedig a munka elkészült, a jól végzett munka öröme mellett egy komplett játékot tudhatnak magukénak. A Peugeot és a Lego összefogása különleges versenyt hozott létre. Alapos válogatást követően hatfős mezőnyt állítottak össze, a feladat pedig az volt, hogy a Lego Technic kínálatában kapható Peugeot 9x8 Hypercar versenyautó modelljét kellett összeállítani a lehető legrövidebb idő alatt. A verseny formátuma azonban több csavart is tartogatott. Egyrészt a hat versenyző közül csak öten voltak „amatőrök”, a hatodik, Pascal Lenhard igazi Lego-összeszerelő profi, aki 2019 óta szervez Lego-összeszerelési workshopokat, illetve a Lego-építésnek szenteli munkanapjait. Másrészt a versenyzők nemcsak egymással, hanem az idővel is versenyeztek. A maximum ötórásra tervezett időtartam közben a második órától kezdve minden óra végén szünetet tartottak, s elbúcsúztak attól a versenyzőtől, aki a legkevésbé haladt előre a modell Peugeot 9X8 versenygép összeszerelésében. Az öt amatőr versenyző közül hárman erősen kötődtek a Legohoz. Egyikük például már szerepelt a német RTL csatorna Lego Masters Allstars versenyén, és második helyen végzett. Egy másik versenyző félig-meddig hazai pályán játszott, hiszen korábban már megvásárolta a Lego Technic Peugeot 9X8 Hyperautót, majd sok munkaórával összeszerelte. A harmadik amatőr versenyző gyerekkora óta legózik, ma már saját Tik-Tok csatornája van, a hol több mint hatezer követőjével együtt osztoznak a legózás örömében és tapasztalataiban. A csapat egyetlen hölgytagjának erős a kötődése a Peugeot-hoz, hiszen kiskorában rengeteget utazott édesapja Peugeot 405-ösében, s a mai napig szereti a márkát. A mezőnyben helyet kapott még egy jelenlegi Peugeot-tulajdonos is, aki egy új 308-ast vezet. Magát a viadalt, a Stellantis egyik németországi formatervezési csarnokában, Rüsselsheimben rendezték meg. A sok érdeklődőre tekintettel a közönség nem a helyszínen nézhette a versenyt, hanem a Peugeot és a Lego közösségi médiás csatornáin követhette a versenyzők előrehaladását. A jól bevilágított csarnokban minden résztvevőnek hatalmas asztal állt rendelkezésére. A verseny a modellautó dobozainak felbontásával indult meg, majd következett a hosszas munka a Lego által mellékelt összeszerelési útmutató segítségével. Egy-egy ilyen Lego Technic modell összeállítása nehéz és komoly feladat, hiszen maga a modell nem kevesebb, mint 1.775 darabból áll, azaz rengeteg helyen lehet hibát véteni, ha egy építőelem rossz helyre kerül vagy kimarad az építés során. A Lego Technic modellautó igyekszik a lehető legjobban hasonlítani az igazi versenyautóra, ezért rendkívül bonyolult játék. Az 1:10-es arányú modell 50 cm hosszú, szélessége 22, míg magassága 13 cm. A Lego tervezői még arra is ügyeltek, hogy a modellautó összerakásakor meg kelljen alkotni a V6-os motor modelljét, amely hibrid akkucsomaghoz kapcsolódik. A kerekek természetesen elfordíthatók a modell utasterében lévő volánnal, ám mivel a Lego alapvetően játék, a modellautó tetején is van egy kormány, amelynek segítségével könnyen lehet tolni és irányítani a játékautót. Az ajtók természetesen nyithatók, sőt, még a futómű is valódi, azaz engedi a kerekek ki-, és berugózását. Mivel a WEC versenysorozat Le Mans-i 24 órás futamán a Peugeot 9x8 Hyperautónak éjszaka is száguldania kell, a Lego Technic foszforeszkáló matricákkal teremtette meg a világító fényforrások illúzióját a modellautón. Maga a verseny formátuma is tartogatott kihívást, hiszen a versenyzők számára rendelkezésre állt egy-egy joker, azaz egy segítség – vagy éppen nehezítés az ellenfelek számára - az építés folyamatában. A joker alkalmazását az online felületek nézőinek szavazatai alapján alkalmazták, s végül öt óra elteltével jutottak el oda, hogy hatból csupán két versenyző maradt állva. Ők vívhatták a döntőt, s ekkorra már az is eldőlt, hogy kettejük teljesítménye és gyorsasága ért nyereményt. Az egyik díj az volt, hogy a Peugeot meghívta a második helyezettet és kísérőjét Le Mans-ba, ahol a Peugeot 9x8 Hypercar részvételével június 15-én rendezték a WEC 2024-es szezonjának egyik ikonikus és kétségkívül legnagyobb hagyományokkal bíró futamát, a Le Mans-i 24 órás versenyt. A meghívottak bemehettek a Peugeot VIP termébe is. Az első díjat végül Stephan Suhr nyerte meg, aki négy óra tizenegy perc alatt szerelte össze a Lego Technic Peugeot 9x8 Hyperautót. Jutalma egy kétszemélyes görögországi utazás a Peugeot Ocean Trophy eseményen. A hajók Athénban bontottak vitorlát, majd egy héten át az Égei-tenger legszebb részein haladtak. A regatta célja a figyelemfelkeltés a fenntarthatóbb világ megteremtésére; megmutatja, hogy lehetséges környezeti szempontból felelősebb módon, alacsony emisszióval utazni, valamint hangsúlyozza, hogy mennyire fontos megvédenünk a tengerek élővilágát. A regatta utasait a reptérről elektromos Peugeot autókkal szállították a kikötőbe, s a hajózás végül június 8-án, azaz az Óceánok világnapján ért véget. A közönség szavazati alapján végül a harmadik helyezett is díjat nyert, ő egy Lego Technic Peugeot 9x8 Hyperautó modellt vihetett haza, amelyet a WEC sorozatban induló Peugeot-csapat pilótája, Nico Müller írt alá.  

Erősödik a határforgalom a Csongrád-Csanád vármegyei átkelőkön

2024.06.23.
Terbe Roland a rendőrség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a kormányhivatal közös sajtótájékoztatóján elmondta, június második felétől július végéig kilépő irányba alakulhatnak ki torlódások, augusztus elejétől egészen szeptember végéig a belépő oldalon várható intenzívebb forgalom. A legkritikusabb időszaknak július utolsó és augusztus első két hete számít, amikor mindkét irányban lehetnek sorok - közölte az őrnagy. Tavaly a három nyári hónapban a vármegye határátkelőhelyeit 5,5 millió utas és 1,6 millió jármű vette igénybe. A legforgalmasabb a röszkei autópálya-határátkelőhely, melyet egy átlagos nyári napon 22 ezren használnak, ez a szám hétvégente 50 ezer fölé is nőhet - tudatta az osztályvezető. A rendőrség felkészült arra, hogy a hazai és a külföldi társhatóságokkal együtt teljes kapacitással üzemeltesse az átkelőket. A röszkei autópálya-átkelőn, amennyiben az egyik irányban jelentősen nagyobb a forgalom, változtatni tudnak a ki- és belépő sávok arányán. Így a röszkei közúti határátkelőhely egyirányúsításával együtt a normál kilenc helyett akár 16 sávon tudják fogadni a kilépő utazókat - mondta az őrnagy. A magyar utazóknak a Terbe Roland azt tanácsolta, amennyiben tudják, utazásukat időzítsék hétfő és csütörtök közé, és használják a kisebb határátkelőhelyeket. A Szerbia felé tartók választhatják az 5 és 23 óra között nyitva tartó röszkei közúti, valamint az ásotthalmi, a kübekházi vagy a tiszaszigeti közúti határátkelőhelyet, melyek naponta 7 és 19 óra között vehető igénybe. Akik Romániába szeretnének utazni, a legforgalmasabb csanádpalotai autópálya-határátkelőhely helyett használhatják a 24 órás nyitvatartással működő kiszombori vagy nagylaki közúti határátkelőhelyet. Fotók forrása: hirado.hu Kiss Attila, a NAV Csongrád-Csanád Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága határrendészeti igazgatóhelyettese elmondta, az utasforgalomban leggyakrabban a megengedett mennyiséget meghaladó jövedéki termék behozatala jelent problémát. A házi kedvencek - kutya, macska, vadászgörény - unión belüli szállításához állatútlevelet kell kiváltani a területileg illetékes hatósági állatorvosnál, az állatnak pedig rendelkeznie kell az azonosításához szükséges csippel. Az unión kívülre utazóknak pedig a 10 ezer euró feletti készpénzt is be kell jelenteniük - közölte az ezredes. Borcsik Zoltán, a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal növény- és talajvédelmi osztályának vezetője közölte, 2019 végétől tilos utasforgalomban az unió területére harmadik országból növényt vagy növényi terméket behozni. Az előírás alól az Agrárminisztérium részleges felmentést adott, így öt kilogrammig - vagy egy darabig - behozható saját fogyasztásra szánt friss gyümölcs és zöldség. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Új szuperautót dob piacra a Lexus

2024.06.23.
Az 'LFR' alapjaként valószínűleg a 2022-ben bemutatott Toyota GR GT3 koncepcióautója szolgál majd. A prototípust alapul véve a jármű egy V8-as motorral lesz felszerelve, melyhez hibrid rásegítés társul majd. A legfrissebb sajtóértesülések szerint a 'Lexus LFR' - a hivatalos név még nem tisztázott - az elkövetkezendő 2 évben kerül majd forgalomba. Erre azért van szükség, mert a Toyota 2026-ban el szeretné indítani a GR GT3-at a Le Mans-i 24 órás autóversenyen is, a FIA szabályzata szerint viszont az összes GT3-as autónak meg kell egyeznie az alapvető karosszéria-kialakítást illetően egy közúti forgalomban lévő autóval, így a cég rá lesz kényszerítve egy "gyengébb verzió" forgalmazására. A japán autógyártó a Mercedes-AMG GT, valamint az Aston Martin Vintage riválisának szánja ezt a modellt. A kép forrása: https://au.motorsport.com/wec/news/toyota-gr-gt3-2026-debut/10486124/

Súlyos balesettel, autópályazárral kezdődött a vasárnap, mentők a helyszínen

2024.06.23.
Az polgárdi önkormányzati és a székesfehérvári hivatásos tűzoltók, illetve a Fejér vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat vonult a helyszínre  az 5 óra körül történt balesethez. A rajok két embert emelnek ki az egyik autóból. Az esethez mentő is érkezett. Az autópálya érintett szakaszát teljes szélességében lezárták. A baleset helyszínét a 7-es főút érintésével tudják elkerülni a járművezetők. Baleset történt az M3-as autópályán is, a Vásárosnamény felé vezető oldalon, a Polgár csomópont előtt egy kisbusz árokba hajtott. A 173-as km-nél forgalmi akadályt nem képez, de fokozott figyelemmel közlekedjenek! Van baj máshol is, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, a 26-os főúton, a nagy mennyiségű csapadék miatt vízátfolyás keletkezett Dubicsány térségében. A 33-as km-nél a főutat lezárták. Bajánál, az 55-ös főúti Türr István hídon a vasúti pálya karbantartási munkáit végzik. A 103-as km-nél a hónap végéig csak egy sávon engedik át a járműveket, így irányonként váltakozva, jelzőlámpás forgalomirányítással halad a forgalom. Figyeljék a jelzőlámpa jelzéseit, mert a tiltás  ellenére behajtó járművek miatt komolyabb fennakadások lehetnek. Erre több példa is volt a napokban. További fontos információs, hogy a kamiontilalom este 22:00 óráig van érvényben.  

Hat megyére adtak ki narancssárag riasztást zivatar és jégeső miatt vasárnapra

2024.06.23.
Főként az ország délkeleti felén, kétharmadán változatlanul többfelé, több hullámban számíthatunk viharos erejű széllel (>60-70 km/h), intenzív csapadékhullással, valamint jégesővel (~1-2 cm) kísért zivatarokra, amelyek várhatóan rendszerekbe szerveződve vonulnak délnyugatról északkelet felé. Emellett a légköri feltételek kedveznek heves, károkozó zivatarok kialakulásához is (nagy területen és akár több hullámban). Ezek esetén erősen viharos (>90-110 km/h) szélrohamok, nagy méretű jég (ált. 2-5 cm, egy-egy helyen akár 5 cm-t meghaladó átmérőjű), valamint felhőszakadás (ált. 25-35 mm körül, egy-egy adott pont fölött egymást követő intenzív zivatarcellákból néhol akár > 50 mm) fordulhat elő. Vasárnap nagy területen csökken a zivatarhajlam, kb. a Duna vonalában, illetve a déli, délkeleti országrészben van esély helyenként zivatar előfordulására. Ezek környezetében viharos (60-90 km/h) széllökés, jégeső (2 cm körüli vagy alatti átmérővel), intenzív csapadék előfordulhat.  

Kiss Norbert: tízből tíz

2024.06.22.
A 39 éves szombathelyi pilóta az időmérő edzésen utolérhetetlen volt, több mint nyolc tizedmásodperces előnnyel szerezte meg a pole pozíciót, amelyet aztán a hétvége első futamán rajt-cél győzelemre váltott. A második - részben fordított rajtrácsos futamon - Kissnek a nyolcadik pozícióból kellett startolnia, de ahogyan az idénynyitó olaszországi, valamint a második szlovákiai hétvégén, úgy ezúttal is átverekedte magát a mezőnyön, s végül majdnem öt másodperces előnnyel diadalmaskodott. A gyorsasági kamion Eb belgiumi fordulója vasárnap újabb időmérő edzéssel és további két futammal folytatódik. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Használt Mazda Ausztriából?

2024.06.22.
Nagyon köszönöm a gyors és szakszerű segítséget, és azt is, hogy a következő alkalommal is szinte azonnal a rendelkezésemre álltak, hogy megvehessem a kiszemelt autót. A választás arra esett! Mindenkinek jó szívvel ajánlom szolgáltatásukat! – írta a használtautó vásárlás előtti átvizsgálás szolgáltatásunkat értékelő űrlapra ügyfelünk, miután az ezután vizsgált autót megvásárolta. 13 éves 3-as Mazda, ráadásul a sógoroktól, akik minden utat keményen „lesóznak” így az arra hajlamos autók odaát erősen ki vannak téve a rozsdásodásnak. És a korabeli Mazdák ilyenek, még osztrák körülmények sem kellenek neki és rohadásnak indul szinten minden, ami alul van. De nem csak ennyi probléma volt az amúgy két és fél millió forintért hirdetett, 170 ezer kilométert futott kis ferdehátúval. Nem megy a légkondi Ha a vásárlás előtt nem megy egy használt autó klímaberendezése, az nagyon nem jó jel. Ezerszer lerágott csont, hogy erre a legtöbb eladó hanyagul odaveti, hogy „csak fel kell tölteni”. Azok a kérdések is nagyon elcsépeltek már, amit erre mondani lehet ép ésszel, vagyis, hogy „Akkor miért nem töltötted fel?”, vagy kicsit hozzáértőbben fogalmazva „Egy zárt rendszerből nem szökik csak úgy el a gáz, mondjuk, ki sz@r az egész…” És ez független attól, hogy éppen milyen évszakban történik a vásárlás, mert ugye télen is jól jön, ha a kompresszor teszi a dolgát és képes szárítani a befújt meleg levegőt párátlanítás végett. Most meg ráadásul nyár van, még ráadásabbul éppen az első hőhullámot éljük, amikor út közben mérhetetlenül sajnáljuk a lehúzott ablakkal autózókat: úgy, hogy tudjuk, hogy van klíma a kocsijukban és a körülményből azt is, hogy nem működik. Ebben a 3-asban sem működött. Nyilván mi nem tudjuk és nem is akarjuk a helyszínen felderíteni, hogy egy húsz forintos tömítés, vagy egy új kompresszor kell bele, lelke rajta, aki ennek ellenére is megvásárolja a kocsit. Csúszik már a kuplung Tudom! Kopó-fogyó / kopó-forgó alaktrészről van szó és ezek cseréjére készülni kell egy autóban. Szent igaz! De az már nem mindegy, hogy ha valaki kimaxolja a pénzügyi keretét, akkor a közeljövőben ki kell-e cserélni a kuplungtárcsát meg a hozzá tartozó ászeszoárokat úgy is mint kuplungszerkezet és kinyomócsapágy. Nincs kipucolva eladásra Pedig ez ennek a kocsinak nincs már messze és a csere nem filléres tétel, nagyjából a vételár 10%-a. Dobtak bele egy új akkut De tényleg úgy néz ki, mintha csak odavetették volna, hogy legyen benne. A burkolat és a rögzítés is hiányos. Ez nem csak gagyi így, hanem még tűzveszélyes is, muszáj rendesen megcsinálni. A 170.000 km nem múlt el nyomtalanul, kormányzás közben némi rendellenes szervohang hallatszik. Szervohatás amúgy van, működik minden, de az első szervizlátogatáskor nem maradhat el a rendszer teljes áttekintése. A bal első fékcsőnél szivárgásnyomok voltak. Műszaki vizsga negatív! A kocsinak még nincsen magyar rendszáma, de érdemes megnézni, hogy kell-e műszakiztatni vagy sem a közeljövőben: Ausztriában a személygépjárművek műszaki vizsgáztatása az úgynevezett „3-2-1 szabály” szerint történik: az első vizsgát a jármű első forgalomba helyezésétől számított három éven belül, a másodikat további két év múlva, majd ezt követően évente kell elvégezni. Ez a rendszer biztosítja, hogy az autók folyamatosan megfeleljenek a biztonsági és környezetvédelmi előírásoknak. A vizsgált, 2011 júliusában forgalomba helyezett autó esetében, amennyiben tulajdonosai mindig a maximális időtartamot használták ki a vizsgák között, a műszaki vizsga jövő hónapban, azaz 2024 júliusában jár le. Nem csak a fékcső lesz a probléma a műszakin Hanem a rozsda is, mert az akad bőven. A motorház fedél belső részén a festéket nyomja felfelé a korrózió, a motortérbe tekintve a nyúlványok hegesztésein láthatunk sárguló részeket. Ha alulról vizsgáljuk az autót, akkor látható, hogy megelőző csapás jelleggel foglalkoztak már a korróziógátlással, de az alvázhoz rögzített konzolokon és azok környezetében szintén ott csámcsog a rozsda. A futómű alkatrészek is erősen odavannak már. Ezek mondjuk nem „átlátszó” vasak, de a vasoxid ezeknek sem használ és hát látványra sem túl szépek. De sajnos ez még csak a jéghegy csúcsa. A rejtett kis zugokban, ajtófalcokban, üregekben és nem látható helyeken még brutálisabb a helyzet, elég csak betekinteni a bal első ajtó zsanérja mellett az üregbe és az első sárvédő hátoldalára. Kívülről is viseltes A fényszórók – ahogy az lenni szokott az elhanyagoltabb kocsiknál – le vannak mattulva. Ez nem akkora katasztrófa, átmenetileg egy kis kézügyességgel magunk is meg tudjuk oldani. Ha pedig profi és tartós megoldás kell, akkor minden sarkon találunk lámpa polírozót, akik tartósabb eredményt produkálnak, nagyjából 25-30 ezer forintért. A motorház fedél közelképe A karosszériának azok az elemei, amelyek ki vannak téve a kavicsfelverődésnek, kaptak is rendesen és sajnos a kavicsnyomok helyén szintén piroslik a rozsda. Az első lökhárító alsó része le van húzva, és mind a négy alufelni peremsérült. Na, mondjuk ki, nem mutat jól. Szervizkönyv 90 ezerig Pedig az jó régen volt már, 2017 decemberében. A motortérben találtunk ugyan egy cetlit, amelynek tanúsága szerint 164.000-nél kapott új olajat a motor, de 2023 augusztusában ez újra el kellett volna végezni, ráadásul a papíron az is szerepel, hogy ezen kívül semmi mást nem csináltak az autóval. Tehát sem levegőszűrőt, se pollenszűrőt, se fékfolyadékot stb. nem cseréltek rajta. Alapvető, hogy teljes nagyszervizzel kezdünk. A fékfolyadékot elvileg kétévente kellene cserélni, úgyhogy legalább egy fékfolyadékmérést mindenképpen be kell iktatni és indokolt esetben azonnal cserélni. A fék ugyanis nem játék! Nyilván ott hagyták... A leírtak alapján gondolom sok olvasó sírva menekülne a tett helyszínéről, és természtesen így tett ügyfelünk is használt autó helyszíni átvizsgálás eredménye alapján. A cikk elején idézett sorokkal megköszönte az alapos átvizsgálást és ma már boldog azzal az autóval, amit ehelyett talált és ahol nem hozott ennyi negatívumot a vizsgálat.  

Forma-1: az időmérő alapján izgalmas lesz a Spanyol Nagydíj

2024.06.22.
Ez a második pole pozíciója a brit pilótának, aki utolsó körében két századdal bizonyult gyorsabbnak a második helyen záró holland Max Verstappennél, a Red Bull háromszoros világbajnokánál, aki vezet az idei összetett pontversenyben. A harmadik időt a Mercedesszel versenyző, hétszeres vb-győztes brit Lewis Hamilton autózta. A vasárnapi verseny 15 órakor rajtol Barcelonában, a futamot az M4 Sport élőben közvetíti. A teljes rajtsorrend: Lando Norris (brit, McLaren) Max Verstappen (holland, Red Bull) Lewis Hamilton (brit, Mercedes) George Russell (brit, Mercedes) Charles Leclerc (monacói, Ferrari) Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) Pierre Gasly (francia, Alpine) Esteban Ocon (francia, Alpine) Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) Valtteri Bottas (finn, Sauber) Nico Hülkenberg (német, Haas) Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) Csou Kuan-jü (kínai, Sauber) Kevin Magnussen (dán, Haas) Cunoda Juki (japán, RB) Daniel Ricciardo (ausztrál, RB) Alexander Albon (thaiföldi, Williams) Logan Sargeant (amerikai, Williams) MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

A Volvo S60 búcsút int az Egyesült Államoknak

2024.06.22.
Az S60-asok gyártása június végén biztosan befejeződik majd a dél-karolinai Ridgville városában - ahol egyébként az új, Volvo EX90 SUV-t is gyártják. Ennek ellenére a széria gyártása továbbra is folytatódik majd a kínai Daqing városában található gyárában, viszont a cég egyik szóvivője szerint nem tervezik az autó importálását az Államokba. A Volvo képviselője hozzátette: "Az S60-at jelenleg is MY25-ös járműként gyártják és országszerte elérhető a márkakereskedésekben. Az autó iránt érdeklődőket pedig arra bíztatjuk, hogy forduljanak a helyi kiskereskedőkhöz, vagy látogassanak el a volvocars.com/us oldalára."  A jelenlegi S60-as generáció még a 2019-es modellévben került piacra, és a külső és belső kialakítása is változatlannak számít azóta. A 2025-ös évre viszont a kínálat annyiban változik, hogy egy 247 lóerős nem hibrid modellt, valamint egy 456 lóerős plug-in hibrid modellt is magába foglal majd. Utóbbi pedig a "Recharge" becenevét is lecseréli a kicsit durvább hangzású "T8 AWD plug-in hibrid" névre.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója