Íme az új Formula E versenyautó

2020.02.09.
Még javában tart a Formula E 2019-2020-as szezonja, de máris láthatjuk a következő, azaz a 2020-2021-es szezonra szánt kasznit, ami ha lehet, még az elődjénél is futurisztikusabb lett. Pedig az elején leginkább az Indycar versenyautóihoz hasonlítottak az első tisztán elektromos Formula E pályagépek, azonban a második generáció valami teljesen új dimenzióba emelte a jövő keresést. Aminek máris itt az EVO, azaz a frissített változata, aminek szinte minden külső elemét totálisan újragondolták – természetesen a minél jobb aerodinamika elérése érdekében. A legnagyobb változás talán, hogy mostantól nem fedettek a kerékjáratok, és a hátsó szárny is olyan, amilyet kevés eséllyel láthattunk bármin korábban. Azon kívül, hogy törekedtek a minél vadabb külsőre, arra is nagy hangsúlyt fektettek, hogy az autó sérülékenyebb legyen. Ez furán hangozhat, de a jelenleg használt kaszni állítólag túl robosztusra sikerült, ezért a test-test elleni csatákban sem sérül az autó annyira, hogy az módosítsa a menettulajdonságait. Ezzel persze a versenyek is unalmasabbak és kiszámíthatóak lettek, ami nem tesz jót a bajnokságnak. Hajtáslánc terén nem történt változás, maradt a McLaren akkumulátora, és a Michelin négyévszakos abroncsszett is változatlan lesz.  

Hiába ütik, a dízel nélkül nem megy

2020.02.08.
Még várni kell az első hónap nemzetközi autópiaci adataira, de az biztos, hogy idén új korszak kezdődik az európai autópiacon és járműiparban egyaránt. Január elsejével életbe lépett az Európai Unió szigorítása, amely flottaátlagban 95 gramm/kilométer szén-dioxid-kibocsátást enged büntetlenül, minden további grammért 95 eurós bírságot kell befizetni a kasszába. A határérték 2018-ban még 120 gramm volt, a 21 százalékos drasztikus csökkentés akár 33 milliárd eurójába kerülhet az autógyártóknak és forgalmazóknak. Csak 2020-ban! A matek azonban nem egyszerű, minden gyártóra más-más határéték vonatkozik attól függően, milyen tömegűek az autóik átlagban. Könnyítésként 2020-ban csak a flotta legzöldebb 95 százalékát veszik alapul, a legszennyezőbbeket idén még elnézik, 2021-ban azonban ezeket is beleszámolják az átlagba. A fenyegetés komoly, az ISI Evercore elemzőcég szerint a 2020-2021 fordulópont lesz az autóiparban. A gyártók későn kapcsoltak ugyan, de végül megtalálták a csodaszert a csökkentésre: elkezdték a modellpaletta masszív villanyosítását, csak a Volkswagen idén, csak Magyarországon hét új plug-in hibridet mutat be. A legkézenfekvőbb flottatisztítás természetesen a villanyautó, a legkevésbé hatékony a 48 voltos lágy hibridek alkalmazása. Míg az utóbbiakra komoly érdeklődést mutatnak a vevők, addig a villanyautók iránt nem látni a lelkesedést, ami riasztó jövőképet vetít elénk. Pedig az 50 gramm/kilométer kibocsátás alatti hibridek és villanyautók úgynevezett szuperkreditet kapnak, amelyek további kedvezményekkel csökkentik a flottakibocsátást. De ez sem megoldás, mert két év múlva ezt a könnyítést is kivezeti a szabályozó. A fogyasztó pedig csak áll majd és néz, majd megkérdezi hangosan: Normálisak ezek? A villanyautó drága, a hatótávja csekély, töltő meg sehol. Alig fogynak a zöldautók Az EU statisztikai szervezetének adatai alapján 2019 októberében a teljes európai regisztráció csupán 1,7 százaléka volt akkumulátoros villanyautó, a plug-in hibrideknél még siralmasabb a helyzet: nem érte el az 1 százalékot sem, ahogy egy évvel korábban, 2018-ban sem. Hiába egyes autógyártók optimizmusa, a büntetés nehezen kerülhető el, ha nem változik drasztikusan a helyzet. De miért is változna? Marcus Winkler, a Capgemini piaci elemző autóipari vezetője úgy véli, az elektromos és plug-in hibrid invázióval elkéstek az autógyártók. A választék óriási, de a termelés nem tart lépést a megrendelésekkel, 5-6 hónapot kell várni egy-egy elektromos autóra. Más elemzők szerint a nemzeti támogató rendszereknek (állami és vállalati kedvezmények) sem lesz meg a hozadéka. Az Automotive News Europe magazin még ősszel kérdezte meg az európai autógyártók vezetőit, akik mind azon a véleményen voltak, hogy elkerülhető lesz a bírság. Azt ugyanakkor elismerték, hogy ezt csak a saját felkészültségük alapján vélik, azt nem tudják, hogy a fogyasztók hogyan reagálnak majd a kínálat változására és a villanyosított modellek árazására. Thomas Schmidt, a Hyundai európai vezetője elismerte, hogy minden gyártónak észt vesztve kell árulnia az elektromos autókat. Szerinte azonban kérdés, hogy a piac felkészült-e ezekre az autókra és kétségeit fejezte ki amiatt is, hogy az egyes országok kormányzatai elegendő lépéseket tesznek-e a töltőinfrastruktúra fejlesztéséért. Carlos Tavares PSA-vezér ugyanakkor optimista. Úgy véli, a határértéknek megfelelés nemcsak pénzügyi, hanem morális feladat is. Azt azonban nem árulta el, hogyan fogja 7 százalékra feltornázni az elektromos és hibridek részarányát az értékesítési mixben. A Volkswagennél az Év Zöldautója 2020 díjra jelölt ID.3-ban bíznak, a Mazdánál a szintén teljesen elektromos MX-30-ban. Barbatrükk Szakértők szerint az autógyártók trükközni fognak, rengeteg elektromos és plug-in hibridet regisztrálnak saját maguk, hogy szuperkreditekkel csökkentsék a flottakibocsátást, így nem csodálkoznék, ha a hazai importőrvezetők a 2-300 lóerős szabadidő-autókból zöld rendszámos kocsikba ülnének át még az év vége előtt. Nem véletlenül bővíti Rüsselsheimban a töltőinfrastruktúrát az Opel, ahol hamarosan ezernél is több gyorsöltő áll majd a dolgozók és a közönség rendelkezésére. Egy másik trükk az volt, hogy a gyártók igyekeztek 2019-ben forgalomba helyezni legszennyezőbb modelljeiket, hogy az ne rontsa majd a 2020-as átlagot. A Fiat Chrysler rövidtávú megoldásként megvásárolta a Tesla kreditjeit, ami 2020-ra megmenti őket félmilliárd euróért, de ha más stratégiát nem találnak ki, pár év múlva belefulladnak a büntetésbe. Ezek a trükkök hosszú távon mit sem érnek, hiába regisztrálják villanyautók ezreit, ha azokat aztán nem veszi meg senki. Hogy mi lesz 2025 után? Ma még megbecsülni sem meri senki. Van azonban egy kevésbé trükkös trükk: bizony, a dízel. A dízel a megoldás Mi a helyzet a dízellel? Köszöni szépen, túléli a válságot. A csalási botrányok, a negatív kampányok ellenére várhatóan lassul a visszaesés. Az IHS Market adatai szerint az 2018-as 37 százalékos részarányt 2019-ben 32 százalék, 2020-ban 31 százalékos, 2021-ben 27 százalékos részarány követheti. 2020-ban és 2021-ben a szén-dioxid-kibocsátás egyik eszköze a jó öreg, sokat köpködött dízelmotor. A korábbi meredek esést követően 30-32 százalékon stabilizálódik az elkövetkező két évben az öngyulladós személyautók aránya az európai autópiacon - vélik IHS Market elemzői. A szén-dioxid-csökkentés valós és azonnali eszköze a dízelmotor, a cégautók és a szabadidő-autók enélkül elképzelhetetlenül sokat fogyasztanának és durván szennyeznék a környezetet. Ez azonban időleges, a további kibocsátási hatérték-csökkentést már a dízelekkel sem lehet komolyabb és költségesebb beavatkozások nélkül megúszni. Az LMC piackutató szerint 2020-ban stagnálni fog a dízelautók piaca, ami a 2019-es 600 ezres visszaesés tükrében pozitív kicsengés. Néhány modell esetében már most látszik, hogy a vevők visszatérnek a dízelhez, sőt flottaszinten is egyre többen cserélik le a nagy kibocsátású benzines autóikat dízelre. Úgy tűnik, a dízel két évre ismét jó fiú lesz. De már reszelik az új szabályokat Brüsszelben, ahol 2021 közepén bejelentik, hogyan kívánják felgyorsítani az európai közlekedés további zöldítését, miként kívánják szabályozni a kibocsátást 2025 után. Egy biztos: az elemzők a Moodystól az LMC-ig visszaesést várnak a nyugat-európai autópiacon. Van amelyik egy, de van amelyik három százalékot. A hazai piacot az MGE és a Volkswagen is optimistábban látja, szerintük hozzuk a 2019-es szintet. 2021 azonban teljesen más lesz... B. Cs.  

Felborult, lángoló autóból mentettek a rendőrök

2020.02.08.
A közlekedési balesetet két, szolgálatból éppen hazatartó rendőr is észlelte, akik azonnal a bajbajutottak segítségére siettek. A nagykállói rendőrök, Kiss Balázs rendőr törzsőrmester, járőrvezető és Tóth Gábor rendőr őrmester, járőr az utas nélküli égő autóból a sofőrt kimentették, és elsősegélyben részesítették. A baleset következtében a 22 éves férfi könnyű sérüléseket szenvedett, vele szemben alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott, ezért őt a rendőrök előállították, további mintavételre. A balesetben érintett másik jármű vezetője nem sérült meg.

Kubában létesít összeszerelő üzemet az Uljanovszki Autógyár (UAZ)

2020.02.08.
Az UAZ kiszállításai csaknem megkétszereződtek az ázsiai térségben 2019-ben. A társaság megerősítette pozícióit a laoszi piacon, és jelentősen növelte mongóliai exportját. A Patriot és a Pickup modelleket elsősorban az idegenforgalomra szakosodott autókölcsönző ügynökségeknek szállították jelentős mennyiségben. Megkezdődött a Profi könnyű haszongépjárművek hivatalos forgalmazása is az ázsiai országban. Emellett jelentős számban szállítottak az ázsiai kontinensre az UAZ immár hagyományosnak tekinthető modelljeiből, a Bukhankából és a Hunterből is. A Profi sikeresen debütált a mianmari autókereskedésekben. Az UAZ exportja 67 százalékkal nőtt az EU-országokba. A Bukhanka különféle változatai a régió bestsellerévé váltak, és várhatóan tovább nő népszerűségük a turizmus és a kempingezés európai rajongóinak körében. A tavalyi évet az új exportpiacok megnyitása jellemezte az öreg kontinensen. Ezek közé tartozik Macedónia, Lengyelország, Románia, Szerbia és Észtország. Az export volumene megnégyszereződött (!!!) a Közel-Keleten a fent említett időszakban. Ahogy korábban, úgy 2019-ben is rendkívüli népszerűségnek örvendtek a régióban Patriot, a Pickup és a Profi új modelljei, amelyek karakterisztikájukkal és felszereltségükkel előnyre tettek szert a konkurens vállalatok hasonló termékeivel szemben. Az UAZ exportpiacai között 2019-ben jelent meg először Irak. Az UAZ exportja 37 százalékkal nőtt a dél-amerikai országok, illetve Kuba viszonylatában. Latin-Amerikában befejeződött a homologizációs procedúra, így megkezdődhetett az UAZ Hunter SUV értékesítése a chilei autókereskedésekben is. Az együttműködés új szintre lépett Kubával. Az uljanovszki cég megkezdte egy új projekt kidolgozását, amelynek értelmében rövidesen autóösszeszerelő üzem kezdi meg működését a szigetország területén.   A FÁK-országok és a szomszédos államok már régóta stabil piacot jelentenek az UAZ számára. De még ebben a régióban is 20 százalékos exportnövekedést tudott elérni tavaly az orosz autógyártó. Hagyományosan Fehéroroszország és Kazahsztán a fő célországok. Tavaly Kazahsztánban megkezdte termelését az UAZ összeszerelő üzeme. 

A BMW-t nem érdekli az F1-es visszatérés

2020.02.08.
A bajorok legutóbb a kétezres évek első évtizedében képviseltették magukat a királykategóriában, először a Williams partnereként, majd gyári csapatukkal (ami a Sauber alapjain épült föl a svájciakkal együttműködve). Búcsújukra a 2008-as gazdasági váláság miatt került sor (utolsó szezonjuk a 2009-es volt), a visszatérésre pedig azóta sem gondolnak komolyabban. Napjainkban a Forma–E-re összpontosítanak (azt követően, hogy egy sikeres időszak végén nem is meglepetésre a DTM-ből is távoztak, hogy az elektromos szériában képviselhessék magukat), ahol jelenleg is gyári csapatot futtatnak. Ami az F1-es szerepvállalást illeti, a 2021-es szabályváltoztatások lehetőséget teremhetnének számukra, ezek célja ugyanis a mezőny szorosabbá tétele és a csapatok működési költségének csökkentése. Sőt, rövidebb távon a környezetbarát technológiák alkalmazását is még komolyabban előtérbe szeretnék helyezni – ez pedig kiemelten fontos a BMW-nek. „Az F1-ben használt V6-os turbómotoroknak semmi közük sincs ahhoz az irányhoz, amit a közúti autógyártásban követünk” – kezdte a gyár sportprogramját vezető Jens Marquardt. „Mérnöki szempontból azt kell mondanom, le a kalappal a Forma–1 előtt, az előtt, amit csinálnak, viszont annak a technológiának, amit ők használnak nincs relevanciája a közúti autózás szempontjából” – hangsúlyozta a szakember. Ami a gyártókat illeti, továbbra sincs érdeklődő a láthatáron (korábban pletykáltak a Volkswagen konszernről, de ők is cáfolták a híreszteléseket), igaz, névlegesen 2019-ben az Alfa Romeo már visszatért, 2021-ben pedig egy hasonló program keretén belül az Alfa Romeo is megérkezik majd a jelenleg Racing Point néve futó istálló átvételével.
Címkék: 

Jogellenesen elvittek az Autowallis cégeitől 250 millió forint értékű eszközt

2020.02.08.
A vállalatok haladéktalanul megtették a büntetőfeljelentést és a szükséges intézkedéseket. A rendőrségi eljárás folyamatban van, a vállalatok információi szerint a hiányzó eszközöket a gyors intézkedéseknek köszönhetően a hatóság részben már lefoglalta – írták. Hozzátették, hogy a leányvállalatok már a 2019-es évi beszámolójukban céltartalékot képeznek a lehetséges veszteségre, melynek végső mértéke a jelenleg zajló vizsgálat eredményének a függvénye, de bíznak benne, hogy jelentős mértékben megtérül. A társaság és a leányvállalatok a nyomozás érdekeire tekintettel további információt nem tudnak adni – áll a közleményben. Az AutoWallis csoport a közép-kelet-európai régió 14 országában gépjármű- és alkatrész kis- és nagykereskedelemmel, szerviz szolgáltatásokkal, rövid- és hosszú távú gépjármű-kölcsönzéssel van jelen. A csoport tagjai közé tartozik a Wallis Automotive Europe, a Wallis Motor Pest, a Wallis Motor Duna, valamint a Wallis Autókölcsönző. A társaság 2018-ban a konszolidált IFRS adatok szerint 65,450 milliárd forint árbevétel mellett 846,9 millió forint adózott eredményt ért el. Az AutoWallis részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papírok a pénteki kereskedést 109 forinton zárták, az elmúlt egy évben a részvények legalacsonyabb ára 92 forint, a legmagasabb 266 forint volt.
Címkék: 

Önvezető autó viszi házhoz a pizzát Houston utcáin

2020.02.08.
Az Egyesült Államok közlekedési minisztériuma szerint a kaliforniai Mountain View-ban bejegyzett Nuro nevű cég az elkövetkező két évben akár ötezer darabot hozhat forgalomba az R2 autonóm járművei közül – írta a CNN. Az R2 nincs felszerelve kormánykerékkel, pedálokkal vagy oldalsó tükrökkel, mivel úgy tervezték, hogy személyzet nélküli szállítóeszközként szolgáljon. A felhasználók a jármű oldalán lévő nagy rekeszeket kinyitva juthatnak hozzá a rendelt termékeikhez. A szövetségi kormány tájékoztatta az önvezető autókat fejlesztő vállalatokat arról, hogy mentességet kérhetnek a járműszabványok alól annak érdekében, hogy az innovatív technológiákat gyorsabban lehessen bevezetni az utakra. A Nuro az első olyan társaság, amely mentességet kapott a közlekedési minisztérium szövetségi gépjármű-biztonsági szabványai alól, melyek az autókba szerelt kötelező biztonsági megoldásokról rendelkeznek, beleértve a légzsákokat és a biztonsági öveket. Az R2 az alacsony sebességű járművek besorolásába esik, így nem kell ugyanazoknak a biztonsági követelményeknek megfelelnie, mint a hagyományos autóknak. Az alacsony sebességű járművek maximum 40 km/h sebességgel közlekedhetnek, súlyuk pedig nem haladhatja meg az 1135 kilogrammot. „Mivel egy alacsony sebességű önvezető szállító járműről van szó, bizonyos biztonsági feltételeknek, amelyeket a részlegünk hagyományosan előír – mint az embereket szállító járművekre szerelt tükrök és szélvédők – már nincs értelme” – mondta Elaine Chao szállításügyi miniszter. A közeljövőben csak Houstonban tesztelnek A Nuro bejelentette: kezdetben hat körzetben telepíti az R2-t Houstonban, így a társaság a szolgáltatása 160 ezer lakosra terjed majd ki. Bár pontos dátumot még nem közöltek, a már bejelentett együttműködések alapján a Domino’s pizza és a Walmart lesznek az első ügyfeleik. Kezdetben az R2-t egy emberi sofőrrel ellátott jármű követi majd, aki figyelemmel kíséri az önvezető szállítót és távolról beavatkozik, ha szükséges. A Nuro az első évben csak néhány száz modell legyártását tervezi, és egyelőre csak Houstonra koncentrál a tesztekkel. A cég úgy kalkulált, hogy a következő generációs R3 megjelenése után több ezret készít majd el az új prototípusból.

Nincs pénz Lambóra? Ez az Audi megteszi

2020.02.08.
A SUV-őrület tovább tart a világban, és ezen az kaszál a legnagyobbat, aki lépést tud tartani a gyors igénynövekedéssel. A szegmens számait már a nagyokosok előre megbecsülték, tisztán emlékszem 2015-ben felállított jóslatokra, amik igazolódtak és igazolódnak. A Ford és a Volkswagen nagyon nyomul a kompaktok között, na de kicsit feljebb lépve nézzük meg BMW és  Mercedes szabadidő-autóit, hogy aztán megérkezzünk az Audikhoz. Q3 Sportback is van már? Meg BMW X6 ellen Audi Q8? Így igaz. Helyben is vagyunk. Tük cuki dolog hosszasan hangsúlyozni, hogy a 600 lóerős, biturbó V8-as milyen hatékony a lágy-hibrid rendszerrel, mikor kapcsol fel meg le a motor, hogy lehet begurulni zölden a piroshoz, és a többi. Oké, majdnem egy literrel eszik így kevesebbet városban, amiért egyéb esetben úgy 5 évig kéne dolgoznia a motorfejlesztőknek magukban, de kit érdekel ez most, amikor nemcsak egy gyors, hanem egy szép méretes ragadozó csábítja a tekintetünket? A V8-as biturbó már ismert a többi RS modellből. Az RS Q8 is ezt a szívet kapta meg, elvégre már úgy 2012 környéke óta erre állt rá az Audi. A 600 lóerő mellé 800 Nm-es csúcsnyomaték társul, amely 3,7 másodperc alatt repíti százra a monstrumot. Ami manapság engem sokkal jobban foglalkoztat és autópályázás szempontjából jelentősen érdekesebb, a tényleges erőviszonyok esetében inkább beszédesebb, az a kétszázas sprint. Ez ugyan elmarad a két tonnás RS6 meg S8 idejétől, de a maga 13,7 másodpercével plusz ekkora karosszériával ez jó érték. A végsebesség 250-ről 305 kilométer/órára növelhető opciósan. Kb. 40 milliós alapárral kéne neked egy ilyen zöld szörny? Aztán következzen egy (másik) remekmű. Ez az RS6 Avant abszolút a beszabehu kategória. Egy baja van, lassú. Illetve, a fenéket lassú, csak manapság már nem számít „annyira” gyorsnak a 3,6 másodperces százas produkció. De sebaj, érkezik belőle Performance változat is, 600 lóerőnél is erősebben, na, az való a szupergépek ellen. Addig is, csurgassunk nyálat. Micsoda tekintet! Ez szétszed. Nagyon látványosra sikerült a front, és feketében szerencsére beolvad a környezetébe az új Audikon a motorház éléhez közel helyet kapó két órmótlan radar. Gonosz pillantás, kétszintes fényszórók, erősen és erőteljesen tagolt első lökös. Jesszus, 22 colos felnik és tipik audis karbon-kerámia fékrendszer? Menten elolvadok. És micsoda hullaszállítós test ezzel a kombi karosszériával?! Hát, ez nagyot üt élőben és képeken egyaránt. Fene a számokba! Nagyon kéne egy ilyen. Amíg a Q8 RS a Lambó Urus alternatívája lehet, addig az RS6 ilyen szempontból egy tök más kategória. De nyugodt lehetsz, mert ezt is nagyon meg fogják nézni az utcán, nem kell a kényelmetlenebb Huracán ehhez. RS7? Ugyanez a sztori. Baromi láványos még mindig, egyre inkább, modern. És egyáltalán nem ártott az Audinak, hogy egy kicsit feljebb tette küllemben a lécet, mert bizony a dízel hisztéria alaposan átrendezte a vállalat számait nyereség oldalról... A búcsúképen a Legenda, hosszított kivitelben. Sajna felszedett pár kilót az új generáció, ugyanakkor nagyon egyedi anyagokból épül fel, és a gyárkomplexuma sem éppen mindennapi... Tarts velünk továbbra is, sok érdekesség vár még rád egyenesen Los Angeles-ből! Folytatás hamarosan.

Kárfelmérésre, permetezésre használja a drónokat a mezőgazdaság

2020.02.08.
A lapnak Czondi Attila, a drónértékesítéssel foglalkozó HRP Europe Kft. termékmenedzsere elmondta, hogy az agrárium drónjait elsősorban terepfelmérésre, a vízellátottság vizsgálatára használják. Kifejtette: drónokkal költséghatékonyabban és pontosabban lehet légifelvételeket is készíteni, amelyeknek feldolgozását és elemzését a drónszoftvergyártók termékei segítik. Drónok segítségével például fel lehet mérni, hogy mekkora kárt okoztak a különféle természeti erők, akár nagy pontossággal meghatározható a hiányzó, letarolt növények darabszáma. A legújabb trend, hogy a drónokat permetezésre használják olyan területeken, ahol a munkagépek nehézkesen mozognak. A permetezés hatékonyságát drasztikusan növeli, hogy a drón – felismerve a növényeket és növényrészeket – képes csak azok kívánt részére juttatni a permetszert. A drónok alkalmazásának terjedésére reagálva a nyár folyamán külön drónszabályozásra kerül sor – jelezte Czondi Attila.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója