Közös utódot kaphat a két legszexibb Lexus

2026.02.20.
A Lexus 2025 végével befejezte az RC kupé gyártását, idén augusztusban pedig az utolsó LC kupé, illetve kabrió is elkészül a kis szériás modellek gyártására szakosodott Motomachi üzemben. Ezzel nem csak a kétajtós Lexus modellek vérvonala érkezik törésponthoz, hanem a márka történetének egyik legnagyszerűbb erőforrása: az 5,0 literes V8-as 2UR-GSE (477 LE) is nyugdíjba vonul. A kifejezetten sportmodellekhez kifejlesztett szívómotor az IS F, GS F és RC F – majd rövid ideig az IS 500 –modelleken túl a cégcsoport többszörös Dakar-győztes versenyautóját, a Toyota GR DKR Hilux pickupot is hajtotta, míg az LC-ben kifinomult GT-motorként bizonyított. A híresen jól értesült japán autós szakfolyóirat, a Best Car azonban úgy tudja, a kupéktól való búcsú csupán átmeneti lesz. A Lexus állítólag már dolgozik az utódmodellen – igen, így, egyes számban, mivel az RC és az LC a hírek szerint közös utódot kaphat. Ez eléggé merész feltételezés, tekintve, hogy a két modell piaci pozícióját, karakterét és vételárát tekintve igen messze állt egymástól. Ugyanakkor be kell látni, hogy a kupék, amelyek mindig is egy szűkebb ügyfélkört szolgáltak ki, mostanra teljesen marginálissá váltak, semmi nem indokolná tehát, hogy mindkét modell utódot kapjon. Ne feledjük továbbá, hogy már úton van az a tisztán elektromos szupersport modell, amelynek előfutárát, az LFA Conceptet tavaly Mikuláskor mutatta be a Lexus. Az új generációs Lexus kupé vélhetően inkább a komfortos LC, mint a sportos RC vérvonalát viszi tovább, ugyanakkor nem elképzelhetetlen, hogy az utóbbihoz hasonlóan hátsó üléssorral bővül helykínálata. A jobb helykihasználást részben a nyolc- helyett hathengeresnek vélt motor teszi lehetővé, amely azonban nem egyedül biztosítja majd a hajtáshoz szükséges teljesítményt: a Best Car szerint annak a 3.5 V6-os hibrid egységnek a továbbfejlesztése kerülhet az új LC-be, amely a közelmúltig többek között az LC 500h-ban dolgozott. A 8GR-FXS kódjelű blokkot (299 LE) alkalmazó párhuzamos hibrid rendszerteljesítménye 359 LE volt. Az utód vélhetően ennél erősebb lesz, de nem sokkal, hiszen a harmonikus erőkifejtés egy grand turismo esetében fontosabb a magas csúcsteljesítménynél. Ami a műszaki alapokat illeti, azokat a Best Car szerint a kövekező generációs Toyota GR Supra biztosíthatja az elegáns nagy kupé számára. A Supra utódlásáról a gyártó még semmi biztosat nem mondott, de mivel az elképzelés széles körű támogatást élvez a cégen belül, jóformán biztosra vehető, hogy megvalósul. Ezúttal egy teljes egészében házon belül, a Gazoo Racing által fejlesztett típusról lesz szó, amelybe az egy évvel ezelőtt megszellőztetett kétliteres turbómotor kerülhet bele, akár önmagában, akár egy hibrid rendszer komponenseként – akárhogy is, 400-500 lóerős csúcsteljesítménnyel számolhatunk.  Miközben az RC a túlélés érdekében beleolvadhat az LC termékvonalba, a jelenlegi modell műszaki rokona, a Lexus IS szedán egészen más jövőnek néz elébe. A Best Cars úgy tudja, tisztán elektromos hajtáslánccal, hátsó- vagy összkerékhajtással érkezhet az utódmodell, a legnagyobb teljesítmény elérheti az 500 lóerőt, míg a hatótávolság – köszönhetően az új generációs akkumulátor-technológiák alkalmazásának – akár 1000 kilométer is lehet. Formailag az IS ugyanúgy a 2023-as LF-ZC tanulmányautóból meríthet ihletet, mint a közelmúltban bemutatott új Lexus ES.    Fotó: Lexus  
Címkék: 

Az osztrák autópiac erős fellendüléssel kezdte az új évet

2026.02.20.
Szépen csillog a VW-logó Ausztriában. Fotó: Volkswagen Nemcsak a mennyiség lenyűgöző, de a hajtáslánc-típusok és márkák változásai is egy gyors változáson menő iparág képét festik le. Az új regisztrációk tekintetében egyértelmű győztes a Volkswagen, maga mögött hagyva az összes többi márkát. Az összes eladott személygépkocsi teljes 19,3 százaléka, majdnem minden ötödik, a Wolfsburg logóját viseli. A VW eladásai körülbelül 50 százalékkal nőttek! A hatalmas, 49,7 százalékos növekedéssel a VW januárban tovább erősítette vezető pozícióját. A márka így sikeres visszatérést hajtott végre. Utánuk következik a Škoda 11,6 százalékos, az Audi 7,4 százalékos, valamint a BMW és a Seat, amelyek a negyedik helyen állnak, egyenként 5,9 százalékos részesedéssel. A Škoda a Teslát látja a visszapillantó tükrében az elektromos autók piacán. A tisztán elektromos járművek helyzete is érdekes. Itt a legnépszerűbb márkák rangsora egészen másképp néz ki, és kiélezett versenyről árulkodik: a Škoda meglepő módon átvette a vezetést az összes új elektromos autó regisztráció 13 százalékos részesedésével. Az elektromos úttörő Tesla szorosan követi 11,9 százalékkal. Egy igazi feltörekvő sztár a kínai BYD gyártó, amely már a harmadik helyet szerezte meg 9,7 százalékkal, miközben a Volkswagen márkát a negyedik helyre (9,5 százalék) taszította az elektromos autók piacán. A BMW az ötödik helyen áll 7,3 százalékos részesedéssel. Ez a rangsor azt mutatja, hogy az elektromos járművek piaca dinamikusabb és nyitottabb, mint valaha. A Tesla piaci részesedése az elektromos autók terén mindössze 11,9 százalékra esett vissza. Az alternatív hajtásrendszerek felé irányuló általános trend töretlenül folytatódik. 2026 januárjában az újonnan forgalomba helyezett személygépkocsik több mint 60 százaléka már alternatív hajtásrendszerrel rendelkezett. Az osztrákok körében a benzinhibridek az abszolút kedvencek, a regisztrációk száma 46,1 százalékkal, 8275 járműre nőtt. Az új dízelüzemű regisztrációk zuhannak A tisztán akkumulátoros elektromos autók is erős, 23 százalékos növekedést mutattak, 4702 eladott darabbal. Miközben ezek a hajtásrendszerek fellendülésben vannak, a hagyományos dízelüzeműek drámai visszaesést mutatnak. A dízelüzemű személygépkocsik új regisztrációi negyedével zuhantak. Ez természetesen annak is köszönhető, hogy alig jelenik meg új dízelüzemű személygépkocsi a piacon. A számok élénken aláhúzzák, hogy merre tartanak a trendek. Az egyes márkák között is figyelemre méltó fejlemények történtek: a Peugeot 65,3 százalékos növekedéssel rakétakezdést ünnepelt az új évben, a Seat pedig szintén tíz százalékkal nőtt. Néhány hagyományosan erős névnek azonban az előző évhez képest visszaeséssel kellett megküzdenie, köztük a Cuprának, a BMW-nek, a Daciának és a Mercedesnek.  

Az új Audi RS 5: csúcsteljesítmény hibrid hajtással

2026.02.20.
Fotó: Audi Akár kanyargós hegyi utakon autózik, akár hosszú autópálya-szakaszokat gyűr le, vagy épp elektromos módban szeli át a várost – az RS 5* rendkívüli mozgékonysággal és figyelemre méltó pontossággal ural minden szituációt. A vezetési dinamika rendkívül tág spektrumát nyújtja, így a kényelmes mindennapi útitárs és a nagy teljesítményű sportmodell szerepében is helytáll. Az Audi Sport történetében először a hajtáslánc egy 375 kW (510 LE) teljesítményű, 2,9 literes, biturbó V6-os erőforrást és egy 130 kW-os villanymotort ötvöz. Mindezt egyedi RS sportfutómű egészíti ki két szelepes lengéscsillapítókkal, valamint egy teljesen új, dinamikus nyomatékszabályozás funkcióval ellátott quattro összkerékhajtás, amely világújdonságként teszi lehetővé az elektromechanikus nyomatékszabályozást a hátsó tengelyen. Az új központi differenciálmű az alkalmazott előfeszítésnek köszönhetően állandó részleges zárást biztosít, ezzel optimalizálva a tengelyek közötti nyomatékelosztást. A hátsó tengely kerekek közötti nyomatékelosztásáról egy új differenciálmű gondoskodik, amely képes ezredmásodpercek alatt átcsoportosítani a hajtóerőt az egyik kerékről a másikra. Az eredmény: kivételesen agilis, stabil és könnyed vezetési élmény. „Az A5-ös modellsorozat új csúcsmodellje az első nagyteljesítményű, hálózatról tölthető hibridünk. Az újonnan kifejlesztett, dinamikus nyomatékszabályozás funkcióval ellátott quattro hajtásrendszerünk a világ első elektromechanikus nyomatékszabályozó rendszere sorozatgyártott járműben. A belső égésű motor és az elektromos hajtás közötti kifinomult technikai kölcsönhatás a teljesítmény és a hatékonyság újszerű ötvözetét teremti meg az Audinál. Az ügyfelek számára a maximális sportosság és a mindennapi kényelem egyszerre válik elérhetővé – nyilatkozta Gernot Döllner, az Audi vezérigazgatója. Rolf Michl, az Audi Sport ügyvezetője hozzáteszi: „Az RS 5* és annak innovatív hajtásrendszere modellpalettánk RS-sorozatának egy teljesen új korszakát vetíti előre. Az ügyfeleink által kedvelt menetdinamikát új szintre emelik, a tisztán elektromos közlekedésnek és az innovatív technológiáknak köszönhetően pedig a mindennapi használati értéket is továbbnövelik. Ez az igazi RS-élmény újragondolt változata.” Az Audi RS 5* a motorsportból ismert teljesítményt hozza el a közutakra. A kiszélesített sárvédőknek köszönhetően az autó mindkét tengelynél mintegy kilenc centiméterrel szélesebb az A5 alapmodellnél, ami rendkívül izmos kiállást kölcsönöz neki. A frontkialakítás meghatározó elemei a méhsejt rácsozatú, térhatású Singleframe hűtőmaszk és a légáramlást irányító légfüggönyök. Hátul a sportos megjelenésről az aerodinamikus diffúzor és a RS sport kipufogórendszer matt, ovális végcsövei gondoskodnak. Nappal és éjszaka egyaránt a sötétített Matrix LED fényszórók és a kockás zászló mintájú digitális nappali egyedi menetfény erősítik a jármű céltudatos megjelenését. A nagy teljesítményű hálózatról tölthető hibrid az első sorozatgyártású RS-modell, amely moduláris, villamosított hajtásláncot kap: ez a dinamikus nyomatékszabályozással kiegészített quattro összkerékhajtás. Középpontjában a továbbfejlesztett 2,9 literes, biturbó V6, a 130 kW teljesítményű villanymotor, a hibridizált, nyolcfokozatú sebességváltó, valamint a teljesen új hátsó transaxle elrendezés elektromechanikus nyomatékszabályozással – világújdonság a sorozatgyártású modellek körében. Egy aktuátor, a gyorsítóáttételek és egy differenciálmű együttműködése biztosítja a nyomaték intelligens elosztását a hátsó kerekek között. Működésük szinte teljes mértékben variálható, és mindig az aktuális vezetési szituációhoz igazodik. A vezérlőegység 5 ezredmásodpercenként – azaz 200 Hz-es frekvenciával – számítja újra a hátsó kerekek közötti optimális nyomatékeloszlást. A nyomatékszabályzó rendszer ezt követően azonnal és pontosan végrehajtja a módosítást. Egyszerűen fogalmazva: az elektromechanikus nyomatékszabályozás egy láthatatlan karmester, amely a teljesítmény zenekarát vezényelve biztosítja, hogy az ügyfelek minden eddiginél nagyobb vezetési élményben és biztonságban részesüljenek. Az összes futóműalkatrész pontos együttműködése határozza meg az Audi RS 5* menettulajdonságait. A legfontosabb jellemzők: optimalizált és RS-specifikus első és hátsó tengelyek, innovatív két szelepes lengéscsillapítókkal ellátott RS sportfutómű, RS-re hangolt kormányzás, nagyméretű, 20 és 21 colos kerekek speciálisan kifejlesztett gumiabroncsokkal, valamint nagy teljesítményű acél vagy kerámiafékek. A kétszelepes technológia lehetővé teszi, hogy a lengéscsillapítók egyszerre nyújtsanak kiemelkedő komfortot és rendkívül sportos vezetési élményt. Érezhetően visszaszorítja a bólintó és oldalirányú kilengéseket, így a lengéscsillapítók reakcióideje közvetlenebbé válik a változó útviszonyok közepette. Az új RS 5 Avant* és RS 5 Sedan* számára elérhető opcionális Audi Sport csomag a sportosság esszenciája. Exkluzív elemekkel egészíti ki az autót, például egyedi, dinamikus első és hátsó lökhárítókkal, valamint kéttónusú, gyémántesztergált phantom black 21 colos kerekekkel, matt hangsúlyokkal. Az RS sport kipufogórendszer és a 285 km/h-ra emelt végsebesség még nagyobb teljesítményt biztosít. Az exkluzív utastérben először jelennek meg a Serpentine zöld és sárgaréz színű kontrasztvarrások. A csomag a testreszabási lehetőségek széles tárházát kínálja, beleértve a Bedford-zöld metálfényezést is. A megjelenést a bronzszínű féknyergekkel szerelt RS kerámiafékek és a karbon-kamuflázs dizájnelemek teszik teljessé. Az új Audi driving experience funkció az alapfelszereltség részét képezi. Lehetővé teszi a felhasználók számára a megtett útvonalak részletes elemzését, amely a 14,5 hüvelykes MMI érintőképernyőn jeleníthető meg. A versenypályán emellett a szektorköridőket is elemezhetik és elmenthetik. A drive select RS torque rear üzemmód használatakor a rendszer olyan statisztikákat is megjelenít, mint például az elért elsodródási szög.
Címkék: 

Teszten a konnektoros Ford Ranger

2026.02.20.
A Dél-Afrikában gyártott Ford Ranger phev mindent tud, amit Európa legkelendőbb pickupjának (minden második Európában idén eladott pickup Ranger volt) vásárlói elvárnak. Sőt, képes elektromosan, a benzinmotor beindulása nélkül 35-40 kilométert megtenni. Jó, télen ez csak inkább legfeljebb 25 kilométer. Hibrid mivolta révén alacsonyabb költséggel üzemeltethető, miközben ugyanolyan teherbírás és terepképességek jellemzik, mint hagyományos hajtású változatát. Döbbenet, hogy milyen csendes az autó, furcsa az erdőben a dízel berregése helyett madárfüttyöt és az őszi szél susogását hallgatni. Nem lennék meglepődve, ha a vadászok között igen népszerű lenne a macskaléptekkel osonó Ranger. Elterjedésében segít, hogy hamarosan a kétliteres dízelváltozatot kivonják a kínálatból és a vevők választhatnak a V6-os dízel, vagy a plug-in hibrid között.  Hogy néz ki? A Ford Ranger méretei nem változtak: hossza 5,3 méter, szélessége tükrökkel együtt 2,2 méter, magassága 1,9 méter, tengelyek közötti távolsága 3,2 méter. Saját tömege 2,5 tonna, ehhez változattól függően 0,9-1 tonna terhelhetőség tartozik. Utastere személyautós, a műbőrös ülés kényelmes,  alapfelszereltségének része a navigációval és a 12 hüvelykes, függőlegesen elhelyezett érintőképernyővel összekapcsolt fedélzeti rendszer, valamint a 8 hüvelykes digitális műszeregység és a vezeték nélküli telefontöltő. Az alapáras vezetéstámogató technológiák közt megtalálható az ütközésre figyelmeztető rendszer, a sávtartó asszisztens és a tolatókamera. Amikor egy barátom egy másik márka kipróbált pickupja után beült vizsgálódni, ledöbbent, hogy mennyivel másabb, mennyivel jobb annál. Az egy Isuzu volt, az is jó munkagép, de a Ranger a D-Maxhoz képest prémium teherautó. És sokkal csendesebb, még a dízel is, hát még ez a suttogó benzines.  Bár kívül-belül jól néz ki és kényelmes, eredeti funkcióját nem felejtette el: a konnektoros Ranger munkaeszköznek is kiváló, alkalmas közel egytonnás rakomány szállítására és akár 3,5 tonna teher vontatására. Miközben a terepképessége (szabad hasmagassága 22 centiméter) és a nyolcvan centis gázlómélysége is megmaradt.  Az összes konnektoros Ranger ötüléses, dupla kabinos kivitelben készül, platóját úgy alakították ki, hogy a kerékdobok között elférjen egy európai szabvány raklap. A könnyen lehajtható platóhátfal alapáras, akárcsak a platóvilágítás. Felárért elektromos mozgatású platótetőt is rendelhetünk, sőt a cuccokat merev elválasztóval csoportosíthatjuk. A plug-in platójának oldalfala alacsonyabb a dízelhez képest, 529 helyett 498 milliméter, a plató hossza 1,6 méter, szélessége 1,56 méter, dobok között 1,2 méter.  Amit veszít a platón, azt kárpótolja sokoldalúságával, hisz áramforrásként is tud szolgálatot teljesíteni ott, ahol amúgy nincs konnektor. A vásárlók kétféle megoldás közül választhatnak. Az egyik a 2,3 kilowattórás rendszer, ami ideális a hétvégi kiruccanásokhoz, hiszen kényelmesen feltölthetjük vele az elektromos kerékpárok akkuját (650 W), vagy rácsatlakoztathatjuk a hordozható hűtőszekrényt (65 W). A másik, 6,9 kilowattórás rendszert komolyabb feladatokhoz tervezte a Ford: ehhez a változathoz két 15 amperes csatlakozó tartozik a platón, és mindegyik konnektor 3,45 kilowatt teljesítményt képes leadni. Ez már elég egy kisebb munkaállomás kialakításához, hiszen egyszerre működhet róla egy kompakt betonkeverő (1500 W), egy sarokcsiszoló (3000 W) és egy reflektor (800 W). Hogy megy? A Ford Ranger plug-in hibrid hajtásláncában a 10 fokozatú automatikus sebességváltóhoz kapcsolt 2,3 literes, 190 lóerőre lebutított Ford EcoBoost benzinmotort egy 75 kilowattos elektromotor (102 lóerő) és egy 11,8 kilowattóra hasznos teljesítményű (a bruttója 16,5 kWh, de mindig marad tartalék a hosszú életciklus miatt) lítium-ion nagyfeszültségű akkumulátor (teljesítménye 89,7 kilowatt, kémiája nikkel-mangán-kobalt, a gödi Samsung gyártmánya és kifejezetten a lassú töltés hosszú élettartamának a titka) egészíti ki. Ez utóbbi külső áramforrásról is tölthető, de a benzinmotor vagy a lassításkor keletkező mozgási energia is tölti. Az akku teljes feltöltéséhez négy óra szükséges egyfázisú, 16 amperes töltővel. Jó tudni, hogy az akkumulátor 12 cellás egységekbe csoportosított modulokból áll, szétszerelhető és javítható. A két motort a kiválasztott üzemmódtól függően egy elektromos működtetésű kuplungszerkezet kapcsolja össze vagy választja szét, optimalizálva az üzemanyag-fogyasztást (soros- és párhuzamos hibridként is üzemelhet a jármű) és a forgatónyomaték-leadást teherszállítás vagy terepezés közben.Amellett, hogy észrevétlenül vált a benzines, a hibrid és az elektromos hajtás között, az új megoldás azt is lehetővé teszi, hogy az alapáras kétzónás klímaberendezés továbbra is működjön az elektromos forrásról, amikor a start-stop rendszer egy piros lámpánál vagy az araszoló forgalomban leállítja a benzinmotort. A Ford Ranger phev dinamikus munkagép, álló helyzetből 100 kilométer/órára 9,2 másodperc alatt gyorsul fel, végsebessége 180 kilométer/óra.  A fogyasztással kapcsolatos tapasztalataim vegyesek. Elektromosan használva az autót 34-35 kilowattórát fogyaszt 100 kilométerenként téli körülmények között, csak benzinnel használva pedig közel 10 litert. Ha lehetőség szerint töltjük (csak AC-ról vagy konnektorról lehet), akkor beállíthatunk egy 7-8 literes átlagfogyasztást (benzin és villamos áram együtt), ami hosszú (nagyon) távon jelenthet megtérülést a biturbó dízellel összehasonlítva. De azt meg kell jegyeznem, hogy a felhasználók többsége a dízelt választaná, ha lenne. Milyen vezetni? A két erőforrás együttes forgatónyomatéka 697 newtonméter (percenként 2500-as fordulatszámon), a modell legnagyobb teljesítménye 281 lóerő (4600-as percenkénti fordulaton), ezzel ez a legerősebb Ranger a kínálatban. Ezt az erőt nem rejti véka alá, nagyon dinamikus az autó, autópályán is magabiztosan uralja a belső sávot, emelkedőkön, vagy munka közben is határozottan erős autó benyomását kelti.  A Ford Ranger phev összkerék-hajtási rendszere (e-4WD) automatikusan osztja el a benzines, elektromos vagy hibrid hajtás forgatónyomatékát a négy kerék között, így nehéz terepeken vagy speciális helyzetekben is mindig elegendő vonóerő áll rendelkezésre. Az igazán kemény feladatok megoldásában további segítséget jelent a felező terepváltó és a hátsó differenciálzár. A vezető többféle üzemmód közül választhat attól függően, hogy csúszós, sáros vagy homokos talajon halad, illetve takarékosan, sportosan vezet, esetleg vontat.  A pickup alvázának hátsó részét áttervezték, hogy elegendő helyet nyújtson a nagyfeszültségű akkumulátornak. A Ford mérnökei áthangolták a futóművet (elöl kettőskereszt-lengőkaros és tekercsrugós, hátul merev hidas, hosszanti laprugós) - elégedett vagyok ezzel - a jármű rugózási komfortja támogatja a Ranger vezetési élményét. Mennyibe kerül?  Nettó 17,4 millió forintért vehetjük meg alapfelszereltséggel a konnektoros Ford Rangert. Felárért, vagy változattól függően (Wildtrack) tíz hangszórós B&O hangrendszert, mátrix LED fényszórókat, valamint a korábban említett külső áramforrásokat építenek az autóba.  Biró Csongor  
Címkék: 

Mélyül a német autóipar válsága

2026.02.20.
A még mindig tartó gazdasági válság közepette a német ipar 2025-ben drasztikusan csökkentette munkaerő-állományát. Az év végén körülbelül 5,38 millió embert foglalkoztattak az ágazatban – ez mintegy 124 ezer munkahellyel, azaz 2,3 százalékkal kevesebb az előző évhez képest. Ezek az adatok az EY tanácsadó cég elemzéséből származnak, amelyet a német dpa hírügynökség hozott nyilvánosságra. A helyzet komolyságát és a válság mélységét jelzi, hogy a munkahelyek számának tavalyi csökkenése majdnem kétszerese a tavalyelőttinek. A tanulmány a német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) adatain alapul. Bajban az autóipar A küszködő autóipart különösen súlyosan érintette a válság 2025-ben, mintegy 50 ezer munkahely szűnt meg ebben a nemzetgazdaságilag és a magyar gazdaságot is erősen befolyásoló ágazatban. A németországi vegyipar és a gyógyszeripar lényegesen jobban teljesített, mindössze mintegy kétezer munkahelyet veszített. „A német ipar mély válságban van” – nyilatkozta Jan Brorhilker, az EY ügyvezető partnere, az osztrák Industrie Magazin tájékoztatása szerint. 2023 óta az ipari értékesítés közel öt százalékkal esett vissza Európa legerősebb gazdaságában. Ezt figyelembe véve a munkahelyek elvesztése eddig mérsékeltnek tűnik. Mindazonáltal egyértelmű - állítja a szakértő -, hogy további munkahelyek elvesztése megakadályozásához valódi és jelentős gazdasági fellendülésre lenne szükség. A korábban említett két ipari szektoron kívül minden ágazat alulteljesített. Összességében a német ipar bevétele 1,1 százalékkal csökkent tavaly a tanulmány szerint. 2025 negyedik negyedéve volt a tizedik egymást követő negyedév, amelyben csökkenő adatok voltak láthatók. Ebben az időszakban különösen az autóipar, a papíripar és a textilipar szenvedett el veszteségeket, ugyanakkor a fém- és elektrotechnikai ágazat bevételnövekedést ért el. További leépítések várhatók Az EY további munkahelyek elvesztésére számít 2026-ban. A gyenge megrendelések és a tartósan szoros verseny várhatóan további terhet ró az iparágra. Brorhilker hozzáteszi az osztrák cikkben, hogy a fizetésképtelenségek növekvő száma, különösen az autóipari beszállítók körében, szintén hozzájárul a visszaeséshez. Trend az is, hogy az autóipari vállalatok külföldre helyezik át a termelést, a kutatást és a fejlesztést – a németországi munkahelyek rovására. A közgazdászok azt jósolják, hogy a német gazdaság több gyenge év után 2026-ban körülbelül egy százalékkal fog növekedni. Valószínűleg azonban eltart egy ideig, mire ez a fejlemény érezhető hatást gyakorol a vállalkozásokra. A közgazdászok csak 2027-ben várnak széles körű fellendülést, amikor a védelmi és infrastrukturális beruházások milliárd euróval értékelik majd a hatásukat. Régóta tart a hullám A foglalkoztatás jelentős csökkenése hosszabb távon is megfigyelhető. 2019 óta, a válság előtti évben – azaz a koronavírus világjárvány kezdete előtt – az ipari munkahelyek száma körülbelül 266 ezerrel csökkent, ami közel öt százalékos csökkenést jelent. Különösen meredek visszaesést mutatott a német autóipar, 13 százalékkal. Összesen 111 ezer alkalmazottól váltak, vagy válnak meg ebben a szektorban. Az autóipar mellett a textilipar (16 százalék) és a fémipar (13 százalék) is jelentős veszteségeket könyvelhetett el. Ezzel szemben a vegyiparban és a gyógyszeriparban foglalkoztatottak száma három százalékkal, a villamosiparban pedig két százalékkal nőtt 2019 óta. Stabil a munkaerőpiac Az ipari szektor egyes részein bekövetkezett hatalmas munkahelyvesztések ellenére a német munkaerőpiac összességében viszonylag stabil maradt 2025-ben - állítja az EY idézett tanulmánya. A német statisztikai hivatal előzetes adatai szerint a foglalkoztatottak száma 2025-ben átlagosan 42,3 millió körül volt, ami valamivel magasabb az előző évinél. Ez körülbelül 33 ezer dolgozóval több, azaz 0,1 százalékos növekedést jelent. Az iparban bekövetkezett veszteségeket ezek szerint részben ellensúlyozta a munkahelyek számának bővülése más ágazatokban. Új munkahelyek jöttek létre elsősorban a szolgáltatási szektorban, amely a munkaerő mintegy háromnegyedét foglalkoztatja. A tudásintenzív szolgáltatások, az állami szektor és bizonyos szolgáltatásorientált iparágak egyenletesebben fejlődtek, mint a feldolgozóipar. A regionális munkaerőpiaci adatok is továbbra is a keresletet mutatják: az olyan népes tartományokban, mint Észak-Rajna-Vesztfália, Bajorország és Baden-Württemberg, 2025-ben több millió álláshirdetést hirdettek meg. Így alakult ki a viszonylag vegyes kép: míg az ipar zsugorodott, a munkaerőpiac egésze fenntartható maradt. Bejelentett leépítések: - Bosch (autóipar) - 13 ezer munkahely szűnhet meg 2030-ig - Thyssenkrupp (acélipar) - 11 ezer, a következő néhány évben - DHL (logisztika) - 8 ezer, folyamatosan - Audi (autóipar) - 7,5 ezer, 2029-ig - Daimler (teherautó-gyártás) - 5 ezer, 2030-ig - Siemens (energiaipar) - 2850, folyamatosan - Continental (autóipar) - 1450, 2026-ban Összeállította B. Cs.   
Címkék: 

Visszatért a legextrémebb Golf GTI-koncepció

2026.02.20.
A Golf GTI W12‑650 – amely 2007-ben egyszeri koncepcióként készült el – soha nem került sorozatgyártásba, de máig legendaként él az autórajongók körében. Most a Volkswagen szakemberei új életet leheltek a prototípusba, amely látványos átalakulásokkal tér vissza. A jubileum alkalmából feltámasztott koncepcióval a VW-nek az a célja, hogy megőrizze és bemutassa a GTI‑történelem legkülönlegesebb darabját. A restaurálás során a koncepcióautó megvált eredeti fehér fényezésétől, és a Volkswagen ikonikus Tornado Red árnyalatát kapta meg. A tetőt karbonpanelek váltották fel, amelyek nemcsak sportosabb megjelenést adnak, hanem a tömegcsökkentést is szolgálják. Az utastér fekete bőrrel és Alcantarával borított, amelyet finom, piros díszítések egészítenek ki – klasszikus GTI‑hangulatot teremtve, jóval brutálisabb technikával megspékelve. Külső megjelenésében továbbra is egyértelműen felismerhető a Golf alapforma, de a W12‑650 az összes többi GTI‑től teljesen elszakad. A masszívan kiszélesített karosszéria, a padlóhoz közelített futómű, az óriási légbeömlők és a hátul elhelyezett négy kipufogóvég már messziről jelzi, hogy itt nem egy hétköznapi „hot hatchről” van szó. A speciális könnyűfém felnik pedig tovább erősítik a koncepcióautó exkluzivitását. A W12‑650 igazi különlegessége azonban a motorháztető alatt – pontosabban mögötte – található. A Volkswagen ugyanis a Bentley Continental GT 6,0 literes, biturbó W12‑es erőforrását építette be, amelyet középmotoros elrendezéssel helyeztek el az autóban. A 650 lóerős teljesítmény a hátsó kerekekhez érkezik egy Phaetonból származó hatfokozatú automata váltón keresztül. A teljesítményadatok ma is tiszteletet parancsolók: a Golf GTI W12‑650 mindössze 3,7 másodperc alatt gyorsul fel százra, végsebességét pedig 325 km/órában korlátozták. Ezek az értékek még ma is egy szupersportautó szintjét hozzák – mindezt egy Golf formatervébe csomagolva.  
Címkék: 

144 millió forintos NAV-foglalás a használtautó-piacon

2026.02.20.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal újabb figyelmeztető jelzést küldött a használtautó-piac szereplőinek: egy dél-budapesti kereskedés esetében 144 millió forint értékben foglaltak le használt autókat áfacsalás gyanúja miatt. A cég uniós beszerzésű járműveket értékesített belföldön jogtalanul alkalmazott különbözeti adózással, miközben a vevőktől érkező foglalókat nem a céges, hanem az ügyvezető magánszámlájára utaltatták. A NAV közleményében nem azonosította a kereskedést. Versenyhátrány a tisztességeseknek Az ilyen gyakorlatok nemcsak a költségvetést károsítják, hanem torzítják a piaci versenyt is. Egy szabályosan működő kereskedés minden áfaforintot befizet, számlázási láncai átláthatók, alkalmazottai bejelentettek. A csalók viszont jogosulatlan versenyelőnyt szereznek: olcsóbban tudnak kínálni, mert az állam – tehát minden adófizető – állja a különbözetet. Ez ellehetetleníti azokat, akik betartják a szabályokat. Fehéredés helyett újabb foltok A magyar használtautó-piac az elmúlt években jelentős fejlődésen ment keresztül. Nem csak megjelentek az újhullámos kereskedések, amelyek már modern megjelenéssel, néhány extra kényelmi telephelyi szolgáltatással várják az ügyfeleket, hanem sok esetben érezhetően javult a számlázási és szerződéskötési fegyelem is. Emellett sokat számított az elmúlt évtizedben a vásárlás előtti járművizsgálatok elterjedése, amelyek segítségével gyorsan kiszűrhetők az egyértelműen rossz vételnek számító autók. Sok kereskedés javított a szavatossági szerepvállalásán is, sőt, sokat tesznek azért, hogy ezeknek az ügyeknek a száma minimális maradjon. Aztán jön egy ilyen ügy, ami azonnal visszaveti a megítélést pár évvel. Pedig számíthattak rá A NAV az Adótraffipax oldalán listázza is a használtautó-kereskedéseket, tehát minden érintett felkészülhetett, hogy nem fogja tudni a hatóság radarja alatt reptetni a cégét. Emellett még pontosabbá váltak az adóhivatal kockázatelemzési módszerei, amelyek a nyilvánosan elérhető és a rendelkezésre álló adatok mellett az EU-s államok adatbázisait is felhasználják, a revizorok pedig nemcsak az áfa bevallásokat vizsgálják, hanem komplexen a cég minden adókötelezettségét. Képek forrása: NAV Facebook  

A Ford legyártja a Cybertruck megfizethető konkurensét

2026.02.20.
A projekt külön érdekessége, hogy a fejlesztést Alan Clarke irányítja, aki korábban a Tesla vezető mérnöke volt, így a modell mögött komoly tapasztalat áll. A gyártó a hivatalos bemutató előtt, nyilvánvalóan figyelemfelkeltési szándékkal, már közzétett néhány látványtervet is, amelyekből kiderül, hogy egy kifejezetten áramvonalas, modern és visszafogottan futurisztikus formavilágú jármű érkezik. A keskeny első lámpák, a megvilágított Ford‑embléma és a lökhárítóba simuló vízszintes légbeömlők sportos karaktert kölcsönöznek az autónak, miközben a rövid, lapos motorháztető és az erősen döntött szélvédő egyértelműen az aerodinamikát szolgálja. A tető egy kisebb spoilerelemben végződik, a karosszériába süllyesztett kilincsek és az aerodinamikus felnik pedig tovább erősítik a hatékonyságra törekvő megközelítést. A skiccekből ítélve a jármű nagyjából a duplakabinos Rangerhez hasonlítható, bár a raktere valamivel rövidebbnek tűnik. A Ford szerint az új formaterv nem pusztán esztétikai kérdés. A gyártó számításai alapján a lekerekített tetővonal és a kedvező légellenállású karosszéria mintegy 80 kilométerrel növeli meg a hatótávot egy hagyományos kialakítású, hasonló méretű pickuphoz képest. Ez a különbség komoly versenyelőnyt jelenthet, különösen egy olyan szegmensben, ahol minden plusz kilométer sokat számít. A hatékonyság nemcsak az üzemeltetésben, hanem a gyártásban is fontos szerepet kap. A Ford a Tesla által népszerűvé tett nagy méretű, öntött alumíniumelemeket használ majd, amelyek lehetővé teszik a karosszériaelemek számának jelentős csökkentését. Ez gyorsabb és költséghatékonyabb gyártási folyamatokat eredményez, ami kulcsfontosságú egy körülbelül 30 ezer dolláros induló ár eléréséhez. A vállalat nem rejti véka alá, hogy az egyszerűbb szerkezet és az optimalizált gyártás a jövőbeli, kedvezőbb árú elektromos modellek alapját is képezheti. A Ford új elektromos pickupja 2027-ben érkezik, és a gyártó ígérete szerint nem ez lesz az egyetlen megfizethető modell, amely ebben az időszakban bemutatkozik. A vállalat egy új stratégiát épít, amelynek célja, hogy szélesebb vásárlói rétegek számára tegye elérhetővé az elektromos mobilitást, különösen a pickupok népszerű kategóriájában.

Indul az adidas x Audi Revolut F1 Team kollekció

2026.02.20.
A Forma–1-ben való szereplésével az Audi a jövőben világszerte szeretné lelkesíteni az embereket, új rajongókat megnyerni a márkának, és egy olyan globális közösséget építeni, amely túlmutat a motorsporton. Ehhez járul hozzá az a saját kollekció, amelyet a csapat a globális sportmárkával, az adidasszal közösen dob piacra, és amely az indulásakor több mint 160 különféle ruházati terméket és kiegészítőt foglal magában. Fotó: Audi AG Az adidas x Audi Revolut F1 Team kollekcióval a rajongók a hivatalos csapatruházat és egy lifestyle-stílusú szurkolói kollekció között választhatnak. Mindkét vonalat ugyanaz a magas szintű minőség, kényelem és dizájn jellemzi. A modern lifestyle‑ és sportruházat keverékeként széles célközönséget szólít meg a szurkolói kollekció, melyet a „DNA Range”, az „Elevated Fanwear Range”, valamint versenyzői merchandise termékek alkotnak. A sokoldalú termékválaszték többek között pólókat, kapucnis felsőket, dzsekiket, sapkákat és cipőket tartalmaz, és úgy tervezték, hogy a hétköznapokban is viselhető legyen, ne csak a versenyhétvégéken. A „DNA Range” a kollekció központi eleme. Olyan alapvető ruhadarabokat foglal magában, amelyek a csapat stílusára és alapszíneire épülnek, így egyértelműen kifejezik az Audi Revolut F1 Team identitását. Az „Elevated Fanwear Range” emellett lifestyle-stílusú szurkolói ruházatot is kínál, amely a kényelmet, a letisztult dizájnt és a visszafogott márkajelzést ötvözi, így modern, hétköznapi megjelenést biztosít. A kollekció ezenfelül a csapat két pilótájának, Nico Hülkenbergnek és Gabriel Bortoletónak az exkluzív merchandise termékeit is tartalmazza. A szezon során több limitált különleges megjelenés is érkezik, amelyek tovább bővítik a kollekciót, valamint erőteljesen képviselik az Audi Revolut F1 Team stílusát, kultúráját és folyamatosan formálódó identitását. Az Audi Revolut F1 Team és az adidas a hivatalos csapatruházatát már januárban bemutatta Berlinben. A kiváló minőségű funkcionális ruházat az adidas legújabb technológiáira épül, és olyan technikai ruhadarabokat foglal magában, amelyek a teljes csapat igényeihez igazodnak, a versenyzőktől a mérnökökön át egészen a szerelőkig. Minden ruhadarabot kifejezetten a saját, konkrét céljára fejlesztettek: teljesítményközpontú sportruházatot a versenyzőknek, stílusos és ergonómiailag kialakított ruhadarabokat a versenypályán hosszú napokat töltő mérnököknek, valamint strapabíró, funkció-optimalizált ruhadarabokat, amelyek a szerelőket támogatják feladataik során. A visszafogott szürke- és krétatónusok palettája az Audi R26 titánszínű fényezéséből ered. Összekötő elemként nagy hangsúlyt kap a vörös, ami az Audi Forma–1-es vizuális megjelenésére jellemző. A teljes kollekció a „Teamwear” (csapatruházat) és a „Fanwear” (szurkolói öltözet) két vonalával február 19-től kapható az Audi Revolut F1 Team új e-kereskedelmi portálján, az adidas.com/motorsport oldalon, valamint az adidas és az Audi kiválasztott kereskedelmi partnereinél.  
Címkék: 

Újjászületik a Volga, de nem Changan, hanem Geely bőrben

2026.02.20.
A legendás, prémium kategóriás szovjet márka újjáélesztéséről először 2022-ben kezdtek el komolyabban beszélni, majd 2023 nyarán a projekt részletei is körvonalazódtak. Gyenyisz Manturov ipari és kereskedelmi miniszter részletesebb terveket jelentett be ezzel az ígéretes kezdeményezéssel kapcsolatban. Akkoriban még arról cikkezett az orosz szaksajtó, hogy még úgy tűnt, hogy az új Volgák sorozatgyártása 2024 nyarán indulhat el, 14 évvel az után, hogy a márkát kivonták az orosz piacról. A premier végül 2024-ben meg is történt: három, teljesen új modell mutatkozott be Volga márkanév alatt. A kínálatot egy D-szegmensbe sorolt C40-es szedán, egy kompakt Volga K30 crossover, valamint egy nagyobb, D-szegmensű Volga K40 SUV alkotta. A háttérben a kínai Changannal való együttműködés állt, hiszen a modellek technikai alapjai az ő platformjaikról érkeztek. Vagyis eredetileg a Changan szolgált volna donormárkaként. A bemutató után azonban egyre kevesebb hír érkezett a Volga feltámasztásáról, mígnem a közelmúltban olyan hírek röppentek fel, hogy a Volga lecseréli technológiai partnerét. Az új donorautók a Geely modelljei közül kerülnek ki, ami új irányt adhat a fejlesztéseknek és a modellstratégiának. A Rosszijszkaja Gazeta című lap friss információi szerint az új Volga modelleket a volt Volkswagen-gyárban fogják összeszerelni Nyizsnyij Novgorodban. A gyártósor elindítása 2026 második negyedévére várható, vagyis április és június között indulhat meg a sorozatgyártás. Az értékesítés ezt szorosan követve, 2026 harmadik negyedévében kezdődhet el, július és szeptember között. A felélesztett márka kínálatában továbbra is három típus szerepel majd: két crossover a C- és D-szegmensből, valamint egy D-kategóriás szedán. A koncepció tehát nem változott, a Volga továbbra is a nagyobb, presztízsorientált kategóriákban kíván jelen lenni. Hogy az újjászülető Volga mennyire lesz sikeres, azt egyelőre nehéz megjósolni, ám az biztos, hogy a márka visszatérése fontos érzelmi és iparági mérföldkő Oroszországban. A következő hónapokban kiderül, hogyan fogadja a piac a modern köntösbe bújtatott klasszikus nevet. A Volga márka története 1956-ban kezdődött, amikor a GAZ bemutatta az első Volga-sorozatot (GAZ‑21) mint a Pobeda utódját. Ezek az autók a Szovjetunióban az executive kategóriát képviselték. A Volga volt a legdrágább és legnagyobb presztízsű személygépkocsi, amelyet szabadon értékesítettek. A hatvanas évektől kezdve a pártfunkcionáriusok, az állami szervek, a rendőrség és a taxivállalatok jellegzetes járművei lettek. A Volgák gyakorlatilag olyan csinovnyikok és középvezetők, vagyis nacsalnyikok autója volt, akiknek nem dukált a képviseleti Csajka és a még előkelőbb ZIL limuzin. A rendszerváltást követően egyre nehezebb volt életben tartani a platformot a nyugati márkákkal való versenyben. A modell „morálisan elavulttá” vált, ahogy a gyár vezetése fogalmazott. A GAZ végül 2010-ben döntött a Volga gyártásának leállításáról, ezzel lezárva a több mint fél évszázados korszakot. Egy rövid próbálkozás még történt: 2008 és 2010 között gyártották a Volga Siber szedánt, amely a Chrysler Sebring átdolgozott változata volt, de a modell nem lett sikeres, így a gyártás lekerült  napirendről, a novgorodi  üzemet pedig megvette a Volkswagen, és Skoda Octaviákat kezdett ott összeszerelni.  A német autógyár azonban a többi nyugati márkához hasonlóan távozott a piacról, miután Oroszország 2022 februárjában elindította Ukrajna elleni invázióját.      
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója