Legördült a gyártósorról a 100 000. tisztán elektromos Elroq

2025.12.23.
Az Elroq az első sorozatgyártású modell, amely a márka Modern Solid formanyelvét képviseli; rugalmas gyártósoron készül, ugyanazon, ahol az Enyaq és az MQB-alapú Octavia is születik. Ezzel a járműgyártó az elektromos és a hagyományos meghajtású modelleket ugyanazon a gyártósoron készítse, így gyorsan reagálhat a vevői igényekre. Az Elroq egyre nagyobb népszerűségnek örvend mind az ügyfelek, mind a szakértők körében: 2025 első három negyedévében a második helyen végzett Európa legnépszerűbb tisztán elektromos modelljei között. Számos nemzetközi elismerést is magáénak tudhat, köztük a Red Dot dizájndíjat, és nemrég elnyerte a „2026-os év német autója” címet. A 100 000-es gyártási mérföldkő is azt bizonyítja, hogy a Škoda tisztán elektromos SUV-modelljei, az Elroq és az Enyaq iránt töretlen az érdeklődés és erős a kereslet. Andreas Dick, a Škoda Auto igazgatótanácsának gyártásért és logisztikáért felelős tagja, elmondta: „Kevesebb mint egy év sorozatgyártás alatt 100 000 Elroq legyártása komoly mérföldkő az egész csapat számára. Ebben egyúttal a precíz előkészítés és a gyártási folyamataink tudatos finomhangolása is megmutatkozik benne. Kezdettől fogva kiaknáztuk a rugalmasság adta lehetőségeket, hogy ugyanazon a gyártósoron készíthessünk elektromos és belső égésű motorral szerelt járműveket. Az eredmény önmagáért beszél: az ügyfelek rendkívüli visszajelzése is bizonyítja, hogy a „Mladá Boleslavban gyártott” járművek kiemelkedő minőségűek.” Škoda Elroq – Európa egyik legkeresettebb elektromos járműve A Škoda Auto 2025 első három negyedévében világszerte csaknem 120 000 tisztán elektromos járművet adott át ügyfeleinek. Európában mindkét modell bekerült a tíz legnépszerűbb elektromos jármű közé: az Elroq a második, az Enyaq pedig a hatodik helyen végzett. Az Elroq a legkeresettebb elektromos meghajtású modell Csehországban, Dániában és Szlovákiában, valamint az élmezőnyben szerepel — a három legnépszerűbb elektromos jármű között — Ausztriában, Hollandiában és Svájcban. Történelmi siker Németországban: tarol az Elroq a Škoda legnagyobb piacán Németországban, a Škoda legnagyobb piacán az Elroq októberben 3 320 regisztrációval az elektromos járművek eladási listájának élére került, és Európa legkeresettebb elektromos modellje volt áprilisban, júliusban és októberben is. Az Elroq sikere nemcsak a kiemelkedő vásárlói érdeklődésben, hanem a nemzetközi díjak egyre bővülő listájában is megmutatkozik, köztük a rangos Red Dot dizájndíjat is elnyerte. A kompakt SUV-t nemrég a „2026-os év német autójának” választották. Egy negyven fős, vezető német és nemzetközi újságírókból álló zsűri nyolcvan új modell közül választotta ki az öt kategóriagyőztest, mielőtt az Elroq a döntő fordulóban legyőzte volna négy riválisát. Kiemelkedően jó minősítést kapott a minőség és a környezetbarát jellemzők terén, emellett kiváló ár–érték arányával, kezelhetőségével és hajtásláncával is lenyűgözte a zsűrit.    
Címkék: 

Oldaltámasz rugója miatt a KTM négy modellt hív vissza

2025.12.23.
Fotó: KTM A vállalat hétfőn jelentette be ezt. A lehetséges probléma csak a kovácsolt oldaltámaszokat érinti, más típusú oldaltámaszokat nem. A KTM ügyfeleinek hivatalos KTM márkakereskedővel kell kicseréltetniük az oldaltámasz rugóját és felszereltetniük egy gumivédőt. A márkakereskedőhöz való biztonságos szállítás érdekében a KTM azt javasolja, hogy az oldaltámaszt gumiszalaggal vagy hasonló eszközzel rögzítsék. Bizonyos modelleknél az oldaltámasz érzékelőjének új rögzítőlemezét is felszerelik a szervizelés során. Az ügyfeleket levélben értesítik, és felkérik, hogy időpontot egyeztessenek egy hivatalos KTM márkakereskedővel. A szervizelést ingyenesen végzik el.  

Közúti balesetben meghalt a népszerű motoros influenszer

2025.12.22.
A motorozás egy kockázatos műfaj Aki még nem csinálta, csak kívülről látja, lehet, hogy nem így ítéli meg, de egy biztos, hogy motorozni nagyobb rizikó, mint autót vezetni. Már a biztonságos közlekedéshez is evidens a megfelelő járműkezelési képesség (nincs önvezetés, mint egyes autóknál), amihez rutin kell, ez természetesen nem jön azonnal, évek kellenek hozzá. Aztán kell egy jó műszaki állapotú motorkerékpár is, hogy minden váratlan közlekedési helyzet megoldható legyen, tehát a jó fék, és futómű evidens, meg egyébként is csak egy műszakilag kifogástalan járművel esik igazán jól motorozni. Ha a motor, és a motoros is felkészült, még akkor is bármikor alakulhat váratlan közlekedési helyzet, amit azonnal meg kell oldani. Például leesünk az ívről, elénk kanyarodnak, megcsúszik valamelyik kerék, és korrigálni kell. Ezek sokkal gyakrabban megtörténnek kétkeréken, és sokkal rosszabb kimenetelük lehet a járművezetőre nézve. Nem hiába terjedt el az ismert frázis, hogy kétféle motoros létezik, aki esett, és aki esni fog. Ez legalább annyira unalmas, és elkoptatott, mint az annyiért vegyél sisakot, amennyit a fejed ér, de ha belegondolunk van némi valóság alapja. Motorozni tehát nagyon jó, de sokkal több figyelmet igényel, mint egy tetszőlegesen kiválasztott sportban kiteljesedni, mert itt a felelőtlenség, vagy a túlzott magamutogatás általában elkéri azt, ami a nagyzolásért jár. Influenszer Korunk megkerülhetetlen jelenségei között stabilan ott szerepel a véleményvezér is, aki hatással van követőire. Példakép, és befolyásol. Sokszor viszont nem a megfelelő keretben csinálja mindezt, ezáltal nem jó példát mutat. Az átlagember elhiszi azt a világot, amit a közösségi oldalakon lát. A túlretusált képeken, tökéletes alakkal és sminkkel pózolnak a sportmotor legendákon a törékeny csajok: feszülős ruhában, bájaikat az egész világ elé tárva. Naná, hogy nagyon hamar ez válik etalonná, és a hétköznapi, igazi hús-vér lányok is szeretnének ilyenné válni. Pedig sokszor nem tudják, hogy ezek a képek nem feltétlenül a valóságnak készültek, hanem csak a kirakatba, és az egonak. És minek mellé egy motor? Nos, annyian élnek a szépségükből, hogy kell valami plusz, amivel kitűnhetnek a tömegből. Tehát a dögös nő a motoron általában az esetek nagy százalékában csak egy jól felépített imázs, de nem társul hozzá motorozási képesség, csak a szokásos egyenesben elkenjünk az ezredes száját típusú gyorsulások, vagy autópályán vonulások. Persze vannak kivételek, de a nagy követőtáborral rendelkező influenszer általában csak a külsőségekre ad. Miért veszélyes a rossz példa? Egyáltalán nem nehéz kitalálni, hogy azért, mert előbb utóbb baleset lesz a vége. Ha valósak az információk, a szóban forgó hölgy a balesete előtt posztolt a közösségi oldalára arról, hogy összetörte szemüvegét, és reméli, nem fog tőle falnak menni. Persze a történet valóságát, hogy végül pont ez okozta-e a tragédiát nem fogom tudni kideríteni, arra azonban mindenképpen érdemes kitérni, - amiért ez a cikk is megszületett, hogy milyen káros a negatív példamutatás, főleg, ha ennyi embert elér vele, és persze befolyásolhat. Mert mintaként tekintenek rá, és szeretnének úgy kinézni, úgy viselkedni, ahogy őt látják a közösségi médiában. Eltorzul a valóság, és nem hisznek majd a hétköznapi embereknek, akik le szeretnék őket beszélni a felelőtlen motorozásról, a védőfelszerelés mellőzéséről, vagy arról, hogy nagy sebességkülönbséggel előzgessék az autókat a kétsávos úton. Ezek viszont azok a manőverek, amivel általában kísértik a sorsot, és egy pillanat alatt tragédia történhet. Mivel felelősségük van, ehhez fejben is fel kell nőni, és olyan tartalmat gyártani, amivel, ha nem is mindig a tökéletes biztonságra, de az agyament mutatványokra semmiképpen nem csábítanak. Tudom, hogy ez nehéz, mert akkor nem tűnhetnek ki a tömegből, sajnos a világ egyre inkább úgy működik, hogy annyi inger ér mindenhol, hogy már csak a legerősebbekre reagálunk. A hírek is megváltoztak, mert míg korábban szofisztikáltabban, és kevesebb túlzással tájékoztattak, addig manapság, ha valaki végignéz egy hírösszefoglalót biztosan találkozik a brutális, kegyetlen, megrázó, vagy tragédia kifejezésekkel. Sajnos mivel az ingerküszöb egyre emelkedik, így szükség van a másik oldalon is növelni azt a faktort, amire felkapjuk a fejünket. Valljuk be, napjainkban kevésbé népszerű, ha egyszerű, hétköznapi emberek elmotoroznak valahová, és megmutatják a világnak az utazást, és az élményt, amit átéltek. A nagy számú követőhöz kell a dögös menyecske, az izmos sportmotor, és a határok feszegetése, természetesen közúton. Ezekből az összetevőkből főzve garantáltan meglesz a nézettség. Hazai influenszerek megítélése Hazánkban is több, nagy követőtáborral rendelkező tartalomgyártót ismerünk, akiket nevezhetünk akár motoros véleményvezéreknek is. Lehetnek akár csak egyszemélyes csatornák, vagy egy nagy közösségbe tartozó, közös logó alatt működő országos lefedettségű csapat, vagy csak néhány tagból álló motoros banda, akik közös gurulásaikról osztanak meg videókat közönségükkel. Mi a közös bennük? Zömében kulturáltan viselkednek, és tudatosan építik magukat, figyelve arra, hogy (nagyon) ne szegjék meg feltöltött tartalmaikkal a hazai KRESZ szabályokat. Ez pedig kifejezetten dicséretes, és abszolút követendő példa. Persze nálunk is vannak rebellisek, akik akár itthon, akár külföldön, hajmeresztő tempóban motoroznak, és azt mondják, ez így az igazi, ezt csak így lehet élvezni. Na, nekik még nem sikerült megérteniük a magasabb röptű gondolatokat a példamutatásról, és a közösségformáló erőről. Szerencse, hogy elenyésző számban lehet találkozni kirívó esetekkel, zömében tényleg rendes, tudatos szereplői a hazai motoros közösségeknek a véleményvezéreink. Ráadásul így karácsony közeledtével is sokszor találkozni szívet melengető megmozdulásokkal, kampányokkal, ahol akár egy gyermeknek szereznek örömet, ha láthat egy igazi „nagymotort” közelről, esetleg rá is ülhetnek, vagy egy kevésbé szerencsés honfitársunknak segítenek javítani az életminőségén egy gyűjtéssel, vagy vagy karitatív rendezvénnyel. Ezek azok az akciók, amikkel igazán ki lehet tűnni a tömegből, és öregbíteni a motorosok jó hírét. A végszó pedig nem is lehetne más, mint a felelősségtudat, ami nem mindenkit egyforma erővel jellemez. Így nekünk, a fogyasztónak kell kritikusnak lenni, és úgy hozzáállni a követett tartalomhoz, hogy az nem feltétlenül minden esetben a mi javunkat szolgálja. Manapság a fiataloknál jelentkező mentális problémákért a közösségi média is felelős lehet, a felelőtlen magamutogatás pedig továbbra sem trendi, és remélem, hogy erre minden fiatal még időben rájön. A fotók illusztrációk, forrásuk: pixabay.com

Közel kétszáz graffitis rongálás érte a MÁV járműveit és épületeit idén

2025.12.22.
Azt írták, hogy 2025-ben graffitikkel, illegális falfirkákkal 2500 négyzetméternyi felületen csúfították el a MÁV-csoport kezelésében lévő épületeket, járműveket. Fotó forrása: police.hu A statisztikák szerint a rongálók elsődleges célpontja továbbra is a nagyvasút: tíz rongálásból kilenc, azaz eddig már 170 eset a vasúti üzletágat érintette, ezt követte a HÉV mintegy 20 esettel, míg az autóbuszos üzletágat idén 4 alkalommal érte ilyen jellegű vandalizmus. Ezekkel több mint 20 millió forintos kárt okoztak a MÁV-csoportnak - tették hozzá. A társaság szerint az adatokból egyértelműen kirajzolódik, hogy a vandálok leginkább a mozgó állományt veszik célba. A rongálások döntő többsége, közel 90 százaléka (170 esemény) közvetlenül a járműveket - mozdonyokat, személykocsikat, motorvonatokat - érintette, míg az épületek és egyéb építmények (például állomási falak, zajvédők) esetében 22 alkalommal kellett intézkedni. Megjegyezték, hogy a járműveket védőlakkal látják el, és ez az antigraffiti lakkréteg megfelelő védelmet biztosít a rajzok akár nyomnélküli eltávolításához. A MÁV-csoport hangsúlyozta, hogy a graffitik eltávolítása nemcsak költséges, de a járművek kényszerű kivonását is eredményezi a forgalomból a tisztítás idejére, ami közvetlenül érinti az utasok kényelmét és a szolgáltatás színvonalát.  

Váratlan retro töltet az Audi verseny koncepciója

2025.12.22.
Egyelőre nem sok kép érhető el róla, de a gyár falain belül már bemutatkozott az Audi GT50 névre hallgató koncepció, amit a legendás öthengeres motor 50-dik évfordulójára alkottak az Audi legfiatalabb mérnökei. Tőlük került ki korábban az RS6 GTO koncepció is, amiből később valóság lett, vagy éppen a 236 lovas, szélesített NSU Prinz is. A mostani autó értelemszerűen az a második generációs Audi 100-ast, illetve annak különböző sport változatait hivatott megidézni, amikben debütált annak idején az öthengeres motor. Ennek is köszönhető a dobozos, retro formavilág, ami rendkívül stílusosan ötvözi az IMSA legenda Audi 90 GTO-t vagy éppen a 200 Quattro Trans-Am-et. A minimalista, légáramlásra optimalizált lemezek alatt egyébként egy Audi RS3 lakozik, ami az utolsó típus a VW Csoport kínálatában, amit még a 2,5-literes TSI-vel szerelnek. Mára egyetlen gyártó sem tart az Audin kívül öthengeres motort a kínálatában, se a Volvo, se a Ford, se a Land Rover. Ugyanakkor a győri gyártású motor valahogy mindig talál magának egy új feladatot: most éppen a következő Golf R-be pletykálják, vagy annak még vadabb változatába. Annyi biztos, hogy amíg köztünk van ez az utánozhatatlan hangzás, addig szebb a világ. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Aláírták a szerződést a Bubi közbringarendszer új üzemeltetőjével

2025.12.22.
A BKK az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta, hogy a közbeszerzési eljárás nyertese, az Inurba Mobility jelentős nemzetközi üzemeltetési tapasztalattal rendelkezik: üzemeltet kerékpárokat a franciaországi Rouenban, valamint több lengyel városban (Gdansk, Gdynia, Sopot). Fotó forrása: BKK Az új szolgáltató a tervek szerint legalább 5000 teljesen új kerékpárt biztosít, amelyből legalább 1000 elektromos rásegítésű lesz, továbbá a jelenlegi szolgáltatási terület határától távolabbi, minden jelentős, legalább 30 ezres utazásszámmal rendelkező közlekedési csomópontot, így az összes metróállomást is lefedheti idővel. Az új flotta a tervek szerint legkésőbb fél éven belül megjelenhet a budapesti utcákon - ismertette a közlekedési társaság. Azt is írták, hogy december 24-étől kezdődik a pilot időszak, amely alatt február 15-ig 500 forintért MOL Bubi Pilot bérlettel lehet használni a közbringa-szolgáltatást. Az átmeneti időszakban a közlekedési társaság megvizsgálja a Bubi-felhasználók használati szokásait a VI. kerületben, ezért a kerékpárok az eddigiektől eltérően nemcsak a gyűjtőállomásokon, hanem 168 Mobi-ponton - olyan kijelölt közterület, ahol rendezetten lehet letenni és felvenni a megosztott járműveket: kerékpárat, elektromos rollereket - is leadhatók lesznek - számoltak be róla. Kiemelték, hogy a MOL Bubi második generációja a BKK egyik legnagyobb sikertörténete volt: a kezdeti rendszer radikális megújítása után 5-8 szorosára nőtt az utazásszám, az elmúlt 4,5 év alatt 14 millió alkalommal bérelték ki és több mint 31 millió kilométert tekertek a bringákkal az ügyfelek.  

Belgium további sebességcsökkentésre készül

2025.12.22.
Flandria 70 km/óra külterületi sebességlimitje 23%-kal csökkentette a halálos és súlyos sérüléssel járó balesetek számát. A bizonyíték erős – és most egy másik régió, Vallónia is hasonló, átfogó közlekedésbiztonsági reformra készül. A Vallon Régió közlekedésbiztonsági tanácsa, a CSWSR bemutatta a 2026–2030 közötti időszakra szóló akciótervét, amelynek központi eleme a sebességszabályozás átfogó felülvizsgálata. A dél-belgiumi régió évek óta küzd az ország egyik legkedvezőtlenebb közúti biztonsági mutatójával, különösen a vidéki, külterületi úthálózaton, ahol a jelenlegi 90 km/órás alapértelmezett sebességhatár sok esetben nem tükrözi sem az útviszonyok, sem a közlekedők összetételének valós kockázatait. A terv legfontosabb érveit a Flandriában elért eredmények szolgáltatják. Az északi régió 2017-ben csökkentette a beépített területen kívüli sebességhatárt 90 km/óráról 70 km/órára, amelyet az ETSC részletes vizsgálatban értékelt. A változtatás után a súlyos és halálos balesetek száma 22,7%-kal csökkent, a teljes balesetszám pedig 5,5%-kal mérséklődött. Ezek az eredmények nemcsak statisztikai jelentőségűek: olyan bizonyított hatásmechanizmust mutatnak, amelyben a sebesség csökkentése közvetlenül vezet a túlélési esélyek növekedéséhez. A flandriai sebességcsökkentést népszerűsítő kampány (kép: etsc) A CSWSR dokumentuma hangsúlyozza, hogy a sebességcsökkentés nem önmagában kerül napirendre. A 2026–2030-as terv egy átfogó „Safe System”, azaz biztonsági rendszer megközelítést alkalmaz, amely a közlekedési rendszer valamennyi tényezőjére kiterjed: infrastruktúra, járműtechnológia, szabályozás, ellenőrzés, oktatás és kommunikáció. A fő cél, hogy 2030-ra a régióban a közúti halálos áldozatok száma 100 alá csökkenjen, a súlyosan sérülteké pedig 400 alatt maradjon. A terv számos alintézkedést sorol fel, a veszélyes útszakaszok feltérképezésétől a települési szintű közlekedésbiztonsági politikák erősítéséig. A dokumentum külön figyelmet szentel a védtelen közlekedőkre, azaz a gyalogosokra, kerékpárosokra, motorosokra. 2024-ben a súlyos sérültek közel fele ezen csoportokból került ki, ami rávilágít arra, hogy a 90 km/órás sebesség sok helyen egyszerűen nem kompatibilis a vegyes használatú közlekedési térrel. A CSWSR javaslata szerint a 70 km/órás sebességhatárt kellene alapértelmezetté tenni minden olyan külterületi útszakaszon, ahol a közlekedési környezet vagy a forgalom összetétele ezt indokolja. A városi területeken a 30 km/órás zónák kiterjesztése is prioritás. A terv nemzetközi példákra hivatkozik, köztük Brüsszel, Párizs és Madrid gyakorlatára, ahol a 30 km/óra mára a belvárosi közlekedéspolitika alapkövévé vált, különösen az iskolák és lakóövezetek környékén. A CSWSR egyik leginnovatívabb javaslata a dinamikus sebességhatárok bevezetése. Ezek valós idejű időjárási és forgalmi adatok alapján változnak, és Európa-szerte egyre több helyen bizonyítják hatékonyságukat. A cél, hogy az adott útszakaszon mindig a kockázathoz igazodó sebesség legyen érvényben, és ne statikus értékek szabják meg a közlekedést. Az ETSC, vagyis a European Transport Safety Council az európai közlekedésbiztonság egyik legfontosabb elemző szervezete. Kutatásai alapján a sebességpolitika módosítása az egyik legerősebb, költséghatékony beavatkozás a halálos balesetek csökkentésére. A CSWSR, vagyis a Walloon Road Safety Council Wallónia hivatalos közlekedésbiztonsági tanácsadó testülete, amely javaslatokat, kutatásokat és akcióterveket készít a régió számára. A 2026–2030-as tervük a legátfogóbb eddigi stratégiájuk. A dinamikus sebességhatárok valós idejű információk alapján változnak. Köd, eső, csúszásveszély, torlódás esetén automatikusan alacsonyabb érték lép életbe, csökkentve az ütközések energiáját és súlyosságát. A magyar kontextus szempontjából a vallóniai és flandriai példák különösen relevánsak. Magyarországon a súlyos közúti balesetek jelentős része a települések közötti, vegyes használatú útszakaszokon történik, sok helyen hiányos infrastruktúrával és magas megengedett sebességgel. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják: a sebességhatárok átgondolt csökkentése, a veszélyes útszakaszok célzott kezelése és az adaptív, korszerű sebességmenedzsment bevezetése érdemben csökkentheti a halálos balesetek számát. Az Autószektoron is rendszeresen foglalkozunk a sebességcsökkentés és a 30 km/órás zónák kérdésével. A „Van értelme a sebességkorlátozást 30 km/órára csökkenteni?” című cikkünkben a lakóövezeti 30-as zónák előnyeit és ellenérveit elemezzük, európai példákkal és közlekedésbiztonsági érvekkel. A „Európa fékez, Írország kivár – miért nem lett kötelező a 30 kilométer per óra” írásunk már kifejezetten az uniós trendeket és az ETSC álláspontját mutatja be, rámutatva, hogy a 30 km/óra városi alapértelmezés ma az egyik leghatékonyabb baleset-megelőzési eszköz. A mindennapi gyakorlat szintjén pedig a „30 helyett 88-al ment, elvették a jogsiját Ausztriában” cikkünk érzékletesen mutatja meg, milyen következményei lehetnek annak, ha valaki a 30-as zónát inkább ajánlásnak, mint szabálynak tekinti. A magyar szakértők egyre gyakrabban vetik fel, hogy szükség lenne differenciált sebességpolitikára. A fenti nemzetközi példák segíthetnek abban, hogy a hazai döntéshozók is konkrét, mérhető célokat tűzzenek ki, és bizonyítékokon alapuló lépéseket tegyenek. Források: ETSC: Belgium – Flanders road deaths cut 23% after rural road speed limits reduced to 70 km/h; CSWSR Proposed Action Plan 2026–2030 Nyitókép: ETSC  

A szupermini osztályú, kis parkolóhelyigényű autókra még várnunk kell

2025.12.22.
Az Európai Unió autókereskedőinek 2035-től a CO2-kibocsátás csupán 90 százalékos csökkentésének kell megfelelniük az uniós jogszabályokban korábban meghatározott, és 2023 márciusában elfogadott – az autóipar által azonban élénken kritizált – 100 százalék helyett – jelentette be az Európai Bizottság. A 100 százalékos terv szerint 2035-ben már nem helyezhettek volna forgalomba olyan személyautót, amiben belsőégésű motor is működik. Tehát csak elektromos autókat forgalmazhattak volna a szalonok. Ez a 10 százalék pedig azt jelenti, hogy a 2021-es 115 g/km emissziós WLTP norma helyett 11,5 grammot engedélyeznek kilométerenként egy évtized múlva. Ez persze alaposan feladja a leckét a plugin hibridek fejlesztőinek. A döntéshozók ugyanakkor elvetették az elsősorban a Renault és a Stellantis-csoport (Abarth, Alfa Romeo, Chrysler, Citroën, Dodge, DS Automobiles, Fiat, Jeep, Lancia, Maserati, Opel, Peugeot, Ram, Vauxhall) kezdeményezését, hogy a japán kei car méretszegmens mintájára hozzanak létre Európában is egy szupermini osztályt, amelyekre bizonyos engedmények vonatkoztak volna. Japánban a kei szegmens legfeljebb 3,4 méter hosszú és 1,48 széles autókat jelent, amelyek hengerűrtartalma nem lehet több 660 köbcentinél és teljesítménye sem haladhatja meg a 63 lóerőt. Ugyanakkor a kishaszonjármű kivitelük sem lehet magasabb 2 méternél. A korlátozott méretek és apró motorok révén a tulajdonosokat alacsonyabb adó- és biztosítási díjak illetik meg, ami alacsonyabb fenntartási költséget eredményez. Az Európai Bizottság szerint ugyanakkor ösztönözni fogják a teljesen elektromos és a hidrogénüzemű járművek fejlesztését, és az autógyártókat hitelek segíthetik az EU-ban gyártott, megfizethető árú elektromos kisautók gyártásában. Forrás dasblog.hu  

Tiltakozó kamionosok vonulása okoz nagy torlódást Budapesten - frissítve

2025.12.22.
Kamionos tüntetés miatt 3 kilométeres torlódás alakult ki az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán az M0-s autóút csomópontjánál, a 15-ös és a 12-es kilométer között – tudatta az Útinform hétfő délután az MTI híradása szerint. Az M0-son is dugó van az M3-as autópályára való lehajtás előtt mindkét irányban. A rendőrség honlapján azt közölte: bejelentett gyűlés miatt több helyen alakult ki forgalomlassulás Budapesten. Az M3-as autópályán a Szilas pihenőnél, illetve az M0-s körgyűrű felől az M3-as autópályára, Budapest irányába lekanyarodó szakaszon gyűlésre érkező tehergépjárművek miatt torlódnak a járművek. A gyűlés résztvevői már elindultak a bejelentett útvonalon, így forgalomlassulásra lehet számítani a M3 bevezető  –Róbert Károly körút – Árpád híd – Szentendrei út – Batthyány utca – M0-s autóút – Megyeri híd – M3-as autópálya –M3 bevezető útszakaszokon. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a közlekedők megértését kérte, továbbá, hogy lehetőleg kerüljék el a jelzett útvonalat a gyűlés idejére – írták a Police.hu oldalán. Mint ismert, az Építési és Közlekedési Minisztériumnak sikerült megállapodni a legtöbb fuvarozói szervezettel – egyet kivéve – a jövő évre esedékes útdíjemelésekről. Az egyetlen kivételt jelentő szakmai szervezet ugyanakkor hétfőre demonstrációt jelentette be. A járművekkel már délelőtt egy Budapest közeli parkírozóban gyülekeztek. Sajtóhírek szerint mintegy kétezer erőgépre lehet számítani, amik jelentős káoszt okozhatnak a fővárosban. A fuvarozók a megemelt fuvardíjak ellen tüntetnek, miután hét érdekvédő szervezet közül egy elutasította a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete és a minisztérium között bejelentett útdíj-megállapodás érvényességét. Az Index információi szerint 50 kamiont engednek majd be a rendőrök a demonstráció végső helyszíneként megjelölt Hősök terére, ahol a tüntetés kettéválik a Hősök terén ugyanis – ahová 14 órától van területfoglalási engedélye a szervezőknek – színpaddal és beszédekkel készülnek, míg a többi kamion várhatóan legalább két kört tesz a bejelentett útvonalon, a forgalom korlátozásának céljával. Az Építési és Közlekedési Minisztérium közleményében arról írt, hogy „a tárca értetlenül áll a megállapodást figyelmen kívül hagyó egyéni akcióval szemben, ami a fuvarozókkal kötött megállapodást figyelmen kívül hagyva próbálja megzavarni az ünnepekre készülő ország lakosságának nyugalmát”. A megállapodás szerint a díjak emelése két ütemben fog megtörténni: január 1-től 4,3 százalékos mértékben, majd március 1-jétől a 2025-ös díjhoz képest 35 százalékkal. Forrás: hirado.hu  

Átadták az M4-es autóút Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti szakaszát

2025.12.22.
Az M4 autóút teljes hossza 224 kilométer, az eddig elkészült 153 kilométeres szakasz bruttó 583 milliárd forint hazai költségvetési forrásból épült. Ebből a Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti szakasz kivitelezésének bruttó összege 170,1 milliárd forint - szerepel a helyszínen kiosztott sajtóanyagban. Herczeg Zsolt, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye 4-es számú egyéni választókerületének fideszes országgyűlési képviselője köszönetet mondott Magyarország kormányának a beruházáshoz. Elmondta: 2010-ben Magyarország kormánya azt a döntést hozta, hogy a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére, ezen belül is a gyorsforgalmi utak fejlesztésére prioritásként tekint. Ennek első eredményét 2022-től már élvezhetik a választókerületében is, hiszen attól kezdve Törökszentmiklóstól Budapestig már autóúton közlekedhetnek - tette hozzá. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán F. Kovács Sándor, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye 3-as számú egyéni választókerületének fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, hogy régi álmuk teljesült a beruházással, amelynek köszönhetően biztonságossá válik a közlekedés. Hozzátette: a térség lakói pontosan tudják, hogy ez az út az Észak-Erdélyből a Nyugat-Európa felé irányuló tranzitnak egy nagyon forgalmas útja, kamionok, az ünnepekre haza tartó vendégmunkások hosszú sora szokott ezen az úton közlekedni és szinte minden héten történt valami baleset. Szavai szerint az elkészült út nem csak a biztonságos közlekedést jelenti, hanem ennél sokkal többet: a térséget ezzel becsatolták az ország gazdasági vérkeringésébe. Azokon a településeken, amelyeket elért a négysávos út, az autópálya, mindenhol robbanásszerűen fejlődött a gazdaság, munkahelyteremtő beruházások "garmadája" épült - mondta. Úgy fogalmazott: ahhoz, hogy Magyarország hajója nyugodtan és jó kikötőbe érjen, ahhoz jó kormányos kell - utalt Orbán Viktorra -, főleg a mostani időben, "amikor a tenger nem nyugodt, a szelek nem mindig barátságosan fújnak, hanem viharos és háborgó a tenger". "Jó kapitány áll mögöttünk és ezen a viharos tengeren, amely háborúval szankciókkal sújtja Magyarországot, mégis nemzetünk kis hajóját jól kormányozza" - mondta. Annak ellenére, hogy nehézségek vannak a nagypolitikában, épülnek utak, óvodák, iskolák, fejlesztések vannak - fűzte hozzá. A helyszínen kiosztott sajtóanyag szerint Törökszentmiklós és Kisújszállás között 34,3 kilométeres szakasz épült. Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) beruházásában, a Duna Aszfalt Projekt Zrt. kivitelezésében zajló beruházás során a meglévő kétszer egy sávos főutat bővítették kétszer két sávra Törökszentmiklós elkerülő szakaszon 8,1 kilométeren, Kisújszállás elkerülő szakaszon 8, 7 kilométeren. A két város között új nyomvonal épült kétszer két sávon 17,5 kilométeren. Fotó: MTI/Máthé Zoltán Az M4 autót újabb szakaszának megépülésével a nyomvonal mellett elhelyezkedő települések mentesültek a 4-es számú főút átmenő forgalmától, annak káros hatásaitól, valamint azokon a szakaszon, ahol négysávos utat alakítottak ki, az óránkénti 110 kilométer megengedett sebességnek köszönhetően csökkent a menetidő. A beruházás során három különszintű csomópont épült, valamint 14 műtárgy, köztük egy új híd a Nagykunsági-főcsatorna felett - írták. A 34,3 kilométer hosszú új autóút-szakaszon egy egyszerű pihenőpár (Bartapuszta Pihenő) jött létre tengelysúlymérő-hellyel illetve és egy komplex pihenőpár (Kenderesi Pihenő) töltőállomás helybiztosítással. A beruházás során keresztező utak is megújultak hat helyszínen 4,3 kilométeren. Önkormányzati kezelésű földutak is készültek: hat főpályát keresztező földút 3,3 kilométeren és harmincegy párhuzamos földút 26,3 kilométeren - olvasható a tájékoztatóban.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója