Félmillió eurónál kezdődik az első elektromos Ferrari ára

2026.04.26.
Amikor először szóba kerül egy tisztán elektromos Ferrari megalkotása, a legtöbben automatikusan hipersportautós léptékben kezdenek gondolkodni. A legfrissebb értesülések azonban azt mutatják, hogy a készülő modell – amely a Luce nevet viselheti – nemcsak technológiájával, hanem árazásával is új szintre emeli az elvárásokat. Bennfentes információk szerint a modell európai indulóára nagyjából 550 ezer euró körül alakulhat, körülbelül tíz százalékos eltéréssel. A félmillió eurós árszint már önmagában is kiugró a Ferrari jelenlegi kínálatában. A Luce drágább lesz a Purosangue-nál, és a sorozatgyártású Ferrarik közül csupán a márka csúcsmodellje, a limitált szériás Ferrari F80 előzné meg. A helyzet pikantériája, hogy ebben az árkategóriában még a Rolls‑Royce Spectre is „észszerűbb” választásnak tűnhetne. A Ferrari ezzel egyértelműen jelzi, hogy nem tömegpiaci elektromos modellben gondolkodik. A Luce koncepciója sokkal inkább a státusz, az exkluzivitás és a technológiai fölény demonstrálása. A maranellói gyártó az elektromos hajtást sem kompromisszumként, hanem új eszközként kezeli a csúcsteljesítmény eléréséhez. Műszaki értelemben a Luce valóban mindent belead. A modell állítólag négy villanymotorral érkezik, amelyek együttes teljesítménye meghaladja a 986 lóerőt. Ez a paraméter már bőven a klasszikus szupersportautók világába emeli az autót, függetlenül attól, hogy belső égésű motor helyett elektromos hajtás dolgozik benne. Az energiaellátásról egy 122 kWh kapacitású akkumulátor gondoskodik, amely akár 530 kilométeres hatótávot is lehetővé tehet. Az igazi kérdés azonban nem a specifikációk körül forog. A Ferrari rajongói évtizedek óta a márkára jellemző hangélményt, a magas fordulaton dübörgő atmoszférikus motorokat és az analóg vezetési élményt tekintik a Ferrari‑érzés lényegének. Egy elektromos modell ebből értelemszerűen keveset tud visszaadni, így a Luce különösen érzékeny terepre merészkedik olyan időkben, amikor az elektromosautó‑piac rendkívül hektikus képet mutat. Több régióban lassul a kereslet, miközben a kínai gyártók rendkívül erős műszaki tartalmat és hatótávot kínálnak jóval alacsonyabb árakon. Ebben a környezetben egy félmillió euró feletti elektromos Ferrari egyszerre tűnik bátor és kockázatos vállalkozásnak. A hivatalos bemutatót a jelenlegi információk szerint az év utolsó negyedévére tervezik. Addig a prototípusok intenzív tesztelés alatt állnak, és legutóbb extrém hideg körülmények között kapták őket lencsevégre.
Címkék: 

F1: Egy klasszikus, közkedvelt pálya jövőre visszakerül a versenynaptárba

2026.04.26.
Az F1 vezetése és az FIA néhány órával később hivatalos közleményben erősítette meg a török kormány bejelentését, mely szerint 2027-től kezdve legalább öt évig rendezhet majd F1-es nagydíjat Törökország Isztambulban. Az isztambuli versenypálya 2005-től 2011-ig adott otthont Forma-1-es nagydíjnak, majd a koronavírus-járvány ideje alatt, 2020-ban és 2021-ben "beugróként" visszatért a versenynaptárba. Erdogan elnök azt is közölte, a megállapodással és az F1-es rendezéssel Törökország "megmutatja a világnak, hogy a régió menedéke". Isztambul visszatérését több szakértő is valószínűsítette már, Domenicali ugyanis februárban arról beszélt, hogy erre jó esély mutatkozik. A törökök bejelentése a közel-keleti fegyveres konfliktus következtében beiktatott kényszerszünet ideje alatt érkezett. A Forma-1-es mezőny ugyanis legutóbb március 29-én, Szuzukában versenyzett, s jövő hétvégén, Miamiban gurul újra pályára. Az iráni háború miatt az eredetileg áprilisra tervezett bahreini és szaúdi futamokat törölték a naptárból. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Több száz ajánlatával a BYD autógyára volt a főszereplő a szegedi állásbörzén

2026.04.26.
A tavaszi állásbörzének ezúttal is az Ady téri József Attila Tanulmányi és Információs Központ (TIK) adott otthont, a kiállítókat olyan meghatározó munkáltatók képviselték, mint az EPAM Systems, a BP, a Mercedes-Benz gyár, a Continental, vagy éppen a BYD. Egyebek között. A BYD standja az állásbörzén Járműipari szakportálként az autoszektor.hu rendszeresen tudósít a szegedi állásbörzéről és az újságírónak az a határozott érzése, mintha fogynának az autógyárak, járműipari beszállítók. Úgy, hogy közben azért újak is feltűnnek és közülük a szegedieket leginkább az épülős elektromos autógyár, a BYD érdekli. Ők már bejárták, belakták a megyét, kisebb városokban is tartanak nagy érdeklődéssel kísért munkaerő-toborzást. Makón idén március végén már másodszor tartottak állásbörzét – tavaly novemberben volt a toborzónap –, a szegedi elektromos autógyárban már most is sok hagymavárosi dolgozik. Az érkezőket a BYD munkatársai úgy fogadják, hogy minden asztalnál felirat könnyíti meg a választást. Az üzem fő profilja természetesen az autógyártás, ezért a legtöbb lehetőséget innen kínálják – például az összeszerelő- és présüzem, a logisztika és a technológia szertár. Mindenkivel külön-külön leülnek és nem csak HR-esekkel, hanem az adott területen dolgozó szakemberekkel is lehetett beszélni. A BYD az idei Ágota-futást is támogatta Információk szerint egyébként Szeged után Makón a legnagyobb az érdeklődés a BYD iránt. Ennek köze lehet ahhoz is, hogy hosszú is bizonytalanságokkal terhelt évek után a Continental üzeme, a „makói gumigyár” új tulajdonoshoz, az amerikai Regent L. P. holdinghoz került. Jelenleg minimum száz nyitott munkakörben, összesen több száz pozícióra várja a jelentkezőket a BYD – a fizikai gyártási szerepköröktől a mérnöki és támogató funkciókig, valamint gyakornoki lehetőségekre is van megoldásuk. A gyártási felfutás során a BYD kifejezetten olyan kompetenciákat keres, amelyek stabil alapot adnak egy modern, automatizált autóipari üzem működéséhez. Előnyt jelenthet a műszaki rajz olvasási készség, az alapvető gépkezelési ismeret, az automatizált gyártósorokon szerzett tapasztalat, a minőségellenőrzési alapismeret és a többműszakos munkarend vállalása. Autógyári molinó A karbantartás – mechanikus, villamos, mechatronikai – területen szakmaspecifikus elvárások lehetnek. Ilyenek az ipari berendezések karbantartásában szerzett tapasztalat, a PLC-alapismeretek (pl. hibakeresés), az elektromos vagy pneumatikus rendszerek ismerete, a hibadiagnosztikai készség, vagy éppen a preventív karbantartási rendszerekben való jártasság. A gyártási felfutás során kiemelt szerepet kapnak, a folyamat-, gyártás- és minőségmérnökök, valamit az ipari automatizálási szakemberek. Ezen a területen előnyt jelenthet az autóipari tapasztalat, a APQP, PPAP, FMEA ismeret, a Lean / Six Sigma szemlélet, a projektmenedzsment tapasztalat és természetesen az angol nyelvtudás. A Mercedes kecskeméti gyára már hosszú ideje állandó résztvevője az SZTE Állásbörzének, az utóbbi időben a korábbiaknál kisebb, ám annál elegánsabb, modernebb standon várják az érdeklődőket. Nyitott pozíciójuk is bőven van, Visszatérő kiállító a Mercedes A szellemi és termelés közeli állások között elektromos szakembert keresnek a központi utómunka területén az akkumulátor összeszerelő üzembe. Folyamatosan várják a gyártási programtervező logisztikus állásra jelentkezőket, vagy éppen a folyamattervezőt a karosszériaüzembe. Műszakvezetői állást is kínálnak a felületkezelő üzemben, de az összeszerelés és az üzembe helyezés területére is. Ugyancsak műszakvezetőt keresnek a logisztikára, a szereldei termelésellátáshoz, valamint az akkumulátor összeszerelő üzembe. Minőségbiztosítási munkatársakat több különböző gyáregységekbe is várnak, egyebek között az akkumulátor-összeszerelő üzembe, mérnököket a méréstechnika területére. Gyakornoki lehetőségeket is kínálnak Kecskeméten Kifejezetten érdekes álláslehetőség a gyárlátogatás koordinátor – ez határozott idejű ajánlat, 2029.12.31-ig szólhat a megbízás. Szakembereket várnak a kommunikáció, a PR és vállalati márkaépítést területére is. Régi és állandó kiállítóként a Lufthansa System is ott volt a tavaszi állásbörzén, igényes standjuk most is dobogós lett volna, ha hirdetnek ilyen „szépségversenyt” a szervezők. Folyamatosan növekednek, immár harmadik helyüket is belakták Szegeden. Nem is akárhol, az Év Irodaháza díjat a elnyert Gutenberg utcai TILIA irodaházban dolgoznak. A KÉSZ Csoport fejlesztésében megvalósult, történelmi környezetbe illeszkedő, okosépület-technológiát és fenntartható megoldásokat alkalmazó komplexum méltó helye a Lufthansa Systemnek. A Lufthansa System standja - a képre kattintva megnézhet egy videót az állásbörzéről Immár 30. alkalommal rendezték meg idén az SZTE Tavaszi Állásbörzét, amely egyben az egyetem 51. ilyen eseménye volt. Az első állásbörzén, 1996-ban a legnagyobb nehézséget az jelentette, hogy egyátalán legyenek álláshelyet kínáló cégek. Számukra akkor nem volt magától értetődő a részvétel - vonalas telefonon és a faxon kellett toborozni a kiállítókat. Csupán tucatnyi cég jelentkezett az első egyetemi állásbörzére, amit kezdetben rektori dísztermében rendeztek meg. A rendszeresen jelentkező esemény viszonylag hamar sikeres lett – időközben elkezdődtek az őszi állásbörzék is –, a Dél-Alföld legnagyobb, ilyen jellegű eseményévé nőtte ki magát. Kifejezetten jót tett az SZTE Állásbörzének, hogy felépült a József Attila Tanulmányi és Információs Központ, a TIK, és a rektori hivatal után ez lett a rendezvény helyszíne, és máig is az. A régi helyet már kinőtte a rendezvény, plusz a kiállítók hozzászoktak az olyan jellegű bemutatóterekhez a fővárosban, amit az új épület tudott nyújtani. Mára összel és tavasszal is jelentkezik az állábörze a TIK-ben További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Solberg egyre nagyobb nyomást gyakorol Ogierre a Kanári-szigetek-ralin

2026.04.26.
Ogier 8,9 másodperces előnnyel kezdte a napot, miután uralta a pénteki első etapot, de Solberg szombaton hat gyorsasági szakaszon keresztül folyamatosan csökkentette ezt az előnyt, és megnyerte a nap leghosszabb szakaszát (Moya – Gáldar), ezzel izgalmas vasárnapi finálét teremtve. Elfyn Evans az folyamatosan dobogós helyeken végzett, a nap végére 21,9 másodperccel volt lemaradva az élről, míg Sami Pajari és a bajnokságot vezető Kacuta Takamoto biztosította, hogy a Toyota Gazoo Racing továbbra kisajátítsa az első öt helyet. Az eső is bonyolította a délelőtti kört, különösen az Arucas - Firgas - Teror és a Moya - Gáldar szakaszokon, ahol a tapadási szintek gyorsan változtak. Evans kezdett a legerősebben, megnyerve a nap első két szakaszát, így közelebb került a győzelemért zajló küzdelemhez. Solberg ezután válaszolt a 28,90 km-es Moya - Gáldar szakaszon, mindössze 0,1 másodperccel megelőzve Ogiert, annak ellenére, hogy egyszer nekicsúszott a szalagkorlátnak. Ogier elismerte, hogy az utolsó kilométerek igen csúszósak voltak, ahogy az eső fokozódott, emiatt az előnye a nap közepi pihenőre 5,3 másodpercre csökkent. Délután elállt az eső, de a nyomás csak fokozódott. Evans ismét a leggyorsabb volt a maspalomasi megismételt szakaszon, mielőtt Solberg és Ogier azonos időket futottak az Arucas - Firgas - Teror gyorson. A legnagyobb változás a különbségekben a nap utolsó szakaszán történt, ahol Solberg 1,4 másodperccel gyorsabb volt Ogiernél, így négy másodperc alá csökkentette a hátrányát. Ogier, aki a tavaly novemberi FORUM8 Rally Japan óta az első győzelmét hajszolja, örömmel fogadta a küzdelmet. „Úgy tűnik, jó vasárnapunk lesz” – mondta a kilencszeres világbajnok. „Izgatott vagyok. Holnap új szakaszok várnak ránk, amelyeken élvezetes lesz vezetni. Ezért vagyunk itt – ha nem élvezed az ilyen küzdelmet, akkor jobb, ha otthon maradsz. Ma nagyon jó volt: ez pont az a fajta küzdelem, amit szeretünk. Oliver tökéletesen vezetett, és nekünk sem volt rossz napunk. Ma reggel veszítettünk egy kicsit a hátrányunkból: különösen a második szakasz volt nehéz, és mi óvatosan közelítettünk meg, majd a következőn megpróbáltunk jobban nyomni, de a végén pechesek voltunk az esővel. Végül a verseny továbbra is a mi javunkra áll, így a szupervasárnapi stratégia most nagyon egyszerű: csak a maximumot kell nyújtanunk. Intenzív meccs lesz új szakaszokkal, már nagyon várom.” „Elkövettem néhány hibát, nem volt tökéletes a menet” – mondta Solberg. „A kenyai kiesésünk balszerencse volt, és a horvátországi pedig az én hibám, szóval nem fogok mindenáron arra törekedni, hogy legyőzzem, de legalább egész nap ott voltunk a nyomában, és nyomást gyakoroltunk rá. Meglátjuk, vasárnap még négy hosszú szakasz van hátra, egy hosszú kör, és minden lehetséges.” Evans a péntekihez képest sokkal jobb teljesítményt nyújtott, de így is csak harmadikként zárta a napot. A walesi három szakaszt nyert meg, és megelőzte Pajarit, bár elismerte, hogy még van mit keresni. „Fontos volt, hogy jobban teljesítsek, mint tegnap, ez volt az egyetlen cél valójában” – mondta Evans. „Nem voltam elégedett a tegnapi napommal. Ma sem vagyok teljesen elégedett, de legalább történt némi előrelépés” – tette hozzá. Pajari negyedik lett, 52,7 másodperccel lemaradva az éltől, míg Kacuta egy nehezebb nap után ötödikként végzett. A bajnokság japán éllovasa a délelőtt folyamán rövid időre felzárkózott Pajarihoz, de továbbra sem volt elég önbizalma keményen nyomni a gázt a tiszta, jó tapadású aszfalton. Adrien Fourmaux volt a legjobb hyundaios, de ő is csak a hatodik helyen végzett. Délelőtt előzte meg Dani Sordót, aztán elhúzott tőle, és 32,5 másodperccel a csapattársa előtt zárta a napot. Sordo a hetedik helyen áll, a 2024-es világbajnok Thierry Neuville pedig csak a nyolcadik egy újabb frusztráló nap után, amelyen a Hyundai nem tudta felvenni a versenyt a Toyotával. Az M-Sport versenyzője, Josh McErlean egy stabil menet után a kilencedik helyre jött fel, míg csapattársa, Jon Armstrong 26,1 km-nél alulkormányzottság miatt lesodródott az útról az utolsó gyorsasági szakaszon. A nézők segítettek visszatolni Puma Rally1-est az útra, amely végül első és hátsó sérüléssel ért célba. A WRC2-ben Yohan Rossel továbbra is uralta a versenyt a Lanciával, a francia 27,5 másodperces előnnyel rajtolhat vasárnap. Mögötte Alejandro Cachón és Léo Rossel mindössze 0,2 másodpercnyi különbséggel küzd a második helyért, Eric Camilli pedig a negyedik helyen áll. A vasárnapi utolsó nap négy gyorsasági szakaszból áll, így még Solberg is győzhet a WRC1-ben.   Az állás szombat este: 1. Sébastien Ogier/Vincent Landais (Toyota GR YARIS Rally1) 1ó58p05.7mp 2. Oliver Solberg/Elliott Edmondson (Toyota GR YARIS Rally1) +3.8mp 3. Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR YARIS Rally1) +21.9mp 4. Sami Pajari/Marko Salminen (Toyota GR YARIS Rally1) +52.7mp 5. Kacuta Takamoto/Aaron Johnston (Toyota GR YARIS Rally1) +1p03.1mp 6. Adrien Fourmaux/Alexandre Coria (Hyundai i20 N Rally1) +1p54.5mp 7. Dani Sordo/Cándido Carrera (Hyundai i20 N Rally1) +2p26.3mp 8. Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1) +2p28.3mp 9. Josh McErlean/Eoin Treacy (Ford Puma Rally1) +3p53.8mp 10. Yohan Rossel/Arnaud Dunand (Lancia Ypsilon Rally2 HF Integrale) +4p55.0mp   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Hozzánk is megjött a hatótávnövelt Leapmotor B10

2026.04.26.
Fotó: Leapmotor A tisztán elektromos B10 jelű modell tavaly év végi bevezetése után a kompakt suv range extenderes típusával bővül a kínai Leapmotor hazai kínálata. E hatótávnövelt hajtásrendszer másképpen értelmezi az eddig megszokott hibrid architektúrát: a kerekeket kizárólag villanymotor hajtja. A jármű 1,5 literes benzinmotorja csak is arra szolgál, hogy generátoron át áramot termeljen, és szükség esetén töltse az akkumulátort. A 18,8 kWh kapacitású akkuval a megtehető elektromos távolság 86 kilométer, az 50 kW-os generátor, valamint az 50 literes benzines üzemanyagtartály révén a kombinált hatótáv már eléri a 900 kilométert. (A kocsi összteljesítménye 217 LE, végsebessége 170 km/óra, 7,5 másodperc alatt van fenn százon.) Menetkövetelményektől függően a sofőr négy energiamód közül választhat. Az EV+, EV, esetében a rendszer a lehető legtovább működik benzingenerátor nélkül, elektromosan, zéró emisszióval. A Fuel és az Power+ energiamód aktiválja a fedélzeti generátort, így hosszabb távolságok megtételére, vagy a dinamikusabb teljesítmények elérésére szolgál. A c-osztályos B10 ugyanazt a hatótávnövelő technikát alkalmazza, mint amelyet a d-szegmenshez tartozó C10 testvérmodellben a hazai autósok már korábban megismerhettek. A Leapmotor B10 Hibrid ára – magánügyfeleknek, kedvezménnyel – közel 13 millió forinton startol.  

Nőttek az új autóeladások Európában márciusban az elektromos autóknak köszönhetően

2026.04.25.
Az Európai Unióban, Nagy-Britanniában és az EFTA-országokban az új autók forgalomba helyezése éves összevetésben 11,1 százalékkal, 1,58 millió darabra emelkedett márciusban, ami közel két éve a legnagyobb növekedés. A bővülést az elektromos hajtású járművek húzták: a tisztán elektromos autók regisztrációja mintegy 42 százalékkal ugrott meg, míg a plug-in hibrideké közel 32 százalékkal nőtt. Ezzel szemben a benzines és dízelautók eladásai rendre mintegy 10, illetve 14 százalékkal estek vissza. Az elektromos és hibrid járművek együttesen már a teljes piac mintegy 70 százalékát adták. A legnagyobb piacokon - Németországban, Franciaországban és Olaszországban - különösen dinamikus volt az elektromos autók térnyerése, 66-72 százalék közötti növekedéssel. A gyártók között a Tesla látványos, 84,3 százalékos éves növekedést ért el, és ismét megelőzte kínai riválisát, a BYD-t, amely ugyanakkor 147,6 százalékkal növelte eladásait. A hagyományos európai gyártók közül a Volkswagen-csoport 4,8, a Stellantis 6, a Renault 3,4 százalékkal bővült, míg a BMW 15,4 százalékos növekedést ért el. Az ACEA jelentése szerint 2026 első negyedévében az Európai Unióban összességében 4 százalékkal nőtt az új autók forgalomba helyezése, döntően a márciusi élénkülés hatására. Az elektromos autók piaci részesedése 19,4 százalékra emelkedett az egy évvel korábbi 15,2 százalékról, miközben a hibridek 38,6 százalékos részesedéssel a legnépszerűbb hajtáslánccá váltak. A benzines és dízelautók együttes aránya 30,3 százalékra csökkent. Az ACEA szerint a piac élénkülését az európai országokban bevezetett vagy módosított adókedvezmények és támogatási programok is segítették, amelyek ösztönzik az elektromos és alacsony kibocsátású járművek terjedését. Magyarországon is jelentős bővülést mértek márciusban: az új autók forgalomba helyezése 32,2 százalékkal, 17 443 darabra nőtt éves összevetésben. Ezen belül az elektromos autók száma 34,9 százalékkal 1557-re, a plug-in hibrideké pedig több mint duplájára, 1022-re emelkedett, miközben a hibridek eladásai 45,3 százalékkal bővültek. Az év első három hónapjában Magyarországon összesen 36 455 új autót helyeztek forgalomba, ami 10,8 százalékos növekedés éves összevetésben - mutatja a jelentés. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Defender Trophy Edition: Gördülő paradoxon

2026.04.25.
Kis történelem A legendás Jeep Willys alapján Maurice Wilks 1947-ben építette meg a Land Rovert, amely 1990-től Land Rover Defender néven ismert. A robusztusság, az egyszerűség, a mindenen áthatolás képességének eszközét. Az első generáció 2016-ban fejezte be karrierjét (azaz 68 évig tartott a gyártása, több mint kétmillió példány készült)., miközben a 4x4-es járművek ikonjává vált. Ebben segítette a Camel Trophy (1980 és 2000 között, a Defender 1981-ben kapcsolódott be és kitartott a végéig), majd a G4 Challenge versenyek (2003, 2006) kommunikációja.  2020-ban, az immár indiai kézben lévő brit márka bemutatta a Defender második generációját. A Defender II hű marad az első generáció ikonjához, köszönhetően az ősapját alkotó szögletes vonalaknak és merész terepképességnek, amelyeket tovább erősítettek a legkorszerűbb mechanikai és elektronikus megoldások. A kocsi modern, önhordó karosszériával készül és a differenciálzárjai is elektromosan vezérelhetők.  Hogy néz ki?  Látványos és múltat idéz egyszerre az egyedi kiadás, amelyet bárhol a világon meg lehet vásárolni, nem csak a sivatagban. A tető, a küszöbök és a motorháztető olyan, mint egykoron, Deep Sandglow Yellow fényezés matt kivitelben az igazi, pont ahogy a tesztautó kinéz (1,93 millió forint a matt fényezés felára). Akinek ez túl harsány, választhatja zöld színben is az ötajtós 110-es változatból kialakított Trophy Editiont. A feláras (2,4 millió forint) kiegészítők jól mutatnak: a tetőcsomagtartóra sátrat is építhetünk (160 kilogramm a teherbírása dinamikusan, 300 kilogramm statikusan), az egyik oldalon egy létrát, a másik oldalon egy csomagtartó dobozt kapunk (pl. a sáros bakancsot vagy a vizes búvárruhát tárolhatjuk benne). Természetesen légzőcső (poros, homokos környezetben ideális megoldás, ezen keresztül kevesebb porszemcse jut a légszűrőbe, így óvja a motort) és masszív sárvédők is járnak a kocsihoz, a fekete könnyűfém felnik (acélnak tűnnek, style 9013 a fantázianeve), méretük 20 hüvelyk (persze lehet nagyobb is, akár 22 hüvelykes is, de minek…).  Az Év Magyar Autója 2026 versenyben nevezett Land Rover Defender Trophy Edition csakis a 110-es változatban készül, hossza öt méter, magassága két méter, szélessége két méter, tengelyek közötti távolsága három méter. Egyszerű a matek, nem? A csomagtartó 786 literes (folyadéktérfogata 972 liter). Kedves vadászok, ha erre van pénzetek, az elejtett vad szállításával nem lesz gondotok. Könnyen bepakolható a csomagtartóba még egy nagyvad is, főleg ha a raktérben található kapcsolókkal leeresztjük a felfüggesztést. A klíma külön kezelőegysége megmaradt. Még szerencse. Két tekerőgombbal állítható az utastér és az ülések hőmérséklete. Van benne egy trükk is, amíg megtaláltam, nehezen tudtam beállítani a fűtést. Nem árulom el, aki ilyent vesz, majd megtanulja. Az Ebony Windsor fantázianevű bőrülések jól mutatnak és kifejezetten kényelmesek. Több órás vezetés után is pihenten szálltam ki az autóból.  Nagycsaládosoknak vagy cserkelő barátoknak jó lehet, hogy hétszemélyes kivitelben is választható, de hét üléssel csak 160 literes a csomagtartó - apróvadnak elég. A pihe-puha, vaskos szőnyegek alatt mosható gumiszőnyegek vannak a mocskos használatra.  Hogy megy?  A motorháztető alatt a D350 fantázianevű egység dohog. Ez egy háromliteres sorhatos blokk, amelyet mikro-hibridizáció segít.  Elég megérinteni a gázpedált, hogy megértsük: a 350 lóerő és a 700 Nm nyomaték nem ártalmatlan hívság, hanem a vezetés örömének kulcsa. Ez a motor húz, nyom, lélegzik, mint egy sportoló. Már alacsony fordulaton dorombol. De a kétezres fordulat fölött felébred rejtett ösztöne, hasít, repít, de anélkül, hogy brutálissá válna. Arra ott van a biturbó V8-as Octa… A nyolcfokozatú ZF váltó természetesen kezeli a hatalmas erőt. Városban, országúton és autópályán észrevétlenül dolgozik. És amikor elhagyjuk az aszfaltot, bűnrészessé válik: soha nem habozik, mindig jó időben kapcsol. A Terrain Response 2 rendszer minden helyzethez alkalmazkodik. Sár, homok, hó, sziklák... csak válassz egy menetmódot, vagy ne csinálj semmit: a Defender dolgozik. És hogy ne akadjunk el, van felező, valamint középső és hátsó differenciálzár is. Plusz mélységmérő.  Ja, és 3,5 tonnát vontathat.  Az ember azt gondolná, hogy ez az impozáns (25 mázsás) 4x4-es párnákon közlekedik. Pedig nem finomkodik. Álló helyzetből 100 kilométer/óra sebességre 6,4 másodperc alatt rajtol el, végsebessége 191 kilométer/óra. Az üzemanyagtartály 89 literes, kell is, mert sokat fogyaszt: a teszten mintegy 12 literrel boldogultunk, fűtéssel és kevés terepezéssel, sok városi és országúti, autópályás forgalomban.  Az autópályán, szerpentinen, kanyarban mindig stabil marad, anélkül, hogy bármikor is ugrálna. A siratófalon pedig úgy megy fel, ahogy lejön: lassan, nyugodtan, hisztéria nélkül.  Ez a mechanikus nyugalom az, ami a legjobban lenyűgöz: megvan az erőnk, nem kell az agresszivitás.  Aztán ott van a légrugózás. Egy gombnyomással felemeli a kocsitestet 293 milliméterrel a földtől (14,5 centit emelhetünk az alap, 21,8 centis hasmagasságon, 4 centit pedig süllyeszthetünk rajta).  Az eredmény: oda megyünk, ahol mások már megálltak. A 360 fokos kamera szürreális képet mutat: szó szerint a motorháztető alatt látjuk, mintha a Defender azt akarná mondani, hogy „nézd, tudom, mit csinálok”. Első terepszöge légrugókkal 30,1 fok, hátsó terepszöge 37,7 fok, átlépő szöge 22 fok. Ez normál állásban. Felemelt hasmagassággal a megközelítési szöge 37,6 fok, távozási szöge 41,9 fok, rámpaszöge meg 27,9 fok. Fordulókörének átmérője padkák között 12,84 méter, falak között pedig 13,1 méter, a kormányfordulatok száma ütközéstől ütközésig 2,7.  Milyen vezetni?  Öröm velem minden elindulás, ha már úton vagyunk, gyorsan elfelejtjük, hogy egy kolosszust vezetünk. A kormánykerék nagy, a kormányzás rugalmas, a felfüggesztés simul, mint egy szőnyeg. Belül meglep a csend. Olyan, mint egy Range Rover.  Mondjuk, az ára is brutális. Hol veszik ezt a hétköznapi magyar vadászok?  A 13,1 hüvelykes tűéles kijelző uralja a műszerfalat. Apple CarPlay vezeték nélküli simán megy rajta, de a saját navigációja is megbízható. A Meridian hangrendszer jó a fülnek.  A Szlovákiában (Nyitra) gyártott Land Rover Defender egy gördülő paradoxon: egy 4x4-es, amely készen áll arra, hogy szembenézzen a sárral, de képes 500 kilométernyi autópályát lenyelni fáradtság nélkül. Külön öröm, hogy az idegesítő vezetősegédeket két gombnyomással a kormányról is közömbösíthetjük, nem kell a menüben tekeregni.  Ha folyón kell átkelni, nincs ellenfele. De tényleg: a Jeep Wrangler Rubicon 4xe gázlómélysége 85 centi, a Toyota Land Cruiser 300-é 80 centi, a Mercedes-Benz G-osztályé (400d) hetven centi. A Defenderé pedig 90 centi.  Mennyibe kerül?  Van belőle benzines is, de az konnektoros hibrid és szégyenszemre négyhengeres... A két változat közül a dízel olcsóbb, ez már 40,843 millió forinttól kapható, a hibrid 41,7 millió forinttól indul. Kép és szöveg: Biró Csongor  
Címkék: 

Óriási bravúr: Molnár Martin rögtön az első futamán megszerezte első brit F3-as dobogóját

2026.04.25.
Forrás: Molnár Martin Facebook-oldala A versenyző menedzsmentjének közleménye szerint a Rodin Motorsport 17 esztendős pilótája az első sorból kezdhette a viadalt, amin remek rajt után az élre állt és egy ideig vezetett is. Molnárt végül Nikita Bedrin mögött a második helyen intették le, így rögtön az első futamán összejött neki a dobogó a brit F3-ban. "Jól sikerült a rajtom, egyből átvettem a vezetést, az első kör végére pedig már három másodperccel vezettem. Utána sajnos nem volt jó a tempóm, utolértek és visszaestem a második helyre, aztán jött egy safety car, ami jókor érkezett, mert kicsit vissza tudtam hűteni a gumikat. Ez sokat segített abban, hogy megőrizzem a második helyet. Este még ki kell elemeznünk, hogy mit kellett volna jobban csinálni és mitől lehetett volna jobb tempóm, mert ebből futamgyőzelem is lehetett volna. Meglátjuk, hogy a holnapi futamok miként sikerülnek" – összegzett Molnár Martin. A magyar pilótára vasárnap még két verseny vár: a második futamot magyar idő szerint 12 órától, a harmadikat 18 órától rendezik. Molnár előbbin a negyedik, utóbbin a kilencedik rajtkockából indul. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

A Geely szerint új, MI-vel működő hibrid technológiája felülmúlja a Toyota legjobbját

2026.04.25.
A Toyota évtizedek óta gyártja a legfejlettebb és leghatékonyabb hibrid motorokat. Most pedig Kína egyik legnagyobb és legjelentősebb márkája azt állítja, hogy legújabb technológiája nemcsak a Toyota eddigi termékeit múlja felül, hanem bármely más japán autógyártó hibridjeinél is jobb. A Geely legújabb generációs i-HEV Intelligent Energy hibrid rendszere az új Emgrand szedánban debütál. A rendszer központi eleme egy kis teljesítményű belső égésű motor, amely 48,41 százalékos hőhatékonyságot ér el, így az eddigi leghatékonyabb motorok közé tartozik. A motor 1,5 literes, és kapható lesz 1,5 literes turbódízel, illetve  2,0 literes turbódízel változatokban is. A Geely közleménye szerint a nemrégiben tesztelt új hibrid modell – amely egy 308 lóerős (230 kW) elektromotorral is rendelkezik – Emgrand szedán prototípusa átlagosan mindössze 2,22 l/100 km-es fogyasztást ért el a kínai Hainan-sziget környékén végzett tesztelés során. „Ez a modell minden tekintetben felülmúlja a japán gyártók hibrid technológiáját” – nyilatkozta Victor Yang, a Geely Group szóvivője a Bloombergnek. A Geely szóvivője azt is nyilatkozta, hogy hibrid rendszerük egyetlen központi „agyat” használ a műszerfal és az alváz funkcióinak vezérlésére, miközben az energiafelhasználás optimalizálásához mesterséges intelligenciára támaszkodik. A hibrid rendszer az új Emgrand mellett a Boyue L és a Xingyue L modellekben is megjelenik majd. A Geely új, belső égésű motorral hajtott modellekbe történő beruházásai nem érnek véget ezzel az új rendszerrel. A hibrid modell bemutatóján Li Shufu, a Geely elnöke azt nyilatkozta, hogy a vállalat a jövőben a metanol-üzemanyag használatát is megvizsgálja, rámutatva, hogy annak energiasűrűsége több mint tízszerese a lítium-ion akkumulátorokénak.

Nincs megállás: egymás után érkeznek az új villamosok

2026.04.25.
A 2289-es pályaszámú CAF-villamos forgalomba állása tovább bővíti Budapest korszerű és alacsonypadlós villamosflottáját. Az új járművek a fővárosi közösségi közlekedés folyamatos fejlesztésének részei: jelentősen növelik az utazási komfortot, támogatják az esélyegyenlőség érvényesülését, valamint hozzájárulnak a környezetbarát és energiahatékony városi közösségi közlekedés erősítéséhez. A most forgalomba állt, 33. jármű a korábban megrendelt, összesen 51 darabos CAF-flotta része, amelynek további elemei jelenleg is gyártás alatt állnak. A 34. villamos már teljesítette a hatósági engedély megadásának feltételét képező vizsgát, így hamarosan szintén forgalomba állhat. A gyártó a következő időszakban is folyamatosan adja át az új járműveket, amelyek révén Budapesten a forgalomban lévő alacsonypadlós villamosok aránya 40 százalék fölé emelkedik. A CAF-villamosok forgalomba állítását minden esetben összetett tesztelési folyamat előzi meg. Ennek része az 500 kilométeres hibamentes próbafutás, a műszaki ellenőrzések sorozata, valamint az engedélyezéshez szükséges vizsgálatok elvégzése. A járműállomány folyamatos megújítása lehetővé teszi, hogy egyre több alacsonypadlós szerelvény közlekedjen azokon a vonalakon, ahol már jelenleg is járnak. Így az 1-es, a 3-as, a 17-es, a 19-es, a 42-es, az 50-es, az 56-os, az 56A és a 61-es vonalán is tovább növekedhet a CAF-villamosok száma, sőt a 100. villamos forgalomba állásának köszönhetően a 3-as és a 42-es vonalon már csak CAF-ok közlekednek. Az összesen 51 új jármű forgalomba állításával – és az európai uniós infrastruktúrafejlesztési források rendelkezésre állása esetén – a tervek szerint a 2-es, a 23-as és a 24-es, valamint a 62-es vonalán szintén megjelenhetnek a korszerű villamosok, illetve a 14-es és a 69-es vonalon további alacsonypadlós járművek is forgalomba állhatnak. Ezenkívül a BKK és a BKV vizsgálja a 47-es és a 49-es vonalon történő bevezetés infrastrukturális feltételeit is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója