Több mint 400 munkahelyet teremtene Szlovákiában egy új autóipari szereplő

2026.06.05.
A városháza tájékoztatása szerint a vállalat már 2026-ban mintegy 140 embert foglalkoztatna, ezt követően pedig további 110 munkahelyet hozna létre. Az üzem teljes fejlesztése várhatóan összesen 410 munkahelyet eredményez 2030 végéig – tájékoztat a TASR. Fotó: Hyundai Wia Az önkormányzat hozzátette, hogy a tárgyaláson a vállalat képviselői ismertették beruházási terveiket, a termelés fejlesztésének ütemtervét, valamint a személyzeti terveket is. „A Hyundai Wia olyan technológiailag összetett rendszerek és alkatrészek gyártására szakosodik majd az autóipar számára, amelyek magas hozzáadott értéket képviselnek, és a modern járművekben alkalmazzák őket” – közölte a városháza. A Wia Slovakia beruházási szándékát már benyújtotta környezeti hatásvizsgálatra. A dokumentáció szerint a turócszentmártoni üzem a homokinetikus csuklóval ellátott féltengelyek, valamint az elektromos járművekhez készült hűtőmodulok gyártására és összeszerelésére specializálódik majd. A beruházás teljes költségét megközelítőleg 13 millió euróra becsülik, amelynek jelentős részét a technológiai berendezések beszerzése teszi ki. Hyundai Wia a dél-koreai Hyundai Motor Group egyik meghatározó ipari vállalata, amely elsősorban autóipari alkatrészek, szerszámgépek és ipari berendezések gyártásával foglalkozik. A vállalat története az 1970-es évekre nyúlik vissza, amikor még Kia Machinery néven működött, később azonban a Hyundai-csoport része lett, és felvette jelenlegi nevét. Az autóiparban a Hyundai és a Kia egyik legfontosabb beszállítójának számít. Termékpalettáján megtalálhatók a hajtáslánc-elemek, a homokinetikus csuklóval ellátott féltengelyek, a futómű- és kormányműalkatrészek, valamint az elektromos járművekhez szükséges különböző rendszerek és komponensek – a Turócszentmártonban tervezett új üzem is ezekre a területekre összpontosít majd. A Hyundai Wia ugyanakkor nemcsak az autóiparban aktív. A vállalat a világ szerszámgépiparának egyik jelentős szereplője, korszerű CNC-esztergákat, megmunkálóközpontokat és automatizált gyártórendszereket állít elő. Emellett a védelmi ipar számára is gyárt rendszereket és alkatrészeket. A cég több kontinensen rendelkezik gyártókapacitásokkal, többek között Dél-Koreában, Kínában, Indiában, Mexikóban és az Egyesült Államokban. Az európai jelenlét erősítését szolgálhatja a turócszentmártoni beruházás is, amely jól illeszkedik a Hyundai-csoport elektromobilitási stratégiájába.        

A nép mondja meg, hogy mi legyen a neve a BYD legnagyobb szedánjának

2026.06.05.
A vállalat a Weibón hat lehetséges névváltozatot tett közzé, amelyek közül lehet. A szavazás eddigi állása alapján egyértelmű favorit rajzolódik ki: a Dahan (Nagy Han, a Han-dinasztia után) messze vezet a mezőnyben, több mint 1700 szavazattal, míg a második helyezett Han Tianxia jóval kevesebb támogatást kapott. Ez alapján szinte biztosra vehető, hogy a BYD új csúcsmodellje végül a Dahan nevet viseli majd. A névválasztási folyamat nem csupán marketingfogás: a BYD tudatosan épít a kínai kulturális hagyományokra, amelyeket globális márkastratégiájának részeként igyekszik hangsúlyozni. A BYD nemrég indította el Datang (Nagy Tang, a Tang-dinasztia után) nevű nagyméretű SUV előértékesítését, amely nagy érdeklődést váltott ki: kevesebb mint két hét alatt mintegy százezer előrendelés érkezett rá. A nagy kereslet miatt a vállalat kénytelen volt elhalasztani a modell piaci bevezetését, hogy fel tudjon készülni a gyártási igények kielégítésére.  A Nagy Han ennek a sikeres stratégiának a folytatásaként jelenhet meg, immár a szedánszegmens csúcsán. Az új modellről már több részlet is napvilágot látott. Az autó egy nagyméretű, mintegy 5,2 méter hosszú szedán lesz, elegáns, áramvonalas tetővonallal és karakteres frontrésszel. A külső dizájnt krómozott, többküllős felnik és egyetlen, végigfutó hátsó lámpasor teszi hangsúlyossá, míg a tetőre szerelt LiDAR szenzor az autó fejlett vezetéstámogató rendszereire utal. A modell az új, LFP-alapú Blade 2.0 akkumulátorra épül, amely rendkívül gyors töltést tesz lehetővé: a gyártó szerint 10-ről 97 százalékra mindössze kilenc perc alatt feltölthető. A hátsókerék-hajtású változat hatótávolsága elérheti az 1008 kilométert a kínai CLTC mérési ciklus szerint, míg az összkerékhajtású verzió esetében 880 kilométeres értékkel számolhatunk. Ez a kategóriában kiemelkedő adat, különösen az ultragyors töltési képességgel együtt. A BYD várakozásai szerint az új zászlóshajó szedán 2026 harmadik negyedévében kerülhet a kínai piacra. A modell kulcsszerepet játszhat a márka prémiumkategóriás pozicionálásában,  egy olyan időszakban, amikor a BYD hazai eladásai visszaesést mutatnak. A Dahan bemutatása és erős marketingje – például a közönség bevonása a névadásba – fontos eszköz lehet a kereslet élénkítésére .  
Címkék: 

A BYD is fejleszt humanoid robotokat

2026.06.05.
A cég ügyvezető alelnöke, Li Ke elmondta: a BYD már aktívan fejleszti az emberszabású robotokat, és úgy látja, ebben az iparágban a gyártási kapacitás, valamint a szoftveres és hardveres képességek jelentik majd a verseny kulcsát. A vállalat érvelése szerint az autóipar és a robotika között sokkal nagyobb az átfedés, mint azt elsőre gondolnánk. A modern járművekben használt technológiák – érzékelők, elektromos aktuátorok, akkumulátorok, számítástechnikai platformok és mesterséges intelligencia – mind alapvető építőkövei egy humanoid robotnak is. Emellett az autógyártók jelentős tapasztalattal rendelkeznek a nagyléptékű gyártásban, az ellátási láncok kezelésében, valamint a biztonságkritikus rendszerek fejlesztésében. Li Ke hangsúlyozta: ezek a közös alapok lehetővé teszik, hogy a BYD az autóiparban megszerzett tudását viszonylag könnyen ültesse át a robotikába. A BYD stratégiai gondolkodását jól mutatja, hogy nem feltétlenül zárt ökoszisztémában képzeli el a jövőt. Li Ke szerint a vállalat egy nyílt platform kialakítását is fontolgatja. Ez azt jelentené, hogy a BYD saját fejlesztésű robotokat gyártana, másrészt együttműködne más robotikai vállalatokkal is. Érdekes elképzelés, hogy a humanoid robotok értékesítése a jövőben akár a meglévő autókereskedői hálózaton keresztül történhetne. Ha a robotok valóban eljutnak a háztartási termékek szintjére, a BYD már kiépített infrastruktúrája komoly versenyelőnyt jelenthet a piacon. A vállalat egyelőre nem közölt konkrét részleteket a kereskedelmi bevezetés időpontjáról, a fejlesztések műszaki paramétereiről, illetve a beruházások nagyságrendjéről. A projekt vélhetően még korai szakaszban van, de illeszkedik a szélesebb kínai iparági trendbe. Egyre több autógyártó fordul a robotika felé, felismerve az autóipar és a mesterséges intelligenciával támogatott robotrendszerek közötti konvergenciát. Írtunk például arról, hogy a Chery már konkrét termékkel is megjelent: nemrég online értékesíteni kezdett egy humanoid robotot, amely 0,7 kWh-os  akkumulátorral rendelkezik. A Xpeng szintén aktívan építi fel robotikai stratégiáját, amelyet szorosan összekapcsol a mesterséges intelligencia és az autonóm vezetési rendszerek fejlesztésével.  
Címkék: 

Stratégiai együttműködésbe kezd a Ford Magyarország és a Thália Színház

2026.06.05.
Az együttműködés túlmutat a klasszikus támogatói szerepkörön. Egy olyan közös értékrenden alapul, amelyben a hagyományok tisztelete, a folyamatos fejlődés, az innováció és a felejthetetlen élmények nyújtása egyaránt meghatározó. A Ford Magyarország modern szemléletével és a folyamatos megújulás iránti elkötelezettségével szervesen kapcsolódik a Thália Színház új évadának koncepciójához, ahol a fordulat nemcsak a színpadon, hanem a közönség elérésében és a mobilitásban is új dimenziót nyit. Színművészek vették át az új modelleket a Ford importőrének hazai központjában A partnerség jelképesen és gyakorlatilag is elindult: a napokban a Thália Színház művészei a Ford magyarországi importőrének központjába látogattak, hogy hivatalosan is kezdetét vegye az együttműködés. A társulat tagjai közül Sóvári-Fehér Anna, Udvarias Anna, Jaskó Bálint és Szabó Győző személyesen ismerkedhettek meg az élvonalbeli technologiával felszerelt modellekkel. A közös délelőtt során a művészek ki is próbálhatták az autókat, majd az élménydús próbakörök után a színházhoz már maguk a színészek vezethették vissza az új járműveket.   A Káli-medencétől a Nagymező utcáig: 26 fős társulat és a Salföldi Thália Nyárikert A Thália Színház 26 fős állandó társulata, nemcsak a budapesti próbák és előadások során veszi majd kiváló hasznát a járműveknek. A mobilitási támogatás kiemelten fontos szerepet kap a nyári időszakban is, amikor a színház hagyományosan a Balaton-felvidékre költözik. A Káli-medence szívében, a salföldi Káli Fecske Kulturális Központban megrendezett Thália Nyárikert szabadtéri színpada (250 fős fedett színpados nézőterével) idén nyáron is különleges előadásokkal és koncertekkel várja a közönséget a csillagos ég alatt. A Ford Kuga hibrid és a tisztán elektromos Puma Gen-E így a Budapest és Salföld közötti ingázást, a művészek és a háttérstáb zökkenőmentes, környezetbarát utazását is biztosítja a nyári szezonban a próbák és előadások között. Közös értékek és a kultúra támogatása A Ford globális szinten is kiemelt figyelmet fordít a társadalmi felelősségvállalásra és a kultúrára. Ezt mutatja az is, hogy a márkát a TIME magazin és a Statista reprezentatív felmérésében Amerika legikonikusabb vállalatának választották idén, az első helyre rangsorolva azon vezető cégek között, amelyek az üzleti sikereken túl, meghatározó szerepet játszanak a kultúra és a társadalom formálásában. „Különleges büszkeséggel és nagy szeretettel köszöntjük a Thália Színház művészeit és közönségét. Igazán örülünk annak, hogy a színházi szezonban, a Fordulatok Évadának kiemelt partnereként állhatunk ma itt” – nyilatkozta Kővágó-Laky Andrea, a Ford Magyarország ügyvezető igazgatója. „A Ford idén ünnepli magyarországi jelenlétének 35. évfordulóját. Ez az évtizedes hazai jelenlét adja a lehetőséget, hogy aktív támogatói legyünk a hazai kulturális életnek. A Thália Színházzal való partnerségünk a közös gondolkodásra és az élményközpontúságra épül. Szeretnénk a megszokott kereteken túlmutatva, új és kreatív módon megszólítani a közönséget, és még teljesebb, modernebb élményt kínálni mind a színházkedvelőknek, mind a Ford ügyfeleinek. A vadonatúj, élvonalbeli technológiával felszerelt modelljeink valódi inspirációt és a felfedezés szabadságát nyújtják majd a Társulat számára a mindennapokban, legyen szó a budapesti próbákról vagy a salföldi nyári előadásokról.” Élvezetes és fenntartható mobilitás a mindennapokban A stratégiai megállapodás keretében a Ford Magyarország két darab új személyautót ad tartós használatba a Thália Színháznak, biztosítva a társulat kényelmes, biztonságos és környezetbarát közlekedését: A vadonatúj Ford Kuga FHEV (öntöltő hibrid): Ez a közepes méretű SUV a teljesítmény és a hatékonyság tökéletes egyensúlyát nyújtja. A 2.5 literes szívó benzinmotor és az elektromos motor párosítása 180 lóerős rendszerteljesítményt garantál rendkívül gazdaságos üzemeltetés mellett. A modell WLTP mérések szerinti vegyes fogyasztása a gyakorlatban mindössze 5.3 liter / 100 km, miközben az autó hatótávolsága egyetlen tankolással elérheti az 1000 kilométert is. A tisztán elektromos Ford Puma Gen-E: A kompakt SUV crossover kategória igazi városi ragadója, a Ford legnépszerűbb európai modelljének teljesen elektromos változata. A modellt kifejezetten az európai igényekre szabva fejlesztették ki (az Egyesült Királyság legkelendőbb személyautójának bizonyult az elmúlt 3 évben). A rendkívül sokoldalú, 566 literes hasznos csomagtérrel rendelkező autó 12 colos központi kijelzőt, csúcstechnológiás infotainment rendszert és prémium B&O Audio hangrendszert kapott. Frissített akkumulátorának köszönhetően akár 417 kilométer megtételére képes egyetlen töltéssel (WLTP vegyes használat mellett, 13.1 kWh / 100 km fogyasztással), gyorstöltőn akkumulátora pedig mindössze 23 perc alatt feltölthető 10-ről 80 százalékra. Mindkét jármű a legújabb, 2026-os modellfrissítéseknek köszönhetően élvonalbeli, 2-es szintű önvezető rendszerrel, kézhasználat nélküli vezetéstámogató technológiával érkezik. Ez a BlueCruise, amely a kijelölt európai és hazai autópálya-szakaszokon (BlueZone) teszi még pihentetőbbé és biztonságosabbá az utazást, többek között a fenti modellek esetében is. Dinamizmus a színpadon és az utakon A Thália Színház 2026/2027-es évada rendkívül izgalmas és sokszínű repertoárral várja a nézőket. A Fordulatok Évadában összesen kilenc bemutatóval bővül a teátrum kínálata a Nagyszínpadon, a Télikertben és az Arizona Stúdióban. Különös hangsúlyt kap a kortárs dráma: hat ősbemutatót láthat a közönség, köztük két olyan új magyar művet, amelyek kifejezetten a Thália felkérésére születtek. „A Thália Színház célja, hogy a nézők minden alkalommal olyan színházi élménnyel gazdagodjanak, amely új nézőpontokat nyit meg számukra. Ehhez a folyamatos megújuláshoz és lendülethez kerestünk partnert, és a Ford Magyarország személyében meg is találtuk a tökéletes társat” – tette hozzá Horváth Illés, a Thália Színház stratégiai igazgatója. „Egy színházi társulat élete folyamatos mozgásból, logisztikából és pontosságból áll. Rendkívül hálásak vagyunk a Ford Magyarországnak, hogy a vadonatúj Kuga és Puma Gen-E modellekkel támogatják a mindennapi mobilitásunkat. Ez a partnerség valóban túlmutat a megszokott kereteken: a közös értékek, a modern technológia és az élményközpontúság összeköt minket.” 35 éve stabilan a magyar utakon A Ford Magyarország idén ünnepli hazai fennállásának 35. évfordulóját. A márka immár 12. éve stabilan őrzi helyét a három legkelendőbb autómárka között a teljes hazai piacon. Ezt a sikert a tavalyi évben is megerősítette: több mint 16 ezer új autó értékesítésével kiemelkedő, 10%-os piaci részesedést ért el Magyarországon. A Ford Magyarország és a Thália Színház együttműködésével egy rendkívül izgalmas, közös utazás veszi kezdetét. A Ford csapata ezúton is sikeres, lendületes és fordulatokban gazdag évadot kíván a Thália Színháznak, a társulatnak és a színházkedvelő közönségnek egyaránt!  
Címkék: 

Kínai autómárkák Európában: már nem exportálnak, hanem helyet foglalnak az asztalnál

2026.06.05.
Néhány évvel ezelőtt az európai autóipar még viszonylag nyugodtan figyelhette a kínai gyártók terjeszkedését. Az akkori várakozások szerint a kínai márkák elsősorban az olcsóbb modellek piacán jelenthetnek kihívást, miközben az európai gyártók technológiai, márkaépítési és minőségi előnye továbbra is megkérdőjelezhetetlen marad. 2026-ra azonban világossá vált, hogy a helyzet ennél sokkal összetettebb. A kínai autóipar nem egyszerűen exportál Európába: egyre inkább európai szereplővé kíván válni. A cél: beépülni a helyi gazdaságba A folyamat egyik legfontosabb jele, hogy a kínai gyártók már nem pusztán értékesítési hálózatokat építenek ki a kontinensen, hanem gyártókapacitásokat, kutatás-fejlesztési központokat és beszállítói kapcsolatokat is keresnek. Az autóiparban ugyanis hosszú távon nem az nyer, aki több autót exportál, hanem aki beépül a helyi gazdaságba. A leglátványosabb előretörést jelenleg a BYD és a Chery mutatja. Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) adatai alapján a BYD 2026 első négy hónapjában már 2,2 százalékos részesedést szerzett az Európai Unió, az Egyesült Királyság és az EFTA-országok újautó-piacán, míg a Chery elérte a 2 százalékot. Néhány évvel ezelőtt ezek a számok még elképzelhetetlennek tűntek egy olyan piacon, amelyet évtizedeken keresztül a Volkswagen-csoport, a Stellantis, a Renault és a német prémiumgyártók uraltak. A növekedés ráadásul rendkívül gyors. Az ACEA adatai szerint a BYD európai regisztrációi több mint 150 százalékkal emelkedtek az év első négy hónapjában, míg a Chery növekedése meghaladta a 260 százalékot. Hasonló dinamikát mutat a Leapmotor, amely a Stellantisszal közös európai együttműködésének köszönhetően több mint ötszörösére növelte jelenlétét. Soktényezős előretörés A kínai gyártók előretörése mögött több tényező áll. Az egyik legfontosabb a technológiai fölény bizonyos területeken. Míg az európai gyártók hosszú ideig a belső égésű motorok fejlesztésében voltak világelsők, addig Kína az elektromos mobilitásban épített ki jelentős versenyelőnyt. Az akkumulátorgyártástól a szoftverfejlesztésen át az ellátási láncokig olyan ökoszisztémát hozott létre, amely lehetővé teszi a gyors fejlesztést és az agresszív árképzést. Az IEA Global EV Outlook 2026 jelentése szerint Kína már a világ legnagyobb autóexportőre, és az ország autókivitelének több mint egyharmadát elektromos járművek adják. Az európai gyártók számára különösen aggasztó, hogy a kínai cégek már nem csupán az alsó árkategóriában jelennek meg. A BYD, a Geely-csoport vagy a Chery egyre inkább a közép- és felső kategóriás modellek felé mozdul el, miközben fejlett vezetéstámogató rendszerekkel, digitális szolgáltatásokkal és versenyképes árakkal próbálják megszólítani az európai vásárlókat. A Reuters beszámolója szerint a kínai gyártók immár nyíltan a német prémiumszegmens vásárlóit célozzák meg, ami néhány évvel ezelőtt még merész elképzelésnek számított volna. Az európai válasz részben a vámokban testesült meg. Az Európai Unió tavaly pótlólagos vámokat vezetett be a Kínában gyártott elektromos autókra, arra számítva, hogy ez lassítja a kínai térnyerést. A valóságban azonban a kínai cégek alkalmazkodtak. Egyre többen jutottak arra a következtetésre, hogy a vámok kijátszásának legjobb módja az európai gyártás. Magyarország szerepe a képletben Ennek a stratégiának az egyik legfontosabb eleme Magyarország. A BYD szegedi beruházása nem egyszerűen egy új autógyár felépítését jelenti, hanem annak a folyamatnak a szimbóluma, amelyben a kínai autóipar az exportőr szerepéből európai termelővé válik. A vállalat hosszú távú célja, hogy az Európában értékesített járművek döntő részét helyben állítsa elő. A Reutersnek nyilatkozó Stella Li, a BYD ügyvezető alelnöke szerint a vállalat 2028-ra képes lehet arra, hogy az európai piacra szánt elektromos autóit teljes egészében helyi gyártásból fedezze. A magyarországi beruházás jelentősége túlmutat a BYD-n. Az ország ma már egyszerre otthona a Mercedesnek, az Audinak, a Suzukinak, a BMW-nek és a kínai autóipar legnagyobb szereplőinek. Ez egyedülálló helyzetet teremt Európában. Miközben Nyugat-Európa egyes régióiban gyárbezárások, létszámleépítések és kapacitáscsökkentések zajlanak, addig Magyarországon új gyártóközpontok épülnek ki. A kínai gyártók számára az ország egyszerre jelent hozzáférést az uniós piachoz, fejlett autóipari beszállítói hátteret és versenyképes költségszintet. Páratlan lépés az autóipar történetében A folyamat ugyanakkor komoly kérdéseket is felvet. Az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) friss elemzése szerint a kínai vállalatok nemzetközi térnyerésének jelentős részében fontos szerepet játszottak az állami támogatások, amelyek lehetővé tették az agresszív árversenyt és a gyors kapacitásépítést. Az európai döntéshozók ezért egyre inkább azt vizsgálják, miként lehet megőrizni a kontinens ipari versenyképességét egy olyan időszakban, amikor a globális autóipari erőviszonyok látványosan átalakulnak. Mindez arra utal, hogy az európai autóipar következő évtizedének egyik legfontosabb kérdése már nem az lesz, hogy megérkeznek-e a kínai gyártók a kontinensre. Ez a folyamat ugyanis már lezajlott. A valódi kérdés az, hogy az európai szereplők képesek lesznek-e alkalmazkodni egy olyan piachoz, ahol a versenytársak nemcsak olcsóbbak, hanem egyre gyakrabban technológiailag is versenyképesek. Az autóipar történetében ritkán fordult elő, hogy egy új szereplő ilyen rövid idő alatt ekkora befolyást szerezzen a világ egyik legfontosabb piacán. Európa most éppen egy ilyen korszakváltás közepén áll.

Legálisan kaphat szteroidot a Toyota Hilux

2026.06.05.
Abból, hogy évtizedek óta vezeti méretosztálya, a könnyű platós kisteherautók nemzetközi eladási rangsorát, viszonylag nagy biztonsággal következtethetünk arra, hogy a Toyota Hilux kielégíti ügyfélkörének elvárásait. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne növelni a modell piacát – a kérdés csak az, hogy hogyan, milyen irányban. A Toyota ausztrál importőre szerint a méret a lényeg – pontosabban a teherbírás. Elkészítették ezért a GVM Upgrade elnevezésű opciós csomagot: a név a megengedett legnagyobb össztömegre (gross vehicle mass) utal, amelyet kiviteltől függően akár 435 kilogrammal emel meg.  Mivel a csomag alapvető szerkezeti változtatásokkal jár együtt, azt gyártásból kell megrendelni, cserébe viszont teljes körű gyári Toyota-garancia vonatkozik a felizmosított haszonjárműre. A valamivel több mint másfél tonnás össztömeggel olyan módosítások járnak együtt, mint a 10 mm-rel megemelt szabad hasmagasság, valamint a hosszabb hátsó lengéscsillapítók. A megengedett legnagyobb tengelyterhelés elöl 100, hátul 280 kilogrammal nőtt. A duplafülkés, összkerékhajtású Hiluxokhoz kínált csomag átszámítva 88 ezer forint körüli összegbe kerül, és mivel gyári beépítésű, ebben már az átalakítás költsége is benne van. A motor minden esetben az Európában is jól ismert 2,8 literes, soros négyhengeres turbómotor 204 lóerővel és 500 Nm nyomatéki csúccsal, egyes kiviteleken 48V-os mild hibrid támogatással. A sebességváltó hatfokozatú automata, az összkerékhajtás kapcsolható, és felezőt is kap a GVM-csomagos Hilux.   Fotó:: Toyota

Magyarországon is elérhető az új OMODA 9 Black Edition

2026.06.05.
A most bevezetett OMODA 9 SHS Black Edition karosszériájának teljes felületét high-tech matt fekete fényezés borítja, mély, kifinomult és prémium megjelenést kölcsönözve az autónak. Az ezüst embléma markáns részletként emelkedik ki a sötét háttérből, hangsúlyozva a modell exkluzív karakterét. A fényes fekete ablakkeretek és tetősínek látványos kontrasztot alkotnak a matt karosszériával. Az oldalnézetet a fényes fekete könnyűfém keréktárcsák és az ezüst logós középsapkák teszik még elegánsabbá. A látványos külső mögött az OMODA 9 SHS már bizonyított szuper hibrid hajtáslánca rejtőzik. A három villanymotoros összkerékhajtással szerelt modell dedikált hibrid erőforrást kapott, amely 44,5%-os termikus hatásfokkal működik, és egy 3 fokozatú DHT hibrid váltóval üzemel. A hajtáslánc maximális összteljesítménye 340 kW, csúcsnyomatéka pedig 650 Nm, amely lehetővé teszi, hogy az autó mindössze 4,9 másodperc alatt gyorsuljon 0-ról 100 km/órára. Hatótáv tekintetében az OMODA 9 SHS több mint 1100 km-es WLTP kombinált hatótávot kínál, hibrid üzemmódban az üzemanyag-fogyasztása csupán 1,6 l/100 km, tisztán elektromos hatótávja pedig eléri a 145 km-t. A hat vezetési mód – Standard, Eco, Snow, Sand, Off-Road és Sport – intelligens teljesítményszabályozást biztosít a különböző útviszonyokhoz igazodva. A Black Edition modell változat azok számára kínál vonzó alternatívát, akik az OMODA 9 SHS szuper hibrid képességei mellett még erőteljesebb egyéni megjelenésre is vágynak. Az OMODA 9 Black Edition modellváltozat 20 990 000 Ft-os bevezető ártól érhető el Magyarországon, míg az OMODA 9 SHS-P a korábbi, 21 990 000 Ft helyett most 2 000 000 Ft-tal kedvezőbb áron, 19 990 000 Ft-ért vásárolható meg. OMODA 9 Black Edition listaár: 21 490 000 Ft – 1,99% THM finanszírozással elérhető ár kedvezményes ár: 20 990 000 Ft – normál piaci finanszírozással vagy készpénzzel elérhető ár OMODA 9 SHS listaár: 20 490 000 Ft – 1,99% THM finanszírozással elérhető ár kedvezményes ár: 19 990 000 Ft – normál piaci finanszírozással vagy készpénzzel elérhető ár 2026. június 1-től az OMODA&JAECOO modellpaletta egyes modelljei kedvezőbb árakkal és új felszereltségi szintekkel elérhetőek. OMODA 5 SHS-H comfort kedvezményes ár: 9 990 000 Ft (új felszereltségi szint) premium kedvezményes ár: 10 990 000 Ft (korábbi ár: 11 990 000 Ft) OMODA 5 EV comfort kedvezményes ár: 11 990 000 Ft (korábbi ár: 12 990 000 Ft) premium kedvezményes ár: 13 490 000 Ft (korábbi ár: 14 490 000 Ft) OMODA 7 SHS-P Az OMODA 7 SHS-P immár két felszereltségi szinttel érhető el. Az exclusive plus szint a korábbinál is bővebb kényelmi funkciókat kínál (pl. Távoli Parkolást Segítő Asszisztens, ülés masszázs). exclusive kedvezményes ár: 14 990 000 Ft (korábbi ár: 16 490 000 Ft) exclusive plus kedvezményes ár: 15 490 000 Ft (új felszereltségi szint) JAECOO 5 SHS-H comfort kedvezményes ár: 9 990 000 Ft (előrendelhető új modell) exclusive kedvezményes ár: 10 990 000 Ft (korábbi ár: 11 990 000 Ft) JAECOO 5 EV exclusive kedvezményes ár: 13 490 000 Ft JAECOO 7 ICE premium kedvezményes ár: 11 490 000 Ft exclusive kedvezményes ár: 12 990 000 Ft JAECOO 7 SHS-H COMFORT comfort kedvezményes ár: 10 990 000 Ft exclusive kedvezményes ár: 12 490 000 Ft JAECOO 7 SHS-P EXCLUSIVE exclusive kedvezményes ár: 14 490 000 Ft

Gyakran ismételt kérdések és válaszok a nyári vezetésről

2026.06.05.
A nyár beköszöntével nő a vágy, hogy kiszabaduljunk a mindennapi rutinból és a megszokott környezetből. Ez az időszak, amikor a legtöbben kelnek útra. És talán alábecsülik a veszélyes magatartási formákat. Ezekből gyűjtöttünk össze egy csokorra valót. Íme, a gyakran visszatérő kérdések, a válaszokkal együtt. BIZTONSÁGOS VEZETÉS: NEM PAPUCSBAN ÉS FÜRDŐRUHÁBAN A strandruházat, bár kényelmes és könnyű, gyakran teljesen alkalmatlan a vezetésre. A túl laza papucsok vagy cipők csökkentik a pedálok feletti irányítást és vészhelyzetben növelik a reakcióidőt. Bár a papucsos vagy mezítlábas vezetést a KRESZ nem tiltja kifejezetten, baleset esetén súlyosbíthatja a felelősséget, valamint a gondossági szabályok be nem tartásáért járó büntetést. Mindig viseljen zárt cipőt, amely kényelmes és jól tartja a lábát. Kerülje az olyan ruhákat, amelyek korlátozhatják a mozgást vagy csúszósak lehetnek az üléseken. A félmeztelen vezetéssel pedig az a probléma, hogy nem higiénikus és növeli a nap által felmelegített bőr égési sérülésének kockázatát. HIDRATÁLÁS IGEN, DE ZAVARÓ TÉNYEZŐK NÉLKÜL Magas nyári hőmérséklet esetén a kiszáradás kockázata konkrét. A fáradtság és a figyelmetlenség jelentősen megnő, ha a test dehidratált. Ezért alapvető fontosságú, hogy igyon vizet rendszeresen. De kerülni kell a vezetés közbeni folyadékpótlást, mert az üveg kinyitása, illetve az ivás, majd a palack visszahelyezése a tartóba mind figyelemelterelési faktorok. A HELYTELEN TESTTARTÁS A nyári klasszikus vezetési helyzet, hogy a sofőrök kikönyökölnek az ablakon. Bár ártalmatlan gesztusnak tűnik, az egykezes vezetés drasztikusan csökkenti a reakcióképességet és növeli a súlyos sérülések kockázatát egy oldalsó ütközés során. LÁBAK A MŰSZERFALON Rendkívül veszélyes az anyósülésen a lábakat a műszerfalon tartani. Ha a légzsák be van kapcsolva, ütközés esetén a lábak az arcba csapódnak, pusztító következményekkel. DOKUMENTUMOK MINDIG A FEDÉLZETEN Az indulás nyüzsgésében könnyű elfelejteni az igazán fontos dolgokat. Mindig legyen önnél a személyi igazolvány, a vezetői engedély, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás igazolás. Az Európai Unió országaiban az engedély nélküli vezetés akár 300 euró büntetést is eredményezhet. Indulás előtt ellenőrizze a dokumentumok érvényességét is. A technológia segít: vannak olyan alkalmazások, amelyek lehetővé teszik számos dokumentum digitális másolatának elkészítését és így az applikáció figyelmeztet a papírok lejárati idejére. PARKOLÁS A STRANDON A strandok közelében történő parkolóhely megtalálása, különösen a főszezonban, frusztráló vállalkozássá válhat. Fontos azonban, hogy nyugodt maradjon: tilos a duda használata, ez pénzbírságot is eredményezhet. Ne feledje, hogy a kürtöt csak a baleset megelőzésére szabad használni. ZENE ÉS ROMANTIKA A nyár szinonimája a könnyedségnek és a romantikának, de a túl hangos zene elfedheti a biztonság szempontjából kritikus hangokat, például szirénákat vagy más járművek dudálását. A szeretet kifejezése, mint az utas megcsókolása vezetés közben, szintén veszélyes zavaró tényező. Például Spanyolországban az utas megcsókolása vezetés közben 80 euró bírsággal járhat. KARBANTARTÁS Érdemes átnézetni az autót hosszabb utak előtt, ellenőrizni az ablakmosót, a fékeket és a világítást is. Forrás: sicurauto.it  

Kamion EB – Szlovákiában folytatódik a sorozat

2026.06.05.
-Összességében jó hétvége volt, vezetjük a bajnokságot, bár nagyon sajnálom, hogy a harmadik versenyen a futamgyőzelem elúszott, de majd a Slovakia Ringen javítunk. Remélem sok magyar szurkoló lesz ott a helyszínen, és buzdít majd minket. Köszönöm a rajongóknak, hogy a legutóbbi verseny során rám szavaztak, és megnyertem a Goodyear Wingfoot-díjat. Nagyon örülök ennek, mert ez egy igazán értékes elismerés, boldog vagyok, hogy a kamionversenyzésbe is elhozták, és én lehetek az első a kamionversenyzés történetében, aki megnyerte – mondta Kiss Norbert. A Goodyear Wingfoot-díj - amelyet már számos nagyobb sorozatban, köztük az FIA Hosszútávú Világbajnokságon, az Európai Le Mans-sorozatban és a Brit Túraautó-bajnokságon is átadnak - elismeri a pilóták teljesítményét és eredményeit. Mind a hét kamion EB versenyhétvégén az FIA és a Goodyear szakértőiből álló testület három pilótát jelöl a 3. futam után a versenyhétvégén nyújtott összteljesítményük, sportszerűségük, és a pályán elért kiemelkedő eredményeik alapján. A rajongók ezután a 4. futam alatt az Instagramon szavazhatnak a hétvége pilótájára a jelöltek rövid listájáról. A győztest a 4. futam élő közvetítésének részeként hirdetik ki, és a dobogón veheti át a pilóta a Goodyear Wingfoot-díjat. A hétvégi helyszín, a 2010-ben megnyitott, 5,922 kilométeres Slovakia Ring nehéz kihívást jelent a Goodyear FIA ETRC pilótái és csapataik számára. Tizennégy pilóta áll rajthoz a szlovák fővárostól, Pozsonytól 30 kilométerre található helyszínen. -A Slovakia Ring nagyon-nagyon jó, mindig sok magyar szurkolóval, szóval a hangulat mindig fantasztikus. Magát a pályát is élvezem, a múltban nagyon szép eredményeket értünk itt el, szóval remélem, hogy idén is folytatjuk jó sorozatunkat. A pálya nagy sebességű és nagyon hosszú, így nagyon megterhelő a gumik számára, így fontos lesz a jó beállítás. Ez az egyik legnagyobb kihívást jelentő pálya a versenynaptárban a gumiabroncsok használata miatt – tette hozzá Kiss Norbert. IDŐPONTOK Június 6., szombat 15:30: 1. futam 17:30: 2. futam Június 7., vasárnap 13:30: 3. futam 15:30: 4. futam
Címkék: 

Elstartolt a CUPRA Raval és a Volkswagen ID. Polo gyártása a SEAT & CUPRA martorelli üzemében

2026.06.05.
A SEAT & CUPRA martorelli gyárában megkezdődött a CUPRA Raval és a Volkswagen ID. Polo sorozatgyártása. Ezzel új fejezet nyílik a közlekedés történetében: Spanyolország készen áll az európai elektromobilitás élére állni. A Volkswagen Csoport Core márkacsoportja megbízásából, a SEAT & CUPRA vezetésével induló elektromos városi modellcsalád érkezése mérföldkő lesz a kontinens számára: az elektromobilitás mindenki számára elérhetővé válik. A projekt keretében három különböző márka színeiben négy tisztán elektromos hajtású modell mutatkozik be – egytől egyig spanyol gyártásban. A történelmi jelentőségű eseményt jelenlétével megtisztelte Pedro Sánchez, Spanyolország miniszterelnöke, Oliver Blume, a Volkswagen Csoport vezérigazgatója, Thomas Schäfer, a Volkswagen AG igazgatótanácsának tagja, a Core márkacsoport vezetője, a Volkswagen márka vezérigazgatója, valamint a SEAT & CUPRA felügyelőbizottságának elnöke, továbbá Markus Haupt, a SEAT & CUPRA vezérigazgatója, a vállalat teljes igazgatótanácsával együtt „A mai nap jóval többről szól, mint csupán két új modell gyártásának elindításáról. Mérföldkő ez a SEAT & CUPRA életében – és egyben ragyogó bizonyítéka annak, mi mindent képesek vagyunk elérni, ha csapatként fogunk össze. A CUPRA Raval és a Volkswagen ID. Polo gyártásának elindításával nem csupán két új modellt vezetünk be a piacra: kézzelfogható bizonyítékát adjuk annak, hogy készen állunk a mobilitás jövőjének diktálására és alakítására. Sikeresen lezártuk az átalakulást: több mint 3 milliárd eurós martorelli beruházásunkkal és mélyreható kulturális szemléletváltásunkkal valóságos ipari nagyhatalommá fejlődtünk. Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy Spanyolországot megtéve bázisunknak, mi hozhatjuk el az elektromos korszakot Európa útjaira.” Markus Haupt, a SEAT & CUPRA vezérigazgatója    

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója