Díjat alapított Dávid Sándor emlékére az autósport szövetség

2026.07.22.
"Dávid Sándor, vagy ahogy a sportág rajongói évtizedeken át ismerték, +Lapaj+, a magyar autó- és motorsport újságírás legmeghatározóbb alakja volt. Cikkeivel, televíziós műsoraival és közvetítéseivel generációk sora számára hozta közelebb és szerettette meg a technikai sportokat, köztük az imádott autósportunkat" - áll az MNASZ-nek az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében. Dávid Sándor - Fotó: Farkas József Képes Sport  A szövetség kiemeli: a régi Magyar Televízió Autó Motor Sport című műsora a magyar technikai sportok legfontosabb televíziós fóruma volt, amelynek meghatározó szerkesztője és műsorvezetője volt hosszú éveken keresztül. 1976 és 1998 között a Forma-1-es futamok első és egyik ikonikus magyar kommentátoraként vált országosan ismertté, miközben a hazai autósport, a rali és a technikai sportok egyik legfontosabb népszerűsítője volt. A Hungaroring sajtófőnökeként, majd az Eurosport magyar szerkesztőségének alapító tagjaként is jelentős szerepet vállalt a sportág hazai médiamegjelenésének alakításában. Az MNASZ jelezte, szeretné megőrizni a legendás kommentátor, riporter és szerző szellemi örökségét a most megalapított Dávid Sándor-díjjal. Ezt az MNASZ elnöksége a szövetség média munkabizottságának javaslatára - Dávid Zsófiával és ifj. Dávid Sándorral egyeztetve - évente egy alkalommal ítéli oda annak, aki az adott évben a legtöbbet tette a magyar autósport népszerűsítéséért, a hazai autósport-kultúra építéséért és gazdagításáért a nyomtatott sajtóban, az elektronikus médiában, valamint online tartalomkészítőként.  

Ez nem prémium, ez de luxe – DS No.8 teszt

2026.07.22.
A franciák senkit se másolnak, és senki se másolja a franciákat – hangzik az angolszász szállóige, és akinek volt már dolga francia autókkal, az pontosan érti, hogy mennyi igazság van ebben a szólásban. A francia autók megértéséhez idő kell. Rá kell szánni az időt, hogy megmutassák valódi mély értékeiket. Nem volt ez másképp legújabb elektromos DS No.8 tesztautómmal sem, ami a Citroen prémium almárkájának első új generációs modellje – erről már a típusnév is árulkodik. Noha ugyanarra az STLA Medium padlólemezre épít, mint a konszern legtöbb kompakt SUV-ja, 4,8 méteres hosszával és 2,1 tonnás tömegével mégsem hasonlítható semmihez a kínálatban. Azért 30 millióért már el is várhatjuk az egyediséget, nem igaz? Sziluettjében szedán, de erősen kupésított, ami mellé emelt is. A nagy 20-colos kerekekből és a nagyautós arányokból egyértelműen hosszátávú utakra hangolt formája egyetlen mai Citroen vagy DS modellhez sem hasonlíthatóan futurisztikus. Volt, akinek tetszett, és volt, akinek nagyon nem. Az biztos, hogy a megjelenése vonzza a tekinteteket és emléket hagy az emberben. Nem véletlen, hogy míg a legtöbb hagyományos gyártónak beletört a bicskája a prémiumosításba, addig a franciák stílusérzéke el tudta vinni a hátán a DS márkát. Már az első generációs modelljeiket is nagyon kedveltem, mert nagyon ízlésesen játszottak a formákkal és az anyagokkal, igazi európai hangulatú alternatívát kínálva a megszokott német márkákon felül. Azonban még hozzájuk képes is egy szintlépésnek tűnik minden szempontból a DS No.8 megjelenése. A Stellantisnál jobban most senkinek sem megy a koncepcióautó formák átültetése sorozatgyártásba. Tényleg magasra kell beülni, és bent ülve is jócskán átlátunk a forgalom felett, amire a magas padló is rátesz. Ennek ellenére hátul is megmaradt az ülések alatti lábtér, és egyébként is fejedelmi a hátsósori létezés. Már a hosszú hátsó ajtók is utalnak rá, de a No.8 olyan érzetet kelt, mintha eleve sofőrösnek tervezték volna. Ha belegondolunk, hogy DS-ekkel jár a francia miniszterelnök, akkor ez nem is olyan elrugaszkodott állítás. Mindenesetre hatalmas a láb és fejtér hátul, a sofőrülésből hátrapillantva pedig egészen futurisztikus, ahogy az utasok mögé folyik a hatalmas tetőablak. Kár, hogy ezutóbbit már kevésbé élvezik a hátul ülők, hiszen a panorámatető bár UV-szűrős, de nem sötétíthető, így a szemükbe süt a nap. És sajnos nem ez az egyetlen részlet, ahol megbotlik a kabin. Sajnos elektronikai rendszerekben eleve nem acélos. A legtöbb gombot többször kell benyomni, hogy működjön; néha bekapcsolva mutat funkciókat, amik ki vannak kapcsolva; néha más értéket mutat a klíma fent, mint lent; és az egyik reggelt a komplett digitális műszercsoport és a HUD nélkül kellett lehoznom, így nem tudtam például, hogy mennyivel megyek. A kormányon lévő gombok érzete sem túl kellemes, és eleinte az is zavart, hogy a teljesen szimmetrikus kormányról nem könnyű megállapítani bizonyos helyzetekben a szemünk sarkából, hogy most egyenesen áll-e vagy sem. Érződik, hogy mindent újra akartak gondolni, de ezúttal ez nem sült el jól. Például kinek az ötlete volt, hogy az ajtóbehúzó egyben a Focal hangrendszer hangszóróháza és a hangulatvilágítás műanyagja is legyen, így egyben recsegjen az egész ajtócsukáskor? Aranyozott légbeömlők és szélesvásznú infotainment rendszer ide vagy oda, minőség szempontjából visszalépést éreztem a korábbi DS modellekhez képest, amiknek még kvarcóra fordult ki a műszerfalából indításra. Aztán egyik nap úgy adódott, hogy hosszútávú utazás várt rám. Még sötétben indultam, így ekkor fogadott először a kabin fenséges, színházszerű hangulatvilágítása, a látványos DS intro grafikákkal, és a középkonzol finom tűzijátékszerű megvilágításával. Jó érzés volt így elindulni, belesüppedni a szinte plüss üléseket idéző velúr fotelekbe. Előtte már lehoztam vele a heti ingázásomat, így 65%-on állt az akkumulátor, de még mindig kb. 500 km-es hatótávot írt ki. Nem csoda, hiszen nem kevesebb, mint 97,2 kWh-nyi NMC akkumulátorcellával tömték tele az alját, ráadásul városban mindössze 14 kWh-s fogyasztást produkált, ami egy ekkora autótól lenyűgöző érték. Mégis azzal a tudattal vágtam bele a 300 km-es autópályázásba, hogy szinte biztosan töltenem kell majd. Hát. Nem lett igazam. Közel 40 fokos kánikulában, a klímát egyáltalán nem kímélve is simán megjártam vele töltés nélkül. Azt már megtanultam a No.8-cal a hétköznapi, városi használat során, hogy nem izmozásra van, hanem előkelő vonulásra. Egyszerűen így érzi jól magát az autó. Az igazi, megfizethetetlen prémium azonban mégis csak a kompromisszummentesség, nem igaz? Hogy magabiztosan vágsz neki az útnak, nem aggódva azon, hogy hol és mikor töltesz, ha egyáltalán lesz szabad oszlop. Végül kicsivel több, mint 500 km-t tettem meg vele, mire 20%-ig merült az akkumulátor. Ez persze elmarad a gyárilag megadott 700 km feletti hatótávtól, de nem tudom eléggé kiemelni, hogy mennyire nem kímélő használata volt nálam. Szóval a DS No.8 elektronikusan és itt-ott talán minőségben is visszalépés ugyan a korábbi DS modellekhez képest, de nem vehetjük el tőle, hogy tényleg egyedi jelenség, és persze messze túlmutat a nem véletlenül megboldogult felsőközépkategóriás szedánokon. Ez nem egy 30 milliós Citroen, ez az igazi francia prémium, aminek a megértéséhez idő kell. Világító logós, valódi fém betétes ülésekkel, nagyszerű minőségű alcantarával, praktikus középkonzol elrendezéssel. Jelenlegi árlistája szerint 24 millió forintról indít a DS No8, míg a mi nagy akksis, Étoile csúcsfelszereltségű változatunk már 28,5 millió forint, extrák nélkül. Van belőle még összkerekes változat is, azonban belsőégésű motort egyáltalán nem is kínálnak hozzá. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Biztonságban két keréken: megérkezett a Xiaomi Electric Scooter 6 sorozat

2026.07.22.
A Xiaomi Electric Scooter 6 sorozat minden tagja szoftveresen 25 km/órás sebességre van limitálva, ezzel is hozzájárulva a biztonságosabb közúti közlekedéshez. Ennél is fontosabb, hogy a négy nagyobb modell - a Xiaomi Electric Scooter 6, a Pro, a Max és az Ultra- mindegyike 12 hüvelykes, a megszokottnál nagyobb átmérőjű kerekekkel érkezik, amelyek stabilabb úttartással, kiszámíthatóbb viselkedéssel ruházzák fel a rollereket, emellett az úti egyenetlenségek, kátyúk és a nedves útfelület esetén is megbízható útitársak. A Xiaomi Electric Scooter 6 Lite a sorozat legkompaktabb, legkönnyebb tagja, amely elsősorban a rövidebb, könnyed városi közlekedéshez ajánlott. 500 Wattos motorja, 25 km-es hatótávja és mindössze 18 kilogrammos tömege tökéletes belépő az e-scooterek világába. A Xiaomi Electric Scooter 6 a sorozat alapmodellje. 800 W-os csúcsteljesítményű motorral, 45 kilométeres maximális hatótávval és 12 hüvelykes nagy tömlő nélküli abronccsal ideális választás a mindennapi városi használatra. Az első és hátsó felfüggesztés mellett kettős fékrendszerrel rendelkezik a magabiztos fékezés érdekében. A Xiaomi Electric Scooter 6 Pro eggyel magasabb szintet képvisel: 1000 W-os motorral és 70 kilométeres hatótávval már a hosszabb, vegyes terepen vezető útvonalakkal is könnyedén megbirkózik. 12 hüvelykes terepgumijaival, első- és hátsó felfüggesztésével és az ergonomikusan kialakított fellépőjével tökéletes társ a túrákhoz. A Xiaomi Electric Scooter 6 Max szintén 70 kilométeres hatótávot kínál, motorja azonban erősebb, 1100 W-os, ennek is köszönhetően teherbírása már 130 kg, extra hosszú első felfüggesztése, illetve dupla hátsó lengéscsillapítója pedig kényelmet, stabil úttartást és ezáltal biztonságosabb közlekedési élményt kínál. Emellett energiavisszanyerő rendszerrel rendelkezik, mely a gurulás során hasznosítható energiává alakítja a mozgási energiát, ezzel is növelve a hatótávolságot. A sorozat legkiemelkedőbb darabja a Xiaomi Electric Scooter 6 Ultra. 1200 W-os motorja mindössze 2,4 másodperc alatt gyorsítja fel a roller 25 km/h-s végsebességére, hatótávja pedig eléri a 75 kilométert. A gyorstöltés funkciónak köszönhetően egy óra töltés is elég ahhoz, hogy újabb 30 kilométert lehessen megtenni vele. Terepgumijainak, kettős lengéscsillapító rendszerének és IPX6-os vízállóságának köszönhetően a változó útviszonyok mellett is stabil közlekedésre alkalmas. A biztonságos rolleres közlekedést a megfelelő kiegészítők is segítik. A Xiaomi Riding Helmet mindössze 280 grammos, kétrétegű PC külső héjjal és EPS párnázással készült, nagy ütésállóságú bukósisak. A 10 szellőzőnyílásnak és az állítható fejpántnak köszönhetően hosszabb utakon is kényelmes és biztonságos viseletet garantál, gyorskioldó csatja pedig gördülékeny fel- és levételt kínál. Praktikus kiegészítő lehet emellett egy hordozható légkompresszor is, amellyel útközben is gyorsan ellenőrizhető és pótolható a gumik nyomása. A Xiaomi második generációs hordozható kompresszora, a Xiaomi Portable Electric Air Compressor 2 képes előre beállított nyomásra felfújni az abroncsokat. A nagy teljesítményű motornak köszönhetően 25 százalékkal gyorsabban dolgozik, mint az előző modellek. Az eszköz Pro verziója akár 45 másodperc alatt képes az abroncs felfújására, nagy kapacitású akkumulátora pedig hosszú üzemidőt biztosít. A Xiaomi Electric Scooter 6 sorozat modelljei szezonális kedvezménnyel, az alábbi ajánlott fogyasztói áron vásárolhatók meg több csatornán keresztül is: a rollerek mi.com hivatalos oldalán, valamint a Media Markt és az Euronics üzleteiben és webshopjaiban is elérhetők. ·       Xiaomi Electric Scooter 6 Ultra – 299.990 Ft ·       Xiaomi Electric Scooter 6 Max – 249.990 Ft ·       Xiaomi Electric Scooter 6 Pro – 209.990 Ft ·       Xiaomi Electric Scooter 6 – 149.990 Ft ·       Xiaomi Electric Scooter 6 Lite – 119.990 Ft  
Címkék: 

Idén 25 éves a Honda Jazz - több mint egymillió autó csak Európába!

2026.07.22.
Az ikonikus modell negyedszázados jubileumára készült egyedi és különleges borítás lehetőséget ad a rajongóknak arra, hogy „feldobják” a díjnyertes kompakt ferdehátú külső megjelenését, amely a Honda Jazz-t ünnepli. Az embereket, autókat, helyi nevezetességeket, logókat és „25”-öt, mint motívumot ábrázoló, karakteres fekete‑fehér rajzok tökéletes vásznat és igazán figyelemfelkeltő megjelenést kínálnak – mindössze a vonalakon belül kell maradni. A legújabb Honda Jazz minden külső karosszériaelemét borító fólia újrahasznosított anyagból készült, amely folyékony krétafilccel újra és újra kiszínezhető, így számos színkombináció hozható létre, majd egyszerűen letörölhető a felület, és kezdődhet a móka elölről. Ez egy különleges módja, hogy megünnepeljük annak az autónak a 25 éves történetét, amely hosszú ideje mércét állít a kisautók szegmensében – karakteres megjelenésével, kategóriaelső belső terével és sokoldalúságával kiemelkedik a mezőnyből. Nem beszélve a műszaki kiválóságáról és a rendkívüli hatékonyságról, amelyek köszönhetően több mint egymillió eladott példány talált gazdára Európa-szerte. A most negyedik generációjánál tartó, többszörös díjnyertes Jazz továbbra is a Honda elektrifikált modellkínálatának egyik meghatározó tagja, melynek fejlett e:HEV hibrid hajtáslánca a márkára jellemző „vezetés örömét” biztosítja. Nik Pearson, a Honda Motor Europe vállalati kommunikációért felelős vezetője így nyilatkozott: Amikor 2001-ben megérkezett, a Jazz azonnal megváltoztatta a kisautókról alkotott elképzeléseket innovatív megoldásaival és hatékonyságával. A világ elsőként ismerhette meg benne az egyedülálló Magic Seats Ülésrendszert, valamint egy olyan utasteret, amely a nagyobb járművek praktikusságát és helykínálatát nyújtotta. Ennek köszönhetően a tulajdonosok és utasaik könnyedén élvezhették a családi kalandokat. Mi lehetne jobb módja ennek az úttörő modellnek a 25 éves jubileuma megünneplésére, mint egy különleges, egyedileg színezhető változat, amely végtelen lehetőséget kínál, és szórakoztató, színes formában ad lehetőséget arra, hogy a felhasználók kifejezzék rajongásukat minden idők egyik legnépszerűbb kisautója iránt. A legújabb Honda Jazz nemrég keréktárcsái és belső kárpitozás megújult, valamint az Elegance és Advance Sport felszereltségi szinteken a Midnight Blue helyét átvette a Seabed Blue Pearl szín. A Crosstar modellek esetében a külső módosítások közé tartoznak a karosszériaszínű ajtókilincsek és tükörborítások, valamint az új Sage Green fényezés. És végül egy nagy szám: a Honda Jazz globális értékesítési adata a 2001-es bevezetés óta = 9 207 904 További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Nem elég csak gyorsnak lenni: így fejlesztette a Peugeot az új E-208 GTi-t

2026.07.22.
A kihívás sokkal bonyolultabb volt annál, hogy erős villanymotort építsenek az E-208-ba. A GTi ugyanis mindig egyet jelentett a kis tömeggel, az élénk gázreakcióikkal, valamint a gép és vezetője közötti természetes kapcsolattal. Az elektromos korszak azonban új feltételrendszert szab. Egy modern akkumulátoros autó természeténél fogva nehezebb, nincs hagyományos váltója, és hiányzik belőle az a motorhang is, ami korábban elengedhetetlen része volt a sportos vezetési élménynek. A Peugeot mérnökeinek ezért nem egyszerűen dinamikus elektromos autót kellett építeniük, hanem újra kellett gondolniuk, hogy 2026-ban mi teszi GTi-vé az új ferdehátút. A választ végül nem a puszta teljesítményben, hanem a futómű hangolásában, a kormányzás pontosságában és az autó reakcióinak természetes összhangjában találták meg. Ebben kulcsszerepet játszott a PEUGEOT Sport, amelynek szakemberei közvetlenül részt vettek a fejlesztésben. Az új E-208 GTi mögött tehát ugyanaz a tudásbázis áll, amely a márka versenyprogramjait is támogatja, beleértve a WEC sorozatban szereplő PEUGEOT 9X8 hyperautót. Első hallásra talán furcsának tűnhet a kapcsolat egy Le Mans-i versenyautó és a kompakt utcai modell között, azonban több a közös bennük, mint gondolnánk. A PEUGEOT Sport szakemberei az akkumulátor hőmenedzsmentjének fejlesztésében is fontos szerepet játszottak. A laikus felhasználó számára ez talán nem olyan látványos, mint a teljesítmény vagy a gyorsulás, valójában azonban ez az elektromos sportautók kulcskérdése. Sok nagy teljesítményű modell ugyanis képes lenyűgöző adatokat produkálni egyetlen gyorsulás során, intenzív használat mellett azonban az akkumulátor túlmelegszik, és a vezérlés fokozatosan visszafogja a teljesítményt. A Le Mans-i 24 órás versenyen szerzett tapasztalatok éppen ebben bizonyultak felbecsülhetetlennek. A hosszútávú versenyzésben ugyanis nem néhány másodpercre, hanem órákon keresztül kell fenntartani a teljesítményt. Az E-208 GTi fejlesztői ugyanezt az elvet követték: olyan rendszert alkottak, amely nemcsak alkalmanként, hanem tartósan gyorssá teszi az autót. Az állandó és stabil teljesítmény különösen fontos a GTi örökségét folytató E-208 GTi esetében. A sportos Peugeot-k ugyanis mindig többről szóltak a katalógusadatoknál. A legendás elődök sem azért váltak kultikus autókká, mert a kategóriájuk legerősebb szereplői voltak, hanem azért, mert minden megtett kilométeren felejthetetlen élményt nyújtottak. A versenysportos tapasztalatnak köszönhetően az új E-208 GTi kategóriájának legizgalmasabb szereplője lett. A 280 LE-s és 345 Nm nyomatékú E-208 GTi nemcsak az első elektromos GTi, hanem a kategória legjobb teljesítményét nyújtja - egytonnányi tömegre 175 lóerő jut. Ám az erő önmagában még nem teremti meg a GTi utánozhatatlan X-faktorát. A Peugeot ezért jelentősen átdolgozta a futóművet is. Az E-208 GTi 30 milliméterrel közelebb került az aszfalthoz, nyomtávja elöl 56, hátul 27 milliméterrel lett szélesebb, miközben speciálisan hangolt rugókat, lengéscsillapítókat és Michelin Pilot Sport Cup 2 abroncsokat kapott. A finomhangolás nyomán az autó reakciói közvetlenebbek, pontosabbak és élvezetesebbek. Fontos részlet az is, hogy a mérnökök az első és hátsó tengely stabilizátorainak merevségét is jelentősen áthangolták, ezzel alapvetően megváltoztatva az autó viselkedését és kanyarodási karakterét. A Peugeot Sport mérnökeinek alaposságát mutatja, hogy nem kizárólag elektronikus megoldásokra támaszkodtak. Az E-208 GTi mechanikus önzáró differenciálművet kapott, amely a klasszikus modellek fontos műszaki eleme volt. Ez a megoldás segít hatékonyabban útra vinni a teljesítményt, miközben stabillá és kiszámíthatóvá teszi az autó viselkedését kanyarban is. Miközben a modern villanyautók világában egyre több feladatot bíznak szoftverekre és elektronikus vezérlésre, a Peugeot Sport az E-208 GTi esetében tudatosan választotta a klasszikus, mechanikus utat. A cél nem csupán a jobb tapadás volt, hanem az is, hogy a vezető közvetlenebb kapcsolatot érezzen az autóval. Az E-208 GTi fejlesztése során ugyanis az volt a legfontosabb, hogy miként lehet megőrizni azt a karaktert, amely a GTi-ket évtizedeken át különlegessé tette. Az első tengelyen 355 milliméteres féktárcsák és négydugattyús féknyergek lassítanak, Sport üzemmódban pedig kikapcsol az energia-visszanyerő funkció, hogy a vezető a lehető legtermészetesebb és legközvetlenebb visszajelzést kapja. Miközben az E-208 GTi a vezetés szerelmeseinek készül, a hétköznapokban is használható marad. Az 54 kWh kapacitású akkumulátor több mint 320 kilométeres hatótávolságot biztosít, a gyorstöltés pedig pályanapok vagy hosszabb utak során praktikus. Sőt, Európa legnagyvonalúbb garanciájáról sem kell lemondani: az E-208 GTi akkupakkjához is nyolc év vagy 160 ezer kilométer gyári garancia jár. A látványos E-208 GTi tehát frappáns választ ad a kérdésre: lehet-e tisztán elektromos egy GTi? A Peugeot szerint igen, de csak akkor, ha nemcsak a teljesítményt, hanem az autózás élményének minden elemét szakértelemmel és szenvedéllyel kezelik. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Teszten az Alpine A290 GTS

2026.07.22.
Hogy néz ki? Már a Renault 5 E-Tech is nagyon vagány, eszméletlenül jól néz ki, de a konszern testvér Alpine A290 GTS még erre is tesz egy jókora kanállal. Kitűnik az utcaképből, forgolódnak utána, érdeklődnek az emberek, kérdeznek, mosolyognak ― kortól és nemtől függetlenül. Igazi színes egyéniség, valódi jelenség ez a kocsi. A raliautókat idéző, x betűt formáló “szúrófények” (van a régi autónak magyar vonatkozása, 1974 és 1982 között a legendás Ferjáncz Attila versenyzett Alpine A110-essel és R5 Alpine-nal), a hátsó sárvédőszélesítés, a parádés, túlméretezett, 19 hüvelykes felnik, a versenykék szín és a bohókás, francia részletek megzabolázzák a kocsira tekintőt. A forma és a tartalom a szemlélődő számára a sportosság esztétikáját gyúrja lélekbe markoló szükségszerűséggé, amely abban a parancsolatban ölt testet, hogy: ez kell nekem! Ez a birtoklási vágy persze elolvad, ha szembesülünk az autó árával. Mert akkor inkább gyűjtünk még az A110-re, ami tényleg egy sportautó ― ezt csak az én személyes vágyam mondja. Nemrég Svájcban jártam, az utakon rengeteg Alpine-t láttam, de csak A290-est, azaz elektromost. Pedig a svájci autópark nem az alulmotorizáltságról híres. Aki azt hinné, hogy az Alpine A290 GTS csak egy átrajzolt és dizájnolt Renault 5, az téved. Elég csak benézni az utastérbe, ahol kiváló oldaltartású nappa bőrrel behúzott sportülések, áttervezett középkonzol, sokkal jobb kormányt és áthelyezett irányváltót lát (a gombos megoldás annyira nem jött be nekem, de ez is Alpine sajátosság, mint a sok háromszög/piramis minta a kijelzőn). És tapinthatóbb minőséget. Az androidos menürendszer gyors, a telefontükrözés sokszor zavartalan, a sportkocsis jelleget kibővített tartalom erősíti: gyorsulás, kormányzási szögek, nehézségi erő kijelzése, éles kanyarok számolása, köridők, edzésterv, virtuális telemetria dzsungel - sok-sok, haszontalan funkció. A vaskos, jó markolatú kormányon két új kezelőt is találunk, az OV (nem az az OV, hanem az overtake rövidítése) előzéskor lehet hasznos (nyomva tartva a teljes teljesítmény és nyomaték a rendelkezésünkre áll tíz másodpercig, mintha padlóig nyomnánk a menetpedált. Ezt a műsort percenként ismételhetjük meg, a rendszernek utána fél percre van szüksége, hogy újra élessé váljon), a manettinószerű RCH feliratú (recharge) forgókapcsolóval pedig a regeneratív visszatöltés erősségét állíthatjuk. Ugyancsak a kormányon kapott helyet az üzemmódváltó gomb. Szintén kerek, de nem tekerő-, hanem nyomógomb, aminek kissé zavaró a kezelése. A módok között egyenként kell váltani, és ha véletlenül kétszer nyomjuk meg, akkor vissza kell térnünk az elejére, ami figyelmet és időt rabol. Egyedi zenei élményt ad a márka a francia Devialet hifi beszerelésével, a mély hangokat kissé túlzónak éreztem, döngettem is rendesen a karosszériát a 615 wattos erősítő és a kilenc hangszóró segítségével. Az utastér amúgy inkább csak elöl kényelmes (a beszállás nehézkes a vaskos küszöb miatt), az akkupakk miatt a hátsó fertály szűkös, főleg a lábtérből hiányzik. A csomagtartó 326 literes (hifivel 300 literes), a biciklimet csak az első kerék leszerelésével tudtam bepréselni. Az autó hossza amúgy 4 méter, szélessége 1,8 méter, magassága 1,5 méter és a tengelyek közötti távolság 2,5 méter. Hogy megy? 218 lóerős az Alpine A290 GTS elöl hajtó villanymotorja (a fordulatszám-csökkentő áttéttel együtt csupán egy mázsa), csúcsnyomatéka 300 newtonméter. Álló helyzetből száz kilométer/óra sebességre 6,4 másodperc alatt gyorsul fel (ha legalább hetven százalékos az akkumulátor töltöttsége), végsebessége 170 kilométer/óra (nem sok, ha mögöttünk feltűnik egy fehár Skoda Scala…). Az üresen 15 mázsás kisautó (a GTS mintegy 50 kilóval nehezebb, mint az R5) 300 kilós, 400 voltos, nikkel-mangán-kobalt (NMC) akkumulátorának nettó kapacitása 52 kilowattóra (az Envision gyártja Franciaországban), ami mintegy 300-350 kilométeres hatótávot tesz lehetővé használattól függően. Nálam túlzottan kedvezően alakult a fogyasztás, 14 kilowattóra/100 kilométert mértem - klíma és autópályázás nélkül. Töltési sebessége átlagos, legfeljebb 100 kilowattal tudjuk táplálni egyenáramú oszlopon, AC-n pedig marad a 11 kilowattos töltés. Milyen vezetni? Sportosnak ugyan sportos, de nem gokart, ahhoz, hogy kimozdítsuk a komfortzónából, vadul kell hajtani. Ehhez sajnos sem kedvem, sem időm nem volt, így csak normál autóként teszteltem, elégedett is voltam vele, de magammal kevésbé, hisz az A290 GTS szerpentineken, versenypályán érzi jól magát, ott lehet igazán kicsiholni belőle az értelmet, létezésének lényegét. Ezt a feladatot nem teljesítettem, így valójában nem kaptam teljes képet róla, csak kollégáim elmondásából tudom, hogy mekkora élmény vele nagyot autózni. A Renault 5-höz képest szélesebb a hátsó nyomtáv, feszesebb az ültetett futómű és a lassulásról négydugattyús Brembo fékek (átmérője elöl 320 milliméter, a hátsó tárcsaféké 288 milliméter. Érdekes, hogy ugyanez a fékek lassítanak a benzines, 300 lovas Alpine A110 sportautóban is.) gondoskodnak. A „brake-by-wire” rendszer ötvözi a hagyományos fékeket és a motor adta regeneratív fékezést. A két rendszer kölcsönhatása ellenére a pedálérzet egyenletes, a fékerő pedig megnyugtató. A tapadásban jó munkát végeznek a Michelin Pilot Sport 5S gumik (oldalfalán A29 jelzés mutatja, hogy pont erre a kocsira fejlesztették ezeket). Az elöl alumínium keretbe ágyazott MacPherson, hátul igényesen átdolgozott multilink futómű nem túl feszes, sportautóhoz képest puhának is mondanám, Peti barátom Twingo RS-éhez képest főleg. A felfüggesztés alkatrészeinek többsége Alpine fejlesztés, mások a bölcsők, a stabilizátorok és a lengéscsillapítók. Utóbbiak hidraulikus felütésgátlóval emlékeztetnek a márka ralis múltjára. A két első kerék között elektronikus fék-differenciálzár tartja fent az egyensúlyt. A sofőr magasan ül, ami rontja a vezetés élményét, ehhez képest a Mini Cooper elektromos JCW változata gokartosabb vezetési élményt és még több lóerőt ad. A kormányzás érzete érzékeny, pontos, remekül ösztönzi a vezetőt, hogy felfedezze az autó éles, jól reagáló kezelhetőségét, ám a menetstabilizáló egyben élménygátló is (az ESP kikapcsolható), túl hamar közbeszól, ha emberkedni támad kedvünk. Határon autózva enyhén túlkormányzott. Az Alpine A290 GTS tengelyek közötti tömegelosztása 57:43 százalék. Mennyibe kerül? Az Alpine A290 alapára 15,5 millió forint (177 lóerő teljesítményű és 288 newtonméter legnagyobb forgatónyomatékú villanymotorral szerelve), de a 218 lovas GTS változatért ennél többet, mintegy 18,1 millió forintot kell fizetni, ami a Renault 5 E-Tech által nyújtott majdnem ugyanilyen őszinte vezetési élmény ismeretében sok. Inkább a hétköznapi változatot választanám. Kép és szöveg: Biró Csongor  
Címkék: 

Autómosóra felvett 282 milliós támogatást tüntetett el egy cégvezető

2026.07.22.
Tájékoztatásuk szerint az elkövető a Nemzeti Befektetési Ügynökségtől pályázat útján nyert támogatást a beruházásra, amelyet nem valósított meg. Az összeget a gépjárműjavítással foglalkozó társaság elleni követelések kiegyenlítésére fordította. A cég már nem aktív, törölték a nyilvántartásból. A különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás alapos gyanúja miatt az ügyészség az elkövetővel szemben börtönbüntetést és közügyektől való eltiltást indítványozott. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Két új útvonal és járatsűrítések a Wizz budapesti téli menetrendjében

2026.07.22.
A Budapest és Oslo közötti új járat október 25-én indul. A légitársaság kezdetben hetente négyszer, később pedig ötször közlekedik a norvég fővárosba. Október 27-től válik elérhetővé Marsa Alam a Wizz hálózatában, a Vörös-tenger partján fekvő egyiptomi üdülővárosba hetente két járat indul. Fotó: AIRportal.hu Emellett több meglévő budapesti útvonalán is bővíti kapacitását a légitársaság. Heti egy-egy további járat közlekedik majd Bilbaóba, Tenerifére, Keflavíkba, Szalonikibe, valamint az egyiptomi Hurghadába, Sharm es-Sejkbe és Gizába. A két új útvonalra a jegyek már foglalhatók a légitársaság honlapján és mobilalkalmazásában. A légitársaság közlése szerint foglalási adatai alapján Spanyolország, Görögország és Egyiptom továbbra is a legnépszerűbb nyaralási célpontok közé tartozik a magyar utasok körében, de az észak-európai városok iránti kereslet is folyamatosan növekszik. Forrás: AIRportal.hu  

Mégsem annyira örülnek az európaiak a helyi gyártás serkentésének?

2026.07.22.
Ezt a legtöbb európai autógyártó pozitívan fogadta, még akkor is, ha ezzel néha saját magukat is nehezebb helyzetbe hozták, hiszen többeknek van kínai kötődése, bizonyos esetekben akár onnan importáltak be típusokat. Ugyanakkor az ACEA, vagyis az Európában jelen lévő gyártókat nagyrészt tömörítő egyesület még ennél is tovább ment, és felvetették egy lokális gyártást serkentő kategória létrehozásának ötletét, amin el is kezdett előkészíteni az Európai Bizottság. Ez lenne az E-Car, vagy M1E kategória, amibe kizárólag az Európában, európai alapanyagokból, európai beszállítói lánccal gyártott autók tartoznának bele, amik nem nagyobbak 4,2 méternél és tisztán elektromosak. A szabályrendszert 10 évre be is fagyasztanák, hogy lehessen rá érdemben fejleszteni. Ugyanakkor most mégis olyan hangok érkeznek épp az ACEA-tól, hogy az EU helyi gyártást serkentő lépésein érdemes lenne puhítani, ugyanis sokan helyezték ki gyártásukat a megfizethetőség érdekében a környező országokba, amilyen Marokkó vagy Törökország. Erre az elmozdulásra euró milliárdokat költöttek el a gyártók, ám az új szabályok megszüntetnék ezt a piaci előnyt. Szóval az ACEA most azt ajánlja, hogy az Egyesült Királyságot, Törökországot és Marokkót is vegyék be a helyinek számító országok közé, hogy ezzel megvédjék befektetéseiket az európai gyártók. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A McLaren Magyarországon is autóba ülteti az F2 bajnokát

2026.07.22.
Ahogyan tavaly, úgy a csapatoknak a 2026-os szezonban is át kell adniuk négy szabadedzést fiatal védenceiknek – az előírások értelmében olyan versenyzőknek, akik eddigi pályafutásuk során legfeljebb két F1-es futamon indultak. A McLaren eddig egy kötelező alkalomnak tett eleget Barcelonában, ahol olasz tesztversenyzője, Leonardo Fornaroli vezette az autót. Az volt a fiatal olasz első éles bevetése, maga az F1-es technika viszont nem volt ismeretlen számára, a McLaren ugyanis a 2025 vége óta intenzíven készíti őt a debütálásra: Fornaroli több privát teszten is részt vett, folyamatosan dolgozik a csapat szimulátorában és jelen van a versenyhétvégéken, részt vesz a különböző megbeszéléseken is. Barcelonai edzése jól sikerült: az ötödik helyen zárt, hátránya pedig elenyésző volt Piastri mögött. Ezzel ismét magára vonta a figyelmet, miközben ő is és a McLaren is dolgozik azért, hogy a lehető leggyorsabb lehetőséget kapjon. A hírek szerint a Haas is figyeli őt. Fornaroli idén az amerikai csapattal is tesztelt már, annak a gyakorlásnak pedig kimondott célja volt a fiatal versenyző „felmérése.” Hogy ez hogyan sikerült, arról a Haas nem adott tájékoztatást, az viszont biztos, hogy az olasz ismét lehetőséget kap – ezúttal nevelőalakulatától, a McLarentől. A címvédő csapat a Magyar Nagydíj első szabadedzésén ülteti őt autóba. Fornaroli a Hungaroringen Piastri autóját vezetheti. „Ez egy újabb nagyszerű lehetőség lesz arra, hogy fejlődjek és folytassam azt a hasznos munkát, amit Barcelonában kezdtünk a csapattal” – fogalmazott a bevetés kapcsán. „Minden pályán töltött perc újabb alkalom a tanulásra, az önbizalmam növelésére és arra, hogy hozzájáruljak a csapat hétvégi programjához.” „Az elmúlt hetekben nagyon sokat készültem a főhadiszálláson: dolgoztam a szimulátorban és a McLaren Performance Hubban is azért, hogy a lehető legfelkészültebben érkezhessek erre a szabadedzésre.” Fotók: m4sport.hu/XPB „Nagyon hálás vagyok a McLaren minden csapattagjának az eddigi támogatásért! Már alig várom, hogy pénteken újra pályára guruljak és minden egyes körből a lehető legtöbbet hozzam ki, segítve ezzel a csapat munkáját” – folytatta az F2 bajnoka, aki nem egyedül lesz újonc a pénteki edzésen: a Haas Hirakava Rjót küldi pályára. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója