A rezsióradíj, avagy mi kerül ebben ennyibe?! (22. rész) - Karosszéria javítás 4 – Ragasztás, szegecselés

2021.10.01.
A ragasztás, mint karosszériajavító technológia a biztonsági előírások és gyártói ajánlások figyelembevételével igen hatékony megoldásnak bizonyul. Az eltérő összetételű és szerkezetű anyagok összekapcsolása, nem (minden esetben) történhet hegesztéssel, így például az acél és alumínium lemezek egymáshoz való rögzítése is ma már leginkább ragasztással történik. Amellett, hogy növelik a jármű stabilitását, ezek a kötések védettek a környezeti tényezők okozta korrózióval szemben. A technológia előnyei közé tartozik az is, hogy nem csak a ragasztandó felületeknek nem kell azonosnak lenniük, de a ragasztó alapanyagának sem kell azokkal megegyezniük. A kötések szilárdságát a ragasztó anyag belső szilárdsága (kohéziója), illetve a ragasztandó felület és a ragasztóanyag felületén fellépő erőhatások (adhézió) befolyásolják.     Az autóiparban alkalmazott nagyszilárdságú acélok hőkezelés során veszítenek a teljesítményükből. A hidegen végzett javítással - ragasztással és szegecseléssel – az ebből fakadó problémát is ki lehet küszöbölni. Továbbá a hegesztés előtt tett előkészületekből és szétszerelésekből fakadó idő és munkatöbblet is megspórolható azáltal, hogy a tűzveszélyes technológiát leváltva már nem szükséges a jármű tankját és egyéb alkatrészmechanizmusait eltávolítani a karosszériából. A ragasztással történő javításnál kulcsfontosságú a megfelelő anyagok kiválasztása, mert az anyag kötési ideje, illetve annak erőssége nagyban befolyásolja a karosszériaelemek javításának minőségét. Ebben az esetben is általánosságként megfogalmazható, hogy a drágább és minőségibb anyagok azok, amelyek teljesíteni tudják a járműtulajdonosok által elvárt magas színvonalú karosszériajavítást. Ennek tekintetében viszont a ragasztásos karosszériajavítás sem olcsó fenntartó tevékenység, még akkor sem, ha megspórolt időt és munkát nézzük a hegesztéssel szemben.   A ragasztási technológiák három csoportba sorolhatók: homogén kötések, inhomogén kötések és kombinált kötések. A homogén kötések esetében a ragasztandó anyagok között csak ragasztóréteg található. A homogén technológia lépései: ·         A ragasztandó felületek előkészítése ·         A ragasztó előkészítése: komponensek kimérése, összekeverése (kétkomponensű) kiülepedett rész felkeverése (diszperziós), hígítás (oldószeres), töltőanyag bekeverése ·         A ragasztandó munkadarabok illesztése és rögzítése: illesztő készülékek, rögzítő elemek (pl.: csavar) ·         A ragasztó kikeményítése ·         Utóműveletek: felesleges ragasztó eltávolítása, utólagos hőkezelés, védőréteg A technológia bármely lépésének elmulasztása, vagy nem megfelelő elvégzése minden esetben a munka minőségének kárára megy. Az inhomogén kötések alkalmazása során a ragasztó rétegben még valamilyen erősítő anyag található. A harmadik csoport tartalmazza a kombinált kötéseket, amelyek a ragasztás mellett más kötések alkalmazását is magunkban foglalják. Ilyen kötés például a már említett szegecskötést, melyet a ragasztásos eljárás kiegészítéseként alkalmaznak a javítóműhelyekben. Szegecseléskor szabványosított anyagú és kialakítású szegecsszár zömítésével, illetve egy zárófej kialakításával két, vagy több alkatrész viszonylagos helyzetét rögzítő, nem oldható kötést lehet létrehozni. Az eljárás károsanyag-kibocsátástól mentes. Ahol a lemez kétoldali átfogása nem lehetséges, ott popszegecset alkalmaznak. Bevonata miatt ez sem hagyományos, mert alumíniumlemezek, illetve alumínium-vas lemezek összefogása is történhet vele, és az elektrokorrózió kialakulását meg kell akadályozni. A szegecselésnek két fajtája ismert, a clinchelés és a beültetett szegeccsel történő javítás. Clinchelés során alakkal záró kötést hozunk létre, ahol a vastagabb, vagy azonos vastagságú anyagot nyomjuk a vékonyabb anyagba, ez az úgynevezett saját anyaggal történő szegecselés. A kötés helyén együtt átnyomják a két összekötendő elemet a lemezsíkból a merev matricába. Amikor a lemezanyag eléri a matrica alját, akkor zömítés következik, ezáltal válik a kötés oldhatatlanná. A clinchelés előnyei a hegesztéssel szemben, hogy nem szükséges a kötés helyét melegíteni, nincsenek mérgezőgázok, vagy gőzök, valamint nem szükségesek a korróziógátló utómunkálatok, szegecsek vagy csavarok alkalmazása, illetve a kötés helyét előmunkálni, vagy kezelni. Hátrányai közé tartozik azonban, hogy kisebb a kötési szilárdsága, nem lehet általánosan alkalmazni és a szerszámok kialakítása a rendszergyártók tapasztalatain alapulnak. A beültetett szegecses módszerrel is alakzáró kötés jön létre, ahol a vékonyabb anyagot nyomjuk a vastagabb anyagba, miközben egy szegecset is „lövünk" a lemezekbe, ez az úgynevezett „beültetett" szegecs, másnéven idegen anyaggal történő szegecselés.

Molnár Andi Yaris Crossra vált

2021.10.01.
Molnár Andit legutóbb a TV2 népszerű műsora, a Dancing with The Stars zsűritagjaként zárta szívébe a nagyközönség. A műsor korábban komoly szerepet kapott Magyarország kedvenc kisautója, a Toyota Yaris legújabb generációjának bevezetése során, a Toyota hazai szakemberei pedig ebben a műsorban figyeltek fel a mindig mosolygós, elegáns, kedves Molnár Andira, aki a sikeres, tehetséges, szerethető, életigenlő nő tökéletes megtestesítőjeként ideális választásnak tűnt számukra a slágermodell márkanagyköveti pozíciójára. Az idősávjában legnépszerűbbnek bizonyuló műsor most új évaddal jelentkezik, amelynek a korábbi sikeres együttműködésre való tekintettel a Toyota nagy szerepet szán a 2021-es Év Autója címet is elhódító Yaris alapjaira épülő vadonatúj slágervárományos crossovere, a Yaris Cross bemutatásában. Miután az új műsor főtámogatója a Yaris Cross lesz, adta magát a lehetőség, az új évadban ismét zsűri szerepet kapó Molnár Andi az új modell nagyköveteként folytassa az együttműködést a világ legfejlettebb, negyedik generációs öntöltő hibrid elektromos meghajtásáról ismert japán autógyártóval, különös tekintettel arra, hogy Andi aktív életmódjához tökéletesen passzol majd a stílusos, környezetbarát crossover. - Megtisztelő, hogy a világ legnagyobb és egyben legzöldebb autógyártója felajánlotta együttműködésünk folytatásának lehetőségét, az pedig, hogy a jövőben a vadonatúj Yaris Cross márkanagykövete lehetek különösen nagy öröm, hiszen nem csak gyönyörű, hanem hihetetlenül praktikus autó is, és amennyi legalább ennyire fontos számomra, hibrid hajtásának köszönhetően környezetbarát is – fogalmaz az együttműködés kapcsán Molnár Andi. A Toyota egyébiránt nagy várakozással tekint a vadonatúj crossoverre, amely révén egy olyan szegmensben képviseli majd magát a japán autógyártó, ahol eddig nem volt jelen. A vadonatúj Yaris Cross belépő modellként teljessé teszi a Toyota környezetbarát SUV kínálatát, amelyek további tagjai méretük sorrendjében a C-HR Hybrid, a RAV4 Hybrid és Plug-in Hybrid valamint a Highlander Hybrid (utóbbi csak hibrid hajtással rendelhető), és a japán autógyártó tervei szerint nem csupán szegmense meghatározó szereplője, de az egyik legfontosabb európai és magyarországi Toyota modell lehet. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Véget ért a balkáni a rendszámtábla háború

2021.10.01.
Szerbia és Koszovó között azért alakult ki konfliktus, mert a koszovói hatóságok szeptember 20. óta leszedetik a szerb rendszámtáblákat az országba belépő autókról, helyettük az autósoknak öt euróért (körülbelül 1760 forintért) két hónapra érvényes ideiglenes táblát kell kiváltaniuk a határon. Válaszul az észak-koszovói szerbek akadályozzák az átkelést a koszovói-szerb határon. Fotó: Kosovo Online Az uniós közlemény szerint a szerb-koszovói párbeszédért felelős uniós különmegbízott, Miroslav Lajcák vezetésével zajlott megbeszélésen a felek megállapodtak abban, hogy az értintett határátkelőhelyeken jelenleg kirendelt különleges rendőri egységeket kölcsönösen visszahívják, és október 2-án reggel nyolc órakor megkezdik az útlezárások felszámolását legkésőbb 16 órai határidővel. A KFOR békefenntartó misszió ezzel egyidejűleg ellenőrzése alá veszi a határátkelőket és körülbelül két hétig a biztonságos környezet védelme és a mozgás szabadsága biztosítására a helyszínen marad. A felek továbbá ideiglenes megoldásként az EU által elősegített párbeszéd keretében elfogadott rendszámtáblákra vonatkozó matricarendszert alkalmazzák, amíg nem születik végleges megoldás - közölték. Megállapodtak abban is, hogy az EU vezetésével szerb-koszovói munkacsoportot hoznak létre, amelynek feladata az lesz, hogy állandó és fenntartható megoldást találjon a rendszámtáblák ügyében az EU szabványai és gyakorlatai alapján. A munkacsoport első ülését október 21-én, Brüsszelben tartják. Az uniós külügyi szolgálat közleményében végezetül felszólította a feleket, hogy hajtsák végre az összes korábbi megállapodást a helyzet rendezése érdekében még az év vége előtt. Fotó: ARMEND NIMANI / AFP or licensors Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját, déli tartományának tartja a többségében albánok lakta területet. Koszovó északi részén több mint 50 ezres szerb kisebbség él, amely szintén nem ismeri el a koszovói kormányt, így szerbiai dokumentumokkal rendelkezik, amelyeket egyre kevésbé fogadnak el a koszovói hatóságok. A belgrádi vezetés szerint ha Szerbia elismerné a koszovói rendszámtáblákat, az azt jelentené, hogy elismeri Koszovót önálló államként, erre pedig nem kerülhet sor. Koszovó függetlenségét az ENSZ-tagállamok többsége elismeri, több 60 állam azonban nem, köztük Oroszország, Kína, India és hat EU-tagállam. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1999-ben hozta meg 1244-es határozatát, amely Szerbia részének tekinti Koszovót. Moszkva és Belgrád ezt a dokumentumot tartja irányadónak. Pristina és Belgrád között uniós közvetítéssel kezdődött párbeszéd a kapcsolatok rendezéséről 2013-ban, jelentős előrelépés azonban nem történt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

A portugál hullámvasút zárja a Supersport-világbajnokság európai fordulóit

2021.10.01.
Utolsó állomásához érkezik a tripla versenyhétvége, ami egyben az európai futamok befejezését is jelenti a 2021-es szezonban. A HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Sebestyén Peti célja, hogy a tengerentúli versenyek előtt mindenképpen egy kiemelkedő eredményt szerezzen. - A két versenyhétvége között a csapattal utaztam át Spanyolországból Portugáliába, így sikerült feltöltődnöm. Ez az egyik kedvenc pályám, nagyon örülök, hogy itt versenyezhetek. Fontos, hogy az első szabadedzésen már egy jó alapbeállítást találjunk és maradjon időnk a versenyszimulációra is. Főleg a kanyarbejáratokra szeretnék koncentrálni, mert ezen a területen kell fejlődnöm és nagy hangsúlyt fektetünk majd a motorfék beállításokra. Szeretném az európai szakaszt egy jó eredménnyel zárni - nyilatkozta a versenyző. A portimaoi fordulón pénteken kezdődnek majd el a szabadedzések, a szombati időmérőt, versenyt és a vasárnapi futamot az Arena4 TV-n és az Arena4.hu-n lehet majd követni. Hétvégi menetrend és közvetítések: Péntek: szabadedzés: 12:25 – 13:10, szabadedzés: 17:00 -17:45, Live Timing: www.worldsbk.com. Szombat: időmérő edzés: 11:25 – 11.45, Aréna4 TV ÉLŐ, I. Futam 16:15, Aréna4.hu, Ingyenes élő stream. Vasárnap: II. Futam 13:30 Aréna4 TV ÉLŐ. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Négyszeresen tiltották el a vezetéstől, kövér gázzal menekült

2021.10.01.
A monori járőrök 2021. szeptember 29-én kora délután akartak leinteni egy közlekedő autót, ám az általuk jól ismert sofőr kövér gázzal tovább hajtott. A rendőrök szirénázva indultak utána, nem sokkal távolabb a követett jármű vezetője megállt, kipattant a kocsiból és futásnak eredt a közeli csalitos irányába. A járőrök is futva folytatták, végül egy bokor alatt fekve találtak rá. Még akkor is próbált menekülni, ám esélye sem volt, bilincselve állították elő. Elfogásakor négy hatóság - a Nagykátai Járásbíróság, a Monori Járásbíróság, a Monori Rendőrkapitányság és a Ceglédi Járásbíróság – járművezetéstől eltiltása volt ellene érvényben F. Erik terhére két bűncselekményt róttak, tekintve, hogy 2021. június 17-én is eltiltás hatálya alatt vezetett. Beismerő vallomást tett, tudta, hogy többszörösen eltiltották a járművezetéstől. Állítása szerint azért futott el, mert megijedt, hogy lecsukják. Két rendbeli járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétségének megalapozott gyanúja miatt indult ellene büntetőeljárás a Monori Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán. A Büntető Törvénykönyvről szóló 2021. évi C. törvény 2021. május 14-én hatályba lépett módosítása alapján az eltiltás hatálya alatti járművezetés bűncselekménynek minősül. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Egészségügyi vészhelyzet: Bécsből Bécsbe 11 óra alatt

2021.10.01.
Az OS65-ös járat utasainak kedden más elképzelése volt a Bécsből Chicagóba tartó útjukról. Ahelyett, hogy a Michigani-tó metropoliszában landoltak volna, az Austrian Airlines Boeing 777-ese alig tizenegy óra múlva ismét megérkezett az osztrák repülőtérre  Mi történt? A fotó csak illusztráció. Forrás: Austrian A gép a tervek szerint Ausztriából Csehországon, Németországon, Dánián és Norvégia déli részén keresztül repült, majd észak felé haladt Izland mellett. Egy utas azonban hirtelen rosszul érezte magát. A szükséghelyzet miatt a pilóták úgy döntöttek, hogy leszállnak Keflavikban. Az AUA gép azonban utólag nem repült tovább az USA-ba, visszatért Bécsbe. A vészhelyzet miatt a fedélzeten lévő orvosi berendezések nagy részét használták, így egy újabb rosszullét esetén nem lettek volna bevethetők. Ezért született az a döntés, hogy biztonsági okokból visszarepülnek Bécsbe. "Utasaink biztonsága az első" - hangsúlyozta az AUA szóvivője szerdán. Az érintetteket újra becsekkolták és szerdán megkezdhették útjukat az Egyesült Államokba. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Súlyos balesettel zárult a csütörtök

2021.10.01.
Átszakította egy lakóház kerítését, majd az épület gázcsonkjában is kárt okozott egy gépkocsi Derecskén, a Köztársaság úton. A járműben ketten utaztak. A helyszínre kiérkezett berettyóújfalui hivatásos tűzoltók elzárták a gázt, valamint áramtalanítottak. Az esethez a társhatóságok is kiérkeztek, a Köztársaság út érintett szakaszán irányítás mellett, félpályán halad a forgalom. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Bátor lépést fontolgat a szegedi autóbontó nagyvállalkozás II. rész

2021.09.30.
Szigorodott a járműbontás nyilvántartása, de nem eléggé, még ma is nagyon sok autó tűnik el lényegében nyomtalanul Magyarországon. – Amikor valaki felteszi a Facebookra, hogy roncsautót vásárol fel, természetesen mindenféle engedély nélkül, csak azt nem írja ki, hogy okirat-hamisítást vállalok – mérgelődik Dobó József. A szegedi Roncsautó Kft. tulajdonosa hozzáteszi, kizárólag a bontó bonthat, ez a törvény. Amiben a személyi és a dologi feltételeket is rögzítették, pontosan meghatározottak a fogalmak, mégis kevesen tartják be. És nem nagyon van olyan szakhatóság, amelyik ebben az ügyben magára vállalná a felelősséget. (Írásunk első részét itt olvashatja) A motornak "annyi", de az utascella szépen egyben maradt, az ajtók is simán nyílnak. Sajnálatos, és mindennapos jelenség a városban, hogy utánfutóval szállítanak be egy üres karosszériát, akár kettévágva a fémátvevő telephelyre. Ez, azontúl, hogy egyértelműen illegális autóbontásnak minősülő tevékenység, felveti a jogos kérdést, hogy mi történt az autóból eltávolított veszélyes és nem veszélyes hulladékokkal. Nagy valószínűséggel választ kapunk a városszerte az útszélén és a zöldterületek eldugottabb részein lerakott autógumik, üléskárpitok, és egyéb műanyag- és üveghulladékok megjelenésének a kérdésére. A veszélyes hulladékok, mint például fagyálló folyadék, vagy fáradtolajok sorsába már bele sem mer gondolni az ember, hallottunk már a hírekben az illegálisan csatornákba, rosszabb esetben élővizekbe engedett veszélyes hulladékokról. Pedig a törvények jelenleg is szabályozzák a kérdést, mivel roncsautóból származó fémhulladékot csak autóbontást végző vállalkozás adhat át fémátvevő telephelyeknek. Amíg van felvásárló, aki ezeket a szétbontott karosszériákat átveszi az illegális autóbontást végző személyektől, addig a fentiekben leírt problémák sajnos megoldatlanok maradnak. - Nagyon fontos lenne a hatóságok határozott, és elrettentő fellépése - hangsúlyozza Dobó József. Dobó József a sebességváltó készletet mutatja. Pedig a gépjárműfenntartó tevékenység személyi és dologi feltételeiről szóló miniszteri rendelet szerinti csak képesítéssel és jogosultsággal végezhető a hulladékkezelés, amely magában foglalja a gépjármű alkatrészekre történő szétszedését – ideértve a hulladéknak minősülő bontott alkatrész újrahasználatra előkészítését is –, valamint az autó aprítását, darabolását, zúzását. Pontosan meghatározott a bontó fogalma is, eszerint: a hulladékká vált gépjármű szárazra fektetését és bontását végző olyan hulladékkezelő, aki vagy amely a szárazra fektetéshez és a bontáshoz szükséges műszaki feltétellel és engedélyekkel rendelkezik. A szakember hosszabban is beszélt egy tanulmányról amely a “Megoldandó feladatok a gépjárművek újrahasznosításának hazai rendszerében” munkacímmel született. Ebben leszögezik, hogy Magyarország az Európai Unió tagjaként jogszabályi kötelezettséget vállalt az életciklusuk végére jutott gépjárművek szakszerű, környezetkímélő visszavételi és újrahasznosítási rendszer kialakítására és működtetésére. – Ezzel szemben az ország a forgalomból végleg kivont járművek kevesebb mint 20 százalékáról számol be/el Brüsszel felé – hangsúlyozza a bontós, hozzátéve, előbb vagy utóbb a körmünkre néznek a jogszabályban vállalt kötelezettségek nem teljesítése miatt. Minden használható alkatrész számít. A szürke- és feketegazdaság aránya a gépjármű újrahasznosítás területén 80 százalék feletti, gépjárműfenntartó tevékenység mögé bújtatják az illegális bontást. Még mindig sok az olyan autólopás, amelynek célja az “alkatrészdonorság”, a lakosság nagy része kiskapukat keresve kerüli meg a jogalkotó szándékai szerint elképzelt legális leadási/kivonási rendszert. Nem segíti a gyors megoldást, hogy az országot eközben elözönlik az importautók, amelyek korszerűtlenek és átlagéletkoruk már 11 év feletti. Ennek hatására a magyarországi személyautó-flotta átlaléletkora 14 év fölé emelkedett. Így néz ki egy helyéről kivágott katalizátor. Ezzel egyidejűleg megjelentek az illegális alkatrészkereskedők is, akik azon túl, hogy jelentős gazdasági kárt okoznak - általában magánszemélyként, internetes hirdetési oldalakon keresztül és számla nélkül értékesítenek -, ismeretlen eredetű és minőségű, bevizsgálatlan termékeket adnak el, amivel jelentősen veszélyeztetik a közúti közelkedés biztonságát. Szóba kerültek az egyre gyakoribbá váló katalizátorlopások, ezeknek elsődleges célja nem feltétlenül az alkatrészdonorság, sokkal inkább az, hogy értékes nyersanyagokat tartalmaz. – Ezt a fémkereskedelmi törvénnyel kellene határozottan rendezni. Ahogy az aknafedlapot és a vasúti sínt sem lehet csak úgy átvenni – mondja Dobó József. A szakember szerint az is probléma, hogy nem működik megfelelően a szennyezőnek kell fizetni elv, az autógyártók nem szállnak be a költségekbe, nem segítik a bontós társadalmat. Megtudtuk, egy olyan gép, ami szelektíven bont és érdemes lenne megvásárolniuk, minimum 100 millió forintba kerülne. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A kínai Haval bemutatta hatképernyős új SUV-ját, az X DOG-ot

2021.09.30.
A kínai Haval cég bemutatta az X Dog nevű új SUV-ját. A kínai autók portálja szerint a jármű értékesítése a helyi piacon a jövő év első felében kezdődik. Egyelőre nem tudni, hogy a modell más országokban is megjelenik-e. Az autó kialakítása hasonlít a márka másik SUV -jára, a Big Dogra. Ezt a modellt Dargo néven értékesítik az orosz piacon. Az autó masszív hűtőrácsot, kerek fényszórókat, speciális védőburkolatokat kapott a karosszériához, valamint dombornyomott motorháztetőt és egy kis hátsó ablakot. Az utastérbe egyszerre hat képernyőt telepítettek. Még a kormánykerékre és a szellőzőnyílások mellé is került belőlük. Ezenkívül digitális műszerfal áll a vezető rendelkezésére. Az SUV műszaki jellemzőit egyelőre titokban tartják. Nem hivatalos adatok szerint az új modellt 1,5 és 2,0 literes motorokkal látták el. Ami a Big Dog (Dargo) SUV-t illeti, Oroszországban 2,0 literes, 211 LE teljesítményű benzin turbómotorral, hétfokozatú automata váltóval és összkerékhajtással kínálják majd. Várhatóan Oroszországban a közlekedési adó megtakarítása érdekében az autó teljesítményét 199 LE-re limitálják. Oroszországban nem jelennek meg a Kínában kapható, 1,5 literes, 159 lóerős "turbó négyes" változatok. A Haval Dargo értékesítése Oroszországban feltehetően 2021 végén vagy 2022 elején kezdődik. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Év végéig leáll az eisenachi Opel-gyár chiphiány miatt

2021.09.30.
Az üzemet október első hetében állítják le. A mintegy 1360 dolgozót bejelentik rövidített munkaidőre, így bérük nagy részét az állami támogatás révén megkapják. Legkorábban 2022 elején indulhat újra a termelés. Konkrét dátum nincsen. Ezt azzal indokolták, hogy a félvezetők hiánya miatt az egész ágazat rendkívüli helyzetben van, és nem lehet tudni, hogy mikorra állnak helyre a gyártáshoz szükséges ellátási láncolatok. A dolgozókat csütörtökön értesítették. Szakszervezetük, az IG Metall erősen kifogásolja az eljárást, az ágazati érdekképviselet helyi vezetője szerint a két napja tartott állománygyűlésen szó sem volt leállásról, és a munkaadó egyeztetés nélkül döntött - írta hírportálján a Mitteldeutscher Rundfunk (MDR) regionális közszolgálati médiatársaság. Az egykori NDK területén fekvő Eisenachban a rendszerváltás előtt Wartburg gépkocsikat gyártottak. Az Opel 1990-ben vette át az üzemet, és 1992-re felépített egy új gyárat, amelyet sokáig a keletnémet gazdaság megújításának és felzárkóztatásának mintapéldájaként tartottak számon. Az eisenachi üzem a Türingia tartományi térség egyik legnagyobb ipari munkáltatója. A Grandland X nevű városi terepjáró modellt gyártják, hagyományos és hibrid meghajtással. Korábban két Opel kisautót, a Corsa és az Adam nevű modelleket gyártották. Az átállás miatt tavaly két és fél hónapig állt a munka. Az idén augusztusban is kényszerszünetet kellett tartani, mert egy elektronikai alkatrészeket gyártó malajziai beszállítónál a koronavírus-járvány miatt felfüggesztették a termelést. Az Opel a korábbi anyavállalat, a francia PSA Group és az olasz-amerikai Fiat Chrysler Automobiles egyesülésével az év elején létrejött Stellantis konszernhez tartozik. A csiphiány a vállalatcsoport egészét sújtja, adataik szerint a január-júniusi időszakban 700 ezer autót nem tudtak legyártani miatta. Az üzletmenet így is jól alakult, a társaság 75 milliárd euró bevételt és 5,9 milliárd euró nyereséget ért el hat hónap alatt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója