Maradandó fogyatékosságot szenvedtek a rendőrök - ennyire ítélték az autós ámokfutót

2023.10.04.
A közlemény szerint a férfi érvényes vezetői engedély nélkül vezetett a baleset éjszakáján. A városban ellenőrzést végző rendőrök egyike felismerte a járművet, mely néhány héttel korábban már kivonta magát az intézkedés alól, emiatt megkülönböztető fényjelzést használva követni kezdték, a vádlott autójával azonban nagy sebességgel menekülni kezdett. A vádlott az üldözésébe bekapcsolódó, szintén megkülönböztető fényjelzést használó, szemből érkező rendőrautó felé kormányozta járművét, majd a vészfékezés után 120 kilométeres óránkénti sebességgel frontálisan nekiütközött. A balesetben két rendőr maradandó fogyatékosságot eredményező sérüléseket szenvedett, míg az okozó jármű két utasa súlyos, illetve könnyű sérüléseket szenvedett - közölték. A bíróság a vádlottat közúti veszélyeztetés bűntettében, hivatalos személy elleni erőszak bűntettében és segítségnyújtás elmulasztása bűntettében mondta ki bűnösnek. Ítélethozatalkor enyhítő körülményként értékelte a férfi büntetlen előéletét, valamint a megbánó magatartását. A bíróság ugyanakkor súlyosbító körülményként vette figyelembe a közlekedési szabályok kirívó mértékű megsértését, valamint azt, hogy a cselekmény során több személy is megsérült. A járásbíróság a szabadságvesztés mellett öt év járművezetéstől eltiltásra, valamint négy év közügyektől eltiltásra büntette a miskolci ámokfutót - közölte a törvényszék sajtótitkára. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Rali Eb - Csomós Miklós hibamentes versenyzést és dobogót vár magától

2023.10.04.
A pilóta Bán Viktor navigátorral az oldalán a Skoda Fabia Evo típusú versenyautóval második volt az ERC csehországi viadalán augusztusban, és mint azt az M4 Sport Nemzeti Sporthíradó című műsorában kedd reggel elmondta, ha hazai közönség előtt sikerül hibátlan teljesítményt nyújtaniuk, akkor reális esélyük lehet a dobogóra, vagy akár a győzelemre is. Fotó: MTI - Krizsán Csaba "A Rally Hungary különleges szakaszokból áll, elég, ha csak a tokaji borvidéket, Mád környékét említem. Ennek a versenynek a sajátossága, hogy szűk és széles részek is vannak benne, ráadásul külön nehezítés, hogy néhány helyen murván is megyünk, ami aszfaltra alkalmas, slick gumikkal komoly feladat. Ezen a futamon nemcsak az számít, hogy ki mennyire tud gyors lenni a különböző körülmények között, hanem az is, hogy ki hogyan tudja menedzselni ezeket a kihívásokat" - fogalmazott Csomós, aki kiemelte, bár az Európa-bajnoki cím már eldőlt, az összetett első 10 helyezettje közül hét itt lesz Magyarországon, rajtuk kívül pedig néhány páros világbajnoki felkészülésnek használja ezt a viadalt. "Azt gondolom, hogy az első öt közé kerülni jó eredménynek számít, én pedig úgy készülök, hogy az első gyorsasági szakaszt szeretném meghúzni, a Mád környéki etap pedig feküdni fog majd nekünk" - mondta a versenyző, aki arról is beszélt, hogy mivel a Zemplénben, Sárospatakon él, számára ismerős lesz a terep. "Annak köszönhetően, hogy korábban, már október elején rendezik a versenyt, talán az időjárás sem fog bekavarni, úgyhogy bízom benne, hogy jó eredményt tudunk majd elérni" - jelentette ki Csomós. A versenyző a korábbi navigátorával, Nagy Attilával komoly balesetet szenvedett májusban, a Kanári-szigeteken, amiről Csomós elmondta, sokáig azt gondolta, hogy nem is fognak tudni visszatérni a mezőnybe ebben a szezonban. "Júniusban még azt hittem, részt sem tudunk majd venni a Rally Hungaryn, mert annak a balesetnek komoly anyagi és lelki vonzata is volt. Viszont erősen tértünk vissza, túltettük magunkat a történteken, és ez nagyon fontos, mert ennek is köszönhetően stabilan tudjuk hozni a jó eredményeket" - nyilatkozta Csomós. A Rally Hungary pénteken a nyíregyházi lőtéren sorra kerülő úgynevezett kvalifikációs szakasszal kezdődik, majd aznap este a máriapócsi Rabócsiringen sorra kerülő prológgal folytatódik. Szombaton további hét gyorsaságit - közte a nyíregyházi belvárosit -, vasárnap pedig négy szakaszt rendeznek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A Porsche AG fokozatosan 100 százalékra növeli részesedését az MHP cégben

2023.10.04.
A korábbi többségi tulajdonos következetesen szeretné kiaknázni az MHP menedzsment és informatikai tanácsadó cég növekedési potenciálját. A mai napig Ralf Hofmann társalapító, partner és az igazgatóság elnöke a részvények 18,2 százalékával rendelkezik. Hofmann továbbra is vezérigazgatóként vezeti az MHP-t. Az új felépítéssel az MHP gyorsabb növekedést kíván elérni globálisan és a csoporton kívül, méret, ügyfélstruktúra és portfólió tekintetében. Fotó: Porsche „Sok tervünk van az MHP-vel kapcsolatban” – mondja Lutz Meschke, a Porsche AG igazgatótanácsának alelnöke, pénzügyi és informatikai ügyekért felelős tagja. „Az MHP várhatóan továbbra is erőteljesen növekszik, beleértve az olyan technológiai területeket is, mint a szoftver mint szolgáltatás. Nyitottak vagyunk további akvizíciókra is.” Ralf Hofmann, az MHP vezérigazgatója is hangsúlyozza ennek a lépésnek a fontosságát: „A Strategy 2030-val ambiciózus célokat tűztünk ki magunk elé. Ennek eléréséhez szükséges lépés a részvények Porsche AG-ra történő átruházása. Az a vágy vezérel bennünket, hogy a technológiát a jobb holnap irányába mutató változás érdekében hasznosítsuk. Még nagyobb szerepet akarunk játszani – vállalatként és a társadalom részeként.” Az MHP Stratégia 2030 A digitalizáció olyan jövőbeli tényező, amely nagy lehetőségeket rejt magában az egyre ingatagabb világban. Az MHP menedzsment és informatikai tanácsadó cég átfogó vállalati célja a Stratégia 2030-ban változatlan marad. Az MHP hosszú múltra tekint vissza, és több mint 27 éve folyamatosan és fenntarthatóan növekszik. A céget 1996-ban Karlsruhe-Ettlingenben alapították, a Porsche AG 1998-ban 51 százalékos részesedést szerzett a vezetési és informatikai tanácsadással foglalkozó vállalkozásban. 2011-ben a Porsche 81,8 százalékra növelte részesedését. 2024-ben már 100 százalékos lesz.

A KIA zsolnai gyára 340 ezer autót gyárt az idén

2023.10.04.
Zsolnán 2006-ban indult el a termelés, azóta a dél-koreai autógyártó 2,3 milliárd euró befektetést hajtott végre. A gyárban autóösszeszerelés és motorgyártás folyik, a mintegy 460 ezer motor több mint felét a helyszínen építik be, a többit más gyárak, így a Hyundai európai gyára számára szállítja. A KIA Slovakia árbevétele 2022-ben 6,76 milliárd euró volt, 22 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A cég adózott nyeresége ugyanebben az időszakban 175,5 millió euró volt, ami 21 százalékos csökkenés éves összehasonlításban. Tavaly a Zsolnán készült modellek 57 százaléka volt Sportage modell, a többi Ceed. A zsolnai gyár 2006. évi nyitása óta gyártja a dél-koreai autógyár 30 évvel ezelőtt útjára indított sikermodelljét, már az ötödik generációs Sportage készül itt. A KIA Európa piacát látja el a Zsolnán készült járművekkel. A magyar piacra is érkeznek innen autók, a márka magyarországi importőre, a KIA Hungary tájékoztatása szerint az idén több mint 5000 jármű jön Zsolnáról, az itthon eladott autóik 78 százaléka. A Zsolnán gyártott két modell Magyarországon is népszerű: a KIA márkakereskedésekben eladott új autók 32 százaléka Ceed, 22 százaléka Sportage volt az idén. A KIA 2022-ben 7200 autót értékesített Magyarországon. Az idén a várhatóan megismétli ezt a teljesítményt, annak ellenére, hogy romlottak a gazdasági feltételek: az infláció, a devizaárfolyamok alakulása, a megemelkedett gyártási, logisztikai és finanszírozási költségek nehezítik az autóértékesítést - jelezték. Hozzátették: arra számítanak, hogy 2024 újabb nehéz év lesz az autókereskedelem számára Magyarországon. Új KIA autók értékesítésével és szervizével több mint 30 telephelyen foglalkoznak Magyarországon. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Velencei busztragédia: turisták és ukránok az áldozatok

2023.10.03.
Két gyermek is meghalt, amikor az autóbusz eddig tisztázatlan okból az útról a sínekre zuhant. Az is tudható már, hogy a busz gázüzemű volt, így amikor a sínekre zuhant, azonnal kigyulladt. Fotó: twitter. A videó a képre kattintva indul. Olaszország sokkolt állapotban van - nyilatkozta Velence polgármestere. Az áldozatok hozzátartozóinak az ország miniszterelnöke is részvétet fejezte ki. A meghalt turisták hovatartozásáról egyenlőre nincsen hír. A balesetről további információkat ITT, korábbi cikkünkben talál.

Súlyos buszbaleset Velence közelében: 21 halott - cikkünk frissült

2023.10.03.
Mestre és Marghera között a vasúti sínek mellett baleset érte a La Linea közlekedési vállalat autóbuszát: tízen haltak meg, negyvenen sérültek. Azóta a halottak számát 21-re módosították. A Kronen Zeitung cikke. Képernyőfotó. Eddig tisztázatlan okok miatt a járat egy magaslati útról a mélybe zuhant, és a vasúti sínen állt meg. Olasz lapjelentésekre hivatkozva a Kronen Zeitung azt írja, nagyon sok mentő és tűzoltó érkezett a helyszínre. Legújabb: a Kronen Zeitung szerint legalább 21 halottja van a balesetnek.

A partizán marsall autókollekciója

2023.10.03.
A marsall szívesen vezette autóit, de természetesen voltak hivatásos sofőrjei is, utóbbi bizalmi állásnak számított az egykori Jugoszláviában is. A németek ellen eredményesen harcoló egykori partizánvezér, majd pártfőtitkár és államelnök Josip Broz Titót 1942. augusztusától 1951-ig fuvarozta Nikola Nikica Prlja. A belgrádi elnöki rezidencia következő hivatalos sofőrje, Marko Agbaba 1951-től haláláig szolgálta Titót ő irányította a protokoll autóflottákat. A szocialista/kommunista országok legnyugatosabbja volt Jugoszlávia, ahol nem csak keleti kocsikat lehetett kapni, hanem németeket, olaszokat és franciákat is, sőt készültek helyben Citroën, Fiat és VW modellek CiMos, Zastava és Tas jelvénnyel. A délszláv autókultusz persze jóval régebbi, hiszen 1939 szeptember 3-án Belgrádban Grand Prix versenyt rendeztek, a Forma 1 elődjének tekinthető futamon indult a legendás Tazio Nuvolari , akinek győzelmét százezer ember ünnepelte. Belgrád kanyargós utcáin, a 2,79 kilométeres távon ötven kört tettek meg a mezőny. Az autóimádat szelleme később is megmaradt. A Jugoszláviát 1945-ben megalapító és azt 1980-as halálig vaskézzel irányító Josip Broz Tito imádta és gyűjtötte a különleges autókat. A történelem szétszabdalta az egykori szocialista országok szövetségét, de a marsall legendás autókollekciója egyben megmaradt. Része többek között az egyetlen jugoszláv elnöki Cadillac, melyet Tito a Nagy-Brijun szigeten használt, és a legendák szerint ezzel fuvarozta Sophia Lorent is. Az autót egyébként 1953-ban Eisenhower amerikai elnöktől kapta ajándékba. Több más Tito-autóhoz hasonlóan ez is a szlovéniai országi múzeumban parkol, a Bistra-i Műszaki Múzeumba évente több ezren látogatnak el, a belépő ára 6,50 euró. A hivatalos verzió szerint Tito egykori autóparkjának jelentősebb része úgy került át Bistrába, hogy szlovén gyűjtők összevásárolták azokat. A 15 darabos gyűjteményben van egy 1952-es Rolls Royce-Silver Wraith, a szlovén tagköztársaság hajdani ajándéka, amelyet Tito 1970-ig külföldi delegációk fogadására használt. Aztán egy 1938-as Horch, amit a szovjet hadsereg hadizsákmányából Tito kapott meg, és 1960-ig Jugoszlávián belül utazgatott vele. Tito az 1939-es gyártású Mercedes Benz 540 K típusú autójával akár 170 kilométeres sebességgel is száguldozhatott óránként, az autót egyébként a horvát belügyminisztériumtól kapta ajándékba, és viszonylag keveset használta, mindössze egy hivatalos romániai látogatást jegyeznek a krónikák. Sztálintól egy 1937-es páncélozott amerikai Packard Twelve-t kapott, ezt Tito 1959-ig használta, Indiában és Burmában is járt vele. Tolbuhin marsall Cadillac-12 Convertible Sedan kocsival lepte meg, méghozzá egy 1936-os gyártmánnyal, amely szintén világháborús hadizsákmány volt, ezt Tito 1945-47 között használta. Nyikita Hruscsov egyszerre két, egyforma ZIS-115 (Zavod imenyi Sztalina, azaz a Sztálinról elnevezett üzemben készült), 1954-ben gyártott, és vastagon páncélozott autót küldött neki, melyek különlegessége a 8 centiméter vastag (!) ablaküveg. Az 1946-os Cadillac-Series 62 autót kanadai jugoszláv emigránsoktól kapta Tito, és 1975-ig használta Belgrádban, illetve a Brijuni-szigeteken. A Cadillac Eldorado Convertible Coupe-ból összesen 2150-et adtak el a világon, Tito maga vásárolta, és 1974-ig főleg külföldi vendégek szállítására használta. A jugoszláv szövetségi belügyminisztérium egy 1948-ban készült Pacard 2226 Custom Eight kocsival lepte meg. De volt elektromos hajtású autója is, amit mexikói látogatók hoztak neki a Brijuni-szigetre, ahol 1979-ig gyakran használta is. Zágrábi kereskedőktől 1965-ös Lincoln Continental Convertible Sedant kapott, a Zastava gyártól 1953-ban pedig egy AR51 Campagnola terepjárót, amit FIAT-licence alapján készítettek. Tito 1976-ig vadászott vele. Nem teljes a kollekció, mert a védelmi minisztérium 2003-ban elárverezte két Mercedes 600 Pullmannt: az 1967-es nyitott volt, a az 1978-as csukott és páncélozott, utóbbit nem igazán kedvelte Tito, a nyújtott limuzinnal inkább a későbbi két elnök, Milan Panic és Szlobodan Milosevics közlekedett. Fotók forrása: LSB, Ford,  Zastava További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Luxusautót faragtak a legnagyobb melós Toyotából

2023.10.03.
Észak-Amerikában nagy hagyománya van a prémium kivitelű pickupoknak. Ezek rendszerint már nevükben is a cowboyromantika előtt tisztelegnek, kidolgozásuk pedig, még ha az európai ízléstől távol is áll, a maga módján rendkívül igényesen, stílusosan tükrözi a rodeók, a country, a ranchok világát. A Toyota kínálatában a Tundra 1794 képviseli ezt az irányt. Nem téved, aki egy évszámot vél felfedezni a névben, és 1794 valóban emlékezetes év volt az Amerikai Egyesült Államok történetében. Eli Whitney ebben az évben szabadalmaztatta korszakalkotó találmányát, a gyapottisztító gépet, amely egyrészt filléres nyersanyaggá tette a pamutot, másrészt hozzájárult a rabszolgatartás megerősödéséhez a gyapottermelő államokban. Ugyancsak 1794-ben (egyébként pont október 4-én) először és utoljára fordult elő, hogy egy hatalomban lévő amerikai elnök, nevezetesen George Washington személyesen vezette csatába csapatait. A Tundra 1794 azonban nem ezekről kapta a nevét. Amikor a Toyota 2003-ban felépítette texasi gyártóüzemét, 1084 hektárnyi földet vásárolt fel (később ennek az egynegyedét San Antonio városának adományozta, hogy a létesítményt közrefogó két folyó mentén zöldsávot alakíthassanak ki.) Az ekkor megvásárolt földterületek egy részének 1794-ből származtak a tulajdonjogi papírjai – és mivel mindig is a Tundra volt a Toyota Motor Manufacturing Texas fő típusa, kézenfekvőnek tűnt így emléket állítani a családon belüli históriának. A harmadik generációs Toyota Tundra bevezetésekor magától értetődően jelent meg a kínálatban az elődökhöz hasonlóan nyeregbarna bőrrel és diófa betétekkel gazdagon díszített 1794-es széria. Most pedig ebből mutatott be egy exkluzív, mindössze 1500 példányban elérhető különkiadást a Toyota. A Tundra 1794 Limited Edition valódi luxusautó, amennyiben olyasvalamit kínál vásárlóinak, amelyet a világon egyetlen más gyártó egyetlen más típusánál sem kaphatnának meg. Ez a szintén Texasban működő, ám világszerte ismert Saddleback Leather Company, egy családi vállalkozásból kinőtt luxusmárka, amely 100 éves garanciát vállal prémium bőr utazótáskáira és kiegészítőire. Már az önmagában egyedülálló, hogy a Toyota a Saddleback által szállított, kiemelkedően tartós, prémium minőségű bőrrel kárpitozza a Tundra 1794 Special Edition belső terét. Az együttműködés azonban itt nem állt meg: a limitált széria vásárlói a Saddleback exkluzív, kifejezetten erre a célra kifejlesztett termékeibe csomagolva kapják meg a pickup gyári szerszámkészletét, a felhasználói kézikönyvet, valamint az indítókulcsokat. Emellett Saddleback pénztárca és utazótáska is jár a nagy platóshoz. Mindegyiknél különlegesebb azonban az az integrált bőrmappa, amellyel az első ülések hátfalán rendszerint kialakított térképzsebet kiváltották.  A hátsó, középső könyöklő lehajtását szintén a Saddleback táskáiról ismert, túltervezett, elpusztíthatatlan bőrfogantyú segíti. Ezzel még koránt sincs vége a különleges módosításoknak. A Toyota mérnökei 28 mm-rel megemelték a Tundra eleve tekintélyes hasmagasságát, a futóművet kifejezetten terephasználatra optimalizált, külső tartályos Fox lengéscsillapítókkal szerelték fel, ahogy az abroncsok és a keréktárcsák is offroad-kompatibilis darabok. A Tundra 1794 krómozott hűtőmaszkja és külső díszítőelemei a Special Edition esetében sötét kivitelben jelennek meg. Az ajtók koptatópaneljén és a hátfalon felirat emlékeztet arra, hogy nem mindennapi járművel van dolgunk, az utastérben pedig sorszámozott plakett szolgál ugyanerre. A legjobb Tundra a legjobb hajtásláncot érdemli: a modell kizárólag az I-Force Max full hibrid hajtáslánccal vásárolható meg. A hathengeres benzinmotorra épülő, villamosított hajtáslánc legnagyobb rendszerteljesítménye 443 lóerő, a maximális kombinált forgatónyomaték egetverő 790 Nm. A hajtásláncban a villanymotor – amely a fékenergia visszanyerésére, valamint a benzinmotor indítására is szolgál – a főtengely és a tízfokozatú automata sebességváltó között helyezkedik el, azaz rövid távokon képes önállóan is mozgatni a Tundrát. A Toyota Tundra 1794 Limited Edition 2024 tavaszától jelenik meg az észak-amerikai márkakereskedésekben. A képeinken látható metálfekete mellett fehér gyöngyházfényben, valamint sötétkék és barna metálszínekben lesz rendelhető.   Fotó: Toyota

Euro 7 után sem maradunk Alfa V6 nélkül

2023.10.03.
Így nem csoda, hogy Jean-Philippe Imparato, az Alfa Romeo vezérigazgatója is gyorsan megerősítette: a 2025 júliusában bevezetendő új Euro 7-es normák után is számolnak a duplaturbós V6 motorral, még, ha át is alakítják azt valamelyest. Amikor arról kérdezték, hogy a jövőben is használják-e a Ferraritól érkező motort, azt válaszolta: „A válasz igen, mivel még idén megtudhatjuk, hogy miként teljesítene Euro 7 normák alatt a motor. Szeretném, ha az új normák szerint készült motorok is megmaradnának érdekesnek.” Jelenleg kétféle változata is van az Alfa Romeo hathengeresének piacon: míg a Giulia és Stelvio Quadrifoglio modellekben a 2,9 literes változat dolgozik, addig az új, és erősen limitáltan elérhető 33 Stradale sportmodellben már egy 3,0 literes változata dolgozik ugyanannak a V6-os erőforrásnak. Mindkettő szoros rokonságban áll a Maserati és a Ferrari sportmodelljeiben található motorokkal. Szóval úgy tűnik, hogy a kibocsátási normák lazításával egyre több gyártó fontolja meg a teljes villanyos elköteleződés lassítását, noha így is számtalan modell – leginkább a kisebb kategóriákban – fog eltűnni a palettákról. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Molnár Martin gokartversenyző rangos tehetségkutatón szerepelhet

2023.10.03.
A Nicolas Todt-fémjelezte All Road Management által szervezett programot 2018-ban hívták életre. Célja, hogy minden évben találjon egy tehetséget, aki a megfelelő korosztályba tartozik. Az idei kiírásban a 2007. január 1. és a 2009. április 1. között született versenyzők vehetnek részt. A 2023-as jelöltek listája most került nyilvánosságra, és a nyolc főt tartalmazó listán a Hungarian Motorsport Academy támogatásával versenyző Molnár Martin, a MOTAM pilótája is szerepel. Fotó: HUMDA – Rendkívül büszkék vagyunk Molnár Martinra, hiszen már a listára felkerülés is azt bizonyítja, hogy érdemes volt elindítani a Hungarian Motorsport Academy kezdeményezést. Ilyen lépésekkel tudjuk egy hatékonyabbá és még népszerűbbé tenni az autósportot a hazai közönség előtt. Bízunk benne, hogy Martin szépen szerepel, ha pedig ő nyeri a lehetőséget, akkor követendő példa lehet az autó- és motorsport magyarországi utánpótlásában – emelte ki Weingartner Balázs, a Hungarian Motorsport Academy utánpótlási rendszert létrehozó és működtető HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. elnöke. – A magyar autósport történetében ritka alkalom, hogy egy fiatal tehetség bekerül egy ilyen rangos válogatóra. Molnár Martinnak, családjának, szponzorainak, a Hungarian Motorsport Academynek és a MOTAM-nak is nagy siker, hogy az elmúlt évek munkájának köszönhetően mindössze 8 pilóta egyikeként Martin is pályára léphet Navarrában. Már a kiválasztás is igazolja, hogy Martin fényes jövő előtt áll és az eredménytől függetlenül páratlan tapasztalatokkal fog gazdagodni – nyilatkozta Őry Tamás, a MOTAM ügyvezető igazgatója. Az ifjú pilóták először a Formula Medicine létesítményébe látogatnak az olaszországi Viareggióba. A többek között élsportolók számára mentális, orvosi és fizikai felkészítést nyújtó komplexumban október 9-én töltenek el egy napot. Bő egy héttel később, október 17-én és 18-án pedig már autóba is kell ülniük a spanyolországi Navarra Circuiten. A döntéshozók a pilóták ottani teljesítménye alapján fogják kiválasztani azt az egyet, aki ülést kap a spanyol Forma–4-es bajnokságban, méghozzá nem kisebb csapatnál, mint az MP Motorsport. Az istálló az F2-ben és az F3-ban is szerepel, és tavaly ők adták a Forma–1 előszobájaként számontartott sorozat bajnokát Felipe Drugovich személyében. A bekerülő versenyző a csapattól minden szükséges támogatást megkap, emellett hat kollektív teszten vehet részt, valamint a sisakot leszámítva a versenyzői felszerelést is biztosítják neki. A programot azért nevezték el Richard Mille-ről, az ismert óramárka alapítójáról, mert a svájci üzletember szponzorálja a kezdeményezést. Mille saját csapatának üzemeltetése mellett többek között Charles Leclerc-t, Fernando Alonsót, Alain Prostot és Sébastien Ogier-t is támogatja. Sőt, más sportágakban is jelen van, hiszen például a teniszező Rafael Nadallal, a golfozó Bubba Watsonnal és az alpesi síző Ester Ledeckával is együttműködik. A Hungarian Motorsport Academy által támogatott Molnár Martin egyébként kiválóan kezdte az idei évet, hiszen megnyerte a Winter Cupot, a WSK Champions Cupon pedig második lett az OK kategóriában. Ennek köszönhetően heteket töltött az FIA idén életre hívott gokart-világranglistájának élén, amely a gyári F1-es csapatok támogatottjait és a felnőtt pilótákat is magába foglalja. Jövőre megkezdi a formulaautós karrierjét, a Richard Mille Young Talent Academy pedig óriási lehetőséget jelent neki, valamint a magyar autósportnak is.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója