Alpine égisz alatt jöhetnek a Renault sportmodelljei

2020.11.01.
Luca de Meo, a Renault jelenlegi vezére szerint az Alpine márka nagyszerűen betölthető a mini Ferrari szerepet a francia vállalat kínálatában. Erős szavak egy igazgatótól, amikre jobb, ha odafigyelünk, hiszen lehetséges, hogy hamarosan minden sportos Renault modell Alpine néven érkezik majd a kereskedésekbe. Ez persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy a legendás R.S. szériáknak vége, noha tény, hogy a friss károsanyag-kibocsátási normák által támasztott feltételek nem kedveznek a sportmodelleknek, amiknek az elsői elszenvedői a meglehetősen kis réteget érintő hot hatchek lehetnek. Ráadásul Luca de Meo a Seattól érkezett a Renault élére januárban. Attól a Seattól, amely éppen most viszi végbe a Renault terveit, tehát a Cupra almárka alá hozza az összes sportmodelljét. A spanyolok annyira komolyan vették az átállást, hogy a Formentor személyében terveztek egy dedikáltan Cupra modellt is. „Ahogy tettem a Cupra esetében is, úgy az Alpine és Renault kapcsolatát is igyekszem megvizsgálni. Viszont hiteleseknek kell maradnunk, így nem fogok egy Kangoot vagy egy Espace-t átpozicionálni az új márka alá.” – tette hozzá Meo.  

Nekimentek Orbánék a Strabagnak

2020.11.01.
Schanda Tamás kiemelte: a saruk állapotát szeptembertől folyamatos helyszíni szemlékkel és újonnan kiépített monitoring rendszerrel is ellenőrzik, mióta korábban már eltörött egy. E hét szerdán egy másik saru is eltört, bár a károsodás mértéke nem indokolta a híd azonnali lezárását, de sürgős és sokaknak nehézségeket okozó intézkedések kellenek - írja az MTI. Hangsúlyozta: a konzorciumvezető Strabag és a hídszerkezeti munkákkal megbízott alvállalkozója, az A-Híd nyilvánvaló módon felelőtlenül járt el, hibázott a sarutípus kiválasztásánál. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. hétfőtől előreláthatóan vasárnapig forgalomterelést kénytelen bevezetni, a bal pályahidat az M1 felé ismételten le kell zárni. Ez az ára annak, hogy az autósok biztonságban legyenek. A terelés 2+2 forgalmi sávos ideiglenes kiépítést jelent a jobb pályahídon a halászteleki csomópont felhajtásának lezárásával - ismertette. Schanda Tamás kiemelte: az M0 déli szektora Magyarország legnagyobb forgalmú útszakasza,és az egyetlen, amelyen napi átlagban több mint 100 ezer jármű halad át. Közölte, a rendkívüli terhelésre a szakasz már ma sem lenne alkalmas, ha a bővítéséről nem gondoskodott volna a polgári-nemzeti kormány az elmúlt évtized első felében. A fejlesztések eredményeként az M0 - az M1 és M5 autópályák között mindkét irányban - három-három sávossá vált. A kapacitásbővítés után a szektor terhelése ugrásszerűen nőtt tovább, a részben több évtizede épült pályaelemek, műtárgyak felújítása halaszthatatlanná vált. A jelenleg zajló ütemben az M6 autópálya és az 51. sz. főút közötti szakaszon a bal pálya aszfaltburkolatát teherbíróbb betonra cserélik. A hidakat korszerűsítik, környezetvédelmi és forgalombiztonsági beavatkozásokat végeznek el, mindezt a forgalom lehetőség szerinti folyamatos fenntartása mellett. Az osztrák Strabag vezette STR M0 Konzorcium nyerte el a munkát, és 2018 áprilisában megkezdték a rekonstrukciót. A hídon tavaly májustól szeptemberig végezték el a szükséges sarucseréket, idén áprilisban pedig készre jelentették a bal pályahíd megnyitáshoz szükséges feladatokat is. Nem sokkal később azonban a saruk cseréje szükségessé vált, egyikük el is tört. A saját, súlyos mulasztásuk okozta problémákon lassan fél éve képtelenek felülkerekedni a kivitelezők. Csak az állami vállalatok éberségének köszönhető, hogy ezzel nem sodorták közvetlen veszélybe a közlekedőket - hansúlyozta Schanda Tamás. "Magyarország legforgalmasabb útszakaszával - és az itt rendszeresen megfordulók idegeivel azért kell tehát csiki-csukit játszani, mert a külföldi cég nem járt el a megfelelő gondossággal" - mondta. Kitért arra is, hogy a Strabaggal kötött, a híd rekonstrukciós munkáiról szóló szerződésnek minden pontját be fogják tartatni. Minden hibát, felületességet, gondatlanságot számon fognak kérni, a lehető legszigorúbban járnak majd el. Emellett vizsgálják annak a lehetőségeit is, hogy az ilyen hanyagul, felelőtlenül eljáró cégeket miként lehetne egyszer és mindenkorra kizárni a közbeszerzésekből.

Emilia Romagna Nagydíja - Hamilton ismét nyert, világbajnok a Mercedes

2020.11.01.
Korábban egyetlen konstruktőr sem nyert sorozatban hét vb-címet, ez a Mercedesnek sikerült először, mivel négy versennyel az idény vége előtt behozhatatlan az előnye a pontversenyben második Red Bull előtt. Hamiltonnak - aki egy hete adta át a múltnak a legendás hétszeres vb-győztes német Michael Schumacher 91 sikert számláló rekordját - ez volt idei kilencedik, pályafutása során pedig a 93. futamgyőzelme, amivel tovább növelte előnyét az összetettben. A második helyen csapattársa, a finn Valtteri Bottas, a harmadikon pedig az ausztrál Daniel Ricciardo (Renault) végzett Imolában. Az idény 13. futamát - amelyet zárt kapuk mögött rendeztek - Bottas, a Red Bull-lal versenyző holland Max Verstappen, és Ricciardo remekül kezdte, előbbi a rajt után megőrizte első helyét, utóbbi kettő pedig egy-egy pozíciót javított, vagyis Hamilton a harmadik helyre került. Az éllovas trió fokozatosan növelte előnyét. A nyolcadik körben az Alpha Taurival versenyző francia Pierre Gasly műszaki hiba miatti feladni kényszerült a viadalt. A várakozásoknál hamarabb, már a tizedik körben elkezdődtek a kerékcserék, majd Bottas autóján megsérült a padlólemez, ezért lassulni kezdett, ugyanakkor Verstappen akkumulátor-problémák miatt - ekkor még - nem tudta megelőzni. Mindezt Hamilton rendkívül gyors körökkel kihasználta, és mivel az abroncsai bírták a tempót, csak a 63 körös futam harmincadik körében állt ki. A Mercedes taktikája remekül bevált, ugyanis a címvédő az első helyre jött vissza, és rögtön elkezdte ismét növelni az előnyét. A négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel negyedikként haladt, de miután a Ferrarinál elrontották a kerékcseréjét, elveszítette esélyét a pontszerzésre. Autója sérülése miatt Bottas egyre többet hibázott, és bár a 43. körben Verstappen megelőzte, ám a holland az 51. körben - vélhetően defekt miatt - kiesett, emiatt beküldték a biztonsági autót a mezőny elé. A Williams brit versenyzője, George Russell még a biztonsági autós fázisban a falnak ütközött, a Racing Point kanadai pilótája, Lance Stroll pedig a kerékcserénél elütötte az egyik szerelőjét, akinek nem esett komoly baja. Hamilton vezetését és sikerét nem fenyegette veszély, végül a leggyorsabb körért járó bónuszpontot is megszerezte. A Forma-1 történetének századik olaszországi futama egyben a sorozat első novemberi versenye volt, amelyet Európában rendeztek. A szezon két hét múlva a Török Nagydíjjal folytatódik.

Jönnek a tankok: ilyen lesz a német Leopardok magyarországi barlangja

2020.11.01.
 A Leopard 2A4 harckocsi-típusból már nyolc darab megérkezett Tatára, és a megrendelt további négyet tavaszra várják. A 12 harcjármű elsődlegesen a legénység kiképzését szolgálja, hiszen kezelésük jóval bonyolultabb az eddig használt T-72-eseknél. 2023-tól a legkorszerűbb, 2A7+ típusú páncélosokat használhatják majd a katonák, ebből 44-et állítanak rendszerbe a fegyvernem fejlesztése jegyében. 2016-tól engedte meg a magyar gazdaság állapota, hogy megfogalmazhassák a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési programot, amelynek részeként a tatai dandárt a legmodernebb eszközökkel szerelik fel. A program hármas célkitűzést fogalmazott meg: a katonák magas szintű kiképzését, a legújabb technikák bevezetését, és mindehhez a megfelelő infrastruktúra kiépítését.. Az új hangárok építésével és a Leopard harckocsik beszerzésével lehetőség nyílik a megfelelő tudás elsajátítására, így valósulhat meg a hármas cél. 

Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai – Így közlekedj biztonságosan ősszel

2020.11.01.
Múlt héten átállítottuk az órákat, már délután fél 5 körül lemegy a nap. A sötétség ráadásul napról napra korábban köszönt be, a december 21-i téli napforduló előtt már 16 óra előtt nyugovóra tér a nap. Mostantól egye gyakrabban előfordul, hogy szürkületben vagy sötétben mész haza az iskolából, edzésről, zeneóráról vagy a munkahelyedről. Ráadásul a ködös, esős és hideg időjárás is megnehezíti a közlekedést.  Ne úgy közlekedj, mint nyáron! Ősszel kedvezőtlenebbé válnak az út- és látási viszonyok, ezért nagyon fontos alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. A harmattól, ködtől az úttest csúszóssá válhat, az aszfalt hőmérséklete lecsökken, ezért nem szabad úgy közlekedni, mint nyáron, jó időben. Ügyelni kell arra, hogy óvatosabban, lassabb tempóban haladjunk, és biztonságosabb íven vegyük be a kanyarokat. Ez nemcsak az autósokra, hanem a motorosokra, kerékpárosokra és akár a rolleresekre is vonatkozik.  Ősszel csúszóssá válhat az út, vezessünk óvatosabban Bár az ezer színben pompázó őszi falevelek látványa lenyűgöző, de a lehulló levelek komoly veszélyt jelentenek. A nedves levélszőnyeg úgy viselkedik, mint a jég, a csúszós felületen a gumik elvesztik a tapadásukat. Ráadásul a levelek elfedhetnek nagyobb úthibákat, kátyúkat is, ami különösen a biciklisekre jelent veszélyt. Ősztől az egyik legfontosabb tudnivaló, hogy a közlekedők betartsák a látni és látszani elvét. Vagyis világítsunk, hogy lássuk, mi történik körülöttünk, és a forgalom többi résztvevője is észrevegyen minket a lámpánk vagy a fényvisszaverős, láthatósági holmik miatt. Lámpa nélkül el ne indulj bringával! A kerékpárosok feltétlenül ellenőrizzék, hogy bringájukon megvannak-e az előírás szerint szükséges felszerelések. A látni és látszani elv elengedhetetlen kellékei az első és hátsó lámpák, a küllőprizma, valamint a piros színű hátsó prizma, amit sokan csak macskaszemnek hívnak. Ősszel érdemes mindig magunkkal vinni a lámpákat, ha biciklivel közlekedünk, mert hiába indultunk útnak világosban, beugrunk ide-oda a nap végén, és könnyedén ránk sötétedhet. A kötelező bringás felszerelést jól kiegészíti a fényvisszaverős láthatósági mellény, és sokat segíthet a láthatóságban a világos színű, vagy akár élénk, rikító színű öltözet. Az őszi falevelek nagyon csúszósak lehetnek Az autósoknak is fontos felkészíteniük a járművüket az őszi-téli időszakra. Érdemes feltölteni a hűtőrendszert, és ablakmosóból is fagyálló változattal töltsük fel a tartályt. Ellenőrizzük az ablaktörlők állapotát, és nézzük meg, hogy a kocsi fűtő-szellőztető rendszere megfelelően működik-e. Ősztől sokkal hamarabb bepárásodnak az autó ablakai, ezért létfontosságú a szellőztetés. Különösen fontos a fényszórók, lámpák és irányjelzők hibátlan működése, ha már gyengén világít egy izzó, mindenképpen cseréljük ki. Készüljünk fel a gumiabroncs cseréjére, ugyanis ha a napi átlaghőmérséklet 7 fok alá süllyed, téli gumikat ajánlott felszerelni.  Az autósok vezessenek lassabban, körültekintőbben. Lakott területen belül és kívül vigyázzanak az úttest mellett haladó gyalogosokra, valamint fokozottan figyeljenek a kijelölt gyalogos-átkelőhelyek, iskolák, buszmegállók környékén az úttestre lépő gyalogosokra.  A gyalogosok is legyenek óvatosabbak Az őszi-téli időszakban a gyalogosoknak is célszerű változtatni a közlekedési szokásaikon. A korlátozott látási viszonyok miatt a járművezetők nehezebben és később veszik észre a közlekedés legvédtelenebb résztvevőit. Ezért ilyenkor nem csak az autósoknak kell fokozott figyelemmel megközelíteniük a gyalogos átkelőhelyeket, a gyalogosoknak is óvatosabbnak kell lenniük. Mielőtt lelépnek az úttestre, alaposan nézzenek körül, és ne feledjék, hogy a csapadéktól csúszóssá váló úton az autók fékútja is jelentősen megnövekedhet.  Ősszel nehezbb észrevenni a gyalogosokat a romló látási viszonyok miatt  A láthatóságukon a gyalogosok is javíthatnak, ha fényvisszaverős ruhákat, kiegészítőket viselnek. Nem csak a mellény segíthet, egy fényvisszaverő csíkkal ellátott táska vagy dzseki, láthatósági karszalag vagy bokapánt láthatóvá tesz, és olykor életet is menthet. Gyerekeknél különös ajánlott, hogy viseljenek fényvisszaverős holmikat. Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Hármas karambol a 4-esen

2020.11.01.
Összeütközött három személyautó a 4-es főúton, Törökszentmiklós-Surjány térségében. A balesethez műszaki mentés céljából a törökszentmiklósi önkormányzati tűzoltók vonultak ki. A munkálatok ideje alatt a helyszínen rendőri irányítás mellett halad a forgalom.
Címkék: 

Letartóztatták a magyar fuvarozófőnököt

2020.11.01.
A közlemény szerint a 33 éves férfi 2014-ben kezdte működtetni a közúti árufuvarozási tevékenységet végző - részben strómanokat alkalmazó - céghálózatot. Ebben voltak olyan cégek, amelyek tulajdonában tehergépkocsik voltak, olyanok, amelyek a teherautók üzemeltetését átvették és a tényleges fuvarozást végezték, valamint olyanok is, amelyek a fuvarozó cégek helyett - szerződő félként - a fuvarozások ellenértékét átvették. Ezzel azt érték el, hogy a ténylegesen fuvarozást végző cégeknek nem volt bevételük, vagyonuk, a teherautókat csak üzemeltették. A fuvarozó cégekhez alkalmazottakat is bejelentettek, akik után a közterheket nem fizették, továbbá a gépjárművek utáni útdíjat és az útdíj meg nem fizetése miatti bírságokat sem rendezték - ismertette. Azt írta: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói kedden összehangolt akció során 35 helyen tartottak kutatást. Könyvelési anyagokat, elektronikus levelezést, magyarországi bankszámlákon lévő összegeket, 55 teherautót, két luxusjárművet foglaltak le, valamint egy ingatlant és követeléseket vettek zár alá, összesen mintegy 300 millió forint értékben. Az adóhatóság a férfit különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás megalapozott gyanúja, és többrendbeli, felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás miatt hallgatta ki gyanúsítottként, a bíróság pedig egy hónapra letartóztatta. Az ügyben érintett másik tíz gyanúsított szabadlábon védekezik - olvasható a közleményben.

Lemond Miskolcról a Lufthansa

2020.11.01.
A miskolci reptér melletti területen épült volna meg a Lufthansa Technik új üzeme, azonban a cég úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány miatt felfüggeszti a beruházását - értesült az ATV Híradója. A gyárban repülőgéphajtómű-alkatrészek javítását végezték volna. A csatorna beszámolója szerint a beruházással 400 új munkahely jött volna létre Miskolcon. Az ATV megkereste a Lufthansa a hamburgi központját a beruházással kapcsolatban, a cég válaszában azt írta, hogy a Lufthansa Technik és leányvállalatai mély történelmi válságban vannak a koronavírus miatt, ami már cég létét veszélyezteti, ezért nem folytatódik a beruházás. Hozzátették, hogy a Miskolci projekt hosszú távú kilátásait a jövőben még megvizsgálják.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója