Két év múlva kapható lesz a Toyota új utcai szupersportkocsija

2020.08.14.
Nagy változások előtt áll a Le Mans-i 24 órás autóverseny, s ebben az évben nem csak a koronavírus forgatja fel a rendezvényt. Sokkal izgalmasabb változások várhatóak technikai fronton. Megszűnik az LMP1 sorozat, helyette az új Hypercar versenyosztály gépei köröznek majd egy teljes napon át a Párizstól nyugatra található, sarthé-i versenypálya aszfaltcsíkján. Ebben a kategóriában áll majd rajthoz a Toyota Gazoo Racing által fejlesztett GR Super Sport versenygép is. Ezt az autót – igaz, még csak koncepcióautó formájában – a Toyota már a 2018-as Tokiói Autószalonon megmutatta a nagyvilágnak, s a hírek szerint a közelmúltban arról is megszületett a végleges döntés, hogy a közel 1000 lóerős versenyautóból utcai változat készül majd. A 24 órás versenyen rajthoz álló gép különleges műszaki alapot jelent az utcai verzió számára. A fejlesztést végző Toyota Gazoo Racing ugyanis nem a hagyományos utat választotta. Nem egy utcai autóból építenek tuningolással és a versenyek igénybevételét is bíró alkatrészek beépítésével versenyautót, hanem éppen fordítva: a műszaki csúcsteljesítményt megkövetelő 24 órás versenyen szerzett tapasztalatokkal és tudással felvértezve, valamint a részegységeket finomítva fognak bele az utcai változat fejlesztésébe. Az új szabályok szerint ugyanis a gyártók olyan kocsikkal is benevezhetnek a 24 órás Le Mans-i versenyre, amelyek műszaki értelemben közeli rokonságot mutatnak a versenyt követő legfeljebb két évben és legalább húsz példányban piacra dobott utcai változatokkal. A minimálisan szükséges darabszámból tehát már biztosra vehető, hogy a 2022-es utcai szupersport változat hiperritka és különleges lesz, s ugyanezt garantálja a donorként szolgáló versenygép technikája is. A 2018-as koncepcióautóba a Toyota mérnökei duplaturbós, 2.4 literes, V6-os versenymotort építettek, amely a villanymotorokkal együtt alkotott 968 lóerős összteljesítményű hibridrendszert. A Toyota fejlesztési céljainak komolyságát mutatja, hogy a versenyautójukban is szegénykeverékkel működőképes versenymotort alkalmaznak. A GR Super Sport szériaváltozatának műszaki adatai még nem ismertek, ám az már tudható, hogy a fejlesztés során milyen értékeket céloznak meg a mérnökök: a két év múlva érkező sportgép álló helyzetből mintegy 2,5 másodperc alatt éri majd el a 100-as tempót, s a 200-as határ átlépése sem tart hét másodpercnél tovább.

Halálos baleset történt 6-os úton

2020.08.14.
A rendőrség ügyeletére 2020. augusztus 14-én 1 óra 50 perckor érkezett bejelentés arról, hogy a 6-os számú főközlekedési úton egy segédmotorkerékpáros vélhetően balesetet szenvedett. A jármű vezetője Pécs és Hird között közlekedett, amikor eddig tisztázatlan okból és körülmények között elesett. A baleset során a segédmotoros kerékpár vezetője olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.

Ma is beállt az M0-ás

2020.08.14.
Mint írták, az M0-s autóúton, az M1-es autópálya felé vezető oldalon, az erős forgalom miatt 15-20 perccel nő meg a menetidő Szigetszentmiklós és Halásztelek térségében. Az M1-es autópályán a Hegyeshalom felé vezető oldalon, a 60-as és a 64-es kilométer között, felújítási munka miatt újabb terelést építettek ki. A forgalmat a belső sávra illetve az ellenkező, Budapest felé vezető oldal belső sávjára terelték át. A külső és a leálló sávot elkerítették illetve a Tatabánya-Centrum csomópont felhajtó ágát is lezárták. Kerülni az 1-es főút felé a Tatabánya-Óváros csomóponton keresztül lehet. A főváros irányába a járműveket a külső és a leálló sávra irányították. A 4-es főúton, Újfehértónál két személyautó ütközött össze. A 261-es km-nél félpályán halad a forgalom. A 26-os főúton, a Bánréve határátkelő előtt, a 43-as km-nél egy korábbi baleset helyszínén burkolati károk keletkeztek, ezért a fél pályás korlátozás még fennáll. Szintén a 26-os főúton, a 9-es km-nél, Sajószentpéter és a sajóbábonyi elágazás között baleset miatt sávzárásra készüljenek a Miskolc felé haladók.

Zöldebb, biztonságosabb lesz a Kia Stonic

2020.08.14.
Emlékszem, mennyire vártam annak idején a Kia Stonic érkezését. Nagyon szerettem a Kia Rio kifinomult mozgását, kissé hagyományosabb utasterét. Úgy gondoltam, hogy ha mindezt egy crossover formájában vegyítik, borítékolható a siker a Kia számára. Végül a sors úgy hozta, hogy hiába lehettem ott a nemzetközi bemutatóján Amszterdamban, és hiába láthattam belőle végül számtalan példányt a hazai forgalomban, valahogy mégsem jutottam el a volánja mögé. Az idő viszont repült, és a Kia Stonic úgy tűnik, hogy máris ráncfelvarrásban részesül, hogy megküzdjön a kor új kihívásaival. Kívülről érdekes módon mi sem tapasztalható azokból a változtatásokból, amiket most a Kia mérnökei eszközöltek a 2021-es modellévre. Pedig nem kis módosítás, hogy az 1,0 literes T-Gdi turbómotor 48-voltos mild-hibrid rendszert kap, mind 100 lóerős, mind 120 lóerős változatában. Ezzel nyomatékosabb, mint a Kappa-generációs motorváltozat, illetve a vitorlázó képességének köszönhetően csökken a fogyasztása is. Akár 125 km/h-is képes lekapcsolni a váltóművet a motorról. Persze maradnak a mild-hibrid nélküli egyliteres és 1,2 literes erőforrások is a kínálatban. Odabent nagyobb, már 8-colos infotainment kijelző jár majd alapáron, amiből választható lesz okostelefon tükrözésre és valós idejű forgalmi infókre képes változat is. Frissül a biztonsági arzenálja is: mostantól elérhető lesz gyalogost, járművet és biciklist is megkülönböztető vészfék-asszisztens, holttérfigyelő, sávtartó és adaptív tempomat egyaránt. Két új színárnyalat csatlakozik a palettához, amiket kontrasztos árnyalatú tetővel dobhatunk fel. Már 2020 harmadik negyedévétől előrendelhető a frissített Stonic Európában.

Rendőrség: nyáron van a legtöbb közúti baleset

2020.08.13.
Berzai Zsolt közölte: ilyenkor sokkal többen ülnek autóba, feltorlódhat a forgalom, ugyanakkor az időjárás, a nagy meleg is hatással van az emberek szervezetére. Problémát okoz a gyorshajtás is, pedig valójában a magyar viszonyok között nem éri meg túllépni a sebességet, hiszen a kis távolságok miatt csak perceket lehet nyerni ezzel - emelte ki. Kitért arra is, hogy tapasztalataik szerint a közlekedési morál javult az elmúlt időszakban Magyarországon. Ez a sűrűbb ellenőrzéseknek is köszönhető, illetve az olyan új módszereknek, mint a civil autókból történő figyelések, mérések. Kiemelte, bár szinte nem telik el úgy nap, hogy ne történne halálos baleset, összességében csökkent a számuk: idén eddig 80-nal kevesebb történt, mint 2019 azonos időszakában. Kitért arra is, a koronavírus-járvány alatt lényegesen csökkent a közúti balesetek száma. (a kép illusztráció) "Az irány jó, valami elindult, de ameddig egyetlen ember is értelmetlenül életét veszti a közutakon - úgy, hogy az megelőzhető lett volna - addig még van mit tenni" - hangsúlyozta.  Évente Magyarországon átlagosan 600-an halnak meg közlekedési balesetben, és a rendőrség azt szeretné elérni, hogy ez a szám 500 alá csökkenjen - fűzte hozzá. (mti)

Jeep legenda hibridizálva – Renegade 4xe, Compass4xe

2020.08.13.
Szerző: Heimer György A Jeep-páros már csak nevében és legfeljebb néhány dizájnelemében emlékeztet a második világháborúban feltűnt legendás katonai terepjáróra. A Renegade és a Compass valójában a most futó, két benzines, dízeles modellsorozat hibridjei, a márkanév végére biggyesztett 4xe utal villamosított verzióikra. Mint ahogy a július végi nemzetközi online sajtóbemutatóból is kitűnt: az olaszországi Melfiben gyártott plug in suv-okkal a Fiat-Chrysler is „zöldre” vált: meg akarja őrizni a legendás Jeep terepjárós menettulajdonságait, de a piac kívánalmai szerint környezetbarátian, azaz kevesebb CO2 kibocsátással, kedvezőbb üzemanyag-felhasználással. A Renegade 4xe és a Compass 4xe hajtáslánca megegyezik. Az elöl, keresztben elhelyezett 1,3 literes turbómotor (egybeépítve a generátorként is működő egyik elektromos motorral) kiviteltől függően 130, illetve 180 lóerőt teljesít. A hátsó kerekek között elhelyezett elektromos hajtómotor 60 lóerős, így a két suv összteljesítménye „Limited” felszereltségi szinten 190, a „Trailhawk” és az „S” változat pedig 240 lóerős, az erőátvitelről egy új, hatfokozatú automata sebességváltó gondoskodik. A belső égésű erőforrás 270, az elektromos 250 newtonméter nyomatékkal járul hozzá a hibrid teljesítményhez, így ennek eredményeként többi között az erősebb modellek kevesebb, mint 7,5 másodperc alatt gyorsulnak fel az óránként 100 kilométeres sebességre, hibrid üzemben pedig a végsebesség 200 km/óra. Elektromos hatótávra mintegy 50 kilométert ígérnek, akár 130 km/óra sebességgel. A kocsi aljában elhelyezett 11,4 kWh kapacitású lítiumos akkumulátorokat menet közben (a motorfék által generált negatív nyomatékot hasznosító, úgynevezett E-Coaching üzemmódban) is fel lehet tölteni, de az persze külső áramforrásából, háztartási hálózatról vagy a nyilvános állomásokon, kábelesen ugyancsak lehetséges. A gyártó ígérete szerint otthoni falitöltővel, – App Store-ból kiválasztható alkalmazással – hamarosan elérhető lesz a távolról irányítható töltés is. A Jeep 4xe modelljei a benzines és az elektromos hajtásrendszer együttes alkalmazásából adódó nagyobb forgatónyomaték helyett az eddigieknél is jobb terepjáró-képességgel dicsekedhetnek – írja a suv-párosról szóló ismertető. Mindezt úgy, hogy a plug in hibrid rendszerben a nem hagyományos kardán, hanem a kifejezetten e célra szolgáló villanymotor hajtja a hátsó tengelyt, így a mellső és a hátsó teljesen különválasztható egymástól, vagyis a rájuk jutó forgatónyomaték egymástól függetlenül – a mechanikus megoldásokkal szemben – hatékonyabban szabályozható. Mindkét Jeep modellben ugyanakkor háromféle vezetési üzemmód közül lehet választani. A hibrid esetében a benzines és a villanymotor párosa az út jellegétől függően „összedolgozik”, fékezéskor visszanyeri a mozgási energiát. A tisztán elektromos üzemmód – ahogy arról már szó volt – 50 kilométer megtételét teszi lehetővé pufogtatás nélkül, emmisziómentesen. A harmadik, az úgynevezett E-save üzemmód: ekkor takarékoskodni lehet az e-szuflával, mégpedig a vezető döntésétől függően menet közben szinten tartva, vagy növelve az akkumulátor töltöttségi szintjét. A műszerfalon kialakított 8,4 colos színes, Uconnect fantázianevű képernyő a jármű energiagazdálkodási adatainak sokféle megjelenítése (az akku töltöttségi szintje, hatótávolság, különböző töltési beállítások) mellett egy sor olyan újszerű szolgáltatást kínál, amely biztonságosabbá, kényelmesebbé teszi az autózást. Így többi között a My Assistant nevű baleset esetén vészhívó-funkciót kínál, a My Car segítségével a vezető folyamatosan nyomon követheti járművének állapotát, a My Remote lehetővé teszi, hogy távolból működtessük az ajtózárakat, felvillantsuk a fényszórókat, megtaláljuk, hova is parkoltunk. A My Uconnect mobilalkalmazás megmutatja, hogy a pillanatnyi töltöttségi szinttel meddig lehet még eljutni, s opciós csomagként a lopásvédelmi My Theft Assistance is jó szolgálatokat tehet, igencsak megnehezíti a kocsi eltulajdonítását. A Jeep márka hazai szerelemesei számára a Renegade 4xe és a Compass 4xe többféle felszereltségi szinten, 18, illetve 22 különböző színben szeptembertől lesz elérhető, de hogy mennyiért arra még az itteni képviselet nem tudott pontos információkkal szolgálni.

Ne ússz fel az esőben

2020.08.13.
A franciák közlekedésbiztonsági szakemberek által írt tanulmány azt mutatja be, hogy noha az autósok többsége aggódik, ha heves esőben kell vezetniük, a valóságban ugyanakkor nem változtatnak a hozáállásukon, és a sebességen sem. Mi a járművezetők legnagyobb félelme a nagy esőzések alatt? A láthatóság hiánya (51%) Az út állapota (42%) A féktávolság (41%) A többi jármű sebessége (41%) A jármű kormányzása (38%). A vizsgált esetek egyharmadában a járművezetők alábecsülték a féktávolság megnövekedését, és ezzel veszélybe sodorják magukat és másokat is. A tanulmány és a kapcsolódó kampány címlapja (forrás: preventionroutiere.asso.fr) Milyen a járművezetők viselkedése nagy esőben? A Megfigyelőközpont által készített tanulmány a járművezetők által kinyilatkoztatott és a valós viselkedéseket hasonlítja össze egy alkalmazáson keresztül. 2018 óta 69 ezer órányi adatgyűjtés történt 1 997 000 km-en lévő vezetés alatt, 1 473 sofőr bevonásával a tanulmányba.  A járművezetők nagy esőzések alatt átlagosan csupán 1 km/órával csökkentették a sebességet. Ugyanakkor a személyi sérüléssel járó balesetek előfordulásának kockázata megduplázódik esős időben, mivel a járművezetők alig módosítanak a sebességen ahhoz, hogy kompenzálják a tapadási veszteséget ill. a látóság hiányát. Hogyan előzzük meg a bajt? Tájékozódjunk előre az időjárási és forgalmi viszonyokról! Ellenőrizzük az ablaktörlők, gumiabroncsok, világítás állapotát! Alkalmazkodjunk a megváltozott vezetési körülményekhez! Csökkentsük a sebességet, növeljük a követési távolságot, kapcsoljuk fel a világítást!   Nyitókép: driving-tests.org

1,5 m távolság a közúton is

2020.08.13.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-tól kezdődően nemcsak az országos közúthálózat, hanem a főutakkal párhuzamos lakott területen kívüli és az országos kerékpáros törzshálózat lakott területen kívüli kerékpárforgalmi létesítményeinek üzemeltetését és karbantartását is ellátja. Mostanra már több mint 1000 kilométer kerékpárút üzemeltetése tartozik a társasághoz, ezzel együtt a kerékpáros társadalom mellett is még inkább elkötelezettek, ezért is tartják fontosnak, hogy nagy számban kikerülhessenek ezek a közlekedésbiztonsági táblák szerte az országban. A Tour de Hongrie csapata által legyártatott tábláknak a Magyar Közút megkeresi a legalkalmasabb helyszíneket és segít azok megfelelő kihelyezésében is, ezzel is hozzájárulva a biztonságos kerékpáros feltételek megteremtéséhez. Az első kihelyezett táblát ma délelőtt közösen avatta fel Révész Máriusz, Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, Óberling József rendőr ezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője, Mikesz Csaba, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese és Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie főszervezője. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. kiemelten kezeli a közlekedésbiztonság kérdését, melyhez nemcsak üzemeltetési, fenntartási és felújítási tevékenyégükkel kívánnak hozzájárulni, hanem a mostanihoz is hasonló megmozdulásokban való aktív részvétellel. Korábban a társaság már együttműködött az Országos Balesetmegelőzési Bizottsággal az „Adj utat a segítségnek” elnevezésű kampányukban és saját „Biztonságunk az Ön kezében van” kampánya is arra hívja fel a közlekedők figyelmét, hogy figyeljünk egymásra az utakon, hiszen biztonságunk egymás kezében van.  

Ismét közbeszólt a vírus

2020.08.13.
úlius utolsó napján hozták meg az utolsó intézkedéseket a Liepaja Rali szervezői. Ezek közül a legfontosabb, hogy a lett kormány a legfrissebb járványügyi statisztikák alapján különféle zónákba sorolta az országokat. A listán a vörös zónába került Csehország, Ausztriát pedig a sárga zónába tartozó országok közé sorolták, így a BRR csapat osztrák és cseh tagjaira is a szigorított intézkedések vonatkoznak. Két versenyzőnk, Herczig Norbert és Ferencz Ramón, valamint a magyar csapattagok is csak a veszélyeztetett országokon keresztül tudták volna megközelíteni a helyszínt, így nekik sem lett volna egyszerűbb dolguk. A csapattagokra a Lettországba beutazás után két hét karantén várt volna, amihez már július végén, az intézkedések nyilvánosságra hozatala előtt el kellett volna utazniuk. A másik megoldás szerint utazás előtt elvégzett három napnál nem régebbi negatív COVID tesztre lett volna szükséges, majd az országba érkezést követő 24 óra múlva újabb tesztet kellett volna végezni. A harmadik tesztre az ott tartózkodás 5. és 7. napja között kell sort keríteni, a tesztek eredményét pedig a szállodában kell megvárni. Sajnos a második megoldás is logisztikailag kivitelezhetetlen, hiszen a verseny előtti teszt, a pályabejárás, és a gépátvétel is része a versenynek, így fájó szívvel le kellett mondanunk a Liepaja Ralin indulásról. Sok más csapat is hasonló döntést hozott, többek között az ERC élmezőnye sem lesz ott a versenyen. (a kép illusztráció) „Nagyon sajnálom, hogy ilyen döntést kellett hoznunk, de nem volt más megoldás. Megértem és elfogadom a szigorú járványügyi előírásokat, de ez esetben úgy gondolom, túlságosan szigorúak ezek az intézkedések. A szervezők nem tehettek mást, az országukban érvényes előírásokat nekik is be kell tartaniuk, és ez most sajnos minket érintett hátrányosan. Sportemberként pedig azért vagyok különösen csalódott, mert nagyon készültünk erre a hévégére. Tavaly mentünk itt először, ez meg is látszott az eredményen, de már akkor is azt mondtam a futam után, hogy legszívesebben egy hét múlva megint elindulnék, mert már a célban láttam azokat a területeket, ahol gyorsulni tudtunk volna. Sajnos most újabb egy évet kell várnunk, hogy ott versenyezhessünk” – mondta Herczig Norbert. A Liepaja Ralit tehát csonka mezőnnyel, az olasz futamnál jóval szigorúbb biztonsági intézkedések között tartják. Nem lesz nyitóceremónia és ünnepélyes díjkiosztó sem, korlátozzák a nézőszámot, és több tucatnyi extra óvintézkedést hoztak a teljes versenyhétvégére vonatkozóan. A MOL Racing Team következő versenye az Azori-szigetek Rali lesz szeptember közepén, ahová ismerősként térnek vissza, harmadik alkalommal állnak majd rajthoz a murvás pályákon.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója