Jelentősen nőtt a prémium dízel fogyasztása az év első kilenc hónapjában

2025.10.22.
A teljes fogyasztás 2,915 milliárd liter volt az év első háromnegyed évében: ezen belül 1,156 milliárd liter motorbenzint és 1,758 milliárd liter dízel üzemanyagot tankoltak a járművekbe a vásárlók a MÁSZ-tagvállalatok összesített adatai alapján. Hozzátették, hogy a 95-ös motorbenzinből az autósok több mint 954 millió litert tankoltak, ami éves összevetésben 0,8 százalékos csökkenés, míg a prémium motorbenzinből az év első kilenc hónapjában 202,041 millió liter fogyott, ami 6,7 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. A prémium dízel fogyasztása meghaladta a 147 millió litert, ami éves szinten 11,1 százalékos növekedés. A nem prémium gázolajból 1,611 milliárd litert adtak el idén január és szeptember között, mindez pedig 0,4 százalékos csökkenés 2024 hasonló időszakához képest. A MÁSZ-tagvállalatok az ország 2037 töltőállomásából 1060-at üzemeltetnek. A szövetség júliusi közlése szerint a teljes kiskereskedelmi forgalomban eladott benzin körülbelül 75 százalékát és a gázolaj mintegy 66 százalékát a MÁSZ tagjai értékesítik. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A Li Auto is globális babérokra tör, Üzbegisztánt választotta ugródeszkának

2025.10.22.
Az alig tíz éve alapított, elektromos és hibrid járműveket gyártó Li Auto az üzbég fővárosban, Taskentben nyitotta meg első küföldi első külföldi kereskedelmi központját. A közép-ázsiai ország az első állomása annak a globális stratégiának, amelynek következő lépése Kazahsztán, majd a Közel-Kelet és Európa lesz. Eredetileg a Li Auto csak 2028-ra tervezte a nemzetközi piacra lépést, de a kínai piacon tapasztalt egyre élesebb verseny és az ebből fakadó eladási visszaesés miatt a vállalat kénytelen volt előrehozni terveit. A 2025 harmadik negyedévében elért értékesítési adatok elmaradtak a 2023-as év azonos időszakához képest, így a cég úgy döntött, hogy felgyorsítja a külföldi terjeszkedést. A pekingi központú Li Auto járművei korábban már megjelentek Közép-Ázsiában, de ezeket harmadik fél által működtetett alternatív csatornákon keresztül értékesítették. Most azonban hivatalos kereskedői hálózatot építenek ki: Üzbegisztánban a Control Auto lett a márka hivatalos partnere. A hivatalos kereskedő garanciális szolgáltatásokat, műszaki ellenőrzést, javítást, alkatrészellátást, technikai támogatást, valamint OTA (over-the-air) frissítéseket biztosít a vásárlóknak. Akik korábban nem hivatalos csatornákon keresztül vásároltak Li Auto járművet, nem jogosultak ezekre a szolgáltatásokra. A nemzetközi piacra lépés első szakaszában három modell lesz elérhető: az L6, az L7 és az L9 típusú crossoverek. A vállalat nemzetközi üzletágának vezetője, Vu Co-min szerint a Li Auto komoly növekedési potenciált lát a közép-ázsiai régióban, és elkötelezett a globális jelenlét kiépítése mellett. A kínai szaksajtó szerint a következő lépés novemberben várható, amikor a márka két hivatalos kereskedő – az Allur és a Doscar – közreműködésével belép a kazah piacra is. A Li Auto nemcsak értékesítési hálózatot épít, hanem technológiai fejlesztésekre is nagy hangsúlyt fektet: kutatás-fejlesztési központokat hozott létre Németországban és az Egyesült Államokban, hogy termékeit és technológiáit a helyi piacok igényeihez igazítsa. A vállalat célja, hogy 2026-ra új modelljeit már a nemzetközi szabályozási követelményeknek megfelelően alakítsa ki. A Li Auto lépése jól mutatja, hogy a kínai újenergiás járműgyártók egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a globális jelenlétre – különösen akkor, amikor a hazai piacon fokozódik a verseny, és új növekedési lehetőségek után kell nézniük.  
Címkék: 

A toyotás Lucas Moraes lett 2025 tereprali-világbajnoka

2025.10.22.
A Toyota Gazoo Racing (TGR) W2RC csapata a korábban megszerzett gyártói világbajnoki cím után a Marokkó-ralin az egyéni bajnokságot is megnyerte Moraes révén, aki a versenyen a második helyen végzett 5:43 perc hátrányban Sébastien Loeb (Dacia) mögött. A franciák kilencszeres ralivilágbajnoka a második versenyét nyerte a W2RC-ben, és az elsőt a 2022-es Andalúzia-rali óta. A 2025-ös szezonzárón az első tízben öt Toyota, három Ford és két Dacia végzett, a hat gyorsaságon öt különböző győztest avattak, ami jól mutatja a 2025-ös W2RC-mezőny erősségét és sokszínűségét. A Marokkó-rali Atlasz-hegység lábánál megrendezett utolsó előtti, 216 km-es mért szakasza komoly dűnéket és változatos terepet ötvözött. A verseny a vb-résztvevőknek a Power Stage-dzsel zárult, egy 33 km-es sprintszakasszal Erfoud mellett, amely az 1478 km-es versenytáv végét jelentette. A TGR magabiztosan zárta vasárnap a Marokkó-rali és egyben a 2025-ös Tereprali-világbajnokság utolsó napját, miután Seth Quinterónak köszönhetően megszerezte az utolsó gyorsasági szakaszon a győzelmet, a szakaszon a 13. helyen végző Lucas Moraes pedig bebiztosította magának a pilóták világbajnoki címét. A 35 éves brazil, aki Marokkóba 10 pontos hátránnyal érkezett a daciás Nasszer al-Attijah-hoz képest, még az utolsó szakasz előtt is riválisa mögött állt a pontversenyben, mivel ő a második, a katari pedig a negyedik helyen állt ideiglenesen az összetettben. Ám minden megváltozott, amikor a háromszoros bajnokot megbüntették (1 órával és 10 perccel) az utolsó szakasz után, mert nem állt meg a Daciával a célban az ellenőrző állomásnál, sőt, padlógázzal hajtott el a stoptábla mellett. A versenyfelügyelők jelentése szerint Al-Attijah és navigátora, Fabian Lurquin csak a médiazóna előtt álltak meg, ahol megpróbálták azt beadni az ellenőröknek, hogy a por miatt nem látták a stoptáblát. Azonban a fedélzeti kamerás felvételek egyértelműen megmutatták, hogy a pilóta és navigátora heves vitát folytatott, ami annyira elvonta a figyelmüket, hogy emiatt nem vették észre a táblát. Al-Attijah a büntetés miatt nagyon visszaesett az összetettben, Moraes így tudott az utolsó pillanatban elhúzni tőle 11 ponttal (összesen 164 pontot gyűjtve szerezte meg első világbajnoki címét) a bajnokságban. 2022 óta először kapott ki a W2RC teljes szezonját tekintve a katari, aki egyébként korábban minden bajnoki címét Toyotával nyerte meg. Quintero a szezonja egyik legerősebb napját zárta, mivel meggyőző teljesítménnyel, több mint egy perc előnnyel nyerte a 216 km-es szelektívet a legközelebbi riválisa, Mattias Ekström (Ford) előtt, aztán a 205-ös rajtszámú Toyota GR Hilux Evóval a rövid Power Stage-en sem talált legyőzőre. Henk Lategan is remek formában kezdte az utolsó napot, és csapattársaihoz hasonlóan nagyon versenyképes időket autózott a 204-es GR Hilux Evóval. Őt egy technikai probléma hátráltatta röviddel a Power Stage rajtja után, de végül sikerült célba érnie, és végül a 13. helyet szerezte meg a Marokkóban, és a harmadik helyet a pilóták világbajnokságában. A Toyota Gazoo Racing W2RC csapat figyelme mostantól a 2026-os szezonra, főleg a 2026. január 3. és 17. között megrendezésre kerülő Dakar-ralira irányul, amelynek előkészületei már folyamatban vannak. Nem sokkal a Marokkó-rali leintése után derült ki, hogy Lucas Moraes és navigátora, Armand Leon az idei W2RC szezont követően búcsút intenek a Toyota gyári alakulatának. Dennis Zenz, aki a 2024-es és a 2025-ös szezon nagy részében Seth Quintero navigátora volt, szintén elhagyja a bajnokcsapatot. Mindhárom versenyző 2024-ben csatlakozott a TGR W2RC azon kezdeményezésének részeként, hogy a feltörekvő tehetségeknek lehetőséget biztosítson, összhangban a Gazoo Racing általános filozófiájával, miszerint az embereket a motorsporton keresztül kell fejleszteni. Profizmusuk és gyors fejlődésük nagyban hozzájárult a csapat folyamatos sikereihez, és létfontosságú szerepet játszottak mind a 2024-es, mind a 2025-ös gyártói cím megszerzésében. A Toyota Gazoo Racing W2RC a 2026-os versenyzői felállását később jelenti be. Nyilatkozatok: Lucas Moraes: „Mi vagyunk a világbajnokok! Őrült, őrült befejezése volt a szezonnak ez a rali, én csak szeretném megköszönni az egész csapatnak a támogatást. Egy álom volt ennek a csapatnak a része lenni, és megnyerni a gyártók és a pilóták bajnokságát is valami csodálatos – az összes szerelő és mérnök keményen dolgozott, és nagyon boldogok, hogy így fejezték be a szezont, még akkor is, ha csak az utolsó pillanatban dőlt el a bajnoki cím sorsa. Ez járt Brazíliának és a Toyotának is. Itt az ideje az ünneplésnek!” Andrea Carlucci (a Toyota Europe terméktervezésért és marketingért felelős alelnöke) „Két évvel ezelőtt úgy döntöttünk, hogy megújítjuk a csapatot, és ígéretes pilóták és navigátorok új generációját hozzuk a fedélzetre. Lucas pilótabajnoki címe a legfőbb bizonyíték arra, hogy több mint kiérdemelték a jogot, hogy a W2RC bajnokságban, a tereprali szakág csúcsán szerepeljenek. Hiányozni fog Lucas, Armand és Dennis, de büszkék vagyunk arra, amit együtt elértünk, és minden jót kívánunk nekik a jövőhöz.”  További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Az Ioniq 9 rögtön a legjobb prémium EV lett Németországban

2025.10.22.
A díj történetében az is példátlan, hogy egyetlen német modell sem jutott be a döntőbe. A teljesen elektromos, három üléssoros SUV magabiztosan emelkedett ki a mezőnyből, és minden kulcskategóriában kiemelkedő értékelést kapott a German Car of the Year (GCOTY) független zsűrijétől, amely kizárólag autós újságírókból áll. A zsűri külön kiemelte az Ioniq 9 aerodinamikus, elegáns formavilágát, a villámgyors töltési technológiát, valamint a „lounge” stílusú belső teret, amely a vezető és az utasok számára számos kényelmi és személyre szabási lehetőséget kínál.   „Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy zászlóshajó elektromos autónk ilyen rangos elismerést kapott röviddel az európai bemutató után. Az Ioniq 9 a Hyundai legfontosabb értékeit testesíti meg: innovatív dizájn, előremutató gondolkodás és elkötelezettség az emberközpontú, fenntartható mobilitás iránt” – mondta Xavier Martinet, a Hyundai Motor Europe elnök-vezérigazgatója. Az Ioniq 9 a Hyundai Ioniq modellcsalád csúcsmodellje, amely autópiaci szakértők már-már új szintre emeli a prémium elektromos SUV fogalmát. A külső megjelenés futurisztikus eleganciát ötvöz aerodinamikai fejlesztésekkel, míg a belső tér három üléssorával hat vagy hét személy számára kínál kényelmes utazást és bőséges csomagteret. A modell a Hyundai E-GMP platformjára épül, amely már számos díjat nyert. Az 800 voltos technológia révén az Ioniq 9 támogatja az ultragyors töltést: egy gyorstöltő állomáson az akkumulátor mindössze 24 perc alatt tölthető fel 10-ről 80 százalékra. Az autót 110 kWh lítium-ion akkumulátorral kínálják, amellyel több mint hatszáz kilométert lehet megtenni. A Hyundai új generációs Connected Car Navigation Cockpit (ccNC) navigációs-infotainment rendszere szintén helyet kapott az Ioniq 9-ben. Ez a komplex digitális vezérlőplatform hangvezérlést kínál mesterséges intelligencia támogatással. A 2017-ben alapított GCOTY autóipari díjat illeti, a 2026-as megmérettetésen egyetlen német gyártó sem jutott be a döntőbe, ami  példátlan a díj történetében, amely kifejezetten a német piacra fokuszál, és nem összekeverendő a Car of the Year európai díjjal.   A mezőnyben többségben voltak az elektromos autók, ami jól tükrözi az iparág átalakulását. A GCOTY 2026-os seregszemlét a budget kategóriában a Dacia Bigster, a compact kategóriában a Skoda Elroq, a luxusautók között a Cadillac Vistiq, a teljesítményt elismerő performance kategóriában pedig Lucid Air Sapphire modell győzött. A kategóriagyőztesek közül novemberben választják ki az abszolút győztest, az Év Autóját Németországban, és ebben nagy esélyes az Ioniq 9 modell.  
Címkék: 

Suzuki Hayabusa superbike motort épített a Peugeot 106-osba - videó

2025.10.22.
Elképzelni sem tudjuk, hogy mi járhatott Brad fejében, amikor a bontóból 500 fontért megvett egy palackzöld Peugeot 106-ost. Hiszen kell egy jó adag optimizmus ahhoz, hogy valaki meglássa a lehetőséget a málló lakkréteg, a rozsdamarta lyukak és az elhanyagolt utastér mögött. Szegény ember vízzel főz, szokták mondani, ezért Bradnek is ötletes megoldásokra volt szüksége a munka elkezdéséhez. A motort például a biztonsági öv segítségével szerelte ki a géptető alól. Brad Youtube-csatornáján tekinthető meg a négyrészes sorozat, amelyben átalakítja a kis Peugeot-t. A videókban a brit sufnituning minden kötelező eleme megtalálható: kevés pénz, nagy elszántság. A munka egy része a fűtetlen garázsban folyik, a másik fele kint a szabadban. Az alapötlet az, hogy a kis Peugeot 1.1 literes motorja távozik, helyét pedig a Suzuki Hayabusa superbike 180 lóerős, 1.3-asa veszi át. A Hayabusa egyébként legendás sportmotor, amely a 2000-es évek elején kezdte meg hódítását. A neve vándorsólymot jelent – és nem véletlenül kapta. A Suzuki a Honda CBS 1100XX Super Blackbird modellre vadászott – éppen úgy, ahogy a vándorsólyom vadászik a feketerigóra. A név másik fontos üzenete a sebességről szól. A vándorsólyom a világ leggyorsabb állata, zuhanórepülésben képes elérni a 300 km/h-s sebességet, s ezt a Suzuki Hayabusája aszfalton is tudta (312 km/h). Brad beérné ennek a felével is, hiszen a motornak mégiscsak nehezebb és nagyobb testet kell mozgatnia. Brad őszinte fiatalember, már a folyamat elején felsejlik benne, hogy nincs meg a szaktudása a projekthez, de a vakmerő felfedezők bátorságával folytatja a szerelést. Az első napon mindennek ellenére jól haladnak a dolgok, hiszen a derék Brad mindkét járművet mozgásképtelenné teszi – a motorok elválnak a karosszériáktól. Az első igazi fejtörő már a második napon megérkezik, hiszen a rombolást felváltja az alkotás: a kis Peugeot differenciálművét lánchajtásossá kell alakítani, hogy a Hayabusa motorja át tudja adni a nyomatékát az első kerekeknek – ezért egy fehér táblán filctollal elkészül a nem éppen a műszaki rajzok igényességével bíró terv. A folytatásban újabb könyörtelen csavarozás és olajfolyás a jutalmunk – a kis Peugeot fődarabjaira ekkorra már maguk a francia tervezők se ismernének rá. Hamarosan elkészül a lánchajtásos váltó, és egy-két sikertelen próbálkozás után végül hozzá lehet hegeszteni a karosszériához. Hasonlóképpen szükséges saját motortartó bakokat is tervezni a Hayabusa motorjának, s a projekt ekkor kapja az első igazán nagy gyomrost. Amikor a Hayabusa 1.3-as blokkja bekerül a motortérbe, már látszik, hogy nem fog minden simán menni. Mivel a lánchajtás a kis Peugeot eredeti féltengelyei közé kerül be, a Hayabusa erőműve olyannyira előrekerült, hogy az autóból ki kellett vágni az első keresztmerevítőt, mert a motornak útban volt. Biztosak vagyunk benne, hogy Bradnek kalapács volt a jele az óvodában, ezért ilyen apróságon nem akad fenn – csőből hajlít új kereszttartót, ami megkerüli a motortérből kilógó erőforrást. Aztán amikor Brad szeretné hozzáhegeszteni az öreg 106-os kasztnijához a motortartó rudakat, jön a felsimerés: az öreg Peugeot túl van legszebb napjain – a rozsda annyi lyukat evett már a lemezekbe, hogy nincs mihez hegeszteni. Nincs mese, újabb szerszámok tűnnek fel. A körfűrész általában nem a legjobb jel, ha autószerelésről van szó, de Brad nem kegyelmez: kivág minden rozsdás fémdarabot, majd nekifog a tátongó lyukak befoltozásához. Mivel éppen alkatrészekre kell várnia, van ideje nekiállni az utastér rendbetételének is. A viseltes székek helyére kagylóülések kerülnek, s érkezik egy Alcantara borítású sportkormány is – a sebesség látványa már megvan, de azért messze még az autós-motoros Nirvána. Az utastér rendbetétele közben a projekt elkezd pénzt termelni, mert Brad talált hatfontnyi aprópénzt. Ezen felbuzdulva úgy dönt, hogy két legyet üt egy csapásra. A 25 éves Peugeot utasterét ugyanis annyira elhanyagolták előző gazdái, hogy Brad szerint nem érdemes megmenteni. Minden megy a kukába, de legalább könnyebb lesz az autó, javul a súly-lóerő arány. Aztán újabb fémszobrászat következik, mert a korábban beszerelt lánchajtás meghajlította a tartószerkezetet. A villamos rendszer átdolgozásakor aztán a forrasztópáka mellett a kétségek is előkerülnek, hiszen Brad bevallja: az elektromos rendszer nem az erőssége. Némiképp át kellett alakítani a kipufogórendszert is, mert az autó lökhárítója helyén lévő motor miatt a csövek majdnem súrolják a földet – ismét némi fűrészelés, hegesztés következik, a folyamat végén pedig a bandázsolás, ami kifejezetten látványossá teszi a rendszert. Sikerült csatlakoztatni a hűtőket is, most már csak a puding próbája van hátra: működik-e ez az egész? A motor beindítása igazi családi esemény: Brad barátnője is jelen van, s bíztató mosoly jelenik meg az arcán, amikor beröffen a Hayabusa erőgépe. Brad viszi el egy körre az autót; szívató nincs, így hidegen kicsit darabosan jár a négyhengeres. Az indítás nyomógombos, a váltó szekvenciális, karja egy hosszú cső – egy ilyen projektben a hangsúly nem azon van, hogy csinosan álljanak az illesztések, hanem, hogy működésre bírjuk az össze nem illő részeket. A gép hangja viszont mennyei, és a masina szereti, ha forgatják – akár percenkénti 13 ezerig is kipörgethető. A sorozat harmadik részében Brad önkritikát gyakorol, és beismeri, hogy távolról sem tökéletes minden: a motor túl mélyen van, a 106-os hasmagassága viszont túl nagy, a váltó pedig fordítva működik. Érkezik egy sekélyebb olajteknő, majd ültetőrugók is kerülnek a koros Peugeot-ba. A képre kattintva megnézheti a videó negyedik részét Az újabb menetpróba aztán felszínre hoz néhány alapvető hibát: a motor túlmelegszik, és az olaj is eltűnt belőle. Brad nem adja fel, új hűtőkkel próbálkozik, s végül úgy tűnik, minden összeáll, már csak a fényezés van hátra. A Peugeot palackzöld fényezése a múlté, az új árnyalat hivatalos neve Gonosz smaragdfekete gyöngyház. A bontásra szánt 106-os megmenekült és életre kelt: új szívet kapott, gyorsabb és hangosabb, mint valaha. Egyet pedig biztosan tudunk: a Földön jelenleg ez az egyik legkülönlegesebb Peugeot 106. S hogy mi lesz Brad legújabb projektje? Talán egy Peugeot 106 motorját építi be egy Suzuki Hayabusa superbike-ba… Csak hogy bezáruljon a kör. Brad Youtube-csatornáját itt találja. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Huszonhárman sérültek meg a szolnoki buszbalesetben

2025.10.22.
A rendőrség tájékoztatása szerint a helyi járatú autóbusz a Varga Katalin Gimnázium falának ütközött, a jármű az épület azon részébe csapódott, ahol nem tartottak órát; a sérültek egyike egy gyalogos volt. Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivőjének tájékoztatása szerint számos mentőautó és két mentőhelikopter érkezett a helyszínre. Életmentő beavatkozásra nem volt szükség, a sérültek jellemzően zúzódásokat szenvedtek és felmerült a csonttörés lehetősége. Egy idős nő állapota minősült súlyosabbnak, ő fej- és gerinctáji sérüléseket szenvedett, de eszméleténél vol. Többen könnyen sérültek - tette hozzá. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság a rendőrségi honlapon azt írta, hogy az autóbusz 8 óra előtt Szandaszőlős irányából Szolnok belvárosa felé haladt, amikor eddig tisztázatlan körülmények között, a Tisza-hídról lehajtva, a körforgalomban a Varga Katalin Gimnázium falának ütközött. A balesettel érintett útszakaszt egy időre lezárták. A Szolnoki Rendőrkapitányság tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset gondatlan okozása miatt rendelt el nyomozást - közölték. Fotók: MTI/Mészáros János Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján azt írta, hogy a busz áramtalanítását és a baleset során kidőlt fa eltávolítását szolnoki hivatásos tűzoltók végezték, a helyszínre érkeztek a vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat és a társhatóságok szakemberei is. Az iskola megsérült helyiségét lezárták, az épület többi részét nem kellett kiüríteni. A balesetről korábban itt írtunk.  

Hivatalos: gyári csapattal tér vissza 2026-ban a rali-vb-re a Lancia

2025.10.22.
A Lancia bejelentette, hogy jövőre visszatér a rali-világbajnokságba az új Ypsilon Rally2 HF Integrale modelljével, amely egyelőre csak a WRC2 kategóriában fog indulni. Az olasz cég egy közösségi médiában közzétett videóval jelentette be terveit, amelyhez egy rövid nyilatkozat is társult, amelyben megerősítette, hogy újonnan kifejlesztett (de részben a Citroën C3-ason alapuló) Rally2 autója jövő januárban, a monte-carlói szezonnyitón debütál a WRC-ben. „A Lancia beszáll a versenybe. Üdvözöljük a WRC2-ben. A visszaszámlálás megkezdődött. Első állomás: Monte-Carlo, 2026 január. Készen állnak?” – olvasható a Lancia közösségi média csatornáin közzétett bejegyzésben. A Lancia Ypsilon Rally2 HF Integrale modellje a múlt hónapban került nyilvánosságra, amikor az internetre kiszivárgott néhány videó, amelyeken az autó aszfalton végzett fejlesztési tesztje látható Franciaországból. A videók megjelenése után néhány nappal a Lancia közzétette az autó hivatalos képeit is, valamint egy rövid nyilatkozatot. „Az új Lancia Ypsilon Rally2 HF Integrale a Lancia raligyőzelmeinek legendás szellemiségét hozza el a mai motorsportba, és ez csak a kezdet” – áll a Stellantishoz tartozó gyártó nyilatkozatában.    A Lancia WRC2 programjának teljes részleteit, beleértve a 2026-os pilótafelállást, még nem hozták nyilvánosságra. Az azonban várható, hogy a Lancia átveszi a Stellantis gyári támogatású Rally2 programját, amelyet jelenleg a Citroën visz, és amely a PH Sport tevékenységét segíti a C3 Rally2 autók WRC2-ben való versenyeztetésében a Rossell testvérpár (Yohan és Leo) számára. Bejelentették, hogy mivel a Maserati kilép az elektromos autóversenyek színteréről, a Citroën a jövő évtől a Formula E-re összpontosítja minden támogatását. A jövő évi WRC2 program megerősítése a legújabb lépés a Lancia tavaly megkezdett visszatérésében a raliba. A rekordot jelentő 10 WRC konstruktőri címmel rendelkező gyártó (1974-1976, 1983, 1987-1992) először egy teljesen új, kétkerék-meghajtású Ypsilon Rally4 autót fejlesztett ki a Peugeot 208 Rally4 alapján, amely az új, egy márkakupa (Lancia Rally Trophy) mellett a Rali Európa-bajnokságban is versenyez. A következő lépés a Lancia visszatérése lehet a WRC legmagasabb osztályába 2027-ben. Az új Rally1-es műszaki szabályok szerint a WRC27 autók 345 000 eurós költségkerettel készülnek, körülbelül 300 lóerős teljesítményt nyújtanak, miközben térbeli vázszerkezetet és „felhúzott” Rally2-es motorokat és alkatrészeket használnak. A jelenlegi Rally2 gépek a WRC27 autók mellett versenyeznek majd egy közös kategóriában, amely 2027-ben a WRC legfelső osztályát fogja alkotni. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Hiába gyorsul a Red Bull, a McLaren már nem fejleszt

2025.10.22.
A Magyar Nagydíj után maga a címvédő beszélt arról, hogy a 2025-ös bajnoki cím elérhetetlennek tűnik és abban is kételkedik, hogy lesznek-e még győzelmei a Red Bullnak az idei éven. Ehhez képest a szünet után a holland és csapata szinte megállíthatatlan. Oscar Piastri Verstappen az előző öt forduló során háromszor volt első és kétszer második, miközben „pluszban” megnyert egy sprintfutamot is ezzel pedig 40 pontosra csökkentette lemaradását Oscar Piastrival szemben, akinek a magyar versenyt követően több mint 100 egység volt az előnye. Most tehát már teljesen egyértelmű, a címvédő harcban van a végső győzelemért. Ehhez szükség volt a Red Bull furcsa taktikájára is: a bikások folytatták a 2025-ös autó fejlesztését és finomhangolását miközben a legtöbb rivális már átállt a következő szezonra. Így tett az évad első felét domináló – és a konstruktőri címet ennek köszönhetően már bebiztosító – McLaren is. A Red Bull és Verstappen feltámadását látva adja magát a kérdés, változtat-e a terveken a McLaren, vagyis próbálja-e még fejleszteni az idei gépet. Erre a kérdésre a csapatvezető, Andrea Stella igencsak határozott választ adott. „Új fejlesztések, új alkatrészek már nem fognak megjelenni az autón a szezon hátralévő részében” – fogalmazott Andrea Stella. Andrea Stella A szakember megjegyezte, azért sem változtatnak a terveken, mert a versenygép tempója kielégítő, ahogyan azt Austinban is láthatták, ahol ha a bátor taktikával próbálkozó Charles Leclerc nem „tartja fel” Lando Norrist, a brit hozta volna Verstappen tempóját. „Lando tempója elég lett volna a győzelemhez, ha nem kell harcolnia Charles-lal. Persze a küzdelem önmagában szórakoztató volt. Max ellen pozíciót szerezni sosem könnyű, de pusztán a teljesítményt nézve úgy érzem, megvolt a tempónk ahhoz, hogy a győzelemért harcoljunk. A sprint miatt a beállításokkal hátrányban voltunk. Utólag látjuk, többet is kihozhattunk volna az autóból” – monda. Max Verstappen és Lando Norris. Fotók: hirado.hu / XPB További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Megvan a Porsche új vezérigazgatója

2025.10.22.
Hosszú hónapok belső viszálya és befektetői nyomása után végre új vezérigazgatót neveztek ki a Porsche élére. Oliver Blume utódját hivatalos bejelentésben jelölték ki, miután a vezetőségi tanács közös megegyezés után felkérte Blumét a távozásra a Porsche AG CEO-posztjáról. Nem ez az első nagyobb posztváltás a Volkswagen Csoportnál, mivel korábban már a SEAT és a Cupra is új vezérigazgatót kapott. Az utód pedig nem más, mint a McLaren Automotive korábbi vezérigazgatója, Michael Leiters, aki korábban már eltöltött 13 évet a Porschénál és azt remélik, ismét gatyába tudja rázni a német luxusmárkát. A Porsche jelenleg elég nehéz időket él, mivel egyre nagyobb vesztesévé vált a jelenlegi piac instabilitásának. A legnagyobb piac, Kína már nem érdeklődik a zuffenhauseni márka iránt, az Egyesült Államokba egyre költségesebb exportálni és az elektromosságra való átállás is egyre több kérdőjelet vet fel, ami persze szintén jópár milliárdjába kerül a márkának. Hogy pontos legyek, 2,1 milliárd dollárjába, ami csak az elektromosítási stratégia költsége. Az utód, Michael Leiters. Az operációs margin 2025-ben csak 2 százalék az első három negyedévben, ami rengeteg kérdőjelet vetett fel a részvényesek körében és akik közül sokan már régóta kiabáltak Blume fejéért, aminek egyik indoka az ex-CEO dupla állása volt, mivel a Porsche vezérigazgatói széke mellett a Volkswagen Csoportét is foglalta. A részvényesek szerint ez hátrányt jelentett a Porsche stratégiai fókuszának és döntésképességének is, egy olyan időszakban, amikor éppen, hogy eltökélt döntésekre lett volna szükség. Blume el, Leiters be A pozíció új tulajdonosa, az 57 éves Michael Leiters 2000 és 2013 között dolgozott a Porschénak és több fontos posztot is betöltött, köztük a márkát új helyzetbe hozó Cayenne fejlesztésében is közreműködött. Miután elhagyta a céget 2013-ban, Leiters a Ferrarihoz szegődött el Vezető Technológiai Menedzsernek és a márka technikai fejlesztését felügyelte, majd 2022-től átvette a McLaren vezérigazgatói posztját. Ebben az időszakban dobta piacra a cég a 750S és Artura hibrid modelleket, mindkettő esetben Leiters felügyelte a folyamatot és amelyek célja a brit márka újrapozícionálása volt. Oliver Blume. Leiters személye egyben egy régi ismerőst, nemzetközi tapasztalatot és erős technikai tudást is hozhat a Porschénak, mind olyan jegyeket, amelyeket a vezetői board jó ideje kért és amelyektől remélik, hogy segít visszaállítani a márkát a kompetitív mivoltjához. Miután Leiters átveszi a Porsche vezetését, Blume megmarad a Volkswagen Csoport élén, így a két poszt formálisan és technikailag is elkülönül majd egymástól és mindkét márkának új fejezetet nyithat. A váltás 2026. január elsejétől él. Képek forrása: Porsche

Gimnázium épületének hajtott egy autóbusz Szolnokon - fotókkal frissítve

2025.10.22.
A szolnoki hivatásos tűzoltók a buszt áramtalanították, a kidőlt fát eltávolították. A helyszínre kiérkezett a vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is. Az iskola balesetben megsérült helyiségét lezárták, az épület többi részét nem kellett kiüríteni. A helyszínre a társhatóságok, valamint egy mentőhelikopter is érkezett. A Szandaszőlős felől Szolnok irányába közlekedő helyi járat eddig tisztázatlan körülmények között a Szabadság térről lehajtott és belecsapódott a Varga Katalin Gimnázium falába. Egy gyalogos és több utas megsérült. Fotók: MTI / Mészáros János Van baj máshol is, felborult egy személygépkocsi Dunaújvárosnál, az M6-os autópálya 62-es főútra vezető lehajtóján. A gépjárműben ketten utaztak, akik ki tudtak szállni az autóból. A dunaújvárosi hivatásos tűzoltók kerekeire állítják és áramtalanítják a járművet. A helyszínre érkeztek a társhatóságok is. Az érintett útszakaszon forgalmi akadályra kell számítani. Az M0-s autóút keleti szakaszán, az M5-ös autópálya felé vezető oldalon, a Gyál csomópontban korábban baleset történt. A 34-es km-nél a sérült járművek kiálltak a leállósávra. Az erős forgalom miatt azonban lassan oszlik fel a torlódás. Az M43-as autópályán, a Csanádpalota felé vezető oldalon, Szeged térségében korábban kigyulladt egy kamion. A 17-es km-nél műszaki mentés és a burkolat helyreállítási munkái miatt a külső sávot lezárták. Napközben többször megállítják a forgalmat a 4-es főúton, a 113-as km-nél, a 118-as és a 119-es km-nél Törökszentmiklós közelében, 141-es km-nél Kenderes térségében, valamint a 151-es km-nél Kisújszállásnál. A forgalmat 10-20 percre is megállíthatják. A M4-es gyorsforgalmi út építése kapcsán portáltáblákat emelnek be a főútról a pályára. A munkavégzés várhatóan reggel 8 és délután 13 óra között zajlik.  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója