Sebességmérés után jöhet a zajmérés?

2019.07.10.
Pár napja röppent fel a hír, hogy az Egyesült Királyság hatóságai egy új rendszer tesztelésébe kezdenek, ami a megengedettnél hangosabb autók és motorok kiszűrésére szolgálna. Mindezt egy fejlett hangérzékelő rendszer segítségével tennék, és amennyiben sikeres a tesztelési folyamat, az ország egész területén használatba vennék. A britek mindig is konzervatívabb hozzáállásukról voltak ismertek, így nem csoda, hogy nem csak a gyorshajtást, de a hangos autókat is kevésbé tolerálják, és kevesebb ideig tűrik, mint máshol. Azonban az egyelőre példa nélküli, hogy valaki országosan bevezetné a hangmérést. Most mégis erre készül az Egyesült Királyság kormánya, hiszen annyi bejelentés érkezik hozzájuk a hangos járművek miatt, hogy szükségesnek tartották, hogy lépjenek az ügyben. Az új hangérzékelő berendezéseket maga a kormány szerezte be, és a hangmérés mellett rendszámfelismerővel is ellátták őket, hogy képes legyen azonnal elküldeni a releváns adatokat, amint azt érzékeli, hogy egy jármű túllépte a megengedett határértéket. Első körben a rendszer egy kezdetleges változatát próbálgatják majd a szigetország több pontján, 7 hónapon keresztül. Chris Grayling, a közlekedésért felelős miniszter hozzátette, hogy igyekeznek a hangos kipufogókat a múlt szüleményévé varázsolni. „A hangszennyezés teljesen megkeresíti a brit polgárok életét, ráadásul meglehetősen negatív egészségügyi hatásai is vannak. Nos, ezért vagyunk elkötelezettek, hogy kiszűrjük azokat a hangos sofőröket, akik a közútjainkon randalíroznak.” Ha azt hinnénk, hogy ez ellenállást váltott ki a motorosok részéről, tévedünk. Tony Campbell, a legnagyobb brit motoros egyesület elnöke is a kezdeményezés mögé állt és egyetért azzal, hogy elkapják az illegális kipufogókkal szerelt motorosokat. „Növeli a zajszennyezést és a környezetre is komoly hatással van egy ilyen illegális kipufogórendszer, ami nem kívánt figyelmet fordít a motoros közösségre, és egyáltalán nem mutat pozitív képet rólunk, illetve a motorozás örömeiről.” A Sky News jelentése szerint minden 2016 után gyártott jármű hangértékét 74 decibelben maximalizálták, legalábbis az európai forgalomba helyezésűeket. Azonban a britek is tisztában vannak vele, hogy számtalan utángyártott kipufogórendszer és egyéb külső kiegészítő érhető autókhoz és motorokhoz egyaránt, amikkel a járművek a megengedettnél is hangosabbak lehetnek. Jogosan merülne fel a kérdés, hogy mi a helyzet a régebben gyártott autókkal, amik gyakran gyárilag hangosabbak ennél az értéknél, de a rendszer állítólag figyelembe veszi az autó méretosztályát, évjáratát és sebességét is, hogy hiteles értéket adhasson meg, és csak akkor jelezzen, ha valóban egy új gyártású autó lépi túl a zajszintet. Ha valóban megvalósul a kezdeményezés és sikeresnek bizonyulnak a tesztek, az egész Egyesült Királyságban bevezethetik a hangmérést. Így mostantól egyre kevesebb értelme lesz sportos autót venni, amivel nem csak a sebességkorlátozásokat, de a zajszintet is fokozottan nehéz lesz betartani. Ráadásul, ha Angliában sikeres lesz a mérés, nem az a kérdés, hogy elterjed-e Európa többi részén a módszer, hanem az, hogy mikor. Persze, ahogy mostanában minden lépés, ez is a villanyautózásnak kedvez, ami hangmentes közlekedést biztosít. A zajmérés legnagyobb vesztesei a független kipufogógyártók lehetnek, mint például az Akrapovic. Noha ők is gyártanak gyári kipufogórendszereket autókra (pl. Renault Clio RS Trophy), legnagyobb piacuk mégis a magánvásárlókból adódik, akik utólag szeretnék sportosabbá tenni autójuk hangzását, egy megbízható rendszerrel. Most ennek vége lehet, illetve idők kérdése, hogy ezt a zajértéket még lejjebb csökkentsék, és még több járművet érintsen a korlátozás. Hogy mindez hova vezet? Meglátjuk. Minden esetre az Egyesült Királyság vezér lehet ebben a kezdeményezésben.

Föld, levegő, víz és tűz: a fenntartható autógyár alkotóelemei

2019.07.10.
Föld: szennyezéscsökkentő útburkolat. A SEAT Műszaki Központ útburkolata csökkenti a szennyezést. Ezt fotokatalitikus burkolatnak nevezik, és titán-dioxiddal alkalmazott cementlemezekből készül. Ennek az elemnek egy érdekes tulajdonsága, hogy ha egyszerre érintkezik szennyező anyagokkal, fénnyel és oxigénnel, kémiai reakciót indul meg, amely a levegőben lévő szennyező anyagokat lebontja, vízben feloldódó nitráttá alakítva. Vagyis fertőtleníti, tisztítja magát és baktericid hatású. A SEAT jelenleg 4000 négyzetméter fotokatalitikus útburkolattal rendelkezik, amely 40%-kal csökkenti a levegőszennyezést. A vállalat további 26.000 négyzetméter burkolat fektetését tervezi a közlekedőutakon Martorell teljes üzleti komplexumában. „Ez a projekt az Ecomotive Factory kezdeményezés keretein belül zajlik, és célja a levegő minőségének javítása és a szennyezés 40 százalékos csökkentése. Rendkívül nagy lehetőség van a nitrogén-oxid (NOx) kibocsátás csökkentésére, mivel csupán az első fázis a Műszaki Központban 0,8 tonnával csökkentette a kibocsátás mennyiségét. Ha a gyár többi részében is megvalósulna a terv, a potenciál évente 5,2 tonna lenne. ”- magyarázza a SEAT Engineering Processes menedzsere, Dr. Joan Carles Casas. Levegő: fenntartható kémények. A földgázfogyasztás éves megtakarítása 11,7 GWh, ami évente mintegy 2400 spanyol háztartás igényeinek felel meg. A SEAT egy új berendezésnek köszönhetően érte ezt el, amely visszanyeri az egyik műhelyben a karosszéria-szárító kemencék által kibocsátott energiát. A kéményen távozó forró levegő egy vízkört melegít, amelyet később az autó fényezési folyamataiban használnak. Ennek a kezdeményezésnek köszönhetően évente 2400 tonna szén-dioxid légkörbe kerülése akadályozható meg, ami 2200 Madrid-New York-i légijárat kibocsátásának felel meg. Víz: festék óceán. A fényezőműhelyben zajló folyamatok vízigényesek, a teljes fogyasztás felét itt használják el. A karosszériafelületek kezelése, a mosdókabinok és a végső fényezőfülke mind olyan folyamat és létesítmény, amely sok vizet igényel, de pontosan ez a műhely az, ahol jelentős erőfeszítéseket tesznek a víztakarékosságért. Amikor az autókat permetezéssel festik, kis mennyisége elvész a folyamatban, és egy gyűjtőtartályba jut. „A szükséges kémiai termékeket itt adják hozzá a festék víztől való elválasztásához, és amikor megtisztították, egy teljesen zárt körben visszavezetik a folyamatba” - magyarázza Dr. Casas. Az esővizsgálat egy másik vízigényes terület, amely az összes jármű vízzáróságát ellenőrzi több mint 150 liter / négyzetméter mennyiségű víz permetezésével hat percig. Ez a folyamat szintén zárt rendszert használ. „Az összes vizet összegyűjtik és egy tisztító körön keresztül vezetik át a folyamatba való visszatérés előtt” - magyarázza Dr. Casas. Tűz: a nap mint energiaforrás. Sok éven át az emberek azt hitték, hogy a nap egy tűzgömb. Ez a mítosz természetesen már régóta szertefoszlott, de szerencsére a nap energiapotenciálja továbbra is fennáll. Jó példa erre a “SEAT al Sol”, az európai autóipar legnagyobb napenergia telepe: összesen 53.000 panel található a gyárműhelyek és a kiszállításra váró járművek fedett parkolóhelyein, amelyek 276.000 m2 területet foglalnak el. Ez 40 futballpályával egyenértékű, és évente több mint 17 millió kWh-ot termel, szennyező kibocsátások nélkül. „Ezzel évente 4.250 tonna CO2 kibocsátás akadályozható meg, ami hozzávetőleg 700.000 fának felel meg” - magyarázza Dr. Casas. Kapcsolódó témakörben a SEAT a hagyományos villanyégőket is nagy hatékonyságú LED izzókkal helyettesítette a gyártási központok belső és külső részén. Ezzel az éves energiacsökkentés 1.000 háztartás fogyasztásával egyenlő nagyságú. Ráadásként, a SEAT erdő: a vállalati alkalmazottak hozzájárultak a botanikus kert kialakításához Martorell Can Casas parkjában, 80 különböző fajtájú fát telepítve, valamint egy területet is kialakítottak a Hyla Meridionalis béka védelmére. Minden fa egy QR-kóddal van címkézve, melyet egy mobiltelefonnal szkennelve a látogatók információkat kaphatnak minden egyes fajtáról.   Számokban… A környezeti hatás csökkentése 2010-2018: 34% Energiában: 22% Vízben: 31% CO2-ben: 63% Hulladékban: 34% Oldószerben: 22%
Címkék: 

Gyorsabb, mint a Forma-1: a Volkswagen ID.R új rekordja Goodwoodban

2019.07.10.
Romain Dumas az Anglia déli részén lévő 1,86 kilométeres pályát  mindössze 39,9 másodperc alatt tette meg. Ennek során az 500 KW-os (680 lóerős) elektromos versenyautó 1,7 másodperccel megdöntötte a 20 évig érvényben levő rekordot. Az előző rekordot a híres hegymeneten Nick Heidfeld érte el 1999-ben egy 574 KW (780 lóerős) McLaren-Mercedes MP4 / 13-as Forma-1-es autóval.  „Nagyon büszke vagyok arra, hogy az ID.R-rel  Goodwoodban fel tudtam állítani ezt a rekordot.  A rövid hegymenet  nagyon különleges kihívást jelent, és mivel a pálya ilyen rövid, nem engedhettem meg magamnak, hogy a legkisebb hibát sem,  mert az ID.R finomhangolásában minden részletnek tökéletesnek kellett lennie. Ez különösen nagy kihívást jelentett, mivel előzetesen nem tudtunk tesztelni ezen  az úton”- mondta Romain Dumas, aki korábban 2018-ban ugyanezen a helyszínen ért el összetett győzelmet elektromos hajtással. A Volkswagen Motorsport az ID.R-t a „Goodwood Festival of Speed-en  történő induláshoz alakította át. Így többek között az elektromos versenyautó legújabb változata könnyebb volt, mint az autó, amelyik a Pikes Peak-en  és a Nürburgringi-i pályán rekodot állított fel. „Kisebb akkumulátort használtunk, mint a Nürburgringen,  és optimalizáltuk a teljesítményt. Ennek egy példájaként az ID.R új sprint-verziójának súlya a gépkocsivezetővel együtt   kisebb volt mint 1000 kg”- mondta François-Xavier Demaison, a Volkswagen Motorsport műszaki igazgatója. Az ID.R a rekord-futamot a Nürburgring nagysebességű szakaszaira tervezett DRS nélkül tette meg, mivel a goodwoodi pálya  tulajdonságainak fényében ez felesleges lett volna. A Bridgestone, mely technológiai partnerként részese volt a Goodwoodban 1999-ben elért rekordoknak, ez alkalommal is speciális gumiabroncsokat szállított az 1,86 kilométeres sprinthez. „Büszkék vagyunk arra, hogy részt vehettünk ebben a  projektben, a új goodwoodi rekord felállításában. Annak érdekében, hogy a Volkswagen ID.R a legjobb gumiabroncsokat használhassa, kifejlesztettük a Bridgestone Potenza slick abroncs egy különösen puha változatát”- mondta Mark Tejedor, az OE Bridgestone EMEA alelnöke. „Örülünk annak, hogy 20 év után még mindig  Bridgestone  gumiabroncson fut a rekordot felállított autó.” A hétvégén  körülbelül 180 000 látogató vett részt a Goodwood Festival of Speed-re.

Már az Etele térig jár az 1-es villamos

2019.07.10.
A kelenföldi vasútállomásig történő meghosszabbítás célja az volt, hogy létrejöjjön az összeköttetés az Etele téren az 1-es villamos, a vasútállomás, a helyközi buszjáratok, a 4-es metró és a budai fonódó villamoshálózat 19-es, valamint 49-es járata között - közölte Tarlós István. Elmondta, az új, Etele úton húzódó szakaszt, amely teljes hosszán akadálymentesen megközelíthető, végig füvesítették, ami nemcsak esztétikai, de zajcsökkentési szempontból is fontos. Az új vágányok az Etele úton középen vezetnek, ezt követően balra kanyarodnak a Somogyi útra, így érve el az új, Etele téri végállomást. A fejlesztés létrejöttével az Etele téri csomópont még hatékonyabban összekapcsolódik a kelenföldi városrésszel és Dél-Pesttel, lehetővé teszi az agglomerációból érkezők számára a gyorsabb eljutást az említett városrészek irányába, továbbá a környék lakói számára a belváros felé vezető metró- és villamosvonalak gyors elérését. Az 1-es villamos a nagykörúti vonal után Budapest második legforgalmasabb villamosvonala, munkanapokon több mint 153 ezer felszállóval. A vonalhossz a meghosszabbítással a korábbi 16,5 kilométerről több mint 18 kilométerre nőtt - közölte. Tarlós István kiemelte: az 1-es villamosvonal csaknem olyan jelentőségű, mint a nagykörúti 4-es 6-os, vagy a 2016-ban átadott, budai fonódó villamoshálózat. Az 1-es vonal a pesti és budai külváros fő körirányú közösségi közlekedési eszköze, amely olyan csomópontokat köt össze, mint a Flórián tér, az Árpád híd metróállomás, a Puskás Ferenc Stadion, vagy a Népliget. Útvonalán számos metró-, villamos- és buszjárat, valamint vasúti és helyközi autóbuszos átszállási lehetőséget nyújt. Az 1-es villamos ma Budapest leggyorsabb villamosjárata: több mint 22 km/h-s átlagsebességgel viszi az utasokat, vagyis gyorsabban, mint a kisföldalatti - mutatott rá. Elmondta, az 1-es villamosvonal Kelenföld vasútállomás csomópontig történő további meghosszabbításának kivitelezésére 2016 októberében írták ki a közbeszerzési eljárást, az építkezés mintegy egy évvel később indulhatott el. A villamos-végállomás eléréséhez sem a buszpályaudvar, sem a vasútállomás felől nem szükséges a közutat keresztezni, és a peronokat, megállókat akadálymentesen lehet megközelíteni. A fővárosi, valamint a XI. kerületi önkormányzat a környező zöldfelületek teljes felújítását elvégezte, az Etele parkban is megújult a növényzet, az összes járófelület, a dísztér, és új szökőkút is létesült. A főpolgármester kitért arra is, hogy a villamosvonal biztonságos vonalvezetése érdekében az Etele út közepén található fasort el kellett távolítani, de a középső sávba eredetileg is csak átmeneti jelleggel telepítettek fákat még a 80-as években, hiszen a területet egy később létesítendő villamos megépítésére alakították ki. A fákat - törzsátmérőjüket figyelembe véve - sikerült pótolni, az Etele út mentén telepített fák és cserjék átmérője eléri az eltávolított mennyiség másfélszeresét. Hozzávetőleg félezer új fát és 11 ezer cserjét telepítettek, fenntartásukról a felújítás kivitelezője gondoskodik három éven keresztül. Azokat a fákat, amelyek esetében megoldható volt, a kerületen belül más helyre ültették át - közölte. Kitért arra is, hogy a térségben további fejlesztések is történtek: a villamosvonal meghosszabbításával egyidejűleg, azt kiegészítve elkészült a Fehérvári út felújítása, valamint nemrég adták át a Budafoki villamoskocsiszínt is.  Tarlós István azt mondta, hogy az új CAF villamosok az 1-es villamos vonalára 2019 szeptember - december között érkeznek majd. A villamosvonal meghosszabbításának eredményeként az Etele úton várhatóan csökken a légszennyezés, valamint a zajterhelés is. A közösségi közlekedésre váltó utasoknak köszönhetően a város egészén csökken a személyautók száma, ezzel párhuzamosan a légszennyezettség, a közlekedésre felhasznált energia, valamint az autók által elfoglalt közterületek is. Szólt arról is, hogy az 1-es villamosvonal újbudai meghosszabbítása a Rákóczi híd 1995-ös átadása óta napirenden volt. A fejlesztés 2004-ben került az európai uniós finanszírozással megvalósítható projektek közé, az előkészítés azonban elakadt, ám a 2010-ben hivatalba lépett városvezetés igyekezett új lendületet adni az ügynek. Elmondta, a Hungária körgyűrűn közlekedő "gyorsvillamos" első alkalommal Budapest 1968. évi közlekedésfejlesztési tervében szerepelt. Az 1-es első, Bécsi út és Lehel út közötti szakasza több mint két évig épült és 1984-re készült el. A Rákóczi híd pesti hídfőjéig csak 2000-re jutottak el a sínek, de már akkor azzal számoltak, hogy a villamos a hídon át Dél-Budán folytatja útját, egészen az Etele téri vasútállomásig. Az 1-es átvezetése és dél-budai meghosszabbítása a 2010-ben hivatalba lépett városvezetésre maradt, de mindezek előtt a meglévő szakaszok felújítását el kellett végezniük, mert az a nagy igénybevétel miatt halaszthatatlanná vált, egyes helyeken alig 5 km/h-val araszolhattak csak a járművek az elképesztően leromlott állapotú pályán.
Címkék: 

Egy éve az első alkalommal nőttek újra a kínai autóeladások

2019.07.10.
A China Passenger Car Association (PCA) adatai szerint júniusban 1,8 millió személygépkocsit értékesítettek Kínában, 4,9 százalékkal többet mint egy évvel korábban.  A személygépkocsi eladások 2018-ban hat százalékkal csökkentek Kínában. Az ország autópiaci forgalma két évtizede az első éves csökkenést szenvedte el tavaly.     A kínai-német FAW-Volkswagen közös vállalat az idei első hat hónapban rekordszámú 312 ezer Audi márkájú autót adott el Kínában, 2,1 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A Kínában gyártott A6L modellből 46 ezret, az A4L modellből pedig 84 ezret adtak el. A FAW Hongqi márkából az előző évinél 255 százalékkal többet, 33 ezret értékesített, többet mint a 2018-as év egészében. Az értékesítések növekedése két új modell, a Hongqi H5 és a teljesen elektromos Hongqi E-H3 SUV piacra vitelének volt köszönhető.  Az 1958-ban alapított Hongqi (Vörös Zászló) gyártotta a kínai állami vezetők reprezentációs autóit. Az autógyár korszerű modelljei már olyan fejlett technológiai cégekkel, mint a Huawei, a Baidu, az Intel és a iFlytek, valamint a Jilin egyetemmel kialakított fejlesztési együttműködés keretében elért, egyebek között az önvezető és hálózatra kapcsolt járműelektronikai és biztonságtechnikai eredmények hasznosításával készülnek.  
Címkék: 

Tréler ütközött az M6-oson, az M1-esen pedig felborult egy autószállító

2019.07.10.
A tájékoztatás szerint a Pécs felé vezető oldalon, a 73-as kilométernél történt baleset során a trélerről egy autó a sztráda Budapest felé vezető oldalára esett. A helyszínre a város hivatásos tűzoltóit riasztották, akik megkezdték a műszaki mentést.  Ugyancsak kedden késő este az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán szalagkorlátnak hajtott egy autószállító trélert vontató gépkocsi a 127-es kilométernél. A tréler az oldalára borult. A helyszínre riasztott győri hivatásos tűzoltók áramtalanították a gépkocsit. Az autópálya érintett szakaszán forgalomkorlátozásra kell számítani - közölte az OKF.
Címkék: 

Baleset miatt teljes pályazár az M0-áson

2019.07.09.
Anyagi káros közúti közlekedési baleset történt 2019. július 09-én 20 órakor az M0-ás autóúton, az M7-es felől az M5-ös irányába vezető oldalon, Szigetszentmiklós külterületén, ahol két tehergépkocsi ütközött össze. A baleset során az egyik jármű mozgásképtelenné vált, a műszaki mentés hosszabb időt vehet igénybe. A rendőrök az M0-ás autóút ezen oldalát lezárták. Az arra közlekedőknek torlódásra és hosszabb menetidőre kell számítaniuk. Alternatív útvonal Szigetszentmiklós belterületén keresztül a Csepeli úton lehetséges, a Taksony vezér hídon át az 51-es főútra.

Megverte a Cadillac vezetéstámogató rendszere a nagyokéit

2019.07.09.
Ki hitte volna, hogy a gyakorlatban talán mégsem a legnagyobb nevek bizonyulnak a legjobbaknak! Azért ez fals kijelentés, mert az összkép ennél jóval bonyolultabb, többféle szempont van terítéken. A Consumer Reports felmérésében vizsgálták meg a vezetéstámogató rendszereket, amelyeket szeretnek jó marketinggel eladni a gyártók, noha nincsenek feltétlenül kellően lefektetve és ismertetve határaik a felhasználó és akár saját maguk számára, illetve egymástól bőven különböznek működésük során, noha elvük ugyanaz. Nem igazi eredményhirdetés következik, hogy mit érdemes és mit nem érdemes venni, csupán egy összehasonlítás, rávilágítva arra a tényre, hogy a vezető a mai napig szerves részét képezi ezen vezetéstámogató rendszerek működésének, és igenis kell, hogy odafigyeljen az útra – csak a szemével vagy a kezével is. Egyfajta megkönnyítése és pihentetőbb kiegészítői ezek a vezetésnek, az emberi beavatkozás folyamatos és néha szükséges lehetősége mellett. És mert a nem prémiumgyártók nem építenek nagy kampányt vezetéstámogtó rendszereik köré, fejlettségben ugyanitt állhatnak, viszont kevesebb félreértésre is adnak okot a funkciók (pl. Honda és Toyota). A Consumer Reports például olyan szempont alapján végezte a teszteket, hogy melyik rendszer szolgáltatja a legjobb és egyértelmű visszajelzést, hogy működési állapotáról tájékoztass a vezetőt, illetve mikor maradunk a legpontosabban a sávban, hogyan zajlanak le az automatikus sávváltások, vagy hogy kanyargós és a rendszerekhez egyértelműen nem passzoló körülmények között engedi-e az adott segéd aktiválni magát, továbbá hogy mennyire bonyolult maga az aktiválás. A Cadillac CT6 luxusszedán (Super Cruise) folyamatosan figyeli a sofőrt egy kormányba épített kamerával, és a sofőr figyelmetlensége okán 4 másodperc elteltével többszöri vizuális és hangjelzésekkel is tudtára adja, hogy foglalkozzon az úton történtekkel. Még az ülés is rezeg alatta ilyenkor. Ha a vezető nem figyel, a rendszer biztonságosan álló helyzetig fékezi a járművet, bekapcsolja az elakadásjelzőt és tárcsázza a segélyhívót. Csak motorleállítás és –újraindítás után folytathatjuk az utunkat. De ebben az esetben „vezethetünk” teljesen kéz nélkül. A forgatókönyvhöz hasonlóan jár el a pl. a Tesla Model 3 Autopilotja, itt azonban 24 másodpercet kell várni a beavatkozásra, amely alatt sokkal több utat tesz meg „vakon” az autó; ugyanakkor ezt a rendszert legkönnyebb aktiválni, viszont fogni kell a kormányt végig. A Cadillac és a Tesla végig pontosan a sáv közepén tartja az autót, míg a másik két gyártó esetében ezzel is akadnak gondok (a Nissan elmondása szerint széndékosan nem akarja feledtetni a vezetővel szerepét). Amikor a figyelmeztetések ellenére nem avatkozik be a pilóta, a Volvo rendszere egyszerűen lekapcsol, magára hagyva a pilótát, akinek egyetlen egy mentsvára a korábban függetlenül aktivált sávtartás lehet – így talán marad némi assziszt a továbbhaladás során. A Volvónál erre azt a magyarázatot adták, hogy abban az esetben kell használni a rendszert, ha a vezető képes fogni a kormányt. A Nissan (ProPilot Assist) megoldása jelez, majd erősen fékez, később fokozatosan megállítja a járművet, ha nem érez nyomást a volánon. A Cadillac rendre jól szerepelt forgalomban, autópályákon, ott, ahova tervezve lett. A GM előre feltérképezett és betáplált, korlátozott útvonalain kellően előre jelzett a vetélytársakkal szemben, időben felismerve a határaira nézve kritikus helyzeteket. Számos körülmény között nem is engedte magát aktiválni, ismerve a saját képességeit, és ezáltal a biztonság felé tévedett a rendszer, szemben a Tesla (Autopilot), a Nissan (ProPilot Assist) és a Volvo (Pilot Assist) megoldásával, amelyek alsóbbrendű, kanyargós utakon is szolgáltattak valamilyen mértékű, de nem mindig elégséges és kiszámítható segítséget – nem ide lettek tervezve, de nem is szóltak róla a sofőrnek. És ugyan a Cadillac is beleesett a Volvo és a Tesla korábban már megszenvedett csapdájába, hogy a Nap elvakítja a kameráját, ezáltal nem képes működni a rendszere, ezt a hibát orvosolták. Az időjárási körülmények is befolyásolják tehát a vezetéstámogató rendszerek rendelkezésre állását, s noha csak a nagy eső okoz gondot a Cadillac és a Tesla esetében, a Volvo és a Nissan már közepes eső esetén bedobja a törülközőt. A hosszú és sok szempontot figyelembevevő tesztből kiragadott néhány gondolat által csupán arra próbál rávilágítani jelen írás, hogy a vezető figyelme továbbra is fontos és nélkülözhetelen, ezeket  rendszereket a pihentetőbb és biztonságosabb vezetés érdekében alkották meg, vagyis a kezünk - a Cadillac Super Cruise-át leszámítva - legyen végig a kormányon, legfeljebb csak néha kell minimálist korrigálnunk. Látható, milyen különbségek vannak az egyes gyártók termékei között. És a Cadillac nem tévedhetetlensége miatt nyert, hanem mert belső kamerával van felvértezve, és a rendszere aktiválhatóságának terén ez adta a legegyértelműbb visszajelzéseket. Autópályán az Autopilot is remekelt. A Consumer Reports átfogó tesztje alapján mondta el véleményét és igyekszik információt szolgáltatni a vásárlóknak, és bár nekik a Cadillac Super Cruise-a felelt meg a legjobban, nekünk lehet, hogy a többivel sem akadna nagyobb gondunk. Ugyanakkor ehhez hozzátartozik az is, hogy a 2-es és 3-as szint közt ver hidat a Cadillac megoldása, a 3-as kategória pedig éppen arra elegendő a való életben általánosságban, hogy elkalandozhassanak a vezető gondolatai, viszont a rendszer nem óv meg minket egy ütközéstől, ha váratlanul olyan helyzettel kerül szembe, amit nem tud lekezelni. A Tesla Model 3 belső kamerája a szoftverfrissítéseket követően megkaphatja az ilyen jellegű vezetőfigyelő funkciót akár.

Franciaország tiltaná a belsőégésű motoros autók értékesítését 2040-től

2019.07.09.
Elizabeth Borne, Franciaország közlekedésügyi minisztere megerősítette: továbbra is kitartanak azon tervezetük mellett, hogy 2040-től betiltanák a benzines és dízel személyautók értékesítését 2040-től az országban. Ezzel egy időben törekednének arra, hogy minél több elektromos autó töltőt telepítsenek. A tervezetet egyébként először 2017-ben nyújtották be a parlament számára, még Emmanuel Macron megválasztása után. Később tisztázatlan maradt, hogy mi lett a belsőégésű motoros autók tilalmával, azonban most már egyértelmű, hogy továbbviszik az ügyet. „2050-re szeretnénk szénkibocsátás-mentesek lenni és drasztikus lépéseket kell tennünk, ha ezt szeretnénk elérni. Ehhez járulna hozzá a 2040-es tilalom.” – tette hozzá a miniszter. Ezzel egy időben lakótelep programot indítanak, ahol a lakóközösségek igényt nyújthatnak be elektromos töltőállomás telepítésére. Ha ez nem lenne elég, fejlesztik a vasúthálózatot és szeretnék megteremteni a feltételeit még több közlekedési eszköz megjelenésének, mint az elektromos roller, bicikli vagy éppen az autómegosztás.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója